Pesti Hírlap, 1879. július (1. évfolyam, 179-209. szám)

1879-07-01 / 179. szám

ö­ zü­l itt csak Aradváros hazafias szellemű pol­gárságának támogatása szolgálhat, a­mennyiben ki csak teheti, egy-egy kis szerény szállás nyújtásával a nagyfontosságú cél eléréséhez hozzájárul.­­ Végül megemlítjük még, hogy ily tömeges részvét mellett e pattanfolyam az államnak 25 ezer írtjába kerül. Boszniának a közös vámterületbe való be­­keblezésénél követendő vámkezelés megállapítása tárgyában az osztrák-magyar vámkonferencia annak idejében kiküldött albizottsága ma kezdte meg tanácskozását Bécsben. Adóbevételek és adóbehajtások 1874-től 1878-ig. Az alább következő táblában közöljük az adó­­pénztárra és adóbehajtásra vonatkozó fontosabb adato­kat. Ez adatokat az előbbi évek adataival kiegészítve, a következő képet nyerjük : Az adófelek száma és a befizetett adóösszeg tett: úgy az adófelek számában, mint a befizetett adó­összegekben jelentékeny emelkedést tapasztalunk s az adóösszeg 1876. évben nagy emelkedése első­sorban az 1875-ben újonnan behozott adóknak tulajdonítandó. 1878-ban föltűnik, hogy az adófelek számának emelke­désével a befizetett adóösszeg csökkenése esik össze. A­mi az eszközt­l­. adóvégrehajtásokat illeti, er­­ről következő adatok iajtanak fölvilágositást: Végrehajtást szenvedők Végrehajtott adó­száma : összeg: 1874- ben 26.758 2.9 is,947. — frt 1875- ben 21. 41 2.'z8'<,6j;9.58 ,, 1876- ban 38.43! 8.513,002.35 1877- ben 5 • 529 4 099O0J.87 „ 1878- ban 75.093 5.039,821.58 „ Ha a fenteb­b számok az adófizetők számának emelkedését mutatják, u­.y ■ most felsor­oltak még na­gyobb emelkedést umtatunk a vég-el-aj­ást s/.e védők számában. Mig ugtani­ 1874-ben minden 5-ik mlóc-ilyén i után jutott csal. egy­­évrel a tást -zemedö. su'd­e 1878- ban már minden sí'/, után! — Es husitul'' erejuiányt találunk a szenvedőlegi-Nsé vált sitóesszegeki­él; 1874- ben minden 2'13 Ima jutott egy végrebejt­s matt behaj­tandó forint. IsT.- ban már minden i­s írt­a egy. Az adó m­ések száma üst : 1875 Imii 219846, 1877-ben 314,107 1876-'an 2*'8,773, 1878 b­i.ii 256,972. 1874-ben 137,429 6.607,824 írt — kr. 1875- ben 137,191 6.209,427 „ 67'­, „ 1876- ban 141,175 8.308,043 „ 64 „ 1887-ben 172,729 8.370,504 „ 98 „ 1878-ban 188,266 8.290,593 „ 67% kr. fóég egy sió a Várady Gábor féle ügyhöz. P­o­z­s­o­n­y, jun. 29. T. szerkesztő úr! Engedje hozzászólnom e roppant kellemetlen ügyhöz, mert itt nem Vá­­rady úr, de a haza becsülete forog kérdésben. Éppen a Sonnenberg per tárgyalása alatt jártam Bécsben, és mit mondanak ott általáno­san a Várady ügyre nézve? „Oly országgyű­­lésben, hol közel száz­ képviselőnek le van fog­lalva a napidíja, minden lehetséges.