Pesti Hírlap, 1894. december (16. évfolyam, 335-364. szám)

1894-12-01 / 335. szám

2 l" E S T I HÍRLAP 1894. december í. volna szebb, ha az urak megajándékoznák ezt az országot, mely főuraitól és plutokratáitól úgysem kapott eddig semmit, a vigszinházzal, semhogy az országtól koldulnak szubvenciót? így Peták Pál átkaparó, adófizető polgár büszke önérzettel odavághatja a gavalléroknak: „Én is adtam két krajcárt, hogy az urak jobban mu­lathassanak !“ Csínján hát a közpénzekkel, lassabban a köztelkek adományozásával. És lassabban a szent jelszók dobálásával is! Igaz, hogy nemzeti segélyt csak olyan intézetnek lehet adni, mely kizárólag a nemzeti kultúrát szolgálja. Egészen jogosultnak tartjuk tehát azt az álláspontot, hogy a vígszínházat, ha kizárólag magyar in­tézet lenni nem akar, a magyar állam támoga­tásban nem részesítheti. De itt azután megállha­tunk. A­mi ezután következik, az már nem hazafias fölpezsdülés, hanem türelmetlenség. Az a tan, hogy a főváros területén csak tisztán magyar nyelvű színházat szabad engedélyezni, mert különben romba dől Budapest hazafias­sága és magyarsága, mélyen belenyúl a pol­gárok szabadságába. Pedig a nemzeti eszme józan hive mindig őrizkedni fog, ellentétet te­remteni a nemzeti eszme és a polgári szabad­ság között. Állami vagy fővárosi támogatást csak olyan színház kapjon, mely tisztán magyar és a nemzeti kultúra szempontjából, tehát a né­pesség összes rétegeinek érdekében, szükséges. De ha valaki anélkül, hogy az államtól vagy a várostól szubvenciót kérne, itt színházat akar emelni, attól a közerkölcs és közbiztonság kö­vetelményein fölül más kelléket követelni nem volna szabad. Elhibázott lépésnek, meg nem en­gedett túlzásnak tartjuk tehát, hogy például a főváros közgyűlése a napokban a nemzetközi színház engedélyezését azért tagadta meg, mert a tervezet szerint a színházban nemcsak ma­gyar nyelven tartottak volna előadást. A fővá­rosi közgyűlésen a népszínház-párt volt az, mely nemzeti lepedőkbe takarózva fölidézte a magyarság romlásának kísérteteit, pedig kár volt megijedni, mert az új, alsóbb műfajokat művelő színházak csak az orfeumok és zonge­­rárok közönségét fogják csökkenteni és nem a fönnálló magyar színházakét. Magyarország szabad föld. Itt mindenki hadd keresse a maga kenyerét tisztességes vál­lalkozás útján a maga módja szerint és min­denki hadd mulasson a közrend és erkölcs kor­látain belül a maga kedve szerint. De Magyar­­ország magyar föld. Magyar közpénzből egyet­len fillér sem illethet itt meg más intézetet, mint a­mely minden izében magyar, csakis ma­gyar. És Magyarország minden magyaré. Ne kérjenek ajándékot a szegény polgárok fillérei­ből a gavallérok. ---------­Tetszése szerint egymásba szeretteti s azután ott hagyja őket. André ur hazaviszi a komoly kinézésű, fehér falu kisvárosi házba a kis Zoét s otthon a szemüveges, fájós lábú, köhögös, öreg mamája gondjaira bízza a fiatal menyecs­két, a­kinek az először is megmutogatja pompás kinézésű befőtteit: — Majd ön is fog ilyeneket csinálni, gyer­mekem ! Különösen sok barackbefőttet, mert Andrémnak az a kedves csemegéje . .. És ezzel a regénynek vége. Az író ráírja az „imprimatur“-t a könyv korrektúrájának utolsó ívére és az repül szét a világba ezer meg ezer példányban, bolondítani és megszédíteni az isko­lából kikerült, már hosszú ruhát hordó, de még szerfölött rövidruhásan gondolkozó kis leányok ábrándos fejecskéjét. Olvasom, olvasom kedves levelét s mintha valami üde, friss illat vegyülne bele a szerkesz­tőségi szoba dohányfüstös levegőjébe — valami onnan a szőke Tisza partjáról ideszakadt illat, amely együtt szállt ide a maga levele gyöngy­virágillatával. És mintha valami csengő, üde hangú ka­cagást is hallanék itt, itt a közelemben s mintha a még nedves irás fölé egy kedves kis arcocska hajlanék le ; szinte azt is látom, hogy csillannak elő piros ajkai közül fehér fogacskái