Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)
1849-05-04 / 280. szám
ha nem is saját kezeiddel lust és mennydörgés közti kőtábukra írottakat, de csakugyan törvényeket, mellyeket lelked sugalott, lehelett; törvényeket, akkor a béke csendes fényében szivtábláinkról törvénykönyvünk tábláira áll róttakát. Adtad nekünk törvényeit a szabadságnak, mellyre Te hívtál minden embert, igy minket is; mellyre Te hívtad a népeknek mindegyikét, a mi népünket is. Adtad nekünk törvényeit a szabadságnak, hogy istenségednek bennünk lakozó szikráját, a világoskodó józan észt, ne gátolja többé nyilatkozataiban földi korlátlan hatalom, de szólhasson közöttünk ezentúl a száj a szivnek teljességéből; hogy ne legyen többé honunkban sem a Sión, sem a Garizim hegyéhez kötve a Te imádásod, de minden lélek akadály nélkül járulhasson hozzád imájával, hite és meggyőződése szerint, hogy, mint sajátját, úgy mivelhesse már földjét e honban a szántóvető s élhessen ez, élhessen minden sors- és helyzetbeli, munkájának őt illető hasznából, veritéke gyümölcséből s egye ittehképen mindenki örömmel maga kereste kenyerét, hogy ne legyen többé e nemzetnek java idegen népek érdekének föláldozva, de fejlődjék e nép akadálytalanul és emelkedjék magasra független önállóságában; hogy ne gátolják többé ennek előhaladását kormányzók, kik idegen népből való férfiak és e népnek nem atyafiai, de sőt dajkáljak ezentúl s ápolják közöttünk a hazát, mint közédesanyát, saját szülöttjei, neveltjei, kebelének szerelmei. Adtad nekünk ugyanakkor törvényeit az egyenlőségnek , hogy, miként Te nem vagy személy válogató , de minden nemzetségből kedves előtted, a ki Téged fél és igazságot cselekszik,hogy mi közöttünk találjon különbség nélkül utalmat a törvényekben, valaki azokat tiszteli s megtartja, hogy hordozza e hazának minden fija, erejének mértékéhez képest, a polgári társasélet mellőzhetetlen terheit, részesüljön viszontag annak áldásaiban, jótéteményeiben. Adtad nékünk törvényeit a testvériességnek, hogy, szolgaságból fiuságra vétetvén föl s befogadtatván az alkotmány nagy házába, kik ekkorig kívül valának , a nép milliói, — valamint Te benned egy atyát imádnak ott fen, úgy egy köz-anyát ösmerjenek, szeressenek, tiszteljenek itt e földön a hazában. Áldott légy Atyánk a törvényekért, mellyekben igy nyilatkoztattad újjászületésre vezérlő szent akaratodat s mintegy uj szövetséget szerzettél Te magad és népünk között. És legyenek Tőled megáldottak életükben, megáldottak még hamvaikban is , nemzetünknek Mózsesei, kik által e törvényeket adattad, Írattad. Oh! de halld meg, irgalmasságoknak Atyja! hálaszavunk mellett, panaszunknak szózatát is, mellyel elődbe járulunk. Nem perelünk mi Te veled, Urunk Istenünk! meghiúsulta miatt szép reményeinknek, mellyeket uj törvényeinkből mernénk; nem perelünk Te veled a nyomorúság miatt, melly a jobb napok várása közben és ezek helyett ránk szállott. Nem kérdezzük mi békételenkedve: „miért vetettél el minket mindenestől fogva ? miért füstölög haragod, meződnek juhai ellen?“ Nem, sőt meghajtjuk előtted, mint gyarló létünkhez illik, magunkat a porig: mivel hisszük, tudjuk, hogy megpróbáltatásunkra nyujtatott nékünk általad a keserű pohár s azért bocsátottad ránk a küzdelmek súlyát, hogy megkisértsd és a kisértetben t merd erőnket, bátorságunkat, honszeretetünket, kitartó béketűrésünket. Legyen tehát, Atyánk a Te akaratod s ám legyen a mi bemenetelünk a nemzeti jobblét és szabadság szent igéretföldére, ha Te úgy végezted , összekötve harczczal, áldozatokkal, szenvedéseknek terhével ! De, mint benned bizó gyermekeid, úgy tárjuk föl előtted keblünket, úgy öntjük ki előtted, Atyánk előtt, panaszunkat azért, hogy, — a honnan békét, utalmat, boldogíttatást vártunk, kellett várnunk,— épen a királyiszéktől származott ránk a nyomorulág, mellynek terhe alatt nyögünk; hogy épen a király szék környezetében tartatott tanács, ott szöretett ármány és árulás, ellenünk, vesztünkre; hogy