Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)

1849-06-03 / 305. szám

ezredéből (Udvarhelytől) egy csapatot, az Okelliből Há­romszékből két századot berendelének megfenyíteni a lá­­zongókat. Erőszak és ismét erőszak! jól tudá a bizott­mány, hogy becsületes után illy aljas czélt kivinni nem lehet. Végül a dánfalvi, karaczfalvi s madarasi lakosok ösz­­szeirását megkezdették, mig a fők. bíró — ki Gyergyóba volt küldve, mint láttuk — tudatja, hogy ezek a szökési szándékról mit sem tudnak. Végre feltűnt az év utolsó napja. Szegény székelyek! rátok nézve ez év alkonya gy­ászt hozott s reményetek sem lehete hogy a következőnek hajnala mást hozand. A bizottmány ez nap is ülésezett. Csiki alkirálybiró Bors Lázár mondta el, a föb­biró által a kibújdosottakhoz tett küldetésének eredményét. Nyugodtan hidegen hallgaták ki, s megvetőleg mon­dák : nem vala, miért összehívni minket, miután akara­tunkat írásban elég világosan tudattuk. Mi azon túl cse­lekedni egy perczig sem fogunk. Épen távozni akaró, határozatlanul, hogy illy vakmerő néppel mit tegyen, midőn hét a népből kiválik s elmond­ják hogy más­nap 8 órára — mert előbb a választ nem készíthetik el — i­átott feleletöket beadandják. Még egyszer próbát tett rábízni őket a visszatérésre. Figyelmeztető­en alkalmatlanságukra, eszékbe juttatá a kétségbe esett nőt, a síró gyermeket, s a bizottmány ké­­telmetlen szigorával fenyegető. Mind hasztalan­­ hajthatlanok maradtak mintha vas akaratjokat a tél még jobban megfagylalta volna. „Isten világosítja elménket! Mi a czélból, hogy fegy­vert fogjunk visszatérni nem fogunk. Ezt a királyné sem akarja! Csakugyan megkészítették a protestatiót. Szilárd fér­fias hangon van irva, mintegy igaz ügyét érző s mindenre eltökélt nép szokott érezni. Legelőbb felhányják, hogy a király e katonaság felállításánál, az erőszak használást be­tilts, s a bizottmány erre mit sem hajtva szabadalmaikat füstbe hajtani akarja, javadalmaikat kerülni kényszeríti, nőiket a törvény utján kívül én birtokukból kihajtó, házai­kat leromboltatni akarja. Ezután a Jézus keserves kín­szenvedésére kényszerítik a bizottmányt, hogy „az execu­­toroknak különben parancsoljon.“ Felhozzák, hogy ennyi erőszak elég lett volna, azt erőszakkal torolni meg, s bár kérelmükre a válasz elmaradt, még mit sem tevének, de ha kényszerítik tenni, isten és ember előtt okai nem leen­dőnek, ők protestálnak­ privilégiumuktól elállani, kato­náskodni nem akarnak! Elkészült a protestátio. De mikép nyújtsák be ? Ha mellyikük beviszi, bizonynyal le fog tartóztattatok­­ egy protestátióért, minek eredményét is alig remélhetik, sza­badságát kikoczkáztatandja ? Határozatlanul tétováztak, midőn Barabás István, egyike az erdőre menekülteknek ajánlkoza azt kézbesitni. S mi módot választa, hogy sem őt ne lehessen faggat­ni, sem pedig a letartóztatásra szinök ne legyen? Őrültnek színné magát s mint illyen vitte el más­nap azt. Az ez nap tartott ülésnek egyetlen tárgya volt a pro­testatio felolvasása. Másnap a Barabást a levélhozóját a bizottmány elibe vezetik. Szintett őrültsége daczára faggatni kezdők, de szavaiból egyebet nem vehettek ki, minthogy ő fáért ment az erdőre, úgy vették körül s kényszerítők a levél elho­­zatalára s válasz vitelre, s hogy előbb ketőt nem vett köztök észre. Válaszul nyerte, hogy a ki megtér, még remélhet bo­csánatot. De az előre ment példáktól, s jelesen a nők kiűzeté­sétől többen megrettentve elhatározták a bizottmánynyal nem dacolni tovább. Ezek nevében Lőrincz József bocsá­natot kért a bizottmánytól, s tanácsadójukul Boros Fe­­renczet s a delnei plébánost följelenték. Gyalázat fejökrei kik egy kis ijjedelemtől inditva, azokat kik­érték, szabadságuk ügyéért, mindent áldozni készek valónak, ekkér elárulni nem irtóztak. S