Pesti Hírlap, 1891. november (13. évfolyam, 300-329. szám)

1891-11-21 / 320. szám

1991. november 21. PESTI HÍRLAP értelemben történjék az eljárás. Az ország többi ré­szeire nézve azonban, mivel Magyarország speciál­­térképe 317 lapból áll, ez a rendszabály csak foko­zatosan, a reambulációk alkalmával lesz keresztül vihető. Mert a miniszter nem rendelkezik elegendő erővel és eszközökkel arra, hogy a változást azonnal eszközölje. Hegedűst a hadügyminiszter válasza teljesen kielégíti, a­mibe Nopcsa Elek b. is belenyugszik. A cím elfogadtatik. A 18. címnél (egészségügy) Wahrmann kérdi, hogy az öngyilkosságok rendkí­vüli száma a hadseregben hogyan magyarázható? Bauer K. hadügyminiszter megjegyzi, hogy az öngyilkosság gyakran járványszerüleg lép föl s ennek csak megakadályozására szolgálhat, ha az öngyil­kosokat nem avatják vértanukká. A katonák öngyilkosságának fő oka az életmód megváltozása, a­melyet a polgári életből a katonai szolgálatba való lépés föltételez, valamint gyakran a magán­viszonyok is. Aztán meg a jelen idő sajátsága, hogy kisebb bajok esetén inkább a fegyverhez nyúlnak, semmint kitartsanak az élet nehéz küzdelmeiben. A legény­séggel Ausztria-Magyarországban humánusan bánnak; erről a miniszter szavatolhat. A cím elfogadtatott, valamint a következők is. A 23-ik címnél Sztáray gróf a legénységi élelmezés javításának sokszor fölvetett kérdését említi. Bauer b. hadügyminiszter megjegyzi, hogy e kérdést nem téveszti szem elől és már ismételten előirányzatba vétetett fejenkint 43/10 krajcár, hogy a legénység meleg vacsorával láttassák el, de minthogy ez 43/16 millió forint költségtöbbletet okozna, tekintet­tel az állam pénzügyi helyzetére, kénytelen volt a sürgősebb és szükségesebb intézkedések érdekében e költségtöbbletről lemondani. E cím és a 23, 24-ik elfogadtattak. A 25-nél felszólal Münnich Aurél; utal azon örvendetes kö­rülményre, hogy az ország minden részében építtet­nek laktanyák s ez által katonáink megfelelő elhe­lyezést nyernek. Kérdi, várjon e tekintetben az elhe­lyezési kérdés meg van-e már teljesen oldva s ezzel kapcsolatban, hogy vájjon a lovasságra vonatkozólag fentartandó azon eddigi szokás, mely szerint egyes ezredek alosztályai kisebb helyeken voltak szétszór­tan elhelyezve. Bauer dr. hadügyminiszter ezzel szemben kiemeli, hogy a lovasság elhelyezésénél az az elv érvényesül, hogy a lovasság legalább divíziókba egye­sítve helyeztessék el és pedig a tisztek és altisztek instruktív foglalkozására és kiképzésére való tekin­tettel és hogy tél idején a lovaglásoktatás fölött lo­vagló iskolákban legyen lehetséges. * A tétel elfogadtatik, valamint a 26. és 27. címek is. A hadi költségvetés saját bevételei címeinél Rakovszky némileg kétli, vájjon a bevételi emelke­dések valóban bekövetkeznek-e ? Azonban tekintet­tel aránylagos csekély voltukra azokat elfogadásra ajánlja. A tételek elfogadtattak. Ezzel a rendes költségvetés letárgyaltatok s a rendkívüli költségvetés tárgyalása holnap délután 4 órára tűzetett ki.