Pesti Hírlap, 1895. augusztus (17. évfolyam, 208-238. szám)

1895-08-01 / 208. szám

4 PESTI HIRLAP 1895. augusztus 1. az utca végső szakaszának, illetve a kápolna-térnek kivételével, a vasút építésével egyidejűleg lesz végre­­hajtandó. — A vámház-téri híd budai följárója. A kereskedelmi miniszter — tekintettel arra a körül­ményre, hogy a vámház-téri hid Gellért rakparti föl­­járójának létesíthetése céljából szükséges telkek több­szöri sürgetés dacára még mind ez ideig nem adat­tak át, sőt e telkeken levő házak közül több még le sem bontatott, pedig a följáró építéséhez még ez év őszén hozzá kell fogni; leiratot intézett meg a főváros közönségéhez, melyben fölhívja, hogy intézkedjék a jelzett épületek sürgős lebontása iránt és kiköti, hogy az üres telkek legkésőbb f.­él szeptember hó 1-éig föltétlenül rendelkezésre bocsáttassanak.­­ A káposztásmegyeri vízmű­ átemelő te­lepére szükséges 7 db gőzkazán és va-fölszerelési munkák, úgymint futó darus, csövek, zsilipek, viz­­zolattyúk és különféle öntvények szállítására ma dél­előtt tartották meg az árlejtést Vosits Károly tanács­nok elnöklete alatt. A beérkezett ajánlatok közül ma csak a kutak öntött vasszerkezetére vonatkozó és a Ganz-gyár által beadott ajánlatot fogadták el, mely szerint a szerkezet métermázsáját 15 frtért hajlandó a gyár szállítani. A többiekre nézve számítások meg­tétele vált szükségessé és ezért az eredményt csak augusztus 7-én hirdeti ki a bizottság.­­ A közvágóhíd széna és szalma szük­ségletének biztosítására ma delelől tartották meg az árlejtést Melly Béla dr. tanácsjegyző elnöklete alatt. A beérkezett ajánlatok közül" a bizottság Öszterreicher Márton ajánlatát fogadta el, aki a 20,000 mm­ázsa szénát mmázsánkint 3 frt 12 krajcárjával, a 800 mm. szalmát 2 frt 20 krajcárjával hajlandó száll­tani.­­ A röv. tanácsjegyzői állásokra vonat­kozólag tegnapi számunkban közöltük a pályázók közül azok névsorát, akik valószínűség szerint a meg­üresedő II.-od oszt. tanácsjegyzői állások betöltésénél komoly számba jöhetnek, de miután a pályázat még le sem járt s többen még be sem nyújtották pályá­zati kérvényüket, tájékoztatásul közö­lük a jelenlegi I. oszt. tanácsi fogalmazók névsorát, rang és szolgálati idő szerint összeállítva. Ezek: Kozáry László (szolgál 21 éve), Szigethy Károly (21 éve), Gergely Sándor (17 éve), dr. Komlódy Gyula (17 éve), Földváry An­tal (14 éve), Merő Géza (12 éve), Rényi Dezső (10 éve), Ráth Aladár (9 éve), Perger Ignác (13 éve), Festetics Géza gróf (13 éve), Dobry Tivadar (12 éve), Goreczky Zsigmond (8 éve), Schneider Lajos (6 éve). — Rákosfalva utcáinak befásitása iránt e rákosfalvai érdekeltség a X. ker. választmányhoz be­adványt intézett s ebben első­sorban Rákosfalva utcá­inak félben hagyott fásítását kéri folytatni. A választ­mány egyhangúlag elhatározta, hogy tekintettel arra, miszerint az utcák befásitása Rákosfalvának nem­csak dizsére válik, hanem tekintve homokos, poros környékét közegészségi tekintetből is közszükségletet képez,J a tanácshoz a fásítás megvalósítása, illetve foly­tassa érdekében előterjesztést intéz. Ezen előterjesz­tést ma küldötték be a tanácshoz. — Vízhiány. Az