Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)
1849-06-03 / 305. szám
ezredéből (Udvarhelytől) egy csapatot, az Okelliből Háromszékből két századot berendelének megfenyíteni a lázongókat. Erőszak és ismét erőszak! jól tudá a bizottmány, hogy becsületes után illy aljas czélt kivinni nem lehet. Végül a dánfalvi, karaczfalvi s madarasi lakosok öszszeirását megkezdették, mig a fők. bíró — ki Gyergyóba volt küldve, mint láttuk — tudatja, hogy ezek a szökési szándékról mit sem tudnak. Végre feltűnt az év utolsó napja. Szegény székelyek! rátok nézve ez év alkonya gyászt hozott s reményetek sem lehete hogy a következőnek hajnala mást hozand. A bizottmány ez nap is ülésezett. Csiki alkirálybiró Bors Lázár mondta el, a föbbiró által a kibújdosottakhoz tett küldetésének eredményét. Nyugodtan hidegen hallgaták ki, s megvetőleg mondák : nem vala, miért összehívni minket, miután akaratunkat írásban elég világosan tudattuk. Mi azon túl cselekedni egy perczig sem fogunk. Épen távozni akaró, határozatlanul, hogy illy vakmerő néppel mit tegyen, midőn hét a népből kiválik s elmondják hogy másnap 8 órára — mert előbb a választ nem készíthetik el — iátott feleletöket beadandják. Még egyszer próbát tett rábízni őket a visszatérésre. Figyelmeztetően alkalmatlanságukra, eszékbe juttatá a kétségbe esett nőt, a síró gyermeket, s a bizottmány kételmetlen szigorával fenyegető. Mind hasztalan hajthatlanok maradtak mintha vas akaratjokat a tél még jobban megfagylalta volna. „Isten világosítja elménket! Mi a czélból, hogy fegyvert fogjunk visszatérni nem fogunk. Ezt a királyné sem akarja! Csakugyan megkészítették a protestatiót. Szilárd férfias hangon van irva, mintegy igaz ügyét érző s mindenre eltökélt nép szokott érezni. Legelőbb felhányják, hogy a király e katonaság felállításánál, az erőszak használást betilts, s a bizottmány erre mit sem hajtva szabadalmaikat füstbe hajtani akarja, javadalmaikat kerülni kényszeríti, nőiket a törvény utján kívül én birtokukból kihajtó, házaikat leromboltatni akarja. Ezután a Jézus keserves kínszenvedésére kényszerítik a bizottmányt, hogy „az executoroknak különben parancsoljon.“ Felhozzák, hogy ennyi erőszak elég lett volna, azt erőszakkal torolni meg, s bár kérelmükre a válasz elmaradt, még mit sem tevének, de ha kényszerítik tenni, isten és ember előtt okai nem leendőnek, ők protestálnak privilégiumuktól elállani, katonáskodni nem akarnak! Elkészült a protestátio. De mikép nyújtsák be ? Ha mellyikük beviszi, bizonynyal le fog tartóztattatok egy protestátióért, minek eredményét is alig remélhetik, szabadságát kikoczkáztatandja ? Határozatlanul tétováztak, midőn Barabás István, egyike az erdőre menekülteknek ajánlkoza azt kézbesitni. S mi módot választa, hogy sem őt ne lehessen faggatni, sem pedig a letartóztatásra szinök ne legyen? Őrültnek színné magát s mint illyen vitte el másnap azt. Az ez nap tartott ülésnek egyetlen tárgya volt a protestatio felolvasása. Másnap a Barabást a levélhozóját a bizottmány elibe vezetik. Szintett őrültsége daczára faggatni kezdők, de szavaiból egyebet nem vehettek ki, minthogy ő fáért ment az erdőre, úgy vették körül s kényszerítők a levél elhozatalára s válasz vitelre, s hogy előbb ketőt nem vett köztök észre. Válaszul nyerte, hogy a ki megtér, még remélhet bocsánatot. De az előre ment példáktól, s jelesen a nők kiűzetésétől többen megrettentve elhatározták a bizottmánynyal nem dacolni tovább. Ezek nevében Lőrincz József bocsánatot kért a bizottmánytól, s tanácsadójukul Boros Ferenczet s a delnei plébánost följelenték. Gyalázat fejökrei kik egy kis ijjedelemtől inditva, azokat kikérték, szabadságuk ügyéért, mindent áldozni készek valónak, ekkér elárulni nem irtóztak. S a