Pesti Hírlap, 1894. április (16. évfolyam, 91-120. szám)
1894-04-12 / 102. szám
___18______________________ PESTI HÍRLAP 1994. április 12. hírlapírókkal jó viszonyban vannak (és akik véletlenül többet érnek, mint ő) emlegetettek. Bekerülnek a „jelen voltak“ közé, közbeszólásaik nyilvánosságra jutnak és beszédeikből több jelenik meg. Egyszóval a szereplők közé kerülnek. Amint pedig ilyeneket vél látni, hát a gyűlöletét félreteszi, a tekintélyét megalázza s kész arra, hogy dörgölőnc legyen. Módját kezdi keresni annak, hogy azok közül az emberek közül, akiket alapjában véve megvet, egygyel megismerkedjék, ami meg is történik. Elkezd lábatlankodni ott, ahol a lapok kis emberei fordulnak meg és barátságot köt a legelsővel, aki nem válogatós. Megneveti a vicceit, bókokat mond és arra törekszik, hogy brúdert igyák vele. Nyilvánvaló, hogy ez igen kellemetlen rá nézve, de hát az ördög sem válogatós. Érzi jól, hogy ez a helyzet rá nézve igen kellemetlen. De bolond dolog is, gazsalirozni annak, akit nem szeret, akit lenéz, megvet. Persze hogy növekszik az ellenszenve, amint keserű pirulákat nyel le. Ám az eredmény jelentkezik. Az a jó fiú, aki nincs egészen tisztában az ösmerkedés és barátkozás igazi okával, apró szívességeket tesz neki. Beszúrja a nevét a temetéseken, esküvőkön és tüntetéseken megjelentek közé, mert arra fölkéri és mert az ilyen szívességet nehéz visszautasítani. Lassan-lassan az első útján megösmerkedik a többivel és bejáratos kezd lenni a szerkesztőségekbe és újságírói körökbe. Adja a bohémet, lenyeli a kellemetlenségeket és kikönyörög néhány sor elismerést. Ha beszédet tart, megindítóan esedezik, hogy adják ki és rimánkodik, hogy méltassák is egy kicsit. Persze, amit kér, az igen sok és úgy amint kívánja, teljesíthetlen, így hát alkudozik és kevesebbel is beéri, ami rendkívül kellemetlen egy olyan gentlemanre, mint ő. Hát hogyne nőne benne az elkeseredés az újságírók iránt, akik idő múltával megunják, borsot törnek az orra alá és éreztetik vele, hogy alkalmatlan és nemszeretem vendég. Ám, akármint van is, egyre közeledik a célhoz és felszínre kerül. A neve ismertté válik az országban, a tekintélye a nagy publikum előtt emelkedik s csak azon veszi észre magát, hogy nagy ember. Na most már, tessék csak elgondolni, hogy milyen véleménynyel van egy ilyen ur azután a hírlapírók felöl. Eszébe jut a mult, a mikor nem vették észre. A mult, a melyben megalázkodott s könyörgött. A mult, a mely ezer kellemetlen emléket dobál felé. Hát szeretheti ez az ur azokat, a kiknek a pennáján emelkedett föl? Hát lehet-e kívánni, hogy ne rúgjon rajtuk egy nagyot, ha arra alkalom kínálkozik ? Azokon, akik tanúi az ő emelkedése minden eszközének és akik jól tudják, hogy mennyit ér. Azokon, akik szívességeket tettek vele. Nem, nem lehet kívánni. És ha a hírlapírók azt akarják, hogy ellenségeiknek a száma kevesebb legyen, akkor kevesebb szívességet tegyenek. Ne csináljanak kicsikből nagyokat és ne engedjék, hogy a pennájukon kapaszkodjanak a dörgölöncök, akik sohasem képesek elfeledni és megbocsátani azt, hogy volt idő, amikor azoknak hízelegtek, akiket fejbe szerettek volna ütni. Figyeld. — REGÉNY-SSÁRKOK. Jekyll úr. csodálatos története. — Regény. — Irta : Stevenson Róbert. — Fordította: Tábori Róbert. A másik vadul felkacagott és szemtelen arckifejezéssel odalépett a kissé hátráló Utterson elé. — Annyi tény, hogy Yekylltől nem hallotta az én nevemet s ha a többi is, amit nekem mondott, csupán ennyire igaz, akkor ön a leghazugabb vén fickó széles e világon. Utterson azonban nem volt az az ember, akire szemtelenséggel rá lehetett ijeszteni. Kemény hangon rászólt Hyde-re : — Figyelmeztetem, hogy az ön kifejezései illetlenek és ha nem változtatja meg modorát, akkor . . . Nem fejezhette be mondását, mert Hyde hátat fordított neki, a bejárat felé