Pesti Hírlap, 1893. augusztus (15. évfolyam, 210-240. szám)

1893-08-01 / 210. szám

Budapest, 1893. XV. évt 210. (5245.) szám. Keríti, augusztus Előfizetési árak: Egész évre. . . 14 írt — kr.­ Félévre ..SU 7 » — » Negyedévre 7 53 3 » 50 » Egy hóra . 7 . 1 » 20 »! Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken S kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Bdapest, nádor-utca 7. sz. földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz., I. emelet, tova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetései: a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Gazdasági háború. Julius 3-án egyike a legelterjedtebb ber­lini lapoknak többek között ezt írta irányadó helyen : „Egyébként ránk nézve az Oroszországgal gazdasági téren való megegyezés jelentősége sokkal kevésbbé azon tarifa-engedményekben rejlik, melyeket a cári birodalom tán hajlandó lesz tenni, mint inkább azon körülményben, hogy ily megegyezés azt mutatná, mi­kép Orosz­országtól távol van minden háborús szándék. Mert ha a cárnak valóban az volna szándéka, hogy a legközelebbi időben bennünket Francia­­országgal egyetértve megtámadjon, úgy diplo­máciája most nem fáradoznék­­oly erősen azon, hogy kereskedelem-politikai téren egyezséget­­ hozzon létre, melyet legközelebbi pillanatban úgyis halomra döntene a háború.“ Nos hát, ha a berlini lap eme felfogása helyes volna, úgy nem sok idő múlva meg kel­lene dördülnie az ágyuknak, a német-orosz s a francia-német határszélen. Németország és az orosz birodalom kö­zött nemcsak meghiúsultak a vám- és keres­kedelmi szerződés kötésére irányuló tárgyalások, hanem már kitört a vámháború. Kitört, mert az orosz diplomácia — me­rev ellentétben az említett berlini lap jóhiszemű fölfogásával —­ nem az egyezség létrehozásán „fáradozott erősen“, hanem inkább azon, hogy azt lehetetlenné tegye. Sokat, majdnem mindent kérni és keveset, majdnem semmit sem adni — ez volt az orosz kormány álláspontja, a majd­nem két évig tartott tárgyalásokban. Ez az álláspont természetszerűleg nem ve­zethetett másra, mint teljes szakadásra, a két hatalmas birodalom közötti gazdasági viszo­nyokban. Oroszország kijelentette, hogy a maximá­lis vámtarifát fogja alkalmazni ezentúl a né­met árukkal szemben. Németország erre azzal lövöldözött vissza, hogy a szövetségtanács elha­tározta 50 százalékos vámemeléssel sújtani a legjelentékenyebb orosz kiviteli árukat. Azt je­lenti ez, hogy a­míg az orosz búza és rozs Németországban mostanig 1000 kilogrammon­ként 35 márka behozatali vámmal volt terhelve, ezentúl 75 márka lesz a vám ; hogy míg az orosz rabnak mostanig 28 márka a vámja, addig ezentúl 60 márkával fog suttatni ton­nánként. E magas vámtételek ép oly lehetetlenné teszik az orosz gabona és nyers áruk behoza­talát Németországba, mint a­hogyan a maximá­lis orosz vámtarifa zárja ki a német iparcikkek importját a cári birodalomba. Ez tehát a vámháború a maga teljes ri­degségében : a leplezetlen törekvés egymásnak gazdasági téren a legvérzőbb sebeket okozni. Összefér-e ily elkeseredett gazdasági harc a barátságos politikai viszonyok érdekeivel ? Bismarck herceg theóriája szerint, a mi monar­chiánkkal szemben is érvényesítette önző, rideg vámpolitikáját, igen. De ugyanaz az eljárás nem szüli mindig ugyanazon eredményeket. Mon­archiánk és Németország között a politikai érdekek azonossága szinte kizárta annak eshe­tőségét, hogy Bismarck vámpolitikája miatt an­nak idején szakadás következzék be azon szö­vetséges viszonyban, melyet a fejedelmek és népeik kötöttek egymással. Egészen másként áll a dolog a német ki­nem engedődött, hogy magam olvassam fel a novellámat, hanem helyettem felolvasta azt az első theológus diák, maga a kontraskriba, Der­­jén Ferenc, a­ki sánta is volt, görbe is volt, szuszka is volt. Ez reprezentált engem az első debütömnél, ő róla ismernek engem a pápai leányok. — A kvártélyunkon ugyan volt egy kis piros képű leány, Klára uram Mariskája, de az még nagyon gyerek volt, s azzal csak arról szoktunk beszélni, hogy mi lesz ma ebédre ? Az egyetlen mulatságom az volt, hogy Gondos Gáborral együtt bebarangoltuk a Bakony erdőt, azt is tudományos célból, botanizálás vé­gett s a fölfedezett pompás verátrumokat, tur­bán-liliomokat, dictamnusokat, áronvirágokat ott­hon papír közé szépen lenyomtatva, megszárí­­tottuk , aztán botanikai albumot csináltunk be­lőlük. Még most is találok a Diószegim lapjai között egy-egy sisakvirágot, a­mit a Tapolca forrásánál szakítottam le. Még a színét sem vesztette I­rodalom és Oroszország között. E két hatalmas állam régóta titkos ellenfélként áll egymással szemben. Az orosz-francia érdekazonosság és rokonszenv teljesen széttépte azon bizalmas ba­rátság szálait, melyek félszázadnál tovább fűz­ték egymáshoz a szt.