Pesti Hírlap, 1879. június (1. évfolyam, 150-178. szám)

1879-06-01 / 150. szám

Budapest, 1879._________________________150. szám,______________________Vasárnap, június 1. Előfizetési árak: Hirdetések: Egész évre 14 frt — kr. jfi8 HH » kiadóhivatalban vétetnak f«L Sir :: is I Dp A XI UIDI A El Egyes szám 4 kr. pipi) E S Eg|||| 9 9 Jajjl H9 Budapesten, nádor-utcza 7. Kiadó hivatal: fli 9991 H 9 I B 9 B fl IHAABB B » lap szellemi részét alató Budapest, nádor-utc­a 7, ts„ Minden közlemény IntézendS. _________POLITIKAI NAPILAPÉI­ m m, I I A t N I V A I a U 68 szombaton a képtár , vasárnapokon Orsz.képzőművészet! társulat tarlata. (hu- megioKimneto. Kozvagoard a Soroksár [N A P T A R­­ L A i­n i . d. e. 1001-ig fölváltva a gyűjtemények gárát, saját­ ház.) Magyar tudományos ut végén a vám mellett. Városháza. Vasárnap: katholikus: Pünkösd v.­­ Nemzeti muzeum. (Muzeum-körut.) valamelyike, a könyvtár pedig minden akadémia. (Ferenc-József-térsaját-ház.) régi a városház-téren, az. úl a Lipó Torntflntán a Pünkösd . Nyitva: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és hétköznapon 9—1-ig. Országos képtár Iparmuzeum. (Sugárút,a képzőművészeti utcában 24. sz. a.Városi vigadó (redouts ” p otcz . ) törtökön a természet- és néprajzi-tár. (Eszter­házy-féle) az akad. palotájában. társulat háza.) Királyi vár és várkert az aldunasoron. állatkert a város görögorosz. Patrik , vad. és pénteken az ásványtár, szerdán Nyitra, vasárn., szerd. és pént. 9­1-ig. Budán, az udvar távollétében mindig ligetben. A mai szám tartalma: Szentlélek Magyarországon. — Főkapitány úr, egy szóra! — Politikai hírek. — Egy szó az iparosok­hoz, de a közönséghez is. — Az országos iparos kongresszus. — A tisztelt házból. XLIV. —­­Poli­tikai szemle. — Weninger Vince temetése. — Ünne­pély a párisi nagy operában a szegediek javára. — Soldosné lulipántos ládája és Csepreghi piros bugyelárisa. — Tudomány és irodalom. — Szín­ház és művészet. — Táviratok. — Legújabb. — Napi hírek. — Közgazdasági hírek. — Színházak és mulatságok. Szinlapok. — Vízállás. — Tárca: Fény- és árnyképek a fővárosból. XIX. — Hirdeté­sek. — A mellékleten: Törököt fogott egy haldokló ember. — Hogyan hal meg a föld ? — Sok semmi. — Regény. Két férj neje. (Folytatás). — Vegyes. — A budapesti értéktőzsde. — Hirdetések. Szentlélek Mag­yarországon- A magyar messiások jönnek, mennek, Széchényi, Kossuth, Deák, Andrássy, Tisza Kálmán — ez az utolsó s lsz nem a legkü­­lönb, mert a sorrend a lépcsőn lefelé járja — de annyi messiás közül egy sem szállt menyországba, hogy onnan ránk küldötte volna vigasztalóul a szentjeiket. Apostolaink is voltak szép számmal : Wesselényi, Dessewffy, Károlyi, Senynyey, Lónyay a Széchenyi is­kolából ; a Kossuthéból Batthyányi, Szemere, Teleky, Klapka, Pulszky és Irányi; a Deáké­ből Eötvös, Szalay, Gorove, Somsich, Hor­váth Boldizsár, Széll Kálmán ; az Andrássy iskolából Bittó, Szlávy, Kerkapoly, Szapáry ; a Tiszáéból végre Ghyczy, Jókay, Várady, Móritz Pál, Csernátony s Hegedűs Sándor ur; s mindezek, kiki a maga módja szerint, fáradtak a hazáért, s velök sok más jeles, hírneves férfi és hírre nem kapott közember küzdött, ki ezen, vagy azon párthoz csatlako­zott s tett ahogy meggyőződése parancsolta, hogy a magyar nemzetet üdvösségre vezesse. S mi