Pesti Hírlap, 1896. május (18. évfolyam, 120-149. szám)
1896-05-01 / 120. szám
Budapest, 1896. XVIII. évi 120. (6238.) szám.____________________ Péntek, május 1. ^Előfizetési árai: Szerkesztőség: . Budapest, Yáci-körut 78. Egész évre .. 14 frt — kr. I. emelet, Félévre...., a szellemi^ részét Megjelenik minden nap, ünnep (*] * '■ szétküldésére vonatkozó fel*rt vasárnap után is, szólalások intézendők. Küszöbön v árosunk kezd kiöltözködni a nagy ünségekre. Tenger zászló lobog a házakon, ünnepi követek megszámlálhatlan méretei futják is .Ikonokat s oszlopokat. Mire az idő hu•t, • ,y órát vénült, a mi józan s kissé ridegek tündéri pompában fog készen állni a nagy ztendőre: ragyogó pillangó, mely a hercebre fejlődött. Az utcák már megtelnek. A vidék már megkezdi a maga központi zarándokolását s óra rára változik a város képit Holnaptól fajv. Budapest nem lesz többé a budapestieké; balra napra Magyarországgá változik át, melyberész, de miként a legyőzött magasabbakai szoktak az alantasabb győztesek alatt elveszni, hogy ráadják utóbbiakra a maguk trggasabb miveltségét. A ilyen fővárosi központható mozgalmak tünemények. Az ókor nagy városai falaik között látták minden esztendőben legalább egysze országuk lakosságát és ez a szokás más , fenmaradt napjainkig. Az ókor vallási kérdést csinált ebből a gyülekezésből, mely ■ ji bizonynyal a gyakorlati élet követelméseiből indult ki„ kezdetben, hiszen a vidék összes nagyobb igényeit a dolog természeténél ogva a kulturközpontokból volt csak képes beszerezni, — de a dolgok fejlődésével mindmárig nyilvánvalóvá lett, hogy ebben a központimló mozgásban oly erkölcsi erők laknak, meyek az emberiség haladására, társadalmi öszöneinek nemesítésére és nevezetesen az összetartozósági tudat rendkívül erős fölverésére és acélossá kalapácsolására kiszámíthatatlan kihatással bírnak. A vérkeringés törvénye erre alkalmazva : közhely. A társadalom meghal, ha nem mozog. Az az atom, melyet Erdély keletéről idesodornak, százszorosan átváltozva, átgyurva s uj erőktől áthatottan fog vissza eljutni a maga kis toronyaljához s hozta volna ide a puszta kíváncsiság vagy a még rosszabb könnyelműség, mire haza jut, másnak fog mégis hazaérkezni, akár minőségben, akár mennyiségben. A magyar embert valami keleti vonás hajszolja fővárosa felé. A nyugat népei közt ritka ez a jelenség. Akárhány francia vagy angol születik, él s meghal, anélkül, hogy fővárosát csak egyszer is meglátta volna, míg ellenben kelet népeit mindig vonzza valami valamerre, ahonnan erkölcsi és testi emberét fölfrissülten haza viheti a mindennapi élet sivárságai közé. A nyugatnak nincsenek is nemzeti központjai. A mivelődés ott nem indult ki ilyenekből, hanem decentralizálódva kiült az ország különféle részeibe s innen szolgálta a nemzeti nagy érdekeket. Páris mellett Lyon, Marseille és egyéb nagy városok végzik a kultúra munkálatait. London mellett 56 egyéb nagy város emeli az angol nemzet felszínét. Német- és Olaszország földarabolásáról és központkivüliségéről a politika gondoskodott. A magyarnak csak ez az egy szíve van. Jelentékeny vidéki központunk nincsen olyan, mely körül körök támadhattak, melyeket a szükség és lelkesedés radiusai hozzá kötnének a súlyponthoz. Kis nemzetek nem is győznek több tűzhelyet egynél. A mi álladalmunk perifériája azonfelül annyira nem magyar, hogy a kisebb körök képződése nemcsak fizikai lehetetlenség, a részek központfutó irányánál fogva, de egyenesen veszedelmes is volna. Nekünk Budapestnek központisága oly fejlődési fényünk, mely nemzetiségünk és államiságunk szempontjából nélkülözhetetlen szükségletünk, amelyet ápolni, fejleszteni és vallási ihlettel körülvenni első rangú kötelesség. A magyar vidéknek a haza oltára körül való sereglését ne nézze e szerint sa^gUfcfétával a kezében. Való igaz, hogy kereti a látványosságokat és hol|^Premolyxeéalókra alig nyílik meg valamikjU^z erszénye, utazni, szórakozni s vagyonán túl élni, rengeteg könnyen határozatképes. Bizonyos az is, hogy a bécsi s párisi kiállításokhoz alig látogattak el akkora tömegekben a gazdag nemzetek fiai, mint a mi szegény népünk gyermekei. Könnyű életfölfogásunk már szinte közmondásossá is vált tőlünk nyugatra. Hallunk komoly intéseket arról is, hogy a vidék szegény, az üzlet pang, a közgazdasági viszonyok tarthatatlanok s az a pénz, amit az emberek a fővárosba hoznak, igen érzékeny súlyveszteséget fog okozni a főváros előnyére, a vidék kárára. Ezekben a fölhányásokban sok az igazság, de ismételjük, ezt az idesereglést sem szabad krétával utána olvasnunk. Vezesse ide a magyart a kíváncsiság, hozza ide az élet léhább fölfogása: ebben az esztendőben minden magyar embernek meg kell egyszer fordulnia a kissé elhamarkodva. