Pesti Hírlap, 1884. október (6. évfolyam, 271-301. szám)
1884-10-18 / 288. szám
Budapest, 1884._____________________ VI. évf. 288 (2087.) szám. __________________________ Szombat, október 18. Előfizetési árak: Szerkesztési iroda: Egész évre... 14 frt — kr. ^ M jjj| Budapesten, nádor-utca 7. a, L maelet. Egyes szám helyben 4 kr. |||h H Ijj ||j BL| « jjKg|P j^menteU^^levelek ^csak ------ ® ® Hirdetések litttest, Jádor-utca 7. SZ„ földszint, a kiadóhivatalban vétetnek fel %****•A POLITIKAI NAPILAP sasa szétküldésére vonatkozó felszo- A 1 11 VXAl A 1X0.1 11-iXAl , (S ^ Parisban, 40, Hue Notred&me lámlások intézendők. des Victoires. Műiparmuzeumok. Vannak nemzetek, melyeknél a müizlés nemzedékről nemzedékre örökségül átszáll, vannak mások, melyektől a természet ezt megtagadta s csak hosszú tanulás után juthatnak hozzá. Mindenki ismeri az ízléses kiállítást, mely a francia iparcikkeket jellemzi. A párisi nő első pillanatra feltűnik öltözékének választékossága által még akkor is, ha az egyszerű. Ellenben látjuk, mily ritkán tudja az angol vagy amerikai nő ruházatának és kalapjának színeit összhangzatba hozni. Az angol gyárosok nem is ámították magukat e tekintetben; szöveteik rajzánál és színezésénél többnyire Franciaországban számukra készült mintákat használtak. Albert a coburgi herceg, az angol királynő férje, belátta ezen ferde állapotot s erélyesen látott hozzá, hogy ezen segítsen. Egyrészről tanítani kellett az iparosokat, hogy olyat készítsenek, ami a szépség szabályainak megfelel és nemcsak angoloknak hanem másnak is tessék, mert az angol ipar nemcsak belfogyasztásra, hanem főleg kivitelre dolgozik, másrészről pedig, eszközt s alkalmat adni, hogy a nagyközönség nemesítse ízlését. Ezen két cél elérésére minta-rajztanodát alapíttatott kapcsolatban oly múzeummal, melyben minden kulturnépek és idők műipara kitűnő példányokban képviseltessék, a melyek műszlésükről tanúságot tesznek. Így keletkezett a híres Kensington-múzeum, melyben a középkornak s a renaissancenak nemcsak műipara, de művészete is a legérdekesebb példányokban tanulmányozható. Hogy pedig a nagy közönség ízlése tisztuljon és kiművelődjék, a herceg azon volt, hogy a British-múzeum szobrászati kincsei és a National Galery képei minden előforduló alkalommal vételek által gyarapittassanak. Nincs olyan nemzet, melyre az udvari befolyások nem hatnának. Még az angol parlament is engedett ezeknek s fölemelte a nemzeti közművelődési intézetek rendszeres dotátióját a legnagyobb fokra s nem egyszer szavazott meg rendkívüli hiteleket is, úgy, hogy a londoni gyűjtemények rövid idő alatt gazdagságukban túlhaladtak minden hasonló intézeteket Európa fővárosaiban. Az angol gyárvárosok mindjárt átlátták a herceg által kezdeményezett irány praktikus voltát, s a műipari rajztanodák elterjedtek minden nagyobb városokba, melyek műkiállításokat rendeztek, s ezekhez a vidékükön lakó nagy urak szívesen kölcsönözték műkincseiket; a 1j Kensington-múzeum pedig oda küldte egy időre Manchesterbe szövetgyüjteményét, Sheffieldbe fémtárgyait, Staffordba keramika-gyüjteményét, hogy az ottani gyárak tulajdonosai és munkásai ismerjék azt, ami máshol s más időkben az ő szakmájokban készült s mérvadónak ismertetett el. Az irány, melyet Albert herceg adott, oly jótékonyan hatott az angol iparra és müszlésre, hogy az angol gyártmányok most nemcsak olcsóságuk, hanem szépségek által is versenyeznek a franciákkal minden külföldi piacon; a parlament pedig még most is oly bőkezű e tekintetben, hogy a National Galery számára megvette Marlborough hercegtől Raphaelnek egy híres oltárképét hétszázezer aranyforinton. Albert herceg a Kensington-múzeumban berendeztetett egy elijesztő termet is, melybe kiállították a modern műipar legizléstelenebb termékeit s hasonlókat előbbi időkből is, a legkirívóbb példányokban, különösen a női öltözékdivat köréből. Ezt azonban minél előbb be kellllett zárni, mert a közönség még inkább tódult ide, mint azon termekbe, ahol a nemes ízléses legszebb termékeit bámulhatta, a csúnyában s torzításban találta örömét, sőt hajlandó volt ezt is utánozni. A bécsi iparban átlag több ízlést találunk, mint a németben. Itt utánozták legjobb sikerrel Albert herceg angol példáját. Gyöngébb eszközökkel, de szívós kitartással teremtette meg Eitelberger az „Öesterreichische Múzeumot“, „Für Kunst und Industrie“. A bécsi arisztokrácia pártolja ezen intézetet, úgy, mint az osztrák tartománygyűlés. Ismeretes azon hatás, melyet ezen muzeum s az ahoz kapcsolt tanintézet az osztrák ipar nemesítésére gyakorolt. Loblmeyer üvegei, Klinkosch ötvösművei, Dräsche szőnyegei nem érték volna el a tökély oly magas fokát az öesterreichische muzeum s iskolája nélkül, melyben sok magyar fiú is kereste kiképzését. A német műipar még két évtized előtt is híres volt olcsóságáról és rosszaságáról, most pedig