Pesti Hírlap, 1892. április (14. évfolyam, 92-120. szám)
1892-04-01 / 92. szám
Budapest, 1892 XIV. évf. 92. (4766.) szám. Péntek, április 1.’ Előfizetési árai:: Egész évre . 5 14 frt — kr. Félévre . ? . 7 7 » — » Negyedévre . 13 . 3 » 50 » Egy hóra. . . F. 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nam adatik. Kiadóhivatal: Maiest, nádor utca 7. sz. röszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők.Pesti Hírlap Szemesztesi iroda.: Budapesten, nádor utca 7. ss.. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak! Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párosban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. noonnnmwuia POLITIKAI NAPILAP. ___«... vogy az Kérjük t. vidéki el előfizetést az illető postahivataloknál idejekorán szíveskedjenek megnyitani, mert különben a lap küldése megszakítást szenvedhet. Az előfizetés a hó bármely napjától kezdhető, s kívánatra a kiadóhivatal egy hétig mutatványul küldi a lapot minden díj nélkül. Húsvéti számunkhoz minden előfizető részére egy teljes regény — igen érdekes mű — lesz mellékelve. Pár nap előtt pedig szenzációs francia regény közlését kezdtük meg, melynek időközben megjelenő folytatásait az újonnan belépő előfizetők külön lenyomatban kapják meg. Örömmel jelenthetjük ez alkalommal, hogy Jókai mór,lapunk fényes nevű dolgozótársa, a Pesti Hírlap számára Trenk című érdekfeszítő történeti regényt ir, melynek közlését szintén már a jövő negyedévben kezdjük meg. Előfizetési árak: egy hóra ...... 1 frt 20 kr. két hóra....... 2 „ 40 „ negyed évre......................3 „ 50 „ Az előfizetési dijak postautalványnyal a Pesti Hírlap kiadóhivatalához (Budapest, V. ker., nádor utca 7. sz.) cimzendők. Az alsó papság anyagi helyzete. Konstantinápoly ősrégi falai tövében egy bölcs hodzsát, ki ott a cyprusok árnyékában fiímelen dolgoknak múlandósága fölött elmélkedett, egy csoport ifjúnak lármás perpatvara riasztott föl tűnődéseinek nyugalmából. A fiatal emberek egy zsák diót találtak volt, melyen sehogysem tudtak barátságosan megosztozkodni, mig nem valamelyikük megpillantsa hodzsát, kit aztán közös beleegyezéssel fölkértek ügyükben bíróul. ,,Elfogadom — mondá a bölcs férfiú — csak előbb azt döntsátek el, vájjon az isteni vagy emberi igazságszolgáltatás szerint határozzak-e ügyetekben ?: Természetes, hogy az ifjak az isteni igazság szerinti elbírálást kérték. A tudós agy erre oda lépett a zsákhoz és kezébe nyomván az egyik fiatal embernek tíz, a másodiknak húsz, a harmadiknak ellenben egy diót, az egész nagy zsákot a negyediknek ítélte oda. Persze, hogy a megrövidítettek föllázadtak ezen fölosztás ellen. Keserű szemrehányásaikra azonban a bölcs nyugodtan felelé : „Mit panaszkodtok ? Hát nem ti kívántátok, hogy az isteni igazság szerint döntsék köztetek ? Pillantsatok körül a világban. Nem úgy vannak-e fölosztva az emberek között az ég adományai, ahogyan én osztottam föl köztetek e diókat? Némelyeknek minden osztályrészül jutott : egészség, deli termet, vonzó külső, méltóságok, nagy vagyon. A nagy többségnek azonban ezen adományokból legfölebb csak egy jutott, jobbadára azonban semmi.“ A katholikus egyházat, mely istenre viszi vissza eredetét, a derék hodzsa bizonyára nem tartotta szemei előtt, midőn igy elmélkedett az isteni igazságról. Nekünk azonban Úgy tetszik, hogy ennek az elmés keleti mesének az idézése nagyon helyén van, midőn ezen egyház magyar szolgáinak anyagi helyzetét mérlegeljük. Mert ha valahol, vagy a magyarországi katholikus klérus körében''vannak fölolfitva az anyagi javak a hodzsa által alkalmazott arány szerint. Ez az egyház mutatja föl a világ leggazdagabb főpapsága mellett a legszegényebb segédlelkészeket. Nálunk található a legkirívóbb, a legigazságtalanabb ellentét a klérus anyagi helyzetében. Itt vannak a százezreket jövedelmező érseki és püspöki javadalmak, a dúsan dotált kanonoki állások és nyolc-, tíz-, tizenkétezer, sőt annál is több forint évi jövedelmet hozó plébániák mellett a földhöz tapadt szegénységű plébánosok és káplánok százai. Régóta sürgetjük az igazság, a méltányosság, az állami, nemzeti és társadalmi érdekek szempontjából az alsó papság javadalmazásának megfelelő rendezését. Régóta kísért a kongrua kérdése is azok között, melyek az állam és az egyház, helyesebben mondva a püspöki kar közös megegyezésével megoldandók. Mindeddig azonban e nagy fontosságú ügy, melynek méltányos elintézése által hovatovább tűrhetetlenebbekké váló állapotokat lehetne elenyésztetni, nem jutott túl a megfontolások stádiumán. És nyílt titok, hogy a kongrua kérdése a püspöki kar tanácskozásainak kátyújában feneklett meg. Érdeméül szolgál gróf Csáky Kálmánnak, hogy a képviselőház mai ülésében tartott beszédében szóba hozta ezt az ügyet. Nemcsak leplezetlen nyíltsággal tárta föl a szepességi