Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)
1848-08-05 / 126. szám
én meggyőződésem szerint el kell, s amazt át kell adni a lelkésznek. 2) Kell-e minden vallásfelekezet számára külön iskola ? Szeretném, ha a ház e kérdést mint practicust tárgyalná. Részemről meg vagyok győződve , hogy el fog jöni az idő, midőn a népnevelést nem fogja tenni a vallásos elkülönítés. De a jelen körülmények közt még feladásomnak tekintem, olly intézkedést tenni a nevelésre nézve , melly megnyugtatja az országot s különösen azon részt, mellyre az alsó nevelés legnagyobb befolyással van, s azért nyúltam az elkülönítéshez, hogy ha e kérdés megérett, convulsió nélkül történjék az öszszeolvadás , mert úgy voltam meggyőződve, hogy egyfelől kényszerített iskoláztatást, másfelől közös iskolákat behozni az ország mostani körülményeibe zavart hozna. Csak olly helyeken javaslok tehát közös iskolát, hol a gyermekek száma egyik felekezet részéről sem haladja meg az 50-et. De ahol e szám kitelik, és így annyi gyermek van, hogy jó rendszer mellett illy szám mellé egy-egy külön tanító kívántatik, tehát a státusnak is több költségbe nem kerül: javaslatom minden hitfelekezet számára külön iskolát foglal magában. Sőt még ott is, hol egyes hitfelekezetek gyermekeinek száma 50-re nem megy, de akár egyesek, akár valamelly hitfelekezetbeliekkel saját erejökből külön iskolát nyitni kívánnak,felhagytam számukra, hogy ezt tehessék , miután úgy voltam meggyőződve, hogy a ház sem a magán, sem a házi nevelést el nem tiltandja. Ezek nézeteim, mellyekhez még csak azt teszem, hogy ha theoreticus elvekből indultam volna ki, más javaslatot fogtam volna előterjeszteni, de az ügy sürgetés voltáról annyira meg vagyok győződve, hogy kötelességemnek tartom mindent elhárítani, mi a kivitelben akadályul szolgálhatna. Irányi: A népnevelés szükségéről úgy hiszem mindenki meg van győződve e házban, különbség csak az, hogy egyik gyökeres reformot kíván, míg másik pallatív eszközökkel is megelégszik. Én részemről gyökeres reformot kívánok , azért némelly pontokon változtatni kell nézetem szerint. Ilylyen az, melly kimondja, hogy az oktatás ne legyen közös. Ilyen az, mellynek értelme szerint az alapitványok a hitfelekezetek tulajdonául hagyatnak meg. Ilyen végre azon pont, melly oktatási nyelvvé a többség nyelvét teszi. — Ha palliativ szerekkel akarunk segíteni a nagy népnevelési ügyön , ha közös iskolák iránt törvényt nem hozunk; ha az alapítványi javakra a státus nem teszi kezét, akkor veszélyes elvet állapítottunk meg, s a későbbi reformokat lehetetlenekké tevénk. — Azonban, bár bevallott elvű radicál, — nem tartozom azok közzé, kik időre, körülményekre mitsem ügyelnek. Azért számot vetek magammal: valljon illy radicalelvü reform tanácsos-e most ? Ha tekintjük, hogy minden érdek izgatott állapotban van, azon meggyőződésre jutunk , hogy késni kell olly törvények életbeléptetésével, mellyek az izgatott állapotot növelik. Pedig e törvényjavaslat olylyan , melly által nemzetiség és vallás érdekei érintve vannak. S habár nem kell az ördögöt falra mázolni, de másfelől a létező veszélyekre szemet hunyni sem szabad. — Hiszem egyébiránt, hogy azon ideál, mellyet a népnevelésre nézve magamnak alkottam, a közoktatási miniszer keblében is él, mert nem meggyőződés , hanem kényszerűség kifolyásának kell tekintenem. azt, hogy már a népiskolákban hitfelekezeti válaszfalak állíttatnak. De van egy másik szinte közös ideálunk, s ez az , hogy Magyarország függetlensége ne koczkáztassék, — s ennek amazt kész vagyok alárendelni.