Pesti Hírlap, 1880. május (2. évfolyam, 120-149. szám)

1880-05-16 / 135. szám

Budapest, 1880. II. évf. 135. szám. (405.1 Vasárnap május 16. wEIC11?d­n"* mm M Szerkesztési iroda, a képes heti melléklettel együtt: asamk , _ = “ 1 1 ■ ■ *8 SHK ’’ Negyedévre.... 3 „ 60 „ 8|S mjm jw SyBBi WM Hjmi jglg^ww il0va a laP szellemi részét iilstfc Egy hóra............ 1 ,, 20 „ GggSgtfetf Sf? IBA BB jgg jsjg sf&gglM §|§| f£| jdl minden közlemény intézendő —0— ppg 'Jig HP Bérmentetlen levelek csak iá-Egyes száma heti melléklet­nél­ jgBgj J||i£9S ^|§|| lef ffja ||§§ III |j| |§g^j||h SA mert kezektől fogadtatnak pl. kfll Helyben 4 kr. Ejj­­ H |g| ip ||1 gl g® A .fffl ffM 9 Xe*.rátok nur..4 u.vn adatna ■ ■ BB II I 1111 In Hb I A képes melléklet külön: ____ Budapest, nWoi-mo» 7. .... fX.cT­\ : POLITIKAI NAPILAP. ______________SZÉPIRODALMI KEPES HETIMELLÉKLETTE&%£^ . kiaYÍL H NAPTÁR. LÁTNIV­ALÓ K. képtár : vasárnapokon d. e. 10­1-ig fölváltva f­izet! társulat tárlata. [Sugár-út, saját dig megtekinthető. - Kőivágdhid a .-Vo­tv* v­á­ru ak­­­i a gyűjtemények valamelyike; a könyvtár pedig ház.] - Magyar tudományos aka­­réksári-ut végén a vám motelt. - Város-Vasárnap katholikus : Pü­nk vas. Nem­zeti museum. [Múzeum-körút.] minden hétköznapon 9-1-ig. - Országos i­démia. [Ferenc - József-tér saját­ ház.] - hál a régi a városház-Hren, az uj a Lipót protestána . Pereczin Nyitra: d. e. 9-1 óráig, hétfőn és csütörtökön képtár [Eszterházy-féle] az akadémia palo- Iparmuzeum. [Sugár-út, a képzőméivé- utcában 24. az. a. - Városi Treadd , a természet­­es néprajzi-tár; kedden és pente­ tájában. Nyitva : vasárnap, szerdán, és pente-­­­szeti társulat háza.] - Királyt vár és [redoute] az aldunasoron - Állatkor­­a s görögoroam: Pelágia M. ker az ásványtár; szerdán és szombaton a ken 9-l-ig. - Országos képzőmíívé* Tárkert Budán, az udvar távollétében min- városligetben, negyedévre . . . . • 1 „ , , M­TttC' . ) A mai szám tartalma: Uj bor és a régi. — Pol. hírek. — Az olasz választások.— A „Függetlenség“ negyedik sajtópöre. — II. Sylveszter pápa levele szt. Istvánhoz. — Táviratok. — Blondinről. — Napi hírek. — Piros pünkösd napján. — Törvény­­széki csarnok. — Közgazd. hírek. — Tárca : Albán dalok. — A névtelen hősök. — Mellékleten: Lehel vezér. — Próza és költészet. — Bécsi élményeim. — Regény : Az amerikai. (Folyt.) — Budapesti érték­tőzsde. — Hirdetések. Új kor és a régi. Tespedő életét unva, a nemzet áhítozva néz a jövőbe, busán tekint a múltba. Hogy volt, egykor és hogy van most! Magas márványoszlop emelkedik a királytéren, felette szobor ; a szobor mint a szaiszi kép le van fedve lepellel, ha ez lehull, vajha megszólalna a szobor, mint Memnon és hir­detné Magyarországnak a nap­felkeltét — a szobor Széchenyié. De Széchenyi meghalt s hiába idézik fel szellemét nagy uraink a kaszinóból, évenként egyszer, Széchenyinek szelleme is meghalt, vagy hol van közöttük ? A temetőben kő kőre rakva épül egy templom, halottnak pompás nyughelyül, ki nem király volt csak egyszerű polgár s akkor fog