Pesti Hírlap, 1884. szeptember (6. évfolyam, 242-270. szám)

1884. szeptember 1. megtudták, hogy négy lékötő rendezvé­nyt adott egymásnak egy magányosan álló farmba­n, melynek gazdája szintén titkos lekötő volt. A házat körülvették, s lövöldözni kezdték az ablakokat. Négy puskacső villant me­g az ablak redőnyök közt. A tolvajok erélyesen b­elestek az el­lenségnek. Egy óráig szakadatlanul ropogott a lő­­fegyver. Végre megnyílt az ajtó és e­gy ember je­lent meg azon, kegyelemért könyörög­ve. A szobá­ban még egy lókötő volt megsebez­ve, de még élt, a másik kettő agyonlőve feküdt a s­zoba közepén. A két lőkötő könyörgött, hogy kegyelmezzenek meg életöknek. Egyik sem volt még egészen 30 éves. E ismerték, hogy rablók, de hát máskép nem tud­hattak megélni. Megígérték, hogy rávezetik az ül­dözőket a banda fészkére, a­mit ezek készséggel fogadtak, így hat rablót fogtak el és 30 lovat mentettek meg. Hanem azért a két embernek nem kegyel­meztek meg. Montanai szokás szerint mind a 8 embert felakasztották a közeli fákra. A felakasz­tottak közt volt a ház gazdája is. Neje és gyer­meke ott találták megmeredve a fán, a­mint este hazajöttek valahonnan látogatóból. Egy ménesből több ló tévedt el. Az egyik őr keresni indult az eltévedt jószágokat. Este­felé tüzet lát az erdőben. Oda lopódzik, egy csomó lovat és hat embert lát­ott, a­mint éppen a va­­csorához készültek. Nosza rohan vissza ez öröm­hírrel és pár óra múlva már egy jól felfegyverzett csoport indult el a rablók kézrekerítésére. Haj­nalhasadáskor álomban lepték meg őket, mielőtt azoknak idejük lett volna lőfegyvereikhez nyúlni. Az elfogottak közt voltak Jake Felix, Jim York, Nosey Bartel híres lókötők. Tudták sorsukat, nem is könyörögtek életükért. Fa volt elég, mind­egyiknek jutott egy terebélyes. Megkezdődött az exekució. Utolsónak maradt Nosey Bartel, a­ki fel­akasztása előtt meghajtotta magát és így szólott: — Uraim, sok akasztást láttam életemben, hanem egyik sem ment oly gavallérosan, mint ez. Ez igazán remek munka. Uraim, fogadják elisme­résemet, így foly a harc a lókötők és a becsületes emberek közt változó szerencsével, de persze csakis — .Montanában. REGÉNY-CSARNOK. A házasság nyomorultjai. Angol regény. 10) (Folytatás.) XIV. FEJEZET. Az edinbourghi kritika elragadtatással szólt Madame de Roy Margitjáról a Faustban. Gyönyörű haja két fonatban csüngött le fejéről. Sötétkék ruhája oly jól illett neki, oly szűzies volt megjelenése, s úgy énekelt, mint egy istennő. Az egyik páholyból, a­melynek szögletébe és búzalisztet hintsünk reá. Ezt ajánlatos több rétegben ismételni, hogy a seb jól vastagon le­gyen azzal beborítva. A sebet igy bekötve a kö­tést addig hagyjuk rajta, mig az alkalmazott szer magától le nem esik. Ekkor a seb teljesen be­hegedt, új bőr képződött és a sebhelyet forra­dás nem fogja jelezni. A minap a­mint az országos méhészeti egyesület közgyűléséről olvastam, elmélkedni kezdtem a méhek bámulatos munkaképessége, valamint munkájuk óriási eredménye fölött. Nagyszerű jövedelem forrása lehetne ebből ha­zánknak, a­hol a méhtenyésztésre szükséges feltételek és körülmények majd mindenütt meg­vannak, ha a méhek munkaképességét oly mér­tékben értékesíteni, mint más országokban. Méztermelésünk aránylag még igen csekély. Hogy mennyire lehet azt vinni, annak igen szép példáját mutatja Franciaország, a­hol hi­vatalos adatok szerint a múlt évben 1,971,965 kas volt teljes működésben. Ezekben 9,948,642 kilogram mézet és 2,845,742 kg. viaszt produ­káltak. Előbbi 14,945,885 frankot, utóbbi 8 millió 752,290 frankot képviselt. A méhek tehát csak egy évben Franciaországnak 23,698,184 frank hasznot hoztak. Egy idő óta mesterséges méz (Kunsthonig) neve