Pesti Hírlap, 1889. május (11. évfolyam, 119-149. szám)
1889-05-04 / 122. szám
Budapest, 1889. XI. évf. 122. (3719.) szám. Szombat, május 4. Előfizetési árak- Szerkesztési iroda Egész évre . . . 14 frt -kr. SS PS BüääJEStei, MdOHtca 7. SZ„ L tffidts, részit Kiadóhivatal: ---------.. a kiadóhivatalban vétetnek feL Buapest, nádor-mca 7. SS, Süsüin, — rmvTr » T TW » TiTT A tv Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap Pl II II I i\ A I pi A Pl! AP • ) John F- Jones & Cie. Párisszétküldésére vonatkozó jelszó- A- Éji 111 J..Q.I 1- Ixi. JvJLj.Ii.JL ■ y • ban, 31 bis, rue du Faubourg tamlások intézendők. Montmartre A gorombaság. A római katona, ha rövid volt a kardja, megtoldotta egy lépéssel. A képviselőházban pedig most az a divat, hogy akinek rövid az argumentuma, megtoldja két gorombasággal. Erről kell megint beszélni, mivel a habozás és gorombáskodás ma ismét felütötte kócos fejét a parlamentben, s a metsző, ingerült hangulat arról bizonykodik, hogy a budgetvita folytatása voltaképen nem lesz egyéb, mint a februári és márciusi durvaságok folytatása. Egyáltalán fájdalommal látjuk a képviselőház jobb és emelkedettebb szellemének elzüllését. Nem mintha az uralkodó politikai rendszer, vagy a kabinet bukásától tartanánk. Ha a rendszer és kabinet rossz, az egészséges parlamenti élet mellett meghal, vagy elbukik, mihelyest egy jobb és helyesebb politika forrott ki az alkotmányos intézmények útján a lejárt régiek helyett. De bánt az elzüllésnek az a processzusa, mely a nélkül, hogy jobbat produkálna az országnak, ma ezt, holnap amazt az intézményt, hitet és bizalmat rendíti meg s a magyar társadalom és az egész nemzet fölfogásában a cinizmust, sőt a romboló nihilizmus kórságát terjeszti széjjel. Budgetvitáink a nélkül sem a régiek már évek óta. Ellentmondásban állanak más országok helyesebb parlamenti gyakorlatával is. Másutt, különösen Angliában, az általános budgetvita alkalmával az államháztartás nagy kérdéseivel foglalkozik a parlament. Alapos és hasznos kritika alá veti az ellenzék a pénzügyek állapotát s e réven az ország nagy gazdasági sérelmeit deríti föl a követett pénzügyi politikával szemben. A részletes vitánál az egyes pénzügyi ágak kezelését és hasznosságát vitatja meg s ez után tényleg és beható módon maga is részt vesz a budget megalkotásában. Megszavazza vagy nem szavazza meg a budgetet, de a kormánypolitikát egyetemes értelemben csak az apropriációnál veti nagy arányú kritika alá s itt azután az ellenzék, ha teheti, megtagadja a kormánytól a budgetjogot és ezáltal megbuktatja a minisztériumot. Nálunk ez a megkülönböztetés évek óta nincs meg. Az apropriáció félholt parlamenti intézmény s az ellenzék az általános budgetvitánál fordít fel minden politikai kérdést, mindenkor nagy kárára az előtte fekvő budget és az államháztartás szakszerű alapos megbírálásának. Az egész budgetharc össze-vissza hömpölyget magával minden kérdést és szennyet s az országnak alig van módjában észrevenni, hogy mi hát az igazi baj vagy visszásság magukban a pénzügyekben ? Az idén, hogy teljesebb legyen az anarchia a parlamenti fogalmakban, a régi összevisszasághoz a gorombaság is hozzácsatlakozik. Minden jel arra mutat, hogy lesz tömérdek habozás, közbeszólás, gyanúsítás, általános szólam és részletes személyeskedés, de hasznos, alkotmányszerű budgetvita nem lesz. Vannak egyébként némely tisztán fölismerhető jelei a parlamenti szellem mélységes meghanyatlásának, hogy ne használjuk a kellemetlen „obstrukció“ jelzőt. Ugyanaz a Csatár Zsigmond például, aki mikor először belépett a mostani parlamentbe, az egész szélsőbalt csak megjelenésével is tüntető távozásra bírta, ugyanő vált s nem akadt egy szál újság sem, mely csak egy sornyi kommentárt csatolt volna a felhíváshoz. Fordítsuk vissza a lapot, hátha az első oldalon hosszabb entrefilet vagy (Uram Istenem!) vezércikk emlékszik meg a felhívásról!."... Nagy jámborság kell hozzá, de minden első kolumnát , magyart, németet egyaránt •— megnéztem, nem találok-e rajta entrefilet-t, vagy cikket a „Magyar Pantheon“-ról. Szolgáljon némi kis mentségemül, hogy csak a teljes megbizonyodás kedvéért tettem ezt, egészen nyugodt lévén a felől, hogy : nincs biz’ ott sehol egy betü se. Hogy’ is volna ! Ki beszél nálunk irodalomról ? Az író, amig semmi egyéb. A szörnyű* Moloch, mely mindent elnyel, a politika. Mindenki erről beszél: asszony és diák, hordár és kucséber. És bármely tizedrangú, a politikához mit sem értő, különben se valami nagy műveltségű képviselő nevét, föltéve, hogy akadt már valami zajosabb vagy komikus ügye, avagy elmondott egy pár tucat közbeszólást, okvetetlenül sokkal jobban ismeri az egész ország, mint legkitűnőbb íróink, költőinnk — mondjuk: Vajda János, Tolnai Lajos — nevét. És míg X. képviselő, a nagy ifjúság-buzdító vagy közbeszólónevét nem ismerni szégyen, amiért megmosolyognak, addig abban épen semmi feltűnő nincs, ha a legjobb nevelésű és műveltségű férfiú aztkérdezi : „Ki az a Vajda János ?