Pesti Hírlap, 1891. november (13. évfolyam, 300-329. szám)

1891-11-01 / 300. szám

1891. november 1. PESTI HÍRLAP szaélések tárgyában intézett interpellációt a földmivelési és igazságügyi miniszterekhez.B­e­r­­n­á­t­h Béla az adó- és szőlődézsmaváltsági tar­tozások miatt folytatott végrehajtásoknak meg­szüntetése iránt interpellálta a pénzügyminisz­tert. Végül Ka­al Ivor K. röviden azt kérdezte a kereskedelmi minisztertől, hogy mikor szán­dékozik a vasárnapi munkaszünetre vonatkozó rendeletet módosítani ? Baross Gábor kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy remélhetőleg rövid idő alatt ki fogja az erre vo­­natkozó rendeletet bocsátani s a ház a választ tudomásul vette. n. A képviselőház ülése, október 31. Béd­y Tamás elnök az ülést d. e. 11 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a beérkezett irományokat. Baross Gábor kereskedelmi miniszter néhány kisebb vasúti jelentésen kívül beterjeszti a kereske­delmi viszonyainknak Törökországgal és Portugáliá­val való ideiglenes rendezéséről és az 1895-iki orszá­gos nemzeti kiállításról szóló törvényjavaslatokat. A pénzügyi bizottságnak adatnak ki. Bokrosa Elek előadó beterjeszti az igazságügyi bizottság jelentését a vasúti árufuvarozás tárgyában benyújtott törvényjavaslatról. A keddi ülés napirendjére tűzetik ki. Krajcsik Ferenc előadó beterjeszti az igaz­ságügyi bizottság jelentését a határjelek megrongálá­sáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Szintén a keddi ülés napirendjére tűzetik ki. Varasdy Károly előadó beterjeszti a zárszám­adási bizottság jelentését a magyar korona országai zárszámadásainak megvizsgálása tárgyában. A csütörtöki ülés napirendjére tüzelik. Az interpellációs könyvben a következő újabb bejegyzések foglaltatnak : Herman Ottó a lóverse­nyeken előfordult visszaélések tárgyában a földmive­lési és igazságügyi miniszterekhez , Bernáth Béla a szőlődézsmavállságról kiadott miniszteri rendelet megszüntetése tárgyában a pénzügyminiszterhez és Hans Ivor­d. a vasárnapi munkaszünet tárgyában a kereskedelmi miniszterhez. Az ülés végén fognak megtétetni. Elnök javaslatba hozza, hogy a legközelebbi ülés kedden legyen. Szerdán nem lesz ülés. Csütör­tökön pedig a zárszámadási bizottság jelentése tár­gyaltatnék. Ez határozatba megy. Következik az interpellációk előterjesztése. A turf-botrány. Herman Ottó: T. ház! A lóversenyek körül fölmerült visszaélések, melyekről most már előkelő egyesületek hivatalos iratai is szólanak, a közvéle­mény figyelmét nagy mértékben ráirányozták erre az intézményre és én azt gondolom, nem követek el hi­bát, ha élek az alkatommal, hogy ebben a tárgyban a törvényhozás előtt fölszólaljak, annyival is inkább mert a lóversenyek intézménye összefügg az ország gazdasági érdekeivel és az országos költségvetés ke­reteiben is támogatásban részesül. De te­hát, nem csak ez indít engem arra, hogy a visszaélések ügyében interpellációt intézzek a föld­művelési miniszterhez és az igazságügyminiszterhez, hanem az is, hogy a mióta a törvényhozásnak tagja vagyok és — hogy konkrét esethez kössem felszóla­lásomat — mióta a lóversenyek teljes elfajulását, a totalisateumnak erkölcsrontó hatását észlelem, (Igaz! ügy van­ a szélsőbalon.) a­mely hatás folyton-foly­­vást nagyobb és szélesebb körre terjed ki, én nem igen mulasztottam el az alkalmat, hogy az illető költségvetési tétel alkalmával föl ne szólaljak és ne sürgessem azt, hogy az intézmény