Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)

1849-05-04 / 280. szám

ha nem is saját kezeiddel lust és mennydörgés közti kő­­táb­ukra írottakat, de csakugyan törvényeket, mellyeket lelked sugalott, lehelett; törvényeket, akkor a béke csendes fényében szivtábláinkról törvénykönyvünk táb­láira áll rótta­kát. Adtad nekünk törvényeit a szabadság­nak, mellyre Te hívtál minden embert, igy minket is; mellyre Te hívtad a népeknek mindegyikét, a mi népün­ket is. Adtad nekünk törvényeit a szabadságnak, hogy istenségednek bennünk lakozó szikráját, a világoskodó józan észt, ne gátolja többé nyilatkozataiban földi korlát­lan hatalom, de szólhasson közöttünk ezentúl a száj a szivnek teljességéből; hogy ne legyen többé honunkban sem a Sión, sem a Garizim hegyéhez kötve a Te imádá­­sod, de minden lélek akadály nélkül járulhasson hozzád imájával, hite és meggyőződése szerint, hogy, mint sa­játját, úgy mivelhesse már földjét e honban a szántóvető s élhessen ez, élhessen minden sors- és helyzetbeli, mun­kájának őt illető hasznából, veritéke gyümölcséből s egye itt­ehképen mindenki örömmel maga­ kereste kenyerét, hogy ne legyen többé e nemzetnek java idegen népek ér­dekének föláldozva, de fejlődjék e nép akadálytalanul és emelkedjék magasra független önállóságában; hogy ne gátolják többé ennek előhaladását kormányzók, kik ide­gen népből való férfiak és e népnek nem atyafiai, de sőt dajkáljak ezentúl s ápolják közöttünk a hazát, mint köz­édesanyát, saját szülöttjei, neveltjei, kebelének szerelmei. Adtad nekünk ugyanakkor törvényeit az egyenlőség­nek , hogy, miként Te nem vagy személy válogató , de minden nemzetségből kedves előtted, a ki Téged fél és igazságot cselekszik,h­ogy mi közöttünk találjon különb­ség nélkül utalmat a törvényekben, valaki azokat tiszteli s megtartja, hogy hordozza e hazának minden fija, ere­jének mértékéhez képest, a polgári társas­élet mellőzhe­tetlen terheit, részesüljön viszontag annak áldásaiban, jótéteményeiben. Adtad nékünk törvényeit a testvériességnek, hogy, szolgaságból fiuságra vétetvén föl s befogadtatván az al­kotmány nagy házába, kik ekkorig kívül valának , a nép milliói, — valamint Te benned egy atyát imádnak ott fen, úgy egy köz-anyát ösmerjenek, szeressenek, tisztel­jenek itt e földön a hazában. Áldott légy Atyánk­­ a törvényekért, mellyekben igy nyilatkoztattad újjászületésre vezérlő szent akaratodat s mintegy uj szövetséget szerzettél Te magad és népünk között. És legyenek Tőled megáldottak életükben, meg­áldottak még hamvaikban is , nemzetünknek Mózsesei, kik által e törvényeket adattad, Írattad. Oh! de halld meg, irgalmasságoknak Atyja! hála­szavunk mellett, panaszunknak szózatát is, mellyel elődbe járulunk. Nem perelünk mi Te veled, Urunk Istenünk! meg­hiúsulta miatt szép reményeinknek, mellyeket uj törvé­nyeinkből mern­énk; nem perelünk Te veled a nyomorú­ság miatt, melly a jobb napok várása közben és ezek he­lyett ránk szállott. Nem kérdezzük mi békételenkedve: „miért vetettél el minket mindenestől fogva ? miért füs­tölög haragod, meződnek juhai ellen?