Pesti Hírlap, 1884. május (6. évfolyam, 121-151. szám)
1884-05-16 / 135. szám
________Ml Ptfje 11% ja| Sji B ga JM WM Pf fell Eja KS Budapest, nádor-una 7. szia. Budapest 1884. VI. évf. 135 11934. szám. Péntek, május 16 Előfizetési árak: _____ „ Szerkesztési iroda: H« »» Budape::^ nador-utca 7. sz., I. saelei, Ágosa évre.........................14 fm -kr. JBpjg, hová a lap szellemi részét illető minden Félévre................................7 , — » QH «Cr mosbbm ^ h|S§ rafff. __ gaffW közlemény intézendő. Negyedévre....................3 _ 60 „ Bfaf Ml Bttag fS §$3§5 MaS Küli Bérmentetlen levelek csak ismert hóra.........................1 „ W , UhEK III (f%m m m M Iflli m M mm kezektől fogadtatnak el. Egyee hegben 4 kr. MffiPL H IMI M iLP M W KériTM*°k ““ *“ vidéken 5 kr. [H SSP» H fél IH PS Mi saHl SSjp®^ Kiadóhivatal: ■ Bhw ■ B ■ B19 linPIB — POLITIKAI NAPILAP Szőlőlék um adata 1 ViJl 1 11VrV1 im.1 'Vtt#/ RUDOLF MOSSE-nél PAMS-ben, 40, Rue Notredame des Victoires. A kudarc. A méltóságos ellenzék ma megint próbálkozott a múzeum vörös termében. A szalonok ideges, halvány politikája elment megsiratni az adózó népet, mielőtt kivonulna Gastein, Nizza, Monaco, Baden-Baden, "Vichy, Trouville vagy Ostende kedvezőbb éghajlata alá, de mindenesetre külföldre, kipihenni a magyar földjövedelem beszedésének súlyos fáradalmait. • Mert valóban sajátságos látvány volt az ma, ami az új országház építéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásánál lejátszódott a főrendiház üléstermében. Aki még nem látta együtt a főrendi ellenzék magvát, együtt láthatta ezen a napon; együtt láthatta a maga sivárságában, eszmeszegénységében, kezében mindamaz ósdi, csorbult fegyverekkel, melyekkel, ha talán kortesharcot lehet is vívni, de politikai babérokat, közbizalmat és rokonszenvet szerezni nem lehet. Komoly eredményeket, avagy hatalmat pedig legkevésbbé. A szembetűnő vereségnél azonban, melyet ma a főrendi ellenzék az országház ügyében magának biztosított, sokszorta nagyobb az az erkölcsi kudarc, mely őt már második kísérleténél utólérte. Kijózanodhatik mindenki bátran, aki talán eddigelé abban a balga hitben élt, hogy a főrendiház korhadt törzséből egy uj és életerős ág kezd kihajtani, úgy látszik, csak fattyúhajtás, mely gyümölcsöket nem szokott hozni s melynek rendeltetése legjobb esetben is annyi, hogy levágassák. Sztáray Antal grófnak és azoknak, akik ma a főrendiházban az ő határozati javaslatát támogatták, sikerült végképen tönkretenniök a prestiget, melyet a méltóságos ellenzék első föllépésének szereztek a főpapok. A polgári házasság alkalmával valóban olybá tűnt föl, legalább a gyöngébbek előtt mintha a főrendek kebelében egy ellenzék körvonalai bontakoznának ki, mely reakcionárius és feudális, de mindenesetre sötét konzervatív színezetű programmal avatkozik bele az ország politikai mozgalmaiba. Voltak, akik hittek miszsziójában s azok, akik elitélték, legalább méltatták annyira, hogy felőle beszéljenek s latravessék a változásokat, melyeket ezen új és eddigelé nem ismert tényező föllépése belső politikánk kibontakozásában okozhat. És milyen semmivé, mily üres, sőt gyermekes csoporttá törpült le ugyanez az ellenzék második föllépésében. Programaiban, politikában, eszmékben, sőt gondolatokban is milyen koldusszegény ez az ellenzék, melyről egy percre, — akkor, amikor a főpapok tudománya leplezte el a valóságot, — azt lehetett hinni, hogy