­ ­ Színház, zene, képzőművészet. * (A nemzeti szinh­ázban) „Hamletet“ rövid időközben követte ma „Romeo és Julia“; erre az előadásra is egészen megtelt a nézőtér és a hallga­tóság kitűnő hangulatban élvezte Shakespeare tragé­diájának szépségeit. Márkus Emilia poétikus Jú­liája méltán ragadta el a közönséget, mely számta­lan kihívásban részesítette. Nagy Imre, ki nemrég Mercutio eredeti alakításával lepett meg, ma ismét Rómeót játszotta kissé lanyhán és azért nem azzal a hatással, melyet elérhetett volna. Mercur­iót Császár adta elég ügyesen. A többi szereplő a régi volt. * (Thomson Cézár) mai hangversenyén talán még többen is voltak, mint az elsőn , az állóhelyet korlátokkal kellett elkülöníteni. Az úgynevezett „mű­­vészszobában“ is alig lehetett mozdulni. A művész játékáról nincs útj mondani­való. Nagyszerűen ját­szott egy adagiót és egy fugát Bachtól; a zongora­­kíséret nélkül előadott szerzemények rendkívüli ha­tást gyakoroltak. Az egy húron játszott Mózes-ábránd­­dal, mint tavaly, az idén is szűnni nem akaró taps­vihart idézett elő. Popper mazurkáját művészi tökélylyel játszotta. Damrosch hangversenye hide­gen hagyott. A közönség a befejező szám után sem mutatott hajlandóságot a távozásra, a­mi kezd és oly rossz szokás lenni, mint mikor az utolsó szám közepén kezdenek kifelé tódulni. Közreműködött Kemény­ffi Gizella kisasszony is, ki a Hans Heiling egy áriáját és több német dalt énekelt, a­miért sok tapsot aratott. * (Egyházi zene.) Vasárnap, folyó hó 22-én az erzsébetvárosi plébánia-templomban a védszent­­ünnepen délelőtt 10 órakor zenés nagy mise lesz, mely alkalommal a m. kir. operaházi zene- és ének­kar több tagjának közreműködésével Kotsis József erzsébetvárosi egyház-karnagy ünnepi nagy B. miséje fog előadatni a szerző vezetése alatt A mise magán­­énekrészeit Robitsek Klementina és Dalnokyné urhöl­­g­yek, Schmitt Gusztáv és Juhász Ferenc urak fog­ják előadni. A betéteket Liszt Ferenc „Ave Mária“-ja vegyes kar­a és Weisz L. kettőse „Domine Deus meus“ Sopron és baryton hangra Robitsek Klemen­tina urhölgy és Schmitt Gusztáv úr fogják előadni. * (Orgona-hangverseny) volt ma a II. ker. török-utcai templomban, melyet ez alkalommal a kö­zönség egészen megtöltött. Az új, 23 változatú orgo­nát a főváros építtette az Országh Sándor és fia cég­nél. Szautner Zsigmond, Guhrauer Katalin úrhölgy és a budai zeneakadémia női kara dicséretesen adták elő a műsor számait, melyeket közöltünk. * (Reichmann Tódor) szombati hangverse­nyének műsora: 1. a) Schubert: Doppelgänger, b­­ei Brahms: Immer leiser és Wie bist du. — 2. Beethoven: dis-moll szonáta. — 3. Loewe: Edward. — 4. a) Franz: Widmung, b) Jensen: Margareth am Tor. — 5. a) Schumann: Ária. b) Chopin: Scherzo, c) Kullak: Etude. — 6. Spicher: Früh­lingstraum és D, schneller mein Ross. * (Richard György) francia színész és drá­maíró, mint Párisból jelentik, meghalt. Darabjai közül nevezetesek: A gyermekek (Comédie Francaise), a Házasság védői (L’Odéon), Pokoli élet (Mony), Gend­­ron Péter (Gimnase), „Hoche“ (Chateau d’Eau). Még két nappal ezelőtt játszott a l’ambigu színházban. * (Új opera) A brünni színházban Kaiser Emil katonai karmester Rodenstein című operáját nagy tetszés mellett adták. A szerzőt Dubsky libret­­tistával együtt többször kitapsolták. * (Botrány.) A polai Politeama Ciscutti he­lyiségben a Cavalleria rusticana előadása alatt bot­rány történt. Mikor a nyitány közben Turiddu a le­­bocsátott függöny mögött énekelt, rettenetes zajongás, tombolás keletkezett, úgy hogy az előadást félbe