Pesti Hírlap, 1895. október (17. évfolyam, 269-299. szám)

1895-10-01 / 269. szám

____________________________________ PESTI HÍRLAP 1895. október 1. emelkedést mutatnak. Üzletszerű agráriusaink bizonyára fájdalommal értesülnek arról, hogy 751 ezer forinttal több e tárcánál az előirány­zat, mint a múlt évben. A nép gazdasági nevelé­sére a kormány nagy súlyt helyez, 254 ezer forinttal többet fordít erre a célra, mint a múlt évben. Ezenkívül örömmel hallottuk a minisz­terelnöktől, hogy az agrár­izgatásokat tettekkel igyekszik lefegyverezni és már a közel­jövőben megvalósítandó konkrét tervei is vannak. A me­zőgazdasági hitel kérdésének megoldása és a filloxéra által elpusztított ezerlövidékek helyre­­állítása foglalkoztatja most első­sorban a föld­­mivelési minisztert. Az agráriusok persze a földművelési tárca 751 ezer­ért emelkedésével szembe fogják állítani a kereskedelmi tárca 8 millió forint költségemel­kedését és a következtetésük természetesen az lesz, hogy a merkantil irányzat túlteng és meg­öli a földművelést. Csakhogy a kereskedelmi tárca költségemelkedését jó részben beruházások okozzák és ezek az ország lakosságát foglalko­zási különbség nélkül szolgálják. A posta, táv­írda és telefon és főleg az államvasút emésztik föl a költségtöbbletet. Ezen a téren a költség­­emelkedés annál kevésbbé veszélyes, mert a jövedelem bizonyos fokozódása jár vele. Mégis a kereskedelmi tárca az, ahol a költségvetés reális voltához szó férhet. Az állami vasutakra 6 millió forintot beruházás és 1.500.000 forintot a leltár szaporítása és kiegészítési munkálatok címén előirányoz a költségvetés, holott előző évek tapasztalata mutatja, hogy ez az előirány­zat nagyon is alacsony, mert a beruházási költségek sokkal magasabb összegre rúgnak. Elismerte ezt maga a pénzügyminiszter is, aki igen érdekes okoskodás kapcsán fölvetette a be­ruházások kérdésének hitelművelettel való meg­oldását. E szerint a beruházások nem közvetle­nül a vasutak jövedelméből fedeztetnének, ha­nem kölcsön útján és a költségvetésbe csak a kölcsönnek annuitása kerülne. A kérdést a pénz­ügyminiszter még nem tekinti érettnek, csak ta­nulmányozását igéri s nem kezeli megoldását. Egészen reális a bevételi többletek kiszá­­mítása. Többletet vár a pénzügyminiszter a bé­lyeg, jogilleték és díjak jövedelméből, a dohány­jövedékből, a posta, a vasutak és gyárak bevé­teleiből. A rendes bevételek többlete összesen 16.529.000 forint, tiz­­adik,­­ csöndesen megkerüli a „tisztást“ a nádasok szélén és a csapásokban, azután pedig nagy félkörbe fejlődve szorítja a vadat egyene­sen a partnak vagy a nádnak. A pákászok már tudják tapasztalatból, hogy merre fognak vissza­térni. A kacsa, persze elsőnek érti meg a dolgot. Azok tudják, hogy az ő húsuk ér legtöbbet az egész társaságban, azt tehát menteni kell még jókor. Rajokban, majd szinte felhőkben rebben­nek föl már 600—800 lépésről. És azontúl is van magukhoz való eszük. A csónaksor fölött 100—140 lépés magasságban vonulnak el. Szinte meg lehet látni az egyes kacsanemzetségeket, amint külön csoportokban szeletnek odább. Még szárnyuk kelepelése is hallik. A fogácsér aggo­dalmasan biztatja őket néha : gács-gács-gács ! Lefelé is tekintgetnek és ők is méregetik a lő­­távolságot. Alulról meg apró füstfelhők lobbannak ki, a középen egy kistűzmaggal. Dehát mindhiába. A lövés nem visz addig, vagy ott már nincs ereje, pedig néha még azt is lehallani, amint a fáradt sörét megcsapja a tőke-ruca szárnyát. Oda se néznek neki. Kissé megzavarodnak a durrogástól s csak annál vigabban szelik a le­vegőt. Nagy csoda, ha 30—40 lövésre valame­lyik mégis meggondolja magát és szegett szárny­nyal nagy karikát csinálva zuhan bele a vízbe, de ott is azt nézi, hogy a nádba meneküljön. Utóvégre még sebesülve is jobb a nád­ban, mint porcellán tálon