Pesti Hírlap, 1880. április (2. évfolyam, 90-119. szám)

1880-04-22 / 111. szám

­ A szerb egyházi kongresszusról azt újsá­golta a jól értesültségéről ismeretes „Budap. C.“, hogy az idén nem ül össze, mivel a kongresszusi bizottság nem készült ki az előmunkálatokkal. Ezzel szemben a „P. Ll.“-ot arról értesítik, hog­y a bizottság már legkö­zelebbi ülésén teljesen be fogja fejezni előmunkálatait s így mi sem gátolja a kongresszus összeillését. A ki­rálybiztos az utolsó ülésszak berekesztésekor különben, is kijelentette, hogy a kormánynak semmi kifogása sem lehet az ellen, hogy a kongresszus az idén folytassa ta­valy megszakított tárgyalásait. A képviselőház közoktatási bizottsága mai ülésében megállapíttatott a bizottság munkarendje, mely szerint a jövő hétfőn fölvétetik első­sorban, mint sürgős tárgy a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról szóló tvjavaslat. Bosznia és Hercegovina közigazgatási ügyei­nek elintézésére külön osztályt fog rendszeresíteni a közös kormány. E terv megállapításával most foglalko­zik a közös minisztérium. Az illető osztály az iskolai, egyházi, igazságszolgáltatási, pénzügyi és közigazgatási teendőket fogja végezni. Ez állomások betöltésében ki­váló tekintetben fogja részesíteni a kormány a felosz­latandó határőrvidék tisztviselőit. A m­isrmarosi ügyvédi kamara bajainak megvizsgálására a kormány a mármarosi törvényszék elnökét küldte ki. A „P. Lt.“ mai számában erélyesen fölszólal ezen rendszabály ellen, mivel ily módon a bírák nagyon ferde helyzetbe jönnek az ügyvédekkel szemben. Nevezett laptársunk igen helyesen megkí­vánja a kormánytól, hogy jövőre jobban méltányolja az igazságszolgáltatás és a közigazgatás között levő vá­laszfalat. A képviselőházban az igazságügyi költség­­vetéshez még a következők fognak hozzászólni: Juhász, Lukács Béla, Scitovszky János, Karuch, Eötvös Károly, Mandel Pál, Gyurgyik Gyula, Bokrosa Elek, Vidlickay József, Miklós István,­­Mder Károly, Simonyi Ernő, Hodossy Imre, Almássy Sándor, Szalay Imre. A védtörvény módositásáról készült javas­lat főbb pontjai az „E-r“ szerint a következők : a hon­védséghez jutott egy éves önkénytességre jogosított egyének, a honvédségnél is mint önkénytesek egy évet szolgált­ak ; az önkén­­tesen jelentkező hadapródok a hadseregből a honvédségbe átléphetnek; az orvos-ön­­kénytesek egész 27 évekig halaszthatják a szolgálatot ; a hadi­tengerészek tényleges szolgálati ideje négy év ; a tartalékban csak öt évig szolgálnak; a sorozásnak március elejétől április végéig meg kell történnie. A póttartalékba besorozottak állandóan a póttar­talék tagjai lesznek és nem sorozhatók be a rendes had­seregbe, végre, a gymnásiumokon és reáliskolákon kí-­vü­l más szakiskolák végzett növendékei is képesittetni fognak az egyéves önkénytességre. Pauler ő exolája. (Karc a tisztelt házból.) Szinte elérzékenyedtünk tegnap, hogy a „szép“ Emmer Kornél kegyeletes húrokat pengetett a Veszter által megtámadott jó öreg Pauler védelmére. Eszünkbe jutott az egyetemi élet, a jogászkorszak arany ideje, a­kkor a mostani ifjabb honatya-nemzedék a mostani mi­niszter tanszékét körülrajozta, lelki szomjjal csüngött kiki az öreg Panier előadásán, hogy tudvágyát c­silla­dára virradóra Kád Jakab, Borocs István, Kar­dos Mihály és Máthé, Báthmonostori Lászlónak garai ménesét megszakították