I. kerületben s nevezetesen a várban napok óta vízhiányról panaszkodnak az em­berek. A vízvezetéki igazgatóság azt jelentette a ke­rületi elöljáróságnak, hogy a vízhiányon csak úgy tud segíteni, ha a kerület kültelki utainak öntözését be­szüntetik, mert ellenkező esetben a vár teljesen víz nélkül marad. Tekintettel a városrész közegészségi és köztisztasági érdekeire az elöljáróság a kültelki utak vízvezetéki vízzel való öntözését 27-ikén beszüntette, illetőleg úgy intézkedett, hogy a vízhiány tartama alatt a városi szívós kutakból nyerhető vízzel locsoltassa­­nak. Egyúttal azonban ma megkereste az elöljáróság a tanácsot, hogy a vízhiány megszüntetése iránt sür­gősen intézkedjék. — Budapest fő- és székváros t. főorvosi hivatalának kimutatása a heveny-ragályos kórok állásáról 1895. év julius 22—julius 29-ig terjedő XXX. hetéről. a) Betegedés. Hagymáz 4. Himlő 2. Álhimlő 0. Bárányhimlő 7. Vörheny 11. Kanyaró 40. Roncs, torokláb 16. Torokgyík (croup) 1. Trachoma 9. Vérhas 0. Hökhurut 1. Orbáné 8. Gyer­mekágyi láz 1. b) Halálozás. Hagymáz 0. Himlő 0. Álhimlő 0. Bárányhimlő 0. Vörheny 0. Kanyaró 1. Roncs, torokláb 2. Torokgyík (croup) 0. Trachoma 0. Vérhas 0. Hökhurut 0. Orbáné 0. Gyermekágyi láz 0. A betegek elkülönítése a lehetőségig, a fertőtlenítés, valamint egyéb óvintézkedések hatóságilag eszközöl­tettek, haza . . . Bizony, bizony, megérdemelned, hogy a Múzsa hátadhoz verje a lantodat! III. A leleplezés. Daru Ernő, hosszas, bomlott kóborlás után arra a meggyőződésre jutott, hogy nincs a Salz­­kammergutnak olyan hatalmas vízesése, mely túlzúgná a margitszigeti cigány nótáját, hogy Velence megannyi keresztü­l-kasul sikló gondo­lái nem felejtetnek el az emberrel egy bizo­nyos dunai hajót; s hogy elvégre a poétikus hullámos városban, a zajtalan közlekedés hazá­jában, — melynek süket csöndjét eleinte alig birja megszokni a kocsirobogáshoz szokott fül, — sok, sok verset lehet ugyan írni, de hát az annál rosszabb a költőre nézve, mikor vala­mennyi vers mind egy fájdalmas emlék körül forog! A következő év tavaszán ismét ott­­talál­juk őt a Dorottya­ utcai nagy ház előtt, ahol, úgy érezte, okvetlen tartozik egy­ látogatással annak a szép asszonynak — és önmagának. Igaz, hogy verítékes lelki gyötrelmeibe került, míg végre erre a látogatásra elszánta magát. Mert tudta, hogy ha a szép asszony előtt fog­­helyet foglalni, az ő szalonjának bizonyára áb­rándos fél homályában, kétségkívül bevallja neki : Asszonyom! az a nimbusz, amivel kegyed, a drágalátos férje urát körülveszi, voltakép engem illet. Azt a költeményt, amelylyel ő a maga poé­­tikus szívét meghódította, én írtam . . . Hanem a jó barátja könyörgő, kétségbe­esett alakja százszor meg százszor fölmerült előtte. Ám utóvégre is, harag és elkeseredés fogta el ellene. Hogyan ? Ő kíméli ezt a rutul háládatlan embert, akinek voltakép egy becsü­letes, köszönő szava sem volt számára ? Eh­mit, a jó barátság fékeit kegyetlenül, győztesen töri szét a szerelem. Mert hiszen ő leküzdhetle­­nül szereti azt az asszonyt. S ha nem talált gyógyulást tőle távol, vigasztalást fog keresni a közelében. S úgy rémlett neki, mintha a köl­tészet istenasszonya