Pesti Hírlap, 1892. március (14. évfolyam, 61-91. szám)

1892-03-01 / 61. szám

4 Tudomány. * (Összes ülés az akadémiában.) E havi összes ülését ma tartotta az akadémia báró Eötvös Bóránd elnöklete alatt. Az első tárgy Klug Nándor levelező tagnak emlékbeszéde volt Jendrassik Jenő rendes tag felett, akinek a saját fiától festett jól sikerült olajfestésű arcképe ott díszlett az elnöki emelvényen. Meleg hangon emlékezett meg Jendrassiknak, az egyetemen az élettan volt tanárának, aki méltán nevezhető orvosi kultúránk jövője alapvetőjének haláláról. A felolvasót megéljenezték. Ezután sorra kerültek a folyó ügyek, amelyekről Szily Kálmán főtitkár referált. Hosszas éljenzés kíséretében vették tudomásul, hogy a dunagőzhajózási társaság a Széchenyi-emléktáblára 1000 irtot küldött. Engedélyt adtak dr. Szili Adolfnak arra nézve, hogy ő maga olvashassa fel egyik értekezését a III. osztályban. Mahesahandra Nyagaratna kültag részvétiratot küldött Hunfalvy Pál elhunyta alkalmából. A vallásügyi miniszter dr. Áldásy Antal tanárjelöltnek külföldi ösztöndíjat engedélyezett, a kereskedelmi miniszter pedig a Nemzetgazdasági Szemle 1891. évfolyamának segélyezésére 500 frtot utalványoz és ugyancsak ő 500 frtot adományozott egy ipartörténeti pályakérdésre. Elhatározták végül, hogy az az évi ünnepélyes közgyűlését az akadémia május 8-án tarja meg. Színház, zene, képzőművészet. Flagellánsok. — Marr Károly festménye. — A képzőművészeti csarnokban ismét külön kiállítás nyílik meg holnap. Simoni Gustavo után, kinek Nagy Sándorja elég élénk érdeklődésre talált, most Marr Károly amerikai német festőt tüntetik ki azzal, hogy egyik festményét, a „Flagellánsokat“ bemutatják a műcsarnok nagy termében, ahol aránylag a legelőnyösebb nappali világítást tudják produkálni. És a Marr festménye minél több fényre szorul, annál hatásosabb lesz. Sok tekintetben a Verescsagin csoportos képeire emlékeztet, melyek szinte célzatosan villámvilágításra készültek. Olyan pillanatnyi fotográfia formát ölt a festmény jó része, minél inkább sűrűsödnek a csoportok, annál jobban elmosódnak, és a háttérben, ahol egy szűk utca két oldalát áthidaló kapun át közeledik az önkorbácsolók menete, csak színek zűrzavara, amit látunk. És mikor ezt rosszaljuk, egyúttal nem tagadjuk, hogy a távlatlan Marr mellett szól. Valóban kitűnő is a perszpektívája, és ha megfordított sorrendben nézzük a képet, ha a háttérből kiindulva előre haladunk, mind szebben és jobban megrajzolt, megfestett alakokra bukkanunk, melyekben nem sok ugyan az eredetiség, de annál dicséretesebb a kidolgozás, annál hatásosabb az elhelyezés. A festményt már 1889-ben fejezte be a Münchenben tartózkodó, még fiatal művész; kiállíttatta azóta több nagyobb városban és mindenütt sikert aratott vele. Bizonyos, hogy nálunk is sokan fogják megnézni a Flagellánsokat, és meg is érdemli a kép. Nincs ugyan hijjával a hibáknak, de az összbenyomás mégis kedvező és annak elismerésére késztet, hogy nagy tehetség oly művével van dolgunk, melyre bizonyára még kitűnőbbek fognak következni. Remélhetjük ezt, mert megnyilvánul a festmény számos alakjában az alkotó képesség, melyet némileg elfojt a hatáslesés, a nagy közönség ízlésével való kacérkodás. Marr nem akar naturalista lenni, de engedményeket tesz a legmodernebb iránynak. * A kép tárgyáról már egy ízben megemlékeztünk, elmondtuk, hogy azt a jelenetet ábrázolja, mikor a középkor vallási rajongásától elfogott vezeklő hívek végig vonulnak egy olasz város főterén. Pusztító háborúk