Pesti Hírlap, 1845. július (495-512. szám)
1845-07-22 / 507. szám
Kedd 507-PESTI HÍRLAP Megjelenik e’ lap minden héten Landtner Lajos kiadó-tulajdonosnál nyolc iránt a’ines Julius 22.1845. TARTALOM. Tévedések. III. Szemere’ jelentésének folytatása az Írói jogokról. Törvényhatósági dolgok: Zala (beiktatás a’ Részek’ ügye ’stb.) Kraszna (a' Részek’ állapota, pénztárörzés feletti viták.) Vegyes közlemények: Iparközi mozgalmak. Múzeumi jelentés. Kil.W. Hirdetések. iflACiYAROR^ZACi és ERUéíIíY. TÉVEDÉSEK. III. Az „emberjogokat“ emlegettük minapi czikkünk’ végén, ’s ellentétül azokat, kik emberjogokról semmit sem akarnak tudni, hanem csak az „egyes nemzetek’ jogairól.“ Helyén lesz, úgy hisszük, jelenleg még egypár szót tennünk ezen antagonismusról, mert e’ kérdés’ feloldása, mindenszerte elágazó eredményeinél fogva , koránt sem üres speculatio, hanem a’ társadalmi tudományok’ ollyatén problémája, mellynek megfejtését szükségképen kell megkísértenünk, miután csak ez után eszközölhetni, hogy némi fénysugár essék azon mesterségesen is ápolt chaoszra, mellyel az észjog’ vagy mint nálunk még örömestebb nevezik, a’ természetjog’ tételei szerint építendő status’ védői egy oldalról, ’s a’ másikról meg’ azok idéztek elő, kik az ész’ pallérkodását a’ statusépület’ emelkedésénél fölöslegesnek, sőt kártékonynak, ’s csak bábeli zavar’ nemzésére alkalmatosnak tartják, mert szerintük benső, az ösztön által vezérlett, az ész’ superspelatióját kirekesztő szükségességnél fogva alakul az emberek’ oldalbordái körül a’ status, mint a’ csiga’ hátán a’ ház. — Philosopháljunk egy kissé, hacsak kicsapongásból is; a’ józan életmód mellett néha egy kis excessus igen üdvös az egészségre nézve, mert írva áll Hippocratesben: normalem , qui agunt vitam , dum aegrotant gravius aegrotant. Ollyatén természetjogot, minőt német szomszédaink—de roszul fejttem ki maiamat,’s látom, hogy Zrínyi’ szavaival kell élnem,— minőt „a’németek, nem szomszédainkat értem, hanem az imperiumbelieket“, hoztak be iskoláikba,hol tételről tételre szerkesztetik együvé, előlegesen, szabadelvű, vagy poshadt elvek’ nyomán —a’ szerint, mint a’ vegyülék megrendeltetett — a’ status, ’s hol aztán az axiómák és corollariumok’segédével összeférczelt theoriára rászegeztetik a’concret állodalom, mint feszületre a’test, — illyetén természetjogot mi is kissé pogány ideológiának tartunk. — A’ statusnak társadalmi szerződés’utjáni alakulását sem hisszük olly értelemben , mint azt Rousseau és Fichte tanították. Mi úgy vélekedünk, hogy az ember azért él társaságban, mert e természeténél fogva nem élhet, ’s ennélfogva nem is élt soha társaságon kívül,épen úgy, mint nem éltek a’ méhek, nem a’ hangyák, nem a’ hódok, kikről köztudomású dolog, hogy ámbár közgyűlést legfelebb költeményekben tartottak, ’s ámbár e’ szerint nem volt alkalmuk a’ társadalmi szerződés’ aláírására felhatalmazottakat választani, még sem barangoltak soha ridegen és külön-külön az erdőkben, mint az a’ farkasok és medvék’ szokása. A’ felebbieket tehát, mint imént mondottuk, mi nem hisszük. De még sokkal nagyobb távolságban állunk azoktól, kik mikor a’ publicistái keresztvíz’ fölébe tartattak, a’ helyett, hogy ellenmondanak volna a’gonosznak, ellentmondottak az eszmének; kik csak a’ puszta , meztelen tényt látják mindenben: az eszmét sehol és semmiben; kiknek a’birtok épen úgy csak tény, mint a’szabadság csak tény; kik nem tudom micsoda physical compendium’ tanai szerint az ég villámait leidézö vakmerőségnek tartják a’ társadalmi szerkezet elemeit analysis’ útján nyomozgatni, ’s kiknek állodalmi synthesisök aztán természetesen olly borzasztó, mint a’lomhár’ élete,ki csak azon fáról tud valamit,mellyhez őt nyomorúsága odaenyvezte , ’s arról is csak azt és csak annyit, hogy