Pesti Hírlap, 1885. május (7. évfolyam, 119-148. szám)
1885-05-04 / 122. szám
Budapest, 1885. VII. év?. 122. (2280) szám. Hétfő, május 4. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 » 60 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Zsit cat, nádor-utca 7. si„ földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP: «51»K£C=iBtYKja JlW*gfc»ajgMagyfcy Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz., I. emeret, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Parisban, 40, Rue Notredamdes Victoires. Nemzeti jelszavak. A népek közszellemének irányát a nemzeti jelszavak fejezik ki. Ezekben nyilvánul a népek törekvése, eszménye, vágya. Széchenyi által a magyar nemzet ajkaira adott jelszó vola : Magyarország nem volt, hanem lesz, s gazdasági és társadalmi átalakulása által lesz. Mindjárt rá, Kossuth által inspirált jelszavává lett az országnak : Tengerre magyar ! Csakhamar utána már Petőfi adta ki a jelszót: Talpra magyar ! Azután jelszóvá lett az önvédelmi harc. Jelszavakat képeztek az emigráció, Kossuth, Türr, Klapka, Garibaldi, a nem adózunk, a nem hivataloskodunk, a passzív ellenállás. Majd jelszóvá lett Deák Ferenc neve, és ezzel a kiegyezés. És ime, most hosszú körfutás után viszszatérünk oda, ahonnét Széchenyi kiindult. A gazdasági és ezzel kapcsolatos társadalmi átalakulás kérdései foglalkoztatják a nemzetet. Politikusok, nem-politikusok mindinkább belátják, hogy gazdasági átalakulásunknak minél gyorsabban meg kell történnie, különben azon veszély fenyeget, hogy elkésünk. Még mindig voltak és vannak egyesek, akik azt hirdetik, hogy Magyarország agrikultur állam volt, tehát annak is kell maradnia ! Vagyis: szegény , néptelen , gyenge volt, tehát annak kell lennie továbbra is. De ez a fölfogás, a nemzeti impotencia és öngyilkosság e felfogása, mindig szűkebb térre szorul. Mindig világosabbak úgy a cél, mint az ennek elérésére vezető eszközök. Amióta pedig az iparkiállítás megnyílt, a közszellem egy pillanatig sem tapogatózhatik a Betétben. Az ipar szó kifejezi azt, amire a nemzetnek szüksége van, s melynek segítségével kibontakozhatik úgy gazdasági, mint társadalmi válságából. A legújabb nemzeti jelszó tehát ez: magyar ipar! Az ipar jelenti a nemzeti jóllétet, gazdagságot. Csak egy későn bekövetkezendő elfajulás idején jelenti a tömeg nyomorát, a sápadt árnyalakokat, az éhező gyomrokat és fenyegető öklöket. Ez elfajulásig jelenti a hatalmas államot, a boldog társadalmat, az egészségesen működő társadalmi organizmust, a virágzó városokat, viruló mezőket, bő aratást, hazai piacokat. Ki nem akarja mindezt? Aki akarja, annak egyszersmind akarnia kell az ipart is, egy-előre mint célt, azután mint eszközt, a nemzeti nagyság eszközét. Ez nem azt telzi, hogy fordítsunk hátat a mezőgazdaságnak s Magyarországból egyszerre csináljunk iparos államot. A természetben nincs ugrás, nincs a gazdaságban sem. Anglia III. Edvárd idejében vetette meg iparának alapjait, s mégis gabonát exportált egész a 17-dik századig. Igaz, hogy évi termésének csak idejét , de mégis exportált, míg végre a múlt században, főleg azonban a jelen században importra szorult. Franciaország régóta iparos állam, s középtermésnél még sem szorul importra, sőt dús termés idején exportálhat is Magyarország tehát, habár jelentékeny ipara lesz, még soká fog gabonafelesleggel bírni, mert az ipar megtermékenyíti a földet is. Nyerstermelésünk az eddig művelés alá vett területen legalább megháromszorozható, de csak az ipar segítségével. Ipar nélkül nyomorral küzd és terméketlen a szántóföld is. A mi bánáti földünk bámulatos és az egész világon csak egy versenytárssal bíró televénye megközelítőleg sem terem annyit, mint Anglia, vagy Skócia eredetileg homokos, vagy sziklás talaja, mert nálunk az ipar csak kezdetleges, míg ott virágzik. Az ipar és a mezőgazdaság érdekei tehát közösek. Az egyoldalúan mezőgazdasággal foglalkozó népek szegények, nyomorultak, az iparos és kereskedő nemzetek rabszolgái. Amely állam csak gabonát exportál, az, mint egy híres nemzetgazda kifejezte, kénytelen csakhamar embereket is exportálni, így néptelenedett el Portugália, Spanyolország, Írország. Ezért nem növekedett az utolsó félszázad alatt Magyarország lakossága. Csakis a városokban fejlődött jelentékenyen, amit a keletkező iparnak