Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)
1849-07-01 / 329. szám
tak betölteni, s Kelly üres a kötelességektől, mint az illy kényelemre vágyók szive a nép szerelmétől. Nem lehet több kormányhivatal, mint a mennyinek a kormány körül illő kötelességei vannak — nem lehetvén az állománynak egy fillérjét is felesleges költségekre kiszórni democratiában, hol az igazgatás czélja egyéb nem lehet, mint a nép anyagi és szellemi felvirágozása. Én nem az alapelvnek, hanem az alaptalan argumentatiónak vagyok ellensége. És én is tökéletesen a mellett taatok, hogy kormányhivatalnok ne lehessen egyszersmind képvelő is, hanem legyen akár csak ez, akár csak az. Mert mihelyt egy ember illy két kötelességre osztja föl erejét, mindjárt csak fél helyét tölti be. Ha egy kormány hivatalnok az állománytól fizetést érdemel, azt kötelességekért érdemli ki. És ha a képviselői kötelességek órái alatt, hivatalos kötelességének órái elől megszökött, megcsalta ekkor az állományt, akár ha elmulasztá teendőit, akár ha a kormány előtt a hivatalnokok szaporításának szükségességét tüntette fel. A képviselő szintén megcsaltja küldötteit, ha kötelességének csak azon órákat szenteli, mellyeken a gyűlések tartatnak, mert bizony alig áll közöttünk olly lángtehetség elé, kinek tárgyszerűen előkészületekre szüksége nem volna, s a képviselői állás ollyan előtt, ki azt teljes lelkéből betölteni igyekszik, olly szent kötelességek forrása, melyeknek éjjel-nappalát oda kell szentelnie. Tehát az én argumentumaim szerint nem azért képtelen a kormányhivatalnok a népképviselőségre, mert n ő már hivataláért kényesén volna a kormány lekenyerezetje lenni, s mert tán egy hivatalnok nem lehetne becsületes érzésű hazafi, és nép embere, hanem azért képtelen, mert köztársaságban csak olly hivatal lehet, mellének kötelességei is vagynak, csak olly hivatalnok lehet, ki kötelességeit betölti. Minden kötelességnek ollyannak kell lenni, melly egy embert elfoglaljon, következőleg kettős hivatali kötelességre ugyanazon egyén nem juthat meg.Dózsa. Fölszólító 8. Hacámfiai magyarok! Népei a szép Magyarországnak s kiket — bár ajkatok más nyelvet beszéljen— a sziv és lélek, a szabadság és hazaszeretet, ezen névben „magyar“ olly szépen, olly csodagyorsan egyesített. Üdvözöllek titeket összesen és egyenkint! Üdvözöllek azon lángoló honszerelemért, mit egy év óta anynyi viharral, ármánynyal, kül és bel ellenséggel küzdő haza iránt tettleg bebizonyítottatok; azon kitartó nemes magaviseletért, mit ez imádott haza nagy részének elfoglaltatása alatt, türelmes szenvedéseitekkel, s kiolthatlan hon szerelmetekkel olly fényesen tanúsítottatok ; azon férfias szilárdságért, mellyel élteteket s vagyontokat a független szabad Magyarországért föláldozni készeknek nyilatkoztatok. Fogadjátok ezekért hódoló tiszteletét az egyszerű polgártársnak , háláját a fölvirágzó honnak, és köszönetét a szabadság után epedő minden népeknek. Illyen vagy te nép! népe a szép Magyarországnak! Miért ne szólnék hát tehozzád, hangosan, nyíltan és őszintén! Magyarok! hazámfiai! Magyarország édes honunk, hona a szabadsággal párosult dicsőségnek veszélyben forog. Vész, pusztító förgeteg süvölt éjszakról, Kárpát bérezet felől; romboló zivatar dühöng kelet ormairól; vészt jó álnak nyugotra a vérben leáldozó nap sugarai; fonynyadást lehelnek felénk dél dögleletes párái is. Sokat küzdöttünk már hazámfiaisok ellent legyőztünk, sokszor diadalmaskodtunk a halál kapuin. Századokig küzdöttünk sföntartók magunkat a pogány nemzetek ellen;—készületlen erőnkkel elültük tavai a kóbor lovag Jellachichot; — rendezetlen seregeink megalázták e napokban a habsburgfai gőgét. Csak egy volt még hátra, mi a szabadság honát annak jelképét, a szép Magyarországot nem háborgatta.