alatt hoznak a kereskedelembe egy olyan mézféleséget, a­mely voltaképen nem is mester­séges méz, hanem keveréke a valódi méznek szőlőcukorral, a­mely anyag különben termé­szetes alakban magában a mézben is foglaltatik. A készítendő méz minősége szerint a valódi méz­nem lehetett látni, de on­n mindent láthattak, ült Tresham ezredes, gyönyörködött a szép asz­­szony játékában és énekében. Tizenegy hónap telt el azóta, hogy azt a levélkét megírta Loisnak. Azóta mit sem hallott felőle. Bujdokolt városról a városra cél nélkül, hogy bánatát és szerelmét elfojtsa. Edinbourghba egy kis faluból éppen akkor jött, midőn a királyi opera itt vendégszereplését megkezdette. Nem tudott ellentállani a kísértet­nek. Elment meghallgatni Madame De Roy éne­két a Fausztban. Hogy vert az ütere, midőn annyi idő múl­va újra látta Madame De Roy bájos arcát! Hogy féltékenykedett a csinos tenorra, a­ki szabadon ölelgette Margitját. Tresham úgy ta­lálta, hogy egy kicsit soványabb, elhitette ma­gával, hogy ez azért van, mert ő elutazott. Az előadásnak vége volt. A zöld függönyt leeresztették, de Tresham még mindig páholyában ült, a túlsó szögletben vonta meg magát. A színpadra vezető ajtó megnyílt, s Ro­land hallotta megcsendülni madame De Roy hangját, előtte a legkedvesebbet a világon. — Itt fogok várni mr. Holt — mondá madame De roy, a­mint a folyosóra lépett. — Nagyon sajnálom madame! — vála­szolt egy nyalka uracs. Szívesen rendelkezésére bocsátanám kocsimat. — Köszönöm szívességét — felelt a ma­dame hidegen — nem sokáig kell várakoznom. Jó éjt­ék­! — Jó éjt! válaszolt meglepetve mr. Holt, s kelletlen tovább indult. A madame abba a páholyba ment be, a­hol Tresham ült. Roland örömkiáltással ugrott fel, nem volt képes uralkodni magán. — Ön itt — kiáltott De Roy meglepet­ve — ön . . . — Igen, én vagyok. Hónapok óta csak most találkozhatom önnel. — Nagy idő ! — jegyzi meg a madame hidegen. De Roland ezt nagy örömében észre sem vette. — Azóta mind a ketten a nagy városok­ban is nomád életet folytattunk. Tudom, hogy ön Brightonban is énekelt. Tud-e valamit az én ... a kis Loisról ? Madame De Roy jól megnézte Rolan­dot. Látta az arcáról, hogy nagyon sokat szenve­dett. Ez a körülmény megindította . . . Tehát még­sem olyan rossz ember, mint a­milyen­nek hitte. — Lois jól érzi magát — válaszolá hal­kan — férjhez megy. Talán ön is tudja, hogy a vőlegény Vincent, azaz mr. Graham? — Nem! — kiáltott Roland nagy öröm­mel — nem tudtam róla semmit! Ennél jobb újságot nem hozhatott volna nekem. Azt ki­nek fele vagy harmadrészével szokták a szőlő­cukrot keverni. Ha ez utóbbi egészen tiszta, vagyis kénsavsók által fertőzve nincs, akkor az ilyen a valódi méznél tetemesebben olcsóbb méz élvezete ellen egészségügyi szem­pontból nem lehet kifogás. A svájci méz neve alatt ismeretes méz szintén nem egyéb, mint ilyen, mesterséges termék, csakhogy rendesen még keményítő-szirupot is adnak hozzá, mert a közönség a folyékony méz valódiságához van in­kább bizalommal és amint egy kevéssé kristá­lyos, azt mindjárt hamisítottnak tartja. Pedig mint látjuk, nagyon is csalódik. Sok ember bármennyire legyen is a pillula megcukrozva, azt lenyelni nem képes. Magam is azok közé tartozom és örömmel olvastam Wills angol orvos következő utasítását. A betegnek azt a helyzetet kell elfoglalnia, mint a a minőben az asztalnál az ebédet szokta le­nyelni. Ez legkönnyebben oly módon lehetséges, ha a beteg a nyelésnél tekintetét lábujjhegyeire irányítja. Ezen helyzetben a nyál, vagy pedig egy kanál leves segélyével minden beteg feltűnő könnyen lenyel bármilyen keserű pillulát is. Ne­kem erre nézve nem volt még alkalmam, hogy ezen módon pillulával próbát