Pesti Hírlap, 1896. szeptember (18. évfolyam, 240-269. szám)

1896-09-01 / 240. szám

t ha a tyúkudvarban marad, akkor baromfi ; ha kirepül az erdőre, akkor vadpulyka­ meg­lőhető. Ezt a nézetét a szerzői jogok fölött ítélő bizottság implicite ki is fejezte a szakértő véle­ménybe beékelt incisummal. A bírói areopág azonban még­is elítélte a Káldy kiadó cégét a kiadvány elkobzásában s a perköltségek megtérítésében (beleértve az én egy forint harminc krajcáromat is). Büntetést Konti maga sem kért ellenük. No hát ebből ugyan Káldyra semmi becsü­­lethomályosító folt nem háramlik. Legföjebb utalva lesz rá, hogy jövőre, ha megint közked­­vességű népdal hangzik a fülébe, előbb hányja föl a múzeumban az egész kottahalmazt, hogy nincs-e már az valaki által megörökítve, csak azután sorozza be a saját gyűjteményébe. Neheztelésem csak az illető kiadó urak el­len van némileg. Már nem tudnak ilyen hibli­­dubb­ ügyet barátságosan elintézni egymás kö­zött ? Meg kell hurcolni ezért két becsületes ne­vet a közönség előtt, a hírlapok előtt, a szer­zői bizottság, meg a bírói törvényszék előtt. Igazán prókátor nemzet vagyunk! A PESTI HÍRLAP 1896. szeptember 1. nemzet keresztény jellegének. Ilyenről komoly ember nem beszélhet. Vagy ha nem a zsidóktól, mint az ország egyedüli nem keresztény felekezetétől féltik a keresztény állam jellegét, hanem egyáltalán az elharapódzó­­ vallástalanságtól és különösen a kötelező polgári házasság behozatala által állí­tólag előidézett vallástalanságtól, akkor mél­­tóztassék első­sorban arról gondoskodni, hogy a papok ne alacsonyítsák le a vallást, ne le­gyenek politikai kortesek, hogy ne rendezzenek botrányos vasárnapi vendégszerepléseket, hanem maradjanak meg fenséges hivatásuknál, terjesz­­szék buzgón az isten igaz igéit, az ember­baráti szeretetet, türelmességet és a jó er­kölcsöket. Ezzel sokkal hathatósabban fogják fenn­, tarthatni az állam „keresztény jellegét“, mint azokkal a céltalan és reájuk nézve csak kudarc­cal járó vasárnapi kirándulásokkal s akkor papi reverendájuk, szent küldetésük e külső, tiszte­letreméltó jelvénye, nem fog a mindenesetre éretlen tömeg által sárba rántatni és záptojás­sal beszennyeztetni. Ami pedig a kötelező polgári házasság­szülte vallástalanságot illeti, méltóztassék — ha ugyan rövidlátásuk engedi — körülnézni. Ide és tova egy esztendeje lesz, hogy ez az intézmény életbe lépett. Ugyan mondják meg, hol van az a vallástalanság, amelyet ez előidézett? Hány eset volt reá, hogy keresztény házaspár nem kérte egyházának áldását is frigyére ? Hány eset volt reá, hogy keresztény ember elhagyta vallá­sát és áttért a zsidó vallásra ? Hány eset volt reá, hogy a törvényben megengedett felekzet nél­­küli állapotot igénybe vették volna? Volt egy­­kettő. De hát ezek veszélyeztetnék az állam ke­resztény jellegét ? Nincs tehát semmi szükség erre az úgy­­nevezett néppártra , nincs semmi létjogosultsága, mint politikai pártnak, mert sem az állam ke­resztény jellege, sem az általános vallásosság veszélyeztetve nincsen. Az e jelszók örve alatt folytatott izgatás merőben cél nélküli, sőt bűnös, mert tulajdonképeni rugói, a vallási fanatizmus, a fajgyűlölet ébresztése és terjesztése. Enélkül meg tudott lenni Magyarország ezer évig és enélkül meg lesz békében továbbra is. Vájjon ezzel meg lenne-e, ha bécsi minta Lobanov meghalt. 