Pesti Hírlap, 1892. április (14. évfolyam, 92-120. szám)
1892-04-22 / 112. szám
Budapest, 1892 XIV. évf. 112. (4786.) szám. Péntek, április 22. Előfizetési alast: Egész évre 0*3. 5! 14 írt —kr. Félévre .0!3 v 70 — » Negyedévre . 0 . 3 »50 » Egy hóra. . . 0 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, Bádor-utca 7. s., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendőők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre, Radytzky és Magyarország. Egy hadvezér, aki csak élte alkonyán, nyolc évtized terhével vállani, mint törődött aggastyán arat fényes diadalokat és nyeri el a hírnév babérkoszorúját, ritka jelenség a történelemben. A legnagyobb hadvezérek vagy fiatal korukban, vagy éltük delének elérése előtt nyerték meg a legfényesebb ütközeteiket. Ilyenek valának macedóniai Sándor, Hannibal, Caesar, Savoyai Jenő, Nagy Frigyes és Bonaparte Napoleon, nem szólva sok másról, kiket e legnagyobbak mellett, emlékezetes fegyvertényeik dacára is, csak másodsorban említ a hadi történelem. Magának Ausztriának e századbeli legkitűnőbb hadvezére, Károly főherceg is férfi kora világában tudott elérni sikereket oly nagy katonai alakokkal szemben, minek I. Napoleon és és Moreau. Kivételes jelenségek közé kell azért soroznunk oly nagy hadvezért, mint Moltke, ki csak agg korában vonta magára a világ figyelmét és nyerte el a legszebb győzelmek páltafáját Gróf Radetzky tábornagy, kinek lovas emlékszobrát holnapután leplezik le fényes ünnepélyességek között Bécsben, távolról sem említhető ugyan a haditörténelem legnagyobb vagy csak nagy alakjainak sorában is. Sokkal magasabb piedestálon áll kortársának, annak a másik ,,kis szürke“ aggastyánnak alakja, a kinek a magyar nemzet kegyelete már évekkel ezelőtt Maros- Vásárhelyen emelt szobrot. Valóban Radetzky és Bem József tábornok 1848—49-diki működése között érdemes párhuzamot vonni. Feladatuk sok tekintetben teljesen azonos volt. Az elsőnek Lombardiát és Velencét, a másodiknak Erdélyt kellett megtartani, helyesebben visszahódítani. Amaz a föllázadt olasz lakosságon kívül a piemonti hadsereggel, emez a föllázított nemzetiségeken kívül az osztrák és orosz haderő nem jelentéktelen részével állott szemben. Mindegyik úgyszólva teljesen magára volt hagyatva feladata keresztülvitelében és nem támaszkodhatott egyébre, mint tehetségére és kardjára. Radetzkyt nem támogathatta nagyobb erővel a bécsi kormány, mivel az osztrák hadsereg zömét a magyar szabadságharc vette igénybe. Bemet viszont Kossuth csak nagyon kevéssé gyámolíthatta, mivel a nemzeti hadsereg főereje Magyarországon volt lekötve. Ki volt mégis kettejük közül a nagyobb hadvezér ? Bizonyára nem Radetzky, aki fegyelmezett, gyakorolt, minden szükségessel ellátott hadseregével győzött oly területen, melynek hatalmas várnégyszöge biztos támpontját képezte hadműveleteinek. Bizonyára nem Radetzky, akinek hadserege mindig sokkal nagyobb volt, mint a magyar szabadságharc ügyét szolgáló lengyel tábornoké. Ha kettejük között a hadvezéri nagyság babérkoszorúját utólag oda kellene még ítélni valakinek, úgy az csak Bem lehetne, aki maga teremtette hadseregét, visszahódította az elvesztett Erdélyt, sokáig diadalmasan dacolt az osztrák és orosz csapatokkal és ellenmondás nélkül nagyobb mestere volt a stratégiának. Mindezt a hadtörténelmi igazság szempontjából hozzuk föl, a nélkül, hogy kicsinyíteni akarnék vele Radetzky gróf katonai érdemeit. Fényes és döntő győzelmeket nyert, melyeknek jelentősége annál nagyobb, mivel sikereivel talán megmentette Ausztriát az összeomlástól. Egyetlen győzelmes tábornoka volt ezen államnak ama válságos korban, midőn Magyarországban egyik csapás a másik után érte az osztrák fegyvereket. Ausztria tehát joggal sorozza be kiváló hadvezéreinek Pantheonjába és emléke nálunk annál kevésbbé ébreszthet ellenszenvet, mivel sorsa megkímélte attól, hogy Magyarország ellen harcoljon. Mi több, ha katona létére hű és odaadó támasza volt is császárjának s az osztrák államegység érdekeinek, sohasem szennyezte be győzelmeit kegyetlen megtorlással, hanem sajnálatot és részvétet érzett azok iránt, kiket ő „elcsábítottaknak“ és „megtévedteknek“ hitt, holott nemzeti jogaikért, alkotmányukért és szabadságukért harcoltak. A győzelmek, melyeket Radetzky nyert, a világtörténelmi események bekövetkezését azonban csak nagyon rövid ideig, épen egy évtizedig tartóztathatták föl. Az 1848 és 49-ki olaszországi osztrák győzelmekre, Custozzára és Novarára 1859-ben Magenta és Solferino következett. Hiába folyt annyi drága vér a feketesárga lobogók alatt, Lombardia és Velence mégis Olaszországé lett. Mint katona gróf Radetzky tábornagy mégis kiváló