s nem kevesebb, mint harminc darab lovát hajtották el. A szen­vedett kárt hevenyében két törvényes vizsgálat is igazolta, de hogy meg is térült volna, arról nincs emlékezet. Hogy történt, hogy nem ? azt ma már ki tudná megmondani, elég az hozzá, hogy a következő évben, 1393-dik évi szent György napja táján, ugyanaz a Ráthmonostori, máskép Tőtős László — talán maga kárpótlása végett — Arany nevű falujában letartóztatja Dersfi Márton kalocsai castellanusnak urához siető Német Péter nevű szolgáját s erőhatalom­mal elvesz tőle egy szijhátu fakó (Zyubatowzo coloris) és egy szög (zugh) lovat. Amaz 200, emez 40 forintot ért. A szolgát is aligha el nem tette láb aló­, mert annak hollétét még akkor sem tudták, midőn azon évi Péter Pál­­ napja után harmadnapra a káros Dersfi Márton Tőtős Lászlóval a pécsváradi konvent előtt 500 fo­rintban barátságosan kiegyezett, mely összegnek felét Jakab napra, felét pedig szent Mihály nap­ra tartozott lefizetni. Tőtős László aligha felejtette még el a szijhátu fakó árát, midőn István nevű csikósa hirü­l adhatta, hogy katymári méneséből egy ló, talán épen ez a fakó hiányzott, de már megke­rült. Legalább föl lehet róla tenni, hogy benne is megvolt a magyar csikósok ama nyomozó ügyessége, mely a serendippói király fiaiéval vetekszik. Rájött a nyomára s meg is találta pi­sa, vele fogalmait tisztázza, világnézetét s emelje , értékeit a modern jogélet vívmányai iránt fogékonyakká tegye. Ezek a fiatal törvényhozók, kodifikátorok, neves ügyvédek, egyetemi tanárok, jogtudorok, szónokok és publicisták mind az öreg Pauler nevelései. Hitték-e váj­jon ők, hitte volna-e maga Pauler akkor, hogy ez ifjú­ság fogja az öreget, a tanítványok a mestert a parla­mentben évek múlva megleckéztetni ugyanazon kérdések felől, melyeket tőle tanultak ? így történt. A tanárból miniszter lett, a tanítvá­nyokból képviselők. Az elmélet hirdetőjéből a korona és törvényho­zás bizalma gyakorlati államférfiat formált s ő köteles­ségének tartá, hogy a hívást parancsnak, a bizalmat rendeletnek vegye, elbúcsúzott a tanszéktől, az elméle­tektől s ment a gyakorlati pályára, az államférfiak közé —­elment miniszternek. A tanítványok pedig, kik az ő „szigorlása“ révén tettek szert az ügyvédi oklevélre, azóta praktizáltak so­kat. Írtak, olvastak még többet, szert tettek nyilvános szereplésük által névre is, bizalomra is, s bejutottak a parlamentbe. Ott találkoztak hát ismét­ a tanár s tanít­ványai. Fiatal jogi kapacitásaink esetről esetre tartanak nagy szakszerű beszédeket, bírálják és elítélik a minisz­ter eljárását. Szemrehányásokat tesznek neki , hogy igazságügyünk vedlik a­nélkül, hogy új bőr nőne a régi helyébe, — a justicia rosz és drága, az adminisztráció kicsinyes és nehézkes, a kodifikáció rendszertelen s monstruozus. S mind­ennek persze ő exciája a miniszter az oka. A jó öreg csak elnézi, elhallgatja a fiatalokat és k­örül a lelke. Mikor a legkeserűbb vádakat sújtják hozzá, akkor boldog csak igazán, őszbe borult kis ba­jusza mosolyra áll keskeny ajkai fölött, szemeiből a jó­ság sugara fénylik ki s rávilágít a beszélő, ellenzéki tanítvány arcára. Ez nem a felelős miniszter, kit a tör­vényhozó feleletre van, de az öreg tanár, ki tanítványa előadásán gyönyörködik. Mintha ezt mondaná magában : „Látom, jól megtanulta amire, a mire ok­tattam és azóta sokat haladt. Nagyon helyes.