1 w '■ hiiih.il m whit—iitti ———J M Monarchiánknak és az európai békének minden igaz barátja mély szomorúsággal érte­sült a megdöbbentő hírről, hogy Oroszország külügyminisztere, Lobanov herceg, ki a cárt ki­sérte Kievbe, Sepehovka állomásnál, az udvari vonat egyik vagyonjában szívszélhüdés következ­tében hirtelen meghalt. Midőn ez a hír a bécsi orosz követségi palotába eljutott, annak egyik főbb hivatalnoka ijedten kiáltott föl: ez katasztrófa ! És valóban az is. Igaz ,ugyan, hogy senki sem pótolhatatlan, mert minden állás megleli, aki betöltse, de a szellemet és bölcseséget, a világos ítéletet nem mindenki hozza magával a zsebében. Lobanov herceg amióta a diplomácia te­rén működik, ritka tapintatosságot tanúsított minden kényes kérdésnél és már Giers idejében jelentékeny befolyást gyakorolt a dolgok mene­tére- III. Sándor cár is nagyra becsülte, de a­mi elég sajátságos s inkább az ő gondolkozás­módját jellemzi, mint a Lobanovét, azt tartotta felőle, hogy a politikában kissé igen idealista. Ennek az idealizmusnak nyomát csakugyan föltaláljuk működésében, amióta a fiatal cár trónra lépett s őt bizta meg Oroszország kül­ügyének vezetésével. Mintegy varázsütésre megszűntek azok a rut kétszínűsködések, melyeknek egyik szárnya a hivatalos a másik szárnya a nemhivatalos po­litika. Az egyik szárnynyal a béke, a másikkal a háború felé tartott, így azután egészen ellen­kező irányban haladva, a permanens bizonyta­lanságot és nyugtalanságot honosította meg Európában. Ebből származott, hogy amikor Lobanov herceg állott az ügyek élére s a régi intrikák hagyományos rendszerét sutba lökte, Európa még jó ideig nem bízott szándékai őszinteségé­ben s mindent, csak azt nem akarta elhinni, hogy az orosz külpolitika nemcsak görbe, de egyenes utakon is tud járni. A legtöbben azt hitték, hogy valamely vá­ratlan csapást készít elő s azzal fogja Európát megrohanni, így például mennyi kalandos kombináció fűződött a Bulgáriával való kibéküléshez. Azt senki sem akarta elhinni, hogy Oroszország ezt­ a kibékülést nem úgy érzi, hogy Bulgária telje-­­sen alá­rendelje magát érdekeinek és céljainak,­ hanem teljes őszinteséggel csak arra törekedett, hogy a Bulgáriában folytonos nyugtalanságot­ okozó ízetlen viszony jobbra forduljon és Orosz-­­ országnak ezáltal meg legyen adva a lehetőség,­ hogy a keleti béke érdekében minden ellenséges­ érzülettel feszélyezetlenül vethesse latba akaratá­nak egész súlyát. A következés fényesen igazolta azokat, akik Oroszország fölszinre hozott politikájában­­ teljesen megbíztak s tőle várták a keletnek meg­óvását mindama bonyodalmaktól, melyek vesze-­ delmei első­sorban Ausztria-Magyarország érde­keit fenyegették volna. Tagadhatlan tehát, hogy Lobanov herceg­nek keleti béke­politikájában volt némi idealiz­mus, de olyan, melynek reális előnyeit Európa­­ élvezte s amely elhárította az akadályokat, melyeket Oroszország és monarchiánk közé raktak évtizedek óta azok, akik a két birodalom összeütközéséből remélhetik utópiáik megvaló­sulását.­­ Lobanov herceg mindig jó barátja volt monarchiánknak és mindig azt a nézetet val­lotta, hogy Oroszország legfőbb érdeke követ; feli, hogy a habsburgi monarchia érdekeinek­­ tiszteletben tartásával és vele egyetértőleg óva­­­­tosan és fokozatosan haladjon ama nagy kor­­i szakalkotó cselekmény felé, melynek neve: a keleti kérdés megoldása. Lobanov teljesen ellentéte volt a régi orosz politikusoknak. A hatalmat nem erőszak­kal, hanem az erőt bölcseséggel vélte meg­­óvhatónak.