köszönhetünk. Aki nem akarja tehát, hogy Magyarország a fennebb említett országok sorsára jusson; hogy a bánáti televényt, a dunántúli homokos agyagot, az alföldi homoktalajt eladjuk lábunk alól; hogy embereket exportáljunk gabonánk és lisztünk után; hogy az északi megyékből, s a Székelyföldről a kivándorlás még nagyobb mérveket öltsön ; hogy Magyarország fejlődés helyett visszaessék ; hogy a gazdasági nyomorúság a politikai nyomorúságot, a gazdasági bukás a politikai bukást nyakunkra hozza: aki nem akarja mindezt, s ezek egyikét sem, annak akarnia kell, hogy Pozsonytól egész Sepsi-Szent-Györgyig és Brassóig terjedő roppant félkörben az iparosvárosok egész koszorúja támadjon, amely elfogyaszsza az Alföld gabonáját, s ellássa az Alföldet gyártmányokkal. És akarnia kell ezt nem csak gazdasági, hanem egyszersmind politikai szempontból. Aki nem akarja, hogy Magyarország minduntalan visszaessék a liberalizmus útján ; aki ellenben meg akarja alapítani a demokráciát, egy nagy, hatalmas, gazdag középosztály uralmát , annak politikai szempontból kell akarnia az ipart. De miként teremthetünk fejlett, virágzó ipart ? Hatalmas nemzeti akarattal, mely a Kárpátoktól az Adriáig viszhangoztatott nemzeti jelszóban kell hogy kifejezést találjon. A kiállítás szép, meglepő. Minden zaj nélkül, teljes csendben, egészen természetes fejlődés útján létesültek a magyar ipar reményt ígérő csirái. De illúzióban nem szabad élnünk. Ezek csak a csirák és nem maga az ipar. Nem szabad az ünnepi szavakat, a kü föld dicséreteit teljes értékű készpénz gyanánt vennünk, s a képzelt babérokon elszunnyadnunk. Nagy siker, jól megérdemlett babér, hogy ennyit is elértünk. És ez mutatja a magyar ipar életrevalóságát és fényes jövőjét. De a magyar iparnak még csak jövője van. Ezt a jövőt kell előkészítenünk. Ismét elő fognak állni a pesszimisták és a minden áron kizárólagos mezőgazdák, hogy Magyarországon nincs elég munkaerő és főleg nincs elég tőke az iparhoz. Az első nem egészen áll, mert hiszen sehol nyugaton annyi kéz nincs elfoglalva a mezőgazdaságnál, mint nálunk. Nyomorúságunknak éz az egyik fő oka, hogy sokan termelünk keveset, s hogy a számtalan munkáskéz az év legnagyobb részében dologtalanul hever. A második nagy részt igaz. De mezőgazdasági állam soha sem lehet sem népessé, sem nagy mozgó tőkék birtokosává. Ha még száz esztendeig várunk, a mezőgazdaság mégsem növeli meg jelentékenyen az ország lakosságának számát, s nem halmoz fel nagy tőkéket. Az agrikultur államnak fő jellemvonása, hogy a földbirtok nyakig el van adósodva anélkül, hogy a pénz befektetésekre fordíttatott volna. Minél előbb hozzálátunk tehát az ipar létesítését célzó nemzeti munkához, annál jobb. Virágzó ipart azonban pusztán saját erőnkből nem létesíthetünk. Ezzel is, de szükségünk van a külföld értelmi és anyagi tőkéjére. Anglia és Holland, valamint virágzó korukban Spanyolország és Portugál szintén külföldiek segítségével teremtettek ipart. Saját erejéből erre egy mezőgazdasági állam sem volt képes. A kiállítás a legjobb alkalom arra, hogy a külföldi iparosok és tőkepénzesek megismerjék viszonyainkat. Látni fogják, hogy ez az ország saját csekély erőivel is aránylag igen rövid idő alatt, mire volt képes. Tehát látni fogják, hogy a külföldi szakértelem és tőke nálunk a legnyereségesebben helyezhető el. Hogy a külföldi iparosok és tőkepénzesek beédesgetésére mit kel tenni, elmondom közelebb. Minden nemzeti munka és törekvés sikere azonban főleg az illető nemzettől függ. Az egyesek is, de főleg a nemzetek mindenné lehetnek, amivé lenni erősen el vannak határozva, így támadtak a harcias, az iparos és kereskedő, a tudós nemzetek, így a kicsinyekből nagyok, a gyengékből erősek. Elsősorban tehát a magyar nemzetek kell erősen akarnia, hogy iparos nemzetté lesz, a földmivelő nemzet mellett És ha valóban erősen akarja, okvetlenül célját éri. Az egyesek céljai megvalósításának útjába legyőzhetlen akadályok gördülhetnek. Amit azonban egy egész nemzet akar, az teljesedik. Mert a nemzetek millió karral dolgoznak, millió agygyal gondolkoznak, millió szívvel lelkesednek. Az egyesek törékenyek és mulandók. A népek mindenhatók és halhatatlanok ha nemzeti céljaik vannak. Bolksics filszláv Lapumt «tat azánta 12 §idalt s előfizetőink számára külön zenemellékletet tartanak.