tegyek. Kívánom, hogy t. olvasóimnak se legyen arra alkalma, de ha kivánatom dacára annak szüksége mégis be­­állana, akkor tessék azt így megpróbálni. — S­­­szem, hallott róla, hogy legyőzhetlen akadály miatt nem vehettem nőül Loist? — Hallottam — válaszolt hidegen a ma­dame. — Nem mondhatom meg ennek az okát, — szólt Roland élénken — de . . . — Ez egészen fölösleges, mindent tudok mr. Graham! Roland elsáppadt e név hallata — Hogyan? — kérdé — Nev ül­t, elmondott volna? — Neil semmit sem mondott. Hogy kép jött érzésemre, az nem tartozik ide,­e­­­hogy meggyőződtem róla: ön Roland Gra­­Lois már tudja, hogy ön az atyja! Ez a hideg bánásmód lesújtó Rolando. — Ön tudja — hörgő Roland rekedten — ön tehát mindent tud . . . — Igen, tudom, hogy ön Roland Graham, hogy mr. Graham . . . — Ne tovább, az istenrek kérem, ne to­vább. Ha ön tudná mennyit szenvedtem, úgy nem beszélne velem. — Miért ment el minden kielégí­tő magyarázat nélkül. Csak egyszerűen faképnél hagyta a szegény gyermeket. Szeren­csére Lois szerelme csak képzelődés volt, kü­lönben ön miatt akár a szíve is megszakad­hatott volna! De, úgy látszik, önnek ez szokása! — Mindent tud és mégis azt kérdezi, miért mentem el szó nélkül? Elmondhattam-e neki tiszta lélekkel: atyád vagyok, szeress és tisz­telj ! Madame, Loisnak soha sem szabad tudnia múltamat! Soha. Inkább magyarázzák félre ma­gaviselet­emet, minthogy a szegény gyermek szé­gyene magát miattam. Azt hittem, el fog feledni. Jobb ha csalárd embernek engem tart, mintha az igazságot megtudja! Roland oly keserűséggel mondotta e sza­vakat, hogy madame De Roy együtt kezdett érezni vele. Ellágyult hangon szólalt meg. — Kedves barátom, — ön szenvedni látszik! — Vájjon szenvedek-e ? — mondá vég­telen szomorúsággal — és a boldogság egy két órájáért mennyi kint kellett kiállanom . . . Madame De Roy a székhez támaszkodott, kezdte elveszíteni önuralmát. — Legalább ön tudna megérteni — foly­­tatá Roland — legalább ön ne bánna így ve­lem . . . Részvétet koldulok öntől, egy csöpp részvétet cserébe azért az őrült szenvedélyért, a­melylyel önön csüggök. Tudom, hogy egy­másé soha sem lehetünk, de engedje meg leg­alább, hogy . . . Édes istenem, azt sem tudom mit beszélek. Elvégre is szeretem, s ön vagy az enyém lesz, vagy meghalok! Roland hevesen magához szorította az énekesnőt, a­ki kétségbeesetten iparkodott kar­jaiból kibontakozni. — Csak én vagyok az egyedüli nő, a­ki­nek nem beszélhet szerelemről uram, — vála­szolt keserű szemrehányással — Roland Gra­ham köztünk oly gát van . . . — Legalább a remény egy sugarát mada­me, mondta, hogy van férje, de azt is tudom, hogy szeret . . . — Hallgasson! Ha Lois nem állana köz­tünk, még akkor sem hallgatnám meg önt . . . — Nem, nem az lehetetlenség . . . — Bocsásson, el kell mennem, nem hall­gathatok önre, ne közeledjék hozzám ... Ön meggyilkolta testvéremet. Én Claire M­i­r­a­­cour vagyok! Roland egy székbe fogódzott, hogy el ne dőljön, e percben a színházszolga megjelent a vesztibül ajtaján s jelenti: — Madame, kocsija már megérkezett! A madame gyorsan elsietett, Roland csak akkor tért magához kábultságából, midőn a ko­csi zörgését hallotta. XV. FEJEZET. Mióta Neil nagy vagyon örököse lett, azt hitte, nagyobb költekezést is megengedhet ma­gának, elhagyta kis két szobás lakását, s az Alexandriába költözött, azt a lakást bérelte ki, ahol azelőtt Tresham ezredes lakott. Egy novemberi reggelen éppen indulóban volt, midőn szalonjába benyit Roland. Neil örömujjongva rohant felé, elkapta mindkét kezét. — Rex, kedves Rex, ön az, vagy pedig csak a hazajáró lelke ? — Igen, én vagyok, szerencsétlenségemre még e földön lézengek — válaszolt Tresham szó- FISTI JUSL­.n­il

Next