Pesti Hírlap, 1893. augusztus (15. évfolyam, 210-240. szám)
1893-08-01 / 210. szám
Budapest, 1893. XV. évt 210. (5245.) szám. Keríti, augusztus Előfizetési árak: Egész évre. . . 14 írt — kr. Félévre ..SU 7 » — » Negyedévre 7 53 3 » 50 » Egy hóra . 7 . 1 » 20 »! Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken S kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Bdapest, nádor-utca 7. sz. földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz., I. emelet, tova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetései: a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Gazdasági háború. Julius 3-án egyike a legelterjedtebb berlini lapoknak többek között ezt írta irányadó helyen : „Egyébként ránk nézve az Oroszországgal gazdasági téren való megegyezés jelentősége sokkal kevésbbé azon tarifa-engedményekben rejlik, melyeket a cári birodalom tán hajlandó lesz tenni, mint inkább azon körülményben, hogy ily megegyezés azt mutatná, mikép Oroszországtól távol van minden háborús szándék. Mert ha a cárnak valóban az volna szándéka, hogy a legközelebbi időben bennünket Franciaországgal egyetértve megtámadjon, úgy diplomáciája most nem fáradoznékoly erősen azon, hogy kereskedelem-politikai téren egyezséget hozzon létre, melyet legközelebbi pillanatban úgyis halomra döntene a háború.“ Nos hát, ha a berlini lap eme felfogása helyes volna, úgy nem sok idő múlva meg kellene dördülnie az ágyuknak, a német-orosz s a francia-német határszélen. Németország és az orosz birodalom között nemcsak meghiúsultak a vám- és kereskedelmi szerződés kötésére irányuló tárgyalások, hanem már kitört a vámháború. Kitört, mert az orosz diplomácia — merev ellentétben az említett berlini lap jóhiszemű fölfogásával — nem az egyezség létrehozásán „fáradozott erősen“, hanem inkább azon, hogy azt lehetetlenné tegye. Sokat, majdnem mindent kérni és keveset, majdnem semmit sem adni — ez volt az orosz kormány álláspontja, a majdnem két évig tartott tárgyalásokban. Ez az álláspont természetszerűleg nem vezethetett másra, mint teljes szakadásra, a két hatalmas birodalom közötti gazdasági viszonyokban. Oroszország kijelentette, hogy a maximális vámtarifát fogja alkalmazni ezentúl a német árukkal szemben. Németország erre azzal lövöldözött vissza, hogy a szövetségtanács elhatározta 50 százalékos vámemeléssel sújtani a legjelentékenyebb orosz kiviteli árukat. Azt jelenti ez, hogy amíg az orosz búza és rozs Németországban mostanig 1000 kilogrammonként 35 márka behozatali vámmal volt terhelve, ezentúl 75 márka lesz a vám ; hogy míg az orosz rabnak mostanig 28 márka a vámja, addig ezentúl 60 márkával fog suttatni tonnánként. E magas vámtételek ép oly lehetetlenné teszik az orosz gabona és nyers áruk behozatalát Németországba, mint ahogyan a maximális orosz vámtarifa zárja ki a német iparcikkek importját a cári birodalomba. Ez tehát a vámháború a maga teljes ridegségében : a leplezetlen törekvés egymásnak gazdasági téren a legvérzőbb sebeket okozni. Összefér-e ily elkeseredett gazdasági harc a barátságos politikai viszonyok érdekeivel ? Bismarck herceg theóriája szerint, a mi monarchiánkkal szemben is érvényesítette önző, rideg vámpolitikáját, igen. De ugyanaz az eljárás nem szüli mindig ugyanazon eredményeket. Monarchiánk és Németország között a politikai érdekek azonossága szinte kizárta annak eshetőségét, hogy Bismarck vámpolitikája miatt annak idején szakadás következzék be azon szövetséges viszonyban, melyet a fejedelmek és népeik kötöttek egymással. Egészen másként áll a dolog a német kinem engedődött, hogy magam olvassam fel a novellámat, hanem helyettem felolvasta azt az első theológus diák, maga a kontraskriba, Derjén Ferenc, aki sánta is volt, görbe is volt, szuszka is volt. Ez reprezentált engem az első debütömnél, ő róla ismernek engem a pápai leányok. — A kvártélyunkon ugyan volt egy kis piros képű leány, Klára uram Mariskája, de az még nagyon gyerek volt, s azzal csak arról szoktunk beszélni, hogy mi lesz ma ebédre ? Az egyetlen mulatságom az volt, hogy Gondos Gáborral együtt bebarangoltuk a Bakony erdőt, azt is tudományos célból, botanizálás végett s a fölfedezett pompás verátrumokat, turbán-liliomokat, dictamnusokat, áronvirágokat otthon papír közé szépen lenyomtatva, megszárítottuk , aztán botanikai albumot csináltunk belőlük. Még most is találok a Diószegim lapjai között egy-egy sisakvirágot, amit a Tapolca forrásánál szakítottam le. Még a színét sem vesztette Irodalom és Oroszország között. E két hatalmas állam régóta titkos ellenfélként áll egymással szemben. Az orosz-francia érdekazonosság és rokonszenv teljesen széttépte azon bizalmas barátság szálait, melyek félszázadnál tovább fűzték egymáshoz a szt.