és hogy kacag fejét rázogatva : — Nincs igaza. Nincs igaza. Nagyon bol­dogok leszünk. Magából csak az irigység be­szél ! Hát hiszen ez lehet, de bűnökből is fakad­hatnak erények. Irigység is mondathat az em­berrel igazat. Ez az igaz, amit én most magának mon­dok. Sohse lesz boldog azzal a bácsikájával. Nem is lehet, mert a természet rendje ellen nem lehet cselekedni. A természet nem fűzi egymás mellett a tizennyolcas meg a negy­venes számot. Hiába próbálgat az az úr magához fiata­lodni ! És hiába követ el a maga kedvéért — mint írja — annyi bolondságot. Fölösleges pedig neki megerőltetnie magát. A legnagyobbat úgy is elkövette már, még­pe­dig, ha csakugyan olyan okos ember, aminőnek maga kedves Katica kisasszony leírja — hát akaratlanul követte el: azt, hogy magába bele­szeretett. Ámbár tudatosan is cselekedhette ! Hiszen ősz felé kezdünk csak igazában rajongani az elmúlt virágos tavasz után ; télen szeretjük leg­jobban a virágokat és azt hiszem (ezt még nem próbáltam), hogy kopaszodó fővel és vállainkon négy kereszttel szeretünk leghamarább bele egy majdnem rövid ruhás kisasszonyba. Hanem magát, ha jót akar az istentől, ne vezesse félre ez a késői lángolás ! Ne kösse le a maga virágos tavaszát, ifjú üdeségét, érintet­len szépségét. — levelét hullatni kezdő őszhöz, parázs alól fellobbanó lánghoz, ráncos, vénhedő férfiarchoz. Ifjú szivek, öreg szivek sehogysem valók együvé! A mérnök úr tettetett vidámsága, az csak olyan üres külsőség! Világos festék a fa­kult színeken, csinált virágból készült koszom a kiszáradt kedélyen. Hamar lekopik, hamar széthull és ott találja majd a maga szerelemmel teli meleg szive mellett az ő fáradt, nehezen hevülő szivét, melyet csak rövid időre éleszt föl a maga szépsége, fiatalsága, üdesége, szerelme. És a szegény kis Katica asszony hamar észre fogja venni, hogy ők nem válók együvé. Hosszú napok, hosszú évek során át nem lehet játszani a fiatalt. S ő is bele­fárad majd a já­tékba. Maga lesz huszonöt éves, viruló szép asszony s ő az ötven felé bandukoló, túl józan, kifáradt vén ember! Nem gondolja, hogy furcsa élet lesz ez? És nem gondolja, hogy akkor esetleg találhat egy olyan fiatal legényt, a­kinek lelke olyan lesz mint az öné, üde, fiatal, szerelemre vágyó, tele édes, meleg tavaszi hangulatokkal; egy le­gényt, a­ki úgy fog rajongni a poétákért mint ön, a­ki szép lesz és erős mint ön, a­kinek minden szava az ön elveszített tavaszát juttatja az eszébe — mit gondol, mi lesz akkor ? Én azt hiszen­, hogy akkor aligha fog majd kacagni, mint most, mikor figyelmeztetem önt világtalan útjára, hanem valószínűleg köny fogja belepni szép kék szemét és szomorú el­keseredéssel gondol a széttéphetlen láncra, melyet botor, gyermekes észszel vett a nya­kába .... Könnyű Thouriet urnak. Férjhez adja a kis Zoet André úrhoz és azután befejezi a re­gényt. De gondolja csak el a folytatást. A szo­morú foytatást, a­mikor majd az ábrándozások Belpolitikai hírek. Az országgyűlési szabadelvű párt K. Pod­maniczky Frigyes elnöklete alatt tartott mai értekez­letén tárgyalás alá vette a közoktatási tárca költség­­vetését, melyet a pénzügyi bizottság előadója, Feny­­vessy Ferenc rövid ismertetés után elfogadásra aján­lott. — Prileszky Tádé fölhívta a miniszter figyel­mét arra, hogy a nem magyar ajkú vidékeken minél nagyobb számmal állíttassanak föl elemi iskolák, hogy az elemi iskolai tanítók illetményei lehetőleg javíttas­sanak s jutalomban részeltessenek különösen azon tanítók, kik a magyar nyelv tamlásában jó eredményt mutathatnak föl.