Pesti Hírlap, 1848. július-december (96-253. szám)
1848-09-15 / 161. szám
Péntek M«pei«Bil «' lap ffiates ang. fcétfílérért Félévi eUfizeté» * két fővárosban házhezhordással bent. nélk. 6 frt 30 kr., a liadéhivatalbtíl elherdva 6 ft, postán borítékban hetenként 6-szor küldve 8 frt, 4-szer küldve pedig 7 ft 12 kr peng.— Előfizethetni Pesten, szabadsajtó-utczai szabadsajtdudvarban (583. st. a. a’ kiadóhivatalban, egyebütt min) *£‹ H'ö›,'Vy.L V rÁHA PESTI tei HÍRLAP September 15, 1845. in 1 pMt**r«Utaál, — kx «wtr. fcir*4 alemba ’a afgíh kWf. tartNS tagokba küldetni koránt péld. iránt a’ mts rendes csak a' béért cs. főposta-hivatal útján történhetik. Mindenféle hirdetmények felvétetnek, ’s egy 14-szer hasábozott apró betöjü sorért, vagy * ennek helyéért 5 pengő kr., a' kettős hasába sorért pedig 10 pengő kr számittatik. Hivatalos rovat Az ország felelős ministerei, a férfiak, kiket az utósó pozsonyi országgyűlés végén 6 felsége a nemzet kívánságára tanácsába hivott, tárczáikat letették. Az 1848 ik III. t. ez. 11. és 12. § annak értelmében uj ministérium alkotása következik. Ezt 6 felsége, az országbéli távollétében, az én előterjesztésemre nevezi ki; e gond a mostani viszonyokban nem legkisebb a haza gondjai közt. Nem olly állapotban van az ország, hogy a végrehajtó hatalmat egy perczig is nélkülözhesse.. Mi végből részemről nem késtem a ministeri hivataláról lemondott gróf Batthyány Lajos, ministérium elnökét ő fölsége jóváhagyása alá terjeszteni; őt egyszersmind felhívtam, hogy lemondását ideiglenesen visszavevőn , az időközben általam kiadandó rendeleteket ellenjegyezze, s mint ideiglenes felelős miniszer, a többi ügyeket is vezesse. Ennek nyilatkoztatásával, felelősekké teszem a közigazgatás minden orgánumait a törvényes rendnek fentartásáért. Kiszabom elengedhetlen kötelességül minden polgárnak, hogy a rendbontóknak egyenként s összesen ellenségei legyenek. A közjó, a király, a vész által fenyegetett haza iránti hi ég tegye törvénynyé a haza polgárainak, hogy tántoríthatlanul támogassanak. A király és haza ellenségeit ellenségeimnek tekintem; az ország törvényeit, alkotmányát, szabadságát minden ellenség ellen erőmhöz képest megvédeni, fentartani el vagyok határozva , miként ezt királyomnak és a nemzetnek esküvel fogadtam, s miként ezt mint nádor s királyi helytartó kötelességemnek ismerem. Király és törvény nevében. Budapest, sept. 12-én 1848. István nádor, kir. helytartó, Gr. Batthyány Lajos. Nem hivatalos rész. Pest, sept. 14-én. Azon lépés, mellyre ő felségét augusztus 31-én a camarilla rábírta, még a jobb esetben is, midőn t. i. Doblhoff úr emlékiratának semmi közjogi eredményei nem leendnének, valódi csapás a monarchia híveire, mert a monarchiai rendszer iránti kegyeletet csökkentheti. Ha a memorandum egyszerűen csak a bécsi ministerek nézete volna, legfelebb hosszas visszafelelgetésekre szolgálna anyagul, mi e tenta fogyasztó korban, nem lenne nagy baj. Tudja az egész Bécs, tudja Pest, tudják azok, kikhez az udvari cselszövények krónikájából néhány adat leszivárgott, hogy a mostani osztrák ministérium többnyire csak ostensibilis kormány, csak ellenjegyző gép, mert egy titkos, de egészen rendezett igazgatás létezik , s ennek tárczái fontosabbak, mint a Doblhoff, Bach és Schwarzer uraké, kiket a legfelsőbb körben elfogadni sem szoktak. Mi aggodalmat okozhatna tehát nekünk olly státusférfiak emlékirata, kiket fenn alig tűrnek, alant nem szeretnek, s kikről az a gyanú , hogy eszközök olly kezekben, mellyek most játszanak velők, majd széttörik őket ? Szerencsétlenségünk az, és elkeseredésünk onnan ered, mivel látjuk a mélységet, hová ellenállhatlan erővel ragadja dynastiánkat néhány ármányos