Pesti Hírlap, 1888. február (10. évfolyam, 32-60. szám)
1888-02-10 / 41. szám
1888. február 10. PESTI HÍRLAP ok hordanak az irodában és a melynek ujjához szokták törülni a tollat. Szótlanná lettem a meglepetéstől és a boszuságtól. Első pillanatban azt hittem, hogy ez aféle felültetés, a Dezső izetlen tréfája volt. Hanem megcáfolva láttam ezt a Dezső megtört alakján, úgy ült ott szemlesütve, mint egy bűnös a vádlottak padján. Fruzsin néni pedig folytonosan ingerkedő, gúnyos szavakat súgott a fülembe. Pedig úgyis boszankodtam és szégyeltem magam nagyon. A mama is mérgelődött. — No, Adél, ugye kár volt magadra nem venni a parádés ruhát? — ezt súgta nekem Fruzsin néni, midőn belépett egy ízületien sáros cipőjű ember és kétes tisztaságú ruhája fölé ott előttünk egy zöld hálóköntöst öltött, mely vörös zsinórral volt felcicomázva és olyan bő volt, hogy akár egész famíliáját belé fogadhatta volna az az egyén. Ez a férfiú úgy nézett ki, mint egy ijedt papagáj. Aztán besétált öt úr. A rektor meg a dékánok. Unott arcokkal ültek oda a zöld asztalhoz. Legcsinosabb volt köztük a papi dékán. És ez legalább feketében volt. A többiek olyan mindennapiasan néztek ki, mint a verebek. A hat fiatal ember fölkelt. Egyikük egy papírtábláról felolvasott valamit. Aztán néhány szót darált le a rektor és sorba a három dékán. A zöld asztalon egy rémséges nagy prémes, fehér forgós kalpag állott. Eleinte azt hittem, hogy azt a rektor fogja fejére tenni. Hanem ez nem történt. Nem vette föl senki. Hanem előlépett a papagáj valami nagy cifra rézbunkós bottal, amilyennel a nagy urak portásai szoktak állani a kapuban. Erre aztán rátették a kezüket a jelölt urak és esküvel fogadták, hogy a királyhoz, a hazához és az alkotmányhoz hűek maradnak (eddig azt hittem, hogy ezt különben is meg kell tenni, mert különben becsukják az embert), hogy a betegek titkait el nem árulják (erre is fölösleges esküdni, no de ez legalább pikáns), hogy az egyetemi tanácsnak engedelmeskedni fognak (de hiszen ezután csak nincs dolguk vele) stb. Aztán mindegyik jelölt kapott egy szórakozott, leereszkedő kézszorítást a felavató nagyságos uraktól. — Tudorrá fogadom! Az egész ceremónia olyan prózaiasan józan volt, mint egy lucskos sósperec. Aztán vége volt mindennek. Haza mentünk. Dezső elpárolgott. Fruzsin néni csipkedett. Mama szemrehányásokat tett. Én pedig közel álltam a síráshoz. Ó, szép álmaim, várakozásaim. Kedves Lujzám! Neked fiad van, aki fel fog nőni mindnyájunk örömére. És én csak egy tanácsot adhatok neked. Ne hagyd doktorrá lenni. Hidd el, nem érdemes. Ölel szívből hűséges barátnőd Adél. A másolat hiteléül: Szécsi Ferenc. A karánsebesi választás. (Saját tudósítónktól.) — febr. 8. Tehát megtörtént, egészen úgy történt meg, ahogy az előrelátható volt: az omnipotens vagyonközségi elnök, Doda Traján ny. tábornok bekommandirozta a volt granicsárokat, akik sűrü tömegekben tódultak ide, hogy nevetséges komédiát cselekedjenek. Valóban úgy van: „parturiunt montes, et nascitur ridiculus mus,“ azaz hogy az orsovai prézából egyszerre kétes hirű orsz. képviselő vált, a ki, mint mondják, a Doda példáját és — parancsát követve, mandátumát szintén nem fogja benyújtani, amikor aztán ismétlődni fog a komédia. Popovics Mihálynak hívják a volt Szörény megye orsz. képviselőjét; ugyanaz