leveleit nyöszörögve leehetni. Az ember csodálkozik , hogy mernek illy nézetek isten’ szabad ege alatt nyilvánulni, hogy állíthatni fel olly rendszert, mellynek alapelve isten’ fuvallatát kitörölni az ember’ lelkéből ! — ’S ne vádoljon bennünket senki túlzással. Az, ki nem tud semmit emberjogokról, az a’jog’őseszméjét tagadja, az annyit cselekszik, mint ha a’ szépnek eszméjét tagadná , mellyet például a’ festészetben a’ legparányiabb fedezet’ alakításáig , az ecset’ minden előleges közbenjövetele nélkül a priori lehozni akarni, való igaz , egyelen vállalat lenne, de mellyről hinni, hogy csak M*rves*emélete után adá az első szikrát az emberi realismus * ~~ ha 83 felfogás va£y a’ legpogányabb ma e Isten’ szellete lebeg vala a’ vizek felett, ezt olvassuk a genes,iben a teremtés előtti időszakról; ’s ez annyit ,s jelen , hogy a jog eszméje elöbbvaló a’ positiv törvények feletti okoskodás eredményénél , mellyel azt számosan vajmi örömest azonosítani szeretnék. Az olvasó látta már eddigien is , hogy mi a’ gyökeres reformot nemcsak rontás’ hanem építés’útján is, azaz rendszeres politicai tanok foganatosítása által véljük eszközölhetőnek, ’s hogy ennélfogva hozzánk azért nem csatlakoznia, mert subversiv elvek’ hirdetéséről vádoltatánk az ellenfél’ nehány embere által, — idétlen félelem lenne. Ne higgye például senki, hogy midőn mi az emberjogok mellett in abstracto szólalunk fel, hogy akkor valami egyedül üdvözitőt látnánk épen azon formulában , mellyet a’ Constituante’ emberei alkotmányuk’ elejébe tűztek; mert mi azok közé tartozunk, kik úgy vélekednek, hogy midőn az emberi jogok’ catalogusát hirdeti a’ praeco , akkor az emberi kötelességek’ lajstromát is kell elősorolnia, amazoknak tudása ezeknek ismerete nélkül könnyen veszedelmessé válhatandván: — ’s mi úgy vélekedünk , hogy formális tekintetben is csak keveset nyer a’ törvénykönyv , ha illyetén csarnok ragasztatik elejébe; mi megelégszünk, — de ennél kevesebbel aztán be nem érjük, — mi megelégszünk , ha annak megismerését halljuk a’státusférfiu’szájából, hogy a’ törvénykönyv , ha már nem szolgálhat codexül a’ nagy emberi családnak , nem mecklenburgi és schwerini jogok’ alapításával, hanem a’ jogoknak Mecklenburg és Schwerin’ számárai rendszeritésével foglalkozik. Bocsássa meg az olvasó ezen kissé elvont tárgyalást, mellyet minapi czikkelyünk’ végsorai szükségessé tettenek; mi az olvasót nem azért hoztuk e’ mezőre, hogy ez’ után a’közügyek’gyakorlati kezelésétől távolabb ejtessék, ’s nem azért, hogy minmagunk a’ positiv ismereteket mint conditio sine qua nont feltételező részletességek’ vitatása alól meneküljünk , de mi visszamegyünk a’ fölé elvekig, hogy annál mélyebben hathassunk a’részletekbe, azon elvekig , mellyekröl tudjuk, hogy a’ haladás’ hívei nem fognak fölök visszaborzadni, ha mécset tartunk elejökbe; mi azokat újra és újra emlegetjük, mert tudjuk, mert érezzük, hogy öszves erőnk ez’ elvekbeli kiindulásunkban rejlik;mert akarjuk, hogy a’ részletességek’ tárgyalásánál csak úgy adjanak hitelt nézeteinknek az olvasók, csak úgy ne sajnálkozzanak felettünk, mint a’ legjogosabb tévedések’ tömkelegében barangolók felett , ha a’felebb kifejtett alapelv’ lüktetését fogják az általunk indítványozott intézkedések legparányiabbjában is észrevenni. ’S ne gondoljon az olvasó azokkal, — mi ugyan egy mákszemnyit sem gondolunk velők, — kik minden mélyebbnek látszó tétel után heppet kiáltanak, mint a’ középkor’ kupakpolgárai a’ bűvösök után , ’s kik a’ calculus integrális és differentialis’ formuláinak terméketlenségéről regélnek, mert az Euclides előtti eljárás’ felfogásáig eljut— miok is főfájásba került a’ jámboroknak. Soh’ se borzadjon vissza az olvasó a’ „tudós“ epithetontól. Ha nem akar silány lenni, kell, hogy tudós legyen a’ publicista. „Ha ön’ theoriáját követem játékomban, mondá egy hires művész Voltai— renek , azt fogják hirdetni a’ criticusok : que j’ai le diable au corps.