Pesti Hírlap, 1879. július (1. évfolyam, 179-209. szám)

1879-07-01 / 179. szám

Budapest, 1879. 179. szám. Kedd junius 1. Előfizetési árak: * Hirdetések: Félévre^* *7 *** — jp| pjjl » kiidáMTatalban rut«ta»k fut Budapest, nádor-utca 7. sz.: Minden közlemény intézendő, hóra az előfizetések és a lap I * Bementetlen levelek csak fc. «szétküldésére vonatkozó felszó- POTiTTT T^T AT TV T A T^TT A P *7 «er* klektől fogadtatnak el. tamlások intézendő):. V/JJ11. HV XAJT I-RJXaJL • . Kéziratok vissza nem adatelüt. és szombaton a képtar. vasárnapokon —Orsz. képzőművészeti társulat tárlata, (au meg iparíi chete. —■' Sözv.gohld. ou. oksári NAPTÁR LÁTNIVALÓK. d. e. 10—1-ig fölváltva a gyűjtemények) gárut, saját-ház.) — Magyar tudományos ut végén a vám mellen. — Városházak Kedden katholikue: Theodorik Nemzeti muzeum. (Muzeum-körut.) valamelyike; a könyvtár pedig minden akadémia. (Ferenc: József-tér saját-háza — régi a városház-téren, az új a Linót -protestáns Theodor Nyitra: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és hétköznapon 9—1-ig. — Országos képtár I Iparmúzeum. (Sugárút, a képzőművészeti utcában 24. sz. a. — Városi vigadó (redoute) *• ) csütörtökön a természet- és néprajzi-tár. (Eszterházy-féle) az akad. palotájában, társulat háza.) — Királyi vár és várkert az aldunasoron. —' Állatkert a város«• görögorosz: Judas kedden és pénteken az ásványtár; szerdán Nyitra: vasárn., szerd. és pént. 9—1-ig. Budán, az udvar távollétében mindig ligetben. A mai szám tartalma: Megkerülnek bennünket — Politikai hirek. — Még egy szó a Várady Gábor féle ügyhöz — A tiszaszabályozás és a szegedi válság. — Politikai szemle. — Fővárosi ügyek. — Tudomány és Irodalom. — Színház és művészet. — Mikor a yanked izzad. — Vihar. — A Napóleon család. — Hogyan gondolkoznak felőlünk Konstantinápolyban. — Táviratok. — Napi hirek. — A váciuji rablógyilkossághoz. — Törvényszéki csarnok. — Közgazdasági hirek. — Színházak és mulatságok: Szin- l apok — Vízállás. — Tárca: Egy orosz falusi társaság. — Regény: Szemet — szemért. — Hirdetések. Megkerülnek bennünket. Az adriai tengernek vasúti sinösszeköttetése a Boszporussal alig fogamzott meg mint eszme, s már testté izmosodik. Néhány hete az olasz kormány támogatásában részesülő angol tervnek híresztelte valamely újság, hogy a Konstantinápolyi és Philippopolison át Belováig kiépített és forgalomban levő vasúti vonalnak Belovától Üszkübig már régebben engedélyezett folytatása az adriai tengernek valamely kikötőjéig — Dulcigno, vagy Antivari-ig — meghosszabbittassék. Néhány nap óta az osztrák magyar monarchiának ezen megelőztetése, és megkerülése befejezett tény alakját kezdi felölteni. Miénk az írásbeli jus, az írott malaszt; Olaszországé, Montenegróé a gyakorlati vívmány. Június 13-án múlt egy éve, hogy a berlini kongresszus összeült ; egy éve elvben Európa Szerbiát arra kötelezte, hogy monarchiánkkal kereskedelmi szerződésre lépjen, és a vasúti csatlakozás iránt megegyezzék , és mint érvényesítette gróf Andrássy Gyula ezen szerződésbeli jogunkat ? Hétről hétre olvasunk erre vonatkozó hírt, melyet a félhivatalosak azonnal kereken meghazudtolnak. Egy év alatt tehát nem tudtunk semmire sem menni. — Olaszország nem kért Európától meghatalmazást és elvi jogot. De államférfiai — habár nem providencionális férfi fiak — gyakorlatilag maguk emberségére érvényesítették hazájuk érdekét. Elvileg a monarchia érdekei biztosítják, gyakorlatilag Olaszországéi érvényesülnek. Pedig már 1865-ben gúnyolódott gróf Andrássy mestere Deák Ferenc, hogy vajmi silány vigasz a férjre, ha gyakorlatilag csapodár felesége — elvileg hű. . . . Miénk az írásbeli juss, az írott