Pesti Hírlap, 1879. március (1. évfolyam, 59-89. szám)

1879-03-01 / 59. szám

a­ tározatát fentartja, mely szerint az ügy el­halaszt­atik mindaddig, míg az e tárgy­ban összehívandó ankét tanácskozása nyomán a kormány előterjesztést teend. Ezzel az értekezlet véget ért.­­ A magyar delegáció egyesült albizott­ságai jegyzőjévé, mint értesültünk, Hegedűs Sándor, előadóvá Fálk Miksa fogják kije­löltetni. — A magyar aranyjáradékról írja a „N. Fr. Pr.“ . „Értesülésünk szerint a hitelinté­zet Rothschild-konzorcium a párisi börzén a magyar aranyjáradék negyedik so­rozatának tőzsdei jegyzését kérte 140 millió forint vagyis 350 millió frank erejéig. A kon­zorcium t.­­ a harmadik sorozatból még bir­tokában volt maradékot a múlt heti élénk üzlet folytán eladta és, úgy látszik, hogy az aranyjáradék jókerete a domaiiális kölcsön kibocsátásának tervét egyelőre teljesen háttér­be szorította.­­ A csődtörvény ügyében kiküldött­ün­két, mint értesülünk, még e héten befejezi tanácskozásait.­­ A győ­r-sopron-ebenfurti vasút sopron­­határszéli vonalrészének kiépítése tárgyában Ribáry Sándor min. tanácsos elnöklete alatt a kereskedelmi, pénzügyi, hadügyi minisztéri­umok és az érdeklett vasúttársulat képviselői között a köztek, minisztériumban ma tartott tárgyalás, mint értesültünk, teljes eredményre vezetett, úgy hogy ezen fontos kapcsolati vo­nalnak, valamint a hirmi és siegendorfi czukor­­gyárakhoz vezető szárnyvonalának kiépítése és üzletbe vétele még ezen évnek legkésőbben október havában meg fog történni. A katonai tanácskozmányok Bécsben, me­lyek a boszniai okkupációban legtevékenyeb­ben résztvett tábornokok részvétele mellett tartatnak, valószínűleg még március elejéig fognak folytattatni. Ez időpontig fog le. Phi­­lippovics József táborszernagy is Bécsben tartózkodni. Alaptalan az a vélemény, hogy e tanácskozmányoknak az okkupációnak a novi-bazári szandiákra történendő kiterjesz­tése és az erre vonatkozó operációk tervezete képezi tárgyát. E tanácskozmányok célja az, hogy a boszniai és hercegovinai hadjáratban főkép a hegyiharc, tábori vasutak stb. terén tett tapasztalatokat összeállítsák és ezekből a gyakorlati eredményt levonják. Bosznia adminisztrációjára nézve — mint az „E—s“ írja, — Tisza Kálmán és Stremayr miniszterelnökök között komoly nézeteltérés forgott fenn, mely állítólag még máig sincs kiegyenlítve. Mindketten meg­egyeztek ugyanis abban, hogy Boszniának és a legnagyszerűbb terembe jussanak, melyhez foghatót a legmerészebb képzb­em sem bír magának teremteni. A leghatalmasabb toll gyönge azt a pompát csak megközelítőleg is leírni, mit e dómszerü óriás boltozat szem elé tár, ha bengali fénynyel vagy tűzijáték­kal világittatik meg; elhal a hang az ajka­kon s a szemkápráztató fényár szédítő má­mora túlvilágba helyezi át a gyönyörittas nézőt. A gyönyör is nyer érdekében, ha a hasznos munka ezerkezti tevékenységét szem­léljük meg az alsó tárnákban. Keskenynyomú vasúton húzzák sóval megrakott kis kocsijai­kat a betanított ebek egyik oldalán, míg a másikon üres kocsikkal tér vissza a másik sor. Távolról az érckalapácsok tompa ütései hallatszanak, a szilárd sótömegbe bevésett vasékeket csapkodva. Koronként mennydör­gésszerű ropogás, a levált sótömegek zuha­nása reszketteti meg a talajt, vagy a mind­inkább érvényre emelkedő robbantások csat­­tanása verődik ezerszeresen vissza a falakról. A fürge munkások gyorsan darabolják el a nagy sótömegeket, rakják kocsikra és szállít­ják el a csomagoló terembe, hol hordókba rakatik s a felvilágra kerül a só. Legérdekesebb részei a vendég­körut­­nak az Antónia-aknába nyíló Orsolya kamra, óriás oszlopai és talapzatát áthidaló hatalmas karzatával, és a Mihalovice-kamra, mely a PESTI HÍRLAP. Hercegovinának, mint fel nem osztott közös „birodalmi tartományinak adminisztrációja a delegációkra, mint közös törvényhozási té­nyezőkre bízandó . Stremayr azonban ezt mintegy hallgatólag a delegációk által akarta megszavaztatni, ellenben Tisza Kálmán erre nézve törvény utján akart a delegációknak felhatalmazást adatni, ezen újonnan hozandó törvényben ekként a delegációk hatásköre az 1867. XII. t.