Pesti Hírlap, 1879. május (1. évfolyam, 119-149. szám)
1879-05-05 / 123. szám
Budapest, 1879. 123. szám. Hétfő, május 5. Előfizetési árak: Hirdetések: Egész ^ évTM 14 — kr. * kiido hivatalban Titafewk M, Budapest, nádor-utcsa 7. is., 1 filMvN minden közlemény intézendő, hóra a. előfizetések és . lap . ) Bérmentetlen terekk csak isszétküldésére vonatkozó felszó- 11 f ) U T r|^ 1 Tit"* A I "NT A T I T A j 1 [A' qV J mert kezektől fogadtatnak el. lamlisok intézendő*. * A/AJ LL 1 i\ /V l ll x\ 1 • I JV 1 • Kéziratok vissza nem adatnak. • d i i T s l ¡ ■ l finéa eeumeat ni a képtár ; vasárnapokon Orsz.képzőművészet! társulat tárlata. (Sn- megtekinthető. Jrezvagoaid a surokSár NAKiAn LAINIVALUK. d. o. 1001-ig fölváltva a gyűjtemények gurut, saját-ház.) Magyar tudományos ut végén a vám mellett. Városházai Hétfő: katholikus: Pius p. Nemzeti muzeum. (Muzeum-körut.) valamelyike, a könyvtár pedig minden akadémia. (Ferenc József-térsaját ház.) régi a városház-téren, azuj a Lipő protestáns : Jámbor. Nyitva: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és hétköznapon 9—1-ig. Országos képtár Iparmuzeum. (Sugárút,a képzőművészeti utcában 24. sz. a.Városi vigadó (redoute ** ) csütörtökön a természet-és néprajzi-tár. (Eszterházy-féle) az akad. palotájában. társulat háza.) Királyi vár és várkert az aldunasoron. állatkert a város . görögorosz: György. kedd. és pénteken az ásványtár. szerdán Nyitra: vasáru., szerd. és pént. 9—1-re, Budán, az udvar távollétében mindig ligetben, ________________ A mai szám tartalma: Haynald bibornok. — Politikai hírek. — Gurko leköszönése. — A székesfehérvári kiállításról. — Politikai szemle. — Tudomány ÉS IRODALOM. — SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET. — Színházi csevegés. — Táviratok. — A tavaszi versenyek Budapesten. — Napi hírek. — Lókiállitás az omnibusztelepen. — Színházak és mulatságok . Szinlapok. — Közlekedés. — Vizállás. — Tárca . A lóversenyek alkalmára. — Regény. Két férj neje. (Folytatás). — Vegyes. — Hirdetések. Haynald bibornok. Midőn Szécsénben bölcsőjét ringatták, a párnákat nem födte selyembibor. Midőn kegyvesztve erdélyi püspöki székét elkobozták tőle, nem gondolá, hogy szenvedéseinek jutalma a vörös hercegi palást leszen. És midőn Szerajevót elfoglalták a Mollináry-bakák, ki hitte volna, hogy onnét egy bibornoki kalapot hoznak haza a szép kalocsai érseknek ? Pedig úgy történt : Philippovich a Mária Terézia-rend nagykeresztjét, Haynald a véres harisnyát kapta az Andrássy-politikának tett szolgálatai jutalmául. Eminentissimus dominus Ludovicus Haynald a legszeretetreméltóbb magyar püspök. Termete elegáns, arcéle finom, mosolya megnyerő, beszéde szellemes, udvariassága hízelgő, köszöntése alázatos, megjelenése feltűnő, ruházata választékos, lépése gyors, modora lekötelező, árnyéka hiú, ezen férfiú rendkívül nagyravágyó kell hogy legyen. S ambíciója elérte legfőbb célját, a pápa őt kinevezte bibornokká. Mi egy bibornok? A világra terjedő katholikus egyház feje a pápa konsistoriumának tagja. A legrégibb testületnek, mely Fábián pápa, vagyis K. u. 2401 óta vezeti a keresztény egyház kormányzatát, tanácsosa. Nagy úr, nagyobb úr a püspököknél, érsekeknél és patriarcháknál, a