valóban helyet foglalhat azon tényezők között, melyek, ha nem is vezetik, legalább szabályozzák az állam és nemzet életének fejlődését. Az új országház felépítését egyébként ellenezni még nem elitélni való cselekedet. Apponyi gróf és azok, akik a képviselőházban ellene fölkeltek, oly parlamenti vitát varázsoltak elő, mely méltán fölébreszthette az egész országban a közös figyelmet. Az is bizonyos, hogy az óriási épületnek voltak és vannak ma is ellenzői, akik ellenkezésüket képesek komoly, számottevő okokra alapítani. Magunk is aggódva állottunk meg azon szertelen áldozat előtt, melyet a kormány a nemzettől ezen egyetlen épületre kíván. Azután vannak, akik az épület tervét tekintik elhamarkodottnak. Akik úgy találják, hogy a góth ízlés elfogadása nem felel meg nemzeti életünk belső természetének és nem kívánatos, hogy érzékek alá eső kapcsot képezzen, műveltségünk és a germán világnézet között. A méltóságos ellenzéknek azonban mindezektől vajmi kevéssé fáj a feje. Az utcáról és a kortesbeszédekből kiragadott közönséges, sőt legközönségesebb jelszavakkal indul harcban a törvényjavaslat ellen s neki nem kell az országház addig, amig Tisza kabinetje javasolja, neki nem kell egyátalán semmi, se jó, se rossz, amig a mostani kormány tarja kezében a hatalmat. Ellenben, — ahátszéli frázis, — igenis fog építeni monumentumot, nem ugyan a magyar állameszme dicsőségére, hanem annak emlékére, hogy Tisza Kálmán és vele egyebek a kormányról letaszíttattak. Valóban meglátszik, hogy a főpapok ma nem harcoltak Sztáray gróf banderiumában. Lehetetlen lett volna akkor az ellenzéki felszólalások szellemi színvonalának ez a szégyenletes alacsonysága. Egyébként bizonyos, hogy egyes személyek gyűlölete nem képez politikát. Valamint bizonyos az is, hogy az emberek egy csoportja, mely Tisza Kálmán vagy bárki más szidalmazása és útszéli jelszavak hangoztatása céljából alakult, a „politikai párt“ megtisztelő elnevezésére soha és semmi körülmények között számot nem tarthat. Legénykedni, sportot űzni, tréfálkozni vagy a mágnás hölgyeket mulattatni egy ilyen párt hasonló föllépésével talán lehet, de politikát csinálni nem. Nemcsak hogy nem lehet, de nem is szabad. Mert közszánalomnak létetik ki az a nemzet, mely elég türelmes arra, hogy felsőházában végig tűrje az enemi mulatságokat. A méltóságos ellenzék tehát mulasson tovább a lóversenyeken és rókavadászatokon s elégedjék meg kudarcaival, mig nevetségessé nem lesz. Vonuljon félre és adja át helyét azoknak, akiket valóban megillet. A tudomány, a művészet, a kereskedés, az ipar és a munka előkelőségének. Azoknak, akiknek leghétköznapiabb gondolataikban is több értelem, szellem és emelkedettség nyilatkozik, mint amennyi nyilatkozott a méltóságos ellenzék mai sanyarú próbálkozásában. Az állandó országházépület iránti törvényjavaslatnak a főrendiház részéről ma történt elfogadása után meg van adva a lehetőség arra, hogy az országgyűlés mindkét házában az összes előterjesztett, még ezen ülésszak alatt tárgyalandó törvényjavaslatok e hó 19-éig el lesznek intézve, úgy, hogy az országgyűlés ünnepélyes bezárása május 20.