-cikktől eltérőleg kiterjesztetvén. Ezen nézeteltérés e hó 25-én még nem volt kiegyenlítve s azért Stremayr bécsi mi­niszterelnök, Gross, Sturm és Dienstl­reichs­­rath urak e­­tt, kik neki a boszniai admi­nisztrációra vonatkozó párthatározatot benyúj­tották, szándékosan nem nyilatkozott, mert nem is nyilatkozhatott arról, hogy az admi­nisztrációra netalán szükséges költség miként és mely hatóság által fog megszavaztatni. A kormánypárt néhány előkelő tagja tehát­­ Tisza Kálmánnak határozottan kije­lentette volna, hogy ha e kérdésben enged s a delegációk hatáskörének önkényes s az országgyűléstől független kiterjesztését eről­teti , akkor a kormánypárt kebeléből ki fog­nak lépni. Tisza Kálmán e kijelentésre állí­tólag megígérte, hogy e kérdésben az ország­­gyűlést mellőzni semmi esetre sem fogja. A semmitőszék kimondotta azt, hogy a bécsi börzebíróság végrehajtást rendelő vég­zéseit nálunk, Magyarországon foganatosítni nem lehet,­­ mert törvényeink szerint a köz­­bíróság hozhat ugyan ítéletet,"de ennek alap­ján a végrehajtás elrendelésére csak a ren­des bíróságok vannak hivatva. Az elveszett értékpapírok megsemmisíté­séről tudvalevőleg a törvényben semmiféle szabály nem intézkedik. E hiány már ezelőtt néhány évvel magára vonta a kormány figyel­mét, úgy hogy egy e tárgyra vonatkozó tör­vényjavaslatot dolgoztatott ki, a­mely azon­ban ez ideig még mindig csak az előkészítés stádiumában maradt. A pénzügyminiszter, mint a „Magyar Lapok“ írja, most újra elő­vétette e javaslatot s minthogy az főkép ke­reskedelmi érdekeket érint, legelőször is a kereskedelmi kamarákkal fogja közölni véle­ményadás végett. Az új bü­ntető perrendtartás iránt készülő javaslat — számba véve a kh­. tábla decen­tralizációját—a közvetlenségre fekte­tett szóbeliségre van alapítva. Te­hát a már decentralizálandó kh­. táblák előtt is nyilvánosan és szóbelileg fognak tárgyal­tatni a felebbvitel útján ide került bűnügyek. Ezen elvnek a gyakorlati életben azonnal alkalmazhatását igazoló statisztikai adatokat az igazságügyi miniszter szorgalmasan gyűjtött, földalatti paloták legnagyszerűbbje. Százötven láb hossza, 85 láb szélessége és 110 láb ma­gasságának óriás mérveihez csekélynek lát­szik az év közepén függő, legtisztább kris­tálysóból kifaragott 20 láb magasságú és 10 láb átmérőjű hatalmas csillár is. Falainál kö­rül magas karzat fut, melyről ünnepélyes zenével gyönyörködtet a gyakorlott bányász­zenekar, melynek elhaló hangjai a folyvást változó bűvös világítással együtt feledhetlen, leirkatlan benyomást gyakorolnak a láto­gatóra. A különböző termek hosszú sorai, majd erőteljes oszlopaival, majd fejedelmi látoga­tások emlékére vésett roppant pyramisok­­kal és szobrokkal diszítvék. Majd egy művé­szi szerkezetű fahíd vezet át a 270 láb mélység fölött, mely Szeggielec-kamrától vá­laszt el. Ha előkelő látogatói vannak a bá­nyának, itt állanak fel a bányászok két párhuzamos körded alakban egymással szem­ben, apró mécseikkel, és szabályos mozgá­sokkal élénk képet fejtenek ki, mint egy tenyérnyi téren mozgó ezernyi apró fény boga­rak bolyongva a távolban, honnan bányász­dalaik b­orusa csak elhaló zsongásként ér­kezik meg füleinkhez az óriási boltozatban, a gnómok tündérvilágára élénken emlékez­tetve, míg fölül a „Vivat“ szó 500 láng fé­nyétől ragyog. Újabb vándorlások után újabb meglep Jókai Mórhoz. Közmegbotránkozást fog kelteni az or­szágban a „Hon“ mai számának egy közle­ménye, mely otromba, neveletlen egy zuglap­hoz is alig illő módon támad meg egy állam­férfit, ki