a bizottmány elég nagy lelkű volt nekik megbocsát­­ni. . . s hogy e bocsánatot elfogadni nem szégyellék! Épen ekkor elhatározák Csiktaplaczára menni, hogy a havasokhoz közelebb, a kellő intézkedéseket, is köny­­nyebben megtehessék. Az év első hajnala béke kiegyenlítésre reményt nem nyújtott. (Folyt, követk.) Jellemvonások hadi életünkből. Mikor Görgei Budavár bevétele után érdemrendeket osztott bajnokai között, legnyájasabban beszélt egy köz­honvéddel, kinek az ostromnál egy goly­ó elől kilyukasztotta a köpönyegét. Görgei oda tűzte fel neki a piros szalagos érdemren­det s figyelmeztette rá , hogy jobban vigyázzon a dolmá­nyára, mert sok lyukat hagy rajta lőni s azt mind érdem­renddel foltoztatja be, különösen fog benne kinézni. « • * E napokban Görgei a nemzeti színházat is megláto­gató. Természetesen incognito, mert fél az éljenezéstől. Budán majd orpheus sorsára jutott, itt is mindjárt lefüleli a nép, a­hol megsejtheti, kezét, ruháját csókolják, csókol­ják a hol érik, a ki hozzá nem fér, kiabál rá és sír és él­jenez , a­mi az illy dolgokhoz nem szokott férfiút megle­hetősen confundálja. Arczképét sem hagyta levétetni, nehogy ráismerje­nek , hanem azért valami német Apelles rajzolt magának és a közönségnek egy képet, alá is írta , hogy „Görgei Arthur“ ez arczképen a megszóllalásig ellevén találva a fő vez­ér pápaszeme, arról mindenütt ráismernek s üldözőbe veszik, így járt a nemzeti szinházban is az incognitóval. Hijjába húzta magát hátra páholyában, hogy a közön­ség figyelmét kikerülje,­­ a nép nem hagyja magát meg­csalni és boszut áll magáért. Hátul kerültek a folyosóra, elállták az ajtaját, először glédában, azután egész trouppban, végtére valóságos em­ente formálódott páholya előtt. Vége lévén a comoediának, a vezér készül hazamenni, hát a mint kilép,egy egész nő insurrectio áll előtte s egész battériákban dörg felé az „éljen.“ Látva , hogy körül van kerítve s nincs kilátás magát valahogy keresztül vághatni a népfelkelésen , capitulált, megadta magát, oda ment egy lámpás alá s szivarra gyúj­tott nála. A nép győzelme tökéletes volt, a vezér csatát vesztve menekült meg az utána harsogó „éljen“ kiáltások peloton tűsétől, magát még csak nem is védelmezhetve. Különös, hogy azt kit a kartácsok és golyók soha meg nem rettentenek, az éljenzés és tapsok milly zavarba hozzák.­­ Vannak emberek, kiknél a dolog épen ellenkezően van. Belföldi hírek : K r­a­s s­ó b ó 1. Lugos, máj. 19. Ma történt sze­rencsésen visszafoglalt megyénk másodszori alakítása Fülepp Lipót kormánybiztos úr által, miután előbbi biz­tosunk visszahivatott. A bizottmány ajánlás, a tisztikar pedig előleges ta­nácskozás folytán neveztetett ki biztos úr által. Megvárjuk, hogy a tisztviselők összesen s egyenként hivatali buzgóságuknak nem sokára fényes jeleit adván, a bennök helyezett bizalomnak e veszélyes időkben hiven s állhatatosan meg fognak felelni, és nem feledik soha, hogy a népnek nem urai, hanem fizetett tisztviselői, kik elöljáróiknak pontos engedelmességgel, a gondjukra bizott összes nép iránt pedig megelőző emberi bánásmód­dal tartoznak. Olvastatott továbbá kormánybiztos urnak egy levele, minél fogva az ó-hitüek egyházi ügyeinek vezetésével Vuja esperes urat bízta meg. A tisztelt egyén ellen sen­kinek sincs kifogása, sőt őt mint orsz. érdekeink tettes bebizonyított előmozdítóját eme hatáskörre a nép köz­haj­­tása is emelé, kívánatos azonban, hogy ezen helyettesítés a vallásügyi ministérium útján megerősíttessék. Még egy tárgyat kell megérintenem. A Közlöny 89-ik számában megjelent hivatalos jelentésben Karánsebes el­foglalásának hasznai elsorolásánál eme kitétel van­ ,uraivá lettünk a ruszkabányai öntödéknek, ezek látták el csaknem egészen az ellenséget golyókkal, most minket fognak ellátni