és pestis, az eretnekek kegyetlen üldözése, az egyházi és a világi hatalmak benső meghasonlása, nagy és kis zsarnokok véres kormányzása folytán a szellemi sötétségben tengődő, vakon hivő tömegekben lesújtó kétségbeesés és lelki rettegés kapott lábra, mely oka és magyarázata az önkorbácsolók borzasztó vallási őrjöngésének. Folyton növekedő csapatokban, vezeklő himnuszok éneklése közben városról-városra barangoltak, meztelen felső testtel, kezükben a tövises ostorral, magukat véresre verve. Szerzetesek kísérték őket zászlókkal és égő gyertyákkal. Eleinte rémülettel töltötték el a városok lakóit, de mégis ellentállhatlanul ragadták magukkal a népet. A Marr képének középső szélességét, a „flagellánsok“nak ilyen csoportja foglalja el. Tömött soraik két oldalán, a templomok és paloták által határolt utcán végig, a nép tolong, hol megborzadva a rémes felvonulástól, hol az őrjöngésbe belesodorva, vad lelkesenídésre hevülve. A dómnak magasra helyezett ajtaja előtt, a lépcsőzet felső terasszán papok állnak, kik előtt vezeklők térdelnek. A lépcső képét több más alak is élénkíti, feltűnik köztük egy aggastyán, ki a flagellánsokat bámulni siet. Néhány önkinzó kimerülten vánszorog fel, talán a templomba igyekeznek. Mindezeket az alakokat csak később látjuk, midőn már hosszasabban szemléltük a képet. Mindenek előtt szemünkbe ötlenek a flagellánsok, kik kissé túlzott egyformaságban bocsátották le vezeklői ingüket övükig, vagy pedig leplekkel fedik testük alsó részét. Marr jó ízléséről tanúskodik, hogy takarékoskodott a karminna), pedig eléggé csábos volt az alkalom, hogy minél több vért pingáljon. Nem aknázta ki, sőt talán kelleténél is fukarabb volt, mert a korbácsok ütésétől származó nyomok csak egyeseknél tüntetnek fel iszonyúbb sebhelyeket. De azért az ellentét a piros foltok és a leplek fehérsége közt eléri a borzongató hatást. Mellesleg megjegyezve, a flagellánsok a ceremóniára tisztát öltöttek. Marr egyáltalán szereti az ellentétet. Előbb is rámutattunk, mint hanyagolja el a csoportokat a kiválóbb alakok kedvéért. Itt említjük az ellentétet, mely a kép jobb oldalán látható szerzetes és a baloldalon haladó leányka között feltűnik. A papon meglátszik, hogy vakon hisz az önkínzások üdvös voltában. Vad kifejezés az arcán ; parancsolólag int, hogy senki útját ne állja a menetnek. A leányka pedig valóságos angyali kép ; hófehér vezeklő ingecskéje mit sem árul el fejletlen testéből ; sovány karjait mellén keresztezi. Mennyei kifejezés tündöklik szép szemében, melyet rajongva emel a magasba. Valami túlvilági ömlik el ezen az alakon, melylyel az idealizmusnak hódol a festő. Kettejük között foglal helyet egy fekete hajú, déli ifjú, ki jobbjával korbácsolja magát, baljával magasra emel egy keresztet. Ellentéte egy öreg flagelláns rajongó arckifejezéssel. A kis leány pendantja egy csinos ár, ki díszes ruhában jár és feszületet visz. Visszataszító képet nyújt egy imakönyves pap, ki sunyi módon jár a csoport előtt. Vezeklő barátok, keresztbe tett rudakon egy párnák közt haldokló fiút hordanak. Férfiak és asszonyok a népből lázasan tolakodnak oda, a sápadt fiúra hajolnak, megragadják a kezét, mintha érintésétől várnák az üdvösséget. Magasan, a középső csoport felett, egy ó-román, merev és zománcos képes lemezekkel keretbe foglalt, aranyozott dombormű emelkedik ki, mely a keresztre feszített megváltót ábrázolja s melyet rudakra erősitett talapzaton, álcázott szerzetesek hordanak a villáikon ; égő piros gyertyákat is visznek. Hátrább, egy