versenyez a franciával, ami nagyrészben annak következése, hogy minden nagyobb városban keletkeztek műipar múzeumok és műipariskolák, melyeknek úgy az iparosok kiképzésére, mint a közönség müszlésének nemesítésére a legnagyobb befolyásuk volt. Nálunk ismételve fölmerült azon kérdés, mikép lehessen a műipart kifejleszteni s a miniszterek hírlapi levelezése napirendre hozta még egyszer ezen kérdést. Szomszédjaink sikere mutatja az utat, melyen ezen célt elérhetjük, mert mi sem tehetünk egyebet, mint követni példájukat, annál is inkább, minthogy e tekintetben az első lépések már megtörténtek s gyűjteményeink, habár a külföldiekhez képest szegényesek, mégis befolyással vannak maiparunkra, éppen úgy, mint a könyvkötő és ötvöskiállítás nem maradtak eredmény nélkül a műiparra nézve. Az utóbbinál elmaradt ugyan A „PESTI HÍRLAP" TÁRCÁJA, A harmadik nap. (Országgyűlési karcolat) — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — A múlt országgyűlés annyira megrontotta a renoméját a mostaninak is, hogy már a válaszfelirati vita harmadik napján alig volt publikum a karzatokon s maguk a honatyák is olyan gyéren lepték el a padsorokat, mintha az aranka rágott volna ki köztük egész nagy foltokat. Pedig a mai ülés megérdemelt volna nagyobb érdeklődést, mert nagyon mulatságos volt, ha nem volt is nagyon épületes. A többségnek eddig az volt a taktikája, hogy mikor valamely kérdésen hamar kívánt keresztülgázolni, leült és hallgatott s igy biztos volt abban, hogy az ellenzék tüze, táplálék hiányában hamarabb ellobban, mintha hol az egyik, hol a másik fölpiszkálja s halmozza rá a gyúanyagot. Ilyetén módon sok érdekes vitát sikerült már elfojtania, még mielőtt kitörhetett volna. De ez a mostani ház még nagyon fiatal, nem tudja, mi a csízió. Aztán még mindig akadnak olyanok, akiknek okvetlen mondani kell valamit, s akiknek az, hogy szóljanak, drágább érdek még a párt érdekénél is. No meg aztán van olyan is, aki bizonyos benne, hogy ő világító gyertya, melyet véka alá rejteni ellenkeznek a szent írással. Elég baj, hogy mandátum hiányában mindaddig közre nem világíthatott. Tehát Busbach Péter volt az első szónok, aki a múlt választáson csaknem áldozatul esett a Terézvárosban, amikor elhíresztelték róla, hogy antisemita. Hiába szabadkozott akkor, nem hittek neki. Szerencse, hogy Tenczer Pál még idejekorán meggyőződött róla, hogy olyan filosemita, mint gróf Festetich Pál, az ellenjelölt, Busbach Péter is van s nem vette többé a választását komolyan. Ha már mindegy, akár Pál, akár Péter, hát akkor gondoló magában, legyen inkább Péter. És amit Tenczer Pál gondol, az meg van gondolva. Péter tehát meglett s megragadta a legelső kínálkozó alkalmat az ország házában, lemosni magáról a rákent gyanúnak még az árnyékát is, mintha ő benne az antiszemitizmusból, egy mákszemnyi nem sok, de csak annyi is lenne s hatalmas filippikával rontott neki a ház legifjabb pártjának, mely vihart vet, gonosz szenvedélyeket izgat és nem áll az erkölcs alapján. Hej, lett erre zivatar az antiszemitáborban ! Mint mikor a borkősavat összeöntik a kétszerszénsavas szódával, úgy pezsgett, sistergett és bugyborékolt. Maga Péter állt a habok fölött, mint a szikla és igyekezett imponálni a zajgásnak, amiben pompás szolgálatot ten nékie már az arca is, lévén az legrózsásabb hangulatában és olyan színű, mint más emberé, ha nagyon méregbe jön. Különösen egy hosszú reverendás fiatal antiszemita pap árulta el állandóan kétségbevonhatlan jeleit a keresztényi türelmetlenségnek. Izgett, mozgott, mint a sózott halcsik, úgyhogy jámbor Péchy Tamás is kiváncsi lett a kilétére s az elnöki székből figyelmeztette, mi dolog, hogy még eddig nála be nem mutatta magát ? — Én Komlóssy Ferenc vagyok, sietett az helyreütni a hibát, illedelmesen felállva és meghajtva magát. De már ekkor kivehető volt a hangjából a szándék, hogy „majd megtudjátok ti mindjárt, ki vagyok!“ Minekutána Busbach Péternek tökéletesen sikerült volna megszilárdítani három év utánra kilátásait a Terézvárosban, s fölállott a szélsőbalon egy hatalmas alak, Hód Mező-Vásárhely képviselője, Gosztonyi Sándor, aki dacára, hogy ezúttal szólalt föl először, régi jó ismerős beszéddel igyekezett pihenőt szerezni a hallgatóság kifáradt türelmének. De az neki korántsem sikerült olyan tökéletesen, mint Bausznern Guidónak, a hoszszúnyelű szász képviselőnek, a kin csak pátrija, Zay Adolf bir tultenni az — alaposságban. Bausz nem tanult, gondolkozó és, — reméljük, — megállapodott itéletű politikus, a kinek nagy fejtörésébe került ráakadni, hogy legokosabb dolog kibékülni az embernek a magyar állameszmével. Mert tudni való, hogy Bausznern Guidó nem mindig gondolkozott oly higgadtan és hazafiasan, mint ez idő szerint. Volt egy idő, mikor még nagyon szaturálva volt csak. dragonyos elme- Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.