bizottmány elég nagy lelkű volt nekik megbocsátni. . . s hogy e bocsánatot elfogadni nem szégyellék! Épen ekkor elhatározák Csiktaplaczára menni, hogy a havasokhoz közelebb, a kellő intézkedéseket, is könynyebben megtehessék. Az év első hajnala béke kiegyenlítésre reményt nem nyújtott. (Folyt, követk.) Jellemvonások hadi életünkből. Mikor Görgei Budavár bevétele után érdemrendeket osztott bajnokai között, legnyájasabban beszélt egy közhonvéddel, kinek az ostromnál egy golyó elől kilyukasztotta a köpönyegét. Görgei oda tűzte fel neki a piros szalagos érdemrendet s figyelmeztette rá , hogy jobban vigyázzon a dolmányára, mert sok lyukat hagy rajta lőni s azt mind érdemrenddel foltoztatja be, különösen fog benne kinézni. « • * E napokban Görgei a nemzeti színházat is meglátogató. Természetesen incognito, mert fél az éljenezéstől. Budán majd orpheus sorsára jutott, itt is mindjárt lefüleli a nép, ahol megsejtheti, kezét, ruháját csókolják, csókolják a hol érik, a ki hozzá nem fér, kiabál rá és sír és éljenez , ami az illy dolgokhoz nem szokott férfiút meglehetősen confundálja. Arczképét sem hagyta levétetni, nehogy ráismerjenek , hanem azért valami német Apelles rajzolt magának és a közönségnek egy képet, alá is írta , hogy „Görgei Arthur“ ez arczképen a megszóllalásig ellevén találva a fő vezér pápaszeme, arról mindenütt ráismernek s üldözőbe veszik, így járt a nemzeti szinházban is az incognitóval. Hijjába húzta magát hátra páholyában, hogy a közönség figyelmét kikerülje, a nép nem hagyja magát megcsalni és boszut áll magáért. Hátul kerültek a folyosóra, elállták az ajtaját, először glédában, azután egész trouppban, végtére valóságos emente formálódott páholya előtt. Vége lévén a comoediának, a vezér készül hazamenni, hát a mint kilép,egy egész nő insurrectio áll előtte s egész battériákban dörg felé az „éljen.“ Látva , hogy körül van kerítve s nincs kilátás magát valahogy keresztül vághatni a népfelkelésen , capitulált, megadta magát, oda ment egy lámpás alá s szivarra gyújtott nála. A nép győzelme tökéletes volt, a vezér csatát vesztve menekült meg az utána harsogó „éljen“ kiáltások peloton tűsétől, magát még csak nem is védelmezhetve. Különös, hogy azt kit a kartácsok és golyók soha meg nem rettentenek, az éljenzés és tapsok milly zavarba hozzák. Vannak emberek, kiknél a dolog épen ellenkezően van. Belföldi hírek : K ras só b ó 1. Lugos, máj. 19. Ma történt szerencsésen visszafoglalt megyénk másodszori alakítása Fülepp Lipót kormánybiztos úr által, miután előbbi biztosunk visszahivatott. A bizottmány ajánlás, a tisztikar pedig előleges tanácskozás folytán neveztetett ki biztos úr által. Megvárjuk, hogy a tisztviselők összesen s egyenként hivatali buzgóságuknak nem sokára fényes jeleit adván, a bennök helyezett bizalomnak e veszélyes időkben hiven s állhatatosan meg fognak felelni, és nem feledik soha, hogy a népnek nem urai, hanem fizetett tisztviselői, kik elöljáróiknak pontos engedelmességgel, a gondjukra bizott összes nép iránt pedig megelőző emberi bánásmóddal tartoznak. Olvastatott továbbá kormánybiztos urnak egy levele, minél fogva az ó-hitüek egyházi ügyeinek vezetésével Vuja esperes urat bízta meg. A tisztelt egyén ellen senkinek sincs kifogása, sőt őt mint orsz. érdekeink tettes bebizonyított előmozdítóját eme hatáskörre a nép közhajtása is emelé, kívánatos azonban, hogy ezen helyettesítés a vallásügyi ministérium útján megerősíttessék. Még egy tárgyat kell megérintenem. A Közlöny 89-ik számában megjelent hivatalos jelentésben Karánsebes elfoglalásának hasznai elsorolásánál eme kitétel van ,uraivá lettünk a ruszkabányai öntödéknek, ezek látták el csaknem egészen az ellenséget golyókkal, most minket fognak ellátni