kel­lett szakítani. A tüntetés a tenorista ellen irányult. A rendőrség hét embert letartóztatott, négy másik ellen pedig vizsgálatot indított. * (Illusztrációk.) Parisban a napokban érde­kes kiállítás nyílt meg, melyben az összes rajzok és képek láthatók, melyek Moliére, Hugó Viktor, Bal­zac, Sand George, Merimée és mások műveinek il­lusztrálására szolgáltak. Constant Benjamin, Cabanel, Daré, Gerver, Merson, Laurens és más művészek raj­zai vannak köztük. A kiállítást sokan nézik. * (Elégtétel.) Említettük, hogy Roberts báró ily című drámája a berlini Lessing-színházban nagyon tetszett. A „Becsület“ óta német darab nem aratott ekkora sikert. A darab hőse Voltz festő, kit utcai összekoccanás miatt provokálnak; nem fogadja el a kihívást és emiatt neje és ennek családja, melynek feje főtiszt, megválik tőle. A festő fényesen kifejti a párbaj kárhozatosságát, de a dolognak mégis csak az lesz a vége, hogy a festő a sógorával megverekszik, megsérül és ezzel kibékíti egész famíliáját. * (Vígjáték és szomorújáték.) Gilbert, a Mi­­kádó szövegírója úgy nevezte el legújabb művét, mely nem libretto, hanem dráma, történelmi háttér­rel. A hősnő egy francia színésznő, ki egyforma tö­kélylyel játszik vígjátékokban és tragédiákban. Ezt a darabot különben egymásután már háromszázszor ad­ták a londoni Líceum-szinházban, de csak most kez­dik más nyelvekre fordítani. A hamburgi Thália-szin­­ház már készül az előadására. * (Elcsípve.) Millau Albert „Pincés“ című bo­hózatát zajos derültség mellett adták a párisi Variété­­szinházban. Szerepel a darabban két házaspár, kik kölcsönösen házasságtörésben utaznak. De Millau jóvoltából az egyik férj, ki a másik feleségének vél udvarolni, a saját nejét iparkodik elcsábítani és a rendőrbiztos, kit egy harmadik érdekelt fél­e házas­ságtörők „elcsípésére“ küld, hitvestársakra talál. Az első felvonások bővelkednek komikus jelenetekben, de az utolsó, melyben a házasfelek kibékülnek, jóval gyengébb. * (Spielmann Poldi,) Mária Valéria főher­cegnő védence, holnap Bécsben hangversenyt rendez. Nagyon ritka dolog, hogy ily fiatal gyermek zene­kari kísérettel zongorázzék, a­mint az e hangverse­nyen fog történni. IRODALOM. * („Almanach“.) Mikszáth Kálmán „Alma­nachja“, mely az „Egyetemes regénytárban“ jelenik meg, ez évben is igen szép tartalommal került elénk. Az írói gárda, melyet a címlapon Mikszáth, a tarta­lomjegyzékben pedig Jókai vezet, jórészt ismét együtt van a Singer és Wolfner cégnek az irodalomban már polgárjogot nyert e könyvében s ha az olvasó egyik másik megszokott nevet nem találja benne, he­lyettük talál két-három más jeles nevet kedves dolgo­zatokkal. A Mikszáth érdekes előszavát tárcánkban közöljük. Elbeszéléseket írtak: Jókai Mór, Benicz­­kyné Bajza Lenke, Tóth Béla, Vadnai Károly, Bródi Sándor, Békefi Antal, Porzó, Justh Zsig­mond, Hevesi József, Herczeg Ferenc, Kozma Andor, Lipcsey Ádám, Rákosi Viktor, Tábori Róbert, Bársony István, Mikszáth Kálmán. Csiky Gergelyről. A mi fánk is vedlik, sárgul. Az a fa L­­., a­melyiken én is valami levélféle vagyok valahol alul; a mi generációnknak a fája. Hol hol le­hull egyik levele; harmadéve a szegény Visi Imre ment el; a jók legjava. Korán halt meg, de ha ő maga határozhatta volna el, talán a saját kedvéből is meghalt