Pesti Hírlap, 1847. július-december (906-1010. szám)

1847-10-15 / 967. szám

delemtől védeni iparkodnak. — H. Zs. m. alispán a’ ma­jorátust és ősiséget egy tekintetűnek tartja, 's lehet n. m. hogy a’ régi családok’ ősei igen dicső hívei voltak a’ ha­zának, de ebből nem lehet következtetni, hogy azoknak unokái el nem korcsosulhatnának, úgy mások, szinte lehetnek a’ hazának hű és áldozat készségű fiai, annál­­fogva az ősiséget a’ majorátussal egyetemben czélirányos honosítási törvény mellett megszüntetni kivánja. — B. J. tb. J. S. thnak feleletül adá, mikép’ állítása szerint azt kellene hinni, hogy csak a’ nagy terjedelmű birtoknak megvesztegethetetlenek, pedig ez nem áll, sok számtalan szegény ember van kit nehezebben lehetne megveszte­getni, mint számtalan gazdagot, ’s igy a’ megveszteget­­hetlenség nem a’ birtokban, hanem az erényben nyugszik. Egyébiránt még politikai szempontból káros a’ majorátu­sok fentartása, mert a’ haza’ védelmében a’ roppant ter­jedelmű birtokos, kinek birtokán százak lakhatnának, csak úgy mint a’ szegény egy kardot húz, ’s csak egy személyben nyújthat a’ hazának utalmat. — Végre az el­nök főispáni helyettes, megjegyzé, hogy a’ törvény által biztosított majorátusokat, ha csak tabula rását nem akar­nánk, meg nem szüntethetni. És igy a’ szerkezet a’ Bt. többsége által meghagyatott.­­ 4) Telekkönyv behoza­talát kényszerítő törvény által sürgetendik. 5) Nemzeti bank felállítását pártolják. 6) Az a­d­ó­r­a nézve az utasí­tás illy formán van: miután azon körülmények, mellyek a’ kiváltságos osztály’ adómentességének ok szolgáltatói voltak, a’ kor’ újabb nézetei sorában elenyésznek, méltá­nyosnak tartják a’ BR., hogy a’ nemesség is a’ közterhek viselésében részesítve a’ hon­ szellemi és anyagi jobb léte’ előmozdítására szolgálandó országos pénztárt közadózás és teher viselés czim alatt alapitson, úgy azonban, hogy a’ kezelés számadási felelőség mellett a’ kormányra bízat­ván, hova forditandósága országgyűlésről orsz.gyűlésre meghatároztassék; mindenek előtt azonban a' népnevelés’, országos kereskedés’ és közlekedési eszközöknek, főtekin­tettel pedig a’ fiumei vasútnak előmozdítására, továbbá a’ kormánynyal ne­talán történhető egyezkedés útján a’ vámsorompók megszüntetésére,’s közintézetek felállítására lenne kijelölendő. — Ezenkivül pedig az indirect adót is elválalandják, mellynek egyéb rovatai közt az absentis­­musi dijt első helyre kivánják sorozandónak. — 7) Előző könyvvizsgálatot, de mégis nem a’ fennálló gyakorlat sze­rint, hanem törvény által kijelölendő elvek’ nyomán óhaj­tanak, úgy, hogy az önkény’ kizárására , ha a’ kormány által rendelt könyvizsgáló’ határozatával az iró meg nem elégszik, munkáját az országgyűlésen választandó és a’ jövő országgyűlésig hivataloskodó tagokból szerkesztett könyvvizsgáló collegium’ elébe terjeszthesse , honnan azonban felebbvitel ne legyen. —• P. T. tb. ezen utasítás által, u. m. elismerjük az előzőleges censurának törvé­nyességét , pedig törvényeink a’ sajtót nem korlátozzák, ’s igy a’ mit a’ törvény nem tilt, szabad ; eddig ugyan az előző vizsgálat a’ kormány által használtatott, de azt tör­­vényesiteni nem akarja, minél fogva sajtó törvényeket kíván. — B. J. tb. szinte sajtó törvényt óhajt, ’s tárgy­rokonságnál fogva, felemlité a’ B - P. Híradónak egy közelebbi czikkét, mellyben u. m. arról vádoltatnánk mintha mi czélunkat még erőszakkal és véres verekedés­sel is törekvendenénk kivivni; felszólitok itt