Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)

1848-08-05 / 126. szám

én meggyőződésem szerint el kell, s amazt át kell adni a lel­­­késznek. 2) Kell-e minden vallásfelekezet számára külön iskola ? Szeretném, ha a ház e kérdést mint practicust tárgyalná. Részemről meg vagyok győződve , hogy el fog jöni az idő, midőn a népnevelést nem fogja tenni a vallásos elkülönítés. De a jelen körülmények közt még feladásomnak tekintem, olly intézkedést tenni a nevelésre nézve , melly megnyugtatja az országot s különösen azon részt, mellyre az alsó nevelés leg­nagyobb befolyással van, s azért nyúltam az elkülönítéshez, hogy ha e kérdés megérett, convulsió nélkül történjék az ösz­­szeolvadás , mert úgy voltam meggyőződve, hogy egyfelől kényszerített iskoláztatást, másfelől közös iskolákat behozni az ország mostani körülményeibe zavart hozna. Csak olly helyeken javaslok tehát közös iskolát, hol a gyermekek száma egyik felekezet részéről sem haladja meg az 50-et. De a­hol e szám kitelik, és így annyi gyermek van, hogy jó rendszer mellett illy szám mellé egy-egy külön tanító kívántatik, tehát a státusnak is több költségbe nem kerül: javaslatom minden hitfelekezet számára külön iskolát foglal magában. Sőt még ott is, hol egyes hitfelekezetek gyermekeinek száma 50-re nem megy, de akár egyesek, akár valamelly hitfelekezetbeli­­ekkel saját erejökből külön iskolát nyitni kívánnak,felhagytam számukra, hogy ezt tehessék , miután úgy voltam meggyő­ződve, hogy a ház sem a magán, sem a házi nevelést el nem tiltandja. Ezek nézeteim, mellyekhez még csak azt teszem, hogy ha theoreticus elvekből indultam volna ki, más javaslatot fogtam volna előterjeszteni, de az ügy sürgetés voltáról annyira meg vagyok győződve, hogy kötelességemnek tartom mindent el­hárítani, mi a kivitelben akadályul szolgálhatna. Irányi: A népnevelés szükségéről úgy hiszem min­denki meg van győződve e házban, különbség csak az, hogy egyik gyökeres reformot kíván, míg másik pallatív eszközök­kel is megelégszik. Én részemről gyökeres reformot kívánok , azért némelly pontokon változtatni kell nézetem szerint. Ily­­lyen az, melly kimondja, hogy az oktatás ne legyen közös. Ilyen az, mellynek értelme szerint az alapitványok a hitfe­lekezetek tulajdonául hagyatnak meg. Ilyen végre azon pont, melly oktatási nyelvvé a többség nyelvét teszi. — Ha pallia­­tiv szerekkel akarunk segíteni a nagy népnevelési ügyön , ha közös iskolák iránt törvényt nem hozunk; ha az alapítványi javakra a státus nem teszi kezét, akkor veszélyes elvet álla­pítottunk meg, s a későbbi reformokat lehetetlenekké tevénk. — Azonban, bár bevallott elvű radicál, — nem tartozom azok közzé, kik időre, körülményekre mitsem ügyelnek. Azért számot vetek magammal: valljon illy radicalelvü reform ta­nácsos-e most ? Ha tekintjük, hogy minden érdek izga­tott állapotban van, azon meggyőződésre jutunk , hogy késni kell olly törvények életbeléptetésével, mellyek az izgatott állapotot növelik. Pedig e törvényjavaslat oly­­lyan , melly által nemzetiség és vallás érdekei érintve vannak. S habár nem kell az ördögöt falra mázolni, de másfelől a létező veszélyekre szemet hunyni sem szabad. — Hiszem egyébiránt, hogy azon ideál, mellyet a népnevelésre nézve magamnak alkottam, a közoktatási minis­­zer keblében is él, mert nem meggyőződés , hanem kénysze­rűség kifolyásának kell tekintenem­­. azt, hogy már a nép­iskolákban hitfelekezeti válaszfalak állíttatnak. De van egy másik szinte közös ideálunk, s ez az , hogy Magyarország függetlensége ne koczkáztassék, — s ennek amazt kész va­gyok alárendelni.