Pesti Hírlap, 1890. május (12. évfolyam, 119-148. szám)

1890-05-04 / 122. szám

Budapest, 1890. XII. évf. 122 (4079.) szám. Vasárnap, május 4. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . 7!­7 » — » Negyedévre !. . 3 » 50 » Egy hóra. . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 3 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor­ utca 7. ss. (öldsi­ni, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendek. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz., 1. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & De. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Boldog Amerika! Megszoktuk már minden év kezdetén hal­lani, hogy a béke egyelőre biztos, de csak a fegyveres béke. A harckészületek nem szünetel­nek azért, a népek milliói fegyver alatt állanak, a hadgyakorlatok a háború képei, a seregek szűkcsövű ismétlőkkel fegyvereztetnek fel, új go­lyószórók készíttetnek, a vegyészek füstnélküli puskapor előállításával foglalkoznak, a pénzügy­­miniszterek pedig beleőszülnek gondjaikba, mi­ként lehessen konverziókkal, megtakarításokkal s fogyasztási adózással a deficitet a költségvetés­ből kiküszöbölni. Az egyesült észak-amerikai államokban el­lenben a hadsereg úgy számía, mint foglalkozá­sára nézve alig több a jól szervezett csendőr­ségnél a vörös indiánok esetleges rendzavará­sainak meggátlására, a vámok és indirekt adók — mert föld-, ház- és kereseti államadót nem ismernek ott — oly rengeteg jövedelmet hoznak a központi kormánynak, hogy a kincstár csordultig megtelik, s a pénzügyminiszter minden gondja oda van irányozva, miként lehessen az állam kiadásait növelni. Nagy hajórajt építenek és sze­relnek fel minél költségesebben e tekintetből, de még ez sem üríti ki elegendőn az állami pénz­tárt, most tehát azt hozták javaslatba, hogy min­den ember, ki a nagy háborúban legalább ki­lencven napig fegyverben szolgálta az államot, életfogytáig nyugdíjaztassék. A kongresszus és szenátus ezt szívesen megszavazza, mert reméli, hogy ez­által évenként legalább száz millió fo­rintnak nyakára hághat. A népesség folyvást szaporodik, az ottani statisztikusok számítása szerint az új század kezdetén meg fogja közelíteni a száz milliót, s ezek közt pedig alig fog találkozni, ki írni, ol­vasni, számítani ne tudjon, s ne iparkodjék min­den áron vagyont szerezni. Ez azonban az észak-amerikai államok lakosságának legnagyobb veszélye­s erkölcsi hibája, mert ámbár a teljes vallásszabadság mellett számtalan felekezetre ága­zik el, még­is csak az arany borjú imádása mindnyájának igazi vallása. A hatalomnak ily óriási növekedése azon­ban nem sokára utol fogja érni azon határt, melyen túl a rohamos haladás meg fog akadni. Ki van t. i. már számítva, hogy azon, eddig műveletlen föld mennyisége, mely művelésre még alkalmas, egy emberöltő alatt kifogy. Az euró­pai bevándorlás aranykora már most is meg­szűnt, akkor maga a bevándorlás is meg fog szűnni, Észak-Amerikában a munkás­kérdésre nézve európai viszonyok fejlődnek ki s az euró­pai túlnépesség máshová özönlik, nem oda, hová félszázad óta kivándorolni szokott. Amerikában akkor Brazília lesz a kivándorlás és megtelepü­lés legalkalmasabb helye, hová most sem az angol­szász, sem a kelta-ír nem vágyódik. Az észak-amerikaiak egyébiránt már most is azon vannak, hogy az európai kormányok befolyását s az európai államok kereskedését egész Amerikából kizárják s az amerikai köztár­saságokat szorosabban fűzzék egymáshoz politi­kai és kereskedelmi szövetség által. Blaine, a lángeszű külügyminiszter, tavaly hívta meg az összes közép-é­s dél-amerikai köztársaságok kö­veteit Washingtonba, hol novemberben megnyi­totta a pánamerikai kongresszust. Meg is jelen­tek mindnyájan s mint az egyesült északame­rikai államok vendégei, négy hónapig beutazták az Uniót, megbámulták gazdagságát, tanulmá­nyozták intézményeit s megbarátkoztak népével. Áprilisban visszaérkeztek Washingtonba s meg­vitatták Blaine tervét az amerikai vámok, mér­tékek s pénzforgalom egyformává tételéről. Az eszme új volt, de nem visszatetsző, mind amel­lett, hogy a spanyol faj féltékenysége az angol­amerikai ellenében ébren maradt. A vita azon­ban többnyire csak akadémiai volt, Blaine maga sem sürgette a részletes tanácskozásokat és ha­tározatokat, elégségesnek tartotta, hogy az ily tárgyak megpendíttettek, mert meg van győződve, hogy az amerikai eszme előbb-utóbb életbe lép. De a pánamerikai kongresszusnak még­is volt egy nevezetes gyakorlati eredménye is. A közép­­amerikai köztársaságok, Guatimala, Nicaragua, Honduras, Costa Ricca, San Salvador és Colum­bia követei előlegesen megegyeztek abban, hogy jövőben háború helyett minden nemzetközi kér­dést, mely köztük támadhat, választott