Pesti Hírlap, 1846. marcius (633-650. szám)
1846-03-22 / 645. szám
Vasárnap Martins 22. 1S46. «45. PESTI HÍRLAP. Megjjelenik p’lan minden héten néeyszerű vasárnap , kedden, csütörtökön és pénteken. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 ft; borítékban 6 ft; postán borítékban 6 ft pp. Előfizethetni helybe11 Länderer La ITM s kiadó-tujdonosnál,hatvan? utcza Horváth-házban 483 sz. a., egyébütt minden kir. postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba kitdetni kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi cs. főpostahivatal’ útján történhetik. — Mindenféle hirdetmények felvétetnek, ’s egy-egy kis hasábsorért aprobetűkkel 5 pengő kr. számittatik. Folyó évi április’ 1-je napjával kezdendő évnegyedi előfizetés a’„Pesti Hírlapra“, Budapesten boríték nélkül: 2 ft 48 kr., postán küldve borítékban: 3 ft 30 krjával pengőben elfogadtatik Pesten a’ kiadóhivatalban (hatvani utcza Horváth-ház) és minden cs. kir. postahivatalnál. TARTALOM. Kinevezések. Idióta emberek. Fővárosi újdonságok. Törvényhatósági dolgok: Pestmegye (a’ közgyűlés' másodnapi eseményeihez, 's a’ harmadik nap). Liptó megye (katona élelmezés, horvát ügy). Orosháza (880 hold föld ismét szabad). Vegyes közlemények: Műegylet. Pesti vásár. Külföld. Igazitás. Hirdetések. iNOVARORSZÁG és Kit m. V. ő cs. kir. fensége, országunk’ nádora, mint a’ magyar nemzeti museum’ törvényes pártfogója, folyó hó’16-án kelt ’s a’ museum’ igazgatójához, Kubinyi Ágoston kir. tanácsos ő nagyságához , intézett leiratánál fogva, a’ nemz. museum’kincstára ’s régiség-osztályánál ürességben lévő őrhivatalra Luczenbacher János hites ügyvédet ’s magy. akad. rendes tagot, ennek az irodalom’ körében szerzett jeles érdemeit ’s egyéb tudományok , különösen a’ történetírás és régi pénzek’ ismeretében kitüntetett szorgalmát, igyekezetét, egyszersmind tiszta szilárd erkölcsi jellemét ’s fedhetlen magaviseletét méltányolva, kegy, kinevezni méltóztatott. — Idióta emberek. E’nevezett alatt, hogy miféle embereket szokott érteni az alföldi közönséges ember , jól tudják olvasóim. Mi alföldiek sajnálattal tapasztaljuk, hogy jelenleg számos azon nevezet alá tartozó vitatkozó ütögeti fel fejét nyilvános életünkben. Ezen jó emberek minden statusgazdászak tárgyat, az angol védvámon kezdve — a’ dicső Mária Terézia’ már száz esztendő előtt szándéklott valóban anyai rendelkezésén át, egész a’ magyar műiparig, — összevissza zavarnak, a’ nélkül, hogy akár az angol, akár a’ magyar viszonyokat és állapotokat ismernék, vagy legalább ismerni akarnák. A’ mi idióta embereink szüntelen azt kiabálják, hogy Magyarországnak csupán termesztő és nem egyszersmind ön termesztményeit feldolgozó, azaz műiparos országnak kell lenni. A’ hasonnemű beszédek miatt foghat Széchenyi a’Tiszaszabályozással fenakadni; ’s illy beszédek miatt vánszorgott eddig is olly elkényszeredve a’ magyar statusgazdászat. A’ termesztésnek soha sem hazafiság a’ rugója, hanem a’ szükség és haszon; a’ termesztő mindig azon terményt iparkodik előállítani, — mennyire körülményei engedik, — a’ mire meggyőződése szerint minél nagyobb szüksége van, vagy a’ mi minél több nyereséget igér. Magyarország’ gazdászati viszonya, az ország’különböző vidékeihez képest, kétféle, a’ mint t. i. a’terményeknek van, vagy nincs folyó biztos árupiacza. — A’ Duna’ mellékén, államas közlekedési eszközök mellett, a’ gazdászat folytonosan virágzó és emelkedő állapotban van, mert akármillyen bő termés legyen is, mindig megvan a’ terménynek egy állandó középára, mivel az itteni termesztők a’felesleget a’Dunán és az ausztriai határ felé szállítva, biztos nyereségű piaczon mindig elárulhatják.