Pesti Hírlap, 1879. május (1. évfolyam, 119-149. szám)

1879-05-05 / 123. szám

Budapest, 1879. 123. szám. Hétfő, május 5. Előfizetési árak: Hirdetések: Egész ^ évTM 14 — kr. * kiido hivatalban Titafewk M, Budapest, nádor-utcsa 7. is., 1 filMvN minden közlemény intézendő, hóra a. előfizetések és . lap . ) Bérmentetlen terekk csak is­szétküldésére vonatkozó felszó- 11 f ) U T r|^ 1 Tit"* A I "NT A T­­ I T A j 1 [A' qV J mert kezektől fogadtatnak el. lamlisok intézendő*. *­ A/AJ L­L 1 i\ /V l ll x\ 1 • I J­­V 1 • Kéziratok vissza nem adatnak. • d i i T s l ¡ ■ l fi­n­éa eeumeat ni a képtár ; vasárnapokon Orsz.képzőművészet! társulat tárlata. (Sn- megtekinthető. Jrezvagoaid a surokSár NAKiAn LAINIVALUK. d. o. 1001-ig fölváltva a gyűjtemények gu­rut, saját-ház.) Magyar tudományos ut végén a vám mellett. Városházai Hétfő: katholikus: Pius p. Nemzeti muzeum. (Muzeum-körut.) valamelyike, a könyvtár pedig minden akadémia. (Ferenc­ József-térsaját­ ház.) régi a városház-téren, az­uj a Lipő protestáns : Jámbor. Nyitva: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és hétköznapon 9—1-ig. Országos képtár Iparmuzeum. (Sugárút,a képzőművészeti utcában 24. sz. a.Városi vigadó (redoute ** ) csütörtökön a természet-és néprajzi-tár. (Eszter­házy-féle) az akad. palotájában. társulat háza.) Királyi vár és várkert az aldunasoron. állatkert a város . görögorosz: György. kedd. és pénteken az ásványtár. szerdán Nyitra: vasáru., szerd. és pént. 9—1-re, Budán, az udvar távollétében mindig­­ ligetben, ________________ A mai szám tartalma: Haynald bibornok. — Politikai hírek. — Gurko leköszönése. — A székesfehérvári kiállításról. — Politikai szemle. — Tu­domány ÉS IRODALOM. — SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉ­SZET. — Színházi csevegés. — Táviratok. — A tavaszi versenyek Budapesten. — Napi hírek. — Lókiállitás az omnibusz­telepen. — Színházak és mulatságok . Szin­­lapok. — Közlekedés. — Vizállás. — Tárca . A lóversenyek alkalmára. — Regény. Két férj neje. (Folytatás). — Vegyes. — Hirdetések. Haynald bibornok. Midőn Szécsénben bölcsőjét ringatták, a párnákat nem födte selyem­bibor. Midőn kegyvesztve erdélyi püspöki székét elkoboz­ták tőle, nem gondolá, hogy szenvedéseinek jutalma a vörös hercegi palást leszen. És midőn Szerajevót elfoglalták a Mollináry-ba­­kák, ki hitte volna, hogy onnét egy bibor­­noki kalapot hoznak haza a szép kalocsai érseknek ? Pedig úgy történt : Philippovich a Mária Terézia-rend nagykeresztjét, Haynald a véres harisnyát kapta az Andrássy-politiká­­nak tett szolgálatai jutalmául. Eminentissimus dominus Ludovicus Haynald a legszeretetreméltóbb magyar püspök. Ter­mete elegáns, arcéle finom, mosolya meg­nyerő, beszéde szellemes, udvariassága hí­zelgő, köszöntése alázatos, megjelenése fel­tűnő, ruházata választékos, lépése gyors, mo­dora lekötelező, árnyéka hiú, ezen férfiú rendkívül nagyravágyó kell hogy legyen. S ambíciója elérte legfőbb célját, a pápa őt kinevezte bibornokká. Mi egy bibornok? A világra terjedő katholikus egyház feje a pápa konsistoriumá­­nak tagja. A legrégibb testületnek, mely Fábián pápa, vagyis K. u. 2401 óta vezeti a keresztény egyház kormányzatát, tanácsosa. Nagy úr, nagyobb úr a püspököknél, érse­keknél és patriarcháknál, a