Pesti Hírlap, 1897. augusztus (19. évfolyam, 211-241. szám)
1897-08-01 / 211. szám
1897. augusztus 1. PESTI HÍRLAP 3 És miután Bánffy Dezső báró miniszterelnök is hozzájárult, a részletes tárgyalást hétfőre halasztották. Aztán megint visszaesett a parlament a 16. §. előtti korba. Amikor tudniillik az emberek jobb dolog hiányában quótáztak. Most Láng Lajosnak nyílt alkalma, hogy a rég feledett quóta-vacsorák témáját megelevenítse, mert tegnapelőtt őt Sima Ferem quóta-emelési törekvésekkel s az ezzel egyenrangú hazaárulással vádolta. Láng Lajos e személyes kérdés keretében kifejtette az ő quóta-tanulmányainak célját és erősködött, hogy nincs szándékában a hazát elárulni. Sima Ferenc a fölvilágosításokban nem nyugodott meg s ítélete megmásítását elhalasztotta addigra, míg Láng Lajos munkája megjelenik. (Ez tehát olyan könyv lesz, amit Sima Ferenc el fog olvasni.) A szeszkontingentálásra vonatkozó törvény egy évi meghosszabbításának javaslatát vették azután elő, amit Farbaky István előadó elfogadásra ajánlott. De ekkor megint bejött a terembe Polónyi Géza és hozzászólott a javaslathoz , természetesen nem volt hajlandó azt elfogadni. Látva azonban, hogy egyáltalán nem ügyelnek a beszédére, megboszankodott s igy szólt: — Engedje meg a t. Ház, hogy kitérjek .. . Erre a levélolvasásból és ujságlapozgatásból fölocsudtak a képviselők és csodálkozva néztek Polónyira: — Hogyan ? Az autonómiai tizenkét pont előterjesztője, a hithű Polónyi, ki akar térni ? Másra nem is gondoltak e békés világban. Polónyi azonban nem volt tréfás hangulatban és a szabadelvű párt tegnapi értekezletére tért ki. — Nini! — szóltak egymáshoz a képviselők — valóban nem olyan unalmas a világ, mint amilyennek látszik, hisz erről az értekezletről lehet beszélni! Polónyi beszélt is és azt mondta, hogy nem szép dolog volt ott a klotürrel fenyegetőzni, mert ha fenyegetőznek, akkor megint háború lesz. Vele szemben aztán Bánffy Dezső báró utalt arra, hogy a pártok belső dolgai nem idevalók. Békítette Polónyit, de erélyesen megóvta a párt jogait, melyek szerint a rendszabályok szükség esetén való behozatala programmját is képezheti a pártnak. A jobboldal a miniszterelnök nyilatkozatát élénk helyeslésekkel fogadta, míg bal felöl zúgtak és egy percre ott a harci kedv föllángolt. A szabadelvű párt részén Kubinyi Géza (kire Polónyi hivatkozott) erélyesen védekezett a pártkörben mondott beszéde félremagyarázása ellen és az ellenzék is helyesléssel fogadta szavait. Azután pedig, hogy Polónyi ne üljön egyedül az érdekesség szekerén, a többi pártok részéről Kossuth Ferenc, Szentiványi Árpád és Rakovszky István tiltakoztak a klotürrel való ijesztgetés ellen, de amellett voltak, hogy ha már béke van, hát legyen is béke. Bánffy báró ismételt megnyugtató szavai után a ház e kérdés fölött napirendre tért. Polónyi pedig elégedetten ment haza, mert sikerült elérni a célját, hogy jelenlétének a ház naplójában nyoma maradjon. A szesztermelési javaslatot aztán, miután Kossuth Ferenc ez ellen kifogásokat tett és a kifogásokat Lukács László pénzügyminiszter eloszlatta, a képviselőház általánosságban és részleteiben is elfogadta. Annyi haszna mégis volt a Polónyi által keltett kis élénkségnek, hogy a folyosó megkapta a beszélgetési témát. Egyfelől a szabadelvű pártban történtekhez fűztek kommentárokat, míg Kubinyi Géza hirdette, hogy nincs ott semmi baj és Dajáry Géza erősködött, hogy épen a tegnapi fölszólalásokból látszik, hogy a párt nem egyszerűen mamelukpárt, hanem ott a szabad meggyőződés uralkodik. A másik oldalon Tisza Kálmán körül csoportosultak a hívek és hallgatták a megjegyzéseket, melyek szerint az ellenzék rekriminációja céltalan. — Hiszen — szólt Tisza Kálmán — az van mondva, hogyha a kényszerűség