“ — „De mikor kell, que vous agiez le diable au corps“ válaszolá az oppositionak ferneyi nagy mestere. Jöni fog az idő, ’s a’pirosság, mellyet a’ láthatáron szemlélünk,már annak előestvéje,midőn a’csatát vesztett felületesség kétségbesetten fog felkiáltani: egy kis tudományt,egy kis tudományt,odaadom valamennyi rögeszméimet egy kis egészséges tudományért; és jöni fog az idő,mikor a’mi politicai improvisatoraink, érezvén, mint vész lábuk alatt a’ föld, ’s látván, hogy csak a’ túlparton találhatni biztosítékokat, ama’ parton, mellyet ők interdictio alá helyeztek, — két kézzel fognak segéd után nyúlni, mellyet a’ szerény theoreticusok fel nem találtak , ’s igy érdemök vajmi csekély , de mellyet lelkiismeretes olvasás közben a’ státusok’ életkönyvéböl vontak ki. ’S ezen theoreticusok, ezen szobatudósok szerencséseknek fogják magokat tartani, ha még szolgálhatnak ügynek és embereknek, ha az eseményeknek önmagára hagyott folyama nem sodorja a’ segíteni kívánókat is a’ mélységbe. De ez mára elég, mert szerfelett komolyakká váltunk.Más alkalommal még visszatérünk a’ tévedésekre. — Sz. L. SZEMERE BERTALAN’JELENTÉSE AZ IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI JOGOK’ BIZTOSÍTÁSÁRÓL. (Folytatása:) írói jogok’ biztosítása végett hozott törvényekkel, melylyeknek hiányát régenten fejedelmi kiváltságok pótolák, idegen nemzeteknél már a’ 17-ik században találkozunk, jelenleg pedig nincs nemzet kívülünk Európában , melly e’ részben törvénynyel nem bírna. De a’ törvényhozások a’ mint megegyeznek abban , hogy az irói tulajdon örökösnek még nem mondathatik ki, ép’ úgy különböznek egymástól az idöhosz’ meghatározásában. A’ minthogy e’ tulajdon az iró’ halála után Spanyolországban 10 évig, Németföld’ legtöbb országaiban 30 évig, Oroszországban 35 évig, Francziaországban az 1810-ki törvény szerint 20 évig tart, de 1840-ben 50 év inditványoztatott, és az Angol birodalomban az 1842-ki törvény után a’ munka’ első megjelenésétől 42 évig tart, de itt is az író’ halálától számítandó 60 év’, Északamerikában pedig az örökösség’ kimondása sürgettetik Véleményem szerint azonban az irói jogok, úgy az irodaion, mint az irók’érdekében, félszázadra lennének biztosítandók , mert bár a’ lángész belső magas ösztönéből sokszor önkényt is megnyílik, de mégis, kivált korunkban, a’ jutalom’ reménye gerjeszti nagy munkákra az embereket, ’s látjuk, hogy az irók rendszerint a’ nép’ szegényebb sorából kerülnek ki, mert a’ gazdagok,közepette szabad intézvényeknek, a’politicai pálya’ingerétől hódittatnak meg. ’S mi az , mi az írónak ’s művésznek kellő léleknyugalmat és bátor kitartást különösebben ad szellemi foganzásaiban ’s ezeknek kivitelében? Annak tudása, hogy midőn ő felső hivatása szerint az emberiség’ örömére ’s javára fáradozik, a’ süker’ esetében egyszersmind nejéről és gyermekeiről is gondoskodva lesz. E’ három lény képezi a’ legbensőbb családi kört, ez igy öszve van forrva, az erkölcsi életet nem lehet, ’s nem szabad eltépnünk, ’s ezek közül egynek hasznát csak úgy vehetni, ha a’ többiről gondoskodunk. — ’S mig ezek lefutják pályájokat, avagy az élet’szélére jutnak el , arra legalább félszázad kívántatik, különben az özvegynek ’s gyermeknek az apa’ elhalása után csak a’ jobb napok’ kétszer kínos emlékezete marad, különben rövid határidő’ felállítása mellett gyakran meg fognak újulhatni azon botrányos jelenetek, hogy ezek magok ínségtől gyötretvén , mások, idegenek gazdagodnak meg azon munkából, mellynek az apa talán épen áldozata lön. ’S ez annyival nagyobb figyelmet érdemel, mint hogy , ha a’ határidő 40 évben állapittatik