Pesti Hírlap, 1893. november (15. évfolyam, 302-331. szám)

1893-11-11 / 312. szám

1893. november 11. PESTI HÍRLAP átengedtessék, úgy azonban, hogy telekkönyvileg kö­telezve lesz az esővizet levezető árkok fönntartására . Az Ó-Budán levő két kisdedóvó közül az egyik bérházban van elhelyezve ; szükséges tehát, hogy a főváros olyan épületet állíttasson, a mely a mai igé­nyeknek teljesen megfelel. Fischer Ferenc háztulajdo­nos fölajánlotta az építendő kisdedóvó céljaira a ta­nár is pacsirtamező-utca sarkán levő házát 10.000 fo­rintért. A ház telke teljesen megfelel a kívánalmak­nak, mert a polgári és elemi­ iskolához is közt van, hanem az árát sokolja a bizottság, mert négyszög­­ölenkint 41 írtba kerülne s igy azt javasolja, hogy az kisajátítás utján szereztessék meg.­­ Az igazoló választmány ma délelőtt ülést tartott, Schweiger Márton elnöklete alatt. Ki­hirdetésre került a bírálóbizottságnak az a határozata, a­mely szerint a legutóbbi iskolaszéki választások a IV., V. és VI. kerületekre nézve is végérvényesek. De ezúttal megvizsgálták azt is, hogy az említett há­rom kerületben megválasztottak tényleg benne van­nak-e az országgyűlési választásra jogosítottak név­sorában. E megvizsgálás során a következők neveit nem találták a névsorban: I. kerület: Breitschner József, Kun Alajos, Baló József, Ormai Ferenc, Radna József, VI. kerület: Láng Gyula dr., Reiner Zsigmond dr., Tuszkay Ödön, Balassa F. A nevezetteket a vá­lasztmány nem igazoltatnak jelentette ki. A benyújtott fölszólamlásokat a választmány elutasította. Végre Vaszilievits János tanácsjegyző bemutatta az össze­állított virilista névjegyzéket, a­mely ellen négy rend­beli fölszólamlás érkezett. A választmány e föls­zóla­­lásokat figyelembe nem véve, a virilisták névsorát véglegesen megállapítottnak jelentette ki. — Iparos gyűlés az adó ellen. A fővárosi kir. adófelügyelőség az 1893—1895 évekre terjedő adó kivetésénél azt az újítást hozta be, hogy a fő­város iparosait az őket megillető III-ad osztályú kere­seti adón kívül az 1892-ben összeirt segédek szemé­lyét terhelő I. osztályú kereseti adóval is megterhelte s azt tőlük mint saját tartozásukat is beszedni kí­vánja. Az iparosok az adóterheltetések eme folyton ujuló áradata ellen akarván védekezni, e hórlap 12-ére, vasárnapra az uj városháza tanácskozási ter­mébe gyűlést hívtak egybe. A gyűlés 10 órakor kezdődik.­­ A budai eliosz rendezésén javába d­ol­­goznak. A gőzsikló jobboldali falszegélyét kiépi­elték épen úgy, mint a várkert felé eső részen kiépítve van. Az alagút fölött az egész vároldalt rendezik és a miniszterelnöki palotához szerpentin-utat építenek, hogy a nagyközönség számára megrövidítsék a várt vezető feltárást. — A IV. ker. bizottsági tagok november hó 11-ik napján (szombaton) délutáni 5 órakor, a régi városház tanácstermében (I. emelet) értekezletet tar­tanak. Tárgy: Egy I. osztályú árvaszéki jegyző meg­választása. Egyletek és intézetek. — Az­ orsz. középisk. tanáregyesület szombaton, f. hó 11-én esti 6 órakor az egyesület helyiségében (hajós-utca 23., II. em.) ülést tart. Tárgy : A szakosztályok megalakítása. — A Magyar mérnök- és építész-egylet­ben ma, november 10-én este Gaál Károly tanár „a bükkfa némely műszaki tulajdonságának változásáról gőzölés folytán“ című előadást tartott. IRODALOM. * („Jegyzéknapló ügyvédek, közjegyzők, bírák és bírósági végrehajtók számára””) Ez a címe a már harmincadik évfolyamát megért zseb­naptárnak, melyet pár év óta dr. Kenedi Géza, lapunk felelős szerkesztője szerkeszt és melyet a Légrády testvérek adtak ki 1894-ik évre is. Szövegtartalma 212 oldal, azután van még az év minden napjára fél oldal üres lap, jegyzetek, határnapok beírására. A szöveg tartalmaz: napi jegyzéket, naptárt, bélyeg­­illetéki táblát, bélyeg- és illetékszabást, abc szerint; közjegyzői, budapesti váltótörvényszéki, az V. ker. I.