Pesti Hírlap, 1879. május (1. évfolyam, 119-149. szám)

1879-05-01 / 119. szám

Budapest, 1879. ______119. szám.____________________Csütörtök, május 1. Előfizetési árak: Hirdetések: Egész évre 14 frt — kr. B H * kiadóhivatalban vétetnek fel. O­rati Umi 10 Egyes szám 4 kr. H B M KUK B BB BB Budapesten, nádor-utcza 7. — i ü u II iii n l. II ■ Kiadó hivatal ■ BIH BIT B B ■ ■ B B B BBI BFpmB hova a lap szellemi részét illeti Budapest, nádor­ utca 7. “1”df *”“« A- ..ft 70 . I Bérmentetlen levelek csak is- POLITIKAI NAPILAP.^E^ -tTTÄSta ---------------------------------. ~ ~~ - és szombatja a képtár ; vasárnapokon Orsz. képzőművész­eti társulat tárlata, (tíu­ megtekinthető. Közvágó Ald­a. Soroksár NAPTÁR LÁTNIVALÓK. d. e. 1001-ig fölváltva a gyűjtemények gárát, saját­ ház.) Magyar tudományos it végén a vám mellett. Városházi* Csót * katholikus: Fülöp és Jak. Nemzeti muzeum. (Muzeum-körut.) valamelyike, a könyvtár pedig minden akadémia. (Ferenc-József-térsaját­ ház.) régi a városház-téren, an­nj a Lipő­t.. Nyitva: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és hétköznapon 9—1-ig. Országos képtár Iparmúzeum. (Sugárút,a képzőművészeti utcában 24. sz. a.Varosi vigadó (redoute ) protestáns: Pülöpuaka). csütörtökön a természet- és néprajzi-tár. (Eszterházy-féle) az akad. palotájában. társulat háza.) Királyi vár és várkert az aldunasoron. állatkert a város . görögorosz: János. kedd. és pénteken az ásványtár. szerdán Nyitra: vasárn., szerd. és pént. 9­1-ig. Budán, az udvar távollétében mindig ligetben.___________________________ A mai szám tartalma: I. Sándor, Bolgárország fejedelme. — Politikai hírek. — Nyílt levél Mocsáry Lajos országos képviselő úrhoz. — A TISZTELT HÁZBÓL XXII. — POLITIKAI SZEMLE. — Külföldi lapok az ezüstmenyegző al­kalmából. — Fővárosi ügyek. — Tudo­mány és irodalom. —­ Színház és művészet. — Táviratok. — Bécsi apróságok. — Napi hírek. — Vidék. — Törvényszéki csarnok. — Közgazdasági hírek. — Színházak és mulatságok. Színlapok. — Vízállás. — Tárca: Esős időben. — Regény: Két férj neje. (Foly­tatás). — Vegyes. — A budapesti érték­tőzsde. — Hirdetések. I. Sándor, Bolgárország fejedelme. A bolgár államalakulás első fázisa min­den nagyobb szerencsétlenség nélkül befejez­tetett: a tirnovai nemzetgyűlés elkészítette fővonásaiban az ország alkotmányát s tegnap megválasztotta a fejedelmet. A fiatal Batten­berg Sándor herceg, az orosz császárné roko­na s ez idő szerint gárda-hadnagy a német hadseregben, előre láthatólag meg fogja nyerni a hatalmak helybenhagyását, mely a berlini szerződés értelmében fejedelemmé vá­lasztatásának érvényességéhez szükséges, é­s az európai uralkodók lajstroma rövid idő alatt egy számmal meg fog szaporodni, mely ez idő szerint »Első Sándor, Bolgárország fejedelme“ nevét viseli. Maga Bolgárország felszabadulásának s önálló állammá alakulásának ténye sem Ma­gyarország, sem Európa s a civilizáció érde­keivel nem ellenkezik. Sőt inkább: ha sike­rül az államnak a valóságban teljessé tenni függetlenségét , ez csak előmozdíttatja azon érdekeket, melyek a mieink is. Ha volt és van Európában s első­sorban Magyarországon ellenszenv a berlini