savanyú­ mártással és kompóttal föltálalva. A sok rémezgetés, híresztelés után a költ­ségvetési előirányzat kellemesen lepi meg az országot. A szabadelvűség sok rosszhiszemű el­lensége nagyon kihasználta volna a szabadelvű rendszer ellen, ha a deficit újra fölüti fejét, vagy ha az ország csak újabb megterheltetések árán kerülheti el a deficitet. A leselkedő reak­­cionáriusok a gazdasági hanyatlást hasznosít­ják, a kétségbeesést gyümölcsöztetik. Lukács László, aki egyszerűen, cikornya nélkül, de meggyőzően és erős logikával sorakoztatta ma föl számait, számsoraival fényes diadalt szerzett a szabadelvű ügynek is. Belpolitikai hírek. Három Interpelláló van bejelentve a kép­viselőház holnapi ülésére. Az egyiket Szalay Imre szándékozik a miniszterelnökhöz intézni ,,az Ausz­triából beözönlő gyártott és az olasz borok valódi néven árulása tárgyában“. A másik Kováts József interpellációja lesz ,,az állami ménesbirtokok bizto­sítása“ ügyében a földmivelési miniszterhez. A har­madikat, melyről már megemlékeztünk, Endrey Gyula terjeszti elő „Hódmezővásárhely törvényhatósági jo­gainak megsértése“ tárgyában a belügyminiszterhez. Új államtitkári állás. Az ő felsége személy körüli miniszter hivatásánál fogva gyakran huzamo­sabb ideig is hivatali székhelyétől kénytelen lévén tá­vol tartózkodni, a kormány szükségesnek tartja, hogy gondoskodás történjék a helyettesítéséről. Kérni fogja tehát erre való tekintettel az országgyűléstől, hogy a nevezett minisztérium fölállításakor rendszere­sítve volt, egy ideig valóságos, utóbb helyettes ál­lamtitkár által betöltött államtitkári állás, melyet csak négy évvel ezelőtt törölt el a törvényhozás, újra föl­­állíttassák. A színházak fölötti állami hatóság és az operai és színművészeti tanintézetek ügye ez idő szerint, mint­ tudva van, két kormányzati ág, a bel­ügyi és közoktatási minisztériumok között oszlik meg, minek folytán nem részesülhet állandó és rendszeres gondozásban az a kapcsolat, mely a művészeti kép­zés s a színházaknak újabb erőkkel való ellátása közt fenforog. E kérdés, melyre a törvényhozás is már ismételve kiterjesztette a figyelmét, tanulmányo­zás alatt áll jelenleg az érdekelt minisztériumokban s remélhető, hogy a szín- és zeneművészetnek az ál­lami igazgatás körébe tartozó összes érdekei nem­sokára a kormányzatban is egységes alapon fognak érvényesülhetni. A kacsaroham után indulnak a szárcsák, csúnya nehézkes, fekete tollú állat és még hozzá buta is. Hogy ehető legyen, a bőrét előbb le kell húzni és a húsát fűszeresen be­pácolni , de így is csak a jó gyomrú ember eszi. Passzióból lövik inkább, mint becsü­letből. Ezerszámra emelkednek, de előbb hosszú sorban fölpaskolják a víztükrét lomha szárnyaik­kal. Szinte imponál a hemzsegés és csapkodás a vizen. Azután pedig gyorsan, nyíl­egyenesen és alacsonyan jönnek­ közbe-közbe egy nagy­­bojár, amelynek ezüstös begyét és fehér sze­­gésű szárnyát messziről fölismerni. Vígan szól a Lancaster és a Pieper. Rö­pül a sötét széltében-hosszában s bizony meg­esik, hogy egyik-másik ladik deszkáján végig­kerepel egy kis „tizes.“ Kiáltunk egyet a nagy durrogásban a második szomszédnak, hogy „no­­no!“ Azután megnézzük a kabátot és nadrágot, hogy nincs-e benne friss lyuk és lövünk tovább. Némelyik lövést passzió nézni. A röpülő vad már bukfencezik a levegőben, mielőtt a dörrenést hallaná az ember s azután magasra fölcsapódik a viz, amint a hegyen­ lőtt nehéz madár lezuhant. A vízre szürke lőporfüst telep­szik s végre is vagy 150 ellőtt patron egész eredménye 10—12 vizivad. A jövő században pompás ólombányát le­het majd nyitni a mai velencei tó helyén, mert ott már ma is több száz méter mázsa ólom rej­tezik. Tengersok sörét hullik bele, mert hiszen vannak itt olyan vadászatok is, amikor két Az elpusztult szőlőterületek regenerálása érdekében