parancsolja, akkor pártoljuk, hogy szigorúbb rendszabályok legyenek. Kitől függ a kényszerűség előfordulása ? Egyedül az ellenzéktől. Ha az ellenzék nem csinál kényszerhelyzetet, nem lesz ok a rendszabályokra. Tehát hogy nagyobb vihar nem keletkezett, az okos dolog volt. Ettől kezdve egy darabig még mindenki a kompromisszumról beszélgetett, úgy látszik, lényegében nem nagyon rajongnak érte sehol és az egyezkedést nem értékelik nagyra. Csak épen kívántak valamit, de nem tudták, hogy mit. úgy vannak vele, mint Krajcsik Ferenc volt képviselő korában a Beöthy Aldzsitól megkívánt szelettel. Krajcsik Ferenc együtt vacsorázott a Kis pipában Beöthy Aldzsival s igy szólt egyszer a pincérhez: — Hozzon nekem olyan szeletet, mint amilyet Beöthy Aldzsinak szokott hozni. A pincér kihoz egy szeletet. Krajcsik azonban visszaküldi: — Ez nem olyan, hozzon másikat. — De épen olyan ! — Mondom, hogy nem olyan. Próbálják úgy vágni, mint azt. Talán tudnak vágni egy olyan szeletet. Másodszor is hozzák a szeletet. De másodszor is visszaküldi. — Ez se olyan. Beöthy ekkor odasúg a pincérnek: — Hozza neki vissza azt a szeletet, amit először hozott, de — garnirung nélkül. A pincér úgy tett és Krajcsik ezzel meg volt elégedve, így szólva: — Most úgy látom, hogy épen olyan. Pedig épen ekkor nem volt olyan, mert közben kiszáradt és ehetetlenné vált. Benn a teremben már az államvasutak beruházási kölcsönéről szóló javaslat fölött is (villámvonat gyorsaságával) átrobogtak. Tolnay Lajos előadása után Kossuth Ferenc és Jagics József kifogásai, Konkoly- lehege Miklós támogató szavai és Dániel Ernő báró miniszter megnyugtató fölvilágosításai után a javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadták. A ház is, a folyosó is üres lett s mégse volt három óra. Olay Lajos (egy vasúti tisztviselő elmozdítása miatt) Rakovszky István (az alsó-kubini pénzügy igazgatóság fegyelmi ügyei és a Rába szabályozási kölcsön miatt) interpellációikat is előterjesztették s még most se volt három óra. Az elnök egész hosszú listát olvasott föl arról, hogy (tekintettel a béke folytán villámerőre berendezett képviselőházi munkásságra) mi lesz a hétfői ülés napirendjén és még most is hiányzott a három órából húsz perc. Kénytelen volt tehát ennek az időnek elengedésével az ülést bezárni. Pedig, amilyen vezetéke van a képviselőházi villamosnak, ez alatt a húsz perc alatt talán a hétfői munkavonalat is bejárta volna. II. A képviselőház július 31-iki ülése. Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Molnár Antal, Teleki Sándor gróf, Rakovszky István. A miniszterek közül jelen vannak : Bánffy Dezső b., Lukács László, Erdély Sándor, Dániel Ernő b., Perczel Dezső. Ülés kezdete délelőtt tíz órakor. A múlt ülés jegyzőkönyvének fölolvasása és hitelesítése után Gajári Ödön bemutatja a pénzügyi bizottság jelentését a budapesti angyalföldi m. kir. elmegyógyintézetben emelendő új igazgatósági épületről szóló törvényjavaslatról. A jelentés kinyomatását és szétosztását a ház elrendeli. Következik a cukoradójavaslat általános elfogadása tárgyában a szavazás. Először Lepsényi Miklós ama határozati javaslata fölött szavaznak, mely a javaslat tárgyalásának elhalasztását indítványozza. Minthogy név szerinti szavazást kértek, ezt az elnök elrendeli. Szavazás után jelenti az elnök, hogy 453 igazolt képviselő közül az indítvány mellett szavazott 36, ellene 159, távol volt 257 s így az indítványt elvetették. A ház a többi határozati javaslatokat is elvetve, a törvényjavaslatot általánosságban elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Az 1 §-nál fölszólal Lukács László pénzügyminiszter: T. ház! Már a múlt alkalommal jeleztem, hogy a részletes tárgyalás rendjén egy pótlást szándékozunk javaslatba hozni, melynek célja az, hogy bizonyos fölmerült aggályok eloszlattassanak azáltal, hogy kimondassák a törvényben, hogy amennyiben Ausztriában az 1896. XIX. t.