“ Nem, sőt meg­hajtjuk előtted, mint gyarló létünkhez illik, magunkat a porig: mivel hisszük, tudjuk, hogy megpróbáltatásunkra nyujtatott nékünk általad a keserű pohár s azért bocsá­tottad ránk a küzdelmek súlyát, hogy megkisértsd és a kisértetben t merd erőnket, bátorságunkat, honszeretetün­­ket, kitartó béketűrésünket. Legyen tehát, Atyánk­­ a Te akaratod s ám legyen a mi bemenetelünk a nemzeti jobblét és szabadság szent igéretföldére, ha Te úgy végez­ted , összekötve harczczal, áldozatokkal, szenvedéseknek terhével ! De, mint benned­ bizó gyermekeid, úgy tárjuk föl előtted keblünket, úgy öntjük ki előtted, Atyánk előtt, panaszunkat azért, hogy, — a honnan békét, utalmat, boldogíttatást vártunk, kellett várnunk,— épen a királyi­széktől származott ránk a nyomorulág, mellynek terhe alatt nyögünk; hogy épen a király szék környezetében tartatott tanács, ott szöretett ármány és árulás, ellenünk, vesztünkre; hogy onnan támasztottak föl ellenünkbe né­pek, kik iránt mi soha gonosszal nem voltunk, kiket mi nem háborgattunk, ok nélkül meg nem fosztottunk; né­pek, kiket mi nemcsak közelünkben, de határainkon belül s épen közöttünk is, békében lakni engedtünk, békében élni s boldogulni segítettünk; hogy ily okból és illy után kényszerült ártatlan népünk, önmegtartásáért, „fegyvert csin­álni szántóvasaiból és kaszából dárdákat“; illy okból s illy után kényszerültek a mi népünknek filai, elhagyva békés házaikat, tűzhelyeiket, szerelmeseiket, fegyverbe öltözni s csatamezőre szállani; illy okból s illy után kény­szerülnek honfitársaink ezerei most is, a szeretett közanya megmentésiért, fegyverben állani, szembe dühös ellenség­gel, szembe vészszel és halállal; illy okból s illy után esett immár a veszélyezett hon oltárán áldozatul testvé­reink sokasága, elvérezve ott, hol e nemzetnek életéért, hol övéik életéért, kelle harczolniok. Oh ! jusson föl e panasz hozzád, könyörülő Atyánk ! Es­te, igazságos világbiró ! Ítélj mi köztünk s elleneink között, vesd részrehajlatlan mérlegedbe a mi ügyünket és elleneinknek ügyét. Ítélj, véletlen igazságod szerint, hogy bűnhődjék, mint érdemli, kit a vétek súlya terhel; jöjön ki pedig diadalmasan a harczból büntelen nem­zetünk. Nyisd meg, Atyánk­­ egeidet könyörgésünk előtt, hogy ha már teljes örömnek ünnepe nem lehet, legyen e nap ránk nézve könyörgésnek, de meghallgattatás reményé­vel fölbocsátott könyörgésnek s ekkép jövendőnkre nézve jóbizodalomnak, bátorításnak ünnepe. Isten, mi Istenünk! könyörgünk néked hazánkért az egyetlenért, mellyet számunkra e földön készítettél, kimu­tattál Oh! fogadd ótalmad alá mindenkorra, fogadd ótalmad alá most legközelebb, midőn illy nehéz harczot vív, e hazát s fedezd be ezt szárnyaiddal, mint törhetet­len pajzszsal. Szégyenitsd, alázd meg ennek elleneit, ronted meg karjaikat, törd össze fegyvereiket és szórd el őket, mint a port. Adj, seregek Ura! nemzetünk igaz ügyének dicsőséges győzedelmet. „Uram! gondold meg, hol­y e nép Te néped és azért ne láttassák előtted kicsiny dolognak a nyomorúság, melly minket körülvett. Uram! kelj föl és könyörülj a Sionon, mert ideje hogy könyörülj rajta, mert eljött immár az idő.