­­ B. Eötvös miniszter utal arra, hogy a jelen költségvetés is tanúságot tesz arról, miként a kormány minden lehetőt megtesz az elemi oktatásügy fejlesztése érdekében s ez az irány bizo­nyára a jövő években is folytattatni fog. A jutalmakra és segélyekre szánt összeg is jelentékenyen fölemel­tetett a jelen budgetben s nem kétli szóló, hogy a jövő évek során e téren is még tovább fog mehetni a közoktatási kormány. Az előirányzat ezek után változatlanul megsza­vaztatott. Végül Szilágyi miniszter ismertette a választ, melyet a szliácsi fürdőre vonatkozólag hozzá inté­zett intererpellációra adni szándékozik. A válasz tudomásul vételével az értekezlet vé­get ért. A képviselőhöz holnapi ü­lésének folyamán részletes tárgyalásban is el fogja intézni a vígszínház­ról szóló törvényjavaslatot, a kormány hozzájárulásá­val elfogadván a javaslat első szakaszához Berze­­viczy Albert által bejelentett módosítványt. Azután megindul a nagy szóáradat a földmivelési tárca költ­ségvetése fölött Mindkét ellenzék, úgy látszik, erre a tárcára fektette a budget-vita súlypontját. Nem keve­sebb, mint tizenöt fölszólaló van már­is előjegyezve szólásra a költségvetés ellen, viszont a költségvetés mellett is jelentkezett már tíz fölszólaló a kormány­­pártiak és párton kívüliek­ soraiból. Interpelláció: A képviselőház holnapi ülésére Pázmándy Dénes képviselő, mint értesülünk, interpel­Képviselőválasztás. Az edelényi kerület kép­viselőjévé ma Ragályi Bélát választották meg sza­badelvűpárti programmal és egyhangúlag, ami­­n mutat, hogy az ellenjelölt visszalépett. Népiskolai közoktatásunk múlt évi állapot­nak érdekes képe tárul elénk abból a terjedelmes j­­entésből, melyet a vallás- és közoktatási miniszte tegnap a képviselőház elé terjesztett. E jelentés adata szerint hazánkban a tanköteles gyermekek száma (ez idő szerint 2.769.614) 1869 től a múlt évig minden évben átlag húszezerrel, az utolsó egy év alatt pedi 98.900-al, vagyis a huszonnégy évi átlagos szapon­dásnak majdnem ötszörösével növekedett.­­ A tény­leg iskolába járó gyermekek száma (ez idő szerk­. 2.232.315, vagyis a tankötelesek 80,6 százaléka 1869, óta minden évben átlag 45.000-rel, az utols egy év alatt pedig 62.600-al szaporodott. Az iskola száma (ez idő szerint 16.942) 1869. óta évenként át­lag 131-el, az utolsó egy év alatt 25-el szaporodott . A tanítók száma (ez idő szerint 25.752) 1969 óta minden évben átlag 331-el, az utolsó egy év alatt pedig 247-el gyarapodott. Népiskoláink föntartására fordittatott az utolsó évben 16.600,000 forint, mi az 1869. óta lefolyt huszonnégy év alatt a népoktatás, költségeknek minden évben átlag 530,000 írttal való szaporodását jelenti, miniszteri értekezlet­­, tanítói nyugdíj ügyében. A közoktatásügyi miniszter által a taní­tói nyugdíj-sérelmek előterjesztési ügyében egybe­hívott értekezlet november hó 22-én jött össze a minisztérium üléstermében. Az értekezletet maga Eötvös Lóránt báró miniszter nyitotta meg, jelent­vén, hogy a közoktatásügyi kormány célja a bajo­kat megismerni s azokon lehetőleg segíteni ; a ta­nácskozás további vezetését Pulszky Ágost állam­titkárra bizta.­­ A három órán át tartott értekez­leten a polgári iskolai tanítók bajait dr. Kovács Já­nos, az elemi iskolai tanítókét Kiss Sándor tanító ismertette. Általános s el nem viselhető sérelemként hozták föl, hogy a nyugdíjba beszámítható fizetésnél a földjövedelem nem a kimutatható tiszta haszon, vagy haszonbér, hanem a kataszteri becslés sze­rint vétetett föl, a­mi érzékeny károsodást okoz a nyugalomba ment tanítóknál; sérelmesnek­ tartják azt is, hogy a földjövedelemnek fele kántori, fele pedig tanítói fizetésnek vétetik, holott a kántori teendő sokkal csekélyebb a tanítóinál. Károsnak tartják a tanítók azt is, hogy a fizetésből 25 százalékot von­nak le lakbér címén, holott 10—15 százalék is meg­felelő volna. Az előterjesztett sérelmekre nézve az államtitkár már előzetesen is kijelentett annyit, hogy nem a törvény és rendeletek rideg betűi­ szerint fognak jövőben eljárni a nyugdíjazásoknál, hanem tekintettel lesznek a méltányosság követelményeire rációt jelentett be, melyet a belügyminiszterhez szán­dékozik intézni a Nagyszebenben e hó 28-án tartó­ román „nemzeti gyűlés“'tárgyában.

Next