Pesti Hírlap, 1879. május (1. évfolyam, 119-149. szám)

1879-05-04 / 122. szám

2 I egyikében már elfoganva óvást a «“W“­ j nyelv kötelező tanítása ellen megküldi az országgyűlésnek, illetőleg Kozma Parten kép- s viselőt megbízza az óvás átadásával. Mél­tán kiváncsiak lehetünk, hogy Kozma Parten úr miképen fog egy felekezeti szinódus ré­széről óvást emelni a törvényhozó testület­­ ellen!A szinódus egyidejűleg „helyeslésig és köszönettel“ tudomásul vette Román Miron metropolitának a törvényjavaslat ellen­is fel­ségénél tett lépéseit s elhatározta, hogy az ő Felségéhez intézett felterjesztést a képviselő­háznak is benyujtatja. Román Sándor, ismert nemzetiségi képvi­ s­­elő — ki egyébiránt mint tudjuk Tisza párti — tegnap megjelent a függetlenségi körben. Azon előterjesztést tette a most tár­gyalás alatt levő s a magyar nyelv kötelező oktatásáról szóló törvényjavaslatra nézve, hogy­­ ő indítványt nyújtván be a napirendreté­­rés iránt, kész ez indítványt visszavonni, és egy újabb indítványt terjeszteni elő, ha­­ ehhez a függetlenségi párt támogatását meg i­s lehetne nyernie. Az indítvány ebben állana : a különféle ajkú lakosok által lakott vidékek nagyobb városaiban és székhelyein, hol bizo- I nyos emperiális érdekek is összehozzák a vi­dék növendékeit - az állam országos költ­ségen iskolákat állítson fel, a magyar nyelv előadása s tanítása végett.­­ A köz tanács- s kozás alá vévén az előterjesztését, ismét egy­hangúlag a tárgyalás alatt levő törvényjavas­­l­­at támogatása mellett nyilatkozott, s kijelenté, hogy Román indítványát nem pártolja, miután a kör célja nemcsak az, hogy egyes kivált­ságosok megtanulhassák a magyar nyelvet,­­ hanem hogy annak megtanulása lehetségessé­­ tétessék azoknak is, kiknek nincs módjuk nagyobb városba jönni tanulás végett. Román úr indítványával kísérletet tett a többi kö­röknél is. ____ A szegedi kir. biztosság felállításáról szóló , I törvényjavaslatot a belügyminiszter ma nyujto­t­t be a képviselőházhoz. JL1RZUU lactMV -------------- ~ bért anyagot. A magyar faj szaporításának egyik kis eszköze a névmagyarosításokban fekszik. Minek az engedélyre öt forint bélyeg? Mért nem ötven krajcár? Sok szegény ember­nek öt forint sok pénz, nem tudja nélkü­­­­­lözni, ötven krajcárt mindenki nélkülözhet. Az államfinanciák nem szenvednének ezen reform alatt. A magyarosodás fő eszközei a köz­­igazgatás s közoktatás. A közigazgatás és bíráskodás megmagyarosítása most tizenkét évi alkotmányos kormányzás után sincs ke­­resztülvive; a közoktatás terén mostan tör­ténik az első érdemleges lépés. Valóban ilyen politika mellett nem az csoda, hogy sok köztünk a német s erős a mindenféle nemzetiség, hanem, hogy egyátalán még létezik magyar nyelv s magyar faj Magyarországon. Az Isten tartja benne a lelket, valahogy meg van, hogyan, maga sem tudja. Mikor lesz már olyan magyar kormá­nyunk s országgyűlésünk, mely fő feladatának fogja ismerni a magyar nemzet életét bizto­sítani? _______________ A­ brassó plojesti vasútvonal predeali állomásán a végleges építkezések elkészültéig berendezendő helyiségek megállapítása tárgyá­ban nemzetközi bizottsági tanácskozás lesz Brassóban május hó­n, vagy 5-én. E bizott­ságban a hadügyminiszter a maga részéről Török Ferenc alezredest, az erdélyi csendőr­­ség parancsnokát küldötte ki, s utasította, hogy akadályoztatása esetén szárnyparancs­noka által helyetesíttesse magát. Az országgyűlés most folyó ülésszaka a kormány intenciói szerint június hó első nap­jaiban volna bezárandó. Ezen időpontig csak a legszükséges­ebb, nevezetesen az erdőkeze­­lésről, a katonabeszállásolásról, egy jelentke­zési hivatalnak Budapesten leendő felállításá­ról, a vágvölgyi vasút megvásárlásáról, a Tiszaszabályozás legszükségesebb