Pesti Hírlap, 1894. március (16. évfolyam, 60-90. szám)

1894-03-01 / 60. szám

2 PESTI HÍRLAP 1894. március 1. viselnek. Nem a műveletlen, vagy félművelt népességből 5 írt napidijjal kimozdított tömeg lesz ez, hanem az értelmiség, a tekintély, a műveltség és vagyoni súly képviselete a nemzet föntartó rétegeiből. Szine-java az országnak; a magyar értelmes középosztály zöme, mely áldo­zatok árán is siet erre a nagy tanuságtételre. És a­mi mindezt még fokozza, az egész tüntetésnek túlnyomókig katholikus világi jellege van. Igaz, hogy az áramlat hevessége mellett nem lehetett megtartani az eredeti tervet, hogy t. i. csakis liberális katolikusokból alakuljon az orsz. nagygyűlés, de annak kiindulása és rendezése világosan kat­olikus férfiak műve, a cinn,,togy a küldöttségek nagyon túlnyomó ré­sze is katolikusokból áll s alighanem külön­bekből, mint az a tömeg, mely nemrég a Vi­gadó parkettjén hallgatta a magas klérus kije­lentéseit. Íme, visszatért a negyvenes évek­ szabadelvű katolikus világa, hogy a mindinkább vallásos jellegűvé erőszakolt viszálykodásnak véget ves­sen s újra és ismét bizonyos történelmi suly­­lyal vesse bele szavát a hazafiasság mérlegébe. A kát. világ Magyarországon soha sem képes semmiféle ultamontán, vagy bár egyak klerikális törekvések szolgálatába is állani, annak hiába prédikálnak és harangoznak. Ezekből a motívumokból áll ki a március 4-diki nagygyűlés, a legszebb politikai tünteté­sek egyike. Sokan fognak rá figyelni itthon is, másutt is; iparkodni fognak a legmagasabb ré­giókban is, hogy értelmét helyesen fölfogják, mert arra érdemes. Nos tehát, mindennek az az értelme van, hogy a magyar nemzeti politika csak egyféle lehet, t. i. határozottan szabadelvű s a nemzet egyedül csak ezen lobogó alatt érzi magát va­lóban egynek és biztosnak. És csak ez alatt a lobogó alatt képes történelmi hivatásának útján előrehaladni. Lesznek, akik ezt a magyarázatot nem szívesen veszik, de ez nem tesz semmit. En­nek a fölemelő politikai tüntetésnek másféle magyarázata nincsen s az előtt bizony meg kell hajolni ! ________________ Péter nagybácsi, a­kihez először került a leány, nyomban egy professzort hozatott hoz­zája Turóc-Szent-Mártonból, egy francia leány játszópajtást Genfből, selyemruhákat, kalapokat, cipőket Besztercebányáról, sőt képeskönyve­ket halomszámra Prágából s olyan fényben, pompában nevelte, mint egy hercegkisasszonyt, hogy az egész városnak elállt a szeme­ szája. A félév elteltével aztán elküldte a professzort, meg a kis bonne-t, elcsukta a szép szalagos ruhá­kat, csecsebecséket a szekrénybe, ráadta a Kli­­vényiéktól hozott foltos perkál szoknyácskát, a rongyos cipőt, a szinehagyott pepita kendőt és maga kisérte el a Gáspár házáig, egész a kis kapuajtóig, ott érzékenyen megölelte, meg­csókolta. — Ne eredj már most ahhoz a gazem­berhez. Gáspár nagybácsi még nagyobb káprázatba hozta a várost, nem csak rálicitált Péter arra, mert ő Bécsből rendelte a gyermek ruhanemű­jét s egy pony­fogatot vásárolt neki Galíciából, hanem azonfelül vérig megboszantotta Pétert, egy olyan lépésre határozván magát, mely bár meggyőződésével ellenkezett, de szívén találta az ellenséget. Nem Turóc-Szent-Mártonból ho­zatta a nevelőt a lányka mellé, hanem Debre­cenből, egy tőzsgyökeres magyar tanítót, a­kire szigorúan ráparancsolt, hogy magyar szel­lemben kell nevelni a kis Apolkát. Egy el­veszendő lélek ide-oda. Többet ér, hogy az a föld szemetje mérget eszik egy félévig. A nevelő Szabó Pál el is követett min­dent, hogy a gyermek szivét megnyissa a ma­gyar rokonszenveknek s elutáltassa vele a tó­tokat. Tromf tromfra. A harmadik félévre Péter nagybácsi, megtudván Bécsben, hogy ott a komte­­szeknek egy kis szerecsenjök is van, nosza rögtön ő is kerített egy szerecsent, a mellé hátas lovat, tár­salkodónk, divatos ruhákat Párisból és Turóc- Szt.