Pesti Hírlap, 1891. március (13. évfolyam, 59-88. szám)
1891-03-01 / 59. szám
' V -1 V, . - '• . • Budapest, 1891. XIII. évi 59. (4374.) szám. Vasárnap, március 1. U . p ~ Kiadóhivatal: ____ * kiadóhivatalban vétetnek fel Buranist, nácornica 7. sz, /-\ tr YmTTX & v at a T'\tt a V\ JTrancziaország részére pedig hová az előfizetések és a lan PHT TTTK A T N A PIT A P John F. Jones & Cm. Páriaszétküldésére vonatkozó jelszó- A VJ’J.jJL A 111 ti A 11 li A ■ Ay J ban, SI bis, rue du Faubourg támlások vitézenácik. Montmartre. A nemzetiségek. A kiegyezés idejében és az ezt követő években a nemzetiségi kérdés sokkal komolyabb, aondhatnak, fenyegetőbb volt, mint mostan. Érezték ezt akkori államférfiaink, ugyanazért fehér lapot nyújtottak Horvátországnak, elválasztották a román egyházat a szerb patriarchátustól s megadták neki teljes autonómiáját. Végre oly nemzetiségi törvényt alkottak, amely páratlan volt szabadelvűsége által Európa minden államaiban, de mindez nem szüntette meg a nemzetiségi izgatást. A horvátok tele írták ugyan a fehér lapot, de a Starcsevics-párt mégis terrorizálta Horvátországot, ami épen úgy, mint szerbjeinknél, a nagy délszláv birodalom álma folytonos izgalomban tartotta a kedélyeket. A szászok nem hittek a dualizmus állandóságában s a néplét birodalom hirlapjait megtöltötték panaszaikkal; tótjaink a felföldön kacérkodtak a muszkákkal ; Dobzsánszky izgatott azuthének közt; Mi Jetics, Polit és Kosztics még az országházban ishencegtek s orosz háborúra célozva, hetykén éskihivólag fenyegetőztek, hogy Philippinél találkozunk. A románok pedig támaszkodva a bukaresti kormányra, a jövő Dakorománia határául a Tiszát tűzték ki. Huszonnégy év azonban nagyon megváltoztatta a helyzetet. A horvát túszók álma a a déli szláv birodalomról, melyben ők, mint a délszlávok legmíveltebb ága játszanak a főszerepet, csakhamar füstbe ment, Bosznia és Hercegovinának horvát ujongással fogadott elfoglalása sem vált hasznukra. Kállay bölcs kormánya nem szorult horvát hivatalnokokra s a határvidék bekebelezése óta azt is tapasztalták, hogy a pápista vallás és a római ABC oly válaszfalat képez köztük és a cyrill betűkhöz szokott orthodox szerbek közt, a minőt még Strossmayer áskálódása sem képes ledönteni. A Starcsevicspárt lejárta magát s a szintén oly erélyes, mint tapintatos bán, gróf Khuen-Siéderváry helyreállította a békét és kiengesztelte a horvátokat. A szerbek is kijózanodtak, Brankovics patriarcha művelődésüket igyekszik most kifejleszteni, a belgrádi események pedig kiábrándították a szerb izgatókat, akik most inkább egymásközt veszekednek. A prudens és cirkumspektus szászok meggyőződtek végre a dualizmus életképességéről s bele kezdenek illeszkedni a fennálló állapotokba. A felföldi pánszlávok csoportja olvadozik, Dobzsánszky pedig kivándorolt Oroszországba, amint látta, hogy a ruthének hagyományos hűségét s barátságukat a magyarokkal meg nem tántoríthatja. Most csak a román kérdés tartja még Erdélyt izgalomban, agitátoraik a kisdedpvoda-törvényt alkalmul használják fel nagyobbszerű tüntetésekre. Erdélynek csaknem minden városában, sőt a magyarság fővárosában : kincses Kolozsvárott is zajos, szenvedélyes népgyűléseket tartanak. Erre kétségbe nem vonható joguk van. Ha szidják a kormányt és országgyűlést, ez is szabad; nálunk is megteszik sokan. Szabad petíciókat is gyártani, tiltakozni és aláírni is. Mindez ellen nem lehet kifogásunk, de azt is természetesnek tartjuk, ha az ottani magyarok ezért haragszanak. Azt azonban nem tartjuk sem természetesnek, sem illőnek, sem okosnak, sem megengedhetőnek, hogy a kolozsvári csőcselék a románokat kövekkel dobálja s ablakaikat beverje. Ez oly botrány, oly kihágás, melynek rosszaldását hazafias kötelességünknek tartjuk. Egyetlen honpolgárt sem szabad bántani, midőn törvényadta szabadságával él. Akik ily botrányokban részt vesznek, vagy azokat törik, megfeledkeznek arról, hogy fegyvert adnak ellenségeiül és rosszakaróink kezébe. Ha az E. M. K. E. magyarosít, ne vegyük rossz néven, ha a román izgatók minden eszközt felhasználnak sikereinek meghiúsítására. Mi pedig ne felejtsük el, hogy az angoloknak sikerült ugyan egész Izlandba behozni az angol nyelvet, úgy hogy alig van még egy-két szűk vidék, ahol az ír nyelv ki nem halt a lakók közt; de ezen siker csak annyit eredményezett, hogy az izlandiak most angol nyelven átkozzák az angolokat ; csak a nyelv változott, nem a régi gyűlölet. Románjainkkal meg kellene értetni, hogy a román parasztság sokkal jobb állapotban van hazánkban, mint sorsosaik Romániában s hogy a műveltebb osztály szintúgy részesülne a kormányhivatalokban, mint a magyar, ha önkényt nem különözné el magát a magyartól. Hagyjon fel az abstinencia oktalan politikájával, választassa meg magát országgyűlési képviselőül ott, ahol a választók többsége román , vegyen részt a törvényhozásban , érvényesítse ott tehetségeit. