Pesti Hírlap, 1891. szeptember (13. évfolyam, 239-268. szám)
1891-09-01 / 239. szám
1891. XCI. évi 239. (4554.) szím.edd. szeptember I. Slöüzetési árait; segész évre.fc K 14 fd—fa Félévre .' O . . 7 s — » Negyedévre . C . 3 » 50 » Egy hóra. . . fc 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 fa. Vidéken 4 fa. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sí, lösüint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. .........." ■1 ——---------rar“ Szerkesztesz irodat Budapesten, nádor-utca 7. sz„ I. emelet, hová a lap szellemi részét illető' minden közlemény intézendő'. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak! Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg •Montmartre, EST* Szeptember 1-jével belépő új előfizetők Jókai Előd most folyó regényének addig megjelenő részét külön lenyomatban fogják megkapni. Jellacsics bán és ezrede, Gróf Jellacsics József egykori osztrák tábornok és horvátországi bán fölött ítéletet mondott már a történelem. Könnyű volt ítélnie, mert az 1848—49-iki kamarilla eszközei közül senki sem állott annyira előtérben, senki sem játszott prononcirozottabb politikai szerepet, senki sem volt perfidebb eljárásában, vakmerőbb a királyi esküvel szentesített törvények lábbal tiprásában, szájaskodóbb az izgatásban és nevetségesebb a hadi vállalatai kudarca által, mint épen gróf Jellacsics bán, kinek érclovasszobra ott emelkedik Zágráb legdíszesebb terén , kinyújtott jobbjával Magyarország felé mutatva, honnan egyetlen osztrák tábornok sem szaladt ki oly csúfosan, mint ő. Windischgräz herceg, a kamerillának e dölyftől és fönhéjazástól szaturált hadvezére, aki a magyar országgyűlés küldöttségét tudvalevőleg e gőgös szavakkal bocsátotta el: ,,Mit Rebellen unterhandle ich nicht“ s akit a Tiszától az ország határán túl vert a fiatal magyar hadsereg, végre is csak katona volt és nem pártütő, politikai condottiere és bujtogató, mint a horvát bán. Hentzi, bár beszennyezte katonai hírnevét a védtelen Pest céltalan bombáztatásával, katonához méltó halállal végezte pályáját a bátran védelmezett budai várban. Schlick, bár nem volt lovagias ellenfél, változó szerencsével vívott csatáira utalhatott. És végül Haynau, a „bresciai hyena“, a diadalmas reakció rettenetes hóhéra, ámbár a legsötétebb nevet hagyta hátra ama kor osztrák tábornokai közül, Magyarországgal és a magyar alkotmánynyal szemben mint teljesen idegen állt, hasonlóan Alba herceghez, akit hajdan a németalföldi szabadságharc elfojtására küldött II. Fülöp király. Nem volt fia egy testvérnemzetnek, melylyel századokon keresztül hiven megosztottunk jó- és balsorsot és nem viselt egy oly magas méltóságot Szent István király birodalmában, mely odaadó hűségre kötelezte volna a közös haza s a szentesített törvények iránt. Bolygatni e szomorú múltakat nagyon kínos. S ha mégis megteszszük — biztosíthatunk mindenkit — nagy ellenszenvvel teszszük. De midőn több mint négy évtizeddel a magyar szabadságharc lezajlása és több mint két évtizeddel a dinasztia és a nemzet között történt kibékülés után egy cs. és k. ezred tisztikara támasztja föl Jellacsics gyászos emlékezetű alakját és támasztja föl úgy, hogy a „császár és a trón körüli érdemeit“ glorifikálja: akkor lehetetlen kitérni a provokálás elől. Akkor lehetetlen elfelednünk, ki volt hát a magyar nemzet ezredéves alkotmánya, a magyar legitimitás és a királyi esküvel megpecsételt 1848-ks törvények szempontjából, gróf Jellacses József. Akkor fel kell ütnünk a történet könyvét és leszállítanunk azt az alakot arról a predestálról, ahová — nem a mai horvátok elfogulatlanjai — hanem a kamenița által végzetesen befolyásolt horvátok állították. Az történt, hogy a szamobori hadgyakorlatokról visszatérő Jellacsics-ezred egész tisztikara kirándult a novidvorii kastélyba, fehér-zöld szalagos díszes koszorút helyezve az ott eltemetett Jellacsics József gróf sirjára, mely alkalommal Ivanossich ezredes az elhunytnak a császár és a trón körüli érdemeit méltatta. Mit jelentsen ez ? fogja konsternálva kérdezni a magyar közvélemény. Puszta tapintatlanság-e, avagy szándékos, céltudatos kihívás? Szeretnék az előbbit hinni. Szeretnék föltételezni, hogy"a' 79-dik ezred tisztikarát csakugyan nem vezette más érzelem, mint a meghalt ezredtulajdonos