Pesti Hírlap, 1890. június (12. évfolyam, 149-178. szám)

1890-06-01 / 149. szám

Budapest, 1890. XII év* 1.4^ (4106.) szám. Vasárnap, június 1. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 £rt — kr. Félévre .... 7­0 — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hő:a. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken £ kr. Százalék nem adatik. Kiadók* • *tal: BlöapMt, iá­­r-mcaz. ss, földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési Iroda: Budapesten, Mayor­ utca 7.1. emelet hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cis. Paris­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A Panicza-per. A honossági törvényjavaslat, vagy­is in­kább Kossuth honpolgárságának országos vissza­szerzése feletti vita véget ért. Ritkán voltunk fényesebb szónoklatoknak hallgatói, mint ez alka­lommal. Szilágyi, Apponyi, Szapáry és Eötvös Károly csakugyan remekeltek; a másod- és har­madrendű szereplők is megfeleltek a közönség feszült várakozásának ; de az igazi hatás, melyre a szélsőbal oly biztosan számított, mégis elma­radt. Nem láttunk csoportosulást a Sándor­ utcá­­ban, nem voltak tüntetések a körúton, sem él­jenzések, sem hadi kiáltások a kapu előtt, mi­dőn a képviselők és miniszterek a házba jöttek, vagy a házból távoztak s a vidéki sajtó nem kapott gyújtó cikkeket a fővárosból. A közvéle­mény közönyös maradt, mert a nagy közönség sokkal józanabb, semhogy felizgassa magát oly akadémikus szónoklatok által, bármily fényesek legyenek is, melyeknek semmi gyakorlati követke­zése nem lehet, mert akár honpolgár Kossuth, akár nem, ő még­sem tér vissza közibénk, mi pedig kegyeletes tiszteletünket fentartjuk iránta, akár ír szenvedélyes politikai leveleket azoknak, a­kik nevével keresnek befolyást és népszerű­séget, akár pedig elvonultan tanulmányozza az alpesi flórát, vagy írja emlékiratait, melyeket a legnagyobb élvezettel fogunk olvasni. Ugyanazon időben, midőn Polonyi, Eötvös és Körösi nálunk a perduellio, rebellio és sedi­­tio értelmezésével és magyarázatával foglalkoz­tak, a bolgár kormány Szófiában Paniczát mint perduellis rebellist a törvényszék elé állíttatta. Itt a beszédek nem voltak akadémikusok; a vád összeesküvésről szólt a fejedelem szabadsága, esetleg élete ellen s oly forradalomról, mely nemcsak a fennálló kormányt, de a kormány­­formát is megváltoztatta s az országot orosz tartományúvá tette volna. Panicza, a fővádlott, képes lett volna ro­­konszenvet kelteni a közönségnél; mindenki ismerte mint kitűnő, merész katonát, a­ki a filippopoli forradalomnál a legnagyobb befolyás­sal bírt a ruméliai ezredekre, Szlivniczánál ki­tüntette magát a szerbek feletti győzelemnél, Sándor fejedelem kedves embere volt s mint jó pajtás — a ki szeretett pénzt költeni, iddogálni s Bolgárország macedóniai jövőjéről álmodozni és e célból konsp­iálgatni — ismeretes volt a főváros minden köreiben. Mindamellett felségsértési s hűtlenségi pere nem okozott semmi nagyobb izgalmat. Tudták, hogy Panicza elkedvetlenedett, mert az uj fe­jedelem nem tüntette őt úgy ki, mint előbbi ura s barátja ; az oroszok pedig felhasználták elége­detlenségét, lekötelezték pénzzel, melynek ő ren­desen szükiben volt s felhasználták arra, hogy kisértse meg Ferdinand fejedelmet is úgy eltá­volítani, a­mint Bendereff eltávolította Sándor fejedelmet, esetleg pedig le is lőni őt. A tervet fölfedezték, mielőtt megérett volna. A törvényszék természetesen halálra ítélte Paniczát, de megkegyelmezésre ajánlta. Bűntár­sait több évi fogságra ítélték. Lágyabban bántak el velük, mint ez Európa bármi más államában történt volna, mert látták, hogy a főbűnös nem Panicza, a­ki csalt, el volt csábítva, hanem hogy Hitrovo, az orosz követ Bukarestben, az igazi bűnszerző, ezt pedig minden áron kímélni akarták, nehogy az orosz cárt felbőszítsék. A bolgár kormány a legnagyobb tapintat­tal járt el ezen kényes ügyben. A közvádló tar­tózkodott attól, hogy az orosz kormányt, vagy az orosz diplomáciát bele­keverje ezen per tár­gyalásába. Hitrovo nevét nem is említette, sőt világosan kifejtette, hogy az orosz kormány tá­vol állt mindezen ármányoktól. Nem is folytat­ták a vizsgálatot ezen irányban, nem keresték, kitől kapta Kalubkoif a pénzt, melyet Paniczá­­nak juttatott; a bolgár kormány oly diskréció­­val járt el ezen pernél, mely a legügyesebb dip­lomatának is dicséretére válnék, nehogy az orosz kormány ürügyet találjon beavatkozásra. Igaz, hogy Kalubkoff itta meg ennek a levét. Az