sokat tévedhetett, sokat hibázhatott, de szakavatottság és ismeretek tekintetében messze felülmúlja azon államférfiaknak csúfolt törpéket, kiknek a kormánypárti sajtó na­ponkint nyalakodó hízelgéssel szórja a tömjént. Minket semmiféle viszony se köt L­ó­­nyay Menyhért grófhoz, volt idő, midőn szemközt álltunk egymással mint politikai ellenfelek, volt idő, midőn éles tollharczot vívtunk ellene, volt idő midőn örültünk bu­kásának, de sárral nem dobáltuk meg sem akkor, midőn az ország kormányának élén állott, sem akkor midőn elbukott saját párt­jának intrigái folytán és azóta gyakran saj­náltuk, hogy nagy tudományát és szakismere­tét a földhitelintézeten és a legtöbbnyire meddő parlamenti vitákon kívül nem értékesítheti, főleg mostani viszonyaink közt, midőn az ini­­ciativa, a bátorság és a szakképzettség hiányát a pénzügyminiszteri széken annyira érezzük. Ellenben Jókay lapja, ugyanazon J­ó­­kai­é, ki 1872-ban pártja megbízása nél­kül elégszer alkudozott és parlamentirozott Lónyayval, ugyanazon Jókaié a­ki még csak ezelőtt kilenc nappal ezeket mondta az országgyűlésen: Nekünk nem volt Louvrenk, nekünk csak élő hazafiakból, becsületes emberekből álló Pantheonunk volt, azt gyújtottuk fel! A francia nép a Louvret felépíti újra, faragtat magának uj szobrokat; de ki faragja nekünk újra azokat a nagy férfiakat, kiket mi összetörni segítettünk. Nincs köztiszteletü hazafi többé az országban ! — ugyanazon Jókai lapja ma Lónyay gróf­ról beszélvén, botrányosnak mondja azt, hogy akadt a képviselőházban 150 olyan ember, a ki nem átalja szavazatát adni — bárminő funkció teljesítése végett — egy oly névre, mely százezrek lelkében kelt undort és utá­latot ! Ha ez nem korjelenség, semmi. Hát önökről, a­kik ma állnak a kor­mányon, ki emlékezik meg hálával és elisme­réssel? Ki tekint rokonszenvvel és hazafiai örömmel azokra, a kik adott szavuk ellenére olyan vámügyi kiegyezést kötöttek, mint az 1878-ks; a kik adott szavuk ellenére elvállal­ták a 80 milliós bankadósságot, a kik ígére­tük megszegésével vérünket ontották és pén­zünket szórták Boszniában oly érdekekért, melyek a mieink soha se lehetnek és oly személyekért, melyek egy önérzetes államfér­finak irányt sohase szabhatnak; és végre azokra, a­kik két év alatt 177 millió forint bevallott adósságot csináltak e nyomorult or­szág rovására, hol adó fejében a vánkost és a lepedőt licitálják el a szegény ember alól, petést nyújt a Rosetti kamra tükörsima só­­tavával Beszállunk a kényelmes sajkába s a magasból a boltozatnak szem elől teljesen el­rejtett karzatáról aláhulló zenehangok között kezdődik meg az alvilági utazás. Sötét ala­g­utón keresztül jutunk a bűvös világitású Majer-kamrába, melynek szögletes teteje és kristályfalai túlvilági fény erejével ragyog­nak, majd a kijáratnál az összes fényárt mind a Szent­ Nepomok óriás sószobrára ont­ják. A csak futólag elhagyott termek után eljutunk a Letov­ nevet viselő teljes elegan­ciával táncteremmé díszített kamarába, mely­nek nyolc, a boltozatról aláfüggő nagy csil­lárja, a falak karos gyertyatartói, ékítményei, cifrázatai, a karzat szobrai mind szikrázó fényű kristálysóból kfeszítvék, és teljes meg­világításnál fölséges látványt nyújtanak. A zenekar a bejárat feletti karzaton működik. Ez eredeti terem az elöntetésig folyton hasz­náltatott s létét Szuvarov orosz tábornagynak köszönheti Wielickának az oroszok által 1809-ben történt megszállása alkalmából. Hogy ezen kis körúttal mindazon látni­való, mit Wielicka nyújt, nincs kimerítve, a­z hamar világos lesz az olvasó előtt, ha meg­mondjuk, hogy a bányákban levő utak hosz­­szai összeszámítva, már az 1840-ben kiadott Hrdina-féle térképen is 86 földrajzi mértföl­det tettek ki, s hogy egy tapasztalt bánya­mesternek is 16 teljes esztendő kellett, míg 1879. márciusi.

Next

/
Thumbnails
Contents