“ (Magamtól is kérdezték már s mondhatom, intelligens emberek.) És hogy liheg az egész ország az események mohó felkapkodásában, mikor a képviselőházban valami kis botrány (lövés, gorombásko- dás stb.) történik! Csuda, hogy a minta lapát szárnyakat bontott a lefolyt gorombáskodási évad alatt. A vén sün — ahogyan elnevezték, — elvégre belefutott a maga légkörébe s tegnap több mint két óra hosszat tartó budgetbeszédet tartott megbotránkozás nélkül, a ház figyelme közben s a szélsőbal némely önfeledt helyeslései által kisérve. Nem irigyeljük Csatár szerencséjét, ő sokáig várt és sokat tűrt, mígnem leszakíthatta várakozása gyümölcseit. Ad personam kikoplalta a sikert. De milyen lehet már belső világosságában az a parlament, ahol Csatár budgetbeszédes istenre, Jézusra, Jehovára és némely szentekre való hivatkozásai nem ébresztenek szégyent és megbotránkozást. S milyen lehet már a szavak súlya és a vita komolysága egy oly parlamentben, ahol Horánszky — aki pedig sulylyal biró egyéniség — a kormányelnököt a parlamenti moralitás legelső tekinteteinek negációjával vádolja s ez még csak föltünést sem kelt a teremben. Ma azután Hollaky Imre zökkentette bele végképen a vitát a gorombaságok igazi medrébe. Báró Kaas Ivor csak kíméletlen és éles volt mint egy borotva, de Hollaky még a fölületesebb argumentumokat is félrevetve, egyszerűen fütykössel dolgozott. Lerántott minden keze ügyébe eső intézményt a sárgaföldig. A kormányzástól még a „becsületességet“ is megtagadta s végül kivágta, hogy a miniszterelnök nem „igaz ember.“ Hát budgetvita az ilyen s lesz ebből valami haszna az országnak? . A gorombaság mindenesetre a legkönnyebb dolog a világon. Nem kell hozzá tanulmány. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA, Magyar Pantheon. - A ,,Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Tegnap Csatár Zsigmond szónokolt a házban és ő volt a nap egyik hőse. Utcán, vendéglőben, kávéházban, hivatalban róla beszéltek s akadtak olyanok is, a kik dicsérték okosságát, melylyel kiderítette, hogy Ádám és Éva a paradicsomban nem beszéltek nemesi diplomákról. Csatár Zsigmond különben is országos nevű ember : — országgyűlési képviselő.............. A mai lapokban — többnyire a mellékleten és jól eldugva, vagy csak kivonatosan közölve — megjelent az alakulóban levő „Műpártolók köré"‘-nek egy felhívása, melyet „Magyar Pantheon“ címen Jókai Mór írt meg s számos főrangú hölgy s férfi irt alá. A kör célja , mint az alapszabály tervezetben olvassuk: a „nemzeti irodalom, művészet és iparművészet iránti érdeklődést fejleszteni és a müszlést ápolni.“ Nemes és áldásos törekvés, s látva, hogy Magyarország főurai és úrnői maguk vették kezükbe az ügyet mint kezdeményezők, benső gyönyörűséggel telik el szívünk és felfohászkodunk. „Végre egy mozgalom, amely érdemes arra, hogy általános érdeklődést keltsen, hogy sűrű beszéd és írás tárgya legyen, hogy a közvélemény sokáig csak vele foglalkozzék — dacára, hogy nem utcai tüntetés, se képviselőházi botrány!“ De, úgy látszik, csalódtunk. A mai lapok — mint mondom — Jókai firmájára se lévén tekintettel, meglehetősen eldugva közük a fej kiolvassa a jámbor magyar, kezével nem dugja szájába a betűket. Irodalom, művészet! Mit neki Hekuba! Mit neki ilyenkor Jókai! Mit neki az arisztokraták fényes névsora, melynek harangzúgásnál hangosabban kellene átrezegni az egész országot! A magyar közönség tiszteli, becsüli az írót, költőt, ha vagy egyet eléje hoznak mutatóba, de nem érdeklődik iránta, nem ismeri „irományait“ s nem is foglalkozhatik vele, mikor itt a finánc meg a regále. S az író ? Olyan, a milyen a közönség, író, amig annak kell lennie s a nagy rév, mely felé kicsinye-nagyra lelkendezve törekszik, a képviselőház. Akármilyen kitűnő író, költő valaki, úgy érzi, hamis helyzete van a társadalomban, amíg nem képviselő. S ha aztán eléri vágyainak legforróbját s „bejut“ a házba, rendesen elhanyagolja az irodalmat, gyakran egészen fel is hagy vele, sőt bizonyos lenézéssel tekint volt kollegáira. És a honatya, aki a házban csak statiszta szerepet „játszik“ és csak a szavazásnál nyitja ki a száját, mint ilyen honatya felsőbb lénynek tekinti magát s önmagában is bizonyos kicsinyléssel nézi a volt „kitűnő írót, költőt“ — egyéb semmit .... Hát ilyen országban, ilyen viszonyok közt bizony nagy szükség van arra a „Műpártolók körét"-re, mely most van alakulóban. Csakhogy lesz-e majd elég műpártoló, aki szívesebben olvas egy szép verset, hallgat egy sikerült zeneművet, mint egy Csatár-féle beszédet. Szívből kivánom, hogy akadjon mentül több. Kívánom, de nem remélem. Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.