naponkint több 100-ra menő mennyiségben. Ezen kitételre vonatkozólag legyen szabad pár fölvilágosító adatot fölhoznom. A ruszkabányai öntödék tulajdonosainak öt gyermekük, jelesen három Hoffmann és két Maderspach, szabadsági háborúnk kezdete óta a honvédek dicső soraiban állanak, és így e tény egyedül megcáfolja az ellenség szándékos segélyezésének legkisebb gyanúját is; történeti adatul azonban nem leszen fölösleges azon erőszakos eszközöket itt fölhozni, mellyeket a bitor hatalom zsoldosai istentelen czéljaik kivitelére e tekintetben is használni nem irtóztak. Még múlt évben a reactio kezdetén a ruszkabányai műtársulat következő levelet kapott Kieber cs. őrnagytól: „43-ik sz. V. Hunyadmegye katonai parancsnokságától. Hátszeg, oct. 16. 1848. A bekövetkezett viszonyok s a tisztelt műtársulat felőli nyugtalanító hirek következtében, elhatárzom magam önöket határozottan fölhívni, miszerint tisztán nyilatkozzanak, hogy ausztriai császári vagy túlzó magyar érzelműek-e ? s mindenesetre azonnal akarnak-e két egyéni tanácskozás végett ide küldeni, kiknek minden tekintetben becsületszavamra szabad kíséret biztosíttatik ? De azon nem remélt esetre, ha a tiszt. műtársulat ezen becsületes fölhívásnak meg nem felelne, akkor kénytelen leszek egy zászlóalj gyalogság, két osztály könnyű lovassággal s 20,000 fölkelőkkel önök határába lépni s tudandom fölséges császárunk érdekét képviselni. Riebel őrnagy m.k.“ A társulat ezen fölszólítás vételével siker nélkül kért segélyt az akkori kormánybiztostól és Krassó megyétől, mind a mellett a kívánt tanácskozmányra egy tagja sem jelent meg. Csakhamar érkezett azonban a temesvári magát úgynevezett cs. Kriegsrath-tól azon parancs, miszerint Karacsics pátriárka számára golyók öntessenek. A társulat minden oldalról erőszakkal fenyegetve mindenkép iparkodott ugyan a golyóöntést meghiusítani vagy pedig lehetőleg késleltetni. Egyszerre azonban a következő irat jött a társulathoz, a helybeli katonai parancsnoktól: „A 12-ik ohabai századtól, dec. 12. 1848. 2274. sz. Ide mellékelem a ruszkabányai helybeli parancsnok jelentését az ottani öntödékben megrendelt ágyúgolyók készítésének folyamáról, s azon akadályokról, mellyek azoknak hanyag gyártását okozzák.“ „Az ezred-parancsnokságtól. 1957. sz. A ruszkabányai helyőrségi parancsnokság megbizatik a ruszkabányai öntödék kezelőinek tudtul adni, hogy a tudva levő ágyúgolyók öntéséhez haladéktalanul hozzá fogjanak; s ha e parancsnak azonnal nem engedelmeskednének , ide jelentés tétessék, tőlök minden védelmi s bátorsági biztosítás megtagadtassék s más rendszabályok alkalmaztassanak. Ezt tudtul adva, még megjegyzendő teend, hogy ők ezen szántszándékos halogatás által csak annak adják jeleit, mikép a cs. kir. katonai hatóságoknak mindenkép ellene működni törekszenek. Kelt Karánsebesben dec. 11. 1848. Gerlich, m. k. alezredes. A valódi másolatért jót áll Brinz , m. k.“ Tehát a védelem és biztosság megtagadásával, katonai erő és népfelkeltéssel fenyegettetvén a társulat, végre pedig katonai erővel elfoglaltatván az öntödék, és a munkások a dologra erőszakoltatván, egyéb alternatíva nem maradt, mint vagy engedni az erőszaknak, vagy pedig a több ezer lelket számláló gyárat népestől odahagyni, mitől azonban Zalathna és Kezsitza bányahelyek borzasztó sorsa ijesztőleg óvta a gyártulajdonosokat és munkásaikat. Ruszkabánya becsületesen lerótta hazafiai adóját. Gyermekei az elsők közt szálltak ki a hon védelmére felszerelt ágyukkal és lelkesedéssel. Az egyik tulajdonos öccse, Maderspach Ferencz, Fejértemplom parancsnoka múlt évben a rabló szerb rácz csordát többször erélyesen visszaverte, és ezáltal a bánság nagy részét a veszélytől megóvta, és ha kora elhunyta be nem következik, még alkalmasint hadvezéreink közt dicső helyet foglal; Így is azonban mint szabadságharczunk egyik jeles bajnoka hálás emlékezetet vivott ki magának. A fenebbi hivatalos jelentés következtében ezeket megemlítendőknek tartottam. A nép nyugodt, az ujonczozást megkezdtük, és csak azt óhajtjuk, hogy oláh ujonczaink szabadságharczaink és olly bajnokaivá edződjenek,mint többi dicső honvédeink. 