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Az orvos még egy pillantást vetett arre Bozsérra, ki az ágyon hörgött, aztán Jankához fordult, a leányhoz. Szegény papa, nem hiszem, hogy megér,a élet. A kisasszony feszes, nagy szemeiben halo a ,godalom reszketett. Lakát egészen a két ferde válla közé mozva, kétségbeesetten tördelni kezdte a kezeit: — Óh, istenem! . , . egtört hangon súgott oda az élemedett úr .érficselédnek, ki egy lépésnyivel a háta ’ ■ szepegett: Hát mégis csak menjen be, Péter . . . vén szolgalélek egy könycseppet törült a kezével a szeméből, még mint kutyaakadt az öreg urnál, a régi jó időkből, élt, hogy a rettenetes vergődését egy kicsit egsi lissa. Aztán sarkon fordult lehorgasztott fővel, gyen kisomfordált a szobából, hogy anyka megbízásaiban eljárjon, . pedig, a szegény, fejét ismét a válla kost izva, újra a doktorhoz fordult: — Óh, istenem ! . . . * tiunka különben egyetlen, édes gyermeke .Volt az öreg századosnak, mint rokkant, már huszonöt éve, hogy nyugalomba vonult volt, még akkoriban, mikor a ferde hátú csak hét esztendős kicsi, szánalmas gyerekfigura volt. Hosszú kezében vörösre kockázott palatáblával, úgy kalimpált nap-nap után végig az aszfalton, lakásuktól az iskoláig s az iskolától hazáig. A százados úrral élete és katonai pályája délelőjén megtörtént az a kellemetlen dolog, hogy Venyige, ez a kemény szájú, csökönyös állat valamelyik kilovaglás alkalmával — ha ugyan szabad így mondani: úgyszólván készakarva — lovasával együtt oly szerencsétlenül vágódott végig a földön, hogy Bozsérnak, aki ép a ló hasa alá került, a teher alatt fele bordája behorpadt. Sohasem lett belőle többet katona. . Felesége, ez a gyöngylelkü, örökösen sápadt teremtés, határtalan odaadással ápolta, amíg erővel győzte, de nem sok ideig győzte. Még néhány visszavonultságban átvergődött esztendős a halál, ez a keményszivű katona doktor, a nagyobbik Jankát is besorozta. A másik Janka, a gyerek, akkortájt már a felsőbb leányiskolát járta. Növendéktársai közül mindenki lehetőleg kerülte, nem csupán a kinőtt hátáért, de amiatt is, mert ennek a lánynak legnagyobb élvezetei közé tartozott, mikor valakivel — legalább, ha csak egy mákszemnyire is — rosszat tehetett. • • Ha Margit, avagy Mici a pad alatt Mantegazzát, vagy Casanova emlékiratait olvasta, a Bozsér mindjárt föltartotta a két ujját. — Tanár úr, a Kovács megint olvas valamit ! . . . A kontyos diákok soraiban a fölháborodás moraja szisszent végig, a tanár úr, — mivelhogy kisasszony-tanárok órái alatt senki sem merészelt rendetlenkedni, — lejött a katedráról s hátratett kezekkel, méltóságos léptekben odament az elárult bűnöshöz. — Adja ide azt a könyvet, Kovács! . . . A rákövetkező percben a csalafinta süldőlány, jól színlelt zavarral nyújtott át a professzornak valami könyvet vagy füzetet a női kézimunkákról, avagy Jézus szent szívéről.. — Csak ez volt a kezemben, kérem . . Casanova — hála a tudásokkal ésfelsőbb hatalmakkal szemben kötött véd- és dacszövetségnek — ezalatt természetesen már a negyedik padsorban bujkált a rövidszemü nemezig elől. Óra után ilyenkor rendesen megvolt a visszahatás. A folyosón és a padok tetején titokozatos csoportok verődtek össze, s a pirosló leányajkakon maliciózus megjegyzések bigyeszkedtek : a ferdevállát ismételten átadták a közmegvetésnek . . . Ilyenkép teltek a Janka-gyerek fiatal évei.,, egyhangú, boszantó szeretetlenségben. Az ismerősök, haa háznál hébe-korba megfordultak, csupán illemtudásból vagy szánalomból váltot-' tak vele néhány udvarias jó szót, mialatt bizonyára olyasvalami forgott az eszékben: no lám, szegény Bozsér, nem elég neki a maga Tptrítni tolnia bárkit legfényesebben Ennlink WorClhnilOQ Deutsch F. Károly JulUIJI ICtipiy és legolcsóbban kiraház Oigilull ffdlullUluu Andr4sjj^*“ ez4m T’ ~ * A Pesti Hírlap is lesrása 22 oldal.