Pesti Hírlap, 1896. szeptember (18. évfolyam, 240-269. szám)
1896-09-01 / 240. szám
t ha a tyúkudvarban marad, akkor baromfi ; ha kirepül az erdőre, akkor vadpulyka meglőhető. Ezt a nézetét a szerzői jogok fölött ítélő bizottság implicite ki is fejezte a szakértő véleménybe beékelt incisummal. A bírói areopág azonban mégis elítélte a Káldy kiadó cégét a kiadvány elkobzásában s a perköltségek megtérítésében (beleértve az én egy forint harminc krajcáromat is). Büntetést Konti maga sem kért ellenük. No hát ebből ugyan Káldyra semmi becsülethomályosító folt nem háramlik. Legföjebb utalva lesz rá, hogy jövőre, ha megint közkedvességű népdal hangzik a fülébe, előbb hányja föl a múzeumban az egész kottahalmazt, hogy nincs-e már az valaki által megörökítve, csak azután sorozza be a saját gyűjteményébe. Neheztelésem csak az illető kiadó urak ellen van némileg. Már nem tudnak ilyen hiblidubb ügyet barátságosan elintézni egymás között ? Meg kell hurcolni ezért két becsületes nevet a közönség előtt, a hírlapok előtt, a szerzői bizottság, meg a bírói törvényszék előtt. Igazán prókátor nemzet vagyunk! A PESTI HÍRLAP 1896. szeptember 1. nemzet keresztény jellegének. Ilyenről komoly ember nem beszélhet. Vagy ha nem a zsidóktól, mint az ország egyedüli nem keresztény felekezetétől féltik a keresztény állam jellegét, hanem egyáltalán az elharapódzó vallástalanságtól és különösen a kötelező polgári házasság behozatala által állítólag előidézett vallástalanságtól, akkor méltóztassék elsősorban arról gondoskodni, hogy a papok ne alacsonyítsák le a vallást, ne legyenek politikai kortesek, hogy ne rendezzenek botrányos vasárnapi vendégszerepléseket, hanem maradjanak meg fenséges hivatásuknál, terjeszszék buzgón az isten igaz igéit, az emberbaráti szeretetet, türelmességet és a jó erkölcsöket. Ezzel sokkal hathatósabban fogják fenn, tarthatni az állam „keresztény jellegét“, mint azokkal a céltalan és reájuk nézve csak kudarccal járó vasárnapi kirándulásokkal s akkor papi reverendájuk, szent küldetésük e külső, tiszteletreméltó jelvénye, nem fog a mindenesetre éretlen tömeg által sárba rántatni és záptojással beszennyeztetni. Ami pedig a kötelező polgári házasságszülte vallástalanságot illeti, méltóztassék — ha ugyan rövidlátásuk engedi — körülnézni. Ide és tova egy esztendeje lesz, hogy ez az intézmény életbe lépett. Ugyan mondják meg, hol van az a vallástalanság, amelyet ez előidézett? Hány eset volt reá, hogy keresztény házaspár nem kérte egyházának áldását is frigyére ? Hány eset volt reá, hogy keresztény ember elhagyta vallását és áttért a zsidó vallásra ? Hány eset volt reá, hogy a törvényben megengedett felekzet nélküli állapotot igénybe vették volna? Volt egykettő. De hát ezek veszélyeztetnék az állam keresztény jellegét ? Nincs tehát semmi szükség erre az úgynevezett néppártra , nincs semmi létjogosultsága, mint politikai pártnak, mert sem az állam keresztény jellege, sem az általános vallásosság veszélyeztetve nincsen. Az e jelszók örve alatt folytatott izgatás merőben cél nélküli, sőt bűnös, mert tulajdonképeni rugói, a vallási fanatizmus, a fajgyűlölet ébresztése és terjesztése. Enélkül meg tudott lenni Magyarország ezer évig és enélkül meg lesz békében továbbra is. Vájjon ezzel meg lenne-e, ha bécsi minta Lobanov meghalt. 