—A’ felvidékek’ termése, e’vidékek’ szükségeit csak kissé fedezvén,— mindig ilandó magas áron kel; a’ felvidéki lakos azonban mig egy , főkép’ műiparűzésre alkalmas vidékén, szinte semmi kereseti forrással nem bir, más felől terményt sem szállíthat magának a’ dús alföldről a’ feneketlen utak miatt. — A’ Tiszamelletti és Tiszántúli roppant gazdag termésű vidék, a’ szó’ legszorosb értelmében, a’bőségben fulad meg. Az itteni termesztő a’ feneketlen út miatt terményeit tova szállítani képtelen; helyben pedig azt senki sem veszi, mert itt minden lakos egyszersmind termesztő , elannyira , hogy az alföldi városokban, — ezen , a’ maiparosok’ úgy nevezett fészkiben, — a’ mesteremberek egyúttal mezei gazdák is; ’s e’ miatt itt épen nincs a’ terménynek vevője, mivel mindenki termeszt annyit, a’ mennyire körűlbelöl szüksége van; és e’ miatt nincs aztán az itteni termesztőnek nyereséget adó biztos áru-piaczra legkisebb kilátása honnan igy a’ termelésnek fő rugója itt teljesen hiányzik. De menjünk tovább: a’ szorgalamas alföldi termesztőnek a’bő termés nemcsak nem nyereséges, sőt e’ miatt leghamarabb bankrottá lehet, hacsak egyúttal nem tőkepénzes , ’s ennek folytában tőkepénzéből fedezni tudván a’folyó költségeket, terményével 3—4 éven át is addig várakozhatik , mig megjön az ára. A’ bő termésnek az alföldi termesztőre káros voltára nézve vegyük fel a’ közelebbi éveket: szűk év után bőtermésü év lévén, lett mindenkinek elég enni valója, ’s a’ felesleget mindenki nyereséges középáron elárulhatta ; a’másik év ismét bőtermésü volt, s ekkor már a’felesleget a’termesztő nem tudá hova tenni, mert az előbbi évről is volt még elég termés , ’s minden helybeli lakos bőven el vala látva öntermesztményével; távol piaczra pedig a’közlekedési eszközök’ és iparűzök’ nem nem léte miatt nem tudá, de— az általános bőség miatt — nem is kelle szállítania a’ felesleg-terményt. A’ harmadik év ismét bőtermésű valt, ’s most már a’ bőségbe bele fűlt a’ termesztő: mivel a’ tavalyi termés is vagy megvolt, vagy ezt, hogy folyó költségeit fedezhesse, az előállítási költséget is ki nem adó potomárért kénytelen vala elvesztegetni. Sőt gyakran igy sem tud az alföldi gazda bőség’ idején terméséből pénzt csinálni, hanem kölcsönözni kénytelen, melly kölcsön’visszafizethetése végett aztán kényszerült terményét a’ betakarítás után csekélyebb árért elárulni, mint a’ mennyibe neki a’ termény’ előállítása került. ’S a’ ki mindezt nem hiszi, jöjjön az alföldre, és itt gyakorta meg fogja hallani az a’ feletti jajveszékelést, hogy, ha két ’s három éven át egyiránt bő termés van, az alföldi ember kétségbe esik , hogy a’ bötermés miatt bankrottá lesz; sőt tudnék földesurakat névszerint számlálni elő, kik — midőn 1842-ben vetéseiket a’jég elverte,— ezen örültek, azt mondván , hogy igy sem a’ betakarítást nagy költséggel nem kell megtétetni, sem azon nem kell törni a’ fejeket , hogy az idei termést hova takarítsák be , miután magtáraik a’ tavalyi terméssel telvek.