Pesti Hírlap, 1894. szeptember (16. évfolyam, 244-273. szám)

1894-09-04 / 247. szám

6 PESTI HÍRLAP 1894. szeptember 4. Szobrot Kossuthnak! A mai napon következő összegek folytak be szerkesztőségünkhöz: Hirschler Soma regálebérlő gyűjtése Jász-Fény­­szarun: Hirschler Soma 1 frt, Oláh András 50 kr, Menyhárt Károly 50 kr, Tóth János 1 frt, Ungvári Lajos 50 kr, Kohn Jakab 50 kr, Kis Fábián 50 kr, Zsámboki Ferdinánd 1 frt, Hász József 50 kr, Szabó György 20 kr, Iricsics István 20 kr, König Márton 1 frt, Mészáros Mihály 50 kr, Kurunczi Antal 1 frt, Hirschler Béla 30 kr, Hirschler Sámuel 20 kr. Ösz­­szesen 9 frt 40 kr. Befolyt ma mindössze: 9 frt 40 kr. Ehhez a legutóbb kimutatott: 15.766 frt 24 kr. Összesen tehát: 15 775 frt 64 kr. NAPI HÍREK. — (Személyi hírek.) Bourbon Izabella ná­polyi hercegnő tegnap meglátogatta Lubló fürdőt. Vele volt leánya, Zamojszka grófné és a főudvar­­mesternője. — Abbázia fürdőorvosa, dr. Szemere Al­bert, a már 11 év óta ott folytatott orvosi működését újból megkezdte. — Justh Zsigmond Szent-Tornyá­ról Parisba utazik, a honnan rövid ott időzés után Ajaccioba megy, a hol a telet tölti. — (A hercegprímás és a Kreuzzeitung.) Kohl Medárd, a hercegprímás titkára a következő levelet intézte a Kreutzzeitunghoz, a­mely a bíborost durván megtámadta: „Épen most olvasom a magyar lapokban a Kreuzzeitungnak a hercegprímás magatar­tásáról szóló cikkét, a­melyben a primást eretnek­séggel és a többi vádolja. — Hosszú ideig kellett gondolkoznom, mit akar ez jelenteni, de nem voltam képes megmagyarázni magamnak. Annál inkább cso­dálkozom ezen a dolgon, mert konfliktusról, tehát tényről van szó, a­mely fölött senki sem kételkedik, mert Vaszary hercegprímás legutolsó főrendiházi be­széde óta, a­melyben kijelentette, hogy a polgári há­zasságot semmiféle formájában sem akceptálja, senki előtt sem nyilatkozott, már pedig ez álláspont még sem eretnekség. És oly kevéssé igaz a béritelszerző­­désről szóló hír, a­melybe azonban most nem akarok bocsátkozni.­­• (Tisztelgés Plész igazságügyi állam­titkárnál.) A székes főváros IV. ker. iskolaszéke és az ennek hatósága alatt álló gróf Károlyi és Lipót­­utcai elemi iskolai tanitó­ testületek számos tagja f. hó 1-én d. u. 4 órakor tisztelgett iskolaszéki elnöké­nél, Plósz Sándornál. A tisztelgők nevében Hahóty Sándor polg. isk. tanár, iskolaszéki alelnök mondott üdvözlő beszédet, mire Plósz szíves szavakban kö­szönte meg az ovációt és kijelentette, hogy meghajlik polgártársai bizalma előtt és megtartja az iskolaszéki elnöki tisztséget. A válasz lelkes megéljenzése után Plósz államtitkár barátságosan kezet szorított a tisz­telgők minden egyes tagjával.­­ (A nyaraló gyermekek bemutatása a kongresszus tagjainak.) A szünidei gyermektelep­egyesület tudvalevőleg elhatározta, hogy a telepekről visszaérkezett gyermekeket bemutatja a kongresszus tagjainak. A bemutatás végleges megállapodás szerint 5-én, szerdán, a déli órákban lesz a műegyetem kert­jében. Az egyesület elnöksége kéri azokat a szülőket, kiknek gyermekei az idén a nyaralás örömeit élvez­ték, szíveskedjenek gyermekeiket lehetőleg a telepi ru­hában az Eötvös­ térre küldeni i. e. 10 órára, ahon­nan zászlóik alatt fognak a kongresszus elé föl­vonulni.