Pesti Hírlap, 1891. április (13. évfolyam, 89-118. szám)

1891-04-01 / 89. szám

_ ____________________________ remi hagyatéka nálunk nagyobb mint ő maga gondolja. Tudná, hogy a demokratikus Magyar­­ország megvan, de a feudális Magyarország arisztokratikus, egyházi és vármegyei intézmé­nyei, — amelyeket 1848-ban nem bírtak végleg eltakarítani, — nagy részben még mindig a nya­kán vannak. Ő, aki a politikát az „exigentiák tudományának“ nevezte el, észrevenné, hogy sem a megfeneklett népszellem, sem a szélső­bal pseudodemokráciája, sem maga a százféle­képen lenyűgözött intelligencia nem képes levenni az ország nyakáról a reá nehezedő rossz hagyo­mányokat s szerencséje az országnak, hogy par­lamentje s állami intézményei által segíthet magán. Kossuthnak be kellene látnia, ha köztünk élne, hogy az 1848. évi parlamentáris alkotmányt sokkal jobban meg­csinálta, mint azt ő maga hiszi s hogy a nagy alkotás az egyedüli, ami liberális értelemben viszi előre az országot, mikor már körülötte csaknem minden társadalmi erő, kezdve a vármegyén és végezve a hitelszövet­kezeteken, vagy az arisztokratikus, itt-ott a feu­dális fölfogás karjaiba vetette magát, vagy pedig mélységes mélyen demoralizálódon. Kossuth belátná, — mivel nagy államfér­fim lélek lakik benne, — hogy a vármegyét kik és miért védik s hogy a nemzet vagy nagy többsége, azok, akik nem gyüléseznek s akikről e nyomtatásban nem is olvas,az államosí­tás exigenciáját látják az egyedüli módnak — Angliára való tekintet nélkül, — mely az or­szágot a közigazgatási marazmusból kiránthatja. Mindazáltal ezt nem azért mondjuk, mintha reményünk lenne, hogy bárha egy igazhivő szélbalit vagy vármegyeistát kibékíthetnénk az államosítás gondolatával. Azokat most a kibon­tott lobogó viszi előre. De tudnia kell mindenkinek, hogy azok, akik az államosítást akarják s a tisztviselők­nek még szóba hozott vármegyei ,,kandidációját“ is ellenzik, nem épen pernahajderek s nincs okuk politikai nézeteiket zsebre vágva hallgatni. Az összes városi polgárság, a vármegyék kualifikált, intelligens elemeinek nagyobb része, a tisztviselők jelentékeny kontingense, a keres­kedők s politikailag a mérsékelt ellenzék és a mennyből hallatszott. Maga a jó isten irta meg a kótákat és ezer angyal játszotta hegedűn, dobon és trombitán. Ha felhangzott, néma csend támadt a földön. Szél megszűnt zúgni, tenger és folyók vize elcsendesült. Az emberek pedig in­tettek egymásnak és titkon szorongatták kezei­ket. A hallgatózásnál oly csodálatosan érezték magukat, hogy azt mostanában le sem írhatni szegény emberi szívnek, így volt ez akkoriban , de nem tartott, soká. Mert egy nap a jó isten büntetésből becsukatta a menny kapuit, és így szólt az angyalokhoz. ..Hallgassatok el a muzsikátokkal, mert szomor­­kodom !“ Ekkor az angyalok is elbusulták ma­gukat és mindegyik felhőre ült a kólájával és apró aranyollójával a hangjegyes lapot elvag­dosta csupa szeletekre, melyeket a földre hagy­tak repülni. Itt felkapta a szél és hópelyhek mód­jára hegyen-völgyön át röpítve az egész világon elterjesztette azokat. És az emberek elkapkodták a szeleteket, ki nagyot, ki csekélyet, és gondo­san ellették és megbecsülték ; mert hiszen részei voltak a mennyei zenének, mely oly csodaszépen hangzott. De idővel veszekedni és viszálykodni kezdtek, mert mindenki azt hitte, ő fogta el a leg­jobbat, és végül mindegyik azt állította, az a tulajdonképeni mennyei zene, a­mi nála van, és az, a­mi a másoké, puszta hiúság és látszat. A­ki nagyon okos akart lenni, — sok ilyen akadt, b­elül is, hátul is nagyot kanyarított hozzá, és különösen sokat tartott róla. Egyik á-t fü­tyült, másik b-t­ énekelt; egyik mollt játszott, másik durt; egyik sem tudta megérteni a má­sikat. Szóval, olyan lárma volt, mint valami zsibvásáron. — így vagyunk ma is! De ha bekövetkezik az Ítélet napja, mikor a szabadelvű párt hívei, mind az államosítást akar­ják. Az országnak nemcsak számbeli többsége, de intellektuális tekintetben óriási többsége, az államosítás mellett s a vármegyétől való meg­szabadulás