“ Kelj föl Uram ! és jöjj nekünk segítségül. Uram! cselekedd, hogy, megtartatván most, álljon meg mind az idők végeiglen és virágozzék e haza s légyen ennek kebelében a magyar nemzetnek, lé­gyen a most élőknek s a majd későn születendőknek is, csendes és nyugodt lakhelyük, mig a föld s az egek el nem mulandanak. Isten! mi Istenünk, könyörgünk neked, együtt levő s most közöttünk levő törvényhozóinkért is, kiket ezek a nemzet nevében hatalommal felruháztak, kormányférfia­­inkért s ezek vezér­főn­ökéért. Könyörgünk neked mind ezekért, kikre e nemzet szemei reményteljesen függeszt­­vék, mint általad előállított védangyalokra, mint szabadi­­tókra, a háborúnak veszedelmei közt.Uram, mi Istenünk! minél nehezebb hazánkra nézve az idő,­­mellyben ők ta­nácskoznak és kormányozva működnek: könyörgünk, ad­jad nektek annál nagyobb mértéket kegyelmednek, szent­­elkednek; minél nagyobb a veszély, melly e hazát fenye­geti: könyörgünk, ruházd föl őket annál nagyobb mérté­kével a bölcseségnek, erőnek, állhatatosságnak; annál na­gyobb mértékével az egyetértés lelkének, hogy nem néz­ve senki közülök csak a maga hasznait, mindnyájan egy értelemmel és egy akarattal egyedül a közjót, a hányatott hazának javát, megmentését, megmaradását nézzék és munkálják. Te magad igazgasd e végre az ő tanácskozá­saikat. Te magad vezéreld kormányzó lépéseiket, hogy az ő bölcs érzelmekben, jó akaratukban, czélszerű rendel­kezéseikben a te akaratod nyilvánuljon, a népnek pedig megmaradása, a hazának üdve legyen. Isten, mi Istenünk! könyörgünk neked, hazánk fegy­verben álló fijaiért, nemzeti hadseregeinkért; könyörgünk azokért is, kik idegen népek fijai közül jöttek harczolni a mi szent ügyünkért, az igazság és szabadság — minden népekkel közös — szent ügyekért. Seregek ura nagy Isten! Te légy velek mindezekkel; Te oktasd vezéreiket; bátorítsd a vezérlettek sokaságát; Te járass tábort mindnyájok körül szent angyalaiddal; Te harczolj velök, mellettük; a Te kar­jaid erősítsék, fedezzék, utalmazzák őket; a Te kegyelmed tartsa meg s adja vissza minél előbb a megszabadított ha­zának, adja vissza elhagyott kedveseiknek, győzelem-ko­­szoruzottan a bűn intézkedőket. Te cselekedd illyenké­­pen, hogy meglássák minden népek, ösmerjék meg rémül­ten elleneink is, hogy „a mi Istenünk hadakozik mi éret­tünk. Seregek Ura, Istenünk! tekintsd meg azokat köztünk s e honban mindenütt, kikhez harczba ment szerelmeseik vissza nem térhetnek, vissza nem térendenek többé itt e földön, mert elhullottak a szent harczban s a csatamező­nek hantjai alatt találták föl porrá­ lét élőknek sírját. Uram! vigasztald ezeknek hátrahagyottait, tudatva velök és érez­tetve, hogy dicsően végezték, mert a haza szent ügyéért tették le életöket a kedves siratottak. Ezeknek pedig a di­cső halál áldozatainak, ha már e földön fejekre nem tűz­hették a diadalnak kiérdemlett babérját, adj Te ott főn, hazafias hűségek jutalmául, hervadhatlan koszorút. Isten, mi Istenünk! Könyörülj azokon, kik igaz ügyünk harcsában megsebesülve szenvednek. Te kötözd be, te orvosold meg sebeiket, enyhítsd fájdalmaikat azon édes öntudattal, hogy az ő sérelmük a hazát gyógyítja, az ő romlásuk a hazát építi. Uram! tartsd meg, állítsd helyre minél előbb s ad vissza öveiknek és a honnak őket Atyánk, Istenünk! Engedd szent szined eleibe jutni e könyörgés minden szavát. Atyánk! legyen te előtted