Pesti Hírlap, 1892. július (14. évfolyam, 181-211. szám)

1892-07-01 / 181. szám

1892. július 1. PESTI HÍRLAP gende idő nem lenne, tegye meg a kezdeményezést arra, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes jelleggel és rövid időre törvény által meghosszabbittassék.­-Elnök az ülést öt percre felfüggeszti. (Szünet után.) Wiekerle Sándor pénzügyminiszter a részle­­tes megjegyzéseket akkorra halasztja, a­mikor a vita folyamán lesz alkalma nyilatkozni. Csak nagyjá­ban akar Horánszky beszédére válaszolni. E beszéd olyan alapokon épült föl, melyek nem felelnek meg a valóságnak. Ő nem akarja részletesen felsorolni, mennyivel szaporodtak közterheink és államadóssá­gaink, mert az utóbbiban neki semmi része sincsen; de ha az utóbbi évek alapján hozzuk meg az ítéletet, mindenki bizonyságot fog tenni arról, hogy az állam­­adósságok tekintetében egy soha nem várt javulás állt be. (Igaz! Úgy van­ jobbfelől.) Beállott pedig azért, mert azokat a hiányokat, melyek annak idején az államadósságok növelésének első­sorban voltak indító okai, a kormány sokkal előbb megszüntette, mintsem annak idején politikai programmjában kilá­tásba helyezte, (úgy van! Úgy van ! jobbfelől.) sőt ezt messze meghaladólag oly jövedelmi feleslegekre tettünk szert, melyek miatt mindennel lehet a jelen kormányt illetni, csak azzal nem, hogy az ország terheit ezidő alatt szaporították. (Helyeslés és tetszés jobbfelől.) Az egyenes adóknál az emelkedés nem kárck­ozott adóemelés, hanem a természetes fejlődés eredménye. A fogyasztási adóknál, elismert szóló, tényleges teheremelés történt. De az Ausztriával való összehasonlításnál egy nagy szempontot feled a kép­viselő úr és ez az, hogy míg 1868-ban igen sok fo­gyasztási cikk után Ausztriának adóztunk, tehát annak dacára, hogy a teher megvolt, ha fejenként osztjuk fel az adót, minálunk a teher igen kicsi volt, ott pedig nagyobb volt, mint a saját lakosaik által fizetett terhek, ma — és ezt már nagyrészt a kormányzati politika érdeméül kell betudni — a helyzet akként változott, hogy fogyasztási adóban nem fizetünk Ausztriának úgyszólván semmit, azon összegeket, me­lyeket azelőtt oda fizettünk, ma saját állampénztá­runkba fizetjük, nagyon természetes tehát, hogy a fejenkénti felosztásnál a mi tehertételünk növekedik, azoké viszont apad, mert oly jövedelem, a­melyet előbb oda fizettünk, ott már nem szerepel, nálunk pedig szerepel. (Helyeslés és tetszés jobbfelől.) A­ki ilyen nagy következtetéseket és olyan öntudatos han­gon tartott következtetéseket akar levonni és a csal­­hatatlanság jellegével felruházott kritikát kiván gyako­rolni, az a közállapotok megítélésében oly sarkalatos szempontokat legalább is figyelmen kívül ne hagyjon. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelől.) Horánszky Nándor: Frázis! Tessék adatokat mondani! Wekerle Sándor pénzügyminiszter : Ez nem frázis, ezek adatok. Horánszky fölhozta a regále-kártalanítást és azt mondta, hogy semmi sem valósult azokból a szép kilátásokból, a­melyeket a kormány föltárt, sőt azt az etnikai tévedést követte el a kormány, hogy habár csak arra nyert fölhatalmazást, hogy a kártalanításnak megfelelő egyenértéket igyekezzék az italmérési jöve­dékből nyerni, e határon túl fölhasználta azt egy lukratív üzletre. Ezzel szemben szóló arra hivatkozik, hogy az egész kártalanítási eljárás sokkal gyorsabban fejeztetett be, mint kilátásba volt helyezve. Arra föl­hatalmazást nem kapott szóló, hogy a regálejogok egyenértékét adja kárpótlásul. Kötött marsrutát kapott a törvényhozástól arra nézve, hogy mely mértékig adhat kártalanítást, talán egyetlen egy esetben sem mondható, hogy a kártalanításnak a törvényben megállapított mértékét nem tartotta volna meg. (Föl­kiáltások balfelől: Nem is állította senki!) De elment a méltányosság azon határáig, hogy a törvénynyel ellentétbe ne jöjjön. És ha szemrehányás