orosz kormány nem adott semmi uta­sítást a német konzulnak, akire az orosz alatt­valók érdekeinek oltalmát bízta, hogy Kalubkoff orosz honpolgárságát érvényesítse, mert ez által be­vallotta volna, hogy a konspirációt védi. E sze­rint ezen szerencsétlen oroszon, aki régóta Bul­gáriában lakik, rajta száradt a csábítás és vesz­tegetés bűne, aminek következtében kilenc évi fogságra ítélték, pedig ő csak Hitrovo eszköze volt, nem is közvetlenül, hanem Jakobson követ­­ségi tolmács közvetítése mellett. Hivatalosan te­hát az orosz diplomáciának nem volt semmi köze Panicza összeesküvéséhez, de egész Európa közvéleménye előtt ezt ítélték el Panicza sze­mélyében. Előre is látható, hogy a bolgár fejedelem megkegyelmez Paniczának, sőt előre mondhat­juk, hogy nem múlik el három év oly amnesz­tia nélkül, mely őt és bűntársait szabad­lábra helyezi. A bolgár kormány nem utánozza az­ oroszt, mely egy ily merénylet fölfedezése után bitófákat állíttat fel és Szibériát népesíti, de azért még­is börtönügyi kongresszusra hívja meg Európa jogászait Szent-Pétervárra. , Pulszky Ferenc. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA A theatrophon. — A ,,Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — — Siessen uram és jöjjön velem, hogy én lehessen az első ember Budapesten, a ki előtt bemutatom a jelenkor legremekebb találmányát, a „t­h­e­a­tr­o pho­n“-t, így szólt hozzám a vállalkozó és néhány perc múlva kocsink a szálló előtt állott meg, a­melyben azt a modern csodát mutogatták. Az impresario megkezdte a magyarázást. — Ön bizonyára hallott már a párisi ,,theatrophon“-okról. íme itt egy tökéletesített példány. Telefon-készülék, a­melynek segélyével itt helyben hallgathatja meg az összes fővárosi színházak előadásait. Szerencsére most öt ma­gyar színház működik Budapesten. Változatosság dolgában nem lesz tehát hiány. Tessék helyet foglalni. Megkezdhetjük. Füleimhez illesztettem az elmés szerkezetű masina halló­csöveit és figyelmesen vártam a következendőket. A vállalkozó egyet fordított egy kis csa­varon, aztán kikiáltotta a műsor első számát. — Magyar királyi operaház! A gép kerekei nyikorogni, berregni kezd­tek, a­míg végre füleimhez hatoltak a legelső érthető hangok. Egy recsegő hang: „Donnervetter, war das schon wieder eine Brüllerei !“ Elfojtott hangok: „Ujjé, der Di­rektor!“ Elhaló, rohamos menekülésre valló, töme­ges lábdobogás. Szabályos hortyogás. Suttogó hangok: „Ruhe! Seine Excellenz der Herr Intendant bhat schlafen!“ Kiáltás a zsinórpadlásról: „Aufpassen! Zwischenakt!“ Cseh-olasz skálafoszlányok hallatszanak a női öltözőkből. Prim­ado m­a­nyafogás: „Kérem, igazgató úr !“ Egy recsegő hang: „Deutsch spre­chen, sonst­achträgige Kündigung ohne Xund­­heitszeugniss!“ Ballerina-sipogás: „P bitt­ Herr Balletmaster, der Herr von Faust thut mi’ imma zwicken!“ Tót, spanyol, ruthén, ó-héber és svéd dis­kurzusok a színpad különböző oldalain. A foglalkoztatás-hiányban szenvedők elé­­gületlenül mozognak. Az igazgató morva nyelven dühöng. Kilenc gyermek­szereplő nyugdíjaztatik. Ve­lük egy szuszra három trombitás is, a­kiknek tudtukra adja az igazgató, hogy gyengék már a mesterségükre. (Véletlenül ismerem azokat az urakat. Mindegyiküknek külön van annyi szuf­­lája, hogy el bírna fújni egy szurokmáglyát, akár egy garasos faggyúgyertyát.) Felvonás kezdetét jelző, villamos csenge­­tyűszó minden oldalról. Lótás-futás. Sebtiben a bal kimenetnél 50,000 forint végkielégítést hajít néhány „be nem vált“ s e­miatt távozó szóló­ énekes után a direktor. A függöny felgördülése közben két kulisz­­szatoló és öt jegy­szedő rövidesen elbocsáttatik — physiognomikus okokból. Nagyméltóságú, szuszogó hortyogás a szín­pad jobb oldalán. A direktor leüzen a zenekarba, hogy oppianissimo kell játszani a fortis­simókat, mert ő excellenciájának pihenni méltóztatik az inten­­dánsi gondok viharos nyugalma után. A zenekar játszani kezd. Ijesztő nyávogás hallik a színpadról. Majd drámai vészfüttyök. A­ tremolázás távjelzője ,,tilos“-ra van állítva. A publikum riadozik. Majd elszilágyul. A theatrophon vadul ágaskodik. Majd megtagadja a szolgálatot. Hálaimat rebegek szt. Edisonhoz és meg­hatva teszem le a halló­csöveket. — Nemzeti színház! így kiált kis­vártatva a Mr. Theatrophon impre­sáriója. Ismét hallgatózom. Az ördöngős gépezet működni kezd. Rögtön észreveszem, hogy afféle nyári, ing­ujjra vetkezett előadás van odabenn, a nemzet theatrumában. Lapunk mai száma 20 oldalt tartalmaz

Next