— A múlt országgyűlés e tárgyban az egyes hitfelekezeteket meghallgatni rendelte , de ez nem történhe­tett meg. E körülménynek én nem jogi, hanem politikai szempontból tulajdonítok nyomatékot , mert lesznek em­berek, kik ezt is ki fogják zsákmányolni, s jó helyett — mit tenni szándékozunk , felidéztük az ármányt és go­noszt. Én hát bár sajnosan , mert sürgetősebb teendőt alig ismerek, — mégis oda adom véleményemet, miként e törvényjavaslat a jövő törvényhozásig elhalasztassék. Ez által nem mondjuk, hogy az illető miniszer addig is tétlen maradjon, sem hogy kellő segélyt nem adunk, — csakhogy olly elveket nem állapítunk meg, mellyeket később megbán­nánk (többen helyes), Román. Addig kívánja elhalasztatni a törvényjavas­latot, mig az 1848:20-ik t. czikk 3-ik §-a, melly szerint min­­­den bevett hitfelekezetek iskolai szükségei közállodalmi költ­ségek által fedeztetni rendeltetnek, életbe nem lép. E helyett szóló a javaslatban egyes községi adókat lát felvéve , miáltal a kisebb é s igy szegényebb helységek felette terheltetné­­nek. Szóló lát alapot az állodalom kezében,s ez, az egyházi és alapítványi javak, s e dolog már irodalmi téren is eléggé meg volt vitatva. — Mig ez történnék, a tanítókról is lehet részletes tervet beadni, s az egyházak is meghallgattathat­nak. Az addig szükséges költségeket előlegezze a státus. (Folyt. köv.) Ugyanezen tárgy másnap augusztus 4 én is folytattatván, az általános tárgyalás befejeztetett, s minthogy számosan vol­tak a nyilatkozók között, kik a törvényjavaslat elhalasztását kívánták ; az elnök felállásra szólítván azokat, kik elhalasz­tani nem akarták, kitűnt, hogy a többség tárgyalást akar. Megkezdődött tehát a szakaszonkénti felolvasás és tárgyalás, s folyt e napi ülés alatt a 4-ik §-ig bezárólag. Nevezetesebb változás a 3-ik § nál történt, melly után Kazinczi indít-I­ványára következő §. szaratott be: „A magán-tanintézetek az­­ állodalom felügyelése alá helyeztetnek“ — s hozzá P a 1­ó- r ez inak azon záradéka, melly­ben kimondatik, hogy a melly­­ szerzetek Magyarországban s a kapcsolt részekben 1773 óta eltöröltettek, azok magántanitók se lehessenek. Augusztus 5-én a tárgyalás folytattatni fog. 728 Hazai mozgalmak: Z­á­g­r­á­b. A bán a 19. tartományi ülést következő sza-­­ vakkal nyitá meg: Uraim! szóljak most a két hon kibékité-­­ séről, mire B­er­k­i­cs ekkor válaszolt: Nem foghatom meg, s hogyan lehessen itt szó a magyarokkal kibékülésről, kik ne­­­­künk olly fájdalmas sebeket okoztak, hogy azoknak követke­zéseit még unokáink is meg fogják érezni; ők átkozni fognak­­ bennünket, mikép mi őseinket , hogy helytartótan­ácsunkat a magyarral összeolvadni engedek. Mazuranich pedig ek- s kép szólt: Én is azon véleményben vagyok, hogy a kiegyen­lítés nem sikerülhet, de mégis következeteseknek kell marad­nunk, s mikor már egyszer az egyezkedést kimondottuk, szükség annak feltételeit megállapítani. Csak ezt ajánlanám, hogy az egyezkedésekbe ne ereszkedjünk úgy, mint más ha­talom alatt levők , vagy , mint bennünket nevezni szoktak, rebellisek, hanem, mint egy szabad, független horvát szlavón nép. Osegovich Metel erre megjegyezte: az egyességre törekedni kell, mert micsoda védelemre találhatna Horvát­ország nemcsak Ausztria, hanem egész Németországnál is, ha a kibékülés létre nem jöhetne. Ebből heves vita támadt, melly azzal végződött, hogy a Nemcsics által feltett kö­vetkező pontok az egyezkedés alapjául elfogadtattak: 1) A monarchia egysége. 