illethet, úgy­szólván illetheti a tekintetben, hogy ott, a­hol az aureolálás volt rombizva, ott nagyobb latitude-del jártam el, mint a törvény szigorú alkalmazása mel­lett eljárhattam volna. (Úgy van­ jobbfelől.) De mi­helyt a törvény meg­volt, a kártalanítás megállapított mértéke senkinek sem volt elég és Horánszky mai beszéde is ,csak ezeknek a kívánalmaknak a visz­­hangja. Akkor, mikor még a kártalanítási eljárás nem volt befejezve és senki sem volt képes a kártalanítás végösszegét megállapítani, mikor szóló a megállapí­tottakon túlmenő követelésekkel állt szemben, köny­­nyelmű­ség lett volna az italmérési jövedéket nem haszná­la ki annyira, a­mennyire csak lehetett. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Neki azt az etnikai szem­­ontot, a­melyet Horánszky említett, nem úgy kellett mgoldania, mint egy misericordianusnak, hogy egy krajcárral többet ne szedjen; neki volt egy magasabb etnikai szempontja, az, hogy midőn a törvényhozás helyeslésével egy financiális rendezésre indultunk, ezen financiális rendezést, mint a legmagasabb etni­kai szempontot, első­sorban érvényesítse. (Élénk he­lyeslés jobbfelől.) Ily körülmények közt helytelenül járt volna el, ha arra törekedett volna, hogy az ital­mérési jövedékből csak az a 12.500,000 írt jöjjön be és ne 18.000,000 írt, a­mely 12.500,000 írtra, a megállapított kártalanítás alapján tényleg szükség van. (Helyeslés jobbfelől.) Különben nem kell még a szám­lát kezdeni, hanem meg kell várni, mit fog az ital­mérési jövedék hozni. Szóló reményű, hogy a tör­vényjavaslat törvényerejűvé válik, sikerül a jövedelmet jövőre is megóvni, de szavatosságot erre nézve nem, vállalhat. Mindenki tehet szemrehányást és hivatkoz­­hatik az etnikai alapra, csak azok nem, a­kiknek múltban tett állításai és a bekövetkezett események közt olyan tátongó különbség mutatkozik. (Élénk he­lyeslés a jobboldalon.) Horánszky Nándor: Egy hajszálnyi sem. Majd meglátjuk! Wekerle Sándor pénzügyminiszter ezután át­tér a törvényjavaslat ellen felhozott kifogásokra. Horánszky vádolta őt, hogy adatokat nem bocsátott a ház rendelkezésére. Statisztikai adatokat könnyen lehetett volna becsatolni, de az erre alapított kifogást nem fogadhatja el, mert a pénzügyi bizottságban a legrészletesebb adatokat bocsátotta a bizottsági tagok rendelkezésére. Mindenki tudomást vett erről, csak Horánszky képviselő nem. Pedig azokból láthatta volna, hogy nem áll az, mintha itt mintegy 2 millió új teherről volna szó azáltal, hogy a magánfogyasztás az italmérési adó alá vonatik, mert azokból az ada­tokból kitűnik, hogy az a bormennyiség (Halljuk! Halljuk ! a baloldalon.), mely nem a korcsmák útján való kiméréssel kerül fogyasztás alá, mindössze 893.000 hektoliter; ebben benne van minden szőlős­gazdának saját borából való fogyasztása, tehát a minimálisra redukálódik az a magánfogyasztás, midőn valaki nem saját borát fogyasztja, azt nem is a ven­déglőben veszi, hanem egy hektolitert meghaladó mennyiségben nagyban szerzi be a borát. Ezzel szem­ben azonban leszállítások is vannak e javaslatban. A bormusznak italmérési adója, a­mely eddig 3 frt volt, háromnegyedére száll le. Ha így vonjuk meg a mérleget, hogy mennyi a kincstár vesztesége és mennyi a nyereség, a­mely a nem szőlőtermelők magánfogyasztásának megadóztatásából ered, a kü­lönbség oly csekély lehet, hogy ily nagy összegeknél, a­melyről itt szó van, nem is lehet újabb megterhel­­tetésről beszélni, hanem arról, hogy habár a méltá­nyosság és az egyenlő adózás szempontjából egyes osztályokat ezen italmérési adó alá vonunk, de más­részt okszerű könnyítéseket is engedünk. A képviselő még több oly állítást kockáztat, melyeket nem ma­gyarázhat ki a törvényből. Nagyon téved a képviselő úr, ha azt hiszi, hogy szóló a kizárólagosságot ott fogja alkalmazni, a­hol neki tetszik. Ő csak akkor van jogosítva a kizárólagosságot alkalmazni, ha a megelőző