az eredmény? Semminél több, de elég­nél kevesebb. Nincs ember széles e hazában, ki közállapotainkkal meg volna elégedve, s ámbár nem épen régen volt, hogy Andrássy azt mondotta „mindent megnyertünk“, ma mindenki meggyőződött róla, hogy ezen „minden“ mindennapi kenyérnek is sovány. Csodálatos, hogy minél előbbre haladt a nemzet s mentül többet elért azokból, mik­ért lelkesült és harcolt, annál inkább ha­nyatlott politikai élete erkölcsben és igazság­ban. Az alkotmánytól földi paradicsomot re­méltünk Magyarországon s mit kaptunk tőle ? férges gyümölcsöt, hibás törvényeket, hanyag kormányrendszert, sok adósságot, nehéz adó­kat és silány parlamentet. A felelős önkor­mányzattól vártuk hazánk anyagi felvirágzá­­­­sát s jó közigazgatást s ime kaptunk közös­­ vámterületet magas védvámmal, közös bankot s német ügyvitellel s megyerendszert belü­gymi­­­­niszteri centralizációval s közigazgatási bi­zottságokkal. A szabadságtól a nemzetiségek kibékítése helyett a bátrabb izgatást, a ma­gyar sajtó helyébe a német sajtót, a függet­len közszellem helyett a mamelukságot kap­tuk cserébe s bámulva kérdezzük : hogyan lehetséges ez ? Mikor elnyomtak bennünket jók és ne­mesek valánk s haladtunk előre szépen, most, hogy magunk urai lettünk sok haszontalan és haszonleső ember játszik szerepet köztünk s hanyatlunk hátra csúnyán. Mi ennek az oka? A férfiak, kik nekünk a szabadságot szerezték ? Nem, mert ők a nemzet legneme­sebbjei valának. Vagy az intézmények? Nem mert azokkal­ jól és roszul lehet élni. Oka: a viszonyok mostohasága, a kormány rosza­­sága és a közszellem gyarlósága. Jó kormány jó irányban halad s a rész viszonyokon javít; erős közszellem uralkodik a kormányon s parlamenten s visszahat hogyha bántják. De nálunk petyhüdt minden, itt a közszellem béna. Volt ez már máskép is s az nyújt re­ményt, hogy ismét lesz idő Magyarországon midőn a lelkekben hatalmas közszellem fog uralkodni. Nem azt várjuk hogy jöjjön messiás, hanem hogy a tüzes nyelvű szentlélek oldja fel az emberek nyelveit és gyújtsa lángra sziveiket. S mi a szentlélek? Szellem. Azaz, hogy az anyagiság helyébe s az együgyü brutali­tás helyett eszmék s lelkesedés uralkodjanak ismét a közélet terén. De menjünk csak to­vább. A nemzet szelleme nem csak politika, sőt ez nem is legnemesebb része lelkének. Irodalom, művészet, tudomány, általános mi­­veltség, igaz erkölcs, s biztos jólét, mely a A PESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Fény- és árny­képek a fővárosból. Irta : Kákai Aranka. XIX. Házmán Ferenc. M­otto: ,,Nur langsam voran, Nur langsam voran, Das die baierischo Landwehr Nachkommen kann.“ Sváb riadó. Ugyan már ki is ne játszott volna éle­tében legalább egyszer sakkot? vagy játék nélkül is ki ne kapott volna életében legalább egyszer mattot. Ez a világ nem egyéb, mint egy óriási sakktábla és ez az élet nem egyéb, mint egy óri­ási sakkjátszma. Mi vagyunk a figurabábok, kik bizonyos dolgokban határozott szint vallva, e színek szerint állunk csatasorba és szolgáljuk aztán helyzetről helyzetre legjobb erőnk és képességünk szerint az ügyet, melyhez sze­gődtünk. Van királyunk, vezérünk ; vannak bás­tyáink, melyek a játszma főalakjait födözik; vannak ugró vitézeink, kik az ellenféllel csak lóhátról beszélnek ; vannak futó hőseink, kik