római egyháznak hercege, kinél csak egy nagyobb ur van, az egyház fejedelme a pápa. Ezt is a kardi­nálisok választják maguk közül. Hátha még valaki nemcsak kardinális, hanem egyúttal kalocsai érsek! Nagy palo­tában lakik, nagy székesegyházban, mások miséznek számára, sok százezer hold föld­ről gazdag zsidó bérlők hozzák félévenkint a nagy haszonbért, Budapesten, Bécsben, minden főúri terem szívesen látott vendégül hívja, Liszt neki zongoráz, Patti előtte éne­kel, a professzorok részére botanizálnak, a csillagászok az ő dicsőségét keresik az égen, főrendü grófok kérik tartson beszédet nevük­ben, főrangú hölgyek instálják, mondjon ne­kik prédikációt, tudós akadémia megválasztja tiszteletbeli tagjává, s mikor királyi fogadta­tás van, a gyémánt kereszt és a Szent Ist­ván kereszt együtt tündökölnek büszke mel­lén. Valóban Haynald szerencsés ember. Mindenhez ért, csupán a képzőművészetek iránt nincsen érzéke. De nemcsak szerencsés, hanem jeles is. Gazdag tehetségei képesítik őt szép szerepét eljátszani. És ő szerepét tanulmányozta, an­nak minden legapróbb csínját érti. Nincs is nálánál népszerűbb főpap Magyarországon. De Rómában nem szerették, mert nem vakbuzeró. Mostani kolleg­ái a kardinálisok őt nagyon is világfinak tartották. Még liberális­nak is hitték, mi nincs bebizonyítva. Nem tudták neki megbocsátani, hogy a vatikáni zsinaton a pápák csalhatatlansága ellen be­szélt és szavazott. Később megadta magát és meghódolt; de hát hiszi ő az infallibilitást ? Ez iránt Rómában sohasem voltak teljesen megnyugtatva. S a komoly, buzgó s lánglel­­kű IX. Pius Haynaldot semmi áron nem akarta a bíborral felruházni. Andrássy hiába kisértett meg mindent már három év előtt, a Vatikán hajthatlan maradt. Hisz maga An­drássy sem állott jó hirben IX. Piusnak ud­varán. De a jelen pápa, XIII. Leo inkább diplomata s mint ilyen rokonszenvez András­­syval s Haynalddal. A bosnyák katholikus egyház rendezése felér neki egy bibornoki címmel; kéz kezet mos, s nem könnyen, mert sokáig folyt az alkudozás, Haynald megkapta lelkének legfőbb vágyát. Legyen boldog vele s viselje bíborát úgy, hogy Magyarországnak is jusson belőle. Nem közönyös dolog, hogy két magyar fő­pap legyen bibornok. Ily adomány egyszers­mind hagyomány s a kalocsai érseki szék ez által emelkedik, hogy máskor is remélhet ily méltóságot. Most a magyar püspöki karból Simor és Haynald viselik a rojtos kalapot. Az esz­tergomi érsek természetes halavány benső fénynyel biró igaz gyöngy, a kalocsai csi­szolt piros rubint. S a drága­kő az uj fog­lalatban még szebben csillog, s ki boldogabb ember ma Magyarországon Haynald La­josnál ? t ők gyanítanák. A ki lovat tart és lovait fejlődésükben előítélet nélkül s gondos figye­lemmel vizsgálja, osztani fogja e feltevést. S hogy a ló mégis annyira hasznára van az embernek, azt az okszerű és rendszeres nevelés­nek köszönjük csupán. Azért nagyon csalód­nak, kik a ló fejlesztését, nemesítését kizáró­lag az anyatermészetre akarják bízni. Nem hinném, hogy valaki kétségbe vonná, miszerint a ló ős­ vad állapotban nem volt az a hasznos és szükséges társa az em­bernek, ami most, é­s hogy mostani fokára fejlődésének nem a természet útmutatása, fejlesztési iránya szerint jutott. A nemesítés, az idomitás képezte