Pesti Hírlap, 1888. február (10. évfolyam, 32-60. szám)

1888-02-10 / 41. szám

1888. február 10. PESTI HÍRLAP­ ­ok hordanak az irodában és a melynek ujjá­hoz szokták törülni a tollat. Szótlanná lettem a meglepetéstől és a boszu­ságtól. Első pillanatban azt hittem, hogy ez aféle felültetés, a Dezső izetlen tréfája volt. Hanem megcáfolva láttam ezt a Dezső megtört alakján, úgy ült ott szemlesütve, mint egy bűnös a vádlottak padján. Fruzsin néni pedig folytonosan ingerkedő, gúnyos szavakat súgott a fülembe. Pedig úgyis boszankodtam és szégyeltem magam nagyon. A mama is mérgelődött. — No, Adél, ugy­e kár volt magadra nem venni a parádés ruhát? — ezt súgta nekem Fruzsin néni, midőn belépett egy ízületien sáros cipőjű ember és kétes tisztaságú ruhája fölé ott előttünk egy zöld hálóköntöst öltött, mely vörös zsinórral volt felcicomázva és olyan bő volt, hogy akár egész famíliáját belé fogad­hatta volna az az egyén. Ez a férfiú úgy nézett ki, mint egy ijedt papagáj. Aztán besétált öt úr. A rektor meg a dé­kánok. Unott arcokkal ültek oda a zöld asz­talhoz. Legcsinosabb volt köztük a papi dékán. És ez legalább feketében volt. A többiek olyan mindennapiasan néztek ki, mint a verebek. A hat fiatal ember fölkelt. Egyikük egy pa­­pírtábláról felolvasott valamit. Aztán néhány szót darált le a rektor és sorba a három dékán. A zöld asztalon egy rémséges nagy pré­mes, fehér forgós kalpag állott. Eleinte azt hit­tem, hogy azt a rektor fogja fejére tenni. Ha­nem ez nem történt. Nem vette föl senki. Hanem előlépett a papagáj valami nagy cifra rézbunkós bottal, a­milyennel a nagy urak portásai szoktak állani a kapuban. Erre aztán rátették a kezüket a jelölt urak és esküvel fogadták, hogy a királyhoz, a hazá­hoz és az alkotmányhoz hűek maradnak (eddig azt hittem, hogy ezt különben is meg kell tenni, mert különben becsukják az embert), hogy a betegek titkait el nem árulják (erre is fölösleges esküdni, no de ez legalább pikáns), hogy az egyetemi tanácsnak engedelmeskedni fognak (de hiszen ezután csak nincs dolguk vele) stb. Aztán mindegyik jelölt kapott egy szóra­kozott, leereszkedő kézszorítást a felavató nagy­ságos uraktól. — Tudorrá fogadom! Az egész ceremónia olyan prózaiasan jó­zan volt, mint egy lucskos sósperec. Aztán vége volt mindennek. Haza mentünk. Dezső elpárolgott. Fruzsin néni csipke­dett. Mama szemrehányásokat tett. Én pedig kö­zel álltam a síráshoz. Ó, szép álmaim, várakozásaim. Kedves Lujzám! Neked fiad van, a­ki fel fog nőni mindnyájunk örömére. És én csak egy tanácsot adhatok neked. Ne hagyd doktorrá lenni. Hidd el, nem érdemes. Ölel szívből hűséges barátnőd Adél. A másolat hiteléül: Szécsi Ferenc. A karánsebesi választás. (Saját tudósítónktól.) — febr. 8. Tehát megtörtént, egészen úgy történt meg, a­hogy az előrelátható volt: az omnipotens vagyon­­községi elnök, Doda Traján ny. tábornok be­­kommandirozta a volt granicsárokat, a­kik sűrü tö­megekben tódultak ide, hogy nevetséges komédiát cselekedjenek. Valóban úgy van: „parturiunt mon­­tes, et nascitur ridiculus mus,“ azaz hogy az orso­­vai prézából egyszerre kétes hirű orsz. képviselő vált, a ki, mint mondják, a D­o­d­a példáját és — parancsát követve, mandátumát szintén nem fogja benyújtani, a­mikor aztán ismétlődni fog a komédia. P­o­p­o­v­i­c­s Mihálynak hívják a volt Szö­­rény megye