Pesti Hírlap, 1891. március (13. évfolyam, 59-88. szám)

1891-03-01 / 59. szám

' V -1 V, . - '• . • Budapest, 1891. XIII. évi 59. (4374.) szám. Vasárnap, március 1. U . p ~ Kiadóhivatal: ____ * kiadóhivatalban vétetnek fel Buranist, nácor­nica 7. sz, /-\ tr YmTTX & v at a T'\tt a V\ JTrancziaország részére pedig hová az előfizetések és a lan PHT TTTK A T N A PIT A P John F. Jones & Cm. Pária­szétküldésére vonatkozó jelszó- A VJ’J.jJL A 111 ti A 11 li A ■ Ay J ban, SI bis, rue du Faubourg támlások vitézenácik. Montmartre. A nemzetiségek. A kiegyezés idejében és az ezt követő években a nemzetiségi kérdés sokkal komolyabb, aondhatnak, fenyegetőbb volt, mint mostan. Érezték ezt akkori államférfiaink, ugyanazért fe­hér lapot nyújtottak Horvátországnak, elválasz­tották a román egyházat a szerb patriarchátustól s megadták neki teljes autonómiáját. Végre oly nemzetiségi törvényt alkottak, amely páratlan volt szabadelvűsége által Európa minden álla­maiban, de mindez nem szüntette meg a nem­zetiségi izgatást. A horvátok tele írták ugyan a fehér la­pot, de a Starcsevics-párt mégis terrorizálta Horvátországot, a­mi épen úgy, mint szerbjeink­nél, a nagy délszláv birodalom álma folytonos izgalomban tartotta a kedélyeket. A szászok nem hittek a dualizmus állandóságában s a né­plét birodalom hirlapjait megtöltötték panaszaik­kal; tótjaink a felföldön kacérkodtak a muszkák­kal ; Dobzsánszky izgatott a­z­uthének közt; Mi­ Jetics, Polit és Kosztics még az országházban is­­hencegtek s orosz háborúra célozva, hetykén és­­kihivólag fenyegetőztek, hogy Philippinél talál­kozunk. A románok pedig támaszkodva a bu­karesti kormányra, a jövő Dakorománia hatá­rául a Tiszát tűzték ki. Huszonnégy év azonban nagyon megvál­­toztatta a helyzetet. A horvát túszók álma a a déli szláv birodalomról, melyben ők, mint a délszlávok legmíveltebb ága játszanak a főszere­pet, csakhamar füstbe ment, Bosznia és Her­cegovinának horvát ujongással fogadott elfogla­lása sem vált hasznukra. Kállay bölcs kormánya nem szorult horvát hivatalnokokra s a határvi­dék bekebelezése óta azt is tapasztalták, hogy a pápista vallás és a római ABC oly válaszfalat képez köztük és a cyrill betűkhöz szokott or­thodox szerbek közt, a minőt még Strossmayer áskálódása sem képes ledönteni. A Starcsevics­­párt lejárta magát s a szintén oly erélyes, mint tapintatos bán, gróf Khuen-Siéderváry helyreál­lította a békét és kiengesztelte a horvátokat. A szerbek is kijózanodtak, Brankovics pa­­triarcha művelődésüket igyekszik most kifejlesz­teni, a belgrádi események pedig kiábrándították a szerb izgatókat, akik most inkább egymás­közt veszekednek. A prudens és cirkumspektus szászok meg­győződtek végre a dualizmus életképességéről s bele kezdenek illeszkedni a fennálló állapo­tokba. A felföldi pánszlávok csoportja olvadozik, Dobzsánszky pedig kivándorolt Oroszországba, amint látta, hogy a ruthének hagyományos hű­ségét s barátságukat a magyarokkal meg nem tántoríthatja. Most csak a román­ kérdés tartja még Er­délyt izgalomban, agitátoraik a kisdedpvoda-tör­­vényt alkalmul használják fel nagyobbszerű tün­tetésekre. Erdélynek csaknem minden városában, sőt a magyarság fővárosában : kincses Kolozs­várott is zajos, szenvedélyes