“ Nem kell-e pirulnunk ilyek hallattára ? Ha nem is áll száz képviselőről, sajnálattal mégis áll sokról. A bécsi birodalmi­ tanács hat évi gyülése­­zése alatt csupán egy díjlefoglaltatási eset for­kok gyönge testalkata, a testi erő teljes hiá­nya. Bár­milyen természeti erővel bírnak is eredetileg, kezdettől fogva fölemészti azt a rosz táp, az iszákosság, az erőmegfeszítés s a dő­zsölés és böjt folytonos váltakozása, melyet a görög egyház törvényei parancsolnak. Átlagos élettartamuk alig félannyit tesz ki, mint nyu­gati Európában. A hatvan millió főnyi Oroszor­szág testileg ép férfiainak számát aligha meg nem haladja Franciaország negyvennyolc millió lakója. Míg Belgiumban 518, Angliában 548 hatvan—hetven éves ember jut ezerre, Oroszor­szágban 265-re apad le ezeknek száma. Meg­figyeltem az orosz testi erejét minden lehető módon s minden éghajlat alatt, Niementől az Ural-hegységig, északtól le egész délig, részt­­vettem kedvenc sportjában, ismételve összemér­tem erőmet az ő erejével, de ama tapasztalásra jutottam, hogy az orosz, bár szenvedőleges ké­pessége majdnem a lehetetlenséggel határos, átlag véve csak félannyi izomerővel bír, mint pl. az angol vagy a német. Bizonyítja ezt ama körülmény is, hogy 1868-ban a sorozás alkalmával nyolcvannégyezer hadköteles közül nem kevesebb mint negyven­négyezret kellett visszautasítani betegség vagy egyéb testi fogyatkozás miatt, eltekintve azok­tól, kiknek termete nem ütötte meg a megkí­vánt mértéket. Mindekkorig azonban nagy volt a fölhor­dott ételek kelendősége Egymásután ürülnek a tálak s a fogak tevékenységének végeztével kezdetét veszi a nyelvek működése. A társal­gás először helyi ügyekről foly; elmondják, hogy az utolsó télen mennyire elszaporodtak a farkasok s mi­t pompásan ütött ki a tatárka­aratás , megvitatjuk, milyen idős lehet Ci­ipoff gabonakereskedő, ki épen harmadizben nősülni készül, és hogy Nikitin Feodor legöregebb fiát viszik a katonasághoz, hogy nemsokára vá­l­­tozni fog az időjárás s igaz-e a hir, hogy a cár vasutat építtet nekik. Nemsokára fölemlíti házigazdám, hogy én megtettem a két utat, melynél nagyobbat nem ismer a másik — Kievbe és Jeruzsálembe, s mindnyájan azonnal kérdésekkel halmoznak el, mert ők soha sem látták s nem is fogják látni azt a két várost soha. Leirom nekik a soktornyú Stambul bar­bár pompáját, a szigettenger összetört nyak­­ékét szétszórt gyöngyeivel, a laborok élettelen nagyszerűségét, a Suez-csatorna borzalmas ma­­­gányát és az óriási sziklasáncokat, melyek körülfalazzák Arábia kietlen partjait, a haragos tenger fölött dacosan függő Jaffát, a holttenger sir­ szépségét és a moabi sivatag vid magá­nyát, a császári Damaskust szegélyező számta­lan narancsliget balzsamos árnyékát, végül ma­gát a szent várost szürke falaival és szomszé­dos hegyeivel. Élvezet szemlélni, a kemény arcok mikép ragyognak gyermeki örömben, a durva alakok mikép hajolnak előre feszült kíváncsisággal. A derék, együgyű, mesterkéletlen emberek talán most hallanak először beszélni a világról; sza­badságukból eddig csak azt a hasznot húzták, hogy tudtára jöttek gyámoltalanságuknak. A szegény másik reménytelen pusztának tekint mindent, mi foglalkozása és szükséglete körén kívül esik. Saját hazája ép oly idegen előtte mint Közép-Afrika sivatagjai. Moszkva és Szent­pétervár puszta nevek a másik előtt, melyek egy bizonytalan magasztosság homályos sejtel­mét keltik föl benne elérhetlen messzeségben. A­mi azonban szent Oroszország határain kívül­­ fekszik, arra ugyanazon rejtélyes borzadálylyal