és haszonleső ember. Mert hol van a határ, hol a megállapodhatás, ha az uralkodó az általa szentesített törvényeket érvényteleneknek látszik tekinteni ? S pedig ez magyaráztathatik ki ő felségének István főherczeghez és a ministerelnökhöz intézett irataiból. Ez az oka, miért,bár fájdalmas szívvel, de teljes meggyőződésből, korszakot alkotónak kell tekintenünk az osztrák ministérium memorandumát, mellyet különben csekély fontosságúnak hinnénk. Rövid időn el fog dőlni, megbukik-e ama camarilla, melly királyunk nevét veszélyes czélokra törekszik használni ; vagy pedig a mindig hű Magyarország s az ausztriai örökös tartományok az ellenforradalom által a legszigorúbb alternatívák közé szorittatnak, honnan a kilátás jobbra és balra egyaránt sötét, mert vagy a népszabadság , vagy a legvallásosabban őrzött kegyeletek sírjához vezet? Ügyünk közös az örökös tartományokéval, miután ha a mi esküvel szentesített törvényeink az önkény által visszavonatnának, annál inkább megsemmisíttetnének a bécsi három forradalom által nyert eredmények , mellyek egyfelől sokkal democratikusabbak a mi reformainknál, másfelől pedig a letett hit és törvényes formaságok pajzsa által korán sem védetnek annyira. A nyilvánosság birószéke elébe kell vonnunk tehát ezen, minden körülményeink közt nevezetes, jó és balszerencsénkben fenmaradandó emlékiratot, hogy ismerje a reactió eljárását minden hű polgára hazánknak és az egész ausztriai monarchiának, melly nehány rész ember önzése miatt a dissolutió örvényébe sodortatik. Majd itélend felettünk és a contrarevolutió bajnokai felett Európa. Az osztrák ministérium emlékirata: „A magyar országok sorsa századok óta legbensőbb összeköttetésben volt az osztrák uralkodó ház által birt tartományokéval; a kötelék, melly különböző koronákat egy fejdelmi házhoz csatolt, s még inkább a Dunánál lakó népek belélete, ezeket olly szorosan egymáshoz lánczolta, miként nehezen eldönthető , hogy a testvérisült népek között mellyiket illeti az állományi és társulati kifejlődés különböző mezején a vezérlet előnye , vagy a vetélkedő utánzás dicsérete. A hadügy, a bányászat, a Dunahalózat, a műiparnak a Dunapartokon fekvő városokbai telepedése, további a mértékek, súlyok és kereskedelmi szokások kölcsönösen váltak egymáshoz mindinkább hasonlítóvá, s míg az osztrák német gyáripar a magyar országokban fogyasztáshoz alkalmazta magát, addig a magyar hús földjét akként mivelte, hogy vágómarhái, gyapja, dohánya s más nyers terményei által az osztrákok szükségét minél több nyereséggel elégíthesse ki. Eugen győzedelmei után déli Magyarország megszabadítása és állományi rendezése mellett, a habsburgi ház utósó férfi sarjadékának legfontosabb vállalata volt, a természet és a népek géniusa által kimondott összeköttetést mentül szilárdabb státusjogi alapokra fekteti. A magyar diéta, az erdélyi karoknak és rendeknek 1722-ben márczius S6-kán kelt és az 1740-ki országgyűlésen törvénybe igtatott csatlakozási okirata , úgyszintén az osztrák-német birtokoknak tartományi gyűlései, különösen az osztrák régi törzsországok, t. i. Csehország és Tyrol, a pragmatica sanctió által a következési jog feletti háború veszélyeit nemcsak megelőzték, de az országok összeköttetését is olly szilárdul megállapították, hogy több mint egy század lefolyása alatt, csak egy monarchiáról, egy uralkodó családról és egy uralkodóról lehetett szó, és csupán históriai sötét emlékezetek maradványai valának még fönn, egy szerencsétlen előkorból, midőn Konstantinápolyban vagy Versailles-ban rövid időközök alatt magyar malecontentusok ügynökei jelentek volt meg. Hogy ezen egyesülés alatt Magyarhon szembetünőleg fölvirágzott , és nemzetisége mnt szintén megyei