­­ (Temetés.) Tegnap, vasárnap délután 5 órakor helyezték örök nyugalomra a kerepesi-uti te­metőben Csicsói Horváth Antal fővárosi adószámvi­teli számtisztet s volt 1848—49-es honvédet és Veszprémvármegye mezőföldi alsójárása egykori hi­tes esküdtjének hamvait. A családtagokon és rokon­ságon kívül az elhunytnak számos tisztelője, barátja és ismerőse volt jelen a gyász­szertartáson s a ko­porsóját számos koszorú borította. A megboldogult­nak kartársai, a IV. adókerületi számvevőség tiszt­viselői, testületileg jelentek meg.­­ (Kitüntetések.) Románia királya, kisfaludi Lipthay István miniszteri tanácsosnak, a földmive­­lésügyi minisztériumban az állategészségügyi csoport főnökének, a román királyi koronarend nagykereszt­jét, Ottlik István osztálytanácsosnak, az állategész­ségügyi osztály vezetőjének pedig ugyanazon rend középkeresztjét adományozta.­­ (Kossuth-szobor.) Nagyrábé község, mint Nagyváradról jelentik, díszes szobrot állíttatott Kos­suthnak. A szobrot vasárnap leleplezték. Illyés Bálint ódát irt és ünnepi beszédet tartott. Az ünnepélyt tár­saslakoma követte. — (Uj szent.) Krakkóból távirják. Szent- Hyacinth szentté avatásának jubileumi ünnepségeit ma délután ünnepélyes körmenettel befejezték. — (Munkácsy anyagi viszonyai és a hír­lapírói tisztesség.) Parisból a következő nyilatko­zatot kapjuk: Munkácsy­­ Mihály itteni francia és magyar barátjai és tisztelői körében egy budapesti lap párisi levelezőjének azon minősíthetlen közle­ménye, mely a mestert az „anyagi bukás szélén“ állónak tüntette föl, a legkínosabb benyomást kel­tette. A nagy közönség, mely nem ismeri a valóságot, ami rosszakaratúlag a nyilvánosság elé dobott hit után nem hihet mást, mint hogy Munkácsy azon a ponton áll, hogy vagyona, mint egy bukott kereskedőé, dobra kerüljön s hogy ebbe a helyzetbe őt — mint a kérdéses közlemény érthetővé is akarja tenni — a saját és a nejének „költséges passziói“ sodorták. A való pedig az, hogy Munkácsynak, mint minden művésznek, változó évi jövedelme van, a­mely azóta, hogy hozzáfogott a magyar parlamenti palota számára elkészített nagy festményéhez, nem volt többé oly jelentékeny, mint az előbbi években. S pedig azért, mivel a „Honfoglalás“ annyira igénybe vette a mester idejét, hogy huzamos ideig nem fes­tett más képet, másrészt, mivel az Amerikában beállt gazdasági és pénzügyi válság miatt az ottani képvá­sárlók — a magyar művész festményeinek legjobb vevői m összébb húzták az erszényeiket. Mint min­den okos gazda, Munkácsy számolt e körülménynyel a háztartásában, mely a­mi az ő és nejének szük­ségleteit illeti, egyébiránt mindig a legegyszerűbb volt. A mester az elmúlt télen egyszerűen elhagyta ama nagy és fényes, de drága estélyek ren­dezését, melyekről időközönként oly sokat be­széltek — ennyi az egész. Munkácsy anyagi vi­szonyai egyébként, eltekintve attól, hogy nejének 40.000 frank évi járadéka van, annyira rendezettek, hogy adósságai egyáltalán nincsenek. Iilik-e, szabad-e ezek után azt híresztelni és hozzá még magyar lap­nak, hogy Munkácsy a bukás szélére jutott? Nem hinném, hogy valakinek bátorsága lenne a bukás szé­lén állónak föltüntetni egy budapesti kereskedőt azon okból, hogy nem ad estélyeket. A törvény megvédené az így meghurcoltat a rágalom ellenében. S vájjon Magyarország legnagyobb festője, kinek nevét nem egy város, hanem az egész műveit világ ismeri, nem érdemel-e meg annyi tekintetet a honfitársai részéről, hogy megkíméljék legalább anyagi viszonyai rosszaka­ratú fejtegetésétől? A Daudet Alfonz nevének elő­térbe tolása, a­kitől a kérdéses közlemény­b­e­n a Munkácsyra vonatkozó hírt állítólag hallotta, még botrányosabbá teszi az egész eljárást. Világos, hogy a jeles