Pesti Hírlap, 1843. január-június (209-260. szám)

1843-01-01 / 209. szám

Vasárnap 30­. Januar. 1. 1843. PESTI DIRLAP. Meg-jelenik e’ lan minden héten kétszer, csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 frt, postán borítékban 6 frt pengő pénzben. Előfizethetni helyben Lan­derer Lajos kiadó tulajdonosnál , hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek , ’s egy-egy hasábsorért petit he­tükkel 5 pengő krajczár számittatik.­­ t ' , TARTALOM. Vezérczikk. (Gr. Széchenyi István academiai beszéde körül). Fővár, ujdons. Megyei dolgok: Gö­­mör (jelentés a’ megye állapotáról divatba jő, éoiteskedés, a’ zsidók kitiltása, bandetium). Arad (panasz panasz felett Arad vá­­ros ellen,útlevelek, gyülésteremi karzat ’s a’ hölgyek). Bihar­iadótartozás, restség és szű­kölködés, áttérési eset­. Turóczia’ színházzal szépen vagyunk, gyógyszertár Zniováralján, kinevezé­sek 1647: 14. országgyűlési tárgyak elődolgozása) Békés (Re­quiem a’ botnak, surrogatio és substitutio, vontatók egy kis fátyol— lebbentéssel). Pozsony (követi utasítás tisztválasztási tárgy­ban). Külf. napló. Szerbia. Nagybritannia ’s Izland. Spanyol­hon. Törökbirodalom. Értekező: A’ magyar irodalom és művé­szet 1842-ben. Hivat. tud. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Vezérczikk. (Gróf Széchenyi István a c­ade­m­­iai beszéde körül I.) Ha az emberi nem kifejlődé­sének történeteit vizsgáljuk, két különböző módot látunk, mellyek szerint a’ nemzetek haladnak, — látjuk, hogy né­­melly nemzeteknél bizonyos időkben egyes kitűnő férfiak támadnak, kiknek felsőbbségét senki nem tagadja, kikhez vagy azért, mert erényeik és bölcseségök általánosan el­­ismervék, vagy azért, hogy bennök az istenség küldött­jeit tisztelik, határtalan bizodalommal fordulnak honfitár­saik, ’s reájok bízzák azon törvények alkotását, vagy tö­lök fogadják azokat önkényt, mellyek szerint ezentúl ma­gány- ’s közéletük elrendeztetik. így lettek Lycurg és Solon, így Minos és Numa nemzeteik vezérei, sőt lehet mondani alakiról; mert törvényeik a’ nemzetre végre olly sajátságos bélyeget nyomtak, melly azt századok múlva is, ezer viszontagságok után, eltörölhetlenül jellemezte, ’s azon nagy férfi­­k nevét örökre dicsőítette. ’S ezen jele­net nem csak a’ régi mesés idők sajátja; még korunkban is történt, hogy egy férfi belátásában bízván az ország, meghagyta neki, hogy alkosson törvényt, melly a’ személyt ’s vagyont biztosítsa, ’s várt esztendőkig tántorithatlan bizodalommal, ’s midőn a’ munka elkészült, minden této­vázás nélkül alávetette magát ezen törvénykönyvnek, melly Livingston lángeszének örök emléke leend, ’s azon tiszteletnek, mellyel hazája Louisiana, iránta viseltetett.