“ Mondom, igen megható húrokat pengetett Emmer Kornél, mikor páthossz­al így szólt: „Képzelhető-e, hogy a mostani miniszter úrnak, ki egykor valamennyiünkben fejleszté a fogékonyságot a modern reformok iránt, ha­sonló érzékkel nem bírna vagy ezt elveszítette volna.“ És Pauler e szavakra láthatólag elkomolyodott. Homlo­kán egy redő jelent meg, mely a kedélyes, derült arcot egészen árnyba bob­tá. — Mintha mondaná : „Jaj, hát ha mégis igazuk van, hátha ez a sok ág hogy gyakor­lati pálya hátrányomra vált s az évek során hátha ha­nyatlottam !“ Ma két­ szónokot hallgatott végig, egy­ik(Dárdai) minden szó- és érvkészletét elővette, hogy a minisztert megvédje, de az a homlokvedő csak nem vonult el Panner arcáról. Mikor aztán felszólalt maga, nagy kíváncsisággal Altok (öltük) Miklós kun atyafinak a kezén, kit azután Tőtös László Bodrog vármegye alispáni széke elé idéztetett. A kiküldött bírák előtt Ist­ván csikós egyenesen Altok Miklósra fogadott s állította, hogy azt a lovat más nem lopta el. A vádolt kun csak azt mondta, hogy a lovat a vásáron vette, de nem tudja kitől és hogy mind­abban, a mivel őt a csikós kisebbíti, olyan ár­tatlan, mint a ma született gyermek. Erre kö­vetkezett az ítélet, mely akképen hangzott, hogy: a ló becsértékéhez képest a csikós tizedmagá­­val tartozik a ló fejére megesküdni, hogy azt az ő ura lovai közül lopták el s akkor a lo­vat visszakapja. Ugyancsak Altok Miklós is es­küdjék meg a ló fejére, de tizenkettedm­agával, hogy a ló ellopásában ártatlan és hogy azt vá­sáron, de nem tudja kitől vette. Az ítéletnek ez is, az is eleget tett s a kun atyafi ezzel ma­gát kitisztázta. Ott voltak e a lószerző kun ember tanúi az áldomásivásnál? — nem tudjuk. Ma olyan­kor a körömre kiivott üres poharat lefordítva szo­kás a kis mándli ólompitykéin végigcsörgetni. Ha csakugyan pénzt adott volna a lóért, azt a törvényes szokás értelmében azon kereshette, a­kitől a lovat vette. Minthogy föl mentetett, bizo­nyosnak tarthatjuk, hogy olyanok állhattak föl mellette, mert különben hihető,­ hogy Werbőczy előtt is csakúgy, mint utána, akasztófára jutott volna. A Tripartitum III. XXXIV. egyik régi magyar fordítása ugyanis így hangzik : „Hol pedig valamely orzott lovat, akar ökröt, vagy várunk, hogy könnyítve lelkén, elmondva igazságügyi politikájában a jogélet emelésére kitűzött reformtörek­véseit, el az utakat, melyeken halad öntudatosan, célt­a követőleg, — majd el fog oszlani az a­­redő is és visz­­szaülve helyére, mosolya majd ezt fogja mondani: „No­­ lássátok, nem hanyatlottam, vannak eszméim, melyeket­­ valósítni tudok és fogok.“ Vártunk nagyedórától mis­­ negyedóráig, de az igazságügyi politika programmja­­ mindegyre késett. Bevégezte a kis öreg, vissza is ült­­ helyére, mosolygott is hozzá, — de a vezéreszmék, mi­­t két tőle vártunk, az államférfit! szavai csak piám casa­­deriumok maradtak. Pauler homlokán nem volt többé ott az önvád rédője, látszott lényén, hogy­ mégis meg van magával elégedve. Beszéde polémia volt azok ellen, kik az igazság­ügyi adminisztrációt megtámadták s java része azt bizo­­nyitá, hogy a bíróságok kimutatásai csak akkor tesznek oly hat vörös ivet, milyent Veszter tegnap a la Lepo­rello bemutatott, ha levelenkint egymáshoz ragasztatnak, s a kis öreg homloka tegnap nem azért vonult