fehér szakállu főpap egyházi díszben, fehér takaróval fedett lovon közeledik. Szép aranyos köntöse van, de édes kevés benne a méltóság. Elhibázott alak. Aztán következnek egy csomóban a flagellansok; a középső helyet egy hosszú, ősz szakadó aggastyán foglalja el. Valamennyinek meztelen a fölső teste. A hús színét nagyon jól találja el Marr; alakjai majdnem valamennyien soványak, úgy hogy kilátszanak a bordáik, úgy a jelmezükben, mint arckifejezésükben nagy az egyhangúság. Ez a hiba nem forog fönn a nép rajzolásában. Azt a sok mindenféle indulatot, érzelmet, melyet az elvonuló menet fölkelt, híven tükrözik vissza a körülállók arcvonásai, borzalom, zajongás, szánalom, ostoba közöny, kíváncsiság, mind képviselője lel. Indokolatlan azonban a balsarokban egy rémült arccal futkosó fiú, kinek rengeteg hosszú a lába. Jobban sikerült a zöldséges talyigával a tömegből menekülő nő. Az egész jelenetet napfény hinti be, a „fényteljét“ is szeretné kiaknázni a festő, de nem teszi ezt sem egészen, mintha félne tőle, hogy a plein air iskolához számítják. A dóm mellett hatalmas fal emelkedik sötét árnyékolásban, melyből családi címerek színei csak nehezen válnak ki. Az égbolt, mely a bal sarokban látható, beborult és a nap csak nehezen tör keresztül a felhőkön, azért is a színgazdagság dacára nincs a képen csillogás, ragyogás. Az előrész, különösen a bal oldalon üres, nagy tért foglal el a puszta föld, kemény agyagtalaj, kissé furcsa színű, csokoládé is lehetne. Annál jobban vannak eltalálva a kőerek, melyek áthasítják a talajt. * Egészben véve hatalmasan megkomponált festmény a Marra; jelességei jóval fölülmúlják fogyatékait és azért szívesen látjuk műcsarnokunkban. * (Mai zenemellékletünk) egy fiatal tehetség Mazurkára, a zeneértéséről széles körben előnyösen ismert fővárosi Vladár család legifjabb sarjáé. A minden izében dallamos és lendületes kis táncdarab szerzője Vladár József orvosjelölt, aki hihetőleg nem csak a szenvedők, hanem a zene által üdülni kívánók számára is, híven fel fogja használni tehetségét. Sajnáljuk, hogy a lapunk számára elsőnek átengedett művébe sajtóhibák csúsztak be: az utolsó oldal első sorában a balkéz végösszhangjául (FAD helyett) O , D-nek kellene állni, az utoló sorban pedig a jobb kéz befejező hangjait (c és d helyett) cí-nek és ő-nek kérjük játszani. Kár volna hibásan játszani a bizonyára egyhangúlag tetszéssel üdvözölt mazurkát. * (A m. kir. operabál sajnosan tapasztalja, hogy a baj nem jár egyedül. Elég kegyeletien volt Rossini emlékét meg nem ülni vasárnap . Broulikot léptette hát fel az igazgatóság szombaton (a Troubadour-ban), mint akire másnap (például egy jubiláló ,,Tell“-előadásban) szüksége nem volt. Hogy utólag mégis rájött az intendáns úr, hogy csütörtökre, négy napi késedelemmel „Teli Vilmos“-t tűzze ki Signorini szereplésével: ez a hőstenor beteg lett. Most egyet gondolt az opera intézője: azt, hogy „jobb soha, mint későn“ s a világ összes operaházaival ellentétben agyonhallgatva az operairodalom egyik legnagyobb alakját, ilyen játékrendet hoz a közönség tudomására . Kedden Heródiás (Massenet rég pihent, szép dalműve), szerdán Parasztbecsület és Csárdás, csütörtökön Varázsfuvola, pénteken Fritz és Coppélia, szombaton (P. Márkus Emilia vendég) A portici-i néma, vasárnap (Szilágyi Bella vendég) Zsidó nő. * (A nemzeti színház nézőtere) ma egészen megtelt, ami szépen bizonyítja, hogy a Toldy Istvánféle „Új emberek“ megőrizte a vonzó erejét. De megnézni való is ennek a jóízű