— Innen van aztán, hogy az alföldi gazda igen hanyagul űzi a’ földművelést; és, hogy a’ bőtermésü években sok ezereket érő asztagok a’ rothadás és férgek’ martalékául kicsépeletlen hagyatnak. Ha nem mondanám is , tudja olvasóm, hogy a’ magyar gazda , még ha nagy úr is, rendesen olly szorult állapotban van , hogy termesztményét a’ pénz’ szűke miatt nem tarthatja sokáig, ’s nem várakozhatik eladásával addig, mig több év múlva majd megjöne az óra; ’s ez föllép’ az adózó népre áll, mellyet minden november körül az adóért teljes erővel, tűzzel-vassal szorítanak. Ne feledjük továbbá azt se , hogy a’ bőségben is csak ollyan drága a’ cselédtartás mint a’szükségben , bőségben nehezebb munkást kapni, mivel a’ henye magyarnak életphilosophiája , hogy csak akkor dolgozik, ha megszorul; szükségben pedig olcsóbb ugyan a’ bér, de ekkor az élelmezés kerül sokba. Mind ezeknél fogva ne képzeljék a’ bécsi és pesti statusgazdák, hogy az alföldi ember a’ bő termést valami nagy áldásnak tartaná jelen állapotában: ez csak folytonosan jó középszerű termést kíván, mivel ekkor „jut is, marad is“ — a’ mint szokták mondani. A’ termesztőnek arra van szüksége, hogy terményénél több éven át folytonosan körülbelöl egyenlő bizonyos árra számíthasson, melly ár sem felcsigázott sem nagyon alacsonye legyen; egy szóval: bizton számíthasson arra, hogy terményét középszerű áron folytonosan eladhatja. Az angol gabonatörvény épen arra való volt, hogy általa a’ hazai termésnek biztos középszerű ár állandósittassék. Nálunk ollyan állandó középárra csak a’ dunai megyék számíthatnak , mig ellenben az alföldön a’ termény’ ára rendesen egyik tulságból a’ másikba esik; vagy nagyon magas, vagy nagyon alacson. Vegyük például: 1845-dik évre kelve a’rozs’ köble nálunk 1 pfton kelt városi piaczra szállítva, — hova a’ beszállítási bér köblétől 20—24 pg. krig volt, ’s e’ szerint az eladó termesztőnek minden köbölnél csak két p. húszasa maradt, ennyibe pedig neki egy köböl rozs’ előállítása igen belejön. Mármost a’jószág’ kamatja ’s a’ termesztő fáradsága miből térül meg ? ! Hiában papolgatunk az okszerű gazdálkodásról ’s a’ minél nagyobb mennyiségű termények’ termesztéséről , addig, míg a’ termelés biztos jövedelem’ forrásául nem szolgál! A’ nyereségre való kilátás rugója ’s leghatályosb emeléséje minden emberi tettnek. Innen van, hogy most már a’ ki nálunk biztos jövedelemre akar számítani , dohányt ’s repczét termeszt , mivel biztos a’ felöl, hogy ezeket nyereségesen középárért folytonosan eladhatja. Mi szegény alföldiek teljesen meg vagyunk arról győződve, miszerint vak lárma , jelen viszonyaink közt mindig azt kiabálni: minden erővel csak azon legyünk, hogy minél többet termesszünk. — Hát aztán mit csináljunk a’ feleslegterméssel ? Mi sem duna melletti lakosok, sem nagy uradalom’ birtokosi nem vagyunk (illy gazdag állás csak kevés választottaknak jut), és nem várhatunk a’ termény’ eladásával 2—3 évig, mig t. i. ismét szűk év áll elő, mivel nekünk csak ekkor nyílik piaczunk. A’ termesztőnek nem az juttat nyereséget, ha minél több hőből életet ad el csekély áron; hanem ha minden köböl életet az előállítási áron felül minél több nyereséggel adhat el; igy például, ha a’ termesztőnek minden köböl rozs’ előállítása ’s a’ piaczra való beállítása 1 p.ftba kerül, és köblét isnét csak 1 p. ftjával adja el, ekkor akármilly roppant mennyiséget ad is el a’ termesztő , még sincs semmi nyeresége, mert pénzén csak pénzt cserél, az 1 p.nttal eladott köböl életből csupán előállítási költségét kapja vissza; ’s igy akkor, ha 10 köböl életet 2 p.ntjával árul el a’ termesztő, több valódi nyeresége van, mintha iOO köblöt 1 pontjával ad el— Jó lenne ezen számítást némelly táblabiráknak nem feledni. A’ magyar termesztő’ érdekében tehát csupán azon ember dolgozik , ki oda irányozza hazafiui törekvéseit, hogy a’ magyar terménynek körűlbelöl állandósított, évenkénti egyenlő középszerű ár biztosittassék , mi az által eszközöltetik legjobban , ha mind e’ haza’ keblében a fogyasztók’ száma minél inkább neveltetik , mind pedig e hazából csatorna