Pesti Hírlap, 1891. november (13. évfolyam, 300-329. szám)
1891-11-21 / 320. szám
1991. november 21. PESTI HÍRLAP értelemben történjék az eljárás. Az ország többi részeire nézve azonban, mivel Magyarország speciáltérképe 317 lapból áll, ez a rendszabály csak fokozatosan, a reambulációk alkalmával lesz keresztül vihető. Mert a miniszter nem rendelkezik elegendő erővel és eszközökkel arra, hogy a változást azonnal eszközölje. Hegedűst a hadügyminiszter válasza teljesen kielégíti, amibe Nopcsa Elek b. is belenyugszik. A cím elfogadtatik. A 18. címnél (egészségügy) Wahrmann kérdi, hogy az öngyilkosságok rendkívüli száma a hadseregben hogyan magyarázható? Bauer K. hadügyminiszter megjegyzi, hogy az öngyilkosság gyakran járványszerüleg lép föl s ennek csak megakadályozására szolgálhat, ha az öngyilkosokat nem avatják vértanukká. A katonák öngyilkosságának fő oka az életmód megváltozása, amelyet a polgári életből a katonai szolgálatba való lépés föltételez, valamint gyakran a magánviszonyok is. Aztán meg a jelen idő sajátsága, hogy kisebb bajok esetén inkább a fegyverhez nyúlnak, semmint kitartsanak az élet nehéz küzdelmeiben. A legénységgel Ausztria-Magyarországban humánusan bánnak; erről a miniszter szavatolhat. A cím elfogadtatott, valamint a következők is. A 23-ik címnél Sztáray gróf a legénységi élelmezés javításának sokszor fölvetett kérdését említi. Bauer b. hadügyminiszter megjegyzi, hogy e kérdést nem téveszti szem elől és már ismételten előirányzatba vétetett fejenkint 43/10 krajcár, hogy a legénység meleg vacsorával láttassák el, de minthogy ez 43/16 millió forint költségtöbbletet okozna, tekintettel az állam pénzügyi helyzetére, kénytelen volt a sürgősebb és szükségesebb intézkedések érdekében e költségtöbbletről lemondani. E cím és a 23, 24-ik elfogadtattak. A 25-nél felszólal Münnich Aurél; utal azon örvendetes körülményre, hogy az ország minden részében építtetnek laktanyák s ez által katonáink megfelelő elhelyezést nyernek. Kérdi, várjon e tekintetben az elhelyezési kérdés meg van-e már teljesen oldva s ezzel kapcsolatban, hogy vájjon a lovasságra vonatkozólag fentartandó azon eddigi szokás, mely szerint egyes ezredek alosztályai kisebb helyeken voltak szétszórtan elhelyezve. Bauer dr. hadügyminiszter ezzel szemben kiemeli, hogy a lovasság elhelyezésénél az az elv érvényesül, hogy a lovasság legalább divíziókba egyesítve helyeztessék el és pedig a tisztek és altisztek instruktív foglalkozására és kiképzésére való tekintettel és hogy tél idején a lovaglásoktatás fölött lovagló iskolákban legyen lehetséges. * A tétel elfogadtatik, valamint a 26. és 27. címek is. A hadi költségvetés saját bevételei címeinél Rakovszky némileg kétli, vájjon a bevételi emelkedések valóban bekövetkeznek-e ? Azonban tekintettel aránylagos csekély voltukra azokat elfogadásra ajánlja. A tételek elfogadtattak. Ezzel a rendes költségvetés letárgyaltatok s a rendkívüli költségvetés tárgyalása holnap délután 4 órára tűzetett ki. Színház, zene, képzőművészet. * (A nemzeti szinházban) „Hamletet“ rövid időközben követte ma „Romeo és Julia“; erre az előadásra is egészen megtelt a nézőtér és a hallgatóság kitűnő hangulatban élvezte Shakespeare tragédiájának szépségeit. Márkus Emilia