ünnepélye­sen mindenkit, mutatta-e pártunk az efféle erőszakosko­dásnak jelét? nem-e békével és egész csöndességgel mű­ködtünk ? — nincs egyéb hátra, mint itt a’ köztanácskozá­sok’ teremében magunkat védeni; itt ugyancsak legfölebb egy pár százan hallhatják, mig a’ B. Híradót ezerek olvas­hatják, itt azon névtelen irat hamis állításaiért rágalmazó­nak nyilvánitom, és egyszersmind felhívom, hogy ezen nyi­latkozatomat a’ B. Híradóba közlem­ el ne felejtse. N. J. a’ másik párt’ nevében kinyilatkoztatja, hogy pártja’ részéről a’ kérdéses czikk’ írására senkit sem bizván meg , abban pártbelieinek legkisebb része sem volt.— Ezen intermezzo után az utasítás’ pontjainak tárgyalása tovább folytattat­­ván. — 8) Népképviseletet nem pártolják. — 9) Népne­velés’ terjesztését, a’ Ludovicea’ valaházai létrehozását, úgy a’ pesti vakok intézetének országos intézetté emelte­tését — valamint 10) a’ magyar nyelvnek diplomaticai poletra emeltetését szorgalmazandják. 11) Kir. városok’ be­rendezését a’ múlt orsz.gyülésen mind a’ két tábla’ helyeslésével keresztül ment határozat’ épségben tartása mellett, a’főfelügyelőket azon jogokkal kivánják felru­házni, millyekkel a’ megyei főispánok ellátvák. A’ válasz­tók és választott polgárok’ számára, valamint a’ polgári képességre azon arányt kivánják felállitatni, mellyel a’ rend a’ polgári szabadsággal úgy összeegyeztethető, hogy a’ szabadság a’ rendet el ne fojtsa, ’s a’ szabadság szaba­dossággá ne fajulhasson. 12) Káptalanok, apátok, prae­­postok és a’ szabad kerületek’ szavazatát az 1608 . k. u. t.cz. nyomán a’ jelen nem levők követei’ kizárásával. — Továbbá 13) a’ részek’ visszakapcsoltatását sürgetendik, úgy azonban , hogy ez utólóra a’ netalán előfordulható nehézségek’ elhárítására segédkezek nyujtassanak, egy­szersmind az uniót is óhajtják. 14) A’ ezéhek’ rendezé­sét ’s 15) az országgyűlési szállások’ fizetését pártoland­­ják. 16) Az eddigi katonai adót megajánlják, e’mellett azonban a’ nádori kapuk’ leszállítását, mellyel a’ megye felettébb terhelve van, szorgalmaztatandják. 17) Kölcsö­nös viszonyon alapuló tűz, jég ’s egyéb elemi károsodások elleni országos biztosítást. 18) Az ujonczállitásnak vilá­gos törvény általi szabályozását. — Ezen pontnál P. T. tb. azon viharra , melly Európa’ fejébe vonulni látszik, figyelmezteté a’ BB-ket, ’s idején tartja , hogy gondos­kodjék Magyarország is a’ védelmi rendszerről, nehogy a’ bekövetkezhető veszély’ alkalmával készületlen találtas­sunk. Szóló, részéről a’ jobb birtokuaknak, nemeseknek, polgároknak és parasztoknak fegyverbe gyakoroltatásával egy honvéd rendszert kivárnia felállitatni , úgy, hogy minden gyanúsítások’ kikerülése’ tekintetéből, a’ felál­landó honvédsereg ő felsége’ intézkedése alatt álljon , ’s a’ fegyvergyakorlás’ betanítására, a’ rendes katonaságtól tisztek rendeltetnének. A’ felfedező jelenkor átlátja en­nek üdvét , mert már az absoluta monarchák is a’ nép’ fegyverével övedzik körül magokat, ’s ezzel védelmezte­­tik hatalmukat. — B. J. nem gondolja, hogy ezen ország­gyűlés alatt katona kérettessék az országtól, mert még 2 '/1 év van hátra, de lehetlen tártkarokkal nem karolnia, u. m. P. T. indítványát, hogy a’ védelmi rendszer hazánkban is szabályoztassék. A’ magyar nemzet azt tartják, már bölcsejében katona, de jelen időben kard­ját csak tisztelgések, vagy közgyűlések alkalmával szokja felkötni, ’s igy a’ nemesi rend czimében még most is fen­­tartja a’ vitézlő nevet, bár