Pesti Hírlap, 1895. október (17. évfolyam, 269-299. szám)

1895-10-01 / 269. szám

F Előfizetési érák: Egész évre . . 14 írt — kr. Félévre..... 7 „ — a Negyedévre . . 3 „ 50 * Egy hóra ... 1 , 20 # Egyes szám ára 4 kr. Vidéken 5 kr. Budapest, 1695. . 3* XVII. évi 269. (6028.) szám. * _­--------------------------------------------—--------------------------------------------------­Pe?-­Hírlap J Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. onnannm mn Kedd, Oktober S. Szerkesztőség: Budapest, váci-körút 78. I. emelet, a­hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78.,­ hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. Figyelmeztetjük ama­t, előfizetőinket, a­kiknek előfizetésük szept. 30-án lejár, az elő­fizetés megújítására, hogy a lap megküldése fennakadást ne szenvedjen, a költségvetés. (?) Szép nyári estéken, a parlamenti szü­net alatt, publicisztikai mesemondóink a politi­kai kisdedeknek mesét mondtak el a deficit ret­tenetes sárkányáról. Hogy a hétfejű sárkány nem is pusztult el egészen, egyik fejét rosszul szelte le Wekerle és most Lukács László alatt majd szépen megnő újra mind a hét feje. Milyen kár, hogy a mesemondók üzletét és a kisdedek örömét Lukács László ma megzavarta. Nincs többé deficit, ez szép eredmény. De hogy a politikai mesemondás többé nem virulhat: ez sztfl88FB.hh/c­h .noi­il! ivaifitass'! JUtMtt­­.TJ 77,154 forint a költségvetési felesleg. Ma­gában véve csekély összeg, de benne mégis az állami háztartás egyensúlyának nagy problémája van megoldva. Az állam elvégre is nem rész­vénytársaság, ahol nagy üzleti nyereséget kell fölmutatni és a részvényesek közt fölosztani. Itt a kiadások tételei azok­, melyek a polgárok közt, a szó ideális értelmében, szétosztatnak és a vég­cél az, hogy az állam minél nagyobb kiadáso­kat engedhessen meg magának, vagyis minél többet alkothasson polgárai javára. Ha egyéb­ként meggondoljuk, hogy az 1894. évre csak 111,688 forint fölösleg volt előirányozva, holott a tényleges fölösleg 15.256,806 forintra rúgott, bizonyosnak mondható, hogy az idén előirány­zott 77,154 forint fölösleg is tényleg sokkal nagyobb összeget fog kitenni. íme, igazuk van azoknak, akik minden közf_­^.___nr.T —__.r0­ ^.piesen hangoztatják, hogy nem reális. Lukács László költségvetése nem reális abban a tekintetben, hogy még jobb és kedvezőbb, mint számtételei mutatják. Pesz­­szimizmussal készült, hogy lefegyverezzen min­den kritikát, így például az egyenes adók be­vételét épen olyan összegre teszi, mint 1894- ben, holott az 1894. évi zárszámadás szerint az egyenes adók jövedelme 8.273.000 írttal több volt, mint az előirányzat. A fogyasztási adóknál az előirányzat hasonló alapokon nyugszik. Bár 1894-ben 12 millió forinttal volt több a tény­leges eredmény az előirányzatnál, a költségve­tésben most is a régi 1894. évi előirányzat ösz­­szege szerepel. ’ /. Hogy milyen kedvező a költségvetés, azt csak akkor vagyunk képesek megítélni, ha látjuk, hogy a rendes kiadások 16 milliót felülhaladó emelkedése dacára is felesleg mutatkozik. A fe­lesleg tehát nincsen csak kiszorítva, kierősza­kolva. A pénzügyi egyensúly szempontja nem nyűgözte le az állami élet fejlődését. Az a 16 millió forint, mely a rendes kiadásokban a múlt évvel szemben többletként mutatkozik, jó rész­ben a nemzeti kultúra és gazdaság céljait szol­gálja ; produktív kiadás, mely fokozza a nemzet erejét szellemben és vagyonban. A költségvetés kiadási tételeinek emelkedése, oly természetes jelenség, annyira szükséges tényezője a nemzet fejlődésének, hogy magáról az emelkedésről szót vesztegetni is felesleges. Az emelkedés összege pedig egészen normális, hiszen 1894-ben 26.500.000 forint volt a rendes kiadások emel­kedése. A kiadási rész tételei mindenütt a nemzet haladásáról beszélnek. A miniszterelnökség 228.000 forintot kitevő valóságos költségemel­kedése az ezredéves ünnepélyekre vezethető vissza. A belügyminisztérium 1.356.000 forint­nyi költségtöbblete a vármegyék közigazgatási dotációjának emelésére, az állami anyakönyve­zés költségeinek fedezésére és a rendőrség sza­porítására céloz. A közigazgatás javítása, egy nagy, új nemzeti intézmény alkotása és a köz­­biztonság megfelelőbb szervezése, célok, melye­ket a költségemelkedés szolgál. A vallás- és közoktatásügyi tárca 1.289.000 forint költség­­emelkedése a nemzeti kultúra javára esik. Emelkedik a felső tanintézetek, dotációja, vala­mint a középiskoláké és amit leginkább kell kiemelni, a magyar állam az ezredéves ünnepély évében 737 ezer forintot fordíthat új népiskolák létesítésére. Érdekes az­ is, hogy