gondolatja mellett van. Nem tehetünk róla, de minden fényes pél­da s a szabadság eszméjének minden harcbavi­­tele dacára, ezen hallgatók roppant tömegében találjuk föl a liberális Magyarországot. A gondolat nélkül való liberalizmus és a nagy demokratikus elvek üres hangoztatása sok vért okozott már nekünk. Ideje, hogy a tettek­ben és a tényekben való liberális fejlődésre menjünk át s radikálisan belenyúljunk az átöröklött konzervatív fészkekbe. Ami a magyar állam föntartó képességét illeti, ha rákerül a sor, ott leszünk és helyt állunk érte. PESTI HÍRLAP 1891. április . Belpolitikai hirek. — márc. 31. A német szerződési tárgyalásokra kikül­dött magyar kormányképviselők ma este Bécsbe ér­keztek; a német megbízottakat holnapra várják. Az állami közigazgatás ellen. Székelyke­­resztúrról sürgönyzik. Az állami közigazgatásról szóló törvényjavaslat tárgyában népgyűlés volt ma városunkban, melyen mintegy 25 község vett részt 4—5000 polgárral. Gross Frigyes dr. azt indítvá­nyozta, hogy a népgyűlés kérvényt intézzen a képvi­selőházhoz a törvényjavaslat ellen, mire Ugrón Gábor háromnegyed óráig tartó beszédet mondott, melyben az önkormányzati jogot védelmezve, pártolta az indítványt. A kérvény benyújtására Ugrón Gábort kérte fel a népgyűlés. Békés­ Gyulán tegnap délután Csatár Zsig­­mond orsz. képviselő beszédet tartott az állami köz­­igazgatási törvényjavaslattal szemben összehívott nép­gyűlés előtt. Fejtegette a nemzetnek szabad válasz­tásra vonatkozó jogát, a­mely a nép vérébe ment át, a pusztaszeri honalapító gyűléstől kezdve a mai napig. Ha azonban — végezte beszédét — Gyula vá­ros népe úgy ítélne, hogy e törvényjavaslatot neki, mint képviselőnek meg kell szavaznia, akkor inkább lemond képviselői állásáról. A választó közönség lel­kes éljenzés közben határozta el, hogy a vármegye választó­szabadsága föntartandó s ez iránt az ország­gyűléshez kérvény intézendő. Tordán ma délután volt népgyűlés, melyen Bartha Miklós mondott beszédet a közigazgatási ja­vaslat ellen. csillagok a földre esnek és a nap a tengerbe és az emberek a mennyei kapunál szorongnak, mint karácsonykor a gyermekek ajtónyitás előtt, — akkor a jó isten összegyüjteti az angyalokkal mennyei kótáskönyvének minden papirszeletjét, a nagyokat épugy, mint a kicsinyeket, még az egész aprókat is, melyeken csak egyetlen hang­jegy áll. Az angyalok ismét összeállítják a da­rabkákat s aztán a kapuk feltárulnak és a meny­­nyei zene újból hangzani fog, oly szépen, mint azelőtt. Az emberek bámulva és megszégyenülve állnak majd, hallgatóznak és egyik úgy szól a másikhoz : „Ez volt a tied! Ez volt az enyém ! De csak most hangzik csodálatos gyönyörűen és egészen másképen, mert minden együtt van és a maga helyén.“ Igen, Igen ! így lesz. Biztosak lehettek felőle. III. Vénasszony­ok malma. Thüringiai Apolda közelében van a vén­asszonyok malma. Olyan körülbelül, mint valami nagy kávéőrlő, csakhogy nem felül forgatják, hanem alul. Lenn ugyanis két nagy gerenda nyúlik ki, miket két legény ragad meg, hogy forgassák a malmot. Fenn beteszik a vénasszo­nyokat : ráncosan és púposan, kopaszon és fogat­lanul, és alul kijönnek fiatalon, csinosan és pirosan, mint az alma. Egyszeri forgatás elég, „krikk-krakk“ hangzik, általjárva csontot és velőt. De ha megkérdik azokat, akik kikerülnek belőle és ismét megfiatalodtak, hogy rettenetesen fáj-e, azt felelik: „Dehogy! Nagyszerű ez a dolog! Olyan az, mintha reggel felébred az ember, jól kialudta magát és a nap besüt és odakinn a madarak dalolnak, a fák suttognak és aztán­­ még egy hatalmasat nyújtózkodik. Az is recseg néha.