kiadásainak fedezésére felveendő kölcsönről, a szegedi teendőkről, a kassa-oderbergi vaspályáról, a rendőri büntetőtörvényről és esetleg a buda­pesti államrendőrség szervezéséről szóló tör­vényjavaslatok fognak elintéztetek A különféle minisztériumokban — részben az osztrák kor­­mánynyal egyetértve — több nagyobb fontos törvényjavaslat van munkában, s részben már megállapítva is; tárgyalásuk azonban az ősz ülésszakra marad. A nagyszebeni román egyházi szinódus mely még mindig együtt van, ápril 27-dik ülésében elhatározta, hogy az előbbi ülései­t elírni. 1 87fl-ot írunk ? U­UlUUl, LUllVvl ' 17 v 1 1 '1 Most csupa szánakozással beszélnek róla nyilvános helyeken. A sajtó szidja. A vá­lasztások alkalmával megbuktatták. A parla­mentben rájár a kritika tudja, nem ritkán dorongja. A közönség az ő lapjait, könyveit kezdi ócsárolni. Irigyei és ellenségei (mert vannak ilyenek is bőven) többé nem tartják szükségesnek, hogy az álcázott tiszteletlenség­gel bántsák, megteszik ezt álca nélkül is. A színházban, ha darabját előadják, nem tap­solják ki a lámpák elé a szerzőt. A régi ovációk számára Budapesten el­maradtak. Ezért aztán Bécs őt aligha bírja kárpótolni. Biz ez nagy változás öt év alatt. S neki fáj, hogy így esett a dolog. Szerette népszerűségét, ragaszkodott is hozzá, s a válás sebet ütött lelkén. Kiben rejlik az ok ? Ő változott meg ily nagyon, vagy a közvélemény?­dalán mind­en kettő. A közvélemény azon csodálkozik, hogy Jókai, az 1848-ki március 15-nek hőse, a sajtószabadság egyik kivivója, a magyar állami függetlenség apostola, a közjogi ellen- “ I . .1 _ ___«nlUílrn Inr7Q­ zék vezérszónoka, a nemzeti politika törzs­­tisztje — mostanság vak és s­iket mamelukja­­ Tiszának, kit a közös ügyes alapra, közös vámterületre, szlavofil politikába, Boszniába s a közös hazaszeretetbe öngyilkos hűséggel követ. , Jókai meg azon csodálkozik, hogy a közvélemény, mely őt 1848. márciusban, a szabadságharcban, a passiv ellenállásban, a közjogi harcok idején rokonszenvével kí­sérte, — most se Szerajevóba, se Bécsbe nem követi. . „, ... Nem is fogják egymást „felvilágosít­hatni.“ Jókai a politikában arra az útra lépett, mely a nemzet kívánságaitól, jogaitól és tö­rekvéseitől messze vezet. Ha folytatja ez után pályáját, még i­l­y­e­n öt é­v még szigorúb­ban fog vele bánni s még nagyobb árkot l ás közte s a nemzet bizalma, rokonszenve között. . . . . . Pedig kár. A veszni indult szeretet s olyan, mint a hervadó virág: az enyészet gyászos benyomását teszi. És nekünk is fáj, hogy a Jókai iránti szeretetlinknek hervadás­­ a sorsa. PESTI HÍRLAP, 1879. május 4. Az osztrák-magyar bank főtanácsának tegnapelőtti ülésében bemuttatott ama részletes ter­vezet, mely a monarchia egész terü­letét annyi bank­kerületre osztja, ahány bankfiók létezik. Magyaror­szág tizenhat ily bankkerületre osztatott fel s a jel­­­­zett tervezet e kerületek mindegyikében felsorolja az­­ egyes helységeket, illetőleg kijelöli, hogy mindegyik a helység, mely bankiókhoz tartozik. A tervezetet a főtanács jóváhagyta s igy most már minden banknak s annak alapján állitandja össze hitelezési lajstromát, ■ föl véve ebbe a kerületében levő módon hitelképes * céget, melyek aztán a posta által az úgynevezett le- 3­velezési útra fogják hitelüket igénybe vehetni; csak ahol több hitelképes cég áll fenn egy piacon, ott i­s egy-egy cég fog a hitel közvetítésével megbízatni.