orsz. képviselőjét; ugyanaz a híres em­ber az, a­ki egy korábbi választásnál fekete-sárga lobogóval jelent meg itt, kivel élén. Szinte sajnál­juk, hogy nem mehet föl a honatyák közé, bizo­nyára igen jó „alak“ válnék ott belőle, a Mikszáth tolla hegyére való. De félre a tréfával, sokkal komolyabb a do­log, mintsem hogy tréfára lehetne fordítani. Mert ime az ország legnagyobb választókerülete a leg­szebb polgári alkotmányos joggal cinikus játékot űz. Egy pár fanatikus ember, visszaélve a hitelező és adós közti viszonynyal száz, meg száz szegény pa­rasztot rendel be a havasok aljáról, a legfélreesőbb völgyekből, hogy télvíz idején farkasösvényen való 1—2 napi gyalogolás után egy „se treascat“ kiált­sanak oly emberre, a ki érdekeiket képviselni a priori vonakodik. S ezeknek a szegény parasztok­nak, a kik teljes életükben nem láttak magyar em­bert, azt hazudják ámitóik, hogy a magyarok el akarják venni legelőiket, erdőjussaikat s még nem tudora micsodájukat. Ez incidensből nem először történik, hogy a r­á­d­i­­­ó­k erélyes megfékezését sürgetjük. Mert mi, a­kik itt a dolgok fejlődésének megfigyelői vagyunk, tartózkodva bár, de meggyőződésből mondjuk ki a nagy szót, hogy itt még az alkotmányadta , Régen közötti Marcshid érdekében szólal fel, mely­nek egy magánember kezére való juttatását kifogá­solja. Most is visszás állapotok uralkodnak e híd vámkezelése körül, a­mennyiben ott még a negy­vennyolc előtti feudális viszonyoknak megfelelőleg a nem nemes tartozik vámot fizetni, ellenben a ne­mes ember e kötelezettség alól fel van mentve s szóló attól tart, hogy e viszonyok még rosszabbak lesznek, ha az említett, úgynevezett rád tb­fái vám­­hid magánember birtokába jutna. Kéri tehát a pénz­ügyi kormányt, hogy e vámhid eladásának eszméjét ejtse el. Hegedűs Sándor előadó Justhtal szemben ki iparkodik mutatni, hogy az államjavak épen nem potom áron, de sőt becsáron felül adattak és adat­nak el. Egyébként biztosítja a házat, hogy az el­adásra kijelölés nem jelenti azt, hogy a kijelölt ja­vak okvetlenül és bármi áron eladatnak, hanem hogy esetleg — kedvező alkalom után — fognak el­­adatni. Kéri e tétel változatlan elfogadását. Tisza Kálmán pénzügyminiszter a radnótbrai vámhíd ügyében biztosítja Kaiser képviselőt, hogy a híd eladásánál a kormány kellő óvatosságot fog kifejteni. Hogy ott a nemesek nem fizetnek vámot, az nem áll egyedül s a reformnak nem szabad csak egy hídra kiterjeszkedni. Jusichtal szemben meg­jegyzi, hogy a pénzügyminiszter évről-évre azon van, hogy az eladásokból befolyó jövedelem s a be­fektetések között minél inkább helyreállítsa az egyensúlyt. Ő is úgy tudja , adatokkal is bizonyít­hatja, hogy az állam javak nem becsáron alul, de azon felül adatnak el. Nagy előnyt és hasznot lát abban is, hogy az állam kezéből kimenő jószágok a közép- és kisbirtokos osztály kezébe mennek át leg­nagyobb részt s igy így rég érzett hiányon segí­tünk. Arra a vádra, hogy a regálékat most nem volna szabad eladni, miután a regálmegváltás ügye már közelebb tervbe van véve, azt jegyzi meg, hogy a viszonyokat ismerők tudhatják, hogy a regálé­­megváltás eszméjének fölmerülése óta minden fo­lyamatban levő regálé-eladást beszüntetett. Kéri a tétel megszavazását. (Helyeslés jobbfelől.) A ház többsége elfogadja a tételt. Ezzel a pénzügyi tárca költségvetésének tár­gyalása befejeztetett. A