2) A három királyság saját független köz­igazgatása. 3) A nemzetiség szabad kifejtése, az egyenlőség, szabadság és testvériség alap ján. — A 20 ik ülésben egy kül­döttség neveztetett ki, melly a bán vezetése alatt Bécsbe menjen. Erre a bán az ülést következő szavakkal rekeszté be: „Én magam ugyan gyönge vagyok, de ha ti nekem segítségül fogtok lenni, s mindnyájatokat egy azon lélek lelkesít, mind­nyájan egy lélek, egy akarattal vagytok, akkor bennünket semmi veszély nem érhet.“ — Ekképitá meg ezeket a zágrábi német újság. — Ugyanez a horvát kérdés tárgyában az Ausztriáhozi viszony tekintetbevételével, igy ir: A világ látja, hogy mióta a magyarok katonáikat Olaszországból és Gallicziából visszahivák, az osztrák dicső hadseregbe a visz­­szavonás ördöge fészkelte be magát, és a magyar katonaság feloszlásának előkészítése Ausztria előtt minden igénynek út­ját vágja , a Magyarország részérőli segítségre. Mialatt Ma­gyarhon a monarchia feloszlása eszközlését az utóbbi két hó­napban lépésről lépésre erélylyel folytatta, Horvátország leg­jobb fiainak 35 ezerét, a hadsereg magvát, az olasz harczme­­zőre küldötte. Bár figyelembe venné, úgymond, Ausztria ezen áldozat nagyságát! Ezen határőrök, ha Horváthon, Ma­gyarország forradalomból keletkezett hatalmát elismerte volna, rokonaik, háznépeik keblében maradhattak volna, de ők örömmel vitték véröket a megsemmisítő népháborúba áldo­zatul (emlékeztetnünk kell, úgy látjuk , ezen készséget ille­tőleg a zágr. újság íróját, a péterváradi visszatért őrvidéki katonaságra). Egy illy hősies népet, hogy a császár magától eltaszítson, s mint valami dolgot, egy népet a monarchia iránt ellenséges indulattal viseltető factió uralma alá bocsás­son , ez — úgymond — veszélyes játék volna! A jan. 10-kei bizottmányi ajánlat szerint, melly a közvé­lemény akaratát fejezi ki, Horvátország és Szlavónia, nem kiván mást, mint az osztrák monarchia egységének fentar­­tása mellett, egy, Magyarhonétól egészen elkülönített köz­­igazgatást a politikumok és igazságkiszolgáltatást illetőleg, mikép ez 1790 előtt létezett; — a had és fináncziát illető­leg pedig, valamint a diplomátiára nézve is, Horvátország és Szlav­ónia a bécsi ministériumtól akar függeni. Más egye­bet nem kíván Horvátország. (Hát még többet is lehetne kí­vánni?) Kérdés, mellyik ragaszkodik most jobban a monar­­chiához? Horvát­ vagy Magyarország? És ezen ország ellen fogná a monarchia a magyarokat segíteni, hogy a kincstárnak majd semmibe kerülő 100.000 főnyi, hűs határvidékieket ma­gától eltaszítsa , s hogy aztán Tököli és Rákóczi utódainak, tetszésszerinti, lehet, hogy a monarchia elleni használatra át­adja? Az osztrák kormány átadhatja e a határvidék bő jöve­delem­forrásait, a Törökországgal­ kereskedés minden utait, az azokon befolyó vámjövedelmekkel együtt, magát ezen vá­mok rendezését is, hogy az állam Kossuth, Osztrákhon ipará­nak nagy részét megsemmisíthesse, valamint a veszteginté­zetek kormányzását, a­nélkül, hogy a bécsi országgyűlés ezt megakadályozhatná, vagy a­mennyiben már megtörtént, meg­semmisíthetné ? Márczius 15-ke után, mond, az alkotmányos császár, birodalma semmi részecskéje felett sem intézkedhetik az orsz. rendek megkérdezése nélkül! Kezdhet-e a császár az ő hit, érte legjobb fiaikat az olasz harczmezőn feláldozó hor­vát s szlavonita alattvalói ellen