római egyháznak hercege, kinél csak egy nagyobb ur van, az egyház fejedelme a pápa. Ezt is a kardinálisok választják maguk közül. Hátha még valaki nemcsak kardinális, hanem egyúttal kalocsai érsek! Nagy palotában lakik, nagy székesegyházban, mások miséznek számára, sok százezer hold földről gazdag zsidó bérlők hozzák félévenkint a nagy haszonbért, Budapesten, Bécsben, minden főúri terem szívesen látott vendégül hívja, Liszt neki zongoráz, Patti előtte énekel, a professzorok részére botanizálnak, a csillagászok az ő dicsőségét keresik az égen, főrendü grófok kérik tartson beszédet nevükben, főrangú hölgyek instálják, mondjon nekik prédikációt, tudós akadémia megválasztja tiszteletbeli tagjává, s mikor királyi fogadtatás van, a gyémánt kereszt és a Szent István kereszt együtt tündökölnek büszke mellén. Valóban Haynald szerencsés ember. Mindenhez ért, csupán a képzőművészetek iránt nincsen érzéke. De nemcsak szerencsés, hanem jeles is. Gazdag tehetségei képesítik őt szép szerepét eljátszani. És ő szerepét tanulmányozta, annak minden legapróbb csínját érti. Nincs is nálánál népszerűbb főpap Magyarországon. De Rómában nem szerették, mert nem vakbuzeró. Mostani kollegái a kardinálisok őt nagyon is világfinak tartották. Még liberálisnak is hitték, mi nincs bebizonyítva. Nem tudták neki megbocsátani, hogy a vatikáni zsinaton a pápák csalhatatlansága ellen beszélt és szavazott. Később megadta magát és meghódolt; de hát hiszi ő az infallibilitást ? Ez iránt Rómában sohasem voltak teljesen megnyugtatva. S a komoly, buzgó s lánglelkű IX. Pius Haynaldot semmi áron nem akarta a bíborral felruházni. Andrássy hiába kisértett meg mindent már három év előtt, a Vatikán hajthatlan maradt. Hisz maga Andrássy sem állott jó hirben IX. Piusnak udvarán. De a jelen pápa, XIII. Leo inkább diplomata s mint ilyen rokonszenvez Andrássyval s Haynalddal. A bosnyák katholikus egyház rendezése felér neki egy bibornoki címmel; kéz kezet mos, s nem könnyen, mert sokáig folyt az alkudozás, Haynald megkapta lelkének legfőbb vágyát. Legyen boldog vele s viselje bíborát úgy, hogy Magyarországnak is jusson belőle. Nem közönyös dolog, hogy két magyar főpap legyen bibornok. Ily adomány egyszersmind hagyomány s a kalocsai érseki szék ez által emelkedik, hogy máskor is remélhet ily méltóságot. Most a magyar püspöki karból Simor és Haynald viselik a rojtos kalapot. Az esztergomi érsek természetes halavány benső fénynyel biró igaz gyöngy, a kalocsai csiszolt piros rubint. S a drágakő az uj foglalatban még szebben csillog, s ki boldogabb ember ma Magyarországon Haynald Lajosnál ? t ők gyanítanák. A ki lovat tart és lovait fejlődésükben előítélet nélkül s gondos figyelemmel vizsgálja, osztani fogja e feltevést. S hogy a ló mégis annyira hasznára van az embernek, azt az okszerű és rendszeres nevelésnek köszönjük csupán. Azért nagyon csalódnak, kik a ló fejlesztését, nemesítését kizárólag az anyatermészetre akarják bízni. Nem hinném, hogy valaki kétségbe vonná, miszerint a ló ős vad állapotban nem volt az a hasznos és szükséges társa az embernek, ami most, és hogy mostani fokára fejlődésének nem a természet útmutatása, fejlesztési iránya szerint jutott. A nemesítés, az idomitás