naponkint több 100-ra menő mennyiség­ben. Ezen kitételre vonatkozólag legyen szabad pár föl­világosító adatot fölhoznom. A ruszkabányai öntödék tulajdonosainak öt gyerme­kük, jelesen három Hoffmann és két Maderspach, szabad­sági háborúnk kezdete óta a honvédek dicső soraiban állanak, és így e tény egyedül megc­áfolja az ellenség szándékos segélyezésének legkisebb gyanúját is; történeti adatul azonban nem leszen fölösleges azon erőszakos esz­közöket itt fölhozni, mellyeket a bitor hatalom zsoldosai istentelen czéljaik kivitelére e tekintetben is használni nem irtóztak. Még múlt évben a reactio kezdetén a ruszkabányai műtársulat következő levelet kapott Kieber cs. őrnagytól: „43-ik sz. V. Hunyadmegye katonai parancsnokságától. Hátszeg, oct. 16. 1848. A bekövetkezett viszonyok s a tisztelt műtársulat felőli nyugtalanító hirek követ­keztében, elhatárzom magam önöket határozottan föl­hívni, miszerint tisztán nyilatkozzanak, hogy ausztriai császári vagy túlzó magyar érzelműek-e ? s mindenesetre azonnal akarnak-e két egyéni tanácskozás végett ide küldeni, kiknek min­den tekintetben becsületszavamra szabad kíséret biztosíttatik ? De azon nem remélt esetre, ha a tiszt. műtársulat ezen becsületes fölhívásnak meg nem felelne, akkor kény­telen leszek egy zászlóalj gyalogság, két osztály könnyű lovassággal s 20,000 fölkelőkkel önök határába lépni s tudandom fölséges császárunk érdekét képviselni. Rie­­b­el őrnagy m.­k.“ A társulat ezen fölszólítás vételével siker nélkül kért segélyt az akkori kormánybiztostól és Krassó megyétől, mind a mellett a kívánt tanácskozmányra egy tagja sem jelent meg. Csakhamar érkezett azonban a temesvári ma­gát úgynevezett cs. Kriegsrath-tól azon parancs, misze­­­rint Karacsics pátriárka számára golyók öntessenek. A társulat minden oldalról erőszakkal fenyegetve mindenkép iparkodott ugyan a golyóöntést meghiusítani vagy pedig lehetőleg késleltetni. Egyszerre azonban a következő irat jött a társulathoz, a helybeli katonai parancsnoktól: „A 12-ik ohabai század­tól, dec. 12. 1848. 2274. sz. Ide mellékelem a ruszkabá­nyai helybeli parancsnok jelentését az ottani öntödékben megrendelt ágyúgolyók készítésének folyamáról, s azon akadályokról, mellyek azoknak hanyag gyártását okozzák.“ „Az ezred-parancsnokságtól. 1957. sz. A ruszkabányai helyőrségi parancsnokság megbizatik a ruszkabányai öntödék kezelőinek tudtul adni, hogy a tudva levő ágyúgolyók öntéséhez haladéktalanul hozzá fogjanak; s ha e parancsnak azonnal nem engedelmes­kednének , ide jelentés tétessék, tőlök minden védelmi s bátorsági biztosítás megtagadtassék s más rendszabályok alkalmaztassanak. Ezt tudtul adva, még megjegyzendő teend, hogy ők ezen szántszándékos halogatás által csak annak adják jeleit, mikép a cs. kir. katonai hatóságoknak mindenkép ellene működni törekszenek. Kelt Karánse­­besben dec. 11. 1848. Gerlich, m. k. alezredes. A va­lódi másolatért jót áll Br­in­z , m. k.“ Tehát a védelem és biztosság megtagadásával, kato­nai erő és népfelkeltéssel fenyegettetvén a társulat, végre pedig katonai erővel elfoglaltatván az öntödék, és a mun­kások a dologra erőszakoltatván, egyéb alternatíva nem maradt, mint vagy engedni az erőszaknak, vagy pedig a több ezer lelket számláló gyárat népestől odahagyni, mitől azonban Zalathna és Kezsitza bány­ahelyek bor­zasztó sorsa ijesztőleg óvta a gyártulajdonosokat és mun­kásaikat. Ruszkabánya becsületesen lerótta hazafiai adóját. Gyermekei az elsők közt szálltak ki a hon védelmére fel­szerelt ágyukkal és lelkesedéssel. Az egyik tulajdonos öc­cse, Maderspach Ferencz, Fejértemplom parancsnoka múlt évben a rabló szerb rácz csordát többször erélyesen visszaverte, és ezáltal a bánság nagy részét a veszélytől megóvta, és ha kora elhunyta be nem következik, még al­kalmasint hadvezéreink közt dicső helyet foglal; Így is azonban mint szabadságharczunk egyik jeles bajnoka há­lás emlékezetet vivott ki magának. A fenebbi hivatalos jelentés következtében ezeket megemlítendőknek tartottam. A nép nyugodt, az ujonczozást megkezdtük, és csak azt óhajtjuk, hogy oláh ujonczaink szabadságharczaink és olly bajnokaivá edződjenek,mint többi dicső honvédeink. 