megsemmisítő háborút ? (hát az alkotmányos osztrák császár kezdhet-e a magyar király hű alattvalói ellen háborút, a horvát rebellisek segítése által ?) é­s mindezt azért, hogy a magyar ministériumot annyi ha­talomra és erőre juthatni engedje, mennyivel Ausztria gyön­gül ! hogy segítse annyira a magyarokat, miként ezek kevés idő múltán, az örökös tartományoknak is törvényeket szab­hassanak, és a németek alkotmányos szabadságát, magyar mintára nyirbálhassák ? — Magyarhonban az aristoeráticus elv az uralkodó, és ezen ország egészen aristoeráticus bureaucratiával bír. Ezért kárhoztatá a magyar ministérium a bécsi márcz. 15. és máj. 26-ki eseményeket; lehetséges, hogy a magyarok Innsbruckban, Horvát- és Erdélyország át­engedéséért, azon ígéretet tevek, miszerint a republicánus bécsieket, ha egyszer Magyarhon megerősödik, rendre uta­­sítandják, és az aristocrátiai fényes uralkodást visszaállítand­­jék. (Ugyan ugy­e ?) De hát, mond, miért ne ígérhették volna ezt meg Innsbruckban a magyarok — habár eszék ágában sem volt ezt megtartani ? Hát, nem láttunk-e egy féltuczet magyar udvari kanczellárok füstbe ment programjosait — kik azonfelül , hogy ígéreteiket be nem váltották, még jószágok­kal és rendjelekkel jutalmaztattak ? — A császár, mond végre, Horvát- és Tótországot, mint saját vagyont, el n­em ajándékozhatja, stb stb. — Gömörmegye. E lapok 99-ik számáben bizo­­nyos D. úr a gömöri követválasztásokat Konczkés alá vévén, a többek közt azt mondja, mikép e megye két választókerü­letében az értelmiség megbukott. Szeretnék tudni , hogy mit ért ön az értelmiség alatt ? — ha ön ez alatt a rokoczátlan­­kodók tömegét érti — úgy igaza van önnek. Egyébként an­nak megítélésében , h­ogy az intelligentia mellyik részen állott, Önt competens bírónak el nem ismerhetjük. — Azt­­­ondja ön továbbá, hogy a rimaszombati kerületben a vallás és nyelv hőse K. O. választatott meg szótöbbséggel, ki mel­lett az evang. papság maga korteskedett stb. A kishonti la­kó­ság és evang. papság , követjelötjük K. u. ur mellett szi-s lárdul állott, kit 9 éves hivataloskodása alatt jó hazafinak és melegkeblü népbarátnak ismerhetni elég alkalma volt. Illy körülmények közt nem volt szükség izgatásra stb. Végre en­nek a K. u. ur s a kishonti ev. papság ellen felhozott becsü­letsértő megjegyzéseit, kénytelenek vagyunk ezennel vissza­utasítani. — Több választék. — Brassó, julius 22 én. A brassói, miklósvári és sepsi kerületekbeli lelkészek, püspöki rendelethez képest, jul. 20-án Brassóban kerületi ülést tartottak. Elhatároztatott: az egyház teljes függetlensége egyházi és iskolai dolgokban, is­teni tisztelet alkalmával az anyanyelv használata , ünnepna­poknak vasárnapokrai áttétele, és egy a kolozsvári kerülettől ide érkezett körlevél következtében, a hőtlenségnek is meg­szüntetése. Egyúttal azon kivánat is nyilvánult , miszerint oda kellene munkálni, hogy a Gyulafehérvárért tartandó zsi­natra a főpap mellett egy utasítással ellátandó egyházi s világi követ is küldessék. Maros és Udvarhelyszék papsága is a kor szellemével összeegyező ezen haladáshoz csatlakoztak.Kívánatos volna egyébiránt , hogy a régiekhez ragaszkodók , kiknek meggyőződését mi tiszteletben tartjuk, e tárgyban kárhoztató ítéletekkel valamivel fukarabbak lennének. Reformot óhaj­tani , még nem elválás az egyháztól , és nem istenelleni árulás! A m. orvos-sebészi e­v. 1848. évi julius hava 4-én tartott ülése jegyzőkönyvének kivonata. ( 1) A jelen volt