francia regényíró neve csak azért lett beleke­verve ezen odiózus ügybe, hogy a magyar lap párisi híre a Daudet Alfonz ismert lobogója alatt evezzen világgá. Majd meg fogjuk hallani Daudet nyilatkoza­tát. De kell-e hangsúlyoznom, hogy még ha valóban ő terjesztette volna is hírét a Munkácsy költött pénz­ügyi zavarainak, nevét a hírlapírói tisztesség legele­mibb fogalmai szerint nem lett volna szabad a nyil­vánosság elé vinni ? Szerencsés lévén magamat Mun­kácsy Mihály barátjai közé számíthatni, kötelességem­nek tartottam ezt, Párisból való távolléte miatt, az ellene intézett támadás megvilágítására elmondani. Páris, aug. 31. Borostyányi Nándor.­­ (Egy szemtanú a „Hannoveri“ leszál­lásáról) A „Hannover“ léghajó leszállásának egyik szemtanúja, dr. Rablics, Vinkovceből, a­kinek alkalma volt Dvorzsák főhadnagyával beszélni, a következőket írja: Amint a léghajó a katonák kezéből kiszökkent, néhány másodperc alatt erős zajjal, háromezer mé­ternél magasabbra emelkedett. Dvorzsák Zdenkó fő­hadnagy elveszettnek hitte magát, mert attól félt, hogy a léggömb a magasabb légrétegekben megreped. E kritikus pillanatban azonban megőrizte lélekjelenlétét. Gyorsan megrántotta a szellentyűt és fokozatos meny­­nyiségben gázt bocsátott ki. A léghajó megállt. A tiszt 4500 méternyi magasságot konstatált. (A Mont­blanc legmagasabb csúcsa 4800 méter magas.) Lehe­tetlen leírni, hogy a léghajós ez önkénytelen kirándá­­son mit érzett, de bátorságát soha sem vesztette el. Egy, erre vonatkozó kérdésre igy felelt: „A léghajós­nak soha sem szabad félnie s aztán ezzel ugy sem segítenék semmit!“ Az utazás részleteiről Dvorzsák főhadnagy csak keveset beszélt. — Reggeli 5 órától kezdve délutáni 4 óra 20 percig tartott, 4000 méter­nyi középmagasságban, Zimony—Belgrád irányában. A Drávát Pécs mellett, a Szávát Zupanjetól keletre röpülte át s aztán Boszniába lebegett. Itt a léghajót 3000 méternyi magasságban egy, északkelet felé áramló hegyi szél ragadta meg s Dél-Szlavoniába, Vinkovce felé terelte vissza. A léggömb erős lehűlése következtében a főhadnagy kénytelen volt a leszál­lásra, noha kötele és horgonya nem volt. A ballon rendkívül gyorsan szállt le s útközben egy kéményt is ledöntött. A léghajó eleinte egy sík terület fölött húzódott végig, alacsony magasságban, majd egy erdő felé röppent, a­mit a főhadnagy a legjobb leszálló helynek vélt. A főhadnagy a szel­entyűt erősen kinyi­totta, úgy, hogy a léghajó a földhöz tiz méternyire közeledett s egy negyedóra hosszat szállt az erdő föl­­lött, mert erős szél ragadta meg. Végre egy hatalmas tölgyfán fogódott meg. A főhadnagy egy karikát erő­sített a fára, leszállt és emberekért ment. A legkö­zelebbi község jó messze van s a főhadnagynak nem kis fáradságába került, hogy a derék embereknek a „szörnyeteg“-től való félelmét legyőzze.­­ (Kossuth Lajos és a közegészségügyi kongresszus.) Egy nagyon kedves török úri­ember, aki ma délután az ,.Otthoniban járt, nagy dicséretet akart a magyarországi íróknak mondani és lelkesülten fölkiáltott: „Hisz uraim önök is törökök,’ csakhogy civilizáltabbak, mint a mi törökjeink.