ráncba, mert reformtörekvéseit, eszméit vonták kétségbe, de­mert azt álliták, hogy a polgári perek ügydarabjai ötvenöt könyvvezetésen esnek át, holott csak — tizen­ötön. Az öreg jogtudós a gyakorlati pályán csak oly pontos, lelkiismeretes férfiú akar maradni, a­milyen volt a tanszéken. Ott a szabatos definíciók, világos, lelkes előadás volt kötelessége­ — megtette. Itt a közigazga­tási gépezetet kell vezetnie, s e mellett reformokat is kellene végrehajtania, — nos ő pedáns itt is, figyelme kiterjed majd minden ürtydarabra, elvi szempontokat al­kalmaz az iktatósegéd kinevezésénél is. De a pontok kezelése a mostani törvénykezési gépezetnek kimeríti munkaerejét s elvonja őt a reformoktól, az új intézmé­nyek létesítésétől, az intézkedések kezdeményezésétől. Ezektől irtózni látszik, mert fél, hogy ezekkel foglal­kozva, amott történik hiba, s mig itt a tervezés halaszt­ható, ott a hiba pótolhatlan. Szegény öreg Pauler ! Élete javát a jogeszmék­nek szentelte s most eszmétlenséggel vádolják, mert ik­tatói számokkal töri veszti magát. Hagyja ott azt a miniszteri széket, ne babráljon tovább a,bureau-élet apró bajaival, kimerítő részleteivel, térjen vissza a katedrába és éljen továbbra kizáró­lag eszméinek, kövesse tudománya sugallatát, — több haszna lesz a hazának ebből. S akkor tanítványai is meglesznek vele megint elégedve. CSITT: egyéb lábas marhát az sereg küvül találnak, ha az kinél megtelik, annak megvételéről nyilván­való bizonyságot nem adhat; az fölperes minden­kor, annak megnyerésére magához hasonlókkal, harmadmagával esküszik. De ha ez az érv azt mondja, hogy szabad városon, avagy közhelyen, vagy hol vette, és szavatását nem adhatja, vagy gazdáját, vagy pedig egyéb emberét elő nem hozhatja (állathatja), mely az vételkort az ál­domásban, az szokás szerint, ivott volna, és sze­rencséltette volna: akasztófára méltónak ítéljék.“ Tudjuk, hogy az áldomás ivás ősi szo­kás. Már Béla király jegyzője említi a hon­foglalás idejéből — mint pogány szokást. Megmaradt és jogi jelentőségű szokássá vált a keresztyénség fölvétele után s a nép adás­­verés alkalmával ma is ilyennek tekinti. Okle­veleinkben a XIV. század elejétől kezdve talál­juk : aldamas, mercipotus, victimanév alatt. Ed­dig csupán szőlőeladásokról szerkesztett okle­velekben fordul elő, először Sátorallja-Ujhelyen, másodszor Beregszászban. Lábas jószág ela­dáskor Verbőczy említi először. Verbőczy után is csak szőlőeladási oklevelekben találj­un s ezen magyarul szerkesztett oklevelek szerint az áldomásirás többnyire Urkon vagy Urkom vagy Urkon pohárral történt, melynél? „felmu­tatója“ mondta az áldomást — s szükség ese­tében egyszersmind fő tanú volt az adás-vétel megtörténtére. Legelőször Hunfalvy Pálnak tűnt szemébe az akadémia birtokába került ilyen öt darab szerződésben, melyek 1596—1660 közt PESTI HÍRLAP, 1880. április 22. A tisztelt házból. A igazságügyi budget tárgyalása ma fokozódó ér­deklődés közt folytattatott.­­ Dárdai Sándor azon meggyőződésének ad lefe­jezést, hogy valamint nem lehet földmivelő államból iparűző államot csinálni, úgy nem lehet a jogügyi re­­f­formokat se felfújni és más államok jogügyeihez ido­­■­aítani. Nem helyes a mi jogállapotaink összehasonlítása ■ más államokéival, csak a 48 előtti állapotokkal tehetjük s ezt helyesen s akkor láthatjuk, mily óriásit halad-

Next