— Illy férfiak azonban a’ sorsnak különös kedvenczei, kiknek rendeltetésök az emberi nem haladását egyszerre hatalmas lépéssel elősegíteni, mig a’ szerencse másoknak, kiknek nem csekélyebb bölcseség, nem csekélyebb tetterő, nem csekélyebb erény jutott osztályrészül, hasonló vállalatnál kevesbbé kedvez, törekvéseik nem sikerülnek, ’s ők ma­gok félreismertetve, a’ nemzet hálája helyett üldözéseket aratnak fáradozásaikért. Pythagoras tanítványai jártak úgy, kik társaságukba mind azon férfiakat belévonták, kik ész­tehetségeik, vagyonuk, vagy azon hírnév által, melly őseikről reájok szállt, nagy Görögországban (Graecia ma­gna, a’ mostani nápolyi királyság) befolyással bírtak, ’s kik rövid időre mind azon kis statusokban, mellyek akkor a’ gazdagság ’s műveltség sugáraival csaknem a’ görög anya­országot elhomályositák, a’ föhatalmat a’ társaság ke­zeibe kertték. De a’ nép a’ status czélját inkább kívánta hosszabb é s rögösebb, de öneszmélettel választott ösvényen elérni, mint rövidebb utón, mellyet nem ismer, odavezet­tetni,’s a’ Pythagoreusok a’ tudatlanabb, a’ vagyontalanabb ’s névnélküli tömegtől elűizettek.­­ ’S ha a’ régi világtól a’ mostanira fordítjuk szemeinket, úgy azt találjuk, hogy a’ nemzeteknél most is uralkodik azon szellem, miszerint a’ nép most is jobban szereti a’ verőfényt, mellynél az őt köröző veszedelmet, vezető nélkül is kikerülheti, ’s ha el­tévedett útját könnyen feltalálhatja, mint a’ sötét éjjelt, ha­bár biztos kalauz vezérelné is lépteit; mert ha ez mégis tévedni találna, akkor a’ menekvéshez alig marad remény; vagy — hogy egyszerűen ’s kép nélkül szóljunk — tapasz­talás mutatja, hogy hiányos alkotmányi élet kedvesebb, mint a’ legliberalisabb absolutismus. — ’S a’ mint ez nagyban az országlási formákról áll, úgy áll ez kicsinyben is, minden egyes kérdésnél. A’ tekinté­lyek ideje lejárt, ’s helyébe az öneszmélet lépett; vizs­gálódás nélkül senkinek javaslatát el nem fogadjuk; bár­­milly kedvezően ítéljünk is egyébkint lángeszéröl, bár­­milly szerencsés lett légyen minden egyéb föllépése; ve­zérszerepet senki nem igényelhet, mert vezér csak az, kinek nézeteit a’többség osztja, az egyik kérdésben ez, a’ másikban amaz. — Szolgáljanak ezek mentségemül, midőn hazánk olly ki­tűnő fiának, gróf Széchenyi Istvánnak utolsó munkája felett "■'töményemet tartózkodás nélkül a’ közönség eleibe ter­ítem, előr­e is kijelentvén­ hogy hálával fogadandok min­­■rrt felvilágosítást, melly netalán hibás felfogásomat meg­­isj­­zítandja, ’s hogy őszinte örömemre fog szolgálni, ha úgy igra, mint az egyszeri ember, ki a’ csillagvizsgálónak látcsövével nagy csodálkozására azt találta, hogy, mitő foltoknak nézett a’ holdban, az nagyszerű hegysorokból áll, ’s termékeny rónákból ’s végetlen tengerből.­­ A’ múlt év végnapjaiban (dec. 23-kán) elhagyta a’ sajtót gróf Széchenyi István academiai beszéde; a’tudós társaság nagy ülése tágított azon rendszabályán, melly sze­rint efféle előterjesztések egyedül a’ társaság évkönyvei­ben szoktak kinyomatni (’s mellynek következésében má­sok közt b. Eötvös Józsefnek 1839-ben közlelkesedéssel fogadott emlékbeszéde Kölcsey felett még most is sajtó alatt vesztegel), ’s ennek köszönhetjük, hogy azon előadás egy hét óta közkézen forog, melly mindenkire, ki azt hal­lotta, olly mély, olly különböző hatást gyakorlott, mellynek hire az egész országban olly hamar elterjedett, ’s melly előlegesen is, mielőtt kinyomatva