—Hátra volt még a muszka. A kisértetnek e neme sem maradt el. — A szabadság istene át akar vinni minden próbákon, mielőtt szentségéé templomának alapját rendületlenül vetné meg határaink között. Legyen meg szent akaratja , — minket készen talál. Észak felől, Árva, Liptó Sáros, Szepes Btk. megyéken által és Erdély határain betört ránk a rabszolgaságot képviselő, pusztulást és enyészetet terjesztő muszkacsorda; vér és égő üszkei a lángba bontott falvaknak, városoknak, legázolt virányok, letaposott vetemények, földult, kirabolt lakjai a munkás gazdáknak jelölik utját az istentelen ellenségnek. Nincs menekülés, nincs szabadulás ezen csordák elől. A ki elfut »lőlök, az földönfutó k«dússá tétetik; éhhalállal vészel; vagy megemészti a hazáért és családjáért való bánat, a szegénység és nyavalyái. Vallásunkat gyűlölik, nemzeti dióségünket és sza-bid águnkat irigylik, vagyonunkat álják, tehát végkiirtásunk egyedüli czé’jok Cupán egy van , mi által mindezeket kikerülhetjük; mi álal nemcsak életünket, basáikat, diceőségünket megtarthatjuk, de tőt ezen csordákrak megsemmisítésével vitéziégünk hitét mind az öt világrészre kiterjeszthető-tt. 206 És ezen t abájos hatalom abban áll, ha ezen vérengző, durva, dúló csordáknak vitézül ellentállunk. Mint a kősziklában fönakadnak, sőt szétzúzva törnek meg a zajló tenger habjai; mint az oroszlán egy szökésével szétszórja az őt ingerlő vedák csordáját, úgy szétzúzva, szétszórta fogtak e rabló csordák a vitéz magyarok ellentállásával megsemmisítetei. Föl tehát magyarok! kelj fel ohérás nép! — Hős edzái ts ágodban fegyverezd föl magadat az igazságos önvédelemnek és jogos boszunak ezer élű tőrével; nyújtsd ki millió karodat; szórj életölő szikrákat fölgyuladt kebeledből, s a nyomom gazok csordáját csupán» Kelleted súlya szét fogja szórni, mint a szélvész szétszórja a pózdorját. Emlékezzél meg magyar népőseid ezred éves dicsőségére és szabadságára; jusson eszedbe a csak most kiürített kesttüség pohara; el ne feledd, hogy életnek és halálnak küszöbén állsz, a mint győztél vagy vesztettél, s a szerint küzdj és vívj utóló ceep véredig. Nem szégyenlenéd e oh magyar nép! hogy midőn az európai nemzeteket elsodró ezred év viharait erős tölgyként kitartottad; midőn a halált hozó puhaság karjaiból kibontakozva uj életre fölvirultál; midőn a győzhetetleneknek kürtőlt rendes seregeket készületlen csapóiddal lealáztad, dicsőséged, boldogságod ragyogó fénypontjáról, gyáva rabló csordák által taszitalál le? — Csak erry lépcső van már hátra neked, hogy a dicsőség, üdvhonába belépj, hol lészen életet örök és fönséges. Rajta azért magyar nép!raj a vitéz seregek! —Közel voltál haza, hogy megszégyenítsd őseid emlékét, múld fölül most még tenmagadat , s a világ csodálni fogván vitézségedet, midőn a népszabadság hősének és képviseltjének riadva ismerend el, örömigasan fogja velünk kiáltani : „éljen a magyar !! !“ — Őrfi. A népfölkelés ügyében. Az általános népfelkelés az, melly már ki van mondva, hogy a hidrának nemcsak feje üttessék, hanem porcnkákként szaggatassék szét. A népet, melly czélszerü fegyverrel ellátva nincs, legelőször is imigy fegyverezném. Minden férfi, ki fegyvert forgatni nem tud, többet árt mint használ, egyenesen cséplővel látnám el, a cséplő nyele 5 láb, a csép 2% láb a kar és hozzáhajlás ig 9 láb összesen 9 láb, e Cséplőnek végére egy fontos öntöttvasból készült 5 szögletes buzogányt srófoltatnék, illy buzogányokat saját találmányom szerinti csekély technikai avatottsággal készült öntőgép, mellynek mintáját a napokban az illető helyen bemutatandom, minden órában 12 ezeret öntene, ezt adnám a még föl nem fegyverzett ujonczoknak, ezt a nép kezébe, és hiszitek-e , hogy örömmel fogadná, örömesebb mint bármi fegyvert a