a lo­vat olyanná, hogy az emberiség társadalmi, sőt politikai történetében is ma már nagy szerepet játszik. A vad ló a legrövidebb után, a legkur­tább időre se bírja az embert hasznosan szol­gálni. Erre ugyan Európában nem tudnánk példát találni, mert ebben a mi világrészünk­ben már — hála isten — nincsenek többé vad lovak. De aki kiváncsi és állításom igaz­ságáról meggyőződni kíván, azt utasítom az amerikai prairie-kre, a fokföldi síkokra, s ott találhat elég vad lovat, s ha kedve tartja és derekát nem félti, meg is próbálhatja rajt­a lovaglást. Rendszeres nevelés s okszerű táplálás mellett a fokozatos edzés, idomitás a módja, hogy a lóból nemes és hasznos háziállat, 31 ai számunk 8 oldalt tartalmaz A PESTI HÍRLAP TÁRCÁJA, A lóversenyek alkalmára. — A ,,Pesti Hirlap“ eredeti tárcája. — Eszembe jut a derék S t e f f e c k-nek egy pompás ónrajza, melyet másolatban pár nap előtt láttam. A kép a versenypályát ábrázolja. Az előtéren három lovaspályázó egy karógáton készül lófuttában átugratni, mely gát egy esővíz mosta árok partján épült. Mind a hárman jockey-ruhát viselnek. Mindhárom typikus alak s a művész jellem­zően rajzolta őket. Az első már benne van az ugratásban, nyugodtan üli meg paripáját s a zablát hosszat megereszti. A másik sar­kantyút ad a nemes állatnak, úgy ösztökéli a gátnak szöktetésre. A harmadik pillanatnyi pihenőt enged a vágtatás közt, hogy paripá­jának módjában legyen összes erejét az ugráshoz összeszedni. Ez utóbbi alaknak arcán némi ravaszság és az önbizalom vegyü­­léke látszik; mintha mondaná : csak fárasz­­szátok ki paripáitokat, ti többiek,­­ én hátul maradok a pálya derekán, de a vég­célnál hirtelen szöktetek elő. A zseniális rajzoló e csoporttal a lóver­seny egy érdekes részletét örökíté meg. Hát­térben szintén lovas alakok láthatók, kik kíváncsian nézik a verseny lefolyását, várják az eredményt: ők a vágtató paripák tulajdo­nosai, kik kétségkívül nagy izgalomban vannak s hatalmas összegekben fogadtak egymással saját paripáik győzelmére. Két oldalt gyalog gentlemanek állanak: ezek a pályabirák s az indítók, kiknek kötelessége a verseny rendjére felügyelni. A jelenet, melyet Steffeck képe ábrázol, nem szokatlan, nem rendkívüli : ellenkezőleg, minden futtatás alkalmával előfordul az élet­ben. A művész nem akart képével az ide­gekre hatni s azért került minden „hatásva­dász“ eszközt, idegrázó motívumot,­­ se lóhalál, se lábtörés, se más salto mortale nincs a vázlatba felvéve. A maga természetességé­ben, nemes egyszerűségében tünteté fel e természetes és nemes sportot, a miért a rajz valódi méltánylatot csak a valódi mű­értőtől és szakértőtől nyerhet. Most, hogy a fővárosban a tavaszi ver­seny képezi a nap eseményét, tán alkalom­szerű lesz e sportról írnom egyet-mást. A közvélelem ma még elfogult a futta­tások iránt. Nem lát bennük egyebet, mint gazdag úri­emberek mulatságát. A­kik igy vélekednek, azok minden istállót s minden ló­­idomitó intézetet a különcök s anglomániában szenvedők templomainak tekintenek. Nos, hogy e nézet igaztalan ítéletet képvisel, azt a lóidomitás s a paripák „kultúr­története“ bizonyítja. A tények beszélnek, még pedig igen ékesen. A ló a természettől sokkal kevesebb ké­­pességgel van megáldva, mint a nem szakér.

Next