Pesti Hírlap, 1891. december (13. évfolyam, 330-359. szám)
1891-12-01 / 330. szám
k hajoltak volna a fönséges szerelemnek azon ereje előtt, mely e két lényt egyesíté, hogy egyidejűleg szólították ki az egymásért élteket a halandók birodalmából. Hogy egyidejűleg helyezhessék örök nyugalomra azok kihűlt testeit, kiket sem a hatalmasok neheztelése, sem az előítéletek ereje, sem az udvari élet messziről intő csábjai nem tudtak elválasztani egymástól. Belpolitikai hírek. Dohánytermelési engedélyek. A pénzügyminiszter intézkedett, mint értesülünk, az iránt, hogy újabb dohánytermelési engedélyek ezentúl ne adassanak ki. Az idei dohánytermelés ugyanis mennyiségileg oly kedvező, amilyen emberemlékezet óta nem volt. A kincstár ennek folytán már az idén is a költségvetésileg előirányzottnál jóval nagyobb összeget, a jövő évben pedig ötmillió forinttal többet kénytelen dohánybeváltásra fordítani. Úgy ezen körülmény, mint az, hogy az osztrák jövedék számára nálunk termelt dohány mennyiségének további fokozása alig lehetséges, szükségessé tette a pénzügyminiszternek szóban forgó intézkedését. A mulasztást elkövető bírák és bírósági hivatalnokok ellen a kártérítési kereset, illetve fegyelmi eljárás a mulasztásnak az illető pénzügyi hatóság tudomására jutásától számított egy éven belül folyamatba lévén teendő, nehogy a kincstár kártérítési igénye elévüljön, arra utasította a pénzügyminisztérium a pénzügyi hivatalokat, hogy mihelyt az 1881. 34. törvénycikk ötödik és kilencedik szakaszában foglalt határozmányokba ütköző mulasztásoknak jutnak tudomására, erről azonnal jelentést tegyenek a pénzügyigazgatóságnak, ez pedig ne várja be, mig az illeték kiszabatik s a beadott felebbezés folytán az illetékes hatóságok által elévülés címén törlésbe hozatni rendeltetik, hanem úgy a tudomására juttatott, mint az általa megállapított mulasztásokról, a kártérítés érvényesítése céljából esetről-esetre s haladék nélkül tegyen a minisztériumhoz indokolt jelentést. Tanitók nyugdíja. A képviselőház közoktatásügyi bizottsága mai ülésében megállapította a tanítói nyugdíjtörvény módosítása iránti törvényjavaslat tárgyában a ház elé terjesztendő jelentését. A Sponer előadó által szerkesztett jelentés kiemeli, hogy teljes méltánylással és osztatlan örömmel fogadta a bizottság a törvényjavaslatot, amely hivatva leend az e téren fenforgó méltányos igényeknek és óhajoknak nagy részben való kielégítésére. Kiemeli a jelentés, hogy a bizottság meggyőződött arról, hogy az országos nyugdíj- és gyámalap új bevételi forrás igénybevételével ugyan, de a jogosultak hozzájárulásának fokozása nélkül, sőt részben leszállítása mellett fedezni fogja a jelentékenyen emelkedő igényeket. Egyúttal Jónás Ödönnek a bizottság által elfogadott indítványához képest kiemeli a jelentés, hogy tekintve azt, miként az országos nyugdíj- és gyámintézet mathematikai mérlegének jelen állapotából kitetsző vagyongyarapodás arra enged következtetést, hogy tíz év múlva minden valószínűség szerint oly tekintélyes tőke fog rendelkezésre állani, mely a rokkantak számának emelkedése s nagyobb halálozás esetén az özvegyi segély s árvák gyámpénzei rendkívüli hullámzása esetében is képes lesz kamataival a kiadásokat ellensúlyozni, a bizottság azon reményének is kifejezést ad, hogy a tíz év múlva újabban összeállítandó mathematikai mérleg kedvező voltához képest lehetséges lesz vagy a nyugdíjilletmények fokozása, vagy a hozzájárulás mérvének, vagy esetleg a szolgálati időnek leszállítása is. Kiemeli végül a jelentés, hogy megnyugvással vette a bizottság tudomásul a miniszter azon kijelentését, hogy a tanítói fizetések szabályozására vonatkozó törvényjavaslat mielőbb be fog terjesztetni, azon meggyőződésben lévén, hogy a reform egybevetve a jelen javaslattal, valamint a felekezeti s községi középtanodai tanárok nyugdíjügyének nem távoli jövőben szintén kilátásba vett szabályozásával, hathatós befolyással lesz közoktatásügyünk fejlesztésére. A jelentés megállapítása után Schvarcz Gyula elnök a bizottság nevében szerencsét kíván a miniszternek ezen alkotásához, mely sok szenvedő család sorsát fogja enyhíteni. Gr. Csáky miniszter köszönetet mond az elnöknek e