­bírósági díjszabást; kamatszámító táblázatot; a különböző államokban érvényes pénznemeknek az új koronaértékekkel való összehasonlítását, sorsolási nap­tárt ; az igazságügyminisztérium, kúria, a kir. táblák, főügyészségek, a törvényszékek, a járásbíróságok sze­mélyzetét ; a kir. közjegyzők, tolmácsok névjegyzékét; az ügyvédi kamarákat; a budapesti ügyvédi kamara tagjainak névsorát; horvátországi ügyvédek, közjegy­zők és bíróságok, bécsi ügyvédek és közjegyzők jegy­zékét ; magyarországi miniszteri rendeleteket és fel­sőbb bírósági határozatokat. Szóval a jegyzéknapló a lehető legtökéletesebb és fölötte gyakorlati hasznú. Kiállítása igen csinos és elegáns. Ára 1 frt 40 kr. Megrendelhető Légrády testvérek kiadóhivatalában, nád­or­ utca 7. * (Almanach.) A Singer és Wolfner által ki­adott Egyetemes regénytár jövő évi Almanachja is megjelent immár, Mikszáth Kálmán szerkesztésében és előszavával. A jövő évre szóló Almanach, melyet az eddigiek folytán igen jó hir előzött meg, ezúttal is ízléses kötésben és csinos kiállításban jelent meg, tar­talmazván teljes naptári részt. Az irodalmi része igen gazdag s a benne szereplő írók legjava munkáját adja, írtak bele: Jókai Mór, (kinek elbeszélését mai szá­munk mellékletén reprodukáljuk), Szabóné-Nogáll Janka, Pekár Gyula, Tóth Béla, Tolnai Lajos, Murai Károly, Justh Zsigmond, Szomaházi István, Kozma Andor, Rákosi Viktor, Tábori Róbert, Beniczkyné- Bajza Lenke, Herczeg Ferenc, Békefi Antal és Mikszáth Kálmán. * (Petelei István,) ez az izmos tehetségű, évekkel ezelőtt kiváló feltűnést keltő író, a­ki az utóbbi időben sokat betegeskedett s az írói pályáról is visszalépni látszott: egy vaskos kötettel lepte meg az olvasókat. „Jetti“ a címe ennek a képeket és tör­téneteket tartalmazó kötetnek, a­melynek az első da­rabja is ugyan e címet viseli. Petelei könyve, a­melyre még visszatérünk, Singer és Wolfner kiadásá­ban jelent meg és kilenc elbeszélést foglal magában. * (Két fiatal író) adja ki legközelebb a mun­káját előfizetésnyitás útján. Az egyik Palágyi Lajos, a­ki „Az ifjú szerzetes“ cím alatt irt hosszabb böl­­cselmi költeményt; a másik pedig Kisteleki Ede, a­ki elbeszéléseit bocsátja közre „Szabad ég alatt“ címmel. Színház, zene, képzőművészet. * (Kamara-zene.) Ritka élvezetes estét szer­zett ma a Hubay-Popper-Bloch-Waldbauer-féle vonós­négyes-társulat a főváros zeneértő közönségének, mely dacára annak, hogy a nemzeti színházban premiere volt, teljesen megtöltötte a vigadó kis termét. A Hubay-négyes valamennyi tagja előkelő művész és a rendkívül intelligens hangverseny-közönség a leg­melegebb elismerésben részesítette a művészeket, a Programm minden száma után viharos tapsokkal tün­tetve ki őket. Nem csak a zenéhez értő, de a leg­­laikusabb fül is megcsodálhatta azt a szabatos és mégis csupa lélek és árnyalatokban gazdag játékot. Haydn négyesével (C-dúr 74. mű) nyitották meg a műsort. Tartini szonátája (adagio) alkalmat nyújtott ismét Poppernek, hogy ragyogtassa művészetét; a nagy tetszésviharra ráadásul eljátszotta saját Gavotte-A Beethoven 59. műve (F-dúr) volt a műsor ■jlsó és egyszersmind legélvezetesebb száma, mely kissé terjengős voltának, mindvégig lekötötte .Igazóság figyelmét, úgy a gyönyörű halk adagiót, mint az életteljes, tüzes utolsó tételt nagy precizitás­sal