szerződés s az új államal­kotása ellen, annak forrását kizárólag azon bizalmatlanság képezi, melylyel a bolgár nép államalkotó ereje, és vezetőinek becsületes, jó indulata iránt viseltetünk. Mi magyarok nem tagadjuk, sajnálattal látjuk a török hatalom megszűnését a Duna és Balkán közti területen. Sajnálattal, mert Törökország — amióta nem tudott többé ár­tani — a legkényelmesebb, mert nem vesze­delmes szomszédunk volt. De ha egyszer Európa, s vele együtt monarchiánk külügyi vezetése elkövette azt a nagy hibát, hogy megengedte a török hatalom rombadöntését, akkor csakugyan nem tehetett okosabbat, mint a földet, melyen a félhold hatalma meg­törött, független, önálló állammá nyilvánítani. Kimondjuk nyíltan: az önálló Bolgár­országot az adott viszonyok közt a kérdés legcélszerűbb megoldásának tekintjük, de csak egy feltétel alatt: ha valóban füg­getlen lesz , ha képes lesz a berlini szerző­dés által biztosított önállását Oroszország ellen is fentartani. Ebben fekszik ma a bolgár kérdés súly­pontja. Ha a bolgár népben van elegendő va­lódi nemzeti érzület és politikai érettség, ha az új fejedelemben lesz elég kormányzási képesség és önérzet arra, hogy a török ural­mat, melyet lerázniok sikerült, ne cseréljék fel — bármily elburkolt alakban — az orosz uralommal; hogy hazájukból ne egy fiók­ Oroszországot, hanem valóban bolgár or­­szágot csináljanak; ha lesz bennök annyi belátás és hazafiság, hogy felismerik hazájuk speciális érdekeit és aszerint cselekszenek, akkor nekünk magyaroknak semmi kifogásunk sem lehet az új államalakulás ellen, sőt ak­kor megbízható szövetségest nyerhetünk benne a jövőre , mert minden keleti állam, mely a maga nemzetiségét védi idővel mellénk fog sorakozni, hogy óvjuk meg a pánszlávizmus veszedelmével fenyegető Orosz­ország ellen. Ellenkező esetben, ha a bolgár nép és fejedelme elég nyomorultak arra, hogy ön­ként lemondjanak Európától kapott függet­lenségükről, s ennek formai megóvása mellett fejet hajtanak a muszka befolyás előtt, — ha elkövetik hazájukon azt az árulást, hogy a népet, melyet Európa felszabadított, Oroszor­szág vazallusává teszik, — ha független nemzeti létek megalapítása helyett abban ke­resik feladatukat, hogy a cári hatalom ágen­sei, az orosz hóditó tervek előőrsei legyenek, ha ekként megcsalják Európát s elárulják ha­zájukat, akkor Bolgárországban hazánk és Európa ellenségeinek száma szaporodik, ak­kor az uj állam kétséges jövőnek megy elébe. Oroszország az időt, melyre Európa elég oktalan volt,e tartományt kezébe hagyni, tőle telhetőleg felhasználta arra, hogy a fen­tebbi alternatívának második része menjen teljesülésbe. Oroszok által szerveztette az or­szág igazgatását, orosz tisztekkel rakta meg a bolgár milíciát s minden lehetőt megtett arra nézve, hogy erkölcsi hatalmát meggyő­ A PESTI HÍRLAP TÁRCÁJA, Esős időben. (Tanulságos mese felnőttek számára.) Mikor az idő borongós, szomorú, akkor kétszeresen kapós az oly olvasmány, mely mulattat. Például, ha az eső kövér cseppjei verdesik ablakunkat, m oly édes örömmel halljuk az arab meséket, melyek csiklandoz­zák a­ képzeletet, és gondolatot ébresztenek. És most is oly borult az ég, úgy sír­nak a felhők, mintha egy elvesztett jó bará­tot siratnának, a szél kóvályog az utcán s változatos akkordokban fütyörész föl s alá, s nekem akaratlanul eszembe jut egy mese a „boldog férfi ingéről.