vígjátéknak az előadása. Szigeti József mint Csipkés, egyikét mutatta be legkitűnőbb alakításainak, és ez sokat mond. Feleki Miklós szekundál neki a büszke Csetneki gróf szerepében. Náday szeretetreméltó demokratája, Újházi és Szigeti Imre mint partivadászok, Mihályfi, rokonszenves Lajosa jóval gyengébb darabot is meg tudnának menteni. A választási, korteskedési célzások még aktuálissá is teszik a darabot. Helvey mint Metella gyönyörködtette a közönséget, akaratlanul is derültséget keltett egy mellcsokra, mely valahogyan rendeltetésével homlokegyenest ellenkező helyre tévedt és melyet csak jó sokára távolítottak el. A Vagy Ibolyka fess kis Oszkár volt; mindjárt az első jelenete után nyilt szinen megtapsolták temperamentumos, vígjátékáért. Szacsvayné és Tolnayné egészítették ki az összjátékot. — Az estét a Festetich Andor „Kiadó lakás“ című bohóságával kezdték. * (A szülészeti gyakorló iskoláról) vasárnapi számunkban tévesen volt közölve, hogy annak igazgatója még mindig Bártfay s hogy legközelebbi vizsgáját a várszínházban fogja megtartani. Illetékes helyről azt az értesítést vesszük, hogy említett iskola közel két hónap óta Fülöp Sándor igazgatása alatt áll s hogy a vizsgálatok helyisége tekintetében lépések és intézkedések csak a legközelebbi napokban fognak történni. * (Vidéki színészet.) Bárdy Lajos színtársulata Selmecbányán szép műsort játszik. A közönség felhasznál minden alkalmat rokonszenvének tanúsítására; a múlt héten Kovacsics Sarolta jutalomjátékát ünnepelte „Üdvöskédben. Március közepére Prielle Kornéliát várja. — Balog Árpád színtársulata Szigetvárról Siklósra tette állomását, ahol a közönség, dacára, hogy alig pár hete távozott a városból Fábián színtársulata, 50 bérletet biztosított a színtársulatnak 12 előadásra s ez a mellett, hogy a közönség műpártolásáról tanúskodik, jórészt a társulat fáradhatlan titkárának Monori Sándornak érdeme. Eddig színre kerültek: „Madarász“, Fenelányok“, „Nagymama“ s előadásra ki van tűzve: „Kis madarami', „Kis molnárné'' stb. — Holéczy Ilona, a színésziskola növendéke, tegnapelőtt Kassán vendégszerepelt. Clémenceauban lépett fel, mint Iza. Kissé nagyon is merész vállalkozás volt, de a közönség kitűnően fogadta a szép és kellemes modorú kisasszonyt, kinek bőven jutott a taps és virágadomány. Kitűntek mellette Temesváryné, Csiszér Kálmán és Mészáros Lajos. — Simándy Zsigmond jól szervezett társulata Maros-Ilyéről Vajda- Hunyadra ment, hol már eddig is negyven bérlő jelentkezett. * (Pályázat színházra ) Szatmár-Németi város újonnan épült színházának az 1892—93-iki idényre való bérbeadására pályázatot hirdet. A folyamodásokat a jövő hó 20-áig kell benyújtani Pap Gézához, a szinügyi bizottság elnökéhez. * (Benedek József temetése.) Sárbogárdról írja lapunk egy olvasója a következő keserű hangú sorokat: „Benedek József a veterán színész meghalt Sárbogárdon s a lapokban írva volt, hogy „temetésén a nemzeti színház tagjai testületileg vesznek részt.“ Hogy meghalt az öreg ur, az való. Február 24-ikén kora reggel elaludt, mint a végig égett mécs. De a nemzeti színháztól bizony egyetlen szál ember sem vett részt a temetésén. Ott volt a fia Gyula, aki Szathmáron színészkedik ez idő szerint, ott volt a leánya Budapestről és a sárbogárdi intelligencia. A reformátusok egyszerű szertartásával temették el február 25-én az öreg urat. Koporsója mellett az ottani lelkész mondott beszédet és imát. Való, hogy a sárbogárdi közönség azt gondolta, hogy a nemzeti ES TI HÍRLAP 1892. március 1.