ment, ez feltárult előtte és magától be is csapódott mögötte. Tuban hallatszott a gúnyos kacagás, mely valóban hátborzongató volt a maga nemében. Az ügyvéd még néhány percig a kapun kívül állott, mintha várná, hogy mi következik. Az a benső izgalom, mely napok óta gyötörte, fokozódó mértékben tört ki most rajta. Lassan föl-alá sétált a ház előtt, fölnézett a sötét kőfalakra, aztán a csillagos égre, mintha onnan várná a rejtély megoldását. Valóban, ily rejtélyes emberrel még nem akadt dolga. Hogy rut volt és törpe, az még korántsem indokolta a hideg borzongást és visszataszító érzést, melyet mindenkiben keltett. Mosolya, kézmozdulatai, s amint a szavakat hangsúlyozta, mind-mind kellemetlen és aggasztó volt. Az ügyvéddel szemben félig gyáva, félig szemtelen magaviseletet tanúsított. Szóval olyan lénynek tetszett, amelyet nem lehet a köznapi élet tapasztalatai szerint megítélni. — Van valami a dologban, aminek nevét nem tudom kitalálni — mormogotta magában Utterson úr . . . Bocsássa meg isten, ha vétkeztem, de olyan benyomást tett rám, mintha nem is volna ember, hanem harapós, gonosz majom-féle . . . Vagy tán az elkárhozott léleknek halvány viszfénye az, ami porhüvelyére rajzolódik ? ... S ezt tartom a legvalószínűbbnek. Mert ha valaha ott volt a sátán jele egy emberi homlokon, úgy bizonyára a te új barátodén, szegény Yekyll Henrym ! Ha az ember a legközelebbi sarkon befordult, olyan térre jutott, amely csupa szép és régi házakkal volt beépítve. Az igaz, hogy idővel már vesztettek hajdani fényükből. Mindenféle állású és foglalkozású egyén lakott itt, de túlysúlyban voltak a zugprókátorok, ügynökök s építészi munkások. Egy ház azonban, a saroktól számítva a második, még mindig azt a benyomást tette, mintha gazdag emberek laknák. Mikor Utterson e ház elé ért, becsengetett és azt kérdezte az öreg szolgától, aki ajtót nyitott neki: — Mondja csak Poole, itthon van Yekyll úr ? — Majd utána nézek, Utterson úr — válaszolt az öreg Poole és bevezette a késői látogatót egy magas, kényelmesen berendezett előterembe, amely a nyaralók divatja szerint kockás kövekkel volt kirakva. A bútorzat tölgyfából állott és a magas kandallóból jótékony meleg áradt szét. — Tessék a tűz közelében helyet foglalni — folytatta a beszélgetést az öreg szolga, aki jól ismerte Utterson urat. — Vagy tán inkább az étkezőterembe vezessem ? — Köszönöm, itt is maradhatok — válaszolt az ügyvéd és közelebb ment a kandallóhoz, amelynek párkányzatára támaszkodott. A csarnok, amelyben magára maradt, barátjának, kedvenc tartózkodási helye volt és maga Utterson emlékezetében is olyan helyiség gyanánt volt bejegyezve, ahol az ember nagyon jól érzi magát rendes körülmények közt. De most, éjnek idején, borzongást érzett a langymeleg teremben, mivel folyton maga előtt látta Hyde vonásait s ami nála nagyon ritkán fordult elő, valami névtelen és semmi által sem indokolható elkedvetlenedés vett rajta erőt. Ebben a lelki állapotban a lobogó tűz is, mely a fényezett bútorokon visszatükröződött, olyan hatást tett rá, mintha fenyegetés volna. Reszelte saját maga előtt, hogy nagy megkönnyebbülést érzett, mikor az öreg szolga visszatért. Valóban, ha még sokáig magára hagyta volna, ő, Utterson ügyvéd, félt volna, mint valami kis gyermek, akit kísértetekkel rémítgetnek. — Nos? — kérdezte mohon,mikor Poole a terembe lépett. — A dr. ur eltávozott hazulról — válaszolt az öreg szolga. — Az előbb láttam, hogy Hyde ur a régi repedezett ajtón eltávozott. Rendben van ez így, mikor az úr nincs itthon? — Egészen rendben, ügyvéd úr. Mr. Hydenek van egy saját kulcsa, amelynek segítségével bármikor jöhet és mehet. — Úgy látszik, hogy az ön gazdája nagyon bízik ebben a fiatal emberben — monda elgondolkozva az ügyvéd. — Valóban nagyon bízik benne. Meghagyta tiszteletére meggyujtott győzelmi máglyája ég. A