onnan támasztottak föl ellenünkbe népek, kik iránt mi soha gonosszal nem voltunk, kiket mi nem háborgattunk, ok nélkül meg nem fosztottunk; népek, kiket mi nemcsak közelünkben, de határainkon belül s épen közöttünk is, békében lakni engedtünk, békében élni s boldogulni segítettünk; hogy ily okból és illy után kényszerült ártatlan népünk, önmegtartásáért, „fegyvert csinálni szántóvasaiból és kaszából dárdákat“; illy okból s illy után kényszerültek a mi népünknek filai, elhagyva békés házaikat, tűzhelyeiket, szerelmeseiket, fegyverbe öltözni s csatamezőre szállani; illy okból s illy után kényszerülnek honfitársaink ezerei most is, a szeretett közanya megmentésiért, fegyverben állani, szembe dühös ellenséggel, szembe vészszel és halállal; illy okból s illy után esett immár a veszélyezett hon oltárán áldozatul testvéreink sokasága, elvérezve ott, hol e nemzetnek életéért, hol övéik életéért, kelle harczolniok. Oh ! jusson föl e panasz hozzád, könyörülő Atyánk ! Este, igazságos világbiró ! Ítélj mi köztünk s elleneink között, vesd részrehajlatlan mérlegedbe a mi ügyünket és elleneinknek ügyét. Ítélj, véletlen igazságod szerint, hogy bűnhődjék, mint érdemli, kit a vétek súlya terhel; jöjön ki pedig diadalmasan a harczból büntelen nemzetünk. Nyisd meg, Atyánk egeidet könyörgésünk előtt, hogy ha már teljes örömnek ünnepe nem lehet, legyen e nap ránk nézve könyörgésnek, de meghallgattatás reményével fölbocsátott könyörgésnek s ekkép jövendőnkre nézve jóbizodalomnak, bátorításnak ünnepe. Isten, mi Istenünk! könyörgünk néked hazánkért az egyetlenért, mellyet számunkra e földön készítettél, kimutattál Oh! fogadd ótalmad alá mindenkorra, fogadd ótalmad alá most legközelebb, midőn illy nehéz harczot vív, e hazát s fedezd be ezt szárnyaiddal, mint törhetetlen pajzszsal. Szégyenitsd, alázd meg ennek elleneit, ronted meg karjaikat, törd össze fegyvereiket és szórd el őket, mint a port. Adj, seregek Ura! nemzetünk igaz ügyének dicsőséges győzedelmet. „Uram! gondold meg, holy e nép Te néped és azért ne láttassák előtted kicsiny dolognak a nyomorúság, melly minket körülvett. Uram! kelj föl és könyörülj a Sionon, mert ideje hogy könyörülj rajta, mert eljött immár az idő.“ Kelj föl Uram ! és jöjj nekünk segítségül. Uram! cselekedd, hogy, megtartatván most, álljon meg mind az idők végeiglen és virágozzék e haza s légyen ennek kebelében a magyar nemzetnek, légyen a most élőknek s a majd későn születendőknek is, csendes és nyugodt lakhelyük, mig a föld s az egek el nem mulandanak. Isten! mi Istenünk, könyörgünk neked, együtt levő s most közöttünk levő törvényhozóinkért is, kiket ezek a nemzet nevében hatalommal felruháztak, kormányférfiainkért s ezek vezérfőnökéért. Könyörgünk neked mind ezekért, kikre e nemzet szemei reményteljesen függesztvék, mint általad előállított védangyalokra, mint szabaditókra, a háborúnak veszedelmei közt.Uram, mi Istenünk! minél nehezebb hazánkra nézve az idő,mellyben ők tanácskoznak és kormányozva működnek: könyörgünk, adjad nektek annál nagyobb mértéket kegyelmednek, szentelkednek; minél nagyobb a veszély, melly e hazát fenyegeti: könyörgünk, ruházd föl őket annál nagyobb mértékével a bölcseségnek, erőnek, állhatatosságnak; annál nagyobb mértékével az egyetértés lelkének, hogy nem nézve senki közülök csak a maga hasznait, mindnyájan egy értelemmel és egy akarattal egyedül a közjót, a hányatott hazának javát, megmentését, megmaradását nézzék és munkálják. Te magad igazgasd e végre az ő tanácskozásaikat. Te magad vezéreld kormányzó lépéseiket, hogy az ő bölcs érzelmekben, jó akaratukban, czélszerű rendelkezéseikben a te akaratod nyilvánuljon, a népnek pedig megmaradása, a hazának üdve legyen. Isten, mi Istenünk! könyörgünk neked, hazánk fegyverben álló fijaiért, nemzeti hadseregeinkért; könyörgünk azokért is, kik idegen népek fijai közül jöttek harczolni a mi szent ügyünkért, az igazság és szabadság — minden népekkel közös — szent ügyekért. Seregek