1 w '■ hiiih.il m whit—iitti ———J M Monarchiánknak és az európai békének minden igaz barátja mély szomorúsággal értesült a megdöbbentő hírről, hogy Oroszország külügyminisztere, Lobanov herceg, ki a cárt kisérte Kievbe, Sepehovka állomásnál, az udvari vonat egyik vagyonjában szívszélhüdés következtében hirtelen meghalt. Midőn ez a hír a bécsi orosz követségi palotába eljutott, annak egyik főbb hivatalnoka ijedten kiáltott föl: ez katasztrófa ! És valóban az is. Igaz ,ugyan, hogy senki sem pótolhatatlan, mert minden állás megleli, aki betöltse, de a szellemet és bölcseséget, a világos ítéletet nem mindenki hozza magával a zsebében. Lobanov herceg amióta a diplomácia terén működik, ritka tapintatosságot tanúsított minden kényes kérdésnél és már Giers idejében jelentékeny befolyást gyakorolt a dolgok menetére- III. Sándor cár is nagyra becsülte, de ami elég sajátságos s inkább az ő gondolkozásmódját jellemzi, mint a Lobanovét, azt tartotta felőle, hogy a politikában kissé igen idealista. Ennek az idealizmusnak nyomát csakugyan föltaláljuk működésében, amióta a fiatal cár trónra lépett s őt bizta meg Oroszország külügyének vezetésével. Mintegy varázsütésre megszűntek azok a rut kétszínűsködések, melyeknek egyik szárnya a hivatalos a másik szárnya a nemhivatalos politika. Az egyik szárnynyal a béke, a másikkal a háború felé tartott, így azután egészen ellenkező irányban haladva, a permanens bizonytalanságot és nyugtalanságot honosította meg Európában. Ebből származott, hogy amikor Lobanov herceg állott az ügyek élére s a régi intrikák hagyományos rendszerét sutba lökte, Európa még jó ideig nem bízott szándékai őszinteségében s mindent, csak azt nem akarta elhinni, hogy az orosz külpolitika nemcsak görbe, de egyenes utakon is tud járni. A legtöbben azt hitték, hogy valamely váratlan csapást készít elő s azzal fogja Európát megrohanni, így például mennyi kalandos kombináció fűződött a Bulgáriával való kibéküléshez. Azt senki sem akarta elhinni, hogy Oroszország ezt a kibékülést nem úgy érzi, hogy Bulgária telje-sen alárendelje magát érdekeinek és céljainak, hanem teljes őszinteséggel csak arra törekedett, hogy a Bulgáriában folytonos nyugtalanságot okozó ízetlen viszony jobbra forduljon és Orosz- országnak ezáltal meg legyen adva a lehetőség, hogy a keleti béke érdekében minden ellenséges érzülettel feszélyezetlenül vethesse latba akaratának egész súlyát. A következés fényesen igazolta azokat, akik Oroszország fölszinre hozott politikájában teljesen megbíztak s tőle várták a keletnek megóvását mindama bonyodalmaktól, melyek vesze- delmei elsősorban Ausztria-Magyarország érdekeit fenyegették volna. Tagadhatlan tehát, hogy Lobanov hercegnek keleti békepolitikájában volt némi idealizmus, de olyan, melynek reális előnyeit Európa élvezte s amely elhárította az akadályokat, melyeket Oroszország és monarchiánk közé raktak évtizedek óta azok, akik a két birodalom összeütközéséből remélhetik utópiáik megvalósulását. Lobanov herceg mindig jó barátja volt monarchiánknak és mindig azt a nézetet vallotta, hogy Oroszország legfőbb érdeke követ; feli, hogy a habsburgi monarchia érdekeinek tiszteletben tartásával és vele egyetértőleg óvatosan és fokozatosan haladjon ama nagy kori szakalkotó cselekmény felé, melynek neve: a keleti kérdés megoldása. Lobanov teljesen ellentéte volt a régi orosz politikusoknak. A hatalmat nem erőszakkal, hanem az erőt bölcseséggel vélte megóvhatónak. Nemhogy gátolta volna, de előmozdí ,tetta fiatal uralkodójának nemes intencióit, melyek nem zárkóznak el a humánus irányban való haladástól, talán az alkotmányos szabadságtól sem. II. Miklós cárra nézve nagy csapás, hogy hű tanácsadóját, aki megértette őt, kinek jelle- mében s politikai bölcsességében föltétlenül meg- s bizhatott, ily váratlanul elragadta oldala mellől a halál s az oly szépen megkezdett művet, ha csak pillanatra is, szünetelésre kényszeríti. A gyászban, mely a fiatal