mulaszt; Olaszországé a gyakorlati vívmány. Lenézőleg szoktunk Törökország hiteléről gondolkozni, becsmérlően nyilatkozni. Mint van mégis, hogy az angol tőke törökországi vasútépítkezésre vállalkozik, még neszét sem hallani annak, hogy valamely angol vállalkozó magyar vonalat tanulmányozna?, tervezne és in specie az aktuális jelentőségű Budapest-belgrádi összeköttetés létesítésére számot tartana ? Talán termékenyebb, természetkincsekben gazdagabb vidék az, mely a tervezett Dulcigno, — illetőleg Antivár — Belovar vonal mentén elterül, mint a Duna Tisza közti síkság fővárosunkon alól, és a Szávaköz ? Avagy kifejlettebb ott az ipar, élénkebb a vállalkozási szellem és kereskedelem, mint Szent István birodalmának azon részében, melyet a Budapest Nándorfehérvárral összekötendő vasút fogna megfutni ? Talán kevesebb természeti akadályba ütközik, pályamértföldenkint kevesebb költségbe kerül a Balkán és Sáragh hegyláncolat közt kígyózó vonal, mint az, melynek sinci az alföldi síkságra szegeztetnének ? Minthogy ezen kérdésekre fölösleges a felelet, s tovább bizonyításra nem igen szorul azon állítás, hogy sem az adriai tengertől a Bosporusig futó, sem a Budapest-Belgrádi vonal — legalább évekig — nem fogja fedezni a befektetési tőkének szerény kamatját sem, tehát egyik mint másik vonal az állam anyagi támo-gatására szoruland, csak arra következtethetnünk , hogy az angol tőke több biztosítékot talál Törökországban, mint hazánkban a jövedelmet és tőkét illetőleg. A török pasa-gazdálkodás is több garanciát nyújt érint Magyarország vasúti tanácsosai és kormánya, kiknek gondos kezelése és felügyelete mellett keleti- és kassa-oderbergi vasúti botrányok keletkeznek, bankok alaptőkéi elpárolognak. Államvagyonunkban, közgazdaságunk hitelképességében biznak még — mint aranyjáradékunk élete igazolja; az uralkodó klikk becsületességében nincs hitük — vállalati részvényeken borsózik a hátuk. Miénk az írásbeli jus, az írott malaszt, Olaszországé a gyakorlati vívmány. Ha az adriai tengert Konstantinápolylyal összekötő vasút megnyílik, mielőtt a Budapestsalonichii forgalomnak adatik át, oly mély medret ás magának, hogy anyaággá válik. Pedig előbb fog megnyílni, mert a magyarországi vállalatoknál előtérbe, a húsos fazékhoz tolakodó klikk megbízhatlan ragadozó ; a míg Törökországgal szemben elegendő eszközzel rendelkezik a külföldi tőke tulajdonának biztosítására, Magyarországban nem. A magyar nyelv tanulására rendezett póttanfolyamra — mint az aradi „Alföld“ írja, — nem várt tömeges számban jelentkeztek az idegen tannyelvű iskolák tanítói és pedig Torontálmegyéből 64, Temesmegyéből 137, Hunyadmegyéből 58, Biharmegyéből 32, Csanádmegyéből 7, Krassó-Szörénymegyéből 197, Nyitramegyéből 3, Pozsonymegyéből 1, Szatmármegyéből 1, Aradmegyéből 80, összesen tehát ötszáznyolcvan Ezek között nőtanító 24 jelentkezett. Miután Gajdos kir. tanfelügyelő ur ily aránylag rendkívülinek mondható kontingensre elkészülve nem volt, a beszállásolás csaknem meggyőzhetlen akadályokba ütközik s egyetlen kisegítő eszköz a pesti hírlap tárcája. Egy orosz falusi társaság. (Egy angol tourista „Iwan at Home“ című most megjelent érdekes könyvéből.) — Épen jókor, baria (ur vagy mester) ! Masa (Mária) galambom, hozd ki a szamovart, ha már készen van. Barnakenyér, kolbász, savanyú ugorka, itt áll már minden, csak a vendégek hiányoznak még ! így szól nyájas és üdvözlő mosolylyal egy fehérszakálú derék férfi, házigazdám. Öltözete durva piros gyapoting, kék bugyogó, magasszám csizma. Kunyhónk előtt kis beatársaságot rendeztünk, s én épen rendes délutáni sétámról jöttem haza, kissé korábban, hogy megelőzzem a vendégeket. Az idő is, a hely