ura nagy Isten! Te légy velek mindezekkel; Te oktasd vezéreiket; bátorítsd a vezérlettek sokaságát; Te járass tábort mindnyájok körül szent angyalaiddal; Te harczolj velök, mellettük; a Te karjaid erősítsék, fedezzék, utalmazzák őket; a Te kegyelmed tartsa meg s adja vissza minél előbb a megszabadított hazának, adja vissza elhagyott kedveseiknek, győzelem-koszoruzottan a bűn intézkedőket. Te cselekedd illyenképen, hogy meglássák minden népek, ösmerjék meg rémülten elleneink is, hogy „a mi Istenünk hadakozik mi érettünk. Seregek Ura, Istenünk! tekintsd meg azokat köztünk s e honban mindenütt, kikhez harczba ment szerelmeseik vissza nem térhetnek, vissza nem térendenek többé itt e földön, mert elhullottak a szent harczban s a csatamezőnek hantjai alatt találták föl porrá lét élőknek sírját. Uram! vigasztald ezeknek hátrahagyottait, tudatva velök és éreztetve, hogy dicsően végezték, mert a haza szent ügyéért tették le életöket a kedves siratottak. Ezeknek pedig a dicső halál áldozatainak, ha már e földön fejekre nem tűzhették a diadalnak kiérdemlett babérját, adj Te ott főn, hazafias hűségek jutalmául, hervadhatlan koszorút. Isten, mi Istenünk! Könyörülj azokon, kik igaz ügyünk harcsában megsebesülve szenvednek. Te kötözd be, te orvosold meg sebeiket, enyhítsd fájdalmaikat azon édes öntudattal, hogy az ő sérelmük a hazát gyógyítja, az ő romlásuk a hazát építi. Uram! tartsd meg, állítsd helyre minél előbb s ad vissza öveiknek és a honnak őket Atyánk, Istenünk! Engedd szent szined eleibe jutni e könyörgés minden szavát. Atyánk! legyen te előtted e mi könyörgésünk, mint jó illatu áldozat. — Oh menjen föl elődbe, e mi nyilvános könyörgésünkkel együtt, azon sok ezer honfiak titkos fohásza is, kik, — mert ellenséges fegyver lebeg réjök fölött, mert a nyomasztó erőszakos hatalom bezárja alakaikat, elfojtani törekszik szivok gondolatait is, — nem emelhetik e miatt, mint mi emeljük ez napon, imáikat hangos szavakban, de csak elrejtezve bocsátják könyörgő sóhajaikat, magas egeidre. Irgalmas Isten ! könyörülj testvéreinken, kik illy siralmas helyzetben, illy erőszak alatt nyögnek, s küld el hozzájók sietve vigasztaló szabaditásodat. Uram! Tekints kegyelmesen hazánk minden vidékeire, mellyeket ellenség pusztit, sanyargat, ostromol. Add, hogy legyen e haza ismét egy, legyen hamar megmentve ellenség-hozta ínségtől, félelemtől, pusztulástól. Add, hogy szállhasson föl hozzád hamar, megszabadított összes nemzetünk győzelem-ünnepi és hála-éneke. Add, hogy valahányszor e nagy nap, mellyet ma ünneplünk, évenként előforduland, találja az e hon minden lakóit jólétnek, békének, szabadságnak örvendezve s igy legyen e nap évszázadokon keresztül zavartalan örömnek nemzeti ünnepe a magyar nép között. Add, Uram! hogy e nemzeten, ennek szabadságán, virágzásán, boldogságán, megláttassék a te jókedved mindenha s legyen a magyar nép, mint a te választott néped, 82 nagy, erős és dicső a föld népei közt, mind az ítélet napjáig. Ámen. Előmondta Szoboszlai Pap István, prédikátor és superintendens. Pest, ostromai lap útjában 1849. jan. 5. ápr. 24. Mint a kit álmában lidérczek kínoznak, fojtogatnak, nehéz sóhajok, görcsös vonaglások közt vergődjék bár, nem bir kibontakozni az undok álomszörny karjaiból; és ha a természet ereje végre szétoszlatván a rémképet, életerői fölébrednek, karjai megmozdulnak, szemei fölnyilnak is az alvónak, még most is reszket tagjaiban, nem tud tisztába jőni magával, s érzi minden részében az aléltságot: úgy vagyok én is azon 109. napi lidércz emlékével, mi városunkat és magunkat, leginkább pedig szellemi életünket vérszomjas körmei közé kaparitván, csak aléltságot tagjainkban, iszonyú emlékeket lelkünkben, lelki testi károkat mindenekben hagyott hátra maga után. Mint lepte meg e zsarnok hatalom a fővárost, ennek jobbérzésü lakóit, mint terjeszkedett naponta, s mint akasztgatta saskörmeit a szivekbe és vesékbe, miként űzött ki minden jobb érzést a keblekből, hogyan