s politicai szabadsága megvédeték, azon fokozatos átalakulás tanúsítja, melly ezen ország kormányzásában az utósó három decennium alatt létrejött. Ha régibb politicai szabadsága akkora érvénynyel nem birt, mint a jelenkor vágyai és nézetei igénylik, illő tekintetbe kell venni, a sok háborút és pusztítást, mellyet az ozmánok igája alól csak későre kimenekült részei szenvedtek volt. A pragmática sanctió főbb megállapodásai, a monarchia különböző állományainak egybeköttetéseiről, az egyes diétái határozatok és törvények azon pontjaiban föllelhetők, melylyeket egy mellékletben állítottunk össze. A pragmática sanctió értelme mindig olly világosnak, olly kikerekítettnek tekintetett, hogy iránta soha semmi kétség fenn nem forgott. A legfelsőbb kormányzás egysége, az öbszös finánsz ügyvitele, a sereg kezelése és vezetése volt a monarchia osztatlanságáról szóló alaptörvény szükséges folyadéka. Magyarország külföld irányában nem volt soha Ausztriától különvált, nem tartaték soha külön oszthatónak, és soha külön nem is képviselteték. Az osztrák név alatt az európai nagyhatalmak körében érvénynyel nem csupán a nagyherczegség, de egyszersmind az azzal egyesült Magyarország birt, mint kitetszik az 1723-iki 111, az 1790-ki 10, 11, 17, az 1792-ki 8. és 9. articulusokból, mellyek törvényes adatokkal bizonyítják be azt, mi különben is a nemzetek évkönyveiben fölirva van. Minden külháboru együtt folytattatók. Ha Magyarországot természeti csapás érte, legott segély nyujtaték, a legfelsőbb állományi hivatal és a többi tartományok által, mint ezt a pesti vízáradat tanúsítja. Ha az országban lázadás ütött ki, a többi tartományok mindjárt seregeket küldöttek, s a rend hamar helyreállott. Magyarország a keresztyénség közellenségétől német és szláv vérrel szabadíttaték ki, s csak a monarchia nyugati részeinek föláldozása menthette meg a keletre fekvő Magyarországot Napóleontól, a hatalmas hódítótól. A magyar hősileg s nagy egyetértésben harczolt Ausztria német és szláv népeivel együtt, s a história a közgyőzedelmekben nem különbözteti meg azon osztalékot, melly a magyar, német és szláv nyelvet beszélő bajnokok hűségét s vitézségét külön illeti. Szintúgy nem vonta ki soha magát Magyarország azon terhekből, mellyeknek a hadiesemények következésében és a monarchia közszükségeinek fedezése miatt támadniok kellett, ámbár azon hozzájárulás,melyet Magyarország pénzben s vagyonban nyújtott a közkiadások hordozására, örökké csekélyebb volt, mint amennyi ezen, a természet által gazdagon megáldott országot népszáma és segédforrásai arányában joggal illette volna. Ezen felfogása a pragmatica sanctiónak és a monarchiát alkotó állományok benső egybekéltetésének, feltalálható még a nagy ingerültséggel folytatósó országgyűlés tanácskozmányaiban is, mellyekre azon párt gyakorolt túlsúlyt, melly később az állomány rudját megragadta s mostanig kezén tartja. A márczius első napjaiban megvitatott felirás az országgyűlés teendői felöl, melly a főrendek által márczius 14 kén elfogadtatott, a békés után elérendő reformok iránti tervekben különösen kifejezi azon kivánatot is, hogy ő felsége nemcsak Magyarországnak számoljon a költségekről s nemcsak Magyarországnak adjon felelős ministériumot, hanem a monarchia többi tartományainak is alkotmányos institutiókat nyújtván , biztosítsa az erős egybeolvadást és testvéri egyetértést azokkal. Fájdalom , a magyar karok és rendek bizottmánya , mihelyt ezen fölirattal Bécsbe érkezett, a szoros testvériség szellemétől elhajlott; mert a felelős és független ministérium iránti kivonatát, a kereskedelem, a közmunkák a had- és finanezügy tárczáira is kiterjesztette, anélkül, hogy a monarchia többi tartományaivali