a híres ember az, aki egy korábbi választásnál fekete-sárga lobogóval jelent meg itt, kivel élén. Szinte sajnáljuk, hogy nem mehet föl a honatyák közé, bizonyára igen jó „alak“ válnék ott belőle, a Mikszáth tolla hegyére való. De félre a tréfával, sokkal komolyabb a dolog, mintsem hogy tréfára lehetne fordítani. Mert ime az ország legnagyobb választókerülete a legszebb polgári alkotmányos joggal cinikus játékot űz. Egy pár fanatikus ember, visszaélve a hitelező és adós közti viszonynyal száz, meg száz szegény parasztot rendel be a havasok aljáról, a legfélreesőbb völgyekből, hogy télvíz idején farkasösvényen való 1—2 napi gyalogolás után egy „se treascat“ kiáltsanak oly emberre, a ki érdekeiket képviselni a priori vonakodik. S ezeknek a szegény parasztoknak, a kik teljes életükben nem láttak magyar embert, azt hazudják ámitóik, hogy a magyarok el akarják venni legelőiket, erdőjussaikat s még nem tudora micsodájukat. Ez incidensből nem először történik, hogy a rádiók erélyes megfékezését sürgetjük. Mert mi, akik itt a dolgok fejlődésének megfigyelői vagyunk, tartózkodva bár, de meggyőződésből mondjuk ki a nagy szót, hogy itt még az alkotmányadta , Régen közötti Marcshid érdekében szólal fel, melynek egy magánember kezére való juttatását kifogásolja. Most is visszás állapotok uralkodnak e híd vámkezelése körül, amennyiben ott még a negyvennyolc előtti feudális viszonyoknak megfelelőleg a nem nemes tartozik vámot fizetni, ellenben a nemes ember e kötelezettség alól fel van mentve s szóló attól tart, hogy e viszonyok még rosszabbak lesznek, ha az említett, úgynevezett rád tbfái vámhid magánember birtokába jutna. Kéri tehát a pénzügyi kormányt, hogy e vámhid eladásának eszméjét ejtse el. Hegedűs Sándor előadó Justhtal szemben ki iparkodik mutatni, hogy az államjavak épen nem potom áron, de sőt becsáron felül adattak és adatnak el. Egyébként biztosítja a házat, hogy az eladásra kijelölés nem jelenti azt, hogy a kijelölt javak okvetlenül és bármi áron eladatnak, hanem hogy esetleg — kedvező alkalom után — fognak eladatni. Kéri e tétel változatlan elfogadását. Tisza Kálmán pénzügyminiszter a radnótbrai vámhíd ügyében biztosítja Kaiser képviselőt, hogy a híd eladásánál a kormány kellő óvatosságot fog kifejteni. Hogy ott a nemesek nem fizetnek vámot, az nem áll egyedül s a reformnak nem szabad csak egy hídra kiterjeszkedni. Jusichtal szemben megjegyzi, hogy a pénzügyminiszter évről-évre azon van, hogy az eladásokból befolyó jövedelem s a befektetések között minél inkább helyreállítsa az egyensúlyt. Ő is úgy tudja , adatokkal is bizonyíthatja, hogy az állam javak nem becsáron alul, de azon felül adatnak el. Nagy előnyt és hasznot lát abban is, hogy az állam kezéből kimenő jószágok a közép- és kisbirtokos osztály kezébe mennek át legnagyobb részt s igy így rég érzett hiányon segítünk. Arra a vádra, hogy a regálékat most nem volna szabad eladni, miután a regálmegváltás ügye már közelebb tervbe van véve, azt jegyzi meg, hogy a viszonyokat ismerők tudhatják, hogy a regálémegváltás eszméjének fölmerülése óta minden folyamatban levő regálé-eladást beszüntetett. Kéri a tétel megszavazását. (Helyeslés jobbfelől.) A ház többsége elfogadja a tételt. Ezzel a pénzügyi tárca költségvetésének tárgyalása befejeztetett. A közoktatásügyi