jön, már hírlapi vitákra adott alkalmat, mert „mit olly férfi mond, kinek a’ haza annyi köszönettel tartozik, mint gróf Széchenyi Istvánnak, az fontosabb, mint hogy felelet nélkül maradhatna, ’s a’ discussio mezején ki fog világiani az igazság, melly mint jó érez súrlódás által csak fényesebben tündököl“ *). Gróf Széchenyi István szavai nem voltak csupán csak alkalmi beszéd, ’s midőn ő, az academiának föalapitója, ezen intézetben a’ XI-dik nagy ülést ünnepélyesen megnyi­totta , elmondta mindjárt azon okokat, mellyek őt tizenhét évvel ezelőtt arra bírták, hogy épen az academia megala­pítására pontosítsa össze az erőket, ’s elmondta ez alka­lommal, mit vár jövőre ezen intézettől; megmondta véle­kedését azok felett, mik a’ nemzetiség szilárdítása ’s a’ honi nyelv terjesztése körül eddig is történtek, ’s felhozta azon egyetlen módot, melly által meggyőződése szerint megmenthetjük fajtánkat bukástól, ’s hatalmas, dicső, nagy nemzetté emelkedhetünk; végre finom fordulattal felszólí­totta az academiát, hogy azon eszmére, mellyel a’német igy tesz ki: „Klugheit“ alkalmas szót leljen föl, ’s ezt ’s az ahoz kapcsolt fogalmat hazánkban h­­­ositsa meg **). A’ beszéd olly nevezetességgel bir részleteiben, ’s tar­talma olly fontos, hogy e’ felett formáját könnyen elfelejt­jük; ’s azért nem akarom vizsgálni, valljon nem sértetett e meg általa az academiának azon alapszabálya , melly a’ politicát az intézet működéseinek köréből kizárja; valljon a’ literatura nem szolgált e illyt módon palástul a’ politicá­­nak; valljon azon nézetek, melly­eket a’ másod elnök, el­nöki székből, a’ közönséghez intézett, nem térnek e el a’ társaság tagjai többségének véleményétől?— szóval: nem akarom ezen előadást szűk academiai szempontból bírálni; hatása nagyobb volt, mint­sem azt más, mint tág nemzeti szempontból lehetne tekinteni. — Mindjárt beszéde elején azt mondja a’gróf, hogy „egye­dül tiszta fogalmak alapjain fejlődhetik ki az emberi jobb­lét“ (1 lap), ’s állítja: „hogy emberek közt legtöbb zavar és akkép legtöbb nyomorúság nem abból következik, hogy szívtelenek és roszak, hanem azon felette egyszerű ok­ból, mert nem értik egymást. Száz eset közt tán nincs itt, hol valami kifejlett bajnak alapját szántszándékos gazság tenné, félreértés, ebből eredő szenvedély, ezt kö­vető boszú ’s innen folyó gyűlölet és rosz akarat, meg vakság, képzi szintén minden emberi nyomornak sarkala­tot, azazhogy nem értik egymást“, (9 lap) ’s u­­gyanazért „ha igaz , mikép legtöbb zavar és ezt kísérő nyomor félreértésekből ered, mellyeknek természet elle­ni rendszer okvetetlen következése, úgy látszik, nincs nem­zet , a’ szerencse és előmenetel olly magas fokán még, mi­hez képest kedvező körülményt­­ daczára is lehetne valami józanabbat eszközölnie, mint mindeneket félretéve, elöle­­gesen nyelve javítását venni munkába. — Ez volt a’ tudós társaság alapítóinak egyik vezérelve, midőn a’ teendők so­rából épen egy tisztán philologiai ***) intézet felállítását szemelték ki.