­­ Köztudomású mikép a „Haza“ biztosító intéz­­zet, viszonbiztositási szerződés szm­leges cime alatt, 1877 évben egész üzletét, minden jogaival s kötele­zettségeivel a „Tisza“ biztosító társulatra átru- I bázta — s azután csődött mondott. — Innen a­ biz­­'t I tositottakkal számos per keletkezett, melyek régóta­­ foglalkoztatják bíróságainkat. Ezek egyikében (Grósz K. József telében) közvetlenül a „Tisza pereltetett, hogy a Hazánál biztosított biztosítási tészl ki. A legfőbb itélőszék ez ügyben april 22-én hozott ítéletet s a „Tiszának“ elmarasztaltatását hely­ben hagyta, — mely alkalommal — amint a „sorv. Csarno­k“ most pénteki számában közöltetik, ki­mondotta miképp .Habár az ügy­et mely által valamely üzlet másra ntm ház­ta­­tik viszonbiztosítási szerződés címe alatt jelenik is meg, a­z m­é­g­i­s a ke­res­k. t­ö­r­v. 28. §■ a­l­á tartozó teljes üzlet átruházásnak tekintendő, a­midőn az átvevő az átruházónak kötelez­ettsé­­gei teljesítését világosan magára v­a­lalta. És igy a hitelezők (a biztosított­nak) kereseti joga a­z a­t­ve­v­ő 11 f­­ é.“ is érvényesíthető, és pedig dac­ára annak is, h­ogyha a kö­t­e­le­zetts­ég át­vállalás a szerződésben csak az az adó irányában n­y­i­l­v­án 111 a 11 k és létesí­tettnek.“ ____________ A tisztelt házból. (Levelek egy képviselőtől.) XXV. T. szerkesztő úr! Szavamra mondom, hogy ami sok, az sok. Elvesztettük már azt a parányát is tü­relmünknek, mely a négy napi vita után fennmaradhatott. És önök, tisztelt nem ma­gyar ajkú honfitársaink, ha a nyelv kötelező oktatásának behozatalát azzal igyekeznek meghiúsítani, hogy az országházban minden magyar szónak a nyakát kitekerik, így se fognak célt érni. . . . " Van szerencsém jelenteni­­. szerkesztő úr, hogy ma még akadt négy bátor férfin, kik nem rettentek vissza a ház kimerült fi­gyelmétől, se lázongni kezdő türelmetlenségé­től. E bátor férfiak Hé­rich József, Bacon József, Maximovich Miklós és Várady Gábor. .. . . Hogy Hérich úr exponálta magát néhány mondva csinált anekdotával, azon cseppet se csodálkozom, mióta Hosztinszky János bácsi be­­bizonyitá, hogy a magyar képviselőházban két dologgal mindig lehet imponálni : á­­m pró­kátor fogással és anekdotával. Az előbbit par­lamentünk szine-virága szokta alkalmazni, az utóbbit pedig a­­ zöldje s levele. Hérich úr már régi bozót ahhoz, hogy virág lehes­sen, azért anekdotázik. S a zöld padokban unatkozó honatyák kapnak az alkalmon, hogy magukat szórakozzák. Bacon József csak olyan szásznak, a­milyen Maximovich Miklós szerbnek. Mindketten váltig erősítik, hogy irgalmatla­nul szeretnek bennünket, szörnyű legálisak a haza iránt, borzasztóan engedelmeskednek a törvénynek, s a törvényes állapotokat retten­tően tisztezik, — de! (és itt következik igen sok , de­ félnek tőlünk, féltik nyelvünktől, fajunk vonásaitól, szokásaitól, kultúrájától a maguk faj­társait, nemzetiségi iskoláit, pén­zeit, jószágait stb. stb. stb. Ők ergo nem fo­gadják el a javaslatot. Még jó Várady Gábor is beállt kí­sértő léleknek, s a déli óra körül, mikor az ember a pihenés szükségét s az étvágy se-Mert Jókait mi miltnya au bícidius.­­ Ha volna erő, hatalom, mely őt a hon­atyai pályán megállíthatná s visszaszólíthatná régi oltárához, régi hitvallásához; ha volna eszköz, mód, mellyel Jókait kényszením le­hetne gyengédtelenség nélkül, hogy abba hagyja azt a veszett politikát, melyhez nem ért, melyben kontárdolgot mivel „más“ hasz­nára, saját kárára! Ha lenne oly éles kritika, mely őt visszariasztaná, ha volna macskazene, mely őt kapitulációra birná ! . . . Oh, ak­kor magam is késsel mennek neki s megölném benne a politikust, csupa szeretetből, mint Brutus. Akkor magam is megragadnám két fülénél fogva a repedt fa­zekat s döglött macska merev farkával kongatnám a soroksári utcában az ő abla­kai alatt. . .. De erre alig van kilátás. A poéta-poli­tikusok s az idealista­ államférfiak a legke­vésbé kapacitálhatók. Se argumentummal, se tüntetéssel, se macskazenével. _ Azért Jókai tovább fog haladni a nép­szerűtlenség útján. S ez fájni fog neki is, ne­künk is. S a nemzet költője ? Május 3.

Next