is biztatná, mintha az is szemrehányásokat tenne neki“: Barátom! te vétettél a költészet szent jogai ellen, midőn másnak szereted meg azt a szivet, amely csak a poesis eszközeivel volt meghódítható. Most hát eredj és szerezd vissza! Egész a Wertheimer és fia cég palotájá­nak lépcsőházáig tartott a jó barát, a gavallér és a szerelmes küzdelme; azután Daru Ernő gyors elhatározással haladt föl a lépcső vastag keletiesen tarka szőnyegein. Wertheimerné nem volt otthon, a poéta hát azt mondá a társalkodónőjénak, hogy meg fogja várni a nagyságos asszonyt. A víg, beszé­des társalkodónő — a hajdani német guvernant ellentéte — elmondta azalatt neki, hogy a szép bankárné ritkán van odahaza; látogatóba, es­télyekre,­ színházba, jótékony nőegyleti ülésekre, a turfra jár, sőt a férje banküzletében is sokat udvaroltat magának a felekkel. A zajos életű asszony végre jött. Diadal­mas arcán látszott, hogy a délelőtti viziteken sikerült halálos mérget csepegtetni barátnői szí­vébe az új krémszínű ruhájával. Nagy örömmel fogadta a poétát és megkapó szeretetreméltó­­s­ággal kérdezte tőle: — Nos, hát merre járt? Irt-e sok, szép­ verset ? — írtam, nagyságos asszonyom — fzlelt a költő, a gyönyörű alakra tapadó szemmel. — De azért olyan szép verset nem írtam és nem is fogok írni, mint a minő volt a Szerdán este ... — Miféle Szerdán este? — Hogyan? Kegyed nem is emlékszik arra a költeményre ? — Ah! Most jut eszembe . . . Tehát azt a verset maga írta ? — Én, asszonyom. Én írtam, mikor még nem is ismertem kegyedet, de lelkemben ott élt egy ideál képe; ahhoz intéztem a rajongó, epedő sorokat, aki aztán, kegyedben megtes­tesülve szállott elém. A szép asszony elgondolkozott a dolgon s a poéta leste a hatást, amit a leleplezés okozni fog. A nimbusz, mely Wertheimer urat környezte, az ő fejét fogja glóriájával körül venni ... A bankárné azonban észre sem vette a fiú vallo­mását és elnevezte magát: ■ — Nézze meg az ember, milyen kópésá­­got cselekedett az én férjem uram. Persze, ak­koriban én szörnyű bolondja voltam a versek­nek és naivságomban elhittem, hogy Oszkár is... Pedig Oszkár egész más ember. Egész nap a bankházban, vagy a­ börzén­­ van, vagy a gyors­vonaton az­­ üzletei után . . . Bizony eszébe sem juthat a vers-farigcsálás . . . Daru Ernő, szemei kerekre múlottak. Azon­ban kopogtak. A leleplezett poéta lépett be, a férj.. — Ah, kedves barátom ! — szökött elébe kacagva az asszony. — A maga turpisságát nagyon szépen leleplezték. Megálljon, ezért majd meg­mosom ám a fejét! Hanem előbb megköszönöm azokat a pompás boutonokat, amikkel ma meg­­­lepett ... A királyné barátnéja. Mióta királyasszonyunk ismét hosszabb időt töl­tött magyar földön, azóta fönt és lent, semmes sza­lonokban, úgy mint a gerendás pótkunyhóban, megint fölelevenítették mindazokat az adomákat, apró jószű történeteket, melyek annak idején a felséges uralko­dónkról forgalomban voltak. Mert furcsa sajátsága az a magyarnak, hogy akit szeret, annak személyét valóságos mondakörrel veszi körül, lényét egész mothoszszá teszi, példa rá történelmünk egyik legkiválóbb alakja, Corvin Mátyás, a mesék népszerű Mátyás diák­ja. A sok újabban