népgyűléseket tar­tanak. Erre kétségbe nem vonható joguk van. Ha szidják a kormányt és országgyűlést, ez is szabad; nálunk is megteszik sokan. Szabad pe­tíciókat is gyártani, tiltakozni és aláírni is. Mind­ez ellen nem lehet kifogásunk, de azt is termé­szetesnek tartjuk, ha az ottani magyarok ezért haragszanak. Azt azonban nem tartjuk sem ter­mészetesnek, sem illőnek, sem okosnak, sem meg­engedhetőnek, hogy a kolozsvári csőcselék a ro­mánokat kövekkel dobálja s ablakaikat beverje. Ez oly botrány, oly kihágás, melynek rosszaldá­sát hazafias kötelességünknek tartjuk. Egyetlen honpolgárt sem szabad bántani, midőn törvény­­adta szabadságával él. Akik ily botrányokban részt vesznek, vagy azokat törik, megfeledkez­nek arról, hogy fegyvert adnak ellenségeiül és rosszakaróink kezébe. Ha az E. M. K. E. magyarosít, ne vegyük rossz néven, ha a román izgatók minden esz­közt felhasználnak sikereinek meghiúsítására. Mi pedig ne felejtsük el, hogy az angoloknak sike­rült ugyan egész Izlandba behozni az angol nyel­vet, úgy hogy alig van még egy-két szűk vidék, ahol az ír nyelv ki nem halt a lakók közt; de ezen siker csak annyit eredményezett, hogy az izlandiak most angol nyelven átkozzák az an­golokat ; csak a nyelv változott, nem a régi gyűlölet. Románjainkkal meg kellene értetni, hogy a román parasztság sokkal jobb állapotban van hazánkban, mint sorsosaik Romániában s hogy a műveltebb osztály szintúgy részesülne a kor­mányhivatalokban, mint a magyar, ha önkényt nem különözné el magát a magyartól. Hagyjon fel az abstinencia oktalan politikájával, válasz­tassa meg magát országgyűlési képviselőül ott, ahol a választók többsége román , vegyen részt a törvényhozásban , érvényesítse ott tehetségeit. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Százezer forint és járulékai. — A Parti Hírlap eredeti tárcája. — Önök azt mondják, hogy az életben nem történnek meg igazi novellák ? Ohé, hölgyeim és uraim, a valóságos történetek gyakran érde­kesebbek és pikánsabbak, mint a­mit Catulle Mendés, Ranville, vagy akár a szabadszájú Hu­­gues le Roux megírtak valaha, avagy amit érzéki fantáziák a maguk délies csapongá­sával, egy vi­dám, pezsgős vacsora után kigondolni képesek. A villamos száad végének hazug prüderiája alatt voltak­épen ingerlő mythologiai jelenetek játszódnak le s Afrodite asszony még mindig itt bolyong közöttünk, habár régi, szellős redőzet helyett ma dekollerált ruhát hord és hosszú alma­­izmnű uszályokat . . . Tegzes Kupido is él még és a nyilak is épek, de a kis isten ma már adósságokba verte magát s váltókkal sompolyog a takarékpénztárakba, melyeket Merkur papa girált, a ki ma is a leghitelképesebb az istenek között. (A szegény Apolló váltóit következetesen visszataszítják) . . . De hagyjuk az isteneket, a­kik ma már szintén a gyarló földi szokásoknak hódolnak. A nyrthologia poézise megszűnt, elomlott. A ha­talmas Jupiter kataszteri biztos lett valahol, mert Danae asszonyhoz ma már kövér bankárok sur­rannak­­, az ismert aranyeső jelképében. Iga­zi " csoda, ha az Olimpus parcel­lyi jelzálog kölcsönöket tábláznának be a telekkönyvi­ hivatalokban . . Mert a kis Kupidó veszedelmes nyilat akár hiszik önök, akár nem, manapság bankokba, takarékpénztári részvényekbe