-Mártonból két nevelőt, a­kik belecsepegtes­sék a szláv szellemet és elutáltassák a magya­rokat. De ez még mind semmi ahhoz a pazar­láshoz képest, a­mivel erre Gáspár úr vissza­felelt a következő félévben. Ezt tessék aztán utána csinálni! Gyönyörű női fogatot vásárolt a Csáky grófnőktől, kékselyem bélésű baldachinnal a kocsi tetején, a bakon magyar kocsis, a lova­kon cifra, sallangos magyar szerszám. Társal­kodónő, nevelőnő, két apró inas nyalka huszár­ruhában, mind magyarok s mind az Apolka szolgálatára rendelve. A nagy kertjében egy kis palotaszerü villát építtetett neki, locsogó szökő­kutak előtte. Rózsabokrok, pálmák, exo­­tikus növények, köröskörül, drága brokát, selyem­mel bútorozott szobák bent, melyekbe minden héten össze voltak híva az egész városka előkelő leánykát játszó­társaknak. Csak egy királyleány ragyoghat, dúskálhat ilyen pompában. Ámbá­tor tetszett ez a Gáspár ur Milosláv fiának is, a ki épen vakáción volt otthon a prágai egyetem­ről s igen jól érezte magát a festő bimbók, a bakfishhek között. A jogász urat eleget ingerelték az ismerő­­sök az apja ellen: „Megőrült az öreged, minde­nedet elveri arra a fruskára! Ki látott már valaha ilyen szamárságot a világon !“ De a kis fruska olyan szép volt! Karcsú, nyúlánk, olyan előkelő úri volt a drága sely­mekben, csipkékben s olyan szépen tudott rá­nézni azokkal az édes szemeivel mindenkire, még a Milosláv gyerekre is, hogy csak helyeselni lehetett, ha nem hagyják szükséget szenvedni semmiben. Az apát is váltig figyelmeztették a pánsz­láv barátjai, ismerősei: — Ej, ej, Gáspár! Hová lett az eszed, vén Gáspár ! Tréfa, a mi tréfa. A lánykáért nem kár, de hátha a fiadra is ráragad az a veszedelem, amit a Péter boszantására a házadban össze­hoztál. És csakugyan a fiatal Trnovszk­y nagy ba­rátságba látszott lenni mind Apolkával, mind a debreceni nevelőjével, Szabó Pállal. Némelykor ott üldögélt a leckék alatt is a lányka szobájában. De az öreg Trnovszky mégis csak maka­csul rázta azt a nagy, kopasz fejét és vállat vont: — Az mindegy. Ha az ember lő, hát lő. A serétekből oldalvást is eshetik valami . . . oldalvást is. De azért mégis csak lő. Hát én is csak lövök arra a zsiványra, mig csak el nem pusztul, meg nem pukkad a mérgében. (Folyt. köT.) Belpolitikai hírek. A házasságjogi törvényjavaslat ellen szólásra feliratkozott képviselők nagy része nem csak a javaslattal szemben elfoglalt álláspontját, de a felszólalók sorában helyét is egyre-másra csere­berél­­geti. A mai ülésen Szalay Károly átengedte helyét a legsötétebb Afrikából nevezetes jogi tanulmányokkal haza érkezett öcscsének, Szalay Imrének; Szapáry László gróf pedig az ülés folyama alatt elcserélte a helyét Tibád Antallal (aki egy évvel ezelő­tt még a kötelező polgári házasság hívének vallotta magát a szabadelvű párt értekezletén); utóbb azonban újra meggondolta a dolgot Szapáry dr., visszacserélte­­ a helyét s a holnapi ülésre első felszólalónak iratkozott fel. A javaslat mellett legközelebb szólásra kerülnek : Szász Károly, Morzsányi Károly és Pap Géza. A főrendiház bizottságaiból. A főrendiház közjogi, törvénykezési és közgazdasági bizottsága ma három óráig tartó, folytatólagos ülésében — Szlávy József elnöklete alatt — ismét a mezőgazdaságról és a mezőrendőrségről szóló törvényjavaslatokkal foglal­kozott, melynek 73. §-át tárgyalta le