közoktatásügyi tárca. Következett a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetése. Országi Sándor előadó röviden vázolva az utolsó tíz év kulturális fejlődését, megelégedéssel konstatálja, hogy a jelen költségvetésben — ha nem is történik intézkedés új kulturális intézmények létesítése iránt —­ mi sincs elhanyagolva, hogy a fennálló kulturális intézmények fentartassanak, sőt tovább fejlesztessenek. Kéri a költségvetés elfoga­dását. Irányi Dániel nem ért ugyan mindenben egyet a közoktatásügyi miniszter egyházi és tanügyi politikájával, de szívesen elismeri buzgalmát és be­csüli őszinteségét, melylyel működésének hiányait is koncedálja. A miniszter jelentéséből a népneve­lésre vonatkozó adatokat akarja bírálat alá vonni. Elismeri, hogy a magyar nyelv oktatásának kötele­zővé tétele óta a viszonyok sokban javultak, de még mindig nagy azoknak a tanköteleseknek száma, kik iskolába nem járnak s számos olyan tanitó van, ki a magyar nyelv oktatására nem képes. De legszomorúbb az az adat, hogy minden évben igen nagy azoknak az iskoláknak száma, hol az oktatás egyáltalán szünetel. Szükségesnek tartaná, hogy olyan helyeken, hol iskolát nem tarthatnak, vagy vándortanítók tegyenek időről-időre látogatást, vagy pedig két-három község álljon össze s tartson kö­zös tanítót. Ha a közoktatásügyi miniszter nem áldozhat nagyobb összeget a népnevelési célokra, legalább tegye meg azt, hogy a nagyobb jövedelmet hajtó iskoláktól elvont segélyt fordítsa olyan isko­lák támogatására, melyeknek erre­­ nagy szüksé­gük van. Fölemliti a dicső­szentmártoni felsőbb népiskolát, melyet be lehetne szüntetni, minthogy a 4000 írttal segélyezett iskolában csak hat növen­dék van s igy egynek oktatása az államnak közel 700 írtjában van. Áttérve a tárca vallási részére, hosszasabban foglalkozik a XIII. Leo pápa jubileuma alkalmából hazánkban megindult mozgalommal. Természetesnek és dicséretesnek tartja e mozgalmat, de legalább is tapintatlannak kell jeleznie a mozgalom élén álló főpapok azon eljárását, hogy felirataikban az összes magyarországi katholikusok nevében fölvetették a pápa világi uralmának kérdését. Nem kétli, hogy a magyarországi katholikusok összessége nem értett ebben főpapjaival együtt és nem nyilvánított olyan óhajt, mely a nekünk drága olasz szövetséget is ve­szélyeztethetné. Ő ebben csak az utóbbi időben láb­­rakapott ultramontán szellem nyilvánulását látja. Ilyen volt a pápai enciklika s egy hazai főpapnak beszéde, melyben az újkor rovására a középkort dicsőítette. A kormány bátortalansága szítja az ul­­tramontánok bátorságát, pedig a huszadik század előestéjén nem szabad megengedni, hogy a szabad­ság és egyenlőség alája rendeltessék a tridenti zsi­nat határozatainak. Határozottan kárhoztatnia kell az ultramontánoknak azon harcát, melyet a községi és állami iskolák ellen folytatnak. A válásszabadság és kötelező polgári házasság kérdésének kapcsán felsorolja azokat a törekvése­ket, melyeket ő folytatott, hogy a vallásszabadság diadalra jusson, de a mely törekvések zátonyra fu­tottak, miután maga a miniszter is úgy nyilatkozott, hogy a vallásszabadság azonos a nihilizmussal. Mind­­azáltal hinni akarja, hogy a vallásszabadság tör­vénybe iktatása nem fog sokáig késni s ez méltó lesz az uj országgyűléshez. Végül határozati javas­latot nyújt be, mely szerint