— A múlt országgyűlés e tárgyban az egyes hitfelekezeteket meghallgatni rendelte , de ez nem történhetett meg. E körülménynek én nem jogi, hanem politikai szempontból tulajdonítok nyomatékot , mert lesznek emberek, kik ezt is ki fogják zsákmányolni, s jó helyett — mit tenni szándékozunk , felidéztük az ármányt és gonoszt. Én hát bár sajnosan , mert sürgetősebb teendőt alig ismerek, — mégis oda adom véleményemet, miként e törvényjavaslat a jövő törvényhozásig elhalasztassék. Ez által nem mondjuk, hogy az illető miniszer addig is tétlen maradjon, sem hogy kellő segélyt nem adunk, — csakhogy olly elveket nem állapítunk meg, mellyeket később megbánnánk (többen helyes), Román. Addig kívánja elhalasztatni a törvényjavaslatot, mig az 1848:20-ik t. czikk 3-ik §-a, melly szerint minden bevett hitfelekezetek iskolai szükségei közállodalmi költségek által fedeztetni rendeltetnek, életbe nem lép. E helyett szóló a javaslatban egyes községi adókat lát felvéve , miáltal a kisebb é s igy szegényebb helységek felette terheltetnének. Szóló lát alapot az állodalom kezében,s ez, az egyházi és alapítványi javak, s e dolog már irodalmi téren is eléggé meg volt vitatva. — Mig ez történnék, a tanítókról is lehet részletes tervet beadni, s az egyházak is meghallgattathatnak. Az addig szükséges költségeket előlegezze a státus. (Folyt. köv.) Ugyanezen tárgy másnap augusztus 4 én is folytattatván, az általános tárgyalás befejeztetett, s minthogy számosan voltak a nyilatkozók között, kik a törvényjavaslat elhalasztását kívánták ; az elnök felállásra szólítván azokat, kik elhalasztani nem akarták, kitűnt, hogy a többség tárgyalást akar. Megkezdődött tehát a szakaszonkénti felolvasás és tárgyalás, s folyt e napi ülés alatt a 4-ik §-ig bezárólag. Nevezetesebb változás a 3-ik § nál történt, melly után Kazinczi indít-Iványára következő §. szaratott be: „A magán-tanintézetek az állodalom felügyelése alá helyeztetnek“ — s hozzá P a 1ó- r ez inak azon záradéka, mellyben kimondatik, hogy a melly szerzetek Magyarországban s a kapcsolt részekben 1773 óta eltöröltettek, azok magántanitók se lehessenek. Augusztus 5-én a tárgyalás folytattatni fog. 728 Hazai mozgalmak: Zágráb. A bán a 19. tartományi ülést következő sza- vakkal nyitá meg: Uraim! szóljak most a két hon kibékité- séről, mire Berkics ekkor válaszolt: Nem foghatom meg, s hogyan lehessen itt szó a magyarokkal kibékülésről, kik nekünk olly fájdalmas sebeket okoztak, hogy azoknak következéseit még unokáink is meg fogják érezni; ők átkozni fognak bennünket, mikép mi őseinket , hogy helytartótanácsunkat a magyarral összeolvadni engedek. Mazuranich pedig ek- s kép szólt: Én is azon véleményben vagyok, hogy a kiegyenlítés nem sikerülhet, de mégis következeteseknek kell maradnunk, s mikor már egyszer az egyezkedést kimondottuk, szükség annak feltételeit megállapítani. Csak ezt ajánlanám, hogy az egyezkedésekbe ne ereszkedjünk úgy, mint más hatalom alatt levők , vagy , mint bennünket nevezni szoktak, rebellisek, hanem, mint egy szabad, független horvát szlavón nép. Osegovich Metel erre megjegyezte: az egyességre törekedni kell, mert micsoda védelemre találhatna Horvátország nemcsak Ausztria, hanem egész Németországnál is, ha a kibékülés létre nem jöhetne. Ebből heves vita támadt, melly azzal végződött, hogy a Nemcsics által feltett következő pontok az egyezkedés alapjául elfogadtattak: 1) A monarchia egysége. 