Pesti Hírlap, 1879. július (1. évfolyam, 179-209. szám)
1879-07-01 / 179. szám
ö zül itt csak Aradváros hazafias szellemű polgárságának támogatása szolgálhat, amennyiben ki csak teheti, egy-egy kis szerény szállás nyújtásával a nagyfontosságú cél eléréséhez hozzájárul. Végül megemlítjük még, hogy ily tömeges részvét mellett e pattanfolyam az államnak 25 ezer írtjába kerül. Boszniának a közös vámterületbe való bekeblezésénél követendő vámkezelés megállapítása tárgyában az osztrák-magyar vámkonferencia annak idejében kiküldött albizottsága ma kezdte meg tanácskozását Bécsben. Adóbevételek és adóbehajtások 1874-től 1878-ig. Az alább következő táblában közöljük az adópénztárra és adóbehajtásra vonatkozó fontosabb adatokat. Ez adatokat az előbbi évek adataival kiegészítve, a következő képet nyerjük : Az adófelek száma és a befizetett adóösszeg tett: úgy az adófelek számában, mint a befizetett adóösszegekben jelentékeny emelkedést tapasztalunk s az adóösszeg 1876. évben nagy emelkedése elsősorban az 1875-ben újonnan behozott adóknak tulajdonítandó. 1878-ban föltűnik, hogy az adófelek számának emelkedésével a befizetett adóösszeg csökkenése esik össze. Ami az eszköztl. adóvégrehajtásokat illeti, erről következő adatok iajtanak fölvilágositást: Végrehajtást szenvedők Végrehajtott adószáma : összeg: 1874- ben 26.758 2.9 is,947. — frt 1875- ben 21. 41 2.'z8'<,6j;9.58 ,, 1876- ban 38.43! 8.513,002.35 1877- ben 5 • 529 4 099O0J.87 „ 1878- ban 75.093 5.039,821.58 „ Ha a fentebb számok az adófizetők számának emelkedését mutatják, u.y ■ most felsoroltak még nagyobb emelkedést umtatunk a vég-el-ajást s/.e védők számában. Mig ugtani 1874-ben minden 5-ik mlóc-ilyén i után jutott csal. egyévrel a tást -zemedö. su'de 1878- ban már minden sí'/, után! — Es husitul'' erejuiányt találunk a szenvedőlegi-Nsé vált sitóesszegekiél; 1874- ben minden 2'13 Ima jutott egy végrebejts matt behajtandó forint. IsT.- ban már minden is írta egy. Az adó mések száma üst : 1875 Imii 219846, 1877-ben 314,107 1876-'an 2*'8,773, 1878 bi.ii 256,972. 1874-ben 137,429 6.607,824 írt — kr. 1875- ben 137,191 6.209,427 „ 67', „ 1876- ban 141,175 8.308,043 „ 64 „ 1887-ben 172,729 8.370,504 „ 98 „ 1878-ban 188,266 8.290,593 „ 67% kr. fóég egy sió a Várady Gábor féle ügyhöz. Pozsony, jun. 29. T. szerkesztő úr! Engedje hozzászólnom e roppant kellemetlen ügyhöz, mert itt nem Várady úr, de a haza becsülete forog kérdésben. Éppen a Sonnenberg per tárgyalása alatt jártam Bécsben, és mit mondanak ott általánosan a Várady ügyre nézve? „Oly országgyűlésben, hol közel száz képviselőnek le van foglalva a napidíja, minden lehetséges.“ Nem kell-e pirulnunk ilyek hallattára ? Ha nem is áll száz képviselőről, sajnálattal mégis áll sokról. A bécsi birodalmi tanács hat évi gyülésezése alatt csupán egy díjlefoglaltatási eset forkok gyönge testalkata, a testi erő teljes hiánya. Bármilyen természeti erővel bírnak is eredetileg, kezdettől fogva fölemészti azt a rosz táp, az iszákosság, az erőmegfeszítés s a dőzsölés és böjt folytonos váltakozása, melyet a görög egyház törvényei parancsolnak. Átlagos élettartamuk alig félannyit tesz ki, mint nyugati Európában. A hatvan millió főnyi Oroszország testileg ép férfiainak számát aligha meg nem haladja Franciaország negyvennyolc millió lakója. Míg Belgiumban 518, Angliában 548 hatvan—hetven éves ember jut ezerre, Oroszországban 265-re apad le ezeknek száma. Megfigyeltem az orosz testi erejét minden lehető módon s minden éghajlat alatt, Niementől az Ural-hegységig, északtól le egész délig, résztvettem kedvenc sportjában, ismételve összemértem erőmet az ő erejével, de ama tapasztalásra jutottam, hogy az orosz, bár szenvedőleges képessége majdnem a lehetetlenséggel határos, átlag véve csak félannyi izomerővel bír, mint pl. az angol vagy a német. Bizonyítja ezt ama körülmény is, hogy 1868-ban a sorozás alkalmával nyolcvannégyezer hadköteles közül nem kevesebb mint negyvennégyezret kellett visszautasítani betegség vagy egyéb testi fogyatkozás miatt, eltekintve azoktól, kiknek termete nem ütötte meg a megkívánt