tidták elő. Szóval a műélvezettel meg lehettünk elégedve, no meg a náthával is, a melyet ott szerez­tünk mert valósággal Szibériában képzelte magát az embee. m­ely hideg volt abban a Hitetlen teremben. A vigadó új bérlője talán kissé jobban szívén hordhatná a hangverseny-látogató közönség Érdekét. * (A népszínházban), holnap, szombaton a „Szultán‘ -t Verő operettejet adják, mely innen-onnan megéri az 50-ik előadást. A címszerepet Komárom­y Mariska, Roxelane-t pedig J. Vadnai Vilma fogja énekelni. * (Az első népszerű szimfóniás hangver­seny) nov. hó 19-ikén, vasárnap délután fél 5 óra­kor lesz a vigadó nagytermében, a Serly-féle kon­cert-zenekar és Schrödter Frigyes cs. és kir. kamara­énekes közreműködésével. A népszerű hangversenye­ket a „Harmonia“ rendezi vasárnapokon s ünnepnapo­kon délután, mindig egy-egy hírneves művész közre­működésével, olcsó belépő­díjak mellett. Az ülőhelyek ára minden hangverseny­­alkalmával 2 frt, 1 frt 50 kr s 1 frt. * (Hangverseny a Terézvárosban.) A teréz­városi kaszinó, (VI. Andrássy­ út 39. szám) f. é. nov. hó 12., 19. és 26-án, december hó 3., 10. és 17-én, esti 6 órakor, saját dísztermében séta-hangversenyt rendez. A kaszinó december hó 31-én esti 8 órakor, tombolával és tánccal egybekötött Sylveszter-estélyt is rendez. * (Az Andrássy-szobor) pályatervei tegnap voltak utoljára közszemlén. Ma délelőtt a miniatűr szob­rokat szétlszedték s a pályázók valamennyit elvitették az akadémiából. * (Káldy Gyula körútja.) Káldy Gyula, a kuruc-dalok ismertetője ismét hangverseny-körútra indul Kuliffay Izabella, W­alch Vilmos baritonista és ennek neje, Bély Hermin társaságában. Szombat és vasárnap Vácon, azután Félegyházán fognak jótékony célra két előadást tartani. Ezenkívül több várost lá­togatnak meg, a­hol a magyar opera fejlődését fogják bemutatni 1861-től a mai napig, az egyes kiválóbb operákból vett részletekkel. Ezenkívül a legszebb kuruc-dalokat is előadják. * (Az orsz. magy. képzőművészeti tár­sulat választmánya) tegnap este Harkányi Frigyes elnöklete alatt ülést tartott, melyen mindenek előtt az igazgatóság jelentését olvasták föl. E jelentés meleg hangon emlékezik meg felvinci Takáts Lajos elhuny­téról, a­ki a társulat igazgatóságának tíz éven át volt egyik legfáradhatlanabb tagja. A választmány elhatározta, hogy a jelentésben foglalt megemlékező Takáts Lajos érdemeiről a legközelebbi közgyűlés előtt is felolvasásra kerüljön. A választmány érdeklő­déssel fogadta ezután annak bejelentését is, hogy a téli kiállításra számos, igen nagybecsű művet küld­tek úgy a hazai, mint a külföldi művészek. A beje­lentett műnek száma közel 900-ra rúg. E nagy tö­meg bírálata és rendezése nagy nehézséget fog okozni a kiállítás bizottságának, mert a műcsarnok termei­ben azok számára elegendő helyet és világosságot biztosítani lehetetlen. E tarthatatlan helyzettel szem­ben biztató vigasztalást csak az nyújthat, hogy most már a legilletékesebb helyről vett értesülés szerint a millenniumi kiállítás alkalmára a kormány hajlandó­nak nyilatkozott egy új és célszerű műcsarnoknak felépítésére, a társulat emlékiratában kifejtett jogos tényeknek megfelelően s e kérdésnek végleges megol­dása már a legközelebbi jövőben várható. A választmány ez örvendetes hírnek bejelentését tetszéssel fogadta. A téli kiállítás alkalmára a kiállítási bizottság már megalakította a rendező bizottságot, melynek tagjai: Bihari Sándor előadó, Róna József helyi előadó, Nad­ler Róbert rendes tag, Baditz Ottó és Stróbl Alajos póttagok. Münchenből, a Jahres-Austellung bezárása után, számos nagyérdekű