2) A három királyság saját független közigazgatása. 3) A nemzetiség szabad kifejtése, az egyenlőség, szabadság és testvériség alap ján. — A 20 ik ülésben egy küldöttség neveztetett ki, melly a bán vezetése alatt Bécsbe menjen. Erre a bán az ülést következő szavakkal rekeszté be: „Én magam ugyan gyönge vagyok, de ha ti nekem segítségül fogtok lenni, s mindnyájatokat egy azon lélek lelkesít, mindnyájan egy lélek, egy akarattal vagytok, akkor bennünket semmi veszély nem érhet.“ — Ekképitá meg ezeket a zágrábi német újság. — Ugyanez a horvát kérdés tárgyában az Ausztriáhozi viszony tekintetbevételével, igy ir: A világ látja, hogy mióta a magyarok katonáikat Olaszországból és Gallicziából visszahivák, az osztrák dicső hadseregbe a viszszavonás ördöge fészkelte be magát, és a magyar katonaság feloszlásának előkészítése Ausztria előtt minden igénynek útját vágja , a Magyarország részérőli segítségre. Mialatt Magyarhon a monarchia feloszlása eszközlését az utóbbi két hónapban lépésről lépésre erélylyel folytatta, Horvátország legjobb fiainak 35 ezerét, a hadsereg magvát, az olasz harczmezőre küldötte. Bár figyelembe venné, úgymond, Ausztria ezen áldozat nagyságát! Ezen határőrök, ha Horváthon, Magyarország forradalomból keletkezett hatalmát elismerte volna, rokonaik, háznépeik keblében maradhattak volna, de ők örömmel vitték véröket a megsemmisítő népháborúba áldozatul (emlékeztetnünk kell, úgy látjuk , ezen készséget illetőleg a zágr. újság íróját, a péterváradi visszatért őrvidéki katonaságra). Egy illy hősies népet, hogy a császár magától eltaszítson, s mint valami dolgot, egy népet a monarchia iránt ellenséges indulattal viseltető factió uralma alá bocsásson , ez — úgymond — veszélyes játék volna! A jan. 10-kei bizottmányi ajánlat szerint, melly a közvélemény akaratát fejezi ki, Horvátország és Szlavónia, nem kiván mást, mint az osztrák monarchia egységének fentartása mellett, egy, Magyarhonétól egészen elkülönített közigazgatást a politikumok és igazságkiszolgáltatást illetőleg, mikép ez 1790 előtt létezett; — a had és fináncziát illetőleg pedig, valamint a diplomátiára nézve is, Horvátország és Szlavónia a bécsi ministériumtól akar függeni. Más egyebet nem kíván Horvátország. (Hát még többet is lehetne kívánni?) Kérdés, mellyik ragaszkodik most jobban a monarchiához? Horvát vagy Magyarország? És ezen ország ellen fogná a monarchia a magyarokat segíteni, hogy a kincstárnak majd semmibe kerülő 100.000 főnyi, hűs határvidékieket magától eltaszítsa , s hogy aztán Tököli és Rákóczi utódainak, tetszésszerinti, lehet, hogy a monarchia elleni használatra átadja? Az osztrák kormány átadhatja e a határvidék bő jövedelemforrásait, a Törökországgal kereskedés minden utait, az azokon befolyó vámjövedelmekkel együtt, magát ezen vámok rendezését is, hogy az állam Kossuth, Osztrákhon iparának nagy részét megsemmisíthesse, valamint a vesztegintézetek kormányzását, anélkül, hogy a bécsi országgyűlés ezt megakadályozhatná, vagy amennyiben már megtörtént, megsemmisíthetné ? Márczius 15-ke után, mond, az alkotmányos császár, birodalma semmi részecskéje felett sem intézkedhetik az orsz. rendek megkérdezése nélkül! Kezdhet-e a császár az ő hit, érte legjobb fiaikat az olasz harczmezőn feláldozó horvát s szlavonita alattvalói ellen