lakni palotában, mikor egy koporsóban is elfér­t Deák Ferenc sírja, magyarázza a vándornak a sirásó; a ge­nius ott áll a kupola tetején, de Deák Ferenc geniusa vele elköltözött a paradicsomba, mert hol található Magyarországon ? Az országgyűlé­sen nincsen Deákpárt, de bölcseség sincs ám s a kormányon önzetlen hazaszeretet, igazság s mérséklet nem uralkodnak, hanem hiszen a kor­mány nem is Deák Ferenc tanítványaiból került ki. S a hontól távol, emlékein tűnődve egy ag­gastyán ül Íróasztala mellett, ki mint ifjú láng­esze erejével titáni harcra ragadta nemzetét s most sem csekélyebb ember, mint volt akkor , ir könyveket, mi haszna fárad, szavát egy uj nemzedék meg nem érti, mert nincsen nagyra­­törő szenvedélye. S az ercsű­ kereszten fel van írva a név „Eötvös József“ olvashatod, de a nemzeti magas ideál, melyet képzete alkotott magának egy művelt, szabad, gazdag magyar népről s egy tisztelt, hatalmas, erős és alkotmányos magyar államról, a kép elfoszlott s vele sírba szállt, senki nem keresi az elvesztett ideált, az embe­reknek ma­napság anyag kell. A dallos pacsirta lebeg hajnalban a segesvári szántók felett, mer­re a Küküllő mentén az út Székely-Keresztúrnak kanyarodik, szabad a szellő, szabad a napsugár és szabad a madár . Petőfi lelkének ily temető kell, itt még lehet szabad, úgyis sehol sem értik már honában a szabadságot a mint ő érezte s melyért rajongott. Most Andrássy Gyula gróf a legnagyobb ember, aranygyapjas vitéz, Bismarcknál tanúit, nem hogy mint lehet vérrel és vassal egy népet nagygyá tenni, hanem hogyan kell a közvéle­ményt semmibe venni. Reichstadtban kezet csókolt a muszka cárnak azután tönkre hagyta menni Törökországot, utóbb megkötötte a berlini szerződést s elfoglalta Boszniát, Tisza Kálmánt pedig megtette Magyarország zsandárfőnökévé. Minő eszme vezette Andrássy grófot? Mi volt bölcsesége? Mily szenvedély alkotja nagyságát? Lemondott a miniszterségről, mikor több már nem lehetett, és senki nem nélkülözi őt minálunk, él s életében majdnem el van felejtve. — Vagy, ki nincs elfelejtve, Tisza Kálmán, ki leghatalmasabb azok között, kik szolgálnak, mert szolgálni szeretnek, miben nagy ő ? abban, hogy uralkodni tud szolgák felett. Mit akar a nemzettel ? maga sem tudja. Hova visz bennün­ket ? nem gondol vele. — Élő nagyságok aztán Senynyey, kinek konservativ nézeteit a nemzet rég elhagyta, de most újra előveszi mert Tiszát politikai jellemében , a szabadelvű pártot politikai jellemtelenségében úgy megutálta, hogy egy tisztességes ember kinek politikai meggyő­ződése van, drágább neki az egész szabadelvű perepntynál, de hogy miben nagy ember Seny­­nyey azt bajos volna meghatározni. És Széll Kálmán nagy ember, mert szorgalmas, értelmes önzetlennek bizonyult, ki becsületszavát többre becsülte a miniszterségnél s királyi kegynél; s nagy ember Szlávy, s egy apróbb tucat nagy ember következik ő utánra, azután még egy pár tucat ily nagy ember kik között a legna­gyobb Szende Béla. S a nagy eszmék hol vannak, melyekből a kor éljen, a nemzet lelkesedést szívjon ? Ta­lán tán az utcán, vagy a szélső balon, vagy azon még tulnan a „Függetlenség“ szerkesztősé­gében ? Prózában, versben egyaránt köznapi vilá­got élünk ; a honatyák szedik a napdijjat és le­­szavaznak; a polgárok fizetik az adót s enge- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Albán dalok.