—21-én megtörténhetik. Báró Wodianer Mór, akinek jelenléte Budapesten elsősorban a főrendiház mai ülésének tudható be, még két napig marad itt, hogy az osztrák-magyar államvasút több igazgatási ügyét elintézze. A járadékkonverzió befejezése iránt annál kevésbé van megbeszélés szándékba véve, mivel ez iránt a konzorcium tagjai már minden irányban megegyeztek és a nap megállapítása, melyen a véglegesítési művelet megkezdendő lesz, távirati úton is megtörténhetik. Német OrOSZ barátság. A német trónörökös fia, Vilmos hg. Waldersee gróf főszállásmestere kíséretében, Pétervárra utazott, hogy részt vegyen az orosz trónörökös nagykorúvá nyilvánításának ünnepélyén. Elutazása előtt a fiatal herceg hosszasabban értekezett Bismarck herceggel; pétervári küldetése újabb bizonyság arra nézve, menynyire iparkodnak Berlinben az Oroszországgal való jó viszonyt mennél bensőbbé és szilárdabbá változtatni. Francia-khinai béke A francia-khinai békeszerződés bevezetése következőleg hangzik : „A francia köztársaság kormánya és Khina császára, akik egy praelimináris szerződéssel, amelynek határozatai a végleges béke alapjául fognak szolgálni, véget akarnak vetni azon krízisnek, mely jelenleg a közbékét és az üzletmenetet súlyosan nyomja és haladék nélkül örökre biztosítani akarják a két nép jó szomszédi viszonyát, kölcsönös meghatalmazottakul kinevezték“ .... következnek Li HungChang és Fournier nevei minden címükkel s a hivatalos lapban már közlött, általunk táviratilag ismertetett öt békepont. Megbízható forrásból alaptalannak mondják azon hírt, mintha Li Hung-Chang a pekingi kormánytól nem nyert volna felhatalmazást a béke aláírására. A tsiendsini előleges békeszerződés csak azután íratott alá, miután azt a régens császárné megerősítettte. Az Üldözött tótok. A turócszentmártoni Národnie Noviny „Natura victrix“ című cikksorozatában, igy ír: Mi lehet az oka annak, hogy a tótok a magyarság által üldöztetnek ? Bensőt természetük nem antipatikus, hiszen valahány művész és író foglalkozott velük, ezek között magyarok is: (Jókai, Mikszáth, Gáspár, Almássy, stb.) mindannyi rokonszenvesen tette azt. Az a tény, hogy a tótok a 4849-iki forradalomnak ellenszegültek, nem jöhet számításba, mert hiszen a tótoknak nagyobb száma a magyarokkal együtt csinálta a forradalmat. A tótnépet pánszlávizmussal vádolni — ostobaság. A tót intelligens emberek között vannak olyanok, akik a szlávokkal szimpatizálnak, de ez nem pánszlávizmus, hanem természetes dolog. De hát kérdjük, kell-e e néhány „pánszláv“ miatt az egész három milliós nemzetiséget szellemileg megölni ? Néhány fanatikus, utópista miatt, erővel meg akarjátok magyarosítani azt a népet, melyről magatok is azt szoktátok mondani, hogy az jó és ha nép ! Ha ti valóban „pánszlávizmus“ miatt konfiskáltátok a tót alapokat, s a miatt kergettétek szét a tót iskolás ifjúságot, hát akkor a tót nép részére miért nem alapítottatok tiszta, nem pánszláv jellemű tót polgári és középiskolákat? Mért nem írtok s nem adtok ki könyveket a tót nép részére ? Mért nem művelitek a tót népet . . ? Oh, a ti népirodalmatok csak egyetlen egy könyvet, produkált, az az adókönyv — s még ez is magyar nyelvű !— Látnivaló, hogy a tót cikkíró túloz és— ferdít. Ifj gróf Festetics Pál levélben válaszol a VI. kerület ama választó polgárainak, kik nála jártak, őt a képviselőjelöltség elfogadására fölkérni. Kijelenti, hogy a szabadelvű párt hive, elsőrendű szükségnek tartja a független középosztály fejlesztését; hive a teljes vallásszabadságnak és egyenlőségnek, kárhoztatja a vallás és faj elleni gyűlölet terjesztőit; végül kijelenti, hogy örömmel fogadja a jelöltséget s alkalmat kér arra, hogy elveit bővebben is kifejthesse. stei ázásunk IS ildiil ttsmisss*!.