vannak burkolva s ily módon röppennek be a selymes, finom vál­­lüzőkön át egyenesen az asszonyi szívekbe. . . Csak tessék meghallgatni a következő kis törté­netet, melyen az egész Dunántúl kacag már két hosszú héten keresztül . . . Valahol a bűbájos Balaton mellett, ahol mosolygó borgerezdeket tükröznek vissza a ma­gyar tenger világoskék hullámai (most hóval fö­dött, fehér jégsíkok kötik össze a messzeeső partokat) egy apró, vidéki városka közelében, van egy csinos, egyemeletes kastély s köröskö­rül nyolcszáz hold prima szántóföld; a kastély­ban pedig, a parkettás, vörösdrapénás termekben egy huszonhét esztendős, csinos asszony, a ki néha napján, havas decemberi éjszakákon a vár­megye összes fiatalságát meg szokta hódítani a fényes megyebeli bálokon. Ennek a bájos asz­­szonykának természetesen férje is van, X. vár­megye bizottsági tagja, földbirtokos, falusi nábob, — s mint majd alább kiderül — a Makao és Csöndes birodalmak nagyhercege stb. stb. A házasság hat esztendő óta tart s minden külső jel szerint tökéletesen boldog. Az ifjú pár a fa­lusi kastélyában él télen nyáron, sűrűen fogadja a vendégeket, hangos névnapi estéket rögtönöz s bálok alkalmával csengős, feketeszőrű, orosz lo­vakon rándul be a megyei székvárosba. A férj egy nagyvárosi előkelő kasszinó tagja.If. havon­ként egy-kétszer bizonyos fejedelmi zajjal haj­tat a legközelebbi vasúti állomáshoz. Szóval az egész állapot irigylésre méltó, csupán — a­hogy népmesék mondanák — a kis bölcsöcske áll üre­sen a padláson s még egy akkorka baba sincs a háznál, mint a kezem feje. A szép asszony már hat év óta nem hagyja abba a táncolást... Falusi kastélyokban és meghitt városi iou­­rokon, szerte az egész vármegyében, három tel­jes héten át peregtek a kicsiny, rózsaszínű nyel­­vecskék, mikor ez a nevezetes házasság meg­tör­tént. . . Apró, szárnyas koboldok házról-házra vitték az érdekes legendát, mely szerint a kis menyasszony még mindig mást szeret, az elhalt püspök testvérvesését, aki hittelenül odahagyta... Két vagy három éven át a szép Mikolay Vilma (ez persze költött név) szentül azt hitte, hogy ez az állandó lovag nőül veszi őt s három farsan­gon kivétel nélkül vele táncolt minden négyest s minden souper-csárdást. De az öreg, töpörö­dött kis egyháznagy egy zord téli napon örökre behunyta a szemeit, a püspöki rezidenciát be­csukták s a közjegyző egy ködös délelőtt elő­szedte valahonnan a deponált végrendeletet, mely szerint az öcscs minden vagyon kizárólagos örököse s kerekszámban ötödfélszázezer forint­nyi értéket nevezhet a magáénak. S akkor kide­­rült, hogy a kis Vilma érdemetlenre pazarolta a szeretetét, mert a szerelmes lovag gyászfátyola cilinderrel tett náluk egy hideg látogatást s szomorúan tudatta, hogy pár nap múlva utazik, mert az elhalt püspök becsületszavát vette a ha­lálos ágyán, hogy sohasem nősül s a máltai rend lovagjai közé áll. . . Igazság volt-e ez avagy egyszerű kifogás. De Miklós ur eltűnt a székvárosból s az öreg kegyelmes ur nehéz kő­­sarkofagja némán pihent a székesegyházi sír­boltban. A világ csendesen forgott tovább s a kis Vilmát nem tették a sírba, mint az első per­­cekben hitte. . . Nem, a sir komor éje hiába várta őt." Lapunk mai száma 26 oldalt tartalmaz.

Next