Pesti Hírlap, 1880. április (2. évfolyam, 90-119. szám)
1880-04-22 / 111. szám
A szerb egyházi kongresszusról azt újságolta a jól értesültségéről ismeretes „Budap. C.“, hogy az idén nem ül össze, mivel a kongresszusi bizottság nem készült ki az előmunkálatokkal. Ezzel szemben a „P. Ll.“-ot arról értesítik, hogy a bizottság már legközelebbi ülésén teljesen be fogja fejezni előmunkálatait s így mi sem gátolja a kongresszus összeillését. A királybiztos az utolsó ülésszak berekesztésekor különben, is kijelentette, hogy a kormánynak semmi kifogása sem lehet az ellen, hogy a kongresszus az idén folytassa tavaly megszakított tárgyalásait. A képviselőház közoktatási bizottsága mai ülésében megállapíttatott a bizottság munkarendje, mely szerint a jövő hétfőn fölvétetik elsősorban, mint sürgős tárgy a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról szóló tvjavaslat. Bosznia és Hercegovina közigazgatási ügyeinek elintézésére külön osztályt fog rendszeresíteni a közös kormány. E terv megállapításával most foglalkozik a közös minisztérium. Az illető osztály az iskolai, egyházi, igazságszolgáltatási, pénzügyi és közigazgatási teendőket fogja végezni. Ez állomások betöltésében kiváló tekintetben fogja részesíteni a kormány a feloszlatandó határőrvidék tisztviselőit. A misrmarosi ügyvédi kamara bajainak megvizsgálására a kormány a mármarosi törvényszék elnökét küldte ki. A „P. Lt.“ mai számában erélyesen fölszólal ezen rendszabály ellen, mivel ily módon a bírák nagyon ferde helyzetbe jönnek az ügyvédekkel szemben. Nevezett laptársunk igen helyesen megkívánja a kormánytól, hogy jövőre jobban méltányolja az igazságszolgáltatás és a közigazgatás között levő válaszfalat. A képviselőházban az igazságügyi költségvetéshez még a következők fognak hozzászólni: Juhász, Lukács Béla, Scitovszky János, Karuch, Eötvös Károly, Mandel Pál, Gyurgyik Gyula, Bokrosa Elek, Vidlickay József, Miklós István,Mder Károly, Simonyi Ernő, Hodossy Imre, Almássy Sándor, Szalay Imre. A védtörvény módositásáról készült javaslat főbb pontjai az „E-r“ szerint a következők : a honvédséghez jutott egy éves önkénytességre jogosított egyének, a honvédségnél is mint önkénytesek egy évet szolgáltak ; az önkéntesen jelentkező hadapródok a hadseregből a honvédségbe átléphetnek; az orvos-önkénytesek egész 27 évekig halaszthatják a szolgálatot ; a haditengerészek tényleges szolgálati ideje négy év ; a tartalékban csak öt évig szolgálnak; a sorozásnak március elejétől április végéig meg kell történnie. A póttartalékba besorozottak állandóan a póttartalék tagjai lesznek és nem sorozhatók be a rendes hadseregbe, végre, a gymnásiumokon és reáliskolákon kí-vül más szakiskolák végzett növendékei is képesittetni fognak az egyéves önkénytességre. Pauler ő exolája. (Karc a tisztelt házból.) Szinte elérzékenyedtünk tegnap, hogy a „szép“ Emmer Kornél kegyeletes húrokat pengetett a Veszter által megtámadott jó öreg Pauler védelmére. Eszünkbe jutott az egyetemi élet, a jogászkorszak arany ideje, akkor a mostani ifjabb honatya-nemzedék a mostani miniszter tanszékét körülrajozta, lelki szomjjal csüngött kiki az öreg Panier előadásán, hogy tudvágyát csilladára virradóra Kád Jakab, Borocs István, Kardos Mihály és Máthé, Báthmonostori Lászlónak garai ménesét megszakították