“ A hírlapírók összenéztek, mert nem ízlett nekik egészen ez a di­cséret. Hát körülbelül úgy jártak a közegészségügyi kongresszus rendezői is, mikor De Miranda Azevedo brazíliai kongresszusi kiküldött kormányának üdvöz­letét kifejezte a kongresszus előtt és nem ismervén viszonyaink sajátságos alakulását, egy főherceg, egy hadtestparancsnok és több miniszter jelenlétében meghódolt Kossuth emléke és nagysága előtt. A be­széd, melyet tartott, a „Correspondence de Hongrie“ értesülése szerint így hangzott: „Az atlanti óceánt átszelve, szerencsés vagyok Brazília kormányának üdvözlését tolmácsolni a budapesti kongresszus­sal, Kossuth országának és nemzetének körében, mely fölfüggesztette egy pillanatra a gyászát, hogy a művelt világ képviselőit fogadhassa keblére.“ A rendezőség tagjai összenéznek, sőt egyiknek­­másiknak kissé sápadtabb is lett az arcszíne, mert nem tudták, hogy mit mond majd Károly Lajos fő­herceg ehhez a meglepetéshez? A főherceg mondott is valamit Schlauch bíbornoknak, mire ez finom mo­­solylyal olyanféle gesztust tett, mintha mondani akarná: „Mit tud ez az exotikus úri­ember arról, hogy mi illik nálunk és mi nem ?“ De úgy látszik, hogy a brazíliai nagyon is jól tudta, hogy mit cse­lekszik, mert egy interviewer előtt a következő kije­lentést tette: — Én republikánus vagyok és pedig nem csak azóta, hogy császárunkat, Don Pedrot elűz­ték, hanem még a császárság alatt is az voltam már. Republikánus kormányt képviselvén, én csakis ama momentumokkal rokonszenvezhetem egy nemzet tör­ténetében, mik államformánkkal leginkább megegyeznek. Különben mi Kossuthon kívül mást nem is ismerünk Magyarországból. Igenis tudtam, hogy a király öcs­­cséhez intézem a szót, de azt hiszem, az is kibékült már régen a teremtett helyzettel.­­ A „Magyaror­szág“ szerint az olasz kiküldött Radio Luigi is meg akart emlékezni Kossuthról, de beszéde cenzúrán ment keresztül és kitörölték belőle Kossuth nevét. (Ha ezt tették, rosszul tették.) Valószínű tehát, hogy a brazíliai kiküldött beszéde vagy nem került cenzúra alá, vagy ha került, ő nem törődött vele és saját el­határozásából restituálta a kihagyott passzust. A­mit, ha megcselekedett, nagyon helyesen tette, mert Ma­gyarországon már rég eltörölték a cenzúrát. — (Hölgyeknek szánt fölolvasás.) Vasár­nap, a­mint jeleztük, Leistner Lujza úrhölgy Chem­­nitzből, a­ki mint a hygiéniai és demográfiai kon­gresszus tagja érkezett Budapestre, a magyar Kneipp­­egyesület részéről rendezett fölolvasást tartott. A fejtegetés tárgyául az a kérdés szolgált, hogy miért szaporodnak napról-napra a női betegségek és miké­pen lehet ezen segíteni. A fölolvasó ennek az okát az öröklött hajlamban, a helytelen táplálkozásban, a mozgás hiányában s az egészségellenes öltözködésben leli. Ez utóbbi tekintetben hivatkozik a fűzők viselésére és arra a szokásra, hogy a szoknyákat igen szorosan kötik össze, mindkét eljárást erősen kárhoztatja. Né­mely női betegségnek a helytelen emésztés az oka, a­melyet részben az erősen fűszerezett ételek és az alko­hol élvezése okoz. A felolvasó kimutatja, hogy a nők egészségi állapota csak akkor fog jobbra fordulni, ha a hölgyeket nő­orvosok gyógyítják. Igaz, hogy éttől sokakat visszariaszt a szemérmetesség, a­mely kü­lönben olyan erénye a nőknek, a­mitől nem szabad őket megfosztani, mert minél magasabb fokon áll a nemzet az erkölcsi dolgokban, annál nagyobb hatalmi magaslaton lesz. Hanem a testi bajok jelentkezésénél a túlhajtott prüdériának nincs helye. Az előadást mint­egy háromszáz hölgy hallgatta végig s nagy érdeklő­déssel kisérte és ismételve élénken megéljenezte. A fölolvasó úrnő, hogy a mutatkozó általános kívánság­nak eleget tegyen, pénteken — e hó 7-ikén — még egy előadást fog tartani az V. ker. Markó­ utca 31. sz. alatt levő kir. kath. főgimnáziumban, a melynek

Next