Pesti Hírlap, 1885. június (7. évfolyam, 149-176. szám)
1885-06-10 / 158. szám
Budapet, 1885. évf. 158. (2316 . szán. Szerda, junius 10 Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 120 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, Kádos-ala 7- sí., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők, .... i i ni ■-■■!*! POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz„ L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Parisban, 40, Rue Notredame des Victoires. 'wmmmmnmmmmwS mr~ A .PESTI TOLA?“ TÁRCÁJA. A rendjelek. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Nemcsak a nézőknek van örömük a kiállításból, hanem a kiállítóknak is. Az első öröm a jury választás, a másik öröm a végén jön: a rendjelek. Matlekovicsnak a leghatalmasabb segédjei a rendjelek. Ha ezek nem volnának, semmi sem volna. Minden deszka, minden üveggereb, minden nátaszem és minden poccellántányér azt kiáltja a kiállításon : „Rendjelet kérünk !“ Zichy Jenő rózsái a kígyózó utak mellett mosolyogva suttogják, amint az esti szél meghimbálja: ..Oh felség, oh felség, vegy észre minket.“ A pavillonok aranyozott tornyocskái kacéran csillognak a napfényben: „Minket illet itt a legtöbb!“ A Göndöcs mézes köpüje azt látszik a nyíláson kifelé lehelni: „Van még valami édesebb is a méznél.“ Sőt még a debreceni híres Bisutka uram kiállított szőrgubája is azt mormolja: ,, instálok alásan egy ezüst keresztecskét.“ (Pedig vétek bevinni abba a kálvinista városba keresztet.) Így állván a dolgok s mert az első kitüntetések már kezdenek szállingózni (ezúttal még csak az építők számára) célszerűnek látom elmondani készletben levő históriáimat a rendjelekről. I. Ebers könyve: Ébers, de nem az az egyiptusi Ebers, hanem I. Ferenc idejebeli tudományos író csinos könyvet irt az elmebetegségekről. (A könyv manapság is kapható, ára két p. forint.) A könyvet elolvasta a császár is, aki nagyon fölvilágosodott ember volt s igen megtetszett neki az alaposan irt munka, melyet franciára is lefordítottak. — Szeretnék az írójával megismerkedni, — mondá az udvarmesterének. — Mikorra parancsolja fölség? A császár kitűzött egy napot és egy órát s az öreg Ebers megjelent a burgban. — Ön írta az elmebetegségekről szóló művet ? — Én írtam, felség. — Nagyon meg vagyok elégedve s igen örülök a sikerének. Az öreg Ebers dadogott valamit. — Ön tüzetesen foglalkozott az elmebetegekkel, mert látom, finoman különbözteti meg a különböző elmebetegségek egyes fajait. — Egész életemben az elmebetegeket tanulmányoztam. — Nagyon derék munka, nagyon meg vagyok elégedve — ismétlő a fejedelem nyájasan, s biccentett kissé a fejével, ami udvari nyelven azt jelenti, hogy „elmehet kend.“ De Ebers uram ő kelme még nem akart elmenni. Valami szaggatott szavak törekedtek elő ajkairól, miközben kékült, vörösödött és izzadott. — Kíván még valamit mondani? szólt a császár megütődve. — Oh felség . . . könyörgöm . . . esedezem, hogy meg nem érdemlem ugyan, de hát mivel . . . azonban. — Szóljon bátran. A tudós tompa hangon, majdnem körögve suttog: — Azt merészkedem kérni, hogy felséged magas megelégedése valamely látható jelben nyerjen kifejezést. — Ah úgy ! Ön rendjelet akar ? Nemde ? — Azt fölség — mondá a tudós szemérmetes lágy hangon. — A patvarba is — kiáltott a császár nevetve. — Nagyon szívesen teljesítem óhaját a rendjelre nézve — de megjegyzem, a könyvének második kiadását bővítse ki oda, hogy ez is egy fajtája az elmebetegségeknek. Az öreg Ébers nyilván nem élte meg a második kiadást, mert nem foglaltatik ott a „gomblyuk betegség“, pedig megvan, pusztít és nincs ellene medicina. II. Az Istvánkák. A rendjelek közt tudvalevőleg legtöbbet ér nálunk a Szt.István-rend. Ezt osztogatják a legszűkebben, tehát ennek van a legtöbb becse. Báró Sina Simon, aki nagy barátságban állt báró Wenckheim Bélával, e nemes jellemű gavallér miniszterünkkel, elővette egyszer a rendfelosztogató minisztert, hogy ő is szeretne valamit. — Te is fiam Brutus? No jól van, hát mi volna a szived szándéka ? — Egy Istvánka — mondá a báró édes hunyorgatással. — Természetesen a nagyokból. — Hogyis ne! — felelte a miniszter egyszerre elkomolyodva. Arra ne is gondolj. Abba a fiókba bele ne nyúlj. Ott vannak a többi rendjelek fiókjai, válaszsz azokból. Azok Gladstone bukása. Belügyi kérdésben bukott meg, pedig külügyiben kellett volna buknia. A sör- és szeszadó kérdésében szenvedett kormánya