tál- tos szétterjesztett karokkal áldja meg a tüzet, melybe a körülötte lejtő táncosnők virágot dobálnak, hogy illatos legyen. Zenészek harci riadót fújnak s kiváncsiak veszik körül e jelenetet. Ott áll hatalmas taglóval kezében a kádár is, az áldozatra szánt fehér ménre várva, melyet harcosok vezetnek hozzá, hogy levágja. Mint e leírásból is látható, a körfestmény több önálló csoportból áll, melyek külön is számot tevő, bevégzett kompozíciók. A fő érdeklődés azonban természetesen itt is Árpád vezér alakja felé irányul s ez az Árpád meg is érdemli figyelmünket. Délceg, magas alak, ki pompásan üli a lovat. Öltözete pazarul díszes. Feszty első Leo pápa följegyzéseit vette alapul, melyek szerint a magyarok lábukon „két ágú inget“ viseltek. Mindenesetre robogós ing és gatya volt a viseletük. Árpád vézen indus selyemből készült gatya van, magyar babos motívumokkal, nehéz arany hímzéssel borítva, inge felett csillagokkal kivert pikkelyes páncél, vállán párducbőr és sisakján, valamint lova kantárán turultollak díszlenek. Lova szerszámozása is aranynyal van borítva. A mögötte lovon ülő vezérkar is egytőlegyig tipikus alak, de a vezérek közt persze hiába keressük Botondot és Lehelt, mert azok históriai okokból nem lehettek jelen a honfoglalás aktusánál. A 120 méter hosszú és 15 méter magas vásznon mintegy 5000 megkülönböztethető alak van, a szereplő, előtéri alakok száma pedig körülbelül 200. Ezek persze mind külön tanulmány után készültek s a vázlatokról nagyittattak a körvászonra. Érdekes megtudni, hogy mily fáradsággal, mennyi bajlódással s mily sok tanulmány segélyével készült el ez a legnagyobb magyar festmény. (Sőt a világon s alig akad Detaille és Neuville panorámáján kivül párja.) Mintegy három év előtt kezdett Feszty a búvárkodáshoz s miután a magyarok Oroszországon át jöttek be, az orosz irodalomban keresett útbaigazító műveket s csakugyan igen jeles munkákra talált, melyeket egy muszka műfordítóval tolmácsoltatott magának. A magyar tudós akadémiához nem fordult, mert hisz a magyar akadémia csak annyit tud a magyarok bejöveteléről, hogy semmit se tud. Az írott adatok alapján azután a kellékek beszerzése képezte legnagyobb gondját. Párisban és Olaszországban több régi perzsa és indus fegyvert szerzett, Párisban talált egy antik perzsa jármot is, de a legtöbb kelléket régi rajzok után maga készíttette, úgy, hogy műterme egy ideig valóságos szabó- és nyerges műhely volt. A régi földvárak mintáját a római Traján-oszlopról fényképezte le. A tájrészleteket Munkács mellett Solyvan vette fel Spányi, Ujváry és Mednyánszky báró segélyével s azután egy 12 méteres vásznon elkészítette a körfestmény vázlatát; a kivitel előtt azonban minden alakot külön kellett megrajzolnia. Körülbelül egy év előtt meghozták Brüsszelből a nyers festővásznat, melynek összevarrása, fölfeszítése és alapozása a brüsszeli szakértő munkások ügyessége mellett is egy hónapot vett igénybe. Maga a festővászon 7000 forintba került. Csakhamar ezután megkezdődött a festés. Hetek, hónapok múltak, lázas munkálkodás kezdődött s a rengeteg vásznon még mindig alig látszott a festés nyoma. A tájrészletek megfestésében Spányi Béla, Ujváry Ignác, Mihálik és Olgyay segédkeztek. A figurális festésben Feszty vázlatait Vágó Pál, Pállya Celesztin, Ziegler és Barsy segítettek megörökíteni. Ma már végre annyira haladt a festés, hogy a jövő héten talán megkezdhetik a plasztikai munkát s május hóban megnyitják a nagyközönség számára is a panoráma kapuját. A városliget egyik kicsiny, de legkedvesebb üdülőpontja lesz ez a hely, hol a nézők fenyőillat és a patak-csobogás idillikus nesze közt a régmúlt időkbe varázsolják vissza lelküket. És a színek harmóniájából, az ábrázolás művészetének segélyével, hangtalan, de szívhez szóló meséjét olvassák a dicső honfoglalásnak. Kézsa-Kovács László.