-pétervári és berlini udvarokat. A cár és pánszláv környezetének ellenszenve Németország és a német elem iránt sokatmondó tényekben nyilvánult már. Ej körülmények között a német birodalom és az Oroszország közötti vámháború más megítélés alá esik, mint az annak idején Bismarck herceg által kiélesített gazdasági ellentét monarchiánk és Németország között. Nehéz valóban más célzatokat nem keresni az orosz kormány merev, szakadásra sodró eljárásában, kivált ha meggondoljuk, hogy a vámháború sokkal többet fog ártani Oroszországnak, mint a német birodalomnak. Ezen utóbbi sokkal jobb fogyasztója az orosz áruknak, mint megfordítva. Míg például 1890-ben Németországból 206, 1892-ben pedig 262 millió márka árut vittek ki Oroszországba, addig az onnan Németországba 1892-ben behozott orosz áruk értéke— csakis a vámköteleseket értve — kerek számban 400 millió márka volt. Csupán rozsból 99 millió márka értékül, az összes gabonaneműekből és hüvelyesekből pedig 275 millió márka értéküt hoztak be 1891-ben Oroszországból Németországba. Kétségkívül ezen utóbbinak iparát is súlyosan sújtaná a vámháború tényleges kitörése. De a nagyobb gazdasági veszteség Oroszország részén lesz. Iparcikkeinek egy részét Németország elhelyezheti más fogyasztási piacokon, kivált a tengertuliakon. Jó, vagy csak közepes terméseinek fölöslegét azonban Oroszország nem helyez- A „PESTI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Az én iskolatársaim. — Visszaemlékezés — JÓKAI BolOKTÓI.. — A „Pesti Hírlap" eredeti tárcája. — (Folytatás.) Az egész iskolai év alatt, amit Pápán töltöttem, nem láttam egy szép női arcot. Még csak nem is láttam, nemhogy verset írhattam volna hozzá. Csak úgy hallottam legendaképen Kerkapolytól, hogy van ám Pápán egy igen szép leány: Békássy Mari, de azt másutt nem láthatni, csak a színházban. A színházba járás pedig csak a jogászoknak volt megengedve: a kisebb diákoknak ez tiltott paradicsom volt. A templomban sem láthattam a női szépségeket, mert a diákoknak a karzaton volt a helye, s az első padokat a theológusok és turisták foglalták el. Még a képzőtársaság szavalati ünnepélyén sem juthattam hozzá, hogy valami szép leány szemébe nézhessek , mert az olyan bölcsen volt elrendezve, hogy a nagy teremben csak a felolvasóknak volt szabad megjelenni; a társulati tagok a mellékszobában voltak konszignálva. Nekem ugyan, mint pályadíjazott költőnek némi jogom lett volna a tribünhöz , de * * i. Volt az iskolatársaim között egy Szilágyi nevű, akiről a többiek azt beszélték, hogy hektikában van, nem viszi sokáig. Féltek vele beszélni. Engem a félelem kíváncsisága kötött hozzá. Elmondattam vele, mik a jelenségei a bajának s aztán mindazokat éreztem magam is. Azt a szúrást a mellben, azt a folytonos égést a gőgcsőben, azokat a sebes szívdobogásokat, azt a siránkozásig fajult túlérzékenységet, azt az izzadó kezet, azt a kifárasztó álmot, azt a fejnehézséget. Egész képzelt beteg lettem. Naplóim, anyámhoz írott leveleim, ifjúkori munkáim, mind tele vannak ezzel a beteges képzelődéssel. Csupa lemondás az élet örömeiről, a halállal barátkozás, a túlvilággal kacérkodás. Mikor hazakerültem a tanév végeztével Komáromba vakációra, otthon alig ismertek rám. Meg voltam érve, mint a féregtől szúrt körte. És a mellett tele volt a szívem szomjasztó vágyakkal. Imádkoztam istenhez, hogy csak tíz évig engedjen élnem, én ez idő alatt ezért a porhüvelyért, amit elvesz tőlem, egy új borítékot teremtek a lelkemnek, ami azt nem hagyja elenyészni soha! Pedig még azt sem tudtam, hogyan kezdek hozzá ? Költő leszek-e vagy festő, vagy építész ? Itthon csak festettem. Lefestettem az anyámat, a nénémet, a sógoromat, a kis Mari húgomat, a Károly bátyámat. Egyszer, amint a szent András-tornyában harangoznak, én csak letettem az ecsetet, összetettem a kezemet s nagyot fohászkodtam. Épen a Károly bátyám ült arcképnek. — Micsoda ? Hát te harangszóm imádka- A Pesti Hírlap jelen száma 16 oldal.