Pesti Hírlap, 1896. augusztus (18. évfolyam, 210-239. szám)

1896-08-01 / 210. szám

Budapest, 1896. r __ ___—~ Előfizetési árak: Egész évre .. 14 írt — kik Félévre..... 7 „ — m Negyedévre . . 3 „ 50 a Egy hóra ... 1 „ 20 . Egyes sírm­éra 4 kr. Vidéken 6 kr. Megjelenik minden nap, s­nnep ét vasárnap után is. xvi­. évi 210. (6328.) szám. Szombat, augusztus I. Szerkesztőség:: Budapest, váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők.­­V­ ­akondok,lyukak. A vakondok olyan állat, aki a föld alatt él, a napvilágon ritkán lehet látni, de a járását a föltárt föld megmutatja. Ha pedig az ember vakondokat akar fogni, akkor kilesi, mikor a földet épen túrja, oda áll az ásóval és hirtelen kidobja a napvilágra. A politikai vakondokokat is így lehet meg­fogni. A néppárt a maga souverain fejedelmével pl. régi gyanúban áll, hogy vakondok­lyukakon át közlekedik a nemzetiségekkel. Viszont az Ug­­ron-párt folytonosan az alatt a gyanú alatt áll, hogy a néppárt irányában vannak vakondok­­lyukai, tehát vele s általa a nemzetiségi aspirá­ciókkal is földalatti közlekedési vonalakat tart fönn. De mivel egy kis poeoktatásnál egyebet látni sohasem lehetett, az összeköttetést pedig eltagadták, bizonyosság ebben a dologban nem volt. Nem is ment messzebbre a gyanú, mint csak annyira, hogy a néppárt előnyös kölcsön­­műveletek útján a nemzetiségi választóknak ad hoc kikölcsönzésére, az Ugron-párt pedig a néppárti választók kikölcsönzésére spekulál. Olyan választási hitelszövetkezetnek látszott az egész, amelynél valakit okvetlenül be fognak csapni, ha engedi magát. Ma azonban a következő pompás politikai hírt olvassuk az Ugron-párt hivatalos lapjában, ahol különben Bánffy K. miniszterelnököt azzal gyanúsították, hogy az oláh nemzetiségi pártnak 20 mandátumot ígért végkielégítés gyanánt. Íme az entrefilet : „A szerbek szervezkedése. Szerb nemzetiségű politikusokhoz közel álló körökből arról értesülünk, hogy sikert ígérő tárgyalások folynak a liberális és radikális pártok egyesülésére. Nagyon jól tennék a szerbek, ha — akár egyesülnek, akár nem — egyik parlamenti párthoz csatlakoznának, mert csak így érhetik el jogos kívánalmaikat és sérelmeik orvos­lását, amelyekkel a mai viszonyok között magyar po­litikus, ha csak nem akarja magát a nemzetiségekkel való paktálás gyanújának kitenni, körülményesen nem foglalkozhatik. Csatlakozzanak a szerbek ahhoz a parlamenti párthoz, amelytől leginkább remélhetik érdekeik orvoslását, de mostani külön pártállásukkal okvetlen föl kell hagyniuk, ha célt akarnak érni.“ Fölteszszük, hogy Ugrón Gábor erről a per­­fidiáról nem tud semmit. S hogy föltevésünk helyes-e, azt onnan fogjuk megtudni, hogy Ug­rón Gábor ezt a csábító közleményt nyilváno­san, a fényes napvilágon defavoyálni fogja. Ha nem teszi, annak a jele lesz, hogy vagy tudott fe­lőle, vagy egyetért vele, vagy eltűri s az abból származó következtetések és következmények részesévé teszi magát. Mert akárhogyan nézegesse is az ember ezt a politikai értesítést és frivol ön­ajánlgatást, még akkor is a fejébe száll a vér, ha leszámítja belőle mindazokat a saison-szerű immoralitási tételeket, amelyekkel csak épen tegnap vetet­tünk számot ugyanezen a helyen. Sunt certi denique fines. A magyar politikában pedig a határ ott van, ahol valamely párt, csoport vagy egyén a mandátum­spekulációt egészen addig viszi, ahol a haza belső ellenségeivel is kész szövetkezni. Itt ezután már az a kíméletesség is kifogy, amelyet a pártok az egymás erkölcsi fogyatkozásai vagy erkölcsi silányságai iránt szoktak gyakorolni a viszontbiztosítás elvei szerint. Ami ebben a közleményben van, az a legszomorubb depraváció jelensége Hason­latos bizonyos éjeli utcasarki jelenetekhez, amelyek ellen a jóravaló közönség nem ok nélkül fordul a rendőrség vagy a lapok sege­delméhez. A magyarországi szerb nemzetiségi párt évek sora óta szakadásban van. A szakadást a karlócai kérdések okozták; politikai jellege ab­ban áll, hogy a nemzetiségi párt két töredéke az egymással való belső meghasonlás követ­keztében képtelenné vált az akcióra. Hogy sem az egyik, sem a másik töredék nem híve a magyar állameszmének s a mérsékeltebb libe­rális rész programmja is sokkal partikulárisabb, semhogy kívánságait a magyar állameszme súlyos csorbulása nélkül teljesíteni lehetne, ez eléggé ismeretes. Meghasonlásuk és harcuk azonban min­­denképen levette a magyar parlament asztalá­ról Miletics gyászos örökségét. Ennélfogva ha a magyar politika elég