alsó papság tetemes részének valóban elszomorító helyzetét, hanem volt bátorsága egyenesen rámutatni a püspöki kar tűrhetetlen akadékosságára és szemére lobbantani, hogy rajta múlik, ha a kongrua ügye mindeddig se lett elintézve. Nagy ideje, hogy a kormány végre teljes erélylyel kezébe vegye az alsó papság anyagi helyzete javításának ügyét és e kérdésben határozott szint valljon. Azokat a platonikus ömléngéseket, hogy a kormány szívén hordja az alsó klérus ügyét, elégszer hallottuk már. Ezzel a jóakarattal azonban, melyben különben egy pillanatig sem kételkedünk, csak akkor lehet valóban megoldani e kérdést, ha a kormány elegendő erélylyel is fog bírni arra, hogy innen A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA A rettenetes ember. A Pesti Hírlap eredeti tárcátja. * Évekkel ezelőtt történt, hogy egy erősen öregedő vivómesternek, akinek már-már nehezen kezdett folyni a dolga, azt a tanácsot adták orvosai, hogy a meleg nyarat ne a főváros- Húzza meg magát valami faluban, Ol aiimelyik kis városban, a hol buján virágoznak az akácfák, a hol a maga jókedvéből, teljes szabadsága érzetében fütyül a rigó s a hol édes izü, fölös a tej. Keressen föl valami régi szabású, elmaradott vidéki fészket, amely nem csak étvágyat ad a levegője által, de jóízű harapni valót is az étvágy csillapítására. Így történt, hogy az öregedő, szegény vivőmester Kanabokára került, ahol buján virágoznak az akácfák, a maga jókedvéből fütyül a rigó és ajnyi fele van a hamisítatlan tejnek. A vivómester azonban nem egészen érezte jól magát ezen a helyen. Hiányát érezte valaminek és úgy tűnt föl neki az unalom, mely körülvette, mint valami rettenetes ellenség, amelylyel nem lehet megbirkózni. Hiányát érezte a kardforgatásnak, a tanítványoknak, egy szóval a foglalkozásnak, amely megszokássá vált. És annyira vágya támadt a tanítás után, hogy a szezon ideje alatt vívóiskolát nyitott. Potom azért adott oktatást s nem is annyira a pénzért, mint inkább, hogy ne legyen annyi baja ,az unalommal. Mikor a szándékának híte kezdett járni a városban, a hangulat nem volt kedvező. A „tanulni“ szó nem okozott senkiben kellemes érzést, mert ott a tanulás csak akkor vonzott, ha kártyázást ölelt föl. Másrészről azonban emlékezetbe kerültek holmi, elintézetlen ügyek, amelyek az illető felek között azért maradtak elintézetlenek, mivel nem tudtak vívni. És eszükbe jutott, hogy ha elsajátítanának valamit a kardforgatás tudományából, lehetne talán kvittelni is. így sem lett volna mindazonáltal a vivőmester tervéből semmi, ha Vajusz Gyurka egy meggondolatlan pillanatban és holmi spicc hatása alatt be nem iratkozik. Bajusz Gyurka ugyan alapjában nem számított sokat s a befolyásos urak közé nem tartozott, de hires verekedő volt, aki mindenkibe belekötött. Mikor tehát szétszárnyalt a hire, hogy Bajusz Gyurka vívni tanul, a fiatalságnak kezdett melege lenni. Rémülve gondoltak arra az időre, amely akkor következik be, ha ez az ember majd vivni tud. Hiszen akkor még inkább beleköt mindenkibe és csak úgy aprítja le a füleket, mint annak a rendje. A mozgalom persze megindult nyomban s védekezésre gondolt az egész fiatalság. Azt nem lehet engedni, hogy ez a Bajuszgyerek terrorizálja a várost s annak vágjon a pofáján végig az éles karddal, a kin ő neki tetszik. És a hányán v©ltak, mind neki kezdtek a vivni tanulásnak. Ambícióval, vad lelkesedéssel, dühvel. . . . Mikor a meleg napoknak vége volt s az öreg vivómester megerősödve, meghízva és pénzes állapotban a fővárosba visszatért, hatalmas nyomokat hagyott maga után. Kanabokának társadalmi élete lényegesen megváltozott. A helyi lap jövedelme, amelyben a goromba nyílttéri közleményeket szokták volt közzé tenni, megcsökkent, mert a lovagias ügyeket immár nem nyilatkozattal, hanem karddal oldották meg. A doktor a sebek bevarrásában és bekötözésében pompás gyakorlatra tett szert s az azelőtt gondos, szelidlelkű családapák feltételeket állapítottak meg és párbajsegédeskedtek. A karbolos vatta őrült mennyiségben fogyott s a nemrég még tiszta arcokon hatalmas vágások nyomai voltak láthatók. Ezek a vörös vágások pedig annyira divatba jöttek, hogy egyetlen előkelő és jóérzésü kanabokai kisasszony sem nyújtotta volna kezét olyan férfiúnak, a kinek az arcát ilyenek nem díszítették. Később azonban, múlásával az időnek, mikor már jóformán minden ifjú bírta az előkelőség, a gavalléria és a szépség eme vágását, de különösen mikor egy párbaj után a megsebesült két hónapig feküdte az ágyat, vagyis mikor ennek folytán bizonyos megszeppenés állt be, a lovagias ügyekben szünet következett be. A benszülöttek kezdték nem bántani az olyan benszülötteket, akik vivni tudtak. És ezt igen helyesen tették, mert elvégre is bolond dolog az, ha a valószínűség úgy áll, hogy nemcsak A Pesti Hírlap jelen száma 16 oldal.