viszonyt tekintetbe venné, noha e tartományoknak is a bizottmány felérkezése előtti nap, t. i. aug. le én constitutio adatott. (Folyt. köv.) (Hadseregünk s a régi rendszer.) A ismeretes rácz és ilir fenyegetések , mellyek nehány hó előtt még olly mesésen hangzottak, mellyekre akkor erőnk öntudatában elmosolyodánk, gyors valósulásnak indultak. Jellachichot hosszas veszteglésünk, a ráczot pedig szerencséje, melly neki Bácsban már négy, öt ízben kedvezett ellenünkben, kiragadó védelmi helyzetéből, potencirozta merészségét, s ime foglalni kezdi Magyarországot. Minden magyar kebelt rég gyötör immár azon sejtelem , hogy hadseregünkben árulás fenéje van elterjedve, és Shakespeare szerint: „mintha egy rut szörnyeteg bujdoklanék lelkében, melly magot mutatni borzad“ — e sötét sejtelmet a nyilvánosság előtt mindenki gondosan takargatá. Már egész arczátlansággal kezdé magát mutogatni az árulás, egy felől tényekben , más felől tétlenségben, és mi mégis őrizkedünk szemébe nézni a fenevadnak, vélvén, hogy ez puszta tekintetével is élni képes. Kik különösen a bácsi hadi munkálatokat távolról és hidegen szemlélik, talán azt mondhatnák , hogy ámbár itt gyanúnk igen valószínűnek látszik , mindazáltal lehet folytonos szerencsétlenség is; a véletlennek szeszélyes játéka, melly hadviselésben nem ritkaság, sat, tehát ne gyanúsítsunk. Felelet. Midőn egy ördögi camarilla ezernemű hóhéraival gyilkol egy nemzetet, akkor egyes preciositások olly hitvány tekintet alá jőnek, mint ama kabát, mellyet édes atyánk veszélyesen megsebzett testéről leszaggatunk. Azonban én ismerni tanultam odalent a szíveket és veséket; ismerem az ottani sárga-fekete szellemeket, és ismerik velem együtt igaz magyar lelkű harczosainknak ezrei. El kell végre mondani a nemzet előtt, miképen magyar tiszteink az efféle sárga-fekete lelkű tiszturakat melléknek szegzett puskával és szuronynyal kényszeriték a csata tüzében s a legnagyobb veszélyben kötelességek teljesítésére; el kell mondani, miképen némelly tiszturak, kik a vészes csaták kimenetelét biztos távolból szokták szemlélni, megdicsértetik magokat, mig sok hős magyar tiszteinkről mélyen hallgat a krónika. Sőt e sárga-fekete tiszturak egynémellyike nem is igen tartózkodó. Kormányunkat, nemzetünket székbre piszkolja; honvédeinket és gatyás nemzetőreinket Kossuth katonáinak gúnyolja. Bátor lelkes közvitézeinket üldözi; bátorítás helyett rémiti, lehangolja. Azonban végtelenül csalatkoznék az, ki minden németajkú tiszteinket e nyomorú fajhoz számítaná. Magyar keblű s hős lelkű német tiszteink szintolly számosan vannak, mint osztrák lelkű magyarok. Tisztelet és méltánylat azért a jeles kivételeknek. Még azoktól sem tagadhatni meg a becsülést, kik a katonaságból vagy ezredeikből kilépnek. Mert ámbár sajnosan esik a magyar embernek, hogy a vész idején és épen valamelly csata előtt hagyják el ez urak tiszti helyeiket, mindazáltal jellemüknek illy őszinte és határozott nyilatkozatát méltányolnunk kell. A nyíltságban mutatott becsületesség kiengesztel bennünket, s azt mondjuk nekik, hogy „isten hírével!“ De mit mondjunk azoknak, kik rangj okat és fizetésöket a magyar nemzettől elfogadják, se nemzetet , e hazát mégis elárulják ; kik ellenségeinkkel egy kézre dolgoznak; kik a magyar kormány bukását fenhangon jósolgatják ; az elfogott ráczokat szabadon bocsátgatják; s mind azt, a mi magyar, mi nemzeti önállásunkra vonatkozik, gunynyal illetni még csak nem is tartózkodnak ? Kiméljük-e még tovább is e keblünkben táplált viperákat , a nemzetkínzó reactiónak e nyomoru bérenczeit, kiket asztalunknál hizlalunk ? Lehet-e nemzet méltányosabb, hálásabb , sőt nagylelkűbb, idegen szolgálatok jutalmazásában , mint a ma