tárca. Következett a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetése. Országi Sándor előadó röviden vázolva az utolsó tíz év kulturális fejlődését, megelégedéssel konstatálja, hogy a jelen költségvetésben — ha nem is történik intézkedés új kulturális intézmények létesítése iránt — mi sincs elhanyagolva, hogy a fennálló kulturális intézmények fentartassanak, sőt tovább fejlesztessenek. Kéri a költségvetés elfogadását. Irányi Dániel nem ért ugyan mindenben egyet a közoktatásügyi miniszter egyházi és tanügyi politikájával, de szívesen elismeri buzgalmát és becsüli őszinteségét, melylyel működésének hiányait is koncedálja. A miniszter jelentéséből a népnevelésre vonatkozó adatokat akarja bírálat alá vonni. Elismeri, hogy a magyar nyelv oktatásának kötelezővé tétele óta a viszonyok sokban javultak, de még mindig nagy azoknak a tanköteleseknek száma, kik iskolába nem járnak s számos olyan tanitó van, ki a magyar nyelv oktatására nem képes. De legszomorúbb az az adat, hogy minden évben igen nagy azoknak az iskoláknak száma, hol az oktatás egyáltalán szünetel. Szükségesnek tartaná, hogy olyan helyeken, hol iskolát nem tarthatnak, vagy vándortanítók tegyenek időről-időre látogatást, vagy pedig két-három község álljon össze s tartson közös tanítót. Ha a közoktatásügyi miniszter nem áldozhat nagyobb összeget a népnevelési célokra, legalább tegye meg azt, hogy a nagyobb jövedelmet hajtó iskoláktól elvont segélyt fordítsa olyan iskolák támogatására, melyeknek erre nagy szükségük van. Fölemliti a dicsőszentmártoni felsőbb népiskolát, melyet be lehetne szüntetni, minthogy a 4000 írttal segélyezett iskolában csak hat növendék van s igy egynek oktatása az államnak közel 700 írtjában van. Áttérve a tárca vallási részére, hosszasabban foglalkozik a XIII. Leo pápa jubileuma alkalmából hazánkban megindult mozgalommal. Természetesnek és dicséretesnek tartja e mozgalmat, de legalább is tapintatlannak kell jeleznie a mozgalom élén álló főpapok azon eljárását, hogy felirataikban az összes magyarországi katholikusok nevében fölvetették a pápa világi uralmának kérdését. Nem kétli, hogy a magyarországi katholikusok összessége nem értett ebben főpapjaival együtt és nem nyilvánított olyan óhajt, mely a nekünk drága olasz szövetséget is veszélyeztethetné. Ő ebben csak az utóbbi időben lábrakapott ultramontán szellem nyilvánulását látja. Ilyen volt a pápai enciklika s egy hazai főpapnak beszéde, melyben az újkor rovására a középkort dicsőítette. A kormány bátortalansága szítja az ultramontánok bátorságát, pedig a huszadik század előestéjén nem szabad megengedni, hogy a szabadság és egyenlőség alája rendeltessék a tridenti zsinat határozatainak. Határozottan kárhoztatnia kell az ultramontánoknak azon harcát, melyet a községi és állami iskolák ellen folytatnak. A válásszabadság és kötelező polgári házasság kérdésének kapcsán felsorolja azokat a törekvéseket, melyeket ő folytatott, hogy a vallásszabadság diadalra jusson, de a mely törekvések zátonyra futottak, miután maga a miniszter is úgy nyilatkozott, hogy a vallásszabadság azonos a nihilizmussal. Mindazáltal hinni akarja, hogy a vallásszabadság törvénybe iktatása nem fog sokáig késni s ez méltó lesz az uj országgyűléshez. Végül határozati javaslatot nyújt be, mely szerint