fölmerült bon mot-k s adomák között akad olyan is, ami még nem vált köztudomá­súvá, amit eddig csupán egy kis exclusive kör tudott — egy ilyen az is, amit itt alább elmondok. * « * Nagy föltünést keltett országszerte, hogy a ki­rálynéval régi kipróbált kedvence, Ferenczy Ida, nem volt Bártfán. Sok mindenféle találgatásra adott ez alkalmat, különösen magasabb körökben, s önkéntelenül is föl­merült a kérdés, hogy talán Ferenczy Ida, királyasszo­­­nyunknak annyi hosszú éven át ha útitársa, örömei­nek, bánatainak közvetlen tudója, kegyvesztett lett immár. Pedig hát távolról sincs így a dolog. A kecskeméti gentry család sarja, a tősgyöke­res magyar nő, Ferenczy Ida, ma is olyan kedvence ő felségének, mint volt a régi fényes napokban — és hogy a bártfai séjour-ban nem vett részt, annak csu­pán az az oka, hogy nem bírja már úgy a gyaloglást mint hajdan, és hogy orvosai eltiltották a hegymászás­tól. Nem mindenki fölött tűnnek el olyan nyomtalanul a suhanó évek, mint Erzsébet királyné fölött s nincs megadva úgy az örök ifjúság minden halandónak, mint ennek a csodálatosan szép, délceg asszonynak, aki ma, mikor unokája is gömbölyű rózsás arcú fiúcskát ringat már karján, ifjúi könnyedséggel és ruga­nyossággal tesz meg öt-hat mértföldes gyalog-tourokat. De kivéve, hogy Ferenczy Ida ma már ezekre a nagy sétákra képtelen, épen úgy ő felsége közelé­ben van, birja és élvezi fejedelmi úrnője kegyét, mint eddig. Hogy mennyire szereti, sőt becsüli a felséges asszony az ő jó Idáját, ezt a páratlan jótékonyságú, nemes szivü nőt, aki a derűs napoknak épen úgy osztályosa volt, mint a későbbi mély gyásznak, azt a következő kis epizód illusztrálja: Ferenczy Ida, mikor a királyasszonynyal Gö­döllőn tartózkodott, gyakran meglátogatta Ivánka Imre főrendiházi tag, valóságos belső titkos tanácsos csa­ládját, aki részben a Gödöllőhöz közel fekvő Besnyőn szokott nyaralni. Ferenczy Ida még abból az időből maradt igen jó baráti viszonyban Ivánkáékkal, mikor Ivánka Imre a magyar vörös kereszt egyesület elnöke volt, amely­nek fővédő asszonya királyné ő felsége. Egy ízben, ismét Gödöllőn volt az udvar, mikor egy szép kora őszi napon a királyné Ferenczy Idával a besnyői fenyvesből haza felé sétálva igy szólt: — Tudod mit Ida, ma délután befogatsz az én fogatomba és elmegy Ivánkáékat meglátogatni, szeret­ném tudni, hogy van az öreg úr és családja. Megjegyzendő, hogy a királyné, ha egyedül voltak, mindig tegezte Ferenczy Idát, ami szintén nagy kitüntetés jele. A délután folyamán valóban át akart menni Ivánkáék nyaralójába Ferenczy Ida, de a fogatot már elfoglalta volt Ferfalikné asszony; ő felsége akkori udvari fodrászának neje, és így nem mehetett. Másnap a királyné, aki nem feledte el a dol­got — már korán reggel azzal fogadta Ferenczy úrnőt: — Nos Ida, hogy vannak Ivánkáék? Ferenczy Ida nem akarta ő felségét tévedésben tartani és megmondta, hogy nem mehetett Besnyőre, okát sem hallgatva el. A királyné rögtön hivatta Feifaliknét és megle­hetős ingerült szavakban tudakolta, hogy merje az ő fogatát használni. Feifalikné asszony megijedt, de ismerve, milyen angyali szivü, kegyes a királyné, azzal védekezett.

Next