Pesti Hírlap, 1885. május (7. évfolyam, 119-148. szám)

1885-05-04 / 122. szám

Budapest, 1885. VII. év?. 122. (2280) szám. Hétfő, május 4. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 » 60 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Zsit cat, nádor-utca 7. si„ földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP: «51»K£C=iBtYKja JlW­*gfc»ajgMagyfcy Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz., I. eme­ret, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Parisban, 40, Rue Notredam­­des Victoires. Nemzeti jelszavak. A népek közszellemének irányát a nem­zeti jelszavak fejezik ki. Ezekben nyilvánul a népek törekvése, eszménye, vágya. Széchenyi által a magyar nemzet ajkaira adott jelszó vo­­la : Magyarország nem volt, hanem lesz, s gaz­dasági és társadalmi átalakulása által lesz. Mind­járt rá, Kossuth által inspirált jelszavává lett az országnak : Tengerre magyar ! Csakhamar utána már Petőfi adta ki a jelszót: Talpra ma­gyar ! Azután jelszóvá lett az önvédelmi harc. Jelszavakat képeztek az emigráció, Kossuth, Türr, Klapka, Garibaldi, a nem adózunk, a nem hivataloskodunk, a passzív ellenállás. Majd jel­szóvá lett Deák Ferenc neve, és ezzel a ki­egyezés. És ime, most hosszú körfutás után visz­­szatérünk oda, ahonnét Széchenyi kiindult. A gazdasági és ezzel kapcsolatos társadalmi átala­kulás kérdései foglalkoztatják a nemzetet. Poli­tikusok, nem-politikusok mindinkább belátják, hogy gazdasági átalakulásunknak minél gyor­sabban meg kell történnie, különben azon ve­szély fenyeget, hogy elkésünk. Még mindig voltak és vannak egyesek, akik azt hirdetik, hogy Magyarország agrikul­­tur állam volt, tehát annak is kell marad­nia ! Vagyis: szegény , néptelen , gyenge volt, tehát annak kell lennie továbbra is. De ez a fölfogás, a nemzeti impotencia és öngyilkosság e felfogása, mindig szűkebb térre szorul. Mindig világosabbak úgy a cél, mint az ennek eléré­sére vezető eszközök. Amióta pedig az iparkiállítás megnyílt, a közszellem egy pillanatig sem tapogatózhatik a Betétben. Az ipar szó kifejezi azt, amire a nemzetnek szüksége van, s melynek segítségével kibontakozhatik úgy gazdasági, mint társadalmi válságából. A legújabb nemzeti jelszó tehát ez: ma­gyar ipar! Az ipar jelenti a nemzeti jóllétet, gazdag­ságot. Csak egy későn bekövetkezendő elfajulás idején jelenti a tömeg nyomorát, a sápadt árny­alakokat, az éhező gyomrokat és fenyegető ök­löket. Ez elfajulásig jelenti a hatalmas államot, a boldog társadalmat, az egészségesen működő társadalmi organizmust, a virágzó városokat, viruló mezőket, bő aratást, hazai piacokat. Ki nem akarja mindezt? Aki akarja, an­nak egyszersmind akarnia kell az ipart is, egy-­­­előre mint célt, azután mint eszközt, a nemzeti nagyság eszközét. Ez nem azt telzi, hogy fordítsunk hátat a mezőgazdaságnak s Magyarországból egyszerre csináljunk iparos államot. A természetben nincs ugrás, nincs a gazdaságban sem. Anglia III. Edvárd idejében vetette meg iparának alap­jait, s mégis gabonát exportált egész a 17-dik századig. Igaz, hogy évi termésének csak ide­jét , de mégis exportált, míg végre a múlt szá­zadban, főleg azonban a jelen században im­portra szorult. Franciaország régóta iparos állam, s középtermésnél még sem szorul im­portra, sőt dús termés idején exportálhat is Magyarország tehát, habár jelentékeny ipara lesz, még soká fog gabonafelesleggel bír­ni, mert az ipar megtermékenyíti a földet is. Nyerstermelésünk az eddig művelés alá vett te­rületen legalább megháromszorozható, de csak az ipar segítségével. Ipar nélkül nyomorral küzd és terméket­len a szántóföld is. A mi bánáti földünk bámu­latos és az egész világon csak egy versenytárs­sal bíró televénye megközelítőleg sem terem annyit, mint Anglia, vagy Skócia eredetileg ho­mokos, vagy sziklás talaja, mert nálunk az ipar csak kezdetleges, míg ott virágzik. Az ipar és a mezőgazdaság érdekei tehát közösek. Az egyoldalúan mezőgazdasággal foglalkozó népek szegények, nyomorultak, az iparos és kereskedő nemzetek rabszolgái. A­mely állam csak gabonát exportál, az, mint egy híres nemzetgazda kifejezte, kénytelen csakhamar embereket is exportálni, így néptelenedett el Portugália, Spanyol­­ország, Írország. Ezért nem növekedett az utolsó félszázad alatt Magyarország lakossága. Csakis a városokban fejlődött jelentékenyen, a­mit a keletkező iparnak