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Százezer forint és járulékai. — A Parti Hírlap eredeti tárcája. — Önök azt mondják, hogy az életben nem történnek meg igazi novellák ? Ohé, hölgyeim és uraim, a valóságos történetek gyakran érdekesebbek és pikánsabbak, mint amit Catulle Mendés, Ranville, vagy akár a szabadszájú Hugues le Roux megírtak valaha, avagy amit érzéki fantáziák a maguk délies csapongásával, egy vidám, pezsgős vacsora után kigondolni képesek. A villamos száad végének hazug prüderiája alatt voltaképen ingerlő mythologiai jelenetek játszódnak le s Afrodite asszony még mindig itt bolyong közöttünk, habár régi, szellős redőzet helyett ma dekollerált ruhát hord és hosszú almaizmnű uszályokat . . . Tegzes Kupido is él még és a nyilak is épek, de a kis isten ma már adósságokba verte magát s váltókkal sompolyog a takarékpénztárakba, melyeket Merkur papa girált, a ki ma is a leghitelképesebb az istenek között. (A szegény Apolló váltóit következetesen visszataszítják) . . . De hagyjuk az isteneket, akik ma már szintén a gyarló földi szokásoknak hódolnak. A nyrthologia poézise megszűnt, elomlott. A hatalmas Jupiter kataszteri biztos lett valahol, mert Danae asszonyhoz ma már kövér bankárok surrannak, az ismert aranyeső jelképében. Igazi " csoda, ha az Olimpus parcellyi jelzálog kölcsönöket tábláznának be a telekkönyvi hivatalokban . . Mert a kis Kupidó veszedelmes nyilat akár hiszik önök, akár nem, manapság bankokba, takarékpénztári részvényekbe vannak burkolva s ily módon röppennek be a selymes, finom vállüzőkön át egyenesen az asszonyi szívekbe. . . Csak tessék meghallgatni a következő kis történetet, melyen az egész Dunántúl kacag már két hosszú héten keresztül . . . Valahol a bűbájos Balaton mellett, ahol mosolygó borgerezdeket tükröznek vissza a magyar tenger világoskék hullámai (most hóval födött, fehér jégsíkok kötik össze a messzeeső partokat) egy apró, vidéki városka közelében, van egy csinos, egyemeletes kastély s köröskörül nyolcszáz hold prima szántóföld; a kastélyban pedig, a parkettás, vörösdrapénás termekben egy huszonhét esztendős, csinos asszony, a ki néha napján, havas decemberi éjszakákon a vármegye összes fiatalságát meg szokta hódítani a fényes megyebeli bálokon. Ennek a bájos aszszonykának természetesen férje is van, X. vármegye bizottsági tagja, földbirtokos, falusi nábob, — s mint majd alább kiderül — a Makao és Csöndes birodalmak nagyhercege stb. stb. A házasság hat esztendő óta tart s minden külső jel szerint tökéletesen boldog. Az ifjú pár a falusi kastélyában él télen nyáron, sűrűen fogadja a vendégeket, hangos névnapi estéket rögtönöz s bálok alkalmával csengős, feketeszőrű, orosz lovakon rándul be a megyei székvárosba. A férj egy nagyvárosi előkelő kasszinó tagja.If. havonként egy-kétszer bizonyos fejedelmi zajjal hajtat a legközelebbi vasúti állomáshoz. Szóval az egész állapot irigylésre méltó, csupán — ahogy népmesék mondanák — a kis bölcsöcske áll üresen a padláson s még egy akkorka baba sincs a háznál, mint a kezem feje. A szép asszony már hat év óta nem hagyja abba a táncolást... Falusi kastélyokban és meghitt városi iourokon, szerte az egész vármegyében, három teljes héten át peregtek a kicsiny, rózsaszínű nyelvecskék, mikor ez a nevezetes házasság megtörtént. . . Apró, szárnyas koboldok házról-házra vitték az érdekes legendát, mely szerint a kis menyasszony még mindig mást szeret, az elhalt püspök testvérvesését, aki hittelenül odahagyta... Két vagy három éven át a szép Mikolay Vilma (ez persze költött név) szentül azt hitte, hogy ez az állandó lovag nőül veszi őt s három farsangon kivétel nélkül vele táncolt minden négyest s minden souper-csárdást. De az öreg, töpörödött kis egyháznagy egy zord téli napon örökre behunyta a szemeit, a püspöki rezidenciát becsukták s a közjegyző egy ködös délelőtt előszedte valahonnan a deponált végrendeletet, mely szerint az öcscs minden vagyon kizárólagos örököse s kerekszámban ötödfélszázezer forintnyi értéket nevezhet a magáénak. S akkor kiderült, hogy a kis Vilma érdemetlenre pazarolta a szeretetét, mert a szerelmes lovag gyászfátyola cilinderrel tett náluk egy hideg látogatást s szomorúan tudatta, hogy pár nap múlva utazik, mert az elhalt püspök becsületszavát vette a halálos ágyán, hogy sohasem nősül s a máltai rend lovagjai közé áll. . . Igazság volt-e ez avagy egyszerű kifogás. De Miklós ur eltűnt a székvárosból s az öreg kegyelmes ur nehéz kősarkofagja némán pihent a székesegyházi sírboltban. A világ csendesen forgott tovább s a kis Vilmát nem tették a sírba, mint az első percekben hitte. . . Nem, a sir komor éje hiába várta őt." Lapunk mai száma 26 oldalt tartalmaz.