jelensége Ausztriának és díszes szobra méltóan emelkedik Bécsnek egyik legelőkelőbb pontján. Magyarországnak azonban nincs mit keresnie ennél a leleplezési ünnepélynél. Se kormánya, se törvényhozása, sem hatóságai nem jelenhetnek meg és nem is fognak megjelenni erre az alkalomra Bécsben. Radetzky tábornagy egy szerencsére régóta letűnt politikának érdekeit támogatta kardjával. E politika védelmében aratta sikereit és vált leventéjévé a régi Ausztriának. Magyarország nem jelenhetne meg hivatalosan e férfiú emlékének szentelt ünnepélyen a nélkül, hogy ne vallana közösséget azokkal az érzelmekkel, melyek Radetzkyt valaha lelkesítették. „PESTI HÍRLAP“ S ARC A JA Tragédia. — A „Pesti Hrap" eredeti tircája. — Valahol, valamikor, valamelyik hársfának a vastag ágán akasztott emberre bukkantak. Az öngyilkoson igen finom ruha volt. Aranyóráját aranylánc tartotta; a gyűrűiben gyémántok villogtak s a tárcája meg volt tömve pénzzel. Mikor megtudták a nevét s utána jártak vagyoni helyzetének, kitűnt, hogy ez az akasztott ember milliomos volt. Arra a kérdésre, hogy mi az ördögért kötheti föl magát egy ilyen gazdag ember, a felelet nem maradt el. Az öngyilkos ugyanis levelet hagyott hátra, amely levél így hangzott szóról-szóra: „Az apám szegény ember volt és inasnak adott egy kereskedésbe, ahol igen sovány és igen kevés volt az enni való. Ha nem igy lett volna, talán sohasem tudtam volna meg, hogy a gyomrom erőteljesen ki van fejlődve s hogy minden vágyam a jólevésben összpontosul, ügy van. A koplalás tanított meg erre. Midőn nehéz és sanyarú viszonyok átszenvedése mellett a segédségig vittem föl és némi fizetéshez jutottam, mindinkább közeledtem ahhoz az időhöz, amikor egyetlen vágyam teljesülni fog. Megenni egy finom, gazdag vacsorát. Annyiszor megálltam az előkelő vendéglők kirakata előtt s annyiszor elnéztem a finom és ízes ételeket, hogy körülbelül tisztában voltam azzal, hogy miből áll egy jó, gazdag vacsora. Azután igen szép elméleti ismereteim is voltak ebben a dologban. Akkor tehát, midőn meg volt takarítva húsz forintom , ez a pénz a tárcámban volt, teljesen tisztában voltam azzal, hogy a vacsorám miből fog állani és milyen bort, milyen pezsgőt iszom a különböző fogások után. Nem lehet szerelmes fickó, aki fölségesebb gyönyörrel tudja magához szorítani sóvárgása, lázas vágya bájos tárgyát, mint a milyen leirhatlan gyönyörűséget éreztem én akkor, midőn helyet foglaltam a hotel éttermében és megrendeltem a vacsorámat, a mit pontosan tálaltak élvezetre sóvárgó szám elé. Minden fogás izé, a bor minden kártya gyönyör volt nekem s a keleti regék bűbájos világa tárult elém azon idő alatt, a mig ott ültem az asztal mellett és egészséges gyomrom ujjongása közben vacsoráltam meg. Az a jó bor, az a pezsgő, az a muzsika! Félmámorban, mintegy üdvözülve, határozottan félrecsapott kalappal tértem haza. Az álom, a mely ezúttal lágy édesen borult rám, visszahozta az örökre felejthetetlen est képét s én még egyszer ott ültem a gazdagon terített asztal mellett, gyönyörben úszva, boldogan, mint a mithologia pajkos istenei. •De szomorú volt az a másnap. Előttem az egyhangú munka, a szegénység ás bennem a még erősebb vágy a jól evés után, mert ekkor már egészen tudatában voltam annak, hogy mi hiányzik. Hogy milyen rongyos, nyomorult élet jutott osztályrészül. Szinte undorodtam a rossz kávétól, a melyet a kávémérésben elém adtak; az ebédtől, a melyhez a kifőzőben jutottam s a mely mindennapi volt; meg a vacsorától, a melyből hiányzott a finom iz. Az első gondolaton az volt, hogy megint tőkét gyűjtök egy jó vacsorára s újból részem lesz a gyönyörben. Hanem azután beláttam, hogy ostobaság. Ez a ritka, igen ritka élvezet csak megkeseríti a mindennapi viszonyokat és semmit se juttat mást az eszembe, csak azt, hogy milyen vágy ég bennem , hogy milyen koldus vagyok. Milyen fordulat állt be ekkor az életemben, t Szinte őrületes elhatározás támadt bennem ember fölötti munkára, amit azonban sikerült végrehajtanom. Arra tököltem el magam, hogy a napot összeteszem az éjszakával s úgy dolgozom, amint csak bírok. Megtagadok magamtól minden gyönyört, minden élvezetet és semmi célom sem lesz más, mint pénzt gyűjteni. Annyi pénzt, a mennyivel egykor elérhetem összes vágyamat. A mennyinek a kamatjából nagy házat és abban nagy konyhát tarthatok. A szemeim szikrázni kezdtek, a szívem megvadul dobogott, mert előre véltem látni a szép jövőt. A mikor gazdag reggelire ébredek, a mikor fényes ebéd vár s a mikor hatalmas vacsora után félmámorban hajtom nyugovóra a fejem. Látni véltem azt a bámulatos időt, mikor a hajók és vasutak messze ide- A Pesti Hirlap jelen száma 20 oldal.