képezte a lovat olyanná, hogy az emberiség társadalmi, sőt politikai történetében is ma már nagy szerepet játszik. A vad ló a legrövidebb után, a legkurtább időre se bírja az embert hasznosan szolgálni. Erre ugyan Európában nem tudnánk példát találni, mert ebben a mi világrészünkben már — hála isten — nincsenek többé vad lovak. De aki kiváncsi és állításom igazságáról meggyőződni kíván, azt utasítom az amerikai prairie-kre, a fokföldi síkokra, s ott találhat elég vad lovat, s ha kedve tartja és derekát nem félti, meg is próbálhatja rajta lovaglást. Rendszeres nevelés s okszerű táplálás mellett a fokozatos edzés, idomitás a módja, hogy a lóból nemes és hasznos háziállat, 31 ai számunk 8 oldalt tartalmaz A PESTI HÍRLAP TÁRCÁJA, A lóversenyek alkalmára. — A ,,Pesti Hirlap“ eredeti tárcája. — Eszembe jut a derék S t e f f e c k-nek egy pompás ónrajza, melyet másolatban pár nap előtt láttam. A kép a versenypályát ábrázolja. Az előtéren három lovaspályázó egy karógáton készül lófuttában átugratni, mely gát egy esővíz mosta árok partján épült. Mind a hárman jockey-ruhát viselnek. Mindhárom typikus alak s a művész jellemzően rajzolta őket. Az első már benne van az ugratásban, nyugodtan üli meg paripáját s a zablát hosszat megereszti. A másik sarkantyút ad a nemes állatnak, úgy ösztökéli a gátnak szöktetésre. A harmadik pillanatnyi pihenőt enged a vágtatás közt, hogy paripájának módjában legyen összes erejét az ugráshoz összeszedni. Ez utóbbi alaknak arcán némi ravaszság és az önbizalom vegyüléke látszik; mintha mondaná : csak fáraszszátok ki paripáitokat, ti többiek, én hátul maradok a pálya derekán, de a végcélnál hirtelen szöktetek elő. A zseniális rajzoló e csoporttal a lóverseny egy érdekes részletét örökíté meg. Háttérben szintén lovas alakok láthatók, kik kíváncsian nézik a verseny lefolyását, várják az eredményt: ők a vágtató paripák tulajdonosai, kik kétségkívül nagy izgalomban vannak s hatalmas összegekben fogadtak egymással saját paripáik győzelmére. Két oldalt gyalog gentlemanek állanak: ezek a pályabirák s az indítók, kiknek kötelessége a verseny rendjére felügyelni. A jelenet, melyet Steffeck képe ábrázol, nem szokatlan, nem rendkívüli : ellenkezőleg, minden futtatás alkalmával előfordul az életben. A művész nem akart képével az idegekre hatni s azért került minden „hatásvadász“ eszközt, idegrázó motívumot, se lóhalál, se lábtörés, se más salto mortale nincs a vázlatba felvéve. A maga természetességében, nemes egyszerűségében tünteté fel e természetes és nemes sportot, a miért a rajz valódi méltánylatot csak a valódi műértőtől és szakértőtől nyerhet. Most, hogy a fővárosban a tavaszi verseny képezi a nap eseményét, tán alkalomszerű lesz e sportról írnom egyet-mást. A közvélelem ma még elfogult a futtatások iránt. Nem lát bennük egyebet, mint gazdag úriemberek mulatságát. Akik igy vélekednek, azok minden istállót s minden lóidomitó intézetet a különcök s anglomániában szenvedők templomainak tekintenek. Nos, hogy e nézet igaztalan ítéletet képvisel, azt a lóidomitás s a paripák „kultúrtörténete“ bizonyítja. A tények beszélnek, még pedig igen ékesen. A ló a természettől sokkal kevesebb képességgel van megáldva, mint a nem szakér.