korlátozásával, leginkább pedig eltörlésével az általános erkölcsi rombolásnak egyszer határ szabassék. (Élénk helyes­lés a bal- és szélsőbaloldalon ) Midőn a legutolsó alkalommal e házban fel­szólaltam, Magyarország pénzügyminisztere azt állí­totta velem szemben, hogy a totalizátor nem tartozik azon szerencsejátékok közé, a­melyek a büntető tör­vénykönyv meghatározása alá, mint büntetendő cse­lekmények tartoznak. És én ezzel szemben hivatko­zom arra, hogy Németország legelőkelőbb jogászai épen az ellenkezőt mutatták ki, (Igaz! ügy van! a szélsőbalon ) kimutatták azt, hogy a kis lutri és a totalizator szerencsejáték közt lényeges különbség nincs s ez alapon történt az, hogy Berlinben egy időben a totalizatőrt betiltották. Hogy miért engedé­lyezték újból a totalisator intézményének működé­sét — gondolom korlátozva csak az­által, hogy maga­sabb jó összegekben lehet a totalizatőrnél fogadni — azt­­én most tárgyalni nem fogom; majd mikor a t. miniszter urak felelni fognak, vizsgálni fogom az esetet és elő fogok állani midazokkal a dolgokkal, amelyekről tudomásom van. Most mindössze azt jegyzem meg, hogy az ily megrendszabályozott intéz­mények rendesen az úgynevezett magasabb körök pressiója alatt támadnak fel újra. (Igaz! ügy van­ a szélsőbalon.) Én akkor, midőn Wekerle pénzügyminiszter úrnak feleltem, azt mondottam, hogy a legközelebbi alkalmat fel fogom használni arra, hogy annak a bí­róságnak, melynek területén a lóversenyek folynak, feljelentem a totalizatőrt és így kényszeríteni fogom az illetékes fórumot, hogy ez intézményi vizsgálat tárgyává tegye, különösen pedig nyújtson tájékozást arra nézve, hogy szerencsejáték-e ez vagy nem? De engem te­hát, a ma uralkodó rendszer nem bátorított fel arra, hogy én egy járásbíróságra appelállva, bízzak azután annak az ítéletében, nem bátorított annyival kevésbbé, miután látom, hogy az igazságszolgáltatási téren a bírói függetlenség most nem részesül abban a tiszteletben, (Igaz­­ ügy van­­ a szélsőbaloldalon,a­melyben annak részesülnie kell, ha egyszer azt mond­juk, hogy komoly igazságszolgáltatásról van szó. Tehát nehogy megtörténjék az, hogy egy, meggyőződésem szerint bűnös eljárás fedezetet találjon egy birói íté­letben, én haboztam és nem tettem meg a följelentést. De nem tettem azért sem, mert igen jól tu­dom — s ez psychologiai igazság, — hogy minden játék, a­melynek vége nyerészkedés, csak az önzést sarkalja föl és annak előbbutóbb kisebb-nagyobb körben egyes individiumnál, vagy egyes társadalmi rétegeknél­­szükségképen bűnné kell fajulnia (igaz! Úgy van­­ a szélsőbalon) s tudtam azt is, hogy a bűn qualifikációjára nézve akár előre meg lehet jó­solni, hogyan fog az alakulni nálunk is, mert midőn pár évvel ezelőtt a párisi gyepről kitiltották a book­­makereket, nem a játszó közönség lázadt föl, hanem föllázadtak a jockeyk, akik azt mondták, hogy a book­­makerek kitiltásával ők igen nagy haszontól esnek el. Már most ha veszszük a kapcsolatot s látjuk, hogy a jockeyk a bookmakereket védik, nagyon jól tudjuk, hogy az érdekeket miképen különböztessük és hol keressük ennek az egész intézménynek úgy a bookmaker, mint a totalizator intézménynek is a tulajdonképeni természetét. Íme a visszaélés bekö­vetkezett. T. képviselőház! Tagadhatlan tény az is, hogy bármit döntsön el az intézménynek vizsgálata, a bün­tetőjogszolgáltatás terén mind sűrűbben és sűrűbben merülnek fel azok az esetek, hol egyes emberek, fájdalom, leginkább