tépte szét a legszentebb kötelékeket, miként szegte meg adott szavát, miképen sértette a legszentebb jogokat, hogyan, kik által bitorkodott, kik lettek áldozatai, kik gépei és alacsony eszközei; hogyan ismertette, utáltatta meg magát apródonként, mint zsugorodott össze, s hogyan veszett ki. . . stb. stb. —Mindent, mindent őszintén, leplezetlenül , keserűen szándékozom e sorokban elmondani; nem kímélek személyeket, testületeket, kikről bizonyos adataim vannak; lángba és epébe mártom tollamat, hadd lássa a haza a főváros szomorú állapotát, ismerje embereit, őrizkedjék, legvégsőbb erejéig óvakodjék hasonló sorsra jutástól, kerülje a gazokat, büntesse az alacsonlelkű, gaz indulatú, de még a kétszínű, sőt csak hideg hazafiságú, magukat „eszélyes“eknek nevezgető embereket is. A figyelmes vizsgáló ezen rövid idő alatt sok szép vonást vehetett észre a főváros lakóiban, de tagadhatlanul sok áruló, kétszínű, hazafiatlan tettekre is bukkant, sőt — fájdalom—alávaló szemtelen gazokra is akadt ottan. Pedig én, ki kisded és szegény körömhöz képest messzire nem terjeszkedhettem ki, a nagyok finom gazságait föl nem fedezhettem; de ki azért kisded körömben — megvetve jutalmat vagy üldözést, nemcsak működtem hazafiullag, de sok ostobát fölvilágosítnom, sok kétkedőt fölbátorítnom, sokat a jó ügynek megnyernem sikerült is, csak magam köréből tehettem vizsgálódásimat, s így talán csak kis részével szolgálhatok a fővárosban történteknek. Mit vettek észre, mit tapasztaltak mások sokan, szóljanak majdan ők. Ezen élőbeszéd után most már a dologra. A móri szerencsétlen csata után szomorú új év lepte meg a fővárost, bizonyos zsibongás a népben, némi fájdalom az egyének kebleikben, az a tartózkodás egymástól újságot kérdezni, mondani, a szerepvivők és vagyonosak útra készülése, elindulása stb. stb., mind meg annyi előpostái voltak a viharnak, mi a főváros fölött kitörendő vola. Mit érezhettek a jobbérzésnek, kiknek a távozókban barátaik, elvrokonik, kiknek lelkök ment el egyúttal; s kik halottat őrizni mégis kényszerültek vagy családi viszonyok, vagy szükebb körülményeik miatt itthon maradni ? — azt csak ők magok mondhatták vala akkor el. — Mindezen homályos sejtelmek, ezen tompa fájdalmak szaggató kínokká váltak pedig akkor, midőn az egész kormánynak eltávoztát bizonyosan megtudtuk. Eléje menni a bizonyos vésznek, ismeretlen fájdalmaknak kitétetve maradói, és személyes sebeinken kívül egy haza sóhajait, vonaglásait is látni, érezni: ez , barátim ! több, mint minden más csapásai a sorsnak, átkai az életnek. Őrültként bolyongtam föl s alá, ámítottam volna magamat hadseregünk és Göreei vitézségével, Budavár erős állásával, de az előzmények fölforralták már véremet, velőmet, mellyek minden vigaszt és okoskodást egy roppant fájdalomba olvasztottak össze, így jött nap nap után; jött Görgei fölszólítása katonáihoz ; itt volt Csányi kormánybiztos úr. A veszély előérzete ksebbült, a remény visszatérendő volt kebleinkbe. A tétényi csata híre kétségbeesésünkből kiragadott. Január 5-dikére az uj évben legkevesebb fájdalommal ébredtem. És, — illyen sz élet — ezen nap volt az, melly a vihart elhozta, mellyen borzasztó sorsunk beállott, melly imádott hazánk önállóságának s kivált szabadságának veszélyeztetésében, kebleinket kibeszélhetlen fájdalmak tanyájává tette. Csányi kormánybiztos úr 4 kén ezt mondá: „míg én el nem megyek, addig semmi baj.“25-kén reggel hat órakor ő elutazott, a falakon pedig ezen sorok lőnek olvashatók : „Mészáros Schlicket megverte; Kassa fölszabadult a járom alól; mi kevésbé vagyunk szerencsések; de hiszszük az istent, hogy a zsarnok ellenség nem fogja hazánkban a tavasz örömeit élvezni.“ Soha el nem feledném e sorokat, azon kettős érdek miatt, mit akkor és most bennem élesztenek, így már láttuk, hogy fenékig kellene üriznünk a keserűség poharát; láttuk, hogy jelen a pillanat a vész elfogadására összeszedni magunkat. Tompa megadással vártam be az eseményeket. Csá-