cári pár szivét elbontja, monarchiánk népei és mi magyarok is osztozkodhatunk, mert benne igaz jó barátot vesztettünk, aki romlásunkat nem akarta s arra nem épített számításokat. II. Miklós cárról feltehetjük, hogy Lobanov herceg utódjául oly diplomatát keres ki, aki egészen az elhalt nyomdokaiban halad, melyek Oroszország jelen nagyságához vezettek. szerint meghonosulna köztünk is az erkölcsök ott észlelhető elvadulása, az már egészen más kérdés. Kiheverné a maga istenáldotta őserejével ezt a csapást is, de mindenesetre mély sebet ütne rajta, mint akár a tatárjárás Unokáink az iskolában. — Bolondos kép a jövőből. — A fogorvosok kongresszusán — amint arról hűségesen beszámolt a mi újságunk is — dr. Wolf zágrábi fogorvos hosszabb fölolvasást tartott, még pedig „Szájhygiénia az iskolában“ címmel. Ez az úr többek között azt az okos indítványt tette, hogy a gyermekek fogait már az iskolában szemmel tartsák, akkor is, mikor a fogfájásról talán még fogalmuk sincs. Ily módon a fogaik egészségesebbek lesznek s a gyermekek már kora fiatalságukban megbarátkoznak a fogorvosokkal, vagyis a helyzet színvonalára emelkednek. Mert mi, régebbi gyerekek, meglehetősen hátramaradtunk, amit a fölolvasó könyörtelenül konstatál. Hívei lévén a régi iskolának, csak akkor megyünk a fogorvoshoz, mikor a fogunk fáj s azt ki kell húzatni. Ebből persze önként következik, hogy mikor a fogunk ép és annak egy árva porcikája sem fáj, akkor nem gyógykezeltetjük magunkat a fogorvosokkal s igy bizonyos összeget megtakarítunk, ha mindjárt helytelenül is. De általában ósdi, vén gyerekek vagyunk, mert a műtőorvoshoz is csak akkor fordulunk, ha valamit operálni kell rajtunk s nem akkor, mikor olyan egészségesek vagyunk, mint a makk. A házi doktorért is csak baj esetén küldünk s eszünkben sincs, hogy a bajnak elejét vegyük, ami valószínűleg azért történik, mert jó egészség birtokában lévén, épen nem gondolunk arra, hogy például tüdőgyuladás ellen tegyünk óvintézkedéseket s igy már akkor is orvosságokat vegyünk be, mikor arra nincs szükség. .............iT-i...gr-r-r. irariw-ar-aa Mennyivel más, okosabb világ lesz akkor, amikor az unokáink járnak iskolába, amikor ezekket a gyerekeket a specialisták egész serege tartja felügyelet alatt. Mert hát szinte kétségte- len, hogy a rettenetes módon szaporodó specia- listák a kongresszusok segítségével, vagy anélkül is végleg beveszik az iskolákat. Annak a ha- talmas rohamnak, amit ők intéznek az iskolák ellen, nem tud ellenállani a tanító, a szülő sem tud ellenállani, a miniszter sem. Az unokáink, hat éves koruktól kezdve orvosi felügyelet alá lesznek helyezve s ha majdan az előadásra mennek, nagy és erős aggodalom vesz erőt rajluk, hogy melyik tanspecialista talál bennük ki-vetni valót. Ha a fogorvosoknak a mai kongresszus kifolyásaképen sikerül bejutniok az iskolákba s ha ily módon néhány száz csinos mellékjövedelemhez jut, a jó isten sem tudja útját állani a többinek. Megkezdődnek a kongresszusok, a küzdelmek és előállanak a diadalok. Elsősorban is hajorvosok fognak támadni, akik kétségbevonhatlanul konstatálják, hogy a kopaszság évről évre óriásibb arányokat ölt. Keservesen elpanaszolják, hogy az emberek csak akkor fordulnak a doktorokhoz, amikor a kopaszodás már nagy mérvet öltött s amikor már csak paróka használ. Mindezek után pedig kimondják, hogy nemcsak a fogfájást, de a kopaszságot is akkor kell gyógyítani, mikor még annak hire sincs. Vagyis, hogy az iskolában szükséges megtenni az óvintézkedéseket. A gyermekeknek tehát nemcsak a fogát, de már a haját is ápolás alá veszik. Lesz külön iskolai specialista a fülnek és .