tisztességes volt mindenkor arra, hogy ezt a belső viszályt egyáltalán nem szította, bizonyára valamely magyar politikai párt legutolsó önmegfeledkezése lehet csak az is, ha a két nemzetiségi frakciót összebékíteni fáradozik. Ennél csak az a súlyosabb és megbocsájt­­hatatlanabb magáról való megfeledkezés, ha va­lamely párt az összebékítést azon célból veszi magára, hogy a nemzetiségi programm megva­lósítására magát kéretlenül, még a szemérem köteles tekinteteinek elhanyagolásával is föl­ajánlja. A végletek véglete pedig az, amikor még arra az esetre is fölajánlja magát mind a két frakció céljainak, ha a kibékülés nem sikerülne. Aki pedig olvasni tud, még ezt a végletet is kiolvashatja az Ugron-párti lap idézett közle­ményéből, mert hiszen ahhoz talán még­sem Lopás. Bosny J.-H. A mészkő és homokkő likacsai, szokásaink, helyzeteink, szerelmünk, valóban k­im­ olyasmi vesz körül minket, ami nem lenne ámulatra gerjesztő csoda ? A legmindennapibb végzet, a legközönségesebb sors, amely a minket simogató, ütlegelő, magasba emelő vagy mélybe döntő véletlenek közt kibontakozik, ha tíz percig gon­dolkozunk rajta, az őrülés felé üt. A csoda, amely a sarki hentes, vagy a kis hivatalnok életét szabályozza, megvalósítja az ezeregyés regéit, a legendákat, tündérmeséket, a varázs­­gyűrűket . . . Mert hát én egyetlen mozdulatnak köszö­nöm, amelyet alkalmas időben tettem, hogy a boldogság Himalájára jutottam. *­­ Másodszülött voltam, fiatal ember jövő nélkül, bár elég jó családból származtam, régi nemesi családból, amelynek nem volt pénze és amelyre nem maradt, csak egy nyomorúságos hagyaték, amely épen csak azt tette lehetővé, hogy ott szerepeljen a bocskoros nemesek, a hétszilvafás birtokosok közt. Egy este, amidőn egy barátom szalonjá­ban, egy sereg fiatal hölgy mögött álmodoztam,­­ megjelent ama rendkívül szőkék egyike, akinek az Észak megadta a­­ legteljesebb világosságot, amely az emberi bőr, a haj, a szem sajátsága lehet. Elfogott a fájdalom és a mérhetetlen bá­nat érzete, amely a túlságos szépséggel szem­ben támad bennünk és egész este bámultam a ragyogó hölgyet, finom és bódító méreggel tele­­szívtam magamat. D. Corisandre volt a neve; több skót grófságban volt­ földbirtoka, királyfiak közt vá­laszthatott volna férjet. Oly elérhetetlen volt nekem, mint a Gaurisankar csúcsa, ahova vi­lág kezdete óta nem ért emberi láb — és egész éjjel szenvedéllyel, fájdalommal gondol­tam reá.* Néhány nappal utóbb betértem ékszeré­szemhez, hogy karperecet vegyek, amelyet egyik rokonomnak akartam ajándékozni. Az ékszerész oly családból való, amely mindig összeköttetés­ben volt az enyémmel és bár ő gyarapította hírnevét, mint előkelő ékszerész és bár az én családom tönkrement, legnagyobb tisztelettel vi­­seltetett irántunk." Épen amikor beléptem hozzá, előkelő ve­vők léptek ki, az árusító­asztalon csomó ék­szer hevert, Barnage nem rakta el őket, hogy minél gyorsabban kiszolgálhasson engem. El­mondtam neki, hogy mit keresek, amikor ki­nyílt az ajtó ; éreztem, hogy reszketek ; meg­ismertem Corisandret, akiről nem szűntem meg ábrándozni. Egyedül jött, egészen egyszerű, sö­tét ruhát viselt, leült, hogy várakozzék. Ebben a pillanatban Barnagenak meg kellett fordulnia és én is, nem merve a fiatal leányra tekinteni, ugyanazt a mozdulatot tettem. Az utcán nagy lárma keletkezett, egy feldőlt kocsi balesete vonta magára oly hirtelen figyelmünket. És ekkor rémülten láttuk, hogy D. Cori­sandre egy tündöklő követ csúsztat fűzőjébe. * Barnage oly mozdulatot tett, amelyet nem lehetett félreérteni, a rendőrséget akarta szó­lítani. Tudtam, hogy a tolvajokkal szemben ir­galmatlan ; nem keményszívűségből, hanem meggyőződésből. Nem engedtem neki időt a megszólalásra. Ujjamat ajkamhoz emelve intet­tem, hogy az esetnek ne legyen semmiféle foly­tatása. — egyetlen szemrehányó szó se ej­tessék. Mig ez a jelenet gyorsan lejátszódott, D. Corisandre székébe dőlt, sápadtan, mint a ha­lott, közel az ájuláshoz. Feléje siettem, fölaján­lottam neki karomat a könyörgés és alázat moz­dulatával. Ez nyilván magához térítette. Elfo­gadta a támaszt, távoztunk az üzletből és minthogy­­nem láttam saját hintót, a bérkocsi állomás felé tartottam. —■ Könyörgöm, — szólt megtört hangon, —. Tropical-öltöny igen könnyű, tiszta angol gyapjú­­kelmékből, saját műhelyemben, az utolsó angol divatlap szerint készítve, 20 forint« English WarehouseDeutsch F. Károly férfi szabó Andrássy út 1. szám, 7476 A ?«»a rimán leden szauna 18 urnás.

Next