mértéket. Mindekkorig azonban nagy volt a fölhordott ételek kelendősége Egymásután ürülnek a tálak s a fogak tevékenységének végeztével kezdetét veszi a nyelvek működése. A társalgás először helyi ügyekről foly; elmondják, hogy az utolsó télen mennyire elszaporodtak a farkasok s mit pompásan ütött ki a tatárkaaratás , megvitatjuk, milyen idős lehet Ciipoff gabonakereskedő, ki épen harmadizben nősülni készül, és hogy Nikitin Feodor legöregebb fiát viszik a katonasághoz, hogy nemsokára változni fog az időjárás s igaz-e a hir, hogy a cár vasutat építtet nekik. Nemsokára fölemlíti házigazdám, hogy én megtettem a két utat, melynél nagyobbat nem ismer a másik — Kievbe és Jeruzsálembe, s mindnyájan azonnal kérdésekkel halmoznak el, mert ők soha sem látták s nem is fogják látni azt a két várost soha. Leirom nekik a soktornyú Stambul barbár pompáját, a szigettenger összetört nyakékét szétszórt gyöngyeivel, a laborok élettelen nagyszerűségét, a Suez-csatorna borzalmas magányát és az óriási sziklasáncokat, melyek körülfalazzák Arábia kietlen partjait, a haragos tenger fölött dacosan függő Jaffát, a holttenger sir szépségét és a moabi sivatag vid magányát, a császári Damaskust szegélyező számtalan narancsliget balzsamos árnyékát, végül magát a szent várost szürke falaival és szomszédos hegyeivel. Élvezet szemlélni, a kemény arcok mikép ragyognak gyermeki örömben, a durva alakok mikép hajolnak előre feszült kíváncsisággal. A derék, együgyű, mesterkéletlen emberek talán most hallanak először beszélni a világról; szabadságukból eddig csak azt a hasznot húzták, hogy tudtára jöttek gyámoltalanságuknak. A szegény másik reménytelen pusztának tekint mindent, mi foglalkozása és szükséglete körén kívül esik. Saját hazája ép oly idegen előtte mint Közép-Afrika sivatagjai. Moszkva és Szentpétervár puszta nevek a másik előtt, melyek egy bizonytalan magasztosság homályos sejtelmét keltik föl benne elérhetlen messzeségben. Ami azonban szent Oroszország határain kívül fekszik, arra ugyanazon rejtélyes borzadálylyal gondol, melylyel görögök és rómaiak a Herkules oszlopain túl hullámzó ismeretlen tengerre gondoltak. Egyszóval a nyugati civilizáció hatása eddig csak a nagy birodalom felszínét érinté, a nagyobb többség mit sem tud még róla. Midőn öt hóval azelőtt a jerichói síkság szélén állva ama fekete zátonyokat szemléltem, melyekben a Jordán a Holttenger mozdulatlan kristályába ömlik, a két nagy európai népcsalád teljes jelképét képzelem magam előtt. A germán faj tettereje hatalmas folyam gyanánt hömpölyög tova, élénken, talán rohamosan, háború és forradalom által elhomályosítva, de mindig termékenyítve és haladást tanúsítva. A szláv világ ott tesped mint hullámtalan tenger, körülzárva minden oldalról, nagy terjedelemmel s szép részletekkel bir, de tunya és haszontalan mint egy elásott kincs. Hogy mindkettő teljesíthesse hivatását, vegyülnie kell egymással, s át kell hatniok egymást. E fúziónak azonban nem érkezett még el az ideje. — Arábiában is hitetlenek laknak ? — Kérdi Petroff,midőn szünetet tartok elbeszélésemben. PESTI HÍRLAP o dult elő, egy stagerhoni képviselőnél, aki oly lejtőn volt már akkor, hogy le kelle köszönnie, és rövid idővel később a gráci fenyítő-törvényszék előtt állott, el is ítélték annak dacára, hogy az „uralkodó pártnak“ tagja volt, megválasztatását Kaiserfeld és Beckbauer protegálták annak idejében, és mérvadó uraknak nagy szolgálatokat tett. Mindebből az következik, hogy az ország reputációja is megkívánja, hogy ez ügyet ne „tussolják“ el — minden magyar embernek jogában van remélni, hogy a Madame Hahn, Spitzéder Adél, Ottlet van Mods és Kohen idők régen mögöttünk vannak. Legszerencsétlenebb politika pedig minden esetre az volna, ha ez üggyel azt tennék, amit a német úgymond: „Lassen wir Gras darüber wachsen/' * * A tiszaszabályozás és a szegedi válság. — Herrich Károly értekezése. — (Sz. K.) Midőn Stefanovics lovag röpirata a tiszaszabályozásról megjelent, akkor Magyarországon igen kevés figyelemre méltatták, elolvasta néhány szakértő, de a közönség nem vett tudomást róla. Szeged veszedelme azonban megmentette a feledés örvénytől a lovag úr néhány oldalra terjedő könyvétől, s most mindenki arról beszél, és különösen a szegediek nagyra vannak azzal. Pedig egy borzasztó terv, eszme vagy micsoda képezi annak alapját, melyről igen helyes iróniával jegyzi meg Herrich Károly miniszteri tanácsos ura „Tiszaszabályozás és a szegedi válság“ c. röpiratában: „Mi ott vagyunk, hogy még ezen tervnek is vannak meleg pártolói és felelevenítői.