a­­ „pogány és istentelen“ kormány a különböző felekezetek,lelkészeinek állami segélyét 500 ezer forinttal emelni szándékozik. Azt hiszszük, hogy nincsen olyan takarékos magyar nemzetgazda, aki ne örülne a közoktatási ,­tárca költségeinek emelkedésén. A kultúra érdekében kívánatos, hogy ez az emelkedés állandó­ legyen. A tárca még ma is a legszerényebben,Ido£áfi mind kö­zött. Rendes kiadásainak összege 10.937.694 forint. Az igazságügy terén alkotott reformok is számokban jutnak felszínre a költségvetésben. A 407 ezer forintos kiadási emelkedés az új som­más eljárás életbeléptetésének tulajdonítható. Az új eljárás nagyobb bírói személyzetet kíván a járásbíróságoknál és királyi törvényszékeknél. E téren újabb költségtöbbletre van kilátás, mert kevés biró, rossz bíró. A bíró jól és ala­posan csak akkor dolgozható, ha nincs tulhal­­mozva és nem kell túlcsigázott munkát végeznie. A földmivelési tárca költségei jelentékeny Vizen. — „A Pesti Hírlap" eredeti tárcája. — Mintha a víz is hervadásnak indulna fecs­ke­ távozással. Hullámait csillogtatni immár nem szereti és megcsöndesül az élet benne. Színét is veszti lassan, amint a mező fakul és sárgulni kezd a parti akácok lombja. Hiszen mosolyog még az ég rája most is és ömleszti rája bőven meleg zománcát a kései verőfény, de a tó az üde kék szint nem bírja többé visszaadni. Mint a korral ridegülő kedély, tompa színekből szövi csöndesen Ő is az elmúlás bágyadt gondolatát. Hiába, hiába, az Ősz rálehelt a vidám víz­tükörre ! Hanem hogy szép az még hervadóban is, amit a természet igazán szépnek alkotott. Amint a reggeli köd visszahúzódik a kisvelencei és gárdonyi üigetek közé, fölragyog egyszerre az ősz, verőfény a sima tisztáson és ezrével feke­tévik rajta a leleselő vizivad. Ezeknek ilyenkor nincsen semmi dolguk. A fiókok föl vannak nevelve becsülettel egészen a pecsenye­képességig. Ami vándormadár van köztük, elment a fecskék után. Most a benla­­kóké az óriási tó, minden halak, békák és vi­­­ziférgek beleértésével s még csak árendát vagy fogyasztási adót sem fizetnek utána. S azután tessék azt mondani, hogy ne haragudjék az ember rájuk!­A deszkából összevert ladikok zajtalanul surrannak odább, nagy kerüléssel a sűrü náda­sok csapásai között. Igazi „velencei utazás“ igazi lagúnák között. A magyar gondoliere is ott áll lajbira vetkezve a ladik végén és hosszú rúddal rollntja odább a nád között a méltósá­­gos és nagyságos urakat, akik olyan fényes Lancastert szorítanak a térdeik közé, mint a Salamon balszeme. Előttünk egész garmada nyolcas és tizes patron, mert nem is igazi úri­ember az, aki a velencei tavon egy hajtásra legalább száz töltényt el nem­ lövöldöz és a fegyver­rúgás­októl vörös-kék ábrázat nélkül fe­jezi be a vízi gyönyörűséget. . Hanem, ami a nádat illeti, az is oda van! A zizegő sötétzöld pad rengeteg jóformán­ meg­fakult. A szél is megtördelte s azonfelül meg­ritkult itt is, ott is. Megkérdezem a ladikot taszigáló pákász­­tól, hogy hova lett az a sok nád az idén a gyökeres­ tisztásról ? Kevés beszédű ember, mint általában mindenki, akinek vízzel van dolga és nem borral: — Eszi kérem alássan ezt is valami fi­­lokszéra, vagy mi isten csodája* A halat is eszi, kérem alássan. . / /. j ■ 1 Azután meggondolkozik egy darabig és csak a csapás túlsó végén teszi hozzá: — ... Bárcsak az adót is enné, kérem a lássan , de azt nem eszi. Azzal nagyot taszít a ladikon, nagy füs­töt fuj a makrapipájából és köp egyet a bé­kanyálra. A nádban különben már nincs többé vad sehol. A fészkeket tollas lakóik mind odahagy­­ták. Ki elment Taliánország felé, ki­­iég itt maradt, de az is mind kint úszkál a sima vizen. A nagy tó szárnyas lakossága ilyenkor leginkább szárcsa, nagy-bujár, kis-bujár, itt-ott egy vöcsök s egy-egy csapat pocsék-szalonka, meg ami fő: kacsa. De ez azután van ele­gendő. Nagy tőke-kacsa (már a nép is csak stokkernek hivja), kendermagos kacsa, csörgő kacsa, cigány-kacsa, — akit „csokoládénak“ is hívnak a színéről, — meg a nyílfarkú kacsa. Az utolsó kettő ilyenkor még nem szeret rö­pülni , sokkal szívesebben fogja bukásra a dol­got s néha a víz alatt átbújik még a ladik­soron is. Csak késő őszszel jön meg a röpülési kedve a nagy muszájtól, mivelhogy a tó be­fagy és másutt kell az embernek megkeresnie a mindennapi halat, ha az ember kacsa. A fölvonulás a taktika szigorúbb szabályai szerint megy végbe. A kis hajóhad — nyolc­­, őszi jelöltek 26 frttól English Warehouse argói tiszta gyapjúszövetből, saját műhelyben készült, minden nagyságban, sósa­­ Andrássy-út 1. A Pesti Hírlap jelen száma 24 oldal.

Next