utasíttassék a vallás- és közoktatásügyi miniszter, hogy a vallásszabadság iránt törvényjavaslatot terjeszszen be. Trefort Ágoston vallás- és közokt. miniszter a szellemi szabadságnak és szabad kutatásnak in princípium annyira barátja, mint kevesen, mert ő haladást ezek nélkül elképzelni nem tud. Az előtte szóló javaslatát azonban mégsem fogadhatja el s hivatkozik e tekintetben arra a forrongásra, mely az orthodox egyház kebelében az iránt folyik, hogy a gör. és róm. katholikusok közti unió megtörténjék. S ez nem vallási, hanem nemzetiségi, nyelvi és hatalmi szempontból történnék. Ez a jelenség pedig éppen nem biztató. (Élénk helyeslés.) A vallásszabadság nem egy eszme, egy intézmény, hanem eszméknek és intézményeknek láncolata. — Áttér a kongruakérdésre, mely nézete szerint rendeztetni fog, mert mulhatlanul szükséges, hogy az az egyház, mely hiveire nemesitőleg hatni akar, papjait jól nevelje és jól ellássa. (Helyeslés.) Kéri a házat, hogy Irányi javaslatát ne fogadja el, hanem halaszsza el egy jobb időre. (Élénk helyeslés.) Benedek Elek a gyermekirodalom érdekében szólal fel s példákkal illusztrálja, hogy milyen együgyű, selejtes és a mézsskalácsosok magyarságára emlékeztető gyermekművekkel árasztják el bizonyos könyvkiadók a fiatalságot. E művek nem gyermekeknek valók: silány, magyartalan fordítások s mégis kiszorítják a jobbakat, mert a kiadók olcsóbban állítják ki s jobban kapják mellettük a reklámot. Ezek a kiadók azt hiszik, hogy a gyermekirodalom a legkönnyebb a világon, pedig nem így van. A ki a gyermekek számára írni akar, nagy tehetségen kívül egyesítsen magában szivet, lelket s egy csöpp — a gyermekekkel rokonvonást — naivitást. Magyar gyermekirodalom alig van számbavehető s ha a külföld jobb termékeit lefordítják, teszik ezt oly kriminális módon, mint az akadémia, melynek egy része nem tud magyarul írni. (Zaj.) Pedig meg kellene fontolni, hogy miféle műveket adnak a gyermek kezébe, mert megmételyezhetik. A külföld akadémiái felölelik a gyermekirodalmat is, a mienk tudomást sem vesz róla. Helyes volna tehát, hogy a közoktatásügyi kormány vegye jóakaró pártfogásába. Határozott indítványt nem tesz, mert ismeri pénzügyi helyzetünket, de kívánatosnak tartaná, ha a kormány pályadíjakat tűzne ki, vagy pedig jó írókat bízna meg gyermekirodalmi ifjúsági művek írásával. A közoktatásügyi tanács pedig bírálja meg az eddig megjelent összes gyermek- és ifjúsági műveket és bírálatának eredményét a közönség tájékoztatása végett tegye közzé. A költségvetést elfogadja. Kiss Albert úgy találja, hogy az a stádium, melyet népoktatásunkban megállapodásnak akarnak elnevezni, tulajdonképen hanyatlás. S midőn a kormány azt bevallja, a legsajtóbb kritikát mondta önmagáról. Bírálja ezután a középiskolák állapotát, melyet sokban el kell ítélnie. A költségvetést nem fogadja el. Báró Jeszenszky Sándor kijelenti, hogy ugyan aláírta Irányi Dániel határozati javaslatát, de annak indokolását nem fogadhatja el, mert nem tartja helyesnek, hogy felekezeti ügyek a képviselőházak elé hozassanak. Komlóssy Ferenc kéri a házat, hogy beszédét holnapra halaszthassa. Irányi Dániel báró Jeszenszky kijelentésére azt feleli, hogy ő az ország alaptörvényei, az általános vallásszabadság érdekében szólalt fel s ez nem felekezeti ügy. Ülés vége 2 órakor.