év jövedelmének */5-e nem jön be. A megyénként való megadóztatást, a végszükséget le­számítva, sehol sem akarja életbe léptetni. Csak azért vette föl ezt, mert négy megyében olyan ellenállást tapasztalt az italmérési jövedék értékesítésénél, mely épen nem volt megegyeztethető a kincstári érdekekkel, minthogy egész ringekre talált, melyek lefelé akartak licitálni. Végül , szóló a fogyasztási adóreformra nézve nyilatkozik. Ő nem tett ígéretet arra nézve, hogy gyökeres reformmal fog előállni. Mondta, hogy a fo­gyasztási adó reformjára törekedni, ezen kérdéssel foglalkozni fog. Talán ezen átfogó reformnak egyik­másik előfeltételét sikerült is megoldania, s talán ezen reform közelebb van, mint magunk reméljük, de po­zitív határidőhöz kötött ígéretet nem mert és ma sem mer tenni. Szóló azt hiszi, senki sem fog vállal­kozni arra, hogy ma a fogyasztási adókat gyökeresen reformálja, mert akkor a midőn oly átalakulóban van egy jövedék, mint ma az italmérési jövedék, akkor, a­midőn sok mellékkörülmény közrejátszása folytán a fogyasztási adóviszonyok alterálva vannak mit nálunk, akkor talán helyesebb eljárás egy ideig várni, ezalatt a reformot alaposan előkészíteni és a végleges reform­mal akkor előállni, a­midőn úgy az adminisztratív szervezés, mint az anyagi előfeltételek tekintetében a végleges reformok alapjai meg­vannak.­­ Reménye, hogy az itt megállapított 3 évi átmeneti idő elégséges lesz a reformmunkálat előkészítésére, a házban való letárgyalására és oly végrehajtási idő hagyására, a­mely alatt ezen reformok okszerűleg végre is hajtha­tók, nehogy azok ne csak papíron maradjanak, ha­nem az életbe is átvitessenek. De ez irányban köte­lező ígéretet nem tehet, mert akár szóló legyen azon a helyen, akár más, nem tartja kizártnak, hogy há­rom éven túl terjedőleg még esetleg a rövid prolon­­gációt kell kérni. Azonban akár elégségesnek tartjuk ezen időt, akár nem, arra a következtetésre semmi­kép sem tud szóla jutni, a­melyre Horánszky jutott. Mi közöttük a differencia ? Az, hogy a kormány az 1888: XXXV. t.-cikknek intézkedéseit lényegében életbe kívánja léptetni. Jelesül a kizárólagosságot a borra és sörre nézve teljesen meg akarja szüntetni.­­ A szeszre nézve bizonyos kivételes esetekben fenn kí­vánja a kizárólagosságot tartani, de nem azt az ex­kluzív kizárólagosságot, a­mely ma meg­van, hanem azt a módosított, átlyuggatott kizárólagosságot, hogy már ezen átmeneti időben mások is feljogosíttassanak a szesz elárusítására. A kormány tehát kevesebbet akar. Ezzel szemben a képviselő úr azt módja, hogy inkább tartsuk meg egy átmeneti időre a mai állapo­tot és prolongáljuk rövid időre a kizárólagosságot. Horánszky Nándor: Többet is mondtam! Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Legalább ez volt a t. képviselő úr szavainak lényege. Horánszky Nándor: Ideiglenes expedienst és gyökeres reformot óhajtok! (Halljuk! Halljuk! jobb­­felől.) Wekerle Sándor pénzügyminiszter. Szóval a t. képviselő úr javaslata oda irányul, hogy egy rövid időre a mai kizárólagosságot tartsuk fenn. Tehát van közöttünk egy időbeli differencia, mert a t. képviselő úr egy esztendőre kívánja fenntartani ezt a provizó­riumot, én pedig három esztendőre akarnám ezt fenn­tartani. Ez közöttünk az időbeli differencia. De én azt hiszem, hogy ebből az egy esztendőből a t. képviselő úr is enged valamit, ha meggondolja, hogy végleges reformhoz, ha mindjárt hozzá is fogunk az előkészí­téshez, kell idő és másodszor, hogy végleges reform keresztülvitelére hosszabb idő kell, mintsem hogy ez a törvényjavaslat a jövő ülésszakban letárgyalható és már 1893-ik év végével életbe léptethető legyen. Mondom talán a t. képviselő úr is enged valamit. De én nem kívánom ezen engedményt. A t. képviselő úr javaslata feljogosítna engem mindannak megtéte­lére, kivéve a 3 fztos adótétel szedését a magánfo­gyasztástól — a­mi ebben a javaslatban