műből álló gyűjtemény ér­kezett, egy bútorszállító kocsiban, melynek kellő idejű elküldését Eisenhut Ferencnek, a Münchenben tartóz­kodó jeles magyar művésznek, mint a társulat meg­bízottjának buzgó közbenjárása biztosította. E külde­­ménynyel érkezett Munkácsy Mihálynak „Tépéscsiná­­lók“ című, a szabadságharc idejéből merített nagyér­­dekű festménye is, mely a legutóbbi müncheni tár­latnak egyik heg k­iválóbb darabja volt s nálunk még nem volt kiállításon. Münchenből érkezik Firle Wal­­thernek, a nálunk is jól ismert művésznek egy remek, három részből álló festménye is, mely a „Miatyánk“-nak három mondatát ábrázolja, s melyet a bajor régens­­herceg vett meg a kir. Pinakotheka részére. E mű megszerzése érdekében gróf Csáky Albin miniszter intézett átiratot Wrede Miklós müncheni követünkhöz s a kedvező eredményért a választmány köszönetét fejezte ki a miniszternek. Jókai Mór írói jubileumá­nak alkarmiből a választmány egyhangúlag elhatá­rozta, hogy a­ társulat nevében a jubiláris ünnep nap­ján díszesen kiállított üdvözlő iratot fog átnyújtani a koszorús költőnek. Matejkónak, a világhírű lengyel festőnek elhunyta felett a választmány mély részvété­nek adott kifejezést s a krakói képzőművészeti aka­démiát erről átiratban fogja értesíteni. Számos újonan belépett tagnak felvétele után a választmányi ülés véget ért. * (Magyar művésznő sikere Bécsben.) Szabadkay Irén aradi zongoraművésznő tegnapelőtt tartotta bécsi hangversenyét az ottani Börsendorfer­­teremben. A bécsi lapok igen dicsérik a fiatal mű­vésznő jeles technikáját s igaz és érzésteljes előadá­sát. A nagyszámú közönség zajosan megtapsolta, ki­vált Liszt „Au bord­e d’une source“­, és Liszt­ Schubert „Standchen“-jének rendkívül finom elő­adásáért. _________________________ SPORT. (Turf szerencsétlenség.) Párisból táviratoz­zék, hogy az Auteuilben tegnap tartott lóverseny egyik futamában Rooch Jockey szörnyű halált halt. Futás­közben leesett a lóról, oly szerencsétlenül, hogy lába beleakadt a kengyelvasba s a rohanó paripa kétszáz­méternyi hosszú vonalon vonszolta maga után a sze­rencsétlen lovast. A szerencsétlen véget ért jockey valóságos hústömeggé zúzódott. (A „Hunnia Magyar Bicycle-Com­b“) nov. hó 12-ikén, vasárnap, kirándulást rendez Kőbánya- Rákos-Keresztúrra. Indulás délután 2 órakor a József főherceg-szállodától (Kerepesi-út végén). Vendégeket sportszerű ruhában szívesen látnak. (Agarászatok.) Dömsöd, Tass, Ráckeve vidé­kén úgy a nyári, mint az őszi idény alatt élénk tár­sasélet folyik. A vadász­idény kezdetén Hajós Jó­zsef ország. képviselő vendégszerető házánál sok előkelő vendég részvétével fényes bál volt, melyet műkedvelői előadás előzött meg.­­ Ezt követték a hetenként kétszer rendezett agarászatok, melyek után felváltva Hajós József, Végh Béla, Hajós János, Csapó Loránt, Jeszenszky Imre, Boronkay György házánál gyűlt egybe ebédre, vagy estélyre az agarász­­társaság. Ily agarászatok voltak legutóbb Hajós Jó­zsefnél, majd Jeszenszky Imrénél, részt vettek azon­ban hölgy lovasok is: Végh Béláné, Nádassy Ida, Boronkay Györgyné, továbbá Jeszenszky Ferenc orszgg. képv. és neje, Hajós János, Végh Béla, Csapó Lóránt és neje, Boronkay György, Izsák István, Lisz­­nyay Tihamér, Halász Zsiga, Balogh Ilona, Győry Ilona, Jankovics Dezső, Jeszenszky Elemér, Nádassy Imre, Marzsó Iván és Győry Pista. Az élénk társas­élet nagyrészt Hajós József és neje Marzsó Anna érdeme, kiknek dömsödi háza a vidék előkelő társa­ságának gyülhelye.­­ Mindez bizonyítja, hogy össze­tartás mellett mily kellemes társas élet lehet vi­déken is.

Next