világon. Ezen a golyót kivéve semmi sem fog ki, ezt minden földműves úgy tudja forgatni, hogy mindig azon kalászt slizza szét, mellyet megnéz, hát egy orosz tökfőt? Azonkívül mindenek fölött előnynyel bir, 2 lábbal tovább él mint a szuronyos fegyver, a lovat mint az embert egyiránt agyonhajtja, 18 lábkörbe szabadon dolgozhat, azonfelül contusiót okoz, melly veszélyesebb a vágott vagy szúrt sebnél, melly vérgeny által kitisztulhatván könnyen gyógyul, mig ez küszködésnek és rothadásnak megy át. Illy buzogányt legalább 100 ezeret néhány nap alatt lehetne önteni, már csak a Pest és Budán szétszakadott bombadarabokból. A hazában lévő minden vadászokat bármennyien volnának is egy seregbe rendelném, kinek fegyvere a golyót befogadja golyóval, a többit hármas vagy ötös szatymával látnám el, s ezekkel titokban az ellenséget azon ponton lepném meg, hol legkevésbbé tart rá számot. Ez megtenné a kívánt hatást, mert a vadász, ki sebes szektéba 5—6 nyulat, 20—30 légbe czirkázó szalonkát pár óra alatt összelő, azt remélem azon meglehetős terebélyességű, csigalábu kozákokból is lesangirozna naponta egy párt lováról. — .. Ne ámítsuk magunkat. Ne ámítsuk magunkat; nagy és nehéz a föladat, az isteni gondviseléstől élénkbe tűzve; nagy küzdelmek vészes napjai közelednek felénk. A muszka sereg már pusztít, rombol; védtelen aszszony, tehetlen agg, ártatlan kitdéd, mind egyaránt esik martalékjává. A bukott osztrák ismét szedi össze roncsolt erejét. Az alig legyőzött és nagylelkűen kegyelmezett belpártok elfelejtve irántuk tanúsított nagylelkűségünket, az ellennel egyesülve, ismét fegyvert fognak alágázásunkra. A merre szemünk néz, Bürn fekete, magasra tornyosult felhőket lát. És ne átittuk magunkat, annyi veszély közt egy barátunk sincs, kinek karjaiba dőlve, segítséget vezénylhetnék; egyedül és elhagyottan állunk itt a dühösködő tenger bull mai közepette. Avagy tán Frankhon pártfogására akarunk-e még számumn? Azon Frankhonra, mellynek fai soha le nem mosható szenynyel bemocskolva történetük fényes lapjait a szabadság-harcz szent színe alatt, a szabadság harczosai legyilkolására küldik katonáikat? Nem, ez több mint ábráid, ez nevetséges eszme volna. Avagy a törökre számosunk e? Azon törökre, ki neutralitáissel boldogít bennünket? Neutralitással, hogy — mint hírlik — Oláhországon már is keresztül törtek a muszkák határainkba? Neutralitással, hogy — mint hírlik— ministeri útlevéllel, Consul aláírása nélkül, magyar be nem léphet határába? — Bolond eszme. Ne ámítsuk tehát magunkat; nagy és nehéz’a föladat az isteni gondviseléstől élénkbe tűzve, de annál szentebb annál dicsőbb annak áldása. Soha háladatosb föladat nemzetnek nem jutott, mint a mi ilyen most a magyarnak. Háladatosak lesznek irántunk szabad unokáink, háladatos az utókor, háladatos az örök ítélő, a történt, kinek megmutatjuk, hogy nemzet, melly magában szilárdan elhatározza, hogy legyőzetni nem akar, győzhetlen, és ha a világ minden absolutismusa is összeesküszik ellene. Megfogjuk pedig azt mutatói, ha, nem bízva idegen erőben, önerőmet egészen összeszedjük. Keljünk föl tömegestül, aczélozzuk kebleit két. Legyen kezünk kard, haragunk ágyudörgés, és bőszünk lesz a villám, melly az ellent lesujtandja. Ne ámítsuk magunkat, keljünk föl tömegestül, és a győzelem elmaradhatlan. — Hellei Ignácz: Belföldi hírek : Máramaros-Sziget, jun. 21. Kováss Sándor ur szigetváron aljegyző, hírlapból pályáján úgy látszik általam akar kitűnni, valótlan czikkeket iktatván ellenem előbb már „Martius tizenötödiké“ be, most ismét a „Pesti Hírlap“ hasábjaiba, mellyek utóbbiból a német közönség számára az „Ungar“ ba is átvétettek. Mi ön előtt leginkább felötlő, az a Márczius 15 -én tartott „Requiem“; igen is uram halotti misét tartottam én