“ Hát hol volt, hol nem volt, volt egy­szer egy keleti kalifa, a­ki beteg volt, s a­kit nem tudtak lábra állítani semmiféle gyógyírral, kenőc­csel, balzsam eszenciával. Végre jött azután egy dervis, aki azt mondá, hogy a kalifa abban a pillanatban meggyó­gyul, mihelyt mutató ujjával egy boldog férfi ingét megérinti. Lett erre nagy látás-futás, vezérek, basák, janicsárok, eunuchok és rab­szolgák mind szétszaladtak egy olyan halan­dót keresni, ki magát boldognak vallja. Tűvé tették az egész vidéket és nem találtak se­hol. Mindenkinek volt valami baja, panasza. Végre egy eunuch talált egy, szegény nap- ; számost a mezőn, a­mint gondtalanul he­­verészett a fa alatt, elégült arccal nézve a kék eget. — Ez az ember bizonyosan boldog, gon­­dolá az eunuch, s talán nem is tagadja. És a szegény napszámos nem is tagadta. Az eunuch mód nélkül megörült, s nem is gon­dolt arra, hogy lehet ám még bibéje is a do­lognak. — Add nekem az ingedet! mondá neki. — Nem adhatom. — Adok érte kincs aranyat. — Ha a világot nekem adod, akkor sem adhatnám neked. — Miért nem ? — Mert nincs! Ez a mese egy történetet szült, melyben nincs sem kalifa, sem dervis, sem eunuch, hanem igaz. Színhelye sincs olyan messze, mint Mekka, Kairó, Bagdad. Budapesten kez­dődik és Szegeden végződik. El is mondom ezt is. Ilyen esős időben nagyon kapóra jön az ilyen. Volt Budapesten egy kedves, gazdag szép hölgy, kit a világon minden untatott. Szép volt, énekelt és festött, mint egy szülő-­t tett művésznő, és mégis unta magát, mert nem volt sem dolga, sem szenvedélye. Egy nap olvasta ezt a mesét a „boldog , férfi ingé“-ről és fölkiáltott: — Mily élhetetlenek ! Még egy b­ldog­­ ember ingére sem tudtak szert tenni. Én megmutatom, hogy kerítek egy boldog asz­­szony ingét. Azonnal elindult. Először is egy híres énekesnőhöz ment, kinek velencei csipkével szegélyzett inge volt. — Fájdalom, asszonyom — felelé az, én nem vagyok boldog, mint ön hiszi. Igaz, hogy tapsolnak, magasztalnak, van sok imá­dóm, irigyem, elárasztanak virággal s dicsőítő hírlapi cikkekkel, de van egy fiatal énekesnő, kinek odaadták már két jó szerepemet, s a­kit egy tárcaíró jobban magasztal, mint en­­gemet. Ez megmérgezte boldogságomat. Ment odább. Beköszöntött egy nagyvi­lági delnőhöz, ki csak imént ment férjhez, s a ki finom balisztingét akár nászgyürű­jén is keresztülhúzhatta volna. — Istenem, azt képzeli ön, hogy ez a pompa, kör, bál és opera boldogság. A sza­lonok királynőjének mondanak, s én érzem, hogy az illem rabszolganője vagyok. Láto­gatnom, fogadnom, sétálnom kell, akár van kedvem, akár nincs. Oly zaklatott, élet ez az enyém, hisz én nem vagyok a magamé. A finom baliszting sem ért tehát sem­­­­mit. Hölgyünk fölkeresett tehát egy takaros mosónét, kinek vászoninge és gondtalan­­ arca volt. Szőke haján szalagos fejkötő, s , szép termetére karton ruha simult bokorug­­­­rósan. _________________________■ SAtti n di«u*u * ««•«»*- a »

Next