poétikus Júliája méltán ragadta el a közönséget, mely számtalan kihívásban részesítette. Nagy Imre, ki nemrég Mercutio eredeti alakításával lepett meg, ma ismét Rómeót játszotta kissé lanyhán és azért nem azzal a hatással, melyet elérhetett volna. Mercuriót Császár adta elég ügyesen. A többi szereplő a régi volt. * (Thomson Cézár) mai hangversenyén talán még többen is voltak, mint az elsőn , az állóhelyet korlátokkal kellett elkülöníteni. Az úgynevezett „művészszobában“ is alig lehetett mozdulni. A művész játékáról nincs útj mondanivaló. Nagyszerűen játszott egy adagiót és egy fugát Bachtól; a zongorakíséret nélkül előadott szerzemények rendkívüli hatást gyakoroltak. Az egy húron játszott Mózes-ábránddal, mint tavaly, az idén is szűnni nem akaró tapsvihart idézett elő. Popper mazurkáját művészi tökélylyel játszotta. Damrosch hangversenye hidegen hagyott. A közönség a befejező szám után sem mutatott hajlandóságot a távozásra, ami kezd és oly rossz szokás lenni, mint mikor az utolsó szám közepén kezdenek kifelé tódulni. Közreműködött Keményffi Gizella kisasszony is, ki a Hans Heiling egy áriáját és több német dalt énekelt, amiért sok tapsot aratott. * (Egyházi zene.) Vasárnap, folyó hó 22-én az erzsébetvárosi plébánia-templomban a védszentünnepen délelőtt 10 órakor zenés nagy mise lesz, mely alkalommal a m. kir. operaházi zene- és énekkar több tagjának közreműködésével Kotsis József erzsébetvárosi egyház-karnagy ünnepi nagy B. miséje fog előadatni a szerző vezetése alatt A mise magánénekrészeit Robitsek Klementina és Dalnokyné urhölgyek, Schmitt Gusztáv és Juhász Ferenc urak fogják előadni. A betéteket Liszt Ferenc „Ave Mária“-ja vegyes kara és Weisz L. kettőse „Domine Deus meus“ Sopron és baryton hangra Robitsek Klementina urhölgy és Schmitt Gusztáv úr fogják előadni. * (Orgona-hangverseny) volt ma a II. ker. török-utcai templomban, melyet ez alkalommal a közönség egészen megtöltött. Az új, 23 változatú orgonát a főváros építtette az Országh Sándor és fia cégnél. Szautner Zsigmond, Guhrauer Katalin úrhölgy és a budai zeneakadémia női kara dicséretesen adták elő a műsor számait, melyeket közöltünk. * (Reichmann Tódor) szombati hangversenyének műsora: 1. a) Schubert: Doppelgänger, bei Brahms: Immer leiser és Wie bist du. — 2. Beethoven: dis-moll szonáta. — 3. Loewe: Edward. — 4. a) Franz: Widmung, b) Jensen: Margareth am Tor. — 5. a) Schumann: Ária. b) Chopin: Scherzo, c) Kullak: Etude. — 6. Spicher: Frühlingstraum és D, schneller mein Ross. * (Richard György) francia színész és drámaíró, mint Párisból jelentik, meghalt. Darabjai közül nevezetesek: A gyermekek (Comédie Francaise), a Házasság védői (L’Odéon), Pokoli élet (Mony), Gendron Péter (Gimnase), „Hoche“ (Chateau d’Eau). Még két nappal ezelőtt játszott a l’ambigu színházban. * (Új opera) A brünni színházban Kaiser Emil katonai karmester Rodenstein című operáját nagy tetszés mellett adták. A szerzőt Dubsky librettistával együtt többször kitapsolták. * (Botrány.) A polai Politeama Ciscutti helyiségben a Cavalleria rusticana előadása alatt botrány történt. Mikor a nyitány közben Turiddu a lebocsátott függöny mögött énekelt, rettenetes zajongás, tombolás keletkezett, úgy hogy az előadást félbe kellett