-c.-nek megfelelő törvénynek hatálya a jövő évi július 31-ike előtt bármely okból megszűnnék, a mi törvényünk is elveszti érvényét, illetőleg az ország szabad rendelkezési joga e kérdésben visszaáll. E toldást vagyok bátor most javaslatba hozni. Minthogy azonban időközben az következett be, hogy a törvényjavaslatból kellő időben, augusztus 1-ig, nem lehet törvény, ennélfogva, hogy az államkincstár indokolatlan megkárosodástól megóvassék, szükséges már most oly intézkedéseket tenni, hogy a jelenleg fönnálló 1896: XIX. t. c. hatályának lejárata összeessék az uj törvény hatályának kezdetével, ami úgy érhető el, hogy kimondatik, hogy az uj törvény 1897. augusztus 1-én lép életbe. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ezért szükséges azt az intézkedést is fölvenni, hogy a kormány hatalmaztassék föl az iránt, hogy amennyiben augusztus 1-e és a most életbeléptetendő törvény életbelépte napja közti időben a cukorgyárakban vagy szabad raktárakban bizonyos mennyiségű cukor megadóztatás végett bejelentetett, e cukormennyiség után a 2 frtos adó a 11 írton felül beszedhető legyen. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ennélfogva a törvényjavaslat 1. §-ának következő szövegezését bátorkodom javaslatba hozni; rendelte, mikor meteorpályát írt elébe a földön. Legendaszerűen jött és tűnt el az emberek közül. Amilyen rejtelem e lángész születése, olyan titokzatos maradt sírja is, ahova a segesvári síkon ismeretlen kezek, ismeretlen halottak közé földelték. A missziót teljesen betöltötte. Lángeszével oda állt a magyar nemzeti renaissance nagy prófétái közé és szólt e nemzet nyelvén oly hangokon, ahogy előtte soha senki más. Szólt a nemzethez, mint maga a teremtő géniusz, aki a nemzet lelkében lakik és életét táplálja, vágyait dajkálja, bűneit feddi vagy haraggal bünteti, eszményeit kijelöli, sorsát intézi. Szólt a magyar ész, a magyar szív szavával, annak egész eszmekörét, ennek minden hangnemét dalokban kifejezve. És szólt azzal a művészi varázslattal, mely gondolatot és érzést átoltani, lelkeken velük áthatolni, sugárvetődését idegen világokra is kiterjeszteni képes. Tőle hallottuk először: a népünk őserejében megnyilatkozó sensus hungaricust, az első hiteles szöveget a dalvilágokhoz, amiket ez őserő a magyar zene melódiáiban kifejezv e dalok az ő nyakán Európa figyelmét megragadták, ő lett a magyar érzület dalos tolmácsa, aki nemzetét mindenekkel összekapcsolni tudja, akit mindenek megértenek. A korszakhoz, melyben élt, ez a költői pálya szükséges volt. Petőfi nélkül a 40-es évek s a következők is, lefolytak volna ugyan, de máskép. A nemzeti lendület e lendítő, szent háborúja e tüzelő, kergető erőt nem nélkülözhette, s mi lett volna a nemzetből az epopoeja után, ha ez elnémult lantos hagyatékában nem maradnak ránk az elmúlt fény, dicsőség, erő, amiket dalai örökítettek meg és terjesztettek világgá, hogy a magyar nemzet önérzete idegen köztudatból is visszasugározzék a nemzetre, míg fölötte gyászos és borong. Vátesz volt, Isten küldte és adta a magyarnak. A gondviselés őrködő szeretete és isteni akarat rendelkezése nyilvánul a lángelmékben, akik egy nemzet szolgálatára születnek, hogy közéletét emeljék. Jaj a nemzetnek, melyet Isten a zseniktől meddőn hagy, nem engedve, hogy hozzá fölemeljék; és jaj a nemzetnek, melyhez Isten nem száll le, lángelmét küldvén neki. A magyarok Istenét dicsérje a hódolat, mely ma Petőfit a segesvári csatatéren, halála évnapján, ünnepelte. A vátesz ott csak alkotni szűnt meg, halhatatlanságának ez a nap minden időkre születésnapja lett. bp.