is a káplányom is ekkor, a napirendhez tartván magunkat — mit „directoriumunkból“ ön is kinézhetne. — Mert Máramaros-Szigeten márczius 15-kén minden a napirenden maradt *), avagy melly hatóság jelentette csak messziről is óhajtását, hogy ez nap ünnepies isteni tiszteletet tartsak? A második pontot önnek Kováss uram egyenesen siskáidba dobom. Mert mihelyt a 1. országkormányzónak, jelentéséből Buda bevételét megértettem, rögtön megrendeltem a kivánt harangozást; kormánybiztosi sürgetésről mit sem tudok, valamint maga a kormánybiztos sem. Ugyanezt mondhatom a harmadik pontra. — A rendeletet vettem máj. 27-én, midőn az isteni tisztelet már végéhez közelgett, lehet-e egy illy hatásra számított ájtatosságot rögtönözve elkezdeni ? Igenis lehet hideg hivatalossággal, de lelkiismeretesen nem, előre kell afelől értesítetni a népnek, ez okból más egyházakban is később kezdetett; de azért mi sem maradt el, mint Káváss költői látásában mondja — mert ha később kezdetett, később is végeztetett; pontosan, lelkiismeretesen, s bizonyságok hiveim, kik belügyminiszeri rendelet nélkül is megjelentek, a lehető legnagyobb fénnyel, buzgósággal és nyilvánossággal. Szepessy Sámuel, máramaros- szigeti plébános s főesperes. — Bányavidék, junius 23. Ha olvasóink figyelemmel kísérték a múlt évi követválasztásokat, emlékezni fognak, hogy a nagybányai kerületben Kovács Lajos képviselő ellenpártjának kitűzője Orosz György szinér-váraljai román lelkész volt; a figyelmes olvasók közül sokan emlékezhetnek, hogy azon lelkész még a Márczius 15 ben is debabált Kovács Lajos elválasztatása ellen; ugyanazon lelkész bosszújában azután az igazság teréről félig meddig letért volt, későbben pedig—mi dicséretére válik — megint megtért, hihetőleg sze mise közben fedezte fel az ismeretes „aki megtér üdvözül“ proverbiumot. Szent atya talán megint megharagudott Kovács Lajosra, és abbéli bosszújában nem végezte el az ország kormánya által parancsolt egyházi szolgálatok utolsó „Missa cantata“-ját. Az a preszkúra hiány, melly kifogását teszi, nem ollyan nagy positió, hogy a miatt épen a hon jólléte megnyerése tekintetéből rendelt isteni szolgálatot félbe keressék szakasztani. Midőn egy vasár- vagy ünnepnap 7—8—10 preszkurát visznek, azt nem kellene mind kivinni a templomból, és megemészteni kedves családjával, hanem hagyni ott is, hogy azután annak hiányában ne kénytessék egy olly ünnepélyt, mint a múltkor elmulasztott is félbehagyni. A következő vasárnap sem szolgált ön misét, ugyan a fent említett oknál fogva, egy kis kapacitással akkor is lehetett volna a dolgon segíteni, mert az ágazatokban meg van említve, miképen kovászos kenyér szüb égeltetik a sz. mise szolgálathoz, igen, de nemcik a preszkura kovászos. Háj ! Orosz uramii ön roppant élezés, ön növendéke akarna lenni az életek nagyapjának a Márcziusnak, pedig hiszen tettetés az egész, és látszani vágy, ön mindenkit szeretne kigunyolni, ha mégis sikerülne, pedig higgye el druszám, hogy önnek olly mulasztásai, de még a mellett kihágásai is vannak, mellyek csakugyan a nép érdekébe vágók, és mellyek miatt a nép önt ezután nemcsak hogy követte el nem választja, de még helyéről is letaszítja. — Tolihegyi. — De éz s. jun. 24-én. Tegnapelőtti tudósításomat folytatom. A muszkák seregeinket Besztercze környékéről csakugyan leszorították. Az estre megérkeztek városunk alá, s az erősségeket elfoglalták. A muszkák még hátravannak, s nem is hiszem, hogy ide merjenek jőni, mert félnek, hogy e keskeny völgybe hámból beszánttatnak. Deézs polgárai nagyadán a sereg visszanőona táján megrémülve elmenekültek Szilágy, Nagybánya és Kolozsvár felé. Az oláh tömeg megrohanásától a legyilkolt erdélyi vámok és helységek gyászos példái után. *) Épen ez a hiba. Se e rk.