“ Apoldától jó messze élt egyszer egy öreg asszony, ő is hallott a dolgokról. Minthogy pedig nagyon szeretett volna fiatal lenni, egy nap elszánta magát és útra kelt. Nagyon lassan haladt ugyan, gyakran kellett megállnia és kö­högnie, de idővel mégis előre jutott és végre csak­ugyan a malom elé ért. — Szeretnék ismét megfiatalodni, őrölje­nek meg, szólt az egyik legényhez, ki zsebretett kézzel ült a malom előtt a padon és pipájából karikákat eregetett a kék levegőbe. Édes istenem, milyen messze van ez az Apolda. — Hát hogy hívják? kérdi a legény ásítozva. — Klapprothen néni vagyok. — Üljék hát a padra, Klapprothen anyó, szólt a legény, azzal bement a malomba, fel­ütötte a nagy könyvet és egy hosszú cédulával jött ki. — Ez tán a számla, fiacskám ? kérdi az öreg asszony. — Ments isten, feleli a legény. Az átőrlés nem kerül semmibe. De előbb alá kell ezt írnia. — Aláírni? ismétli az öreg asszony. Tán szegény telkemet az ördögnek adjam ? Nem, azt nem teszem. Vallásos asszony vagyok és remé­lem, hogy egykor a mennyországba jutok. — Nem olyan veszedelmes, kacag a le­gény. A cédulán csak azok a bolondságok áll­nak mind, a­miket egész életében elkövetett és pedig pontosan sorban írva, nap és óra szerint. Mielőtt átőrölnénk,köteleznie kell magát, hogyha ismét fiatal lesz, még egyszer elköveti ezeket a Fővárosi ügyek. — A fővárosi egylet ma ali­m­ ülést ta­r­­tott Kamermayer Károly polgármester elnöklete alatt. Ama nemrégiben tett indítványhoz, hogy az egylet összejövetelei ezentúl ne kedden, hanem hétfőn délután tartassanak, a jelenlevők nem járultak haza. Az elbocsátott elmebetegeket segélyező egyesület céljaira 25 irtot szavaztak meg. Ezután a holnapi közgyűlés tárgyalására kitűzött ügyek során élénk megbeszélésre adott alkalmat a Bász Károly dr. ismeretes interpellációja, az újonan alakult villamos vasúti vállalat igazgatóságába beválasztott főv. bizott­sági tagokra nézve. Az elnök röviden ismertetvén az ügyállást, ismerteti, a­mit a közgyűlésen is válaszul adott, hogy t. i. ily esetekben első­­sorban az igazoló választmánynak s másod­sorban a bíráló­bizottság­nak feladata az intézkedések megtétele. De ez esetben, és azt hiszi, az e fölött való tárgya­lás idő előtti lenne. Mert a villamos vasúti társaság a fővárossal szerződéses viszonyban még nem áll, a­ megalakulás s annak jóváhagyása még nem fai­t accompli. Most még csak Siemens és Halske áll a fővárossal szerződéses viszonyban. Megvárandó lenne tehát, míg a társaság csakugyan szerződéses viszonyba lép a fővárossal. Most ez időszerint azok a fér­­­fiak, a­kiket az igazgatóságba beválasztottak, érdekeire nincsenek. Huszár Kálmán dr. úgy véli, hogy a "je­len esetben a közgyűlésnek egyéb feladata nem­­lesz mint az, hogy az inkompatibilitásra vonatkozó elvi álláspontot kifejezetten föntartsa. Légrády Károly óhajtja, hogy az összeférhetlenségre vonatkozólag megszorító törvényes intézkedések házas­sanak; mint most azonban egyebet neki lehet tenni, azt, hogy be kell várni, míg az ügy törvényileg lesz rendezve. Királyi Pál nézete szerint fölterjesztést kell intézni a belügyminiszterhez az iránt, hogy mivel a me­gyék szervezése után úgy is a városokra s a fővárosra a fog kerülni a sor ez égető ügy rendehozását mielőbb eszközölje. Medrey Zsigmond — eltekintve attól, hogy általában szükségesnek látja a gyökeres intézkedést — e speciális esetet nem tartja olyannak, a­mely külön eljárást hívna ki. Tényleg szerződés és viszony még eddig a részvénytársaság és a fő­város közt nincs, az igazgatóság ama tagjai pedig, a­kik a fővárosi albizottságok tagjai voltak, ez utóbbi állomá­sukról lemondtak. Rácz Károly nincs megelégedve azzal, hogy öszszeférhetlenség megállapítása esetén az igazoló választmány s a bíráló bizottság hozam ha­tározatot. Kellene valami ellenőrző­ közegnek lenni s kellene oly státumot hozni, a­mely félreérthe­tlen ren­delkezéseinek útját, vágná a nézetek oly elosz­lásának, a­milyen a jelen esetben is tapasz­talható. Ezúttal azonban fő célja az, hogy a közgyűlés oly morális nyilatkozatot adjon, a­mely­ből meg lehessen érteni, hogy a főváros közön­ségének többsége a tárgy felől miként gondolko­zik. Szükséges, hogy ha csak árnya is mutatkozik a kételynek, a közgyűlés oly határozottan nyilatkozzék, hogy szégyenkezésnek helye egyik oldalon se legyen. — Többen hozzá­szóltak még a tárgyhoz s általában az a nézet jutott érvényre, hogy e konkrét esetben az inkompatibilitás esete fönn nem forog ugyan, mind a mellett is kívánatos lenne, ha oly kijelentés

Next