köszönhetünk. A­ki nem akarja tehát, hogy Magyarország a fennebb említett or­szágok sorsára jusson; hogy a bánáti televényt, a dunántúli ho­mokos agyagot, az alföldi homoktalajt eladjuk lá­bunk alól; hogy embereket exportáljunk gabonánk és lisztünk után; hogy az északi megyékből, s a Székely­földről a kivándorlás még nagyobb mérveket öltsön ; hogy Magyarország fejlődés helyett vissza­essék ; hogy a gazdasági nyomorúság a politikai nyomorúságot, a gazdasági bukás a politikai bu­kást nyakunkra hozza: aki nem akarja mindezt, s ezek egyikét sem, annak akarnia kell, hogy Pozsonytól egész Sepsi-Szent-Györgyig és Brassóig terjedő rop­pant félkörben az iparosvárosok egész koszorúja támadjon, a­mely elfogyaszsza az Alföld gabo­náját, s ellássa az Alföldet gyártmányokkal. És akarnia kell ezt nem csak gazdasági, hanem egyszersmind politikai szempontból. Aki nem akarja, hogy Magyarország mind­untalan visszaessék a liberalizmus útján ; aki ellenben meg akarja alapítani a demokráciát, egy nagy, hatalmas, gazdag középosztály ural­mát , annak politikai szempontból kell akarnia az ipart. De miként teremthetünk fejlett, virágzó ipart ? Hatalmas nemzeti akarattal, mely a Kár­pátoktól az Adriáig viszhangoztatott nemzeti jel­szóban kell hogy kifejezést találjon. A kiállítás szép, meglepő. Minden zaj nél­kül, teljes csendben, egészen természetes fejlődés útján létesültek a magyar ipar reményt ígérő csirái. De illúzióban nem szabad élnünk. Ezek csak a csirák és nem maga az ipar. Nem sza­bad az ünnepi szavakat, a kü föld dicséreteit teljes értékű készpénz gyanánt vennünk, s a képzelt babérokon elszunnyadnunk. Nagy siker, jól megérdemlett babér, hogy ennyit is elértünk. És ez mutatja a magyar ipar életrevalóságát és fényes jövőjét. De a magyar iparnak még csak jövője van. Ezt a jövőt kell előkészítenünk. Ismét elő fognak állni a pesszimisták és a minden áron kizárólagos mezőgazdák, hogy Magyarországon nincs elég munkaerő és főleg nincs elég tőke az iparhoz. Az első nem egészen áll, mert hiszen sehol nyugaton annyi kéz nincs elfoglalva a mezőgazdaságnál, mint nálunk. Nyomorúságunk­nak éz az egyik fő oka, hogy sokan termelünk keveset, s hogy a számtalan munkáskéz az év legnagyobb részében dologtalanul hever. A második nagy részt igaz. De mezőgaz­dasági állam soha sem lehet sem népessé, sem nagy mozgó tőkék birtokosává. Ha még száz esztendeig várunk, a mezőgazdaság még­sem növeli meg jelentékenyen az ország lakosságá­nak számát, s nem halmoz fel nagy tőkéket. Az agrikultur államnak fő jellemvonása, hogy a földbirtok nyakig el van adósodva anélkül, hogy a pénz befektetésekre fordíttatott volna. Minél előbb hozzálátunk tehát az ipar lé­tesítését célzó nemzeti munkához, annál jobb. Virágzó ipart azonban pusztán saját erőnkből nem létesíthetünk. Ezzel is, de szükségünk van a külföld értelmi és anyagi tőkéjére. Anglia és Holland, valamint virágzó ko­rukban Spanyolország és Portugál szintén kül­földiek segítségével teremtettek ipart. Saját ere­jéből erre egy mezőgazdasági állam sem volt képes. A kiállítás a legjobb alkalom arra, hogy a külföldi iparosok és tőkepénzesek megismer­jék viszonyainkat. Látni fogják, hogy ez az ország saját csekély erőivel is aránylag igen rövid idő alatt, mire volt képes. Tehát látni fogják, hogy a kül­földi szakértelem és tőke nálunk a legnyeresé­gesebben helyezhető el. Hogy a külföldi iparosok és tőkepénzesek beédesgetésére mit kel tenni, elmondom közelebb. Minden nemzeti munka és törekvés sikere azonban főleg az illető nemzettől függ. Az egyesek is, de főleg a nemzetek mindenné le­hetnek, amivé lenni erősen el vannak határozva, így támadtak a harcias, az iparos és kereskedő, a tudós nemzetek, így a kicsinyekből nagyok, a gyengékből erősek. Első­sorban tehát a magyar nemzetek kell erősen akarnia, hogy iparos nemzetté lesz, a földmivelő nemzet mellett És ha valóban erősen akarja, okvetlenül célját éri. Az egyesek céljai megvalósításának útjába legyőzhetlen akadályok gördülhetnek. Amit azonban egy egész nemzet akar, az teljesedik. Mert a nemzetek millió karral dolgoznak, millió agygyal gondolkoznak, millió szívvel lelke­sednek. Az egyesek törékenyek és mulandók. A népek mindenhatók és halhatatlanok ha nem­zeti céljaik vannak. Bolksics filszláv Lapumt «tat azánta 12 §idalt s előfizetőink számára külön zenemellékletet tartanak.

Next