minden vitézség nélküli; mert a’ hont, szegény jobbágyok gyermekei által védelmez­­teti; ő sem a’ védelemben, sem a’ katona tartásban nem részesül; midőn a’ fizetésre tehetetlen jobbágyot a' ka­tonai adó végett exequalják az alatt a’ birtokos nemes kényelmesen a’ gyapjú eladásánál zsidóval alkudozik. Illy nyomasztó állapotban, mikép’ felledezhessék a’ közélet , midőn a’ jelen védelmi rendszer egyedül a’ legszegényebb néposztályt nyomja. Már pedig a’ honnak legjobb védelme­zője az, ki a’ hazához érdekkel van kapcsolva, ’s azt min­denkinek meg kell ismerni, miszerint a’ honpolgár legjobb és legolcsóbb katona. A’ véd rendszert mindenesetre javítani szükséges, ’stb. Mire elnök ő misága megjegyezvén, mi­szerint a’ jelen pont nem a’ védrendszer organizalását tár­­gyazza, hanem hogy az ujonczállitási szabályok akkor igénylete szerint törvény által megállapittassanak. A’ ma­gyar nemesség mindenkor kész volt, mint be is bizonyitá, hazájáért, királyáért fegyvert emelni, és ezt tenni soha el sem is mulasztandja ; ’s a’ nemesi felkelés rendezését e’ megye is mint alább elő kerülend utasításai közé sorozta. — ’S ekkép’ a’ nagy többség a’ választmányi javaslatban megnyugodott.­­ 19) A’ nemesi felkelés évenkénti gya­korlatai létrehozassanak, úgy egy felkelési és védő rend­szer készíttessék. 20) A’ kir. egyetemnél diákul adott tanulmányok magyar nyelvre alkalmaztassanak. 21) Sze­pesi XVI. városok beczikkelyeztessenek ’s szavazatuk megállapittassék. 22) Az ország’ sérelmei orvosoltassanak. 23) Boldogult József nádor félszázados emlékére , olly emlék állíttassák, melly mind a'nagy r­év’örökitését, mind pedig a’ nemzet’ jobblétét eszközölje. 24) A’ görög nem egyesült vallásunkra az 1844. 3. tcz. akkép’ terjesztes­sék ki, hogy a’ csoportos átmenet kellőleg korlátoztassék. 25) Borsodmegye’ indítványa folytában czélszerű­ honosi­­tási törvény alkottassék. 26) Az örökváltságra nézve, olly törvényt kívánnak Esztergom rendei, minélfogva mind az egyes jobbágyoknak, valamint egész községeknek is al­kalom nyújtatnék akár hitel­bank létesítése által, akár földbirtok átengedésével az úri tartozások megváltását eszközölni. 27) Kívánják továbbá múlt országgyűlési or­szágos megállapodás nyomán fenyítő törvénykönyv alko­tását. 28) Börtönrendszerre nézve , egy hallgató és egy magánrendszerre alkalmazandó minta-börtön felállítását. 29) Országgyűlési tanácskozás rendezésére, a’ hallgató­ság kihágásának korlátoztatását , úgy azonban hogy a’ nyilvánosságon legkevesebb csorbulás se ejtessék, sőt in­kább az telhetőleg kiterjesztessék és 30-ot a’ katonaélel­mezésnek a’ múlt országgyűlési határozat nyománi meg­váltását.­­ ’stb. Ezen utasítások megállapítása után me­gyei régi szokás szerint az országgyűlése alatt minden hónap első keddén tartatni szokott kisgyűlés helyett köz­gyűlés tartatni határoztatott. A’ gyűlés harmadik napján legtöbbnyire administra­­tionális dolgokkal, tiszti jelentésekkel foglalkoztak a’ me­gye rendei, ’s így csupán magánügyek fordultak elő. —1. GÖMÖRBÖL. Rima-Szombat, sept. 17-én. Mint a’ föld’ minden terméseit meghozott anyatermészet nyu­galomra megyen, úgy oszlottak szét Gömörmegye’ ren­dei is négy heti folytonos munkásság után, fáradalmukat kipihenendők. — Még múlt hó­ 23 ik napján gyülenek egyben a’ birák és ügyvédi kar, hogy fontolva haladó törvénykezési rendszerünk mellett, a’ félszázados magán­ügyeket intézzék; majd folyó hó’ 6-án törvényszéket ülé­­nek két ’s három tanácsban, hogy