“ Ahol a technikai műveltség oly alacsony fokon áll, mint nálunk, ott nem lehet csodálkozni az ily tünemények felett, sőt ellenkezőleg természetesnek kell találnunk, ha épen a legirracionálisabb ötletek találnak tetszésre és általános népszerűségre. A legújabb tiszavölgyi katasztrófák hosszú láncolata is egy újabb bizonyítékot szolgáltatott ezen állításunkhoz. Szeged elpusztult! A sajtó s a közvélemény nagy része kész volt ítéletével, hogy a szabályozási rendszer hibás, ez az oka a bajnak; épen azért medencerendszerrel kell helyettesíteni azt. „Angolokat és amerikaikat!“ c. cikkünkben már kifejezést adtunk ez irányban táplált nézetünknek; most Herrich miniszteri tanácsos úr lép ki a síkra nevezett könyvével, melyben szakértői tollal kel a rendszer védelmére, s bebizonyítja, hogy nem a rendszerben, hanem a kivitelben, a kivitelnél követett eljárásban, az érdekeltségek magatartásában keresendő a baj forrása. Valóban örülünk, hogy lapunk 166. számában közölt vezércikk nézetei annyira megegyeznek a Herrich úr által kifejtett elvekkel. Már valóban ideje lenne, hogy az érdekeltségek garázdálkodásának vége szakadjon, s erélyes központi vezetés alá kerüljön a munkálat. Herrich úr számítva arra, hogy mindenki be fogja látni azon rendkívüli nehézségeket, melyek ezen oldalról gördíttetnek aszabályozás sikerülése elé, nem is tagadja, hogy hibák történtek a szabályozásnál, s épen ez árulja el, hogy nem pártember, hanem szakértő írta a könyvet. Örülünk, hogy Herrich úr rászánta magát, miszerint nyilvánosság elé lépjen érveivel; be kell ismernünk, hogy nincs ember az országban aki kompetensebb lenne ez ügyben, mint épen azon férfiú, ki 17 éven át volt vezérmérnöke az óriási munkálatnak. S a dolgozat csakugyan nagyérdekű , meglepő részletességgel adja elő a szabályozás történetét, az eszme keletkezésétől egész a mai napig. Ecseteli mindazon fázisokat, melyeken az átment, elmondja Paleocapánál való látogatása benyomásait, s az elhunyt szárd közlekedésügyi miniszter nyilatkoztait, melyek különös érdekkel és fontossággal bírnak. Szóval nem egy oly adatot találunk e lapokon, melyek elkerülhetlenül szükségessé teszik azok elolvasását nemcsak minden szakember, de a nagyközönség részére is, ha tájékozódni akar e nagy fontosságú ügyben. Nem lehet kívánni, hogy hírlapi cikkben technikai véleményt adjunk egy folyamszabályozásról , de annyit kijelenteni kötelességünk, hogy távolról sem szabad mindazért a szabályozásra hárítani a felelősséget, ami az utóbbi években a Tisza völgyében történt, mert a rendkívüli csapadékgazdagságból keletkező vízbőség csakugyan nem jelentéktelen szerepet játszott azok előidézésében ; kötelességünk konstatálni, hogy Herrich úrral együtt a legnagyobb mérvben tájékozatlanoknak kell tartanunk azokat, kik annyira mennek elkeseredésükben és elfogultságukban, hogy a tiszavölgy 1840 előtti állapotát kívánják viszsza a mostani helyett. Fontolják meg ezek azt, amit Herrich úr röpiratának 29. lapján mond, hogy t. i. az ármentesitett 1.900,000 holdnak ma is csak 570-a van elöntve, 1.802,000 hold tehát döntetlen termőföld az idén is. 1879. julius 1. “A miTIKái SZEMLE. Konstantinápolyban napirenden vannak a lázitó falragaszok. A „Times“ ma érkezett száma közöl egyet közülök, mely így hangzik : „Két év óta imádkoztunk a mindenható Istenhez és az ő prófétájához, hogy könyörüljenek helyzetünkön. Két év óta imádkoztunk teremtőnkhöz, hogy vezérelje uralkodónkat azon után, mely hit alattvalóira nézve üdvös volna, de imáink , sikertelenek maradtak, mert helyzetünk napról-napra rosszabbra vált és most uralkodónkhoz kell fordulnunk, kit a nemzet ültetett trónjára