*) 1. A DIPLOMATÁKHOZ. (Szabadon.) Nekünk estek tavai ősszel Magas uraságok, Szörnyű késük bolond fővel Élő testbe vágott. Összevissza daraboltak Talpig vérben állunk, S még azt kérdik bölcs pofával : Minek kiabálunk? Azt hiszitek, bemeritek Ti az albán népet ? Töltsétek csak poharába A keserűséget. Egy ideig — nehéz sor bár — Türelemmel álljuk, Mig nem egyszer poharastul Fejetekhez vágjuk. *) S n o w H. J. Magazin of Orientáltál Poetry. 4 II. JOVA FELESÉGE. Éles kardját fente az én uram Jova. „Mit hozzak a harcból neked feleségem ? Hozzak drága gyöngyöt, ezer színben játszót, Hozzak drága kővel ékes aranygyűrűt, Hozzak drága kelmét szép tarka ruhának ?“ Felese az asszony ő édes urának : „Ne hozz nekem gyöngyöt, ezer színben játszót, Ne hozz drága kővel ékes aranygyűrűt, Ne hozz drága kelmét szép tarka ruhának. Jöjj haza, ha éles kardod mind kicsorbult, Jöjj, ha hosszú puskád golyóit kilőtted, Légy öltözve talpig ellenség vérébe, Folyjék homlokodról gyöngyöző verejték. Kendőmmel törlöm le arcod verítékét, Drágább az előttem Kelet gyöngyeinél, Fátylammal kötöm be melleden a sebet, Drágább nekem az, mint köves aranygyűrű, De azt a piros vért le ne mosd ruhádról, Az ellenség vérét le ne mosd kezedről, Legdrágább az nekem, mit a harcból hoztál.“ Hat námunk 16 oldalt tartalmaz. A névtelen hősök. — A „Pesti Hírlap“ eredeti­­tárcája. — Erkel Ferenc ez új dalművéről ol­vasom, hogy most meg „honvéd világ“-nak akar­ják elkeresztelni. Nem hallatszik, hogy: mi okon? Egy költői tehetségnek, kinek pacsirta­­s röptű ábrándos lelke még soká fogja körülle­begni az édes otthont, a virágos kertek fáit, a falu szépeit, az eresz előti jegenyét, a sugár tornyot, melyből imára hiv az estvéli harangszó, — ily egyszerű, tisztán népies költői tehetség­nek utolsó művét, úgy­szólván végrendeletét több tiszteletben, nagyobb kegyeletben kellene tartani. Mert arról a helyről, melyet az alig eny­hített nyomor, a félig ízlelt dicsőség itala és a lángész illatja vett körül, Tóth Ede nem kelt fel többé, midőn „a névtelen hősök“ szövegét E­r­­kelnek átadta. A költői élet utolsó szikrája evvel kialudt. Még az is kétséges, hogy ha élne, vájjon ama cím­csere, vagy a műalakok és helyzetek változtatása és idomitása, megbe­­széllés és beleegyezés tárgyát képezhetnék-e ? A szöveg keletkezésének módját és erede­tét tekintve : bátran lehet állítani, hogy nem! A korhűséget és a rajz igazságát véve, bármi szerény horizont is, szintén azt lehet mondani, hogy : nem! Egy szép őszi reggel, midőn a nemzeti színház kis udvarát már borították a lehulló falevelek, Erkel Ferenc megpillantja az udvar egyik zugában Tóth Edét, e mód nélkül sze­rény embert, oda megy hozzá s azt kérdi tőle

Next