e mi könyörgésünk, mint jó­ illatu áldozat. — Oh menjen föl elődbe, e mi nyilvános könyörgésünkkel együtt, azon sok ezer honfiak titkos fohásza is, kik, — mert ellenséges fegyver lebeg réjök fölött, mert a nyomasztó erőszakos hatalom bezárja alakaikat, elfojtani törekszik szivok gon­dolatait is, — nem emelhetik e miatt, mint mi emeljük ez napon, imáikat hangos szavakban, de csak elrejtezve bo­csátják könyörgő sóhajaikat, magas egeidre. Irgalmas Is­ten ! könyörülj testvéreinken, kik illy siralmas helyzetben, illy erőszak alatt nyögnek, s küld el hozzá­jók sietve vi­gasztaló szabaditásodat. Uram! Tekints kegyelmesen hazánk minden vidé­keire, mellyeket ellenség pusztit, sanyargat, ostromol. Add, hogy legyen e haza ismét egy, legyen hamar megmentve ellenség-hozta ínségtől, félelemtől, pusztulástól. Add, hogy szállhasson föl hozzád hamar, megszabadított összes nemzetünk győzelem-ünnepi és hála-éneke. Add, hogy valahányszor e nagy nap, mellyet ma ünneplünk, éven­ként előforduland, találja az e hon minden lakóit jólét­nek, békének, szabadságnak örvendezve s igy legyen e nap évszázadokon keresztül zavartalan örömnek nemzeti ünnepe a magyar nép között. Add, Uram! hogy e nemzeten, ennek szabadságán, virágzásán, boldogságán, megláttassék a te jókedved min­denha s legyen a magyar nép, mint a te választott néped, 82 nagy, erős és dicső a föld népei közt, mind az ítélet nap­jáig. Ámen. Előmondta Szoboszlai Pap István, prédikátor és superintendens. Pest, ostromai lap útjában 1849. jan. 5. ápr. 24. Mint a kit álmában lidérczek kínoznak, fojtogatnak, nehéz sóhajok, görcsös vonaglások közt vergődjék bár, nem bir kibontakozni az undok álomszörny karjaiból; é­s ha a természet ereje végre szétoszlatván a rémképet, életerői fölébrednek, karjai megmozdulnak, szemei föl­­nyilnak is az alvónak, még most is reszket tagjaiban, nem tud tisztába jőni magával, s érzi minden részében az al­­éltságot: úgy vagyok én is azon 109. napi lidércz emlé­kével, mi városunkat és magunkat, leginkább pedig szel­lemi életünket vérszomjas körmei közé kaparitván, csak aléltságot tagjainkban, iszonyú emlékeket lelkünkben, lelki testi károkat mindenekben hagyott hátra maga után. Mint lepte meg e zsarnok hatalom a fővárost, ennek jobbérzésü lakóit, mint terjeszkedett naponta, s mint akasztgatta saskörmeit a szivekbe és vesékbe, miként űzött ki minden jobb érzést a keblekből, hogyan tépte szét a legszentebb kötelékeket, miként szegte meg adott szavát, miképen sértette a legszentebb jogokat, hogyan, kik által bitorkodott, kik lettek áldozatai, kik gépei és alacsony eszközei; hogyan ismertette, utáltatta meg ma­gát apródonként, mint zsugorodott össze, s hogyan ve­szett ki. . . stb. stb. —Mindent, mindent őszintén, leple­zetlenül , keserűen szándékozom e sorokban elmondani; nem kímélek személyeket, testületeket, kikről bizonyos adataim vannak; lángba és epébe mártom tollamat, hadd lássa a haza a főváros szomorú állapotát, ismerje embe­reit, őrizkedjék, legvégsőbb erejéig óvakodjék hasonló sorsra jutástól, kerülje a gazokat, büntesse az alacson­­lelkű, gaz indulatú, de még a kétszínű, sőt csak hideg hazafiságú, magukat „eszélyes“eknek nevezgető embe­reket is. A