nyittatik , hogy a’ felesleg oda szállíttathassák, hol annak minél jobban megadják az árát. *) Magyarországon eddig tulajdonkép’ csak termesztő néposztály volt, melly csupán a’szűk terméstől súlytolt vidékek’ lakosaiban tehetett szert fogyasztóra; most hála nehány cselekvő hazafi’ fáradozásának , ezek a’ műipar’ élesztése által állandó biztos belfogyasztásnak alapjait iparkodjék megvetni. Ne feledjétek ti a’ hazai műipar’ ellenségei , hogy Anglia magas virágzású földművelését a’ belfogyasztásnak , — nem pedig a’ külföld’ számára való termesztésnek köszönheti; és , hogy a’ középponti vasút egyfelöl azért nem talált a’ mágnásoknál pártolást, nehogy az ezen szállítható olcsó alföldi termény által a’ dunamelléki termények’ eddigi biztosára ingadozóvá tétessék. És ti, kik fenhangon hirdetitek, hogy egyikért azért szabályoztatik a’ Tisza, hogy rajta az alföld’ terményei tova szállíttassanak: ne feledjétek, hogy nem elég a’ Tiszát szabályozni, mert ezen egyik bőségben fuladozó vidékről csak a’ másik bőségben siűlödő vidékre lehet a’ szállítást eszközölni. A’ tiszaszabályozás , közlekedési tekintetben, csak úgy lesz hasznos, ha a’ Tiszát Fiúméval az év’ minden szakában használható közlekedési eszköz kapcsolja össze. Én azt hiszem, hogy minden józanon számitni tudó magyarnak pártolni kell a’ hazai műipart, mivel ez által belfogyasztás szereztetik a’ termesztőnek ; — és, ki a’ Tiszának közlekedési eszközzé való átváltoztatását óhajtja, annak a’ fiumei vasutat is pártolnia kell, mert e’ nélkül a’ Tisza néptelen csatorna lesz, minthogy általa csak a’ dústermésü megyék szállíthatnák egymás’ nyakára terményeiket. És ti, uraim, kik bőségben duszkálva firkálgattak a’ küzdve cselekvő ellen, és ti, kik csak a’ főváros’ gyönyöreit vadásszátok,— ’s e’ haza’ nyomorait nem ismeritek ’stb.— nézzetek szét az egész föld’ kerekségén,és keressetek csak egyetlen egy nemzetet is , melly ujjongatna azon , ha honában a’ műipar pangásban sinlödik; keressetek csak egy országot, mellynek fiai megfeszítenék minden erejöket, csakhogy a’ hazai műipar előre ne haladhasson ’stb.’stb. Ók ne feledjétek, hogy mindenkinek , kit a’ magyar haza táplál, előbb magyarnak ’s hazafinak kell és szabad lenni, — csak ezután lehet pártember. — Egy nem táblabiró alföldi. 41 Fővárosi ívjdonbaltgfik. Szomorú kilátásaink vannak, miszerint nem sokára egy fájdalomteljes necrologot fog kelleni írnunk, körűlbelöl illy tartalmút: „E’ hónap’ folytán szenderültek örök nyugalomra a’ Mátyás királyunk’ emlékére felállittatni szándékozott szobor körüli tervezetek, javaslatok, minták ’s több efféle fiatal előzmények. Kimúlásuk’ oka részint korán érés, részint éretlenség, részint a’ nemzeti betegség is vala. Koporsó-párnáik egy kigyuladt roppant szalmaboglya’ kihamvadt, parázstalan üszkeiből készülének, mikre őket a’ részvétlenségnek hideg és merev karjai teríték ki. A’ sirásó’ tisztét itt is újra a’ naponként jobban elhatalmasodó lelketlenség sajátitá el magának. A’ sir felett különösen a’ reményeiben megcsalatkozott magyar szobrász hullatja könnyeit, és vándorbotot ragad fájdalmában, hogy álmodott jövőjének *) Ki ezt tagadja, a’ státusgazdaságtan’régi alapelvét tagadja meg. Ezt állítja Smith, midőn mondja , hogy minden termény a’ keresés és kelet’ arányában szaporodik. Ezt csak azért kívántuk megjegyezni, mivel az említett idióták közt különös vitatkozási irány kezd mutatkozni. Egy felmerülő uj eszme p. o. a’ védrendszeri pártolása miatt, úgy látszik, azon urak az egész nemzetgazdaságtan ellen háborút indítanak. De erre még visszatérünk. — S z e rk.