az ifjabb nemzedék, a sikkasz­tás terére lép, hogy a totalizatőrön való játékszen­vedélynek hódolhasson. Bármint is ítéljük meg az intézményt magát, mihelyt ennek káros hatásai a közerkölcsben jelentkeznek, a­mint mélyebbre hat­nak és szélesebb körre terjednek, t. képviselőház, a törvényhozásnak okvetlenül gondoskodnia kell reme­­diumról, mely ezt a bajt elhárítsa, kiirtsa. Szóltam, t. képviselőház, arról, hogy illetékes egyesületek hivatalos iratai feküsznek most a kö­zönség előtt; e hivatalos iratok stigmatizálnak és proscribálnak polgárokat, a­kik fölött a bíróság még nem ítélt. Nem vetem föl most azt a kérdést, hogy milyen illetékesség alapján, hol, ki által kapták azok az egyletek azt a hatalmat, hogy ők polgárokat bírói ítélet nélkül pellengérre állítsanak, mert t. képviselő­ház, ha itt oly könnyen bánunk polgárok becsületé­vel, akkor csakugyan a proskripetó legsötétebb kor­szakába megyünk vissza és ott leszünk a teljes reak­cióban. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) És t. képviselőház, a­ki a magyar társadalmat ismeri, annak különösen bizonyos rétegeit, a­ki tudja, hogy mi az a végzett úr, aki látja sereg számra itt eze­ket a homályos, kétes exisztenciákat. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) a kiket nem táplálhat az isten, mint a levegő madarait, mert hiszen azok pezsgőt akarnak inni és osztrigát enni, (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) a kik dologtalanságukkal egy légynek sem tudják megszerezni a mindennapi szükségletét (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) és mégis látjuk őket, miben fénynyel lépnek ők itt föl. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) s ha mi tudjuk, hogy mi az a hemzsegés a fogadó helyiségek és a totalisateur körül, akkor t. képviselőház, én ma csak annyit mondok, és minderre csak azt alkalmazom még abban az esetben is, ha ezek a proscribáltak és prostituáltak csakugyan bűnösök lennének — kissé variálva az ismeretes német példabeszédet, hogy t. i. „Die kleinen Sportmanns hängt man, die grossen lässt man laufen.“ (Igaz! Úgy van! Élénk derült­ség és tetszés a szélsőbaloldalon.) Fentartom magamnak te­hát, hogy kímélet sincs titkos, hatalmasnak sejtett oka, mikor a képze­letem elvitt a bükk-erdő mélyébe, a sudár, gót­osz- lopos, homályos székesegyházba s hallottam körülöt­tem az avar zörgését és láttam, ahogy a mozgó, sürü, illatos levegőből menekülnek a belétévedt nap­sugarak és fekete, mélységes árnyék uralkodik el az erdőben. Dehogy hangzott igazában az a pajzán nóta, hogy „. . . Sámedlire állok, ha meg akarom csó­kolni“, csak az autosuggestio kölcsönzött érzéke­ket, hogy halljak és lássak a semmiben, a sem­miből. Hanem ma még a tudomány vívmánya, a hyp­­notizmus sem egyéb olyan anyagnál, a­melyből a titokzatosság imádói újabb bálványokat faragnak, a pozitivizmus fanatikusai pedig céltáblákat alkotnak, hogy beléjük lőjék ártalmatlan játéknyilaikat. Csak tünemények gyűjteménye, egyéb semmi. Sok számos hipotézis merészkedik neki, hogy magyarázza. Ma­gam is három magyarázatát tudom s mind a hármat elhiszem. El kell hinnem őket, különben feltalálóik sorra zaklatnának. Energia-átalakulás, idegrezgés-mun­­ka, fluidum stb. Vájjon belát-e majdan valaki az agy munkájába, vájjon megállapítják-e majdan a gondo­­latkeletkezésnek akár chemiai folyamatát, akár me­chanikai munkáját? A mathematikai módszer lassan­­kint behat az orvostudományba