hajótörést, holott az afghán kérdésben kell vala zátonyra futnia. Mindegy. A parlament tegnapi szavazata után Gladstone még nem maradhat a kormányon. Bizalmi kérdésben a ház többsége ellene szavazott. A konzervatívok tán egyelőre nem vállalkoznak a kormányra, de Gladstone csakis ideiglenesen maradhat az ügyek élén. Utánna talán koalíciókabinetje. Gladstone erkölcsileg bukott már régen. A parlament most csak anyagival tetőzte az erkölcsi bukást. Helyesen tette, csakhogy későn. A bizalmatlanságot akkor kellett volna szavazat által kinyilatkoztatni, mikor az orosz-angol tárgyalások folytak. Mikor Gladstone elalkudta Anglia tekintélyét, eldiplomatizálta India biztosságát, s kiszolgáltatta Afghanisztánt Oroszországnak. Ez leendett a méltó felelet akkor Oroszország erőszakosságára és Gladstone gyöngeségére. Azt jelenti vala e felelet, hogy az angol parlament a politikai helyzet magaslatán és az angol érdekek őrállomásán van. A bizalmatlansági szavazat jelenthetné ezt most utólagosan is. Jelenthetné, hogy az angol nemzet Gladstoneval együtt elejtette az insuláris politikát, sőt nem akar tudni az afghán határkérdésben tett koncessziókról. Jelenthetné tehát, hogy Anglia háborút akar Oroszország ellen. Ez volna legtermészetesebb. Anglia ma még legyőzhetné Oroszországot, kényszeríthetné az ázsiai terjeszkedés feladására. Évek múltán, ha Oroszország hadi útjai készen lesznek India felé, oly roppant orosz haderők áraszthatják el Afghanisztánt, hogy Anglia többé nem lesz képes az Indiába vezető kapukat megvédelmezni. Igaz ugyan, hogy Anglia sincs készen a háborúra, de az ő geográfiai helyzete mellett lehetséges készületlenül is sikereket érni el. Hajóhadával ostromzár alá veheti az orosz kikötőket, s már e zár felér Oroszországra nézve egy vesztett csata hátrányával. És időközben Anglia befejezhetné hadi készületeit. Mihelyt bátorságot mutatna, azonnal módosulnának a diplomáciai és szövetségi viszonyok is. Oroszország pedig semmi esetre sem sebezhetné meg Angliát, mert ez otthon megtámadhatlan, sőt a strategikai vasútvonal kiépítése előtt, Oroszország még India ellen sem vihetne nagyobb hadsereget. Minden a mellett volna tehát, hogy a Gladstone által kapott bizalmatlansági szavazat az Oroszország elleni közvetlen akciót jelentse. Az eddigi alkudozások összes eredményeinek félretételét, s a háború provokálását. De nem ezt jelenti. A bevégzett tények változatlanul maradnak. A jugum caudinum alatt meggörnyed az angol nemzet, de elejti azt a férfiút, aki ott átvezette. Inkább belügyi, mint külügyi izgatás vetett véget Gladstone hosszú és áldástalan uralmának. Mert nemcsak Anglia külügyi presztízsét áldozta föl Gladstone, hanem ellentétbe került belpolitikájával is. A demokráciát képviselte és kedvezni akart a nép rovására a gazdagoknak. A szegényekkel akarta megfizettetni a deficitet. Nagy nemzetközi kérdésben kell vala bekövetkeznie megsemmisülésének és az osztályok közötti kérdésben következett be. A haragos közvéleménynek kellett volna elfunia és megfojtotta a szomjazó nyomoruság. A nemzet sértett önérzetének kell vala ellene támadnia és ellene támadtak a korcsmárosok. Ily körülmények közt nincs nagy ok az örömre Gladstone bukása felett. Angliában a demokrácia diadala teljes. Nem árthat annak semmiféle párt és rendszerválság. Habár a konzervatívok kerülnének kormányra, mi sem változnék a belügyi politikában. A szavazatjog ki van terjesztve az átalános szavazatig. A polgári elem küldi a képviselők többségét. Northcote, vagy Gladstone, mindegy a demokráciára nézve. Ellenben a külügyi kérdésekben Gladstone bebizonyította teljes képtelenségét. Anglia érdekeit kiszolgáltatta Oroszországnak. Oroszbarát volt egész az önmegfeledkezésig. Kapkodó egész a hóbortig. Távozása tehát mindenesetre helyes. A külpolitikában rosszabb nem, csak jobb következhetik utána. De ugyan következik-e a jobb ? Nagy okunk van a kételyre. Elsősorban azért, mert a konzervatívoknek nincs jelentékeny államférfink. Northcote igen higgadt, okos, nagy mültségű államférfi, de nincs elég tettereje. Nagy ember hiányzik ma Angliában, aki a nemzetet alarmírozni tudná. Aki felnyitaná a boltosok szemeit, hogy az ő érdekükről van szó, s bebizonyítaná, hogy a gyapjos zsákot karddal kell megvédelmezni. Hogy az angolokat erről meg lehet győzni, Vámbéry angliai útja is kétségtelenné teszi. De oda jutottak márkáz angolok, hogy egy ma la punk mai dráma 14 eloait tartalmsa.