“— Vannak azonban félreértések, mellyek a’ szavak bármilly szabatos értelmezése által meg nem szűn­nek, mellyekre az academiának semmi befolyása nincs, midőn t. i. nem szavak, hanem tettek magyaráztatnak félre, ’s ez által gyanú ébresztelik, és a’ bizodalmatlanság mag­va elhintetik. Hogyha pedig nem csak egyes emberek czél­­jai értetnek félre, hanem az egész törvényhozás intézke­dései , ha ezek által az ország lakóinak egy része bal fel­fogásból érdekeit mellőzve ’s jogait megsértve véli, ak­kor a’ legnagyobb óvatosság ’s eszély szükséges, hogy a’ felingerlett kedélyek megnyugtassanak, ’s minden szó, melly a’gyanút ’s bizodalmatlanságot növeszteni képes,po­liticai hiba, melly veszélyesebb mint a’bűn. Hazánk pe­dig — melly Thuróczy szerint bizonyosan az Íjász csil­lagzata alatt fekszik, mert ha a’ magyarnak kül ellenség­gel nem kell küzdenie, akkor honfitársa ellen fordul — illy félreértés átka által nyomatik, mióta a’ Pan­­szlavismus és Illyrismus hősei azon hiedelmet terjesz­tették, hogy a’ magyar, hazájának minden idegen ajkú la­kosát anyanyelvétöl erővel meg akarja fosztani. Ezen ret­tenetes félreértésre nem adott okot a’ törvényhozás, sőt tudtomra semmi törvényhatóság, semmi egyesület sem. Hal­lottam ugyan idegen ajkuaktól ’s különösen tótoktól sok általános panaszt, de többszöri felszólításra is egyes ese­teket az 1830-iki törvény alkotása óta nem hallottam, mellyek bizonyítanák, hogy a’szláv ajkúak jogai megsértet­tek, vagy hogy valaki nyelve miatt üldöztetett volna; ’s mig illyenek fel nem hozatnak, addig tagadom, hogy a’ ma­gyar nyelv erőszakkal terjesztetett volna idegen ajkuakra, addig tagadom, hogy a’szláv mozgalom a’magyar erőszak­nak reactiója volna. Tagadás azonban még nem javít a’ dol­gon, ’s bármi fényesen bizonyittatnék is be, hogy okot a’ bizodalmatlanságra nem adtunk, ez még meg nem szün­teti, ’s megszüntetése csak akkor remélhető,ha olly férfiak, kiket még a’ gyanúsítás sem mer kétszínűséggel vádolni, kiknek személyessége bizodalmat gerjeszt, kik pártokat kép­viselnek, nyilván kijelentik, hogy a’ nemzet senkit nyelv­beli különbség miatt nem üldöz, hogy a’ magyar nyelvet a’ magánéletbe erőszakkal behozni nem szándékolja, hogy kívánja, miszerint a’ holt deák nyelv után teljes kiterjedés­ben örökösödjék a’ magyar, de a’ törvényen túl semmi élő nyelv jogait meg ne sértse. — Ezt tették az ország­gyűlés több tagjai, ezt az ágostai vallásu evangelicusok egyházi közgyűlésén több nagyobb befolyású férfiak, ezt a’ P­e­s­t­i H­i­r­l­a­p, ezt a’ V­i­l­á­g szerkesztői, a’ magyar tudós társaság elnöki székéből pedig vádoltatni halljuk hazánk fő keveseit, hogy nem maradtak annál, mit a’ törvény pa­rancsol , (31 1.) halljuk igazoltatni az idegen ajkúak min­den panaszait, midőn az kérdeztetik: valljon „isten elölt mind azon kísérletekben, mellyekkel a’ tulnév vérünket terjeszteni és ekkép nemzeti létünket biztosítani buzog, nem kénytelen e látni Magyarországban minden más ajkú sokkal többet mint a’ magyar nyelv törvényesitését?“ (34 lap) ’s felszólittatunk mindnyájan: „legyünk végtére igaz­ságosok.