fontos törvényhozási kezdeményezést vett célba, mint értesülünk, a kormány. Célja eme kezde­ményezésnek első­sorban az, hogy az illető­ szöllő­­területek tulajdonosai megfelelő hitel nyújtása által is abba a helyzetbe juttassanak, hogy a regenerálást lehetőleg rövid idő alatt foganatosíthassák. Az ügy még tárgyalás alatt áll a kormány kebelében, való­színű azonban, hogy a megfelelő előterjesztés még okt. hó folyamán a képviselőház elé kerül. A vallás szabad gyakorlata. A képviselő­házban ma immár harmadszor megszavazott, a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat valószínű­leg már jövő hétfőn a főrendiház hármas bizottságá­ban tárgyalásra kerül, úgy­hogy ezen törvényjavaslat plenáris tárgyalása már ő felségének Zágrábból való visszaérkezése után — valószínűleg 18. vagy 19-én fog megtörténni. A bajai mandátum. A Drescher Ede lemon­dása folytán szükségessé vált új képviselőválasztás tárgyában már határozott a bajai központi választ­mány s a választás határnapjául október hó 12-ikét tűzte ki. A választás elnöke Szutrely Lipót ügyvéd, helyettese Latinovits János, vál. jegyző Erdélyi Gyula, helyettese Klemántz György. A szabadelvű párt je­löltje dr. Plósz Sándor igazságügyi miniszteri első államtitkár lesz, aki ellen Drescher Géza bajai ügy­védet, a leköszönt képviselő öc­csét akarják fölléptetni néppárti programmal, jelöltetése azonban ma még nem vehető bizonyosra. Uj főrend. Szentiványi Márton, a nyári szüne­tek alatt elhunyt ág. ev. egyházkerületi felügyelő, főrendiházi tag helyébe, hir szerint Laszkáry János fog behivatni, minthogy a hivatalviselésben idősebb Péchy Tamás és Fabinyi Teofil nem szándékoznak mandátumukról lemondani. Görög-keleti püspöki zsinat. Az újvidéki Zasztava megemlékezik arról, hogy a gör. kel. püs­pöki zsinat szept. 29-én tartja meg gyűlését s azt mondja, hogyha egyáltalán napirendre kerülne a bu­dai gör. kel. szerb püspökség betöltése, úgy komoly jelöltek gyanánt csakis Levics és Zmejanovics archi­­mandriták jöhetnek számításba. Továbbá azt mondja a „Zasztava“, hogy a zsinatnak a temesvári püspöki szék betöltésével kellene foglalkoznia, mert az erre vonatkozó gör. kel. kánoni szabályok értelmében fél­lábú beteg ember, amilyen a mostani püspök, nem maradhat az egyházmegye élén. Ugyancsak a „pusz­tává” elvárja a zsinattól, hogy az életbe lépő egyház­politikai reformok tárgyában utasítást fog kiadni a klérus részére. A főrendiház folyó évi október hó 3-án, csü­törtökön d. e. 11 órakor ülést tart, puskából lőnek az urak és 5—6000 lövésnél kevesebbel el se kezdik. Szegény László főhercegünk, mielőtt vég­zetes vadászatára, Arad megyébe lement volna, épen itt vadászott az urak társaságában. A ladik­táló pákász még be is tud számolni róla: — Akkor kérem alássan sokat lőttek. Egész nap pufogott, akárha csata lenne. A vé­gén vagy tizenkétszáz vizivadat raktak gar­madába. — Jól tudott-e lőni a főherceg ? — Jól a’ kérem. Ő lőtt legtöbbet. Meg azután úgy néztem, hogy a többi urak is ked­veztek neki. Hagyták, hogy hadd menjen rá a kacsa, még riogatták is, hogy csak arra jár­janak . . . A hajtás után a sík vizen összegyűl a kis hajóhad szépen egymás mellé. Ki mennyit lőtt, annyi most a becsülete. Van aki „suszter“ ma­radt , az lapít. De azért a cognacból, sonkából szalámiból, füstölt nyelvből egyformán jár ki s porció. Aki keveset lőtt, annak azonfölül is van mit nyelni; még jobban annak, aki a mi ladi­kunkat, meg a szomszédunkét megsörétezte. Hogy elváltunk egymástól s az uj hajtást kerültünk, a pákász megint gondolt egyet a la­dik végében. Úgy nézem, a sok nagyságos , méltóságos cím csapta meg egy kicsit a fülét. — Ugyan kérem, miféle ur az amott, ai a vágásnál megyen? — Hát miért akarja tudni? — Valami nagy úr lehet az kérem a lás­san. Olyan kemény nézése van, meg a beszéd!

Next