is, talán valaha ered­ményeket is produkál, talán valamikor egyenletekkel fejezik ki a képzetek létesülését. Addig hiszek, hi­szek a hypnotizmusban, mint hajdanra, romantikus koromban a Balzamó delejességében hittem. Két hét óta kávéházi asztalunk csak a hypno­­tizmusról disputál, írók, orvosok egyebet se tesznek, csak naponkint hajba kapnak az idegrezgések szent nevében. Csak egyetlenegy volt közöttünk, a­ki nem kért részt a vitából. Természetes, hogy ő értett leg­inkább a kérdéshez. Dr. Szörényi Tivadar, a­ki a suggestiv módról nem beszél, hanem gyógyít vele. Azt a finom szervezetet, melyet idegzetnek hívnak, s a­melynek majd valamennyien betegei vagyunk. A minap végre ő is megszólalt. Igent mondott, mikor arra kértük, hogy demonstrálja nekünk életvalóságban, a miért temérdek hiábavaló szót küldtünk a türel­mes levegőbe. Dehogy csak a tudás skeptikus, a hit is kétel­kedik. Ennek a paradoxonnak igazságát a magam tapasztalásából szereztem. S ez a tapasztalás vitt rá, hogy magamon észleljem a hypnotizmus hatását. Úgy tudtam, hogy Bernheim az emberiség 90°/0-át mondja a hypnozisra alkalmasnak. Ez egyszer nem vágyakoz­tam a kivételek közé, szerénykedtem s a többséghez való tartozásomban reménykedtem. Az én Balzámom szemfényvesztő hókus-pókus nélkül iparkodott álomba küldeni. Csak leszorította szempilláimat s a homlokomat és halántékaimat si­mogatta. — Gondoljon az alvásra. Aludjék. Szót fogadtam. Amennyire a magam ellenőrzé­sétől tellett, az alvásra gondoltam, s ettől a folytonos rágondolástól szinte vágyam támadt, hogy nyugodtan szenderegjek. Pamlagom homályos szobasarokban ál­lott, nem éreztem azt a végtelen izzó pirosságot sem, melyet lezárt pillákon keresztül látunk, ha ve­­rőfenyben vagyunk. A társaságnak egy-két tagja hal­kan suttogott, s ez a susogó nesz még a teljes csönd­nél altatóbban hatott. Azokra az estékre emlékez­tetett, melyeket betegágy mellett töltöttem, mikor tár­sammal csak suttogva beszéltünk, hogy föl ne éb­resztjük az alvót. Éreztem, hogy a tagjaim nehezed­nek és egyszerre csak megéreztem magát a pamla­­got, és éreztem, hogy egész súlyom rajta nyugszik, pedig azelőtt az ellentállását nem vettem észre. Az orvos folyton simogatta homlokomat s egyre bizta­tott, hogy aludjam. Szürkeséget láttam, valami sűrü gőzfélét, mely lassan-lassan tömörült. Felülről fekete pontok esnek, előbb csak ritkán, majd sűrűbben, mintha valami ferde lemezről csúsznának le. Egész függönynyé sű­rűsödnek, olyan különösen mozgó függönynyé, mely maga nyugodtan csügg, csak a szálai mozognak pár­huzamosan, szemetfárasztóan. A függönyön túl pedig susogás hallszik s az orvos szava: — Aludjék, aludjék! Éreztem, hogy alszom. Akár csak a hajnali félalvás állapotában, az ellenőrizhető, kormányozható álomban. Hanem a függöny feketébb-feketébb lesz s egyszerre felém közeledik, hogy eltakarjon, a sötét­ség rohamosan dúl reám, alig hallom már az orvos szavát: — Nem tudja szempilláját fölemelni. Nehezek, ólomnehezek. Nehezek valóban, de föl akarom őket emelni. Nem tudom ugyan, hogy mért ellenkezem, de eről­ködöm, hogy ne fogadjam meg a parancsot. Végre sikerül szememet kinyitni, ébren vagyok. Az orvos újra elaltat. Megint küzdök a parancs ellen és megint fölébredek. Harmadszorra végre, akár­hogy erőlködöm is, zárva marad a szemem Környös­­körül tömény feketeség. Tudom, hogy hypnotizálnak, tudom hogy kik vagyunk, mért vagyunk a teremben ? _______________________3

Next