Pesti Hírlap, 1889. május (11. évfolyam, 119-149. szám)

1889-05-04 / 122. szám

Budapest, 1889. XI. évf. 122. (3719.) szám. Szombat, május 4. Előfizetési árak- Szerkesztési iroda Egész évre . . . 14 frt -­kr. SS PS BüääJEStei, MdOHtca 7. SZ„ L tffidts, részit Kiadóhivatal: ---------.. a kiadóhivatalban vétetnek feL Bu­apest, nádor-mca 7. SS, Süsüin, — rmvTr » T TW » TiTT A tv Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap Pl II II I i\ A I pi A Pl! AP • ) John F- Jones & Cie. Páris­szétkü­ldésére vonatkozó jelszó- A- Éji 111 J..Q.I 1-­­ Ixi. JvJLj.Ii.JL ■ y • ban, 31 bis, rue du Faubourg tamlások intézendők. Montmartre A gorombaság. A római katona, ha rövid volt a kardja, megtoldotta egy lépéssel. A képviselőházban pe­dig most az a divat, hogy a­kinek rövid az ar­gumentuma, megtoldja két­­ gorombasággal. Erről kell megint beszélni, mivel a hab­o­­zás és gorombáskodás ma ismét felütötte kócos fejét a parlamentben, s a metsző, ingerült han­gulat arról bizonykodik, hogy a budgetvita foly­tatása voltaképen nem lesz egyéb, mint a feb­ruári és márciusi durvaságok folytatása. Egyáltalán fájdalommal látjuk a képviselő­ház jobb és emelkedettebb szellemének elzüllé­­sét. Nem mintha az uralkodó politikai rendszer, vagy a kabinet bukásától tartanánk. Ha a rend­szer és kabinet rossz, az egészséges parlamenti élet mellett meghal, vagy elbukik, mihelyest egy jobb és helyesebb politika forrott ki az alkot­mányos intézmények útján a lejárt régiek he­lyett. De bánt az elzüllésnek az a processzusa, mely a nélkül, hogy jobbat produkálna az ország­nak, ma ezt, holnap amazt az intézményt, hitet és bizalmat rendíti meg s a magyar társadalom és az egész nemzet fölfogásában a cinizmust, sőt a romboló nihilizmus kórságát terjeszti széjjel. Budgetvitáink a nélkül sem a régiek már évek óta. Ellentmondásban állanak más országok helyesebb parlamenti gyakorlatával is. Másutt, különösen Angliában, az általános budgetvita al­kalmával az államháztartás nagy kér­déseivel foglalkozik a parlament. Alapos és hasz­nos kritika alá veti az ellenzék a pénzügyek ál­lapotát s e réven az ország nagy gazdasági sé­relmeit deríti föl a követett pénzügyi politikával szemben. A részletes vitánál az egyes pénzügyi ágak kezelését és hasznosságát vitatja meg s ez után tényleg és beható módon maga is részt vesz a budget megalkotásában. Megszavazza vagy nem szavazza meg a budgetet, de a kormánypolitikát egye­temes értelemben csak az apropriációnál veti nagy arányú kritika alá s itt azután az ellenzék, ha teheti, megtagadja a kormánytól a budgetjo­­got és ez­által megbuktatja a minisztériumot. Nálunk ez a megkülönböztetés évek óta nincs meg. Az apropriáció félholt parlamenti in­tézmény s az ellenzék az általános budgetvitá­­nál fordít fel minden politikai kérdést, minden­kor nagy kárára az előtte fekvő budget és az államháztartás szakszerű alapos megbírálásának. Az egész budgetharc össze-vissza hömpölyget ma­gával minden kérdést és szennyet s az ország­nak alig van módjában észrevenni, hogy mi hát az igazi baj vagy visszásság magukban a pénz­ügyekben ? Az idén, hogy teljesebb legyen az anarchia a parlamenti fogalmakban, a régi összevissza­sághoz a gorombaság is hozzácsatlakozik. Min­den jel arra mutat, hogy