meg, tulajdonának hasznát a’ család valósággal csak 30 évig, ha 50ben állapittatik meg, csak 40 évig veszi. Ez már igy az ipar’ természetében fekszik. T. i. midőn közeledik az idő, mellyben a’ munka közbirtokká fog válni, az ipar megáll és várakozik, a kiadó nem jelenti magát, a’ tulajdon az ellenérdekek’ cselei miatt meddő telekkint hever. ’S ezeken kívül még két szempontot nem mellőzhetek el. Egyik, hogy rövid határidőt nem szabni épen a’ tudományos művészet’ alapérdekében igen kívánatos, mert író és művész saját dicsősége miatt is annál inkább törekszik nagy kitűzést igénylő remekművek’ alkotásán, ezeknek haszonvétele iránt mennél hosszabb időre biztosittatik. Tudjuk , a’ classicus művek nehéz fáradságnak ’s messzebb haladt életkornak drága gyümölcsei. ’S ha az iró’ halála után rövid határidő állíttatnék föl, ebből mi igazságtalanság fogna következni? Az, hogy az ifjabb években ’s gyorsan irt munka sokkal huzamosb oltalomban részesülne, mint az, mellyre az iró egész életerejét költvén el, azt halála elött csak kevéssel végezhette be. ’S ez annál fontossabb tekintet, mennél szomorúbban tapasztalhatni a’ világirodalomnak elborittatását fölületes munkáktól; 's nem ezeknek van szükségök hosszabb határidőre , mert ezek nem remélvén életet az iró’ halála után, miként mulékony napi érdekekre számitvák,ugy jutalmaikat a’ rövid napok meg is adják, arra szükségök azon munkáknak van,mellyek nem egy órában fogantatván,’s esztendők’ hosszú sorának erőfeszítése által hozatván létre, kezdetben rendesen, sőt gyakran hosszan félreismertetnek, talán, hogy aztán századokon keresztül csodáltassanak. ’S a’ hosszabb határidő’ szükségét nem is fogjuk tagadhatni, midőn látjuk, miképen a’ tudományos ’s mélyebb értelmű munkák nemcsak nálunk, de még a’ legvirágzóbb irodalmakban is lassú keletűek , ’s emlékezetünkbe hiván Smith Ádám’ példáját, kinek munkája korszakot csinált ’s második kiadását ő még sem érhette meg; Humeét, kinek, mig classicus történeti művéből egypár száz példány elkelt, igen sok évek folytak ki, és Herderét, kinek 1807-ben megjelent összes munkái még most sem keltenek el teljesen. Ha az irói jogok hajdan biztosítva voltak volna, most ki mérkőzhetnék kincsre nézve Shakespeare’ örököseivel, ’s bár Milton 8 aranykaért (guinee) adá el hires „Elveszett paradicsomát,millyen jogbiztositék mellett szorultak volna-e szépunokái közalamizsnára, miután e’ költemény világszerte csaknem annyi példányban adatott el, mint Feneion’Telemaqueja, melly 10,000,000 (tiz millió) példányban van elterjedve? És e’ körülménynek megfontolása vezet át. A’ második szempontra. T. i. nálunk különösen azért szükséges a’ hosszabb határidő, mert nemzeti irodalmunknak , ’s igy íróinknak és művészeinknek is összesen’s egészen nem annyira jelene van , mint csak jövendője, részint azon hidegség miatt, mellyel még most itt a’ sokaság, tudomány ’s művészet iránt viseltetik , részint azon nyelvbeli nagy különbféleségnél fogva, melly által nehezítve van az olvasó közönség’ szükséges szaporodása. E’ kor , íróinkat ’s művészeinket tekintve , inkább a’ tűrésé, kevésbbé a’ dicsőségé ; egészen a’ fáradságé , csak némileg a’ jutalomé, ’s rájok nézve a’ dicsőség’ és jutalom’ hatalmas ösztönének hiányát egyedül annak reménye pótolja ki, hogy a’ kijelölt 50 évi határidő alatt a’ megérdemlett fény és díj majd talán családjokra fog átszállhatni. Ha tölök e’ reményt is megvonjuk, nem ismerem az ingert, mi lelkeikben ösztönül maradna olly művek’ alkotására, mellyek őket halhatatlanokká tevén, egyszersmind a’ nemzetnek dicsőségére szolgálnak. Ezek vázlatban alapokai azon rendeleteknek, mellyek a’ jelen törvényjavaslat’ 1, 2, 3, 4, 5dik §§-aiban a’ határidőre , az örökösödésre és a’ szabad rendelkezésre nézve foglaltatnak. 13