bí­róság elintézése alá terjesztenek, ez pedig mindig egy esetről-esetre kijelölendő európai ha­talmasság legyen. Igaz, hogy ez a határozat és egyesség még ezen hat köztársaság törvényho­zása és kormánya által jóváhagyandó, de előre látható, hogy szentesítése nem fog akadályokra találni s lesz egy példa a világon, hogy nem­zetközi szerződés nemcsak egy esetben, hanem elvképen a választott bíróság elvét elismeri és üdvösebbnek tartja a háború dicsőségénél. X. úrral forog a világ, szerelmes fajdkakassá válik, se lát, se hall, csak rohan az eltűnő ábrándkép után. Abban a percben lép be vakmerőn a té­vesztett lépések csarnokába, mikor a szirén egy komor, mogorva Vulkánnak méltatlankodva meséli kalandját. Monsigneur Vulkán azután úgy röpíti ki szentélyéből a betolakodó hamis istent, hogy az bizony el sem képzeli, miféle rövid utón jut egy­szerre a hetedik égből a purgatóriumba. Hogy mi jön azután ? .. . Tíz eset közül kilencszer párbaj, amelyben — sohasem az asz­­szony sebesül meg.* Nro II. Az idei farsang valamelyik elite­­bálján, ahol a zene és tánc párosulásában meg­sokszorozva látszott a szépek minden szépsége, egy fiatal­ember keringés közben véletlenül meg­érintett a könyökével egy mellette elsuhanó hab­fehér vállat. A hölgy, aki egy ismert atlétával táncolt, egyszerre megtorpant: „Oh, a neveletlen! hogy hátba vágott !“ ... mondta — és villámló tekin­tettel nézett — táncosára. Ilyen esetben muszáj helyt állani. Az atléta engedélyt kér, hogy egy pillanatra távozhassék s rohan a szeles úri­ember után, aki mellesleg mondva, jó barátja. — Mit csináltál, pajtás ? az istenért! hátba vágtad X-nét! . .. A pajtás persze kétségbe van esve s bele­kapaszkodik a lovag karjába, kész lévén a bocsá­natkéréstől kezdve a meghalásig mindenféle sta­­tiszfakcióra. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Krakéler asszonyok. — A „Pesti Hírlap" eredeti tárcája. — „Nőkkel harcolni nem nagy gyönyörűség, mert őket legyőzni nem dicsőség, általuk pedig legyőzetni gyalázat.“ Ezt Sokrates mondta, a­kinek — tudjuk volt egy Xantippéja. Egy Xantippe mindenesetre nagyon megkönnyítheti az embernek az eféle nyilatkozatot s kétségtelen, hogy a derék Sokra­­test az ő enyhítő körülményére való tekintettel senki sem tartja idézett szentenciája miatt udva­riatlannak. Rosszabb dolgom van azonban nekem. Mert azok az asszonyok, akikről most a „krakéler“ jelzővel írok, egészen más teremté­sek, mint az ókori nagy krakéler-asszony , Xan­tippe volt. Az én krakéler asszonyaim nem hogy csúnyák és vének lennének, de ellenkezőleg bá­josak, igézők, gyönyörűek. A­ki pedig azt fogná rám, hogy ezzel a bókolással villámhárítót aka­rok a házamra fölállítani, annak ajánlom, hogy olvassa csak el a cikkemet. Majd mindjárt ki­tűnik, hogy hízelgő vagyok-e Következnék igazság szerint, hogy meg­mondjam , kit nevezek krakéler-asszonynak. Ebbe a darázsfészekbe pedig nem nyúlok előbb, míg el nem mesélek egy pár esetet, a­mi megtörtént s a­mi majd beszél helyettem is. * Nro I. Abban a sokat emlegetett váci­ utcá­ban, melynek kirakatos határai közt már annyi liaison pókhálószövete készült, s melynek kör­nyékét bátran tarthatjuk a nem sejtett rendez­­váus­ok bűntársának, X. ur megpillant egy re­mek asszonykát. Azok közül való az asszony, a­kik nem­csak bájos megjelenésekkel, de pikáns modoruk­kal is feltűnést keltenek. Ezzel jár egyebek közt, hogy könnyen megteremjen szemekben az a beszélő tekintet, mely minden valamire való férfinak azt látszik mondani: „észrevettelek!“ X. úr nem mai gyerek, s így óvatos. El van ugyan ragadtatva, mikor az édes tekintet megakad rajta. De egyelőre nem épít légvárakat. Mindössze annyit mer, hogy elkezdi kisérni az istennőt, a­ki­­talán ép oly erényes, mint Lu­­crécia. A hölgy „lát és érez“, parányi mosoly villan el ajkán. Látszólag mivel sem törődve megy tovább, de egy f­ejmozdulattal, egy jobbra vagy balra kilőtt tekintettel folyvást figyeli lo­vagját. Lehetetlen az ilyesmit észre nem venni. X. ur vérszemet kap, reménye éled. Csi­nos ember, s igy nem lepi meg az érdeklődés. Jobban neki indul s hóditó Roburként csörtet előre, míg annyira viszi, hogy mellé furakodik hölgyének, a­ki folyvást azt cselekszi, amit egy nyílóban lévő rózsabimbó: bűvösen mosolyog. Egyszer azután a Lucréciából lassankint Phro­­névé átalakuló dámácska besurran egy kapun. Eddig futott, mint egy fürjmadár, most lassudó lépéssel halad a lépcsőig. De mielőtt első fokára tenné a lábát, ah istenem! . . . még egyszer visszanéz " Egy mosoly, amely csupa csábítás, amely­ről nem is tudni hirtelenében, hogy guny-e vagy biztatás.. . mindegyt indaces fort­ima juvat!... Együtt járulnak a szépség királynője elé, a­ Lapunk mai száma 20 oldalt tartalmaz.

Next