megsemmisítő háborút ? (hát az alkotmányos osztrák császár kezdhet-e a magyar király hű alattvalói ellen háborút, a horvát rebellisek segítése által ?) és mindezt azért, hogy a magyar ministériumot annyi hatalomra és erőre juthatni engedje, mennyivel Ausztria gyöngül ! hogy segítse annyira a magyarokat, miként ezek kevés idő múltán, az örökös tartományoknak is törvényeket szabhassanak, és a németek alkotmányos szabadságát, magyar mintára nyirbálhassák ? — Magyarhonban az aristoeráticus elv az uralkodó, és ezen ország egészen aristoeráticus bureaucratiával bír. Ezért kárhoztatá a magyar ministérium a bécsi márcz. 15. és máj. 26-ki eseményeket; lehetséges, hogy a magyarok Innsbruckban, Horvát- és Erdélyország átengedéséért, azon ígéretet tevek, miszerint a republicánus bécsieket, ha egyszer Magyarhon megerősödik, rendre utasítandják, és az aristocrátiai fényes uralkodást visszaállítandjék. (Ugyan ugye ?) De hát, mond, miért ne ígérhették volna ezt meg Innsbruckban a magyarok — habár eszék ágában sem volt ezt megtartani ? Hát, nem láttunk-e egy féltuczet magyar udvari kanczellárok füstbe ment programjosait — kik azonfelül , hogy ígéreteiket be nem váltották, még jószágokkal és rendjelekkel jutalmaztattak ? — A császár, mond végre, Horvát- és Tótországot, mint saját vagyont, el nem ajándékozhatja, stb stb. — Gömörmegye. E lapok 99-ik számáben bizonyos D. úr a gömöri követválasztásokat Konczkés alá vévén, a többek közt azt mondja, mikép e megye két választókerületében az értelmiség megbukott. Szeretnék tudni , hogy mit ért ön az értelmiség alatt ? — ha ön ez alatt a rokoczátlankodók tömegét érti — úgy igaza van önnek. Egyébként annak megítélésében , hogy az intelligentia mellyik részen állott, Önt competens bírónak el nem ismerhetjük. — Aztondja ön továbbá, hogy a rimaszombati kerületben a vallás és nyelv hőse K. O. választatott meg szótöbbséggel, ki mellett az evang. papság maga korteskedett stb. A kishonti lakóság és evang. papság , követjelötjük K. u. ur mellett szi-s lárdul állott, kit 9 éves hivataloskodása alatt jó hazafinak és melegkeblü népbarátnak ismerhetni elég alkalma volt. Illy körülmények közt nem volt szükség izgatásra stb. Végre ennek a K. u. ur s a kishonti ev. papság ellen felhozott becsületsértő megjegyzéseit, kénytelenek vagyunk ezennel visszautasítani. — Több választék. — Brassó, julius 22 én. A brassói, miklósvári és sepsi kerületekbeli lelkészek, püspöki rendelethez képest, jul. 20-án Brassóban kerületi ülést tartottak. Elhatároztatott: az egyház teljes függetlensége egyházi és iskolai dolgokban, isteni tisztelet alkalmával az anyanyelv használata , ünnepnapoknak vasárnapokrai áttétele, és egy a kolozsvári kerülettől ide érkezett körlevél következtében, a hőtlenségnek is megszüntetése. Egyúttal azon kivánat is nyilvánult , miszerint oda kellene munkálni, hogy a Gyulafehérvárért tartandó zsinatra a főpap mellett egy utasítással ellátandó egyházi s világi követ is küldessék. Maros és Udvarhelyszék papsága is a kor szellemével összeegyező ezen haladáshoz csatlakoztak.Kívánatos volna egyébiránt , hogy a régiekhez ragaszkodók , kiknek meggyőződését mi tiszteletben tartjuk, e tárgyban kárhoztató ítéletekkel valamivel fukarabbak lennének. Reformot óhajtani , még nem elválás az egyháztól , és nem istenelleni árulás! A m. orvos-sebészi ev. 1848. évi julius hava 4-én tartott ülése jegyzőkönyvének kivonata. ( 1) A jelen volt