volna, hogy tovább álmodhassa a Tisza-korszak uralmát odalent... Aztán meghalt a kis Reviczky is. Jó paj­tásom volt. Itt ült a mellettem levő asztal­­nál. A legszebb levelek egyike volt ezen a mi fánkon s lehullt. A halál egy lehellete lefújta. Most pedig egy egész gally törött le: Csiky Gergely. Épen az a gally, amelyen a legjobb gyümölcs termett. Mi rajtunk hát a sor. Kezdenek már a fiúk megindulni . . . Szomorú dolog, de meg kell lenni. Isten akarata bizonyára. Akik elmentek, azok elmentek, nem tud­nak róla semmit, de mi nekünk fáj, akik itt maradtunk, hogy már ők nincsenek többé. Veri még a pöröly a sárga aranyat a körmöci pénz­verdében, de mi felsóhajtunk: „ugyan kinek veri ?“ Szállong még az ajkakon röpke élő, eleven szófordulat, de már nem teszszük utána: „Ejnye, de érdemes lenne elmondani Csikynek“. Tűz még majd ki díjakat az akadémia, de már nem jegyezzük meg soha többé: „Várjon mit fundál ki megint Csiky?“ Nem fundál már ő ,ki semmit. Mereven, hidegen fekszik kihűlt elmével, kihűlt szívvel. Még felhangzik egyszer a taps, mikor az Atyafiakat előadják, a megmaradt új darabját, a­mire most készülnek a színháznál. Micsoda taps lesz az! Kinek fog az szólni ? Még tán belekiált a karzatról egy pár együgyű néző: — Lássuk a szerzőt . . . a szerzőt! Hívni fogják ! A rendező kijő. Vájjon mit fog felelni ? Felelhet-e olyat, a­min el ne fakadjanak sírva ? Elmondja-e, hogy vissza nem jöhet on­nan többé. Igaza lesz-e, ha ezt mondja? Nem lesz igaza. Csikyt eltemetik holnap, de ő még egyszer visszajön. Ott lesz ő azon az estén és még egyetlen egyszer beszélni fog mind­nyájunkhoz. Egy árnyék ott fog suhogni a né­zőtéren és a színfalak között. Egy hideg szél­áram beoson az ajtókon. Ott lesz ő. Mi legalább látni fogjuk ott — és még azontúl is, egyebütt is. Műveit, pályáját, sikereit, diadalait, küz­delmeit méltányolja, lefesti az irodalom­történet, egyéniségét kidomborítja, — de az ember Csikyt csak mi ismerjük eléggé néhányan és sokszor kiássuk az emlékezetből, pattogó kandallónál vi­dám baráti beszélgetés közt sokszor előveszszük az „öreg“ alakját. „Öregnek“ hittük egymás közt, de inkább érdemes, mint évei miatt. Rideg modorú volt, begombolt, szófukar, bizalmatlan, de mélyen alul melegen lüktetett a szíve s akit megszeretett, az meg volt szeretve. Olyan volt ő, mint azok a régi rézgarasok, amikben arany volt elrejtve. Valaha gyakran voltunk együtt, a múlt évtized első felében, mikor még az úgynevezett Ábrány­i- Csiky-Bartók- Mikszáth- féle írói klikk fújta együtt a követ. Azt hitték a literaturában, hogy ez dac- és védszövetség a dicsőségre. Nem volt pedig semmi más, mint az őszinte elisme­rés Csiky iránt. Ragaszkodtunk az öreghez, szót fogadtunk neki, az „öreg“ pedig szeretett ben­nünket és gorombáskodott velünk. Ez volt tőle a diurnumunk. Mi tudtuk csak, milyen nevetséges vád volt ellene, hogy elnyomja a tehetségeket. Bartók drámaírói sikerei egész lelkesedésre hangoltak. De másoké is. Egy nap ragyogó arccal jött a kioszkba: — Van már ember! már versenytársam! — Miben ? Épen a társalgási dig erős dongája. — Hogy hívják ? — Murai Károly. (Az nap olvasta el a Az utolsó években ____v..u.a»iUU Nem jártam sem a Kisfaludy-társaságba, sem — kiáltá. — Van darabokban. És pe­„Virágfakadást“.) ritkán .

Next