111 K Ü L F Ö L D. Ausztria, Prága. A „Constitutionelles Blatt aus Böhmen“ egy „Reflexiók a magyarhoni háborúról“ czimű czikkében ekkép szól: Borzasztóan szép látvány: egy népet vivni látni a kétségbeesés harczát a túlnyomó hatalom ellen, egy népet, mellyet nem kabineti bölcseség az európai súlyegyen helyreállítására, hanem az önvédelem állított ki csatatérre. Legyen bár az ügy, mellyért harczolnak szent és igazságos vagy nem az: e harcz mindenesetre nagyszerű jelenet , nagyszerű mint a kiáradt folyónak pusztításai (vagy a kiáradt Nilnek hátrahagyott áldásai, nemde?) nagyszerű mint a láng fellobbanása, ha az égnek villáma a szent tölgybe (vagy az absolutismus tölgyébe?) csapott. Illyen harczot vívnak jelenleg a magyar puszták fiai. Az ember hajlandó volna csodákat hinni *), ha olvasta miként védelmezik magukat a minden oldalról olly túlnyomóig megtámadt magyarok, ha hallja mint növekedik erejük egyiránt a veszélylyel. — A magyarhoni háborút nekünk fajta-háborúnak mondogatják, háborúnak, melylyet egy nemzetfaj, a magyar, vív nemzeti felsőbbségeért, az országismék irói csak 5—6 millió magyarról tudnak, és Osztrákhon többi tartományai, népességük 30 millióra megy, oda küldik a büszke felkelt népfaj leigázására fiaik díszét, virágát, —az osztrák álladalom financziáit nyeleti el ezen háború által, ezenfelül még orosz seregeket is visz magyar földre, a déli szlávok kimerítik legjobb erejüket önkénytesen Ausztria felsegélésére, a magyarban egyszersmind nemzeti ellenét legyilkolandó, fent harczolnak (harczoltak! jegyzi meg a szerkesztő) Stur meg Hurbán, meg Blondek önkénytesei — és mind hasztalan! Az insurgens „c s o p or fo“tal nem mehetnek semmire!! A magyar nemzet ezen felkelése által, hanem egyebet, de megmutatta, hogy, habár minden hatalom felőrejön, a nép még ezen hatalomnak jókora részét tartotta fen magának, azt megszorulása idejében a mérlegre vetendő, és hogy ezen hatalom ellen nem védelmez rögtönbiróság, nem kivételi törvény. —Ha a magyarok most megbuknának, (maga sem hiszi, hogy megbukjunk, mi pedig bizunk istenünkben, hogy ha kivezetett a szolgaság házából, el fog bennünket vezetni az ígéret földére is !) — elestük dicsőséges lesz; az ő felkelésük zászlait nem fertelmezé az alacsonyság szennye, és gyávaság nem bélyegzé őket. .. Az ő kétségbeesett harczokból, mellyet alul- és agyonnyomó (nem is ollyan igen agyonnyomó; édes lelkem!) erő ellen vívnak, az ő harczukból a népek és nemzetek, kik most néma, de figyelmes és ájtatos tanúi e nagyszerű drámának, új morális erőt és bátorságot fognak meríteni, megtanulják erejüket becsülni, ha valaha reája szorulnának szent érdekeikért igazságos harczaikban. Szóval a magyar nemzet ezen hős harcra bennünket csodáidéra kéntet, bámulatra ragadd Beszéljenek az osztrák hadijelentések bármennyit az ottani mocsárok feneketlenségiről, az ottani vidékek ismeretlen létekről: a mocsárok nem tesznek különbséget Windischgrätz és Kossuth emberei között; a vidék egy és ugyanaz császáriak és felkelőkre nézve. Hanem a fegyverek különbözők a két erőnél, vagyis inkább a karok, mellyek ezen fegyvereket forgatják ... ott a nép szent ügye iránti szent ihlettség, mindegy az akár természetes. *) A nép halhatlan, mint isten; szava az isten szava, akarata az isten akarata: miért ne tehetne hát a nép csodákat is, mint isten ? «