szakítani. A tüntetés a tenorista ellen irányult. A rendőrség hét embert letartóztatott, négy másik ellen pedig vizsgálatot indított. * (Illusztrációk.) Parisban a napokban érdekes kiállítás nyílt meg, melyben az összes rajzok és képek láthatók, melyek Moliére, Hugó Viktor, Balzac, Sand George, Merimée és mások műveinek illusztrálására szolgáltak. Constant Benjamin, Cabanel, Daré, Gerver, Merson, Laurens és más művészek rajzai vannak köztük. A kiállítást sokan nézik. * (Elégtétel.) Említettük, hogy Roberts báró ily című drámája a berlini Lessing-színházban nagyon tetszett. A „Becsület“ óta német darab nem aratott ekkora sikert. A darab hőse Voltz festő, kit utcai összekoccanás miatt provokálnak; nem fogadja el a kihívást és emiatt neje és ennek családja, melynek feje főtiszt, megválik tőle. A festő fényesen kifejti a párbaj kárhozatosságát, de a dolognak mégis csak az lesz a vége, hogy a festő a sógorával megverekszik, megsérül és ezzel kibékíti egész famíliáját. * (Vígjáték és szomorújáték.) Gilbert, a Mikádó szövegírója úgy nevezte el legújabb művét, mely nem libretto, hanem dráma, történelmi háttérrel. A hősnő egy francia színésznő, ki egyforma tökélylyel játszik vígjátékokban és tragédiákban. Ezt a darabot különben egymásután már háromszázszor adták a londoni Líceum-szinházban, de csak most kezdik más nyelvekre fordítani. A hamburgi Thália-szinház már készül az előadására. * (Elcsípve.) Millau Albert „Pincés“ című bohózatát zajos derültség mellett adták a párisi Variétészinházban. Szerepel a darabban két házaspár, kik kölcsönösen házasságtörésben utaznak. De Millau jóvoltából az egyik férj, ki a másik feleségének vél udvarolni, a saját nejét iparkodik elcsábítani és a rendőrbiztos, kit egy harmadik érdekelt féle házasságtörők „elcsípésére“ küld, hitvestársakra talál. Az első felvonások bővelkednek komikus jelenetekben, de az utolsó, melyben a házasfelek kibékülnek, jóval gyengébb. * (Spielmann Poldi,) Mária Valéria főhercegnő védence, holnap Bécsben hangversenyt rendez. Nagyon ritka dolog, hogy ily fiatal gyermek zenekari kísérettel zongorázzék, amint az e hangversenyen fog történni. IRODALOM. * („Almanach“.) Mikszáth Kálmán „Almanachja“, mely az „Egyetemes regénytárban“ jelenik meg, ez évben is igen szép tartalommal került elénk. Az írói gárda, melyet a címlapon Mikszáth, a tartalomjegyzékben pedig Jókai vezet, jórészt ismét együtt van a Singer és Wolfner cégnek az irodalomban már polgárjogot nyert e könyvében s ha az olvasó egyik másik megszokott nevet nem találja benne, helyettük talál két-három más jeles nevet kedves dolgozatokkal. A Mikszáth érdekes előszavát tárcánkban közöljük. Elbeszéléseket írtak: Jókai Mór, Beniczkyné Bajza Lenke, Tóth Béla, Vadnai Károly, Bródi Sándor, Békefi Antal, Porzó, Justh Zsigmond, Hevesi József, Herczeg Ferenc, Kozma Andor, Lipcsey Ádám, Rákosi Viktor, Tábori Róbert, Bársony István, Mikszáth Kálmán. Csiky Gergelyről. A mi fánk is vedlik, sárgul. Az a fa L., amelyiken én is valami levélféle vagyok valahol alul; a mi generációnknak a fája. Hol hol lehull egyik levele; harmadéve a szegény Visi Imre ment el; a jók legjava. Korán halt meg, de ha ő maga határozhatta volna el, talán a saját kedvéből is meghalt volna, hogy