gondol, melylyel görögök és rómaiak a Herku­les oszlopain túl hullámzó ismeretlen tengerre gondoltak. Egyszóval a nyugati civilizáció ha­tása eddig csak a nagy birodalom felszínét érinté, a nagyobb többség mit sem tud még róla. Midőn öt hóval azelőtt a jerichói síkság szélén állva ama fekete zátonyokat szemléltem, me­lyekben a Jordán a Holttenger mozdulatlan kristályába ömlik, a két nagy európai népcsa­­­lád teljes jelképét képzelem magam előtt. A germán faj tettereje hatalmas folyam gyanánt hömpölyög tova, élénken, talán rohamosan, há­ború és forradalom által elhomályosítva, de min­dig termékenyítve és haladást tanúsítva. A szláv világ ott tesped mint hullámtalan tenger, kö­rülzárva minden oldalról, nagy terjedelemmel s szép részletekkel bir, de tunya és haszonta­lan mint egy elásott kincs. Hogy mindkettő teljesíthesse hivatását, vegyülnie kell egymással, s át kell hatniok egymást. E fúziónak azonban­­ nem érkezett még el az ideje. — Arábiában is hitetlenek laknak ? —­­ Kérdi Pe­troff,midőn szünetet tartok elbeszélé­­­­semben. PESTI HÍRLAP o­ dult elő, egy stagerhoni képviselőnél, aki oly lejtőn volt már akkor, hogy le kelle köszönnie, és rövid idővel később a gráci fenyítő-törvény­szék előtt állott, el is ítélték annak dacára, hogy az „uralkodó pártnak“ tagja volt, megvá­lasztatását Kaiserfeld és Beckbauer protegálták annak idejében, és mérvadó uraknak nagy szol­gálatokat tett. Mindebből az következik, hogy az ország re­putációja is megkívánja, hogy ez ügyet ne „tus­solják“ el — minden magyar embernek jogában van remélni, hogy a Madame Hahn, Spitzéder Adél, Ottlet van Mods és Kohen idők régen mögöttünk vannak. Legszerencsétlenebb politika pedig minden esetre az volna, ha ez üggyel azt tennék, amit a német úgymond: „Lassen wir Gras darüber wachsen/' * * A tiszaszabályozás és a szegedi válság. — Herrich Károly értekezése. — (Sz. K.) Midőn Stefanovics lovag röpirata a tiszaszabályozásról megjelent, akkor Magyar­­országon igen kevés figyelemre méltatták, el­olvasta néhány szakértő, de a közönség nem vett tudomást róla. Szeged veszedelme azonban megmentette a feledés örvénytől a lovag úr néhány oldalra terjedő könyvétől, s most mindenki arról beszél, és különösen a szegediek nagyra vannak azzal. Pedig egy borzasztó terv, eszme vagy mi­csoda képezi annak alapját, melyről igen helyes iróniával jegyzi meg Herrich Károly miniszteri tanácsos ura „Tiszaszabályozás és a szegedi válság“ c. röpiratában: „Mi ott vagyunk, hogy még ezen tervnek is vannak meleg pár­tolói és felelevenítő­i.“ A­hol a technikai műveltség oly alacsony­­ fokon áll, mint nálunk, ott nem lehet csodál­­kozni az ily tünemények felett, sőt ellenkezőleg természetesnek kell találnunk, ha épen a legir­­racionálisabb ötletek találnak tetszésre és álta­lános népszerűségre. A legújabb tiszavölgyi katasztrófák hosszú láncolata is egy újabb bizonyítékot szolgálta­tott ezen állításunkhoz. Szeged elpusztult! A sajtó s a közvéle­mény nagy része kész volt ítéletével, hogy a szabályozási rendszer hibás, ez az oka a bajnak;­­ épen azért medencerendszerrel kell helyettesí­teni azt. „Angolokat és amerikaikat!