ren­des, rendkívüli és helyettes tanárok közül, Reisinger János, mint az orvos-sebészi tanári testület legidősbike, az elnöki széket elfoglalván, jelenti , miszerint a vallás és közoktatási ministertől e­z. évi julius 5-kéről kelt kinevező leiratot mutat be, mellyet előlegesen kiván felolvastatni. A leirat felolvas­­tatik, melly a következő: A vallás és közoktatási minister, Balassa János tanár ur­nak, B. Eötvös József mk. Miután ön kormány­­osztályomnál tanácsnokká s az egye­temi orvosi kar igazgatójává kineveztetett , az erről szóló oki­ratot örömmel küldöm meg, mellynek elfogadása után önnek tehetségeit, az állodalom szolgálatára a közoktatásnak orvosi részeiben, úgy veszem igénybe, hogy ön a mellett, egyetemi tanári hivatalát is viselni fogja. Erre elnök Reisinger János, helyét a kinevezett törvé­nyes elnöknek átengedvén , Balassa János karigazgató, az elnöki széket, a jelenlevők baráti örömnyilatkozata között,­­ elfoglalja. A tanítás és nevelés munkájában díszesen megőszült ta­nár k.­t. Reisinger János , szívből eredeti meleg szavakkal üdvözlé és iktatá be a jeles tehetségű és igyekezetű fiatal erejű igazgatót, buzdítván őt, a terhes pályán­ ernyedetlen fáradozásra, 13 dús sikert kivánt üdvhozó munkálataira. Szinte olly melegen mint lelkesen és elérzékenyedve szólt, a beiktatott, rokonkebtű­ tanár társaihoz. Kinyilatkozta­­tá, hogy kétszeres kitüntetésnek tekinti nyert állását, a testü­let tagjai egyénisége és azon köztisztelet által, melly őket egyenként körözi. Terhes hivatalát csak azon öntudattal fo­gadhatta el, hogy illy jeles férfiak tanácsa s közremunkálása által fog gyámolíttatni. Mi saját tehetségeit és erejét illeti, azt mindig kész leend, a haza, a közoktatás, az orvos sebészi egyetem, tanári kar és orvostársai állapota felvirágoztatására és előmozdítására felszentelni, s egyetlen jutalmának, csak azon sikert tekintendi, mellyet a közös fáradozás e részben létesitend. 2) Ezek után az igazgató jelentést tesz a karnak, azon in­tézkedések felől, mellyek a legközelebbi gyűlés óta, az orvosi­egyetem és tanulmányok érdekében, a vallás és közoktatási ministérium által tétettek. Jelentés 3) Hogy a vallás és közoktatási miniszer által, a kari és tanulmányi jegyzőségre dr. Kovács Sebestyén Endre előlege­sen kineveztetett, nehogy az elintézendő intézeti és tanulmén­yi tárgyak kezelése fennakadjon. Hatáskörének meghatározása, az új rendszer behozatala és életbeléptetése idejére halasztat­­ván. Végre 4) Az igazgató két javaslatot mutat be, mellyeknek egyi­ke az orvoskar rendezését, másika az orvos-sebészi tanintézet­i tanulmányok közül, már a legközelebbi iskolai év kezdeté­vel behozandó javításokat tárgyazza. (folyt. köv.) Külföldi hírek: AUSZTRIA. B­é c­s. A hadügyérhez julius 27-kén jött tudósítás szerint, a második tábor július 26-kán estve éa 27. reggel két kemény, de győzelmes csatát vívott meg Volta mellett. A csata bevégezte után 27-ben két piemonti vezér és egy ezredes jelent meg Aspre bárónál, a király részéről fegy­ver nyugvást ajánlva, melly alatt az Oglio lett volna a határvonal, de a tábornagy nem fogadható el a föltételeket, miért újakat készített, mellyeket ha­jul. 28-dikán reggeli 5 óráig el nem fogadna a király , ismét fegyver fogna dönteni, s az ellenség folytonosan űzenni. — B­é­c­s. Börne mondá : a király az ország első pa­rasztja. Ehhez hasonló hangulat és szellem kezd most kifejteni Bécsben, mint egy közelebb megjelent röpiv mutatja, melly*»

Next