figyelmes vizsgáló ezen rövid idő alatt sok szép vo­nást vehetett észre a főváros lakóiban, de tagadhatlanul sok áruló, kétszínű, hazafiatlan tettekre is bukkant, sőt — fájdalom—alávaló szemtelen gazokra is akadt ottan. Pedig én, ki kisded és szegény körömhöz képest messzire nem terjeszkedhettem ki, a nagyok finom gaz­ságait föl nem fedezhettem; de ki azért kisded körömben — megvetve jutalmat vagy üldözést, nemcsak működtem hazafiullag, de sok ostobát fölvilágosítnom, sok kétke­dőt fölbátorítnom, sokat a jó ügynek megnyernem sike­rült is, csak magam köréből tehettem vizsgálódásimat, s így talán csak kis részével szolgálhatok a fővárosban tör­ténteknek. Mit vettek észre, mit tapasztaltak mások sokan, szól­janak majdan ők. Ezen élőbeszéd után most már a dologra. A móri szerencsétlen csata után szomorú új év lepte meg a fővárost, bizonyos zsibongás a népben, némi fáj­dalom az egyének kebleikben, az a tartózkodás egymás­tól újságot kérdezni, mondani, a szerepvivők és vagyo­nos­ak útra készülése, elindulása stb. stb., mind meg annyi előpostái voltak a viharnak, mi a főváros fölött ki­törendő vola. Mit érezhettek a jobbérzésnek, kiknek a távozókban barátaik, elvrokonik, kiknek lelkök ment el egyúttal; s kik halottat őrizni mégis kényszerültek vagy családi viszonyok, vagy szükebb körülményeik miatt itt­hon maradni ? — azt csak ők magok mondhatták vala ak­kor el. — Mind­ezen homályos sejtelmek, ezen tompa fáj­dalmak szaggató kínokká váltak pedig akkor, midőn az egész kormánynak eltávoztát bizonyosan megtudtuk. Eléje menni a bizonyos vésznek, ismeretlen fájdal­maknak kitétetve maradói, é­s személyes sebeinken kívül egy haza sóhajait, vonaglásait is látni, érezni: ez , bará­tim ! több, mint minden más csapásai a sorsnak, átkai az életnek. Őrültként bolyongtam föl s alá, ámítottam volna ma­gamat hadseregünk és Göre­ei vitézségével, Budavár erős állásával, de az előzmények fölforralták már véremet, velőmet, mellyek minden vigaszt és okoskodást egy rop­pant fájdalomba olvasztottak össze, így jött nap nap után; jött Görgei fölszólítása kato­náihoz ; itt volt Csányi kormánybiztos úr. A veszély elő­­érzete ks­ebbült, a remény visszatérendő volt kebleinkbe. A tétényi csata híre kétségbeesésünkből kiragadott. Január 5-dikére az uj évben legkevesebb fájdalommal ébredtem. És, — illyen sz élet — ezen nap volt az, melly a vihart elhozta, mellyen borzasztó sorsunk beállott, melly imádott hazánk önállóságának s kivált szabadságának ve­szélyeztetésében, kebleinket kibeszélhetlen fájdalmak ta­nyájává tette. Csányi kormánybiztos úr 4 kén ezt mondá: „míg én el nem megyek, addig semmi baj.“25-kén reggel hat órakor ő elutazott, a falakon pedig ezen sorok lőnek ol­vashatók : „Mészáros Schlicket megverte; Kassa fölszabadult a járom alól; mi kevésbé vagyunk szerencsések; de hisz­­szük az istent, hogy a zsarnok ellenség nem fogja ha­zánkban a tavasz örömeit élvezni.“ Soha el nem feledném e sorokat, azon kettős érdek miatt, mit akkor és most bennem élesztenek, így már láttuk, hogy fenékig kellene üriznünk a ke­serűség poharát; láttuk, hogy jelen a pillanat a vész el­fogadására összeszedni magunkat. Tompa megadással vártam be az eseményeket. Csá-

Next