szavaiért, hozzátévén, hogy a tanítói fizetésekre vonatkozó törvényjavaslatot már a jövő héten beterjeszthetni reméli s azon hitben van, hogy az a jelen javaslattal kapcsolatban igen jelentékenyen javítani fogja tanítóink helyzetét s a jövőben a legszebb eredményekhez fog vezetni. (Általános helyeslés.) Ezzel az ülés véget ért. A miskolci apostoljárásról némely ellenzéki lapban ma csodadolgokat olvasunk. Apponyi Albert gr. és mérsékelt nemzeti párti képviselőtársainak miskolci szereplése úgy van leírva, mint ahogy a történelemben a diadalmas prokonzulok bevonulását olvassuk. Tudósítónk erről a dologról objektív igazsággal számolt be s így nekünk elég csak annyit mondanunk, hogy a miskolci eseményeket az ellenzék lapjai szertelen dhauvinizmussal írták le. Álljon azonban itt a Bud. Corr. közleménye is, mely talán épen az ellenkező irányban túloz, de egészben véve alkalmas arra, hogy az olvasó megtalálja az igazságot a kettő között. Íme a közlemény: „A miskolciak feltűnő közönynyel fogadták a nemzeti párt tegnap ide érkezett tagjait. Az urak bevonulásakor alig hangzott fel néhány „éljen“, zászló egy sem volt látható és gr. Apponyi kísérete, hogy Miskolcon pártját szervezze, egészen meghiúsultnak tekinthető. Az értekezleten megjelent számba vehető egyének legnagyobb része vidéki volt; Miskolcról mindössze néhány kiváncsi polgár jelent meg. Egyetlen állami, megyei vagy városi tisztviselő, még lelkész sem vett részt az értekezleten, úgyszintén hiányoztak a függetlenségi párt elnökei és irányadó tagjai. Este ugyan obligát fáklyásmenet rendeztetett, de az erre való felhívást csak néhány iparos, négy paraszt és két volt kereskedő írta alá. Az egész viscenirozott akcióra nézve jellemző a megyei és városi értelmiség tüntető távolmaradása. Apponyinak megjelenése Miskolcon alig fog nyomot hagyni.“ A 48-as pártkör holnap, kedden délután 5 órakor értekezletet tart. Mária bárókisasszony előtt is az udvar. A mindenki előtt oly rokonszenves hölgy, ki oly nemes méltósággal és szivet nyerő modorral állta meg a helyét férje mellett, az idén jelent meg először az udvarnál, Lujza főhercegnő esküvője alkalmával. Sim, alig ragyog a fény fejükre, alig szívják néhány napig az udvar illatterhes levegőjét, jő a halál s a korona árnyában szövődött regénynek csinál és oly poetikus véget, mint amily költői a kezdete. Egyszerre leheli ki lelkét a magas pár. Úgyszólván egy időben dőlnek kórágyra, egyformán gyöngül szivük verése, a halál egy időben kezdi szemükre teritni sötét leplét s a harangok mélabús szava mindkettőjük búcsúját zengi. Úgy haltak meg, a mint éltek. Egymásért, egymást követve, együtt indulva az örök árnyba, az ismeretlen világba, mint egykor a száműzetésbe. Az erős férfi oldalához simul most is a gyönge nő, mint akkor s mi idelenn csodálattal nézünk utánuk, úgy érezzük, mintha egy kedves rege csendült volna el mellettünk. Egy finom, bájos rege, a milyennek megálmodására és megvalósítására színtelen korunkat nem tartottuk képesnek. * * * Henrik főherceg 1828 május 9-én született Milánóban. Nyolcadik és legifjabb gyermeke volt Rainer főhercegnek, a lombard-velencei királyság alkirályának, anyja Mária Erzsébet Savoya-Carignan házbeli hercegnő. Mint többi fivére, ő is a hadseregben szolgált. Katonai kiképzésben a híres Radecky marsal felügyelete alatt részesült. Korán tényleges szolgálatba lépett. Az udvarral még egészen fiatal korában heves összeütközése volt. Alig lépett trónjára I. Ferenc József, a lapokban egy levél jelent meg, melynek minden sora a legélesebb kritikát gyakorolta az uj fejedelem fölött. Kétségbevonta józan elméjét, céljai becsületességét, kigunyolta politikai elveit s minden szava bántalmat bántalomra halmozott az ifjú császár ellen. A levél szerzője Henrik főherceg volt, ki azt egy közeli barátjához irta s ennek gondatlanságából került a nyilvánosság elé nem szánt irat egy indiszkrét hírlapíró kezei közé. Mindenki érezte az elkövetett sértés nagyságát, maguk az udvar tanácsosai a legszigorúbb megfenyítést ajánlották, csak az ily dolgokban rendkívül higgadt és tapintatos Zsófia főhercegasszonynak, királyunk anyjának sikerült elhárítani a fenyegető veszélyt a szerencsétlen