hol előre, hol vissza, de mindig szaladnak, vannak közkatonáink, egyszerű tisztes pol­gáremberek, kiktől azonban nem ritkán a játszma sorsa függ. Aki a maga ügyének győzelmére, öntudat s számítással intézi lép­teit az élet sakktábláján, az célhoz jut: az ügy diadala az övé is. A­ki a játék katasz­trófájában az ügynek áldozatul esik ugyan, de önvesztével a végsikert biztosítja, — az martyr-számba megy s emlékére a hála és dicsőség „relativ glóriája“ háromol. A ki­veszni indult ügy szolgálatába lép s a biztos kudarc kilátása dacára nagy erővel és el­szántsággal támad ellenfelére s drágává teszi neki a győzelmet,­­ az tragikai hős, de hős. Sok életbölcseség rejlik egy sakkjátsz­mában, csak érteni kell a helyzeteket, me­lyekben a filozófiai gondolat magát kifejezi és olvasni kell tudni az aranymondatokat, me­lyek a figurák jelketűivel a sakktáblára írva állanak. Már hallom a kérdést néhány olvasóm­tól, hogy: ha ez a mi földi életünk csakugyan olyan játék, — akkor kik a játszók? Kik használják fel eszközül az embert figura gyanánt? mi célja a játéknak? — Nos, ne­kem csöpp hajlamom sincs félválaszt adni s igy feleletem nem az, hogy: az Isten játszik az ördöggel. Az ember maga játszik önmagával s elég kemény bünhödés neki, ha elveszíti bárminő tévedés vagy hiba kö­vetkeztében — önmagát, így áll a dolog. Akárhányszor elgondolkoztam azon já­tékfigurákon, melyeket a játszma tartama alatt az ellenfél kiütött a tábláról s aztán odafektette nyugalomba az asztal szélére. Volt köztük nem ritkán akárhány, mely nagy szerepet játszott végig a táblán és önveszte által saját ügye javára alakitá át a játék helyzetét. Ilyen hősre tisztelettel néztem min­dig. Volt olyan is, melyet valami nagy téve­dés sodort a veszélybe és ejtett áldozatul. Az ilyen boldogtalan iránt részvétet éreztem. De már az olyan kivágott lovat vagy parasztot, mely a játszma kifejlődésekor, a rendes harc előtt már beadta a kulcsot, melyet az ellen­fél csak azért tett el újból, mert „más okos húzása nem akadt,“ — az ilyen kimustrált figurát kénytelen voltam szánni tiszta szi­vemből, szánni — részvét nélkül. Ilyen kimustrált figurája a közélet sakk­táblájának — Házmán Ferenc. Azon emberek közé tartozik, kik fiatal korukban nagy férfiakká készülnek s aztán mindössze j­ó emberekké vénülnek. A sta­tisztikai adatok szerint az ismert világ 47%-a ilyen jó emberekből áll. 3% jut a híres emberekre, a többi 50% pedig fenn­marad a közönséges rosszakra és gazokra. E számításba persze a szept-okt nov- és dec.-emberek nincsenek beletudva. Tehát Házmán Ferenc kezdetben a 3%-osak rendjébe tartozott. Mikor a forra­dalom előtt Buda városában először vonta magára a közfigyelmet, alapos készültsége, nagy nyelvismerete, lelkesítő szónoklatai után ítélve, azt hitték róla a jó budaiak, hogy e Ferkóban legalább is egy hittel ajándékoz­ták meg a hazát. Népszerű lett, hivatalos volt az első házakhoz, kínálták a legszebb bizalmi állásokkal, fürösztötték tejbe vajba, mártogatták kegyben, protekcióban. És talán, ha a szabadságharc múltán, a hazai közélet Világosnál kezdődött sötét éjjelén ki nem apad a magyar tej és vaj, kegy és protekció: tán a Ferkó ma is 3%-osok közt tenne szá­­mot s ha nem Pittje, hát legalább is Ráth - ja Mai szám­unk Ifi oldalt tartalmaz.

Next