rendes, rendkívüli és helyettes tanárok közül, Reisinger János, mint az orvos-sebészi tanári testület legidősbike, az elnöki széket elfoglalván, jelenti , miszerint a vallás és közoktatási ministertől ez. évi julius 5-kéről kelt kinevező leiratot mutat be, mellyet előlegesen kiván felolvastatni. A leirat felolvastatik, melly a következő: A vallás és közoktatási minister, Balassa János tanár urnak, B. Eötvös József mk. Miután ön kormányosztályomnál tanácsnokká s az egyetemi orvosi kar igazgatójává kineveztetett , az erről szóló okiratot örömmel küldöm meg, mellynek elfogadása után önnek tehetségeit, az állodalom szolgálatára a közoktatásnak orvosi részeiben, úgy veszem igénybe, hogy ön a mellett, egyetemi tanári hivatalát is viselni fogja. Erre elnök Reisinger János, helyét a kinevezett törvényes elnöknek átengedvén , Balassa János karigazgató, az elnöki széket, a jelenlevők baráti örömnyilatkozata között, elfoglalja. A tanítás és nevelés munkájában díszesen megőszült tanár k.t. Reisinger János , szívből eredeti meleg szavakkal üdvözlé és iktatá be a jeles tehetségű és igyekezetű fiatal erejű igazgatót, buzdítván őt, a terhes pályán ernyedetlen fáradozásra, 13 dús sikert kivánt üdvhozó munkálataira. Szinte olly melegen mint lelkesen és elérzékenyedve szólt, a beiktatott, rokonkebtű tanár társaihoz. Kinyilatkoztatá, hogy kétszeres kitüntetésnek tekinti nyert állását, a testület tagjai egyénisége és azon köztisztelet által, melly őket egyenként körözi. Terhes hivatalát csak azon öntudattal fogadhatta el, hogy illy jeles férfiak tanácsa s közremunkálása által fog gyámolíttatni. Mi saját tehetségeit és erejét illeti, azt mindig kész leend, a haza, a közoktatás, az orvos sebészi egyetem, tanári kar és orvostársai állapota felvirágoztatására és előmozdítására felszentelni, s egyetlen jutalmának, csak azon sikert tekintendi, mellyet a közös fáradozás e részben létesitend. 2) Ezek után az igazgató jelentést tesz a karnak, azon intézkedések felől, mellyek a legközelebbi gyűlés óta, az orvosiegyetem és tanulmányok érdekében, a vallás és közoktatási ministérium által tétettek. Jelentés 3) Hogy a vallás és közoktatási miniszer által, a kari és tanulmányi jegyzőségre dr. Kovács Sebestyén Endre előlegesen kineveztetett, nehogy az elintézendő intézeti és tanulményi tárgyak kezelése fennakadjon. Hatáskörének meghatározása, az új rendszer behozatala és életbeléptetése idejére halasztatván. Végre 4) Az igazgató két javaslatot mutat be, mellyeknek egyike az orvoskar rendezését, másika az orvos-sebészi tanintézeti tanulmányok közül, már a legközelebbi iskolai év kezdetével behozandó javításokat tárgyazza. (folyt. köv.) Külföldi hírek: AUSZTRIA. Bé cs. A hadügyérhez julius 27-kén jött tudósítás szerint, a második tábor július 26-kán estve éa 27. reggel két kemény, de győzelmes csatát vívott meg Volta mellett. A csata bevégezte után 27-ben két piemonti vezér és egy ezredes jelent meg Aspre bárónál, a király részéről fegyver nyugvást ajánlva, melly alatt az Oglio lett volna a határvonal, de a tábornagy nem fogadható el a föltételeket, miért újakat készített, mellyeket hajul. 28-dikán reggeli 5 óráig el nem fogadna a király , ismét fegyver fogna dönteni, s az ellenség folytonosan űzenni. — Bécs. Börne mondá : a király az ország első parasztja. Ehhez hasonló hangulat és szellem kezd most kifejteni Bécsben, mint egy közelebb megjelent röpiv mutatja, melly*»