lesz tömérdek hab­o­­zás, közbeszólás, gyanúsítás, általános szólam és részletes személyeskedés, de hasznos, alkot­­mányszerű budgetvita nem lesz. Vannak egyébként némely tisztán fölismer­hető jelei a parlamenti szellem mélységes meg­­hanyatlásának, hogy ne használjuk a kellemet­len „obstrukció“ jelzőt. Ugyanaz a Csatár Zsig­mond például, a­ki mikor először belépett a mostani parlamentbe, az egész szélsőbalt csak megjelenésével is tüntető távozásra bírta, ugyanő vált s nem akadt egy szál újság sem, mely csak egy sornyi kommentárt csatolt volna a felhívás­hoz. Fordítsuk vissza a lapot, hátha az első oldalon hosszabb entrefilet vagy (Uram Istenem!) vezércikk emlékszik meg a felhívásról!."... Nagy jámborság kell hozzá, de minden első ko­­lumnát , magyart, németet egyaránt •— meg­néztem, nem találok-e rajta entrefilet-t, vagy cikket a „Magyar Pantheon“-ról. Szolgáljon némi kis mentségemül, hogy csak a teljes megbizonyodás kedvéért tettem ezt, egészen nyugodt lévén a felől, hogy : nincs biz’ ott sehol egy betü se. Hogy’ is volna ! Ki beszél nálunk iroda­lomról ? Az író, a­mig semmi egyéb. A szörnyű* Moloch, mely mindent elnyel, a politika. Min­denki erről beszél: asszony és diák, hordár és kucséber. És bármely tizedrangú, a politikához mit sem értő, különben se valami nagy művelt­ségű képviselő nevét, föltéve, hogy akadt már valami zajosabb vagy komikus ügye, avagy el­mondott egy pár tucat közbeszólást, okvetetlenül sokkal jobban ismeri az egész ország, mint leg­kitűnőbb íróink, költőinn­k — mondjuk: Vajda János, Tolnai Lajos — nevét. És míg X. kép­viselő, a nagy ifjúság-buzdító vagy közbeszóló­nevét nem ismerni szégyen, a­miért megmoso­­­lyognak, addig abban épen semmi feltűnő nincs, ha a legjobb nevelésű és műveltségű férfiú azt­­kérdezi : „Ki az a Vajda János ?“ (Magamtól is kérdezték már s mondhatom, intelligens emberek.) És hogy liheg az egész ország az esemé­nyek mohó felkapkodásában, mikor a képviselő­­házban valami kis botrány (lövés, gorombásko-­ dás stb.) történik! Csuda, hogy a mint­a lapát szárnyakat bontott a lefolyt gorombáskodási évad alatt. A vén sün — a­hogyan elnevezték, — elvégre belefutott a maga légkörébe s tegnap több mint két óra hosszat tartó budgetbeszédet tartott megbotránkozás nélkül, a ház figyelme közben s a szélsőbal némely önfeledt helyeslései által kisérve. Nem irigyeljük Csatár szerencséjét, ő so­káig várt és sokat tűrt, mígnem leszakíthatta várakozása gyümölcseit. Ad personam kikoplalta a sikert. De milyen lehet már belső világossá­gában az a parlament, a­hol Csatár budget­­beszéde­s istenre, Jézusra, Jehovára és némely szentekre való hivatkozásai nem ébresztenek szégyent és megbotránkozást. S milyen lehet már a szavak súlya és a vita komolysága egy oly parlamentben, a­hol Ho­­ránszky — a­ki pedig sulylyal biró egyéni­ség — a kormányelnököt a parlamenti moralitás legelső tekinteteinek negációjával vádolja s ez még csak föltünést sem kelt a teremben. Ma azután H­o­ll­a­k­y Imre zökkentette bele végképen a vitát a gorombaságok igazi medrébe. Báró Ka­as Ivor csak kíméletlen és éles volt mint egy borotva, de Hollaky még a fölületesebb argumentumokat is félrevetve, egy­szerűen fütykössel dolgozott. Lerántott minden keze ügyébe eső intézményt a sárgaföldig. A kor­mányzástól még a „becsületességet“ is megta­gadta s végül kivágta, hogy a miniszterelnök nem „igaz ember.