főhercegről. Kieszközölte, hogy neki adják a deliquenst elbánás végett. De amikor kifejtette előtte, hogy csak egy út áll rendelkezésére, melyen az elkövetett vakmerőséget jóváteheti, ha t. i. pappá lesz, s örökre szakit a világgal, a szegény főherceg térdre rogyott s kijelentette, hogy inkább főbe lövi magát, semhogy egy kolostor négy falai közé temetkezzék. Esdeklése, fogadkozásai annyira meghatották a főhercegnő anyai szivét, hogy magára vállalta a közbenjárást s jótállására utóljára csakugyan elengedték a meggondolatlan ifjúnak a büntetést, sőt megengedték, hogy a hadsereghez visszatérjen. Csakhamar visszanyerte az udvar jóakaratát. Fokról-fokra emelkedett a katonai rangfokozatban s ezredese lett a 3-ik, majd a 14-ik gyalogezrednek. 1859-ben vezérőrnagy, majd altábornagy s gráci hadtestparancsnok lett. Itt ismerkedett meg későbbi nejével, Hoffmann Leopoldinával, ki egyszerű polgári családból származott. Atyja Kremsben adószedő volt és leányát a bécsi konzervatóriumban képeztette ki * * * De nemcsak Henrik főherceget, Hoffmann kisasszonyt ismételten reá akarták birni, hogy mondjon le szerelméről, de a művésznő állhatatosan viszszautasította az ajánlatokat. 1868. jan. 20-án a menyasszony a főhercegtől levelet kapott, melyben fölkéri, hogy készüljön el a boremi útra, delgezzék szorgalmasan a menyasszonyi ruhán, mely egyszerű fehér mousselinból való legyen. A következő levél majd bővebbet közöl. Mint egy egykorú bécsi lap írja, Hoffmann kisasszony febr. 2-án kapta az utasítást, hogy elutazzék. Gyorsan összeszedte a legszükségesebbet és még az nap este nővére kíséretében a nyugati vonalon meg PESTI HÍRLAP 1891. december 1. Fővárosi ügyek. — Az általános tisztujitás. Ma délben járt le a tisztviselői állásokra kiirt pályázat határideje. A polgármesteri állásokra Ramermayer Károly (polgármester), Gerlóczy Károly (első alpolgármester) eddigi állásaikra és Alkér Gusztáv tanácsnok a másod polgármesteri állásra jelentkeztek. A két előbbi régóta viseli ez előkelő tisztséget, míg Alkér Gusztáv évek hosszú sora óta a tanügyi ügyosztály élén áll, mint tanácsos. Az eddigi második alpolgármester, Kada Mihály 43 évi hivataloskodás után visszavonul s nem lép föl többé jelöltként. A polgármesteri állásokon kívül, mivel Alker Gusztáv tanácsos másod-alpolgármesterré megválasztatása most már kétségtelen, mert más nem jelentkezett — főleg az üresedésbe jövő tanácsosi állásra pályáztak igen sokan. A régi tanácsosok közül mindenki folyamodott az állásáért , az üresedésben levő helyre pedig a következők pályáznak: Rózsavölgyi Gyula főjegyző, Bartha László, Jandek János, Kövér Kálmán, Kukmann Lajos, Kühner Gyula, Mátray József, Pohl Ferenc, Ohlbauer Pál, Prohászka Ferenc, Szabó Károly, Vaszilievits János, Ventróczy István, Vosits Károly tanácsjegyzők. A főjegyzői állásra Prohászka és Ventróczy kivételével ugyanezek folyamodtak. A tiszti főügyészi, árvaszéki elnöki és a főszámvevői állásokra csak a régiek adtak be kérvényt. Az ügyészi állásra (Major Kálmán kir. táblai bíróvá történt kineveztetése folytán történt helyüresedés) folyamodtak: Borbás Gáspár, Csengey Gyula, Kállay Jószef, Latzkovits Gyula, Melba Kálmán, Milassin Mihály, Rátz Géza, Sebők a színpadra s a bájos leány, kinek büszke megközelithetlensége ismeretes volt, Henrik főherceg gráci tartózkodása idejében az ottani opera tagja volt. A bájoló modorú művésznő ellentállhatlan hatást gyakorolt a főhercegre, ki csakhamar elhatározta, hogy nőül veszi. Időközben kitört az 1866-iki háború. Henrik főherceg Albrecht főherceg parancsnoksága alatt az olasz hadjáratot küzdötte végig, mint a 9-ik hadtesthez beosztott tábornok. Minden alkalommal jeleit adta nagy óvatosságának és bátorságának s különösen a custozzai győzelemben tüntette ki magát hidegvérűségével és hősi bátorságával. A király ezen haditetteiért a hadi diszitménynyel ellátott katonai érdemkereszttel tüntette ki. A hadjárat után mint hadparancsnok Brünnbe ment, de 1867 szeptemberében hosszabb szabadságra ment, hogy kivigye tervét, hogy Hoffsmann Leopoldinát oltárhoz vezesse. Szándékát dacára a roppant erőfeszítésnek, amit az udvar a házasság megakadályozására tett, ki is vitte.