utasíttassék a vallás- és közoktatásügyi miniszter, hogy a vallásszabadság iránt törvényjavaslatot terjeszszen be. Trefort Ágoston vallás- és közokt. miniszter a szellemi szabadságnak és szabad kutatásnak in princípium annyira barátja, mint kevesen, mert ő haladást ezek nélkül elképzelni nem tud. Az előtte szóló javaslatát azonban még­sem fogadhatja el s hivatkozik e tekintetben arra a forrongásra, mely az orthodox egyház kebelében az iránt folyik, hogy a gör. és róm. katholikusok közti unió megtörtén­jék. S ez nem vallási, hanem nemzetiségi, nyelvi és hatalmi szempontból történnék. Ez a jelenség pedig éppen nem biztató. (Élénk helyeslés.) A vallássza­badság nem egy eszme, egy intézmény, hanem eszméknek és intézményeknek láncolata. — Áttér a kongruakérdésre, mely nézete szerint rendeztetni fog, mert mulhatlanul szükséges, hogy az az egy­ház, mely hiveire nemesitőleg hatni akar, papjait jól nevelje és jól ellássa. (Helyeslés.) Kéri a házat, hogy Irányi javaslatát ne fogadja el, hanem ha­­laszsza el egy jobb időre. (Élénk helyeslés.) Benedek Elek a gyermekirodalom érdeké­ben szólal fel s példákkal illusztrálja, hogy milyen együgyű, selejtes és a mézsskalácsosok magyarsá­gára emlékeztető gyermekművekkel árasztják el bi­zonyos könyvkiadók a fiatalságot. E művek nem gyermekeknek valók: silány, magyartalan fordítá­sok s mégis kiszorítják a jobbakat, mert a kiadók olcsóbban állítják ki s jobban kapják mellettük a reklámot. Ezek a kiadók azt hiszik, hogy a gyer­mekirodalom a legkönnyebb a világon, pedig nem így van. A ki a gyermekek számára írni akar, nagy tehetségen kívül egyesítsen magában szivet, lelket s egy csöpp — a gyermekekkel rokonvonást —­ nai­vitást. Magyar gyermekirodalom alig van számba­­vehető s ha a külföld jobb termékeit lefordítják, teszik ezt oly kriminális módon, mint az akadémia, melynek egy része nem tud magyarul írni. (Zaj.) P­edig meg kellene fontolni, hogy miféle műveket adnak a gyermek kezébe, mert megmételyezhetik. A külföld akadémiái felölelik a gyermekirodalmat is, a mienk tudomást sem vesz róla. Helyes volna tehát, hogy a közoktatásügyi kormány vegye jó­akaró pártfogásába. Határozott indítványt nem tesz, mert ismeri pénzügyi helyzetünket, de kívánatos­nak tartaná, ha a kormány pályadíjakat tűzne ki, vagy pedig jó írókat bízna meg gyermekirodalmi ifjúsági művek írásával. A közoktatásügyi tanács pedig bírálja meg az eddig megjelent összes gyer­mek- és ifjúsági műveket és bírálatának eredmé­nyét a közönség tájékoztatása végett tegye közzé. A költségvetést elfogadja. Kiss Albert úgy találja, hogy az a stádium, melyet népoktatásunkban megállapodásnak akarnak elnevezni, tulajdonképen hanyatlás. S midőn a kor­mány azt bevallja, a legsajtóbb kritikát mondta ön­magáról. Bírálja ezután a középiskolák állapotát, melyet sokban el kell ítélnie. A költségvetést nem fogadja el. Báró Jeszenszky Sándor kijelenti, hogy­­ ugyan aláírta Irányi Dániel határozati javaslatát, de annak indokolását nem fogadhatja el, mert nem tartja helyesnek, hogy felekezeti ügyek a képviselő­házak elé hozassanak. Komlóssy Ferenc kéri a házat, hogy beszé­dét holnapra halaszthassa. Irányi Dániel báró Jeszenszky kijelentésére azt feleli, hogy ő az ország alaptörvényei, az álta­lános vallásszabadság érdekében szólalt fel s ez nem felekezeti ügy. Ülés vége 2 órakor.

Next