“ Hát budgetvita az ilyen s lesz ebből va­lami haszna az országnak? . A gorombaság mindenesetre a legkönnyebb dolog a világon. Nem kell hozzá tanulmány. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA, Magyar Pantheon. - A ,,P­e­s­t­i Hírlap“ eredeti tárcája. — Tegnap Csatár Zsigmond szónokolt a ház­ban és ő volt a nap egyik hőse. Utcán, vendég­lőben, kávéházban, hivatalban róla beszéltek s akadtak olyanok is, a kik dicsérték okosságát, melylyel kiderítette, hogy Ádám és Éva a para­dicsomban nem beszéltek nemesi diplomákról. Csatár Zsigmond különben is országos nevű em­ber : — országgyűlési képviselő.............. A mai lapokban — többnyire a mellékle­ten és jól eldugva, vagy csak kivonatosan kö­zölve — megjelent az alakulóban levő „Műpár­­tolók köré"‘-nek egy felhívása, melyet „Magyar Pantheon“ címen Jókai Mór írt meg s szá­mos főrangú hölgy s férfi irt alá. A kör célja , mint az alapszabály tervezetben olvassuk: a „nem­zeti irodalom, művészet és iparművészet iránti érdeklődést fejleszteni és a müszlést ápolni.“ Ne­mes és áldásos törekvés, s látva, hogy Magyar­­ország főurai és úrnői maguk vették kezükbe az ügyet mint kezdeményezők, benső gyönyörű­séggel telik el szívünk és felfohászkodunk. „Végre egy mozgalom, a­mely érdemes arra, hogy általános érdeklődést keltsen, hogy sűrű beszéd és írás tárgya legyen, hogy a közvéle­mény sokáig csak vele foglalkozzék — dacára, hogy nem utcai tüntetés, se képviselőházi botrány!“ De, úgy látszik, csalódtunk. A mai lapok — mint mondom — Jókai firmájára se lévén tekintettel, meglehetősen eldugva közük a fej ki­olvassa a jámbor magyar, kezével nem dugja szájába a betűket. Irodalom, művészet! Mit neki Hekuba! Mit neki ilyenkor Jókai! Mit neki az arisz­tokraták fényes névsora, melynek harangzúgásnál hangosabban kellene átrezegni az egész országot! A magyar közönség tiszteli, becsüli az írót, költőt, ha vagy egyet eléje hoznak mutatóba, de nem érdeklődik iránta, nem ismeri „irományait“ s nem is foglalkozhatik vele, mikor itt a finánc meg a regále. S az író ? Olyan, a milyen a közönség, író, a­mig annak kell lennie s a nagy rév, mely felé kicsinye-nagyra lelkendezve törekszik, a­­ képviselőház. Akármilyen kitűnő író, költő va­laki, úgy érzi, hamis helyzete van a társadalom­ban, a­míg nem képviselő. S ha aztán eléri vágyainak legforróbját s „bejut“ a házba, rendesen elhanyagolja az iro­dalmat, gyakran egészen fel is hagy vele, sőt bi­zonyos lenézéssel tekint volt kollegáira. És a honatya, a­ki a házban csak statiszta szerepet „játszik“ és csak a szavazásnál nyitja ki a száját, mint ilyen honatya felsőbb lénynek tekinti magát s önmagában is bizonyos kicsiny­léssel nézi a volt „kitűnő írót, költőt“ — egyéb semmit .... Hát ilyen országban, ilyen viszonyok közt bizony nagy szükség van arra a „Műpártolók körét"-re, mely most van alakulóban. Csakhogy lesz-e majd elég műpártoló, a­ki szívesebben olvas egy szép verset, hallgat egy sikerült zene­művet, mint egy Csatár-féle beszédet. Szívből kivánom­, hogy akadjon mentül több. Kívánom, de nem remélem.­­ Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next