111 K Ü L F Ö L D. Ausztria, Prága. A „Constitutionelles Blatt aus Böhmen“ egy „Reflexiók a magyarhoni háborúról“ czimű czikkében ekkép szól: Borzasztóan szép látvány: egy népet vivni látni a kétségbeesés harczát a túlnyomó hatalom ellen, egy népet, mellyet nem kabineti bölcseség az európai súly­­egyen helyreállítására, hanem az önvédelem állított ki csatatérre. Legyen bár az ügy, mellyért harczolnak szent és igaz­ságos vagy nem az: e harcz mindenesetre nagyszerű je­lenet , nagyszerű mint a kiáradt folyónak pusztításai (vagy a kiáradt Nilnek hátrahagyott áldásai, nemde?) nagyszerű mint a láng fellobbanása, ha az égnek villáma a szent tölgybe (vagy az absolutismus tölgyébe?) csapott. Illyen harczot vívnak jelenleg a magyar puszták fiai. Az ember hajlandó volna csodákat hinni *), ha olvasta mi­ként védelmezik magukat a minden oldalról olly túlnyo­móig megtámadt magyarok, ha hallja mint növekedik erejük egyiránt a veszélylyel. — A magyarhoni háborút nekünk fajta-háborúnak mondogatják, háborúnak, mely­­lyet egy nemzetfaj, a magyar, vív nemzeti felsőbbségeért, az országismék irói csak 5—6 millió magyarról tudnak, és Osztrákhon többi tartományai, népességük 30 millióra megy, oda küldik a büszke felkelt népfaj leigázására fiaik díszét, virágát, —az osztrák álladalom financziáit nyeleti el ezen háború által, ezenfelül még orosz seregeket is visz magyar földre, a déli szlávok kimerítik legjobb ere­jüket önkénytesen Ausztria felsegélésére, a magyarban egyszersmind nemzeti ellenét legyilkolandó, fent harczol­nak (harczoltak! jegyzi meg a szerkesztő) Stur meg Hurbán, meg Blondek önkénytesei — és mind hasztalan! Az insurgens „c s o p or fo“tal nem mehetnek semmire!! A magyar nemzet ezen felkelése által, hanem egyebet, de megmutatta, hogy, habár minden hatalom f­e­l­ő­­­r­e­­­jön, a nép még ezen hatalomnak jókora részét tartotta fen magának, azt megszorulása idejében a mér­legre vetendő, és hogy ezen hatalom ellen nem vé­delmez rögtönbiróság, nem kivételi törvény. —Ha a ma­gyarok most megbuknának, (maga sem hiszi, hogy megbukjunk, mi pedig bizunk istenünkben, hogy ha ki­vezetett a szolgaság házából, el fog bennünket vezetni az ígéret földére is !) — elestük dicsőséges lesz; az ő fel­kelésük zászlait nem fertelmezé az alacsonyság szennye, és gyávaság nem bélyegzé őket. .. Az ő kétségbeesett har­­czokból, mellyet alul- és agyonnyomó (nem is olly­an igen agyonnyomó; édes lelkem!) erő ellen vívnak, az ő harczukból a népek és nemzetek, kik most néma, de figyel­mes és áj­tatos tanúi e nagyszerű drámának, új morális erőt és bátorságot fognak meríteni, megtanulják erejüket becsülni, ha valaha reája szorulnának szent érdekeikért igazságos harczaikban. Szóval a magyar nemzet ezen hős harcra bennün­ket csodáidéra kéntet, bámulatra ragadd Beszéljenek az osztrák hadijelentések bármennyit az ottani mocsárok feneketlenségiről, az ottani vidékek is­meretlen létekről: a mocsárok nem tesznek különbséget Windischgrätz és Kossuth emberei között; a vidék egy és ugyan­az császáriak és felkelőkre nézve. Hanem a fegy­verek különbözők a két erőnél, vagyis inkább a karok, mellyek ezen fegyvereket forgatják ... ott a nép szent ügye iránti szent ihlettség, mindegy az akár természetes. *) A nép halhatlan, mint isten; szava az isten szava, aka­rata az isten akarata: miért ne tehetne hát a nép csodákat is, mint isten ? «

Next