foglaltatik; de, nem jogosítana fel azon könnyítésekre, melyek itt foglaltatnak pl. a bor mink­ozásánál a szesz enge­délyezésére, nem jogosítna fel talán a mesterséges italok megadóztatására, de a­mi a kizárólagos jogot illeti, abban a tekintetben több jogot adna, mint a­mennyit én kérek ebben a javaslatban. (Úgy van! (Úgy van! jobbfelől.) Én nem több jogot, hanem kevesebb jogot ké­rek s egy átmeneti időre kérem ezt a kevesebb jogot (Derültség a szélső­baloldalon) és azt mondom, ez a kevesebb jog 2/s-adrészében már a végleges állapot. Megmondom, hogy azt a nagy felhatalmazást, melyet a képviselő úr meg akar adni, miért nem kérem. Azért nem kérem először is, hogy egy részében, leg­alább a borra és sörre nézve teljesen, a szeszre nézve kisebb részben valósítsuk az italmérési jöve­dékre vonatkozó törvény határozmányait és legalább e tekintetben végleges állapotokat teremtsünk. Másod­szor azért nem kérem, hogy könnyítsék az adminisz­tráción és az adózó közönségen abban a tekintet­­ben, a­mely tekintetben könnyíteni már most lehet s a­mely tekintetben, bárhogy reformáljuk is a fogyasz­tási adókat, azok egy végleges fogyasztási adó kere­tébe beilleszthetők, t. i. a különböző adónemek egye­sítése által. A t. képviselő úr oly provizóriumot kér, a­hol ez az előny az adminisztrációra és publikumra nézve elvész. A t. képviselő úr oly provizóriumot kér, a­mely több jogot adna, mint a­mennyit én ké­rek. Én a kisebb jogot, én ezen ideiglenes könnyíté­sek és engedélyezés megadását kérem és ajánlom a javaslatot elfogadásra.­­Hosszas élénk helyeslés és él­jenzés a jobb oldalon.) Okolicsányi László a ház engedelmével hol­napra halasztja felszólalását. Ezzel az ülés 13/i órakor véget ért. A dédesi választás. — Saját tudósítónktól. — A VIII. biráló-bizottság ma folytatta az Ábrá­nyi Kornél mandátuma fölött a bíráskodást. Az ér­deklődés ma még növekedett s egy egész sereg el­lenzéki képviselő élén maga gróf Apponyi Albert megjelent a gavallér Fest elnök kis törvénytermében. A bíróság ma is teljes számú volt. A délutánt a záróra kérdése foglalta le, az egész tárgyalás a zárórára vonatkozó vizsgálati iratok fölolvasásával telt el. Tudnivaló, hogy a dédesi vá­lasztáson a két szavazatszedő küldöttség lényegesen eltérő időben tűzte ki a zárórát. Az egyik, melynél a választási elnök, Vladár Ervin elnökölt, délután 5 órakor, a másik, melynél Gailhoffer István küldött­­ségi elnök prezideált, csak esti 9 órakor. Mégis azon­ban állítólag ez utóbbi tűzte volna ki időnek előtte a zárórát, sőt némelyek szerint törvényesen ki sem tűzte. Így történt, hogy mikor a záróra letelt, többen még szavazni kívántak Kerényire, de Gailhoffer — dacára, hogy Vladár Ervin a szavazás folytatását kö­vetelte — a választást berekesztette. Ez utóbbi dolog, hogy többen nem szavaztak s hogy a szavazás lezárása miatt a két elnök közt összeütközés történt, kétségtelen dolog. Már most a man­dátum sorsa azon fordul meg, a törvénynek megfele­lően hirdette-e ki a küldöttségi elnök a zárórát, jogo­san rekesztette-e be a szavazást s ha nem, hány szavazatot lehet a vizsgálat alapján igazoltnak venni, hogy ezeket még el kellett volna fogadni s ezek ösz­­szeadva a más körülmények közt törvénytelenül ele­sett Serényi-szavazatokkal, valamint tr­intetbe véve a jogtalanul beadott Ábrányi szavazatokat — nem vál­toztatják-e a 30 szónyi többséget kisebbséggé ? A Bessenyei Ferenc vizsgálóbiztos által párat­lan buzgósággal és teljes pártatlansággal kihallgatott tanuk is ezt vallották: Leviczk­i Kelemen az ózdi gyár tisztviselője (a kérvény egyik aláírója) azt vallotta, hogy este 9 óra­kor még 93 Serényi-párti választó volt a vár.­helyi­ségtől nem messze levő Mezei-udvarban. Ezekkel 9 órakor elindult a helyiséghez, a­hol a szavazás még folyt s a választók egy része le is szavazott, de más részét, mikor be akartak menni, azzal utasították .

Next