iránti kegyelet, midőn a novidvori kastély szomszédságát arra használta föl, hogy koszorút helyezzen Jellaésics sírjára. Szeretnék hinni — bár majdnem képtelenség — hogy e manifesztációtól távol állott minden politikai célzat. De még ebben az esetben is el kellene ítélnünk a tüntetést mint olyant, melynek ideje a lehető legrosszabbul van megválasztva és mely a legkellemetlenebb félreértésekre adhat alkalmat. A Jellacsics-ezred ugyanaz, melyhez Uzelac kapitány tartozik, melynek nagy-horvát érzelmei huzamos idő óta ismeretesek Fiuméban és melynek legénysége — mint a napokban befejezett vizsgálat kiderités eszköz a horvát ultrák kezeiben. Illik-e ilyen ezred tisztikarához azon Jellacsics sírjánál rendezni demonstrációt, a kinek emléke mint Magyarország esküdt ellenségéé és a horvát nép köré A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA A FEKETE VÉR. Regény két kötésben. irta JÓKAI MÓR Első esötet. 13 VI. FEJEZETT. Aranka. Zoltán háromszor meghajtotta magát a hölgy előtt, amig az ajtón kilépett, a hölgy büszke fejbólintással fogadta az üdvözlést. Egy szót sem szóltak egymáshoz köszöntés fejében. A hölgy egy helyben állt addig, amig Zoltán le nem tette maga után az ajtót. Akkor sebesen előre jött Simonhoz, akinek épen csak annyi ideje maradt az alatt, amíg Aranka dacosan a szeme közé nézett Zoltánnak, hogy ezt a tárcát az ügyiratok közé elrejtse. — Ez az ember én rólam ,beszéli! Lilegé a hölgy indulatosan. Már maga a megjelenése mutatta, hogy ez valami soronkívüli hölgy. Az egész hölgyvilág kinolinban járt, utcákon, társaságokban csupa mozgó léggömböket lehetett látni, csak Aranka nem vette fel azt soha. Volt vakmerősége dacolni a rut divattal, a testhez tapadó öltönyt viselt, utcán mindig fehéret, a fejdísze is fehér volt, fátyolával az álla alatt keresztül kötve s ehhez a fehér klasszikus öltözethez az arca oly feltűnő ellentétet képezett. Barna, sötét, mint a beduin nőké, nagy mély tüzü, epedő szemekkel, fekete egyenes szemöldökökkel, vékony ajkakkal. Ha a szobában leveté a fátyolát, a fejét vállig levágott szénfekete haj repkedte körül, olyan volt, mint egy Rafael-angyal. S mennyi kifejezés volt ebben a színtelen arcban ! Még akkor is, ha a szemeit lehunyta. Ezt gyakran szokta tenni. Ha az ajkait összeszorítá s a szemeit lehunyta, azzal kinézni tudott. Simont megzavarta ezzel a kérdéssel. Válasz helyett csak azt tudta hebegni: „Aranka!“ — Ne tagadd ! Az ő arcából láttam, hogy beszélt s a tiédből olvasom, hogy te azt meghallgattad. — De visszautasitára. — Elmondta, hogy egykor az ő szeretője voltam, most pedig a halálos ellenségéé vagyok, a koronaország despotájáé. — Ravasz furfanggal csalt bele, hogy meghallgassam. — Most hát én kényszerítelek, hogy hallgass meg engem. Hallgasd meg az én védelmemet s aztán légy ítélő birám. — Nem ! Aranka! — De igen. Én ismerem a vádat. S ha egy nő vádolva van, az már el van ítélve. A társadalom kegyetlen törvényszék. Az apagyilkos számára van védelem, a nő számára nincs. Akit a vésztörvényszék elitél, még appellálhat, még remélhet kegyelmet, várhatja, hogy fogsága majd letelik s akkor szabad lesz; de a nő, akit a társadalom elitélt, nem várhat kegyelmet, az életfogytig el van ítélve, annak csak egy appellátája van, ahhoz az emberhez, akit szeret. — Tehát hallgass ki. Simon megfogta Aranka kezét s le akarta ültetni a pamlagra. -- Nem. A vádlott állva beszél. Te ülj le az asztalodhoz. Lám a feszület is ott van már. Simon elfanyalodva ült le, nem az asztalához, hanem a pamlagra. Az egész következő jelenethez nem volt semmi kedve. Tudta ő jól, hogy „kit“ vesz el. Alapjában skeptikus volt, csupán a kíváncsiság ösztönző, hogy vájjon mit tud egy merész nő fantáziája előteremteni, mikor a látszatot meg akarja menteni. Aranka drámai polzba helyezte magát, két leeresztett kezét összelőve. Akár csak Norma az utolsó scénában: „Most tehát ismerj meg engem!“ — Nevem Arnóti Zsófia. Az Aranka nevet a bérmálásban kaptam. Huszonöt éves vagyok, római katholikus, hajadon. ■— Atyám régens chori volt, vagyontalan. — Anyámat korán elvesztettem. — Gyermekkoromban tanítottak varrni, hímezni, pénzért dolgoztam. — Szép hangom volt, atyám zenemester, megtanított Mai számunk 16 oldalt s előfizetőink számára külön zenemellékletet tartalmaz.