s nem kevesebb, mint harminc darab lovát hajtották el. A szenvedett kárt hevenyében két törvényes vizsgálat is igazolta, de hogy meg is térült volna, arról nincs emlékezet. Hogy történt, hogy nem ? azt ma már ki tudná megmondani, elég az hozzá, hogy a következő évben, 1393-dik évi szent György napja táján, ugyanaz a Ráthmonostori, máskép Tőtős László — talán maga kárpótlása végett — Arany nevű falujában letartóztatja Dersfi Márton kalocsai castellanusnak urához siető Német Péter nevű szolgáját s erőhatalommal elvesz tőle egy szijhátu fakó (Zyubatowzo coloris) és egy szög (zugh) lovat. Amaz 200, emez 40 forintot ért. A szolgát is aligha el nem tette láb aló, mert annak hollétét még akkor sem tudták, midőn azon évi Péter Pál napja után harmadnapra a káros Dersfi Márton Tőtős Lászlóval a pécsváradi konvent előtt 500 forintban barátságosan kiegyezett, mely összegnek felét Jakab napra, felét pedig szent Mihály napra tartozott lefizetni. Tőtős László aligha felejtette még el a szijhátu fakó árát, midőn István nevű csikósa hirül adhatta, hogy katymári méneséből egy ló, talán épen ez a fakó hiányzott, de már megkerült. Legalább föl lehet róla tenni, hogy benne is megvolt a magyar csikósok ama nyomozó ügyessége, mely a serendippói király fiaiéval vetekszik. Rájött a nyomára s meg is találta pisa, vele fogalmait tisztázza, világnézetét s emelje , értékeit a modern jogélet vívmányai iránt fogékonyakká tegye. Ezek a fiatal törvényhozók, kodifikátorok, neves ügyvédek, egyetemi tanárok, jogtudorok, szónokok és publicisták mind az öreg Pauler nevelései. Hitték-e vájjon ők, hitte volna-e maga Pauler akkor, hogy ez ifjúság fogja az öreget, a tanítványok a mestert a parlamentben évek múlva megleckéztetni ugyanazon kérdések felől, melyeket tőle tanultak ? így történt. A tanárból miniszter lett, a tanítványokból képviselők. Az elmélet hirdetőjéből a korona és törvényhozás bizalma gyakorlati államférfiat formált s ő kötelességének tartá, hogy a hívást parancsnak, a bizalmat rendeletnek vegye, elbúcsúzott a tanszéktől, az elméletektől s ment a gyakorlati pályára, az államférfiak közé —elment miniszternek. A tanítványok pedig, kik az ő „szigorlása“ révén tettek szert az ügyvédi oklevélre, azóta praktizáltak sokat. Írtak, olvastak még többet, szert tettek nyilvános szereplésük által névre is, bizalomra is, s bejutottak a parlamentbe. Ott találkoztak hát ismét a tanár s tanítványai. Fiatal jogi kapacitásaink esetről esetre tartanak nagy szakszerű beszédeket, bírálják és elítélik a miniszter eljárását. Szemrehányásokat tesznek neki , hogy igazságügyünk vedlik anélkül, hogy új bőr nőne a régi helyébe, — a justicia rosz és drága, az adminisztráció kicsinyes és nehézkes, a kodifikáció rendszertelen s monstruozus. S mindennek persze ő exciája a miniszter az oka. A jó öreg csak elnézi, elhallgatja a fiatalokat és körül a lelke. Mikor a legkeserűbb vádakat sújtják hozzá, akkor boldog csak igazán, őszbe borult kis bajusza mosolyra áll keskeny ajkai fölött, szemeiből a jóság sugara fénylik ki s rávilágít a beszélő, ellenzéki tanítvány arcára. Ez nem a felelős miniszter, kit a törvényhozó feleletre van, de az öreg tanár, ki tanítványa előadásán gyönyörködik. Mintha ezt mondaná magában : „Látom, jól megtanulta amire, a mire oktattam és azóta sokat haladt. Nagyon helyes.