­­ Nemhogy gátolta volna, de előmozdí­ ,­tetta fiatal uralkodójának nemes intencióit, melyek nem zárkóznak el a humánus irányban való haladástól, talán az alkotmányos szabad­­­­ságtól sem. II. Miklós cárra nézve nagy csapás, hogy hű tanácsadóját, aki megértette őt, kinek jelle-­­ mében s politikai bölcsességében föltétlenül meg- s bizhatott, ily váratlanul elragadta oldala mellől­ a halál s az oly szépen megkezdett művet, ha csak pillanatra is, szünetelésre kényszeríti. A gyászban, mely a fiatal cári pár szivét elbontja, monarchiánk népei és mi magyarok is osztozkodhatunk, mert benne igaz jó barátot vesztettünk, aki romlásunkat nem akarta s arra nem épített számításokat. II. Miklós cárról feltehetjük, hogy Loba­nov herceg utódjául oly diplomatát keres ki, aki egészen az elhalt nyomdokaiban halad, me­lyek Oroszország jelen nagyságához vezettek. szerint meghonosulna köztünk is az erkölcsök ott észlelhető elvadulása, az már egészen más kérdés. Kiheverné a maga istenáldotta őserejével ezt a csapást is, de mindenesetre mély sebet ütne rajta, mint akár a tatárjárás Unokáink az iskolában. — Bolondos kép a jövőből. — A fogorvosok kongresszusán — amint ar­ról hűségesen beszámolt a mi újságunk is — dr. Wolf zágrábi fogorvos hosszabb fölolvasást tartott, még pedig „Szájhygiénia az iskolában“ címmel. Ez az úr többek között azt az okos indítványt tette, hogy a gyermekek fogait már az iskolában szemmel tartsák, akkor is, mikor a fogfájásról talán még fogalmuk sincs. Ily mó­don a fogaik egészségesebbek lesznek s a gyer­mekek már kora fiatalságukban megbarátkoznak a fogorvosokkal, vagyis a helyzet színvonalára emelkednek. Mert mi, régebbi gyerekek, megle­hetősen hátramaradtunk, amit a fölolvasó könyör­telenül konstatál. Hívei lévén a régi iskolának, csak akkor megyünk a fogorvoshoz, mikor a fogunk fáj s azt ki kell húzatni. Ebből persze önként következik, hogy mikor a fogunk ép és annak egy árva porcikája sem fáj, akkor nem gyógykezeltetjük magunkat a fogorvosokkal s igy bizonyos összeget megtakarítunk, ha mindjárt helytelenül is. De általában ósdi, vén gyere­kek vagyunk, mert a műtőorvoshoz is csak ak­kor fordulunk, ha valamit operálni kell rajtunk s nem akkor, mikor olyan egészségesek va­gyunk, mint a makk. A házi doktorért is csak baj esetén küldünk s eszünkben sincs, hogy a bajnak elejét vegyük, ami valószínűleg azért történik, mert jó egészség birtokában lévén, épen nem gondolunk arra, hogy például tüdőgyu­­ladás ellen tegyünk óvintézkedéseket s igy már akkor is orvosságokat vegyünk be, mikor arra nincs szükség. .............iT-i...gr-r-r. irariw-ar-aa Mennyivel más, okosabb világ lesz akkor, amikor az unokáink járnak iskolába, amikor ezek­­ket a gyerekeket a specialisták egész serege­ tartja felügyelet alatt. Mert hát szinte kétségte-­­ len, hogy a rettenetes módon szaporodó specia-­­ listák a kongresszusok segítségével, vagy anélkül­ is végleg beveszik az iskolákat. Annak a ha-­ talmas rohamnak, amit ők intéznek az iskolák­ ellen, nem tud ellenállani a tanító, a szülő sem­­ tud ellenállani, a miniszter sem. Az unokáink, hat éves koruktól kezdve orvosi felügyelet alá­ lesznek helyezve s ha majdan az előadásra mennek, nagy és erős aggodalom vesz erőt raj­­­luk, hogy melyik tanspecialista talál bennük ki-­­­vetni valót. Ha a fogorvosoknak a mai kongresszus ki­­folyásaképen sikerül bejutniok az iskolákba s ha ily módon néhány száz csinos mellékjövede­lemhez jut, a jó isten sem tudja útját állani a többinek. Megkezdődnek a kongresszusok, a küzdelmek és előállanak a diadalok. Első­sorban is hajorvosok fognak támad­ni, akik kétségbevonhatlanul konstatálják, hogy­­ a kopaszság évről évre óriásibb arányokat ölt. Keservesen elpanaszolják, hogy az emberek csak akkor fordulnak a doktorokhoz, amikor a ko­paszodás már nagy mérvet öltött s amikor már csak paróka használ. Mindezek után pe­dig kimondják, hogy nemcsak a fogfájást, de a kopaszságot is akkor kell gyógyítani, mikor még annak hire sincs. Vagy­is, hogy az isko­lában szükséges megtenni az óvintézkedéseket. A gyermekeknek tehát nemcsak a fogát, de már a haját is ápolás alá veszik. Lesz külön iskolai specialista a fülnek és­ ­.

Next