azokkal, kik a’ személy ’s vagyont biztositó törvényeken daczoltak, a’ büntető hatalom’ vesszejét éreztessék, végre ezen hó’ 13 ik nap­jára viradva évnegyedes gyülésöket tárták meg. — E’ gyűlést nem főispáni helyettesünk vezette, egészség’ vál­tozása visszatartóztatta őt, az élénk előkészületekkel fog­lalkozott szakácsokat pedig visszaparancsolta. — Első al­ispánunk’ elnöklete alatt nyittatott meg, ’s annak elnök­lete alatt folyt le azon évnegyedes gyűlésünk, mellyben a’ putnoki és rátkai járások’ egyesült védegyleti társulata által tervezett és rendezett tánczvigalomból léptünk által. A’ gyűlést szokott évnegyedes jelentésével nyitotta meg első alispánunk, szomoruan értesítvén a’ RRet legelső­ben is a’Garamon, különösen Telgárt és Vernárt hely­ségekben közel fél év óta dühöngő kórbetegségről, mel­­­lyet a’lakosok’ eléhezésből származott elerőtelmedése idé­zett elő, ’s melly számosokat ragadt magával áldozatul; e’ tárgygyal összekötve szólott jelentést tevő első alispá­nunk az idei termésről, mellyet kielégítőnek és a’ táp­lált reményeknek meg nem felelőnek okszerűen festvén, a’ termesztmények’ már is emelkedő ára, a’ burgonyavéez, a’ raktárak’ üressége miatt előleges gondoskodásra hivta­k fel a’ RRet, különösen a’ felső megyékből betóduló kol­­­­dusok’ elszaporodása’ mikénti meggátlása’ tekintetében.­­ Majd áltak­ért a’ szükség előidézte folytonos rablásokról­­ értesíteni a’ RRet, mellyek a’ csoportokban kóborló go­nosztevők’ merényeivel egész vidéket megfélemliték.Vég-­­ re kedves megelégedéssel tudata, hogy az igazság’ ki- s szolgáltatása’ tekintetében a’ tisztviselők ellen jelen ne­­­­gyed évben sem emeltetett előtte panasz. — A’ megye’ belállapotáról tett hiv jelentést a’ BR. szokott méltány­­l­lással fogadván, a’ személy és vagyonbátorságot veszé­­­­lyeztető utonállások’ hovaelőbb megszüntetése iránt­­ úgy intézkedtek, hogy mint eddig is történt, nem egye- s dűl csendbiztosaink, de a’ több tisztviselők is, a’ rablók’ ; elfogatásában munkások lenni meg ne szűnjenek. — Az évnegyedes jelentést, bevett szokás szerint, a’ főmagy udvari tanácsnak magán ügyekben kiadott rendeletét követték. Ezek’ kihirdetése után a’ helytartótanács’ in­tézményei jöttek tárgyalás alá. — Első és fő volt ezek kö­zött azon intézmény, melly a’ catholica vallásról a’ pro­testáns vallásra általment 17 éves leánynak áttérését helytelennek mondván, a’ befogadó protestáns lelkészt megdorgálni parancsolja. — El volt általánosan ismerve, hogy a’törvény a’vallásról vallásra általtérésnél évet nem határozott; ’s hogy a’ törvény’ magyarázata csak az ösz­­szes törvényhozást illeti, még sem volt egészen össze­­hangzó a’ megye’ RReinek véleménye. Voltak ugyan is, kik a’ vallás’ megválasztására, a’ vallás főelveiveli meg­ismerkedést szükségesnek találván, az áttérés’ korát bi­zonyos évekhez kötni szükségesnek tartották, és innen in­dulva ki, mennyiben a’ megye’ RRei által, mindjárt az 1844-ki évi országgyűlés’ befejezésével felállított általá­nos elvek szerint is, a’ vallás’ változtatására e’ válasz­tási időkor jelöltetett ki, sérelmet a’ helytartósági intéz­ményben nem találtak ; — ellenben a’ többség a’ val­lás’ tárgyában kiadott intézményeknek , a’ törvényt jótékony erejéből kivetkeztető hatását fájdalmasan em­lítvén , a’ törvény’ egyoldalú magyarázatában sérelmet talált, az intézményt el nem fogadhatónak mondot­ta , ’s ellene felírni nyilatkozott. — Élénk nyilatko­zásra szolgált anyagul a' helytartótanácsnak azon in­tézménye is , mellyben a’ katonaságnak élelmezésére a’ hadi pénztárból kivett ősziét’ visszafizetésére kötelezte­­tünk.