is alkalmas a szabadban való mulatozásra. A nap tikkasztó heve után hűvös és friss a levegő s kellemesen leng az esti szél a halom csúcsa körül, hol letelepedtünk. A domb zöld lejtőjén és a még zöldebb völgyben alant kockák gyanánt elszórva feküsznek a kis fehér házikók, mindegyik kicsike kerttel s alacsony, négyszegletes korláttal ellátva. Észak felé az alkony pompájában izzó, óriási terjedelmű erdő terül el, melynek minden fateteje fényben úszik, míg az egész erdőség egyetlen glóriafénnyé olvad össze; a messze távolban dél és nyugat felé Középoroszország szende, ábrándos, verőfényes hegyei egymásután elvesznek az ég aranyos illatába. Ez az est csakugyan mi kívánni valót sem hagy hátra, ha azonban valaki orosz faluban tartózkodik, legjobban teszi, hogy ha csak szerét ejtheti, a három közül étkezik. Nyáron ugyan ajtó-ablak nyitva állván, nem oly kellemetlen a dolog, de télen, midőn kétszeresen, háromszorosan" kell betömni minden lyukat, melyen a levegő bejöhetne , midőn fojtó meleget áraszt a kályha, az égő fahasábok nyögnek és pattognak, a pókok a födél mestergerendáján testgyakorlattal űzik az időt és a tarakanok (nagy molyok) versenyt futnak az udvariasságból pallónak nevezett, tényleg azonban szalmából és piszokból álló rétegeken, midőn a szomszéd istállókba zárt tehenek, kutyák, sertések és tyúkok állati melege gőzfelhőkben párolog ki és bőgést, röfögést, ugatást, ordítást, lármát hallanak az emberek reggeli és esti dal gyanánt — télen mondom az egész ház Noé bárkájához hasonlít, mely a vízözön közeledtével megtelt mindennemű rémséges lármázó állatokkal. De ide érkeznek vendégeink, számra nézve öten : Miazoff Iván hentes, Sapogin Alexei csizmadia, Petroff Vazili a háziúr sógora, nyájas, jókedvű, alacsony termetű nejével Pelageia Grigorievnával, kit, mint minden orosz pórnőt, idő előtt megőszizett a nehéz munka és fáradozás, végre Bikoff Szergeji, a bakter, vöröshaju durva legény, kinek pisze orrát ugyancsak megvette a fagy. Az érkezők sorban leveszik sipkájokat s keresztet vetnek magokra szent Miklósnak, házigazdám védszentjének aranykeretü kis képe előtt, mely mécs által megvilágítva egy fülkében pihen. E jámbor kötelesség teljesítése után mindenki helyet foglal, ahol és ahogy teheti; egyik az alacsony padon, a másik egy széken, a harmadik egy hordó tetején, a háziúr és háziasszony pedig a szundákon, egy vassal kivert, világosvörösre pingált esetlen ládán, mely dicsőségét, büszkeségét képezi minden orosz parasztnak, ki e fényűzést magának megengedheti, s mely után szünetlenül vágyódnak azok, kik nincsenek még birtokában. Egy ideig néma sietséggel foly a lakmározás, úgy hogy nyugodtan szemlélhetjük a festői csoportozatot. A részvevők az ismeretes orosz másikok, kik oly babonások, mint a régi athéniek, oly tudatlanok, mint az ausztráliai vadak s oly terhes munkára kárhoztatván melyektől iszonyodott volna egy középkori remete; amellett tobzódók és aszkéták, az unalmasságig békeszeretők, de a legrémesebb boszára is képesek; megélnek kevés étel-ital mellett s tél derekán bundába burkoltan éshosszat tudnak gazdájuk ajtaja előtt feküdni; szeretik, ha valaki szívességet tesz nekik, amellett azonban csak a legkeményebb szigorral kormányozhatók; ezek a legkülönösebb, legmegfoghatlanabb népelemek, melyeket az ázsiai barbárság árja az európai partokon hagyott hátra. A vendégek az igazi orosz széles, lapos, keskeny homlokú, barna típusát viselték magukon, csak a háziúr képezett kivételt e nemben, kinek magas, szikár alakja s éles metszetű vonásai kozák vérrel történt vegyülésre vallanak; ami azonban első pillanatra szembeötlik, az a musi kai számunk 8 oldalt tartalmaz.