“ Mondom, igen megható húrokat pengetett Emmer Kornél, mikor páthosszal így szólt: „Képzelhető-e, hogy a mostani miniszter úrnak, ki egykor valamennyiünkben fejleszté a fogékonyságot a modern reformok iránt, hasonló érzékkel nem bírna vagy ezt elveszítette volna.“ És Pauler e szavakra láthatólag elkomolyodott. Homlokán egy redő jelent meg, mely a kedélyes, derült arcot egészen árnyba bobtá. — Mintha mondaná : „Jaj, hát ha mégis igazuk van, hátha ez a sok ág hogy gyakorlati pálya hátrányomra vált s az évek során hátha hanyatlottam !“ Ma két szónokot hallgatott végig, egyik(Dárdai) minden szó- és érvkészletét elővette, hogy a minisztert megvédje, de az a homlokvedő csak nem vonult el Panner arcáról. Mikor aztán felszólalt maga, nagy kíváncsisággal Altok (öltük) Miklós kun atyafinak a kezén, kit azután Tőtös László Bodrog vármegye alispáni széke elé idéztetett. A kiküldött bírák előtt István csikós egyenesen Altok Miklósra fogadott s állította, hogy azt a lovat más nem lopta el. A vádolt kun csak azt mondta, hogy a lovat a vásáron vette, de nem tudja kitől és hogy mindabban, a mivel őt a csikós kisebbíti, olyan ártatlan, mint a ma született gyermek. Erre következett az ítélet, mely akképen hangzott, hogy: a ló becsértékéhez képest a csikós tizedmagával tartozik a ló fejére megesküdni, hogy azt az ő ura lovai közül lopták el s akkor a lovat visszakapja. Ugyancsak Altok Miklós is esküdjék meg a ló fejére, de tizenkettedmagával, hogy a ló ellopásában ártatlan és hogy azt vásáron, de nem tudja kitől vette. Az ítéletnek ez is, az is eleget tett s a kun atyafi ezzel magát kitisztázta. Ott voltak e a lószerző kun ember tanúi az áldomásivásnál? — nem tudjuk. Ma olyankor a körömre kiivott üres poharat lefordítva szokás a kis mándli ólompitykéin végigcsörgetni. Ha csakugyan pénzt adott volna a lóért, azt a törvényes szokás értelmében azon kereshette, akitől a lovat vette. Minthogy föl mentetett, bizonyosnak tarthatjuk, hogy olyanok állhattak föl mellette, mert különben hihető, hogy Werbőczy előtt is csakúgy, mint utána, akasztófára jutott volna. A Tripartitum III. XXXIV. egyik régi magyar fordítása ugyanis így hangzik : „Hol pedig valamely orzott lovat, akar ökröt, vagy várunk, hogy könnyítve lelkén, elmondva igazságügyi politikájában a jogélet emelésére kitűzött reformtörekvéseit, el az utakat, melyeken halad öntudatosan, célta követőleg, — majd el fog oszlani az aredő is és viszszaülve helyére, mosolya majd ezt fogja mondani: „No lássátok, nem hanyatlottam, vannak eszméim, melyeket valósítni tudok és fogok.“ Vártunk nagyedórától mis negyedóráig, de az igazságügyi politika programmja mindegyre késett. Bevégezte a kis öreg, vissza is ült helyére, mosolygott is hozzá, — de a vezéreszmék, mit két tőle vártunk, az államférfit! szavai csak piám casaderiumok maradtak. Pauler homlokán nem volt többé ott az önvád rédője, látszott lényén, hogy mégis meg van magával elégedve. Beszéde polémia volt azok ellen, kik az igazságügyi adminisztrációt megtámadták s java része azt bizonyitá, hogy a bíróságok kimutatásai csak akkor tesznek oly hat vörös ivet, milyent Veszter tegnap a la Leporello bemutatott, ha levelenkint egymáshoz ragasztatnak, s a kis öreg homloka tegnap nem azért vonult