“ (34­­.) Ezt pedig gróf Széchenyi mondja, azon férfi, ki az országot ismeri, ki a’ törvényhozás szellemét félre nem értheti, hiszen a’ törvényhozásnak ő is egy nagy befolyású tagja, ki közelebb viszonyban áll az ország leg­kitűnőbb kapacitásaival — ő szól igy, ’s midőn egy részről megváltja, hogy „az egy kissé előrelátóbb még ma is re­meg nyelvünk és nemzetiségünk sorsa felett, mikor törvény védi azt“ (12 lap); másrészről előhozza,hogy „vérünk je­­leslejeinek is még okulniok kell azon mesterségben, mikép lehessen a’ nemzetiséget némi biztossággal megőrizni“ (22­­.) *); panaszkodik, mikép ezen kérdés körül, mellynek megfejtésére csak egy módot ismer, „úgy szólván isolál­­va leli magát“ (25­­.),’s „kárhoztatja azon utat, mellyen, felette keveset kivéve, a’ legna­gyobb rész külön árnyéklatokban ugyan, sőt ha­zánk némi legkitűnőbb kapacitásai buzgó­l­­kodnak közelíteni azon czélhoz, mellynek elérése a’gróf saját szivének is legforróbb vágya; fajtánknak t. i. nem csak biztosítá­sa, de egykori feldicsőitése is.“ (261.) — Szolgálhat e gróf Széchenyi Istvánnak illy felszólalá­sa az ingerlett kedélyek csillapítására ? meg fogja e nyug­tatni a’bizodalmatlanokat? lesz e alkalmas a’félreértés megszüntetésére ? erről ítéljen a’ közvélemény; ha azon­n­ban illyr vagy pánszláv volnék, akkor a’ gróf szavai a’ leg­szomorúbb benyomással volnának reám, mert meg volnék általok győzetve, hogy anyanyelvem ellen széles kiterje­désű összeesküvés létez a’ magyarok közt, kik az idegen ajkuakat a’ törvény szelíd szavaival elaltatják, hogy aztán a’ haza határain belől erőszakosan mindenütt kiirthassák a’ tót ’s német nyelvet, ’s habár ezen sötét jövő árnyékaiban vigasztalólag látnám magam előtt a’ nagy hazafi fénykör­­zött alakját, ki nemzete leg nagyobb részének, sőt a’ haza némi legkitűnőbb kapacitásainak titkos ocsmány terveit elárulta, de mégsem szolgálhatna teljes megnyugtatásomul azon meggyőződés, hogy mig *) Nehogy értelemelcsavarással vámoltassam, egész kiterjedésben közlöm a­ kérdéses pontot: „Mindazon gyönyörű érzelem és szent lelkesedés, melly hazánknak, háta az ég, számra min­dig növekedő hű fiaiban buzog, ’s mi a’ legnagyobbnak, leg­dicsőbbnek lehetne apadhatlan forrása, nemcsak nem fogja magasbra emelni, de még csak biztositni sem a­ hont, őt egyenesen meggyilkolni ezt elébb mint gondolnók, ha, mielőtt késő, legalább vérünk jeleslejei nem okulnak azon mesterség­ben, olly drága, de ollyannyira kényes kincset, mint nem­zetiség, nemzeti sajátság, némi biztossággal és a’siker né­mi hihetőségével mikép lehessen őrizni, mikép lehessen ápol­ni ’s növeszteni leginkább, sőt kirekesztőig.“­­ *) „Kelet népe és Pesti Hírlap“, irta b. Eötvös József. 6 lap. **) Gróf Széchenyi felszólítása nem maradt eredmény nélkül, ’s a’ Szemere Pál által ajánlott „eszély“ olly kedves, olly ro­­konszenvet gerjesztő, hogy ezt minden honi kebel befogad­hatja, ’s nehéz volna azt gyanúsítani, vagy a’ nevetség szín­padára állítani. (Lásd a’ „Magyar academia körűl‘‘ 54 lap.) ***) Legyen szabad kételkednünk, hogy a’ tudós társaság tisztán philologiai intézet. "

Next