eddig. —Szám­talan módosítás lett az eddigi szakszerű megvitatások eredménye. A mai ülésben báró Majthényi László, báró Prónay Dezső, gróf Zichy Nándor, báró Rud­­nyánszky József, Szlávy József, Ribáry József, báró Podmaniczky Géza, gróf Esterházy Miklós Móric, Gaál József és Daruváry Alajos szólaltak fel a javas­lat tárgyalásánál, melyet holnap délelőtt 11 órakor ismét folytatni fognak. A kincstári lovak és az útadó. A kereske­delmi miniszter felmerült kérdések alkalmából alkal­mazkodás végett kijelentette, hogy az egyenes állami adót fizető vállalkozók, a­kik kincstári lovakat tar­tásra vettek ki, mindaddig, míg ezen lovak korlátlan tulajdonukba át nem mennek, az­az míg az ideigle­nes használat ideje tart, nem tekinthetők oly igavonó állatok birtokosainak, a­kikre az útadó-törvény értel­mében az igás útadó-minimum kivethető. ORSZÁGGYŰLÉS: 1. A ház érdeklődése már megcsappant a há­zasságjogi törvényjavaslat tárgyalása iránt, mert már meglehetősen üresek a padok. Azonban nem úgy a karzat. A karzatok még mindig tel­­vek és pedig tulnyomólag hölgyekkel. Itt is több­ségben látszanak lenni azok, kik a polgári há­zasságot szavaznák meg, habár az Apponyi partja sem gyönge, mely ellenzi. Hisz Apponyi a hölgyek kedvence ; ők csinálnak neki, külö­nösen a vidéken a választó­kerületekben poli­tikát és többséget. Ma a beszédek sorát Kovács József kezdte, ki igen talpraesetten nyilatkozott, a­ javaslat mellett. A­mit Deák akart és mit Kossuth most is akar, azt ő bátran jónak tarthatja, abból a hazára veszély nem háramolhat, ha Pongrácz Károly gróf ilyent is lát benne. Azért elfogadja a javaslatot. Szentiványi Árpád, a baloldalról, nem fo­gadja el a javaslatot. A béke helyreállítására egyedül üdvözítőnek a „vezére“ szükségbeli há­zasságát látja s azért ezt fogja megszavazni. Polónyi Géza Komjáthy Béla tegnapi be­szédjének reá vonatkozó részére, személyes kér­désben azt feleli, hogy saját párthivével nem po­lemizál. Visontai Soma igen érdekes, nagy kere­tekben mozgó beszédben fejtette ki a javaslat jogi, politikai és társadalmi jelentőségét s azt elfogadja. Még azt sem hiszi, hogy a kormány taktikából lépett vele elő, mert­­ kabinetkérdést csinált belőle, sőt pártkérdést is ; ez utób­bi pedig épen nem volt alkalmas hatalmi érdekeit előmoz­dítani. Visontai beszédét elvtársai és a jobbol­dal sok helyen zajosan helyeselték. Szalay Imre két okból nem szavazza meg a polgári házasságot (habár másképen rettene­tes híve): először, mert idő előtti (várjunk még néhány 100 évig !), másodszor, mert a kormány­nak, mely a hazának legnagyobb ellensége, sem­mit meg nem szavaz. (Eddig azt hitték, hogy magyar a magyarnak lehet elkeseredett politikai ellenfeleSzalay Imre arra tanított, hogy el­lensége !) A napirendhez utolsónak szólt Dániel Ernő s a végén csakugyan csattant az ostor. Minden érvet felhozott, mely a kötelező polgári házasság mellett szól és mindegyiket cáfolta, melyet ellene emelnek. A nemzeti egység, a fe­lekezetek közti válaszfalak lerombolása, az állam és egyház közti viszony végleges szabályozása, oly döntő szempontok, melyek alapján elfogadja a javaslatot. A szónok oly lendülettel beszélt, hogy­ az­ e­llenzék is figyelemmel hallgatta. Végül Ugron Gábor interpellálta a minisz­terelnököt a mozgósításról a lapokban közölt hí­­rek iránt. Wett­er­le Sándor de. miniszterelnök azonnal azt felelte, hogy e híreknek semmi alap­juk nincsen, külföldi viszonyaink nem is indo­­­kolnák a mozgósítást és elvárja a sajtó hazafi­­ságától, hogy ily hirek világgá bocsátásától tartózkodni fog. Ugrón és a ház a választ tudomásul vette.

Next