“ c. cikkünkben már kifejezést adtunk ez irány­ban táplált nézetünknek; most Herrich minisz­teri tanácsos úr lép ki a síkra nevezett köny­vével, melyben szakértői tollal kel a rendszer védelmére, s bebizonyítja, hogy nem a rendszer­ben, hanem a kivitelben, a kivitelnél követett eljárásban, az érdekeltségek magatartásában ke­resendő a baj forrása. Valóban örülünk, hogy l­apunk 166. számában közölt vezércikk nézetei annyira meg­egyeznek a Herrich úr által kifejtett elvekkel. Már valóban ideje lenne, hogy az érdekeltségek garázdálkodásának vége szakadjon, s erélyes központi vezetés alá kerüljön a munkálat. Herrich úr számítva arra, hogy mindenki be fogja látni azon rendkívüli nehézségeket, melyek ezen oldalról gördíttetnek a­­szabályozás sikerülése elé, nem is tagadja, hogy hibák tör­téntek a szabályozásnál, s épen ez árulja el, hogy nem pártember, hanem szakértő írta a könyvet. Örülünk, hogy Herrich úr rászánta magát, miszerint nyilvánosság elé lépjen érveivel; be kell ismernünk, hogy nincs ember az országban aki kompetensebb lenne ez ügyben, mint épen azon férfiú, ki 17 éven át volt vezérmérnöke az óriási munkálatnak. S a dolgozat csakugyan nagyérdekű , meg­lepő részletességgel adja elő a szabályozás tör­ténetét, az eszme keletkezésétől egész a mai na­pig. Ecseteli mindazon fázisokat, melyeken az átment, elmondja Paleocapánál való látogatása benyomásait, s az elhunyt szárd közlekedésügyi miniszter nyilatkoztait, melyek különös érdek­kel és fontossággal bírnak. Szóval nem egy oly adatot találunk e lapokon, melyek elkerülhetle­­nül szükségessé teszik azok elolvasását nemcsak minden szakember, de a nagyközönség részére is, ha tájékozódni akar e nagy fontosságú ügyben. Nem lehet kívánni, hogy hírlapi cikkben technikai véleményt adjunk egy folyamszabályo­zásról , de annyit kijelenteni kötelességünk, hogy távolról sem szabad mindazért a szabályozásra hárítani a felelősséget, ami az utóbbi években a Tisza völgyében történt, mert a rendkívüli csa­­padékgazdagságból keletkező vízbőség csakugyan nem jelentéktelen szerepet játszott azok előidé­zésében ; kötelességünk konstatálni, hogy Her­rich úrral együtt a legnagyobb mérvben tájéko­zatlanoknak kell tartanunk azokat, kik annyira mennek elkeseredésükben és elfogultságukban, hogy a tiszavölgy 1840 előtti állapotát kívánják viszsza a mostani helyett. Fontolják meg ezek azt, amit Herrich úr röpiratának 29. lapján mond, hogy t. i. az ár­­mentesitett 1.900,000 holdnak ma is csak 570-a van elöntve, 1.802,000 hold tehát döntetlen ter­mőföld az idén is. 1879. julius 1. “A miTIKái SZEMLE. Konstantinápolyban napirenden vannak a lázitó falragaszok. A „Times“ ma érkezett szá­ma közöl egyet közülök, mely így hangzik : „Két év óta imádkoztunk a mindenható Istenhez és az ő prófétájához, hogy könyörüljenek helyzet­ünkön. Két év óta imádkoztunk teremtőnkhöz, hogy vezérelje uralkodónkat azon után, mely hit alattvalóira nézve üdvös volna, de imáink , sikertelenek maradtak, mert helyzetünk napról-napra rosszabbra vált és most uralko­dónkhoz kell fordulnunk, kit a nemzet ültetett trónjára

Next