ráncba, mert reformtörekvéseit, eszméit vonták kétségbe, demert azt álliták, hogy a polgári perek ügydarabjai ötvenöt könyvvezetésen esnek át, holott csak — tizenötön. Az öreg jogtudós a gyakorlati pályán csak oly pontos, lelkiismeretes férfiú akar maradni, amilyen volt a tanszéken. Ott a szabatos definíciók, világos, lelkes előadás volt kötelessége — megtette. Itt a közigazgatási gépezetet kell vezetnie, s e mellett reformokat is kellene végrehajtania, — nos ő pedáns itt is, figyelme kiterjed majd minden ürtydarabra, elvi szempontokat alkalmaz az iktatósegéd kinevezésénél is. De a pontok kezelése a mostani törvénykezési gépezetnek kimeríti munkaerejét s elvonja őt a reformoktól, az új intézmények létesítésétől, az intézkedések kezdeményezésétől. Ezektől irtózni látszik, mert fél, hogy ezekkel foglalkozva, amott történik hiba, s mig itt a tervezés halasztható, ott a hiba pótolhatlan. Szegény öreg Pauler ! Élete javát a jogeszméknek szentelte s most eszmétlenséggel vádolják, mert iktatói számokkal töri veszti magát. Hagyja ott azt a miniszteri széket, ne babráljon tovább a,bureau-élet apró bajaival, kimerítő részleteivel, térjen vissza a katedrába és éljen továbbra kizárólag eszméinek, kövesse tudománya sugallatát, — több haszna lesz a hazának ebből. S akkor tanítványai is meglesznek vele megint elégedve. CSITT: egyéb lábas marhát az sereg küvül találnak, ha az kinél megtelik, annak megvételéről nyilvánvaló bizonyságot nem adhat; az fölperes mindenkor, annak megnyerésére magához hasonlókkal, harmadmagával esküszik. De ha ez az érv azt mondja, hogy szabad városon, avagy közhelyen, vagy hol vette, és szavatását nem adhatja, vagy gazdáját, vagy pedig egyéb emberét elő nem hozhatja (állathatja), mely az vételkort az áldomásban, az szokás szerint, ivott volna, és szerencséltette volna: akasztófára méltónak ítéljék.“ Tudjuk, hogy az áldomás ivás ősi szokás. Már Béla király jegyzője említi a honfoglalás idejéből — mint pogány szokást. Megmaradt és jogi jelentőségű szokássá vált a keresztyénség fölvétele után s a nép adásverés alkalmával ma is ilyennek tekinti. Okleveleinkben a XIV. század elejétől kezdve találjuk : aldamas, mercipotus, victimanév alatt. Eddig csupán szőlőeladásokról szerkesztett oklevelekben fordul elő, először Sátorallja-Ujhelyen, másodszor Beregszászban. Lábas jószág eladáskor Verbőczy említi először. Verbőczy után is csak szőlőeladási oklevelekben találjun s ezen magyarul szerkesztett oklevelek szerint az áldomásirás többnyire Urkon vagy Urkom vagy Urkon pohárral történt, melynél? „felmutatója“ mondta az áldomást — s szükség esetében egyszersmind fő tanú volt az adás-vétel megtörténtére. Legelőször Hunfalvy Pálnak tűnt szemébe az akadémia birtokába került ilyen öt darab szerződésben, melyek 1596—1660 közt PESTI HÍRLAP, 1880. április 22. A tisztelt házból. A igazságügyi budget tárgyalása ma fokozódó érdeklődés közt folytattatott. Dárdai Sándor azon meggyőződésének ad lefejezést, hogy valamint nem lehet földmivelő államból iparűző államot csinálni, úgy nem lehet a jogügyi refformokat se felfújni és más államok jogügyeihez ido■aítani. Nem helyes a mi jogállapotaink összehasonlítása ■ más államokéival, csak a 48 előtti állapotokkal tehetjük s ezt helyesen s akkor láthatjuk, mily óriásit halad-