-pétervári és berlini udva­rokat. A cár és pánszláv környezetének ellen­szenve Németország és a német elem iránt sokatmondó tényekben nyilvánult már. Ej körülmények között a német birodalom és az Oroszország közötti vámháború más meg­ítélés alá esik, mint az annak idején Bismarck herceg által kiélesített gazdasági ellentét monar­chiánk és Németország között. Nehéz valóban más célzatokat nem ke­resni az orosz kormány merev, szakadásra sodró eljárásában, kivált ha meggondoljuk, hogy a vámháború sokkal többet fog ártani Oroszor­szágnak, mint a német birodalomnak.­­ Ezen utóbbi sokkal jobb fogyasztója az orosz­ áruk­nak, mint megfordítva. Míg például 1890-ben Németországból 206, 1892-ben pedig 262 mil­lió márka árut vittek ki Oroszországba, addig az onnan Németországba 1892-ben behozott orosz áruk értéke­­— csakis a vámköteleseket értve — kerek számban 400 millió márka volt. Csupán rozsból 99 millió márka értékül, az összes gabonaneműekből és hüvelyesekből pedig 275 millió márka értéküt hoztak be 1891-ben Oroszországból Németországba. Kétségkívül ezen utóbbinak iparát is súlyosan sújtaná a vámháború tényleges kitörése. De a na­gyobb gazdasági veszteség Oroszország részén lesz. Iparcikkeinek egy részét Németország elhelyez­heti más fogyasztási piacokon, kivált a tenger­­tuliakon. Jó, vagy csak közepes terméseinek fölöslegét azonban Oroszország nem helyez- A „PESTI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Az én iskolatársaim. — Visszaemlékezés — JÓKAI BolOKTÓI.. — A „Pesti Hírlap" eredeti tárcája. — (Folytatás.) Az egész iskolai év alatt, a­mit Pápán töltöttem, nem láttam egy szép női arcot. Még csak nem is láttam, nemhogy verset írhattam volna hozzá. Csak úgy hallottam legendaképen Kerkapolytól, hogy van ám Pápán egy igen szép leány: Békássy Mari, de azt másutt nem lát­hatni, csak a színházban. A színházba járás pe­dig csak a jogászoknak volt megengedve: a ki­sebb diákoknak ez tiltott paradicsom volt. A templomban sem láthattam a női szépségeket, mert a diákoknak a karzaton volt a helye, s az első padokat a theológusok és turisták fog­lalták el. Még a képzőtársaság szavalati ünne­pélyén sem juthattam hozzá, hogy valami szép leány szemébe nézhessek , mert az olyan böl­csen volt elrendezve, hogy a nagy teremben csak a felolvasóknak volt szabad megjelenni; a társulati tagok a mellékszobában voltak kon­szignálva. Nekem ugyan, mint pályadíjazott köl­tőnek némi jogom lett volna a tribünhöz , de * * i. Volt az iskolatársaim között egy Szilágyi nevű, a­kiről a többiek azt beszélték, hogy hek­tikában van, nem viszi sokáig. Féltek vele be­szélni. Engem a félelem kíváncsisága kötött hozzá. Elmondattam vele, mik a jelenségei a bajának s aztán mindazokat éreztem magam is. Azt a szúrást a mellben, azt a folytonos égést a gőgcsőben, azokat a sebes szívdobogásokat, azt a siránkozásig fajult túlérzékenységet, azt az izzadó kezet, azt a kifárasztó álmot, azt a fej­nehézséget. Egész képzelt beteg lettem. Naplóim, anyámhoz írott leveleim, ifjúkori munkáim, mind tele vannak ezzel a beteges képzelődéssel. Csupa lemondás az élet örömeiről, a halállal barátkozás, a túlvilággal kacérkodás. Mikor hazakerültem a tanév végeztével Komá­romba vakációra, otthon alig ismertek rám. Meg voltam érve, mint a féregtől szúrt körte. És a mellett tele volt a szívem szomjasztó vá­gyakkal. Imádkoztam istenhez, hogy csak tíz évig engedjen élnem, én ez idő alatt ezért a porhüvelyért, a­mit elvesz tőlem, egy új borí­tékot teremtek a lelkemnek, ami azt nem hagyja elenyészni soha! Pedig még azt sem tudtam, hogyan kezdek hozzá ? Költő leszek-e vagy festő, vagy építész ? Itthon csak festettem. Lefestettem az anyá­mat, a nénémet, a sógoromat, a kis Mari húgo­mat, a Károly bátyámat. Egyszer, a­mint a szent András-tornyában harangoznak, én csak letettem az ecsetet, össze­tettem a kezemet s nagyot fohászkodtam. Épen a Károly bátyám ült arcképnek. — Micsoda ? Hát te harangszóm imádka- A Pesti Hírlap jelen száma 16 oldal.

Next