tovább álmodhassa a Tisza-korszak uralmát odalent... Aztán meghalt a kis Reviczky is. Jó pajtásom volt. Itt ült a mellettem levő asztalnál. A legszebb levelek egyike volt ezen a mi fánkon s lehullt. A halál egy lehellete lefújta. Most pedig egy egész gally törött le: Csiky Gergely. Épen az a gally, amelyen a legjobb gyümölcs termett. Mi rajtunk hát a sor. Kezdenek már a fiúk megindulni . . . Szomorú dolog, de meg kell lenni. Isten akarata bizonyára. Akik elmentek, azok elmentek, nem tudnak róla semmit, de mi nekünk fáj, akik itt maradtunk, hogy már ők nincsenek többé. Veri még a pöröly a sárga aranyat a körmöci pénzverdében, de mi felsóhajtunk: „ugyan kinek veri ?“ Szállong még az ajkakon röpke élő, eleven szófordulat, de már nem teszszük utána: „Ejnye, de érdemes lenne elmondani Csikynek“. Tűz még majd ki díjakat az akadémia, de már nem jegyezzük meg soha többé: „Várjon mit fundál ki megint Csiky?“ Nem fundál már ő ,ki semmit. Mereven, hidegen fekszik kihűlt elmével, kihűlt szívvel. Még felhangzik egyszer a taps, mikor az Atyafiakat előadják, a megmaradt új darabját, amire most készülnek a színháznál. Micsoda taps lesz az! Kinek fog az szólni ? Még tán belekiált a karzatról egy pár együgyű néző: — Lássuk a szerzőt . . . a szerzőt! Hívni fogják ! A rendező kijő. Vájjon mit fog felelni ? Felelhet-e olyat, amin el ne fakadjanak sírva ? Elmondja-e, hogy vissza nem jöhet onnan többé. Igaza lesz-e, ha ezt mondja? Nem lesz igaza. Csikyt eltemetik holnap, de ő még egyszer visszajön. Ott lesz ő azon az estén és még egyetlen egyszer beszélni fog mindnyájunkhoz. Egy árnyék ott fog suhogni a nézőtéren és a színfalak között. Egy hideg széláram beoson az ajtókon. Ott lesz ő. Mi legalább látni fogjuk ott — és még azontúl is, egyebütt is. Műveit, pályáját, sikereit, diadalait, küzdelmeit méltányolja, lefesti az irodalomtörténet, egyéniségét kidomborítja, — de az ember Csikyt csak mi ismerjük eléggé néhányan és sokszor kiássuk az emlékezetből, pattogó kandallónál vidám baráti beszélgetés közt sokszor előveszszük az „öreg“ alakját. „Öregnek“ hittük egymás közt, de inkább érdemes, mint évei miatt. Rideg modorú volt, begombolt, szófukar, bizalmatlan, de mélyen alul melegen lüktetett a szíve s akit megszeretett, az meg volt szeretve. Olyan volt ő, mint azok a régi rézgarasok, amikben arany volt elrejtve. Valaha gyakran voltunk együtt, a múlt évtized első felében, mikor még az úgynevezett Ábrányi- Csiky-Bartók- Mikszáth- féle írói klikk fújta együtt a követ. Azt hitték a literaturában, hogy ez dac- és védszövetség a dicsőségre. Nem volt pedig semmi más, mint az őszinte elismerés Csiky iránt. Ragaszkodtunk az öreghez, szót fogadtunk neki, az „öreg“ pedig szeretett bennünket és gorombáskodott velünk. Ez volt tőle a diurnumunk. Mi tudtuk csak, milyen nevetséges vád volt ellene, hogy elnyomja a tehetségeket. Bartók drámaírói sikerei egész lelkesedésre hangoltak. De másoké is. Egy nap ragyogó arccal jött a kioszkba: — Van már ember! már versenytársam! — Miben ? Épen a társalgási dig erős dongája. — Hogy hívják ? — Murai Károly. (Az nap olvasta el a Az utolsó években ____v..u.a»iUU Nem jártam sem a Kisfaludy-társaságba, sem — kiáltá. — Van darabokban. És pe„Virágfakadást“.) ritkán .