­­ Panaszos hangok emelkedtek azon eljárása ellen , melly a’ megye’ rendéit , annyi szorgalma­zások után is , azon szomorú és kényszeritett állásba hozta, hogy az adófizetők által többé el nem láthatott katonaság’ szükségeit egyenesen a’ hadi pénztárból való­nak kényszerülve fedezni. Majd az illető tisztviselők’ azon jelentése’ nyomán , hogy szegénységünk’ nagyobb része a’ katonaságot rozszsal és zabbal ellátni már most sem képes, újabb aggodalom kelt fel keblünkben a’ jövendő iránt. Egy részről a’ hadi pénztár’ honnan lehető helyre­pótolása, más részről a’ katonaságnak mi után leendő élel­mezése’ aggodalmi közt, azon vélemény lett végzéssé, melly ő felségét, a’ hadi pénztárból kivett ősziét’ elengedésé­ért, jobbágyi alázattal megkérendőnek indítványozta. — Sajnosan vették a’ RR. a’ helyt. tanácsnak azon intéz­ményét is, mellyben a’ megyének , némelly hamis pénz­­csinálók ellen tett nyomozása és eljárása roszaltatik, ’s a’ RR. a’ törvény’ megtartására utasittatnak. — Ugyan e’ helytartótanácsnak jegyzőkönyvünkre tett azon észrevé­telére , mellyben az ott feltalált úrbéri tárgyaknak nem egy külön jegyzőkönyvben lett vitele helytelennek mon­datik,’s illy különös jegyzőkönyv’ szerkesztésére uta­­sittatu­nk , megm­andjuk , hogy a’ jegyzőkönyvekben fel­talált úrbéri tárgyak állandó gyakorlatunkhoz képest külön jegyzőkönyvben vezetve, a’ helytartótanácshoz felterjesztve voltak , és onnan azon jegyzőkönyv meg­vizsgálva észrevétel nélkül már le is küldetett. — A’ helytartótanácsnak ugyancsak jegyzőkönyveink’ foly­tában tett azon észrevételét tartalmazó rendeletét, — melly szerint az erejöket vesztett birói ítéleteknek folyamodás melletti megújításától a’ megye jövőre el­­tiltatik, — levéltárnak és főügyészünknek vélemény­­adás véget kiadtuk. Több erdélyi megye’ azon körle­vele , mellyben a’ két testvérhen’ egyesülése’ pártolá­sára , ’s mig ez eszme életbelépne, a’ részek’ visszakap­csolásának sürgetéséveli felhagyásra hívnak fel, ország­gyűlési utasítást készítő választmányunkhoz utasittatott. Tornának válaszát, mellyben tudatja velünk , hogy tisz­­tesb rendű táblabiráinktól, mint kiküldött biztosainktól, a’ múlt tisztválasztás’ alkalmával, a’ szavazatszedő kül­döttség által megtagadott szavazat, a’ megye’ akaratából történt, — fájdalmas tudomásul vettük. — A’ gyűlés’ több tárgyai magánügyek voltak, azok’ részletességeivel helyet foglalni nem akarunk; tájékozásul mégis megyei mozgalmainkat nem lesz érdektelen megemlíteni, a’ kö­zelgő országgyűlés’ irányában. Hogy ellenzékiek vagyunk, tudva van ; igy nem lesz meglepő, hogy minden színe­zetű intelligensnél egy az akarat. Egy az óhajtás, hogy megyénk e’ mindjárt megnyílandó hongyillésen Sz. K. jeles szónokunk által legyen képviselve. — Négyen. VARASDBÓL. A’ B. P. Híradónak írják : Megyénk September! közgyűlése, mellyre a’ rrk legelsőbb horvát nyelven nyomatott meghivó levelek által hivattak meg, a’ magos kormányzó elnöklete alatt kezdődött és ugyan­azon hó végéig el is tartott. Fő czélja